back to top
2025. december 28. 02:00
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1117

    Betiltották a Mercedes trükkös megoldását az F1-ben

    0

    Az FIA módosított a jövő évi F1-es technikai szabályzaton, így a Mercedes új első szárnya nem felel meg az előírásoknak. A csillagos istálló a szezon utolsó hétvégéin tesztelte az elemet, de éles körülmények között egyszer sem vetették be.

    A héten ülésezett idén utoljára a Motorsport Világtanács, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, hoztak néhány döntést az FIA égisze alá tartozó sorozatokat illetően. Arról már beszámoltunk, hogy kijelölték a jövő évi F1-es sprintfutamok helyszíneit, valamint a 2023-as szezonra enyhítenek a koronavírus-járvány miatti szigorításokon, ám egy látszólag sokkal kisebb mértékű módosításról is döntöttek, amelynek nagy jelentősége van.

    Ezzel a nézőket megosztó döntéssel tenné izgalmasabbá az F1 a következő szezon hajráját

    Szokás szerint néhány ponton változtattak a jövő évi technikai szabályzaton, aminek a Mercedes látta kárát. A brackley-i istálló az USA Nagydíjra nagy fejlesztési csomaggal készült, amelynek része volt egy új első szárny is. Ezt az elemet azonban soha nem vetették be éles körülmények között, és most már az is eldőlt, hogy nem is fogják.

    Véget ér az F1-es világbajnok száműzetése, változnak az előírások

    Az alkatrészt az austini szabadedzéseken használták először, de az időmérőn és a futamon nem, mivel nem gyártottak le eleget belőle. A riválisoknak azonban így is szemet szúrt, és többen is úgy gondolták, hogy a Mercedes illegális módon akart aerodinamikai előnyhöz jutni. Éppen ezért lobbizásba kezdtek az FIA-nál.

    A Mercedes ugyanis trükkös módon csatlakoztatta egymáshoz a felső és a középső szárnyelemet, és ők maguk sem próbálták titkolni, hogy ezzel teljesítménybeli előnyhöz akartak jutni. Az öt darab elemmel csökkenteni próbálták az abroncsok okozta légmozgást, vagyis az alkatrésznek valóban volt aerodinamikai szerepe. Ráadásul ezzel párhuzamosan az aktuálisan mögöttük haladót is nehezebb helyzetbe hozták volna a nagyobb mértékű turbulens levegő miatt, ami teljes mértékben ellentmond az idén bevezetett szabályrendszer szellemiségének.

    A korábbi szabályzat úgy szólt, hogy ezen elemek elsődlegesen csak mechanikai, szerkezeti vagy mérési célt szolgálhatnak, és a Mercedes ezt próbálta kihasználni, mondván, hogy az aerodinamikai cél csak másodlagos. Az FIA azonban becsukta ezt a kiskaput, és kihúzta az „elsődleges” szót a technikai szabályzat 3.9.8-as cikkelyéből. Mindezt tette annak ellenére, hogy korábban engedélyezte az alkatrész kifejlesztését, Mexikóban viszont már szabálytalannak minősítette, így a brackley-iek ott is csak a szabadedzéseken vetették be.

    A döntésnek akár nagy jelentősége is lehet, de aligha fog akkora port kavarni, mint a legutóbbi, ennél jóval nagyobb horderejű módosítás. Akkor ugyanis úgy döntöttek, hogy változtatnak a padlólemezre vonatkozó előírásokon, hogy mérsékeljék a pattogást. Ez utóbbi pedig nem csak egy csapatot érintett, mint a mostani.

    A döntők döntője: Brit Rally 2001 

    0

    Minden idők legnagyobb döntője zajlott le a 21 évvel ezelőtti Brit Rallyn, ahol négy versenyző harcolt meg a világbajnoki címért. 

    A 2001-es Brit Rally előtt Colin McRae vezette a világbajnoki pontversenyt, de Tommi Makinennek is csak 1, Richard Burnsnek 2, Carlos Sainznak pedig 9 pont volt a hátránya. 

    Az akkori szabályok szerint az abszolút első hat helyezett kapott pontot, 10-6-4-3-2-1 arányban. 

    A hatalmas küzdelem már korán drámával indult, Tommi Makinen csak a 18. lett a csütörtök esti szuperspeciálon, majd a pénteki első szakaszon kitörte Mitsubishije kerekét. 

    A péntek délelőtti utolsó szakasz előtt a fordos Colin McRae 2 tizeddel vezetett a peugeot-os Marcus Grönholm előtt, míg a subarus Richard Burns 7.3 másodperces hátránnyal a negyedik, az ugyancsak fordos Carlos Sainz pedig 40 másodperces büntetéssel csak a 21. helyen állt 1:07.3 perc hátránnyal. 

    A délelőtti utolsó szakaszon azonban McRae is kiszállt a csatából, miután navigátora, Nicky Grist utasítására levágott egy kanyart, ami során belehajtott egy gödörbe, ami megdobta a Focust és hatalmas borulást mutatott be. 

    Carlos Sainz szombat reggel kényszerült kiállni, míg Richard Burns végül a harmadik helyen ért célba a verseny végén az FIA jelenlegi alelnöke, Robert Reid navigálásával, és 2 pont előnnyel megnyerte a világbajnoki címet. Ahogy Colin McRae-nek, úgy Richard Burnsnek is csak egy vb címet sikerült nyerniük, azonban mindketten a halhatatlanok közé léptek. 

    A WRC-nek két brit világbajnoka lett eddig és sajnos Colin McRae 2007-ben, 39 évesen egy helikopter balesetben, míg Richard Burns 2005-ben, 34 évesen agydaganat következtében hunyt el. 

    Váratlan pilótacsere a Red Bullnál? – reagált az érintett

    0

    Sergio Pérez elárulta, nem aggódik amiatt, hogy Daniel Ricciardo esetleg megfosztja az ülésétől a Red Bullnál. Christian Horner, a bikások csapatfőnöke szintén leszögezte, hogy nem készülnek ilyesmire.

    Daniel Ricciardo jövőre visszatér a Red Bullhoz, igaz, nem olyan minőségben, ahogyan azt ő és a szurkolói ideálisnak tartanák. Az ausztrál versenyzőnek ugyanis nem lesz helye a 2023-as F1-es mezőnyben, így tesztpilótaként számítanak rá Milton Keynesben. Azonban a bejelentés után megkezdődtek a találgatások, hogy hosszabb távon is csupán ennyiről van-e szó.

    Csak megtörtént a bejelentés, Verstappen volt csapattársa újra a Red Bullnál

    Többen ugyanis nem tartják kizártnak, hogy valamikor átveszi Sergio Pérez ülését a csapatnál. Köztudott, hogy Ricciardo a korábbi konfliktusok és ütközések ellenére kifejezetten jó viszonyt ápol egykori csapattársával, Max Verstappennel, ellenben a holland és a mexikói pilótának komoly nézeteltérése volt Brazíliában. Másfelől viszont Pérez 2024-ig írt alá a csapattal, így elméletileg nincs veszélyben a helye, és ezt ő maga is így gondolja.

    „Nagyon nyugodt vagyok – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Óriási nyomás alatt élünk, [úgyhogy] ez semmit sem változtat az én részemről. Úgy vélem, a csapat számára nagy dolog, hogy egy olyan pilótánk van, mint Daniel, aki sokat fog segíteni. Ő egy nagyszerű srác, egyike azoknak, akikkel a legjobban kijövök a paddockban. Szóval nagyszerű, hogy Daniel a csapatnál van, és nálam ez nem változtat semmin.”

    Christian Horner korábban szintén méltatta régi-új versenyzőjét. Annak ellenére, hogy Ricciardo finoman szólva sem teljesített jól az elmúlt két évben, tapasztalata minden bizonnyal jól jön a Red Bullnak, és az sem hátrány, hogy ismerik egymást a felek. Az energiaitalosok csapatfőnöke azonban még egy szempontot kiemelt.

    „Manapság magasak a követelmények a pilótákkal szemben, már csak marketingszempontból is, csapatként pedig nagyon aktívak vagyunk, rengeteg bemutatóm és rendezvényen veszünk részt – magyarázta. – Az, hogy egy Danieléhez hasonló formátumú és múltú versenyzővel rendelkezünk, csak előny számunkra. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatban marad a Forma-1-gyel, emellett nyilvánvalóan a szimulátorban is igénybe fogjuk őt venni.”

    A brit szakember Pérez jövőjére is kitért, mintegy reagálva az ezzel kapcsolatos, egyelőre minden konkrétumot nélkülöző találgatásokra. Persze az interlagosi események után joggal merülhet fel a kérdés, hogy a jelenlegi pilóták között mennyire jó a viszony valójában, de Horner elmondása alapján a mexikói versenyzőnek valóban nem kell aggódnia.

    Embed from Getty Images

    „Daniel szerződése nagyon sajátos egy konkrét okból kifolyólag – jelentette ki. – Checóval szerződésünk van a következő két évre. Max és Checo együttműködése elképesztő volt számunkra, idén ez öt kettős győzelmet eredményezett, és a konstruktőri bajnokságot, amelyet nyolc éven át nem nyertünk meg. A két versenyző között jó a kapcsolat. Eddig is remekül küzdöttek a csapatért, és nincs okunk arra, hogy ez holnap vagy a szerződés időtartama alatt másképp legyen.”

    Tanak: Nagyon jó munkát végzett a Pumával az M-Sport 

    0

    Ott Tanak bővebben is beszélt jövő évi autójáról és kapcsolatáról Malcolm Wilsonnal, miután kiderült, hogy 2023-ban a fordos csapattal folytatja karrierjét. 

    “Malcolm Wilsonnak nagyon jó az üzleti érzéke, és rendkívül jól ismeri ezt a sportot is – mondta Ott Tanak a Dirtfishnek. – Tudja, hogy milyen céllal megyek vissza az M-Sporthoz. Nem szórakozni térek vissza, hanem azért, hogy a vb címért harcolhassak.” 

    Tanak elárulta, hogy nem csak tesztelni tudott az M-Sporthoz érkezve. 

    “Megkóstoltam Mrs. Wilson főztjét is, úgy kezeltek mint a mostohafiúkat. Nyilván nem vagyok annyira családtag Wilsonéknál, de úgy kezeltek, mintha mostohafiúk lennék. Nagyon jó mindig a légkör a csapatnál.” 

    A 2019-es világbajnok elmondta az autóról is véleményét. 

    “Nagyon jó munkát végzett az M-Sport a Pumával, és nagyon gyors autó. Nyilván vannak dolgok, amiken még javítani kell, de ezen fogunk a szezon előtt dolgozni. Ha a megfelelő emberek vannak a csapatban és jó a hangulat, akkor a dolgok is jól fognak működni. Jövőre minden versenyen koncentráltan kell indulni, mert egy nagyon hosszú szezon lesz.” 

    Rovanpera: Eddig is izgalmasnak ígérkezett 2023, de így még inkább 

    0

    Kalle Rovanpera már mielőtt kiderült volna Ott Tanak M-Sporthoz szerződése is úgy gondolta, hogy szoros lesz a küzdelem a 2023-as vb címért. 

    A finn toyotás már korábban elmondta, hogy szoros küzdelemre számít a Hyundai versenyzőivel a 2023-as vb címért, azzal pedig, hogy Ott Tanak az M-Sport versenyzője lesz, már a fordos csapattal is kell számolnia. 

    “Jó látni, hogy az M-Sport szerződtetni tudta Ott Tanakot, mert így már minden csapatnak van vb címre esélyes pilótája – mondta Kalle Rovanpera. – Így azonban a következő szezon még nagyobb küzdelmet hozhat, még inkább a gázpedálra kell majd lépnünk és következetes versenyzést kell bemutatnunk. A következő szezonban jóval közelebb lesz hozzánk a Hyundai is, mint 2022-ben.” 

    Az idei szezonban már az első hét versenyen szerzett öt győzelmével komoly előnyre tett szert Kalle Rovanpera, amit később már be tudott osztani. Idén az M-Sport csak a Monte-Carlo Rallyn tudott igazán versenyképes lenni Sébastien Loeb révén, míg a Hyundai a kezdeti nagy hátrányt csak a Szardínia Rallyra tudta ledolgozni. 

    Álmos angol kisvárosban üvöltött a Red Bull V8-as szörnyetege (videók)

    0

    A Red Bull 11 év után rendezett utcai parádét Milton Keynesben, ahol a csapat központja is található. Az F1-es pilóták pont a 2011-es autóval parádéztak, de többek között a ralilegenda is szórakoztatta a kilátogatókat.

    Az idei szezon volt a Red Bull történetének egyik, és sok szempontból a legsikeresebb idénye a Forma-1-ben. Max Verstappen pont- és győzelmi rekorddal nyerte meg második világbajnoki címét, míg a konstruktőri elsőséget kilenc év után hódították el ismét. Ennek örömére a bikások megörvendeztették a gyáruknak otthont adó város lakóit, amire már 11 éve nem volt példa.

    A Red Bull Milton Keynes belvárosában rendezett utcai parádét, amelyre körülbelül 30 ezren látogattak ki, miután az esemény teljesen ingyenes volt. A fő attrakciót természetesen a Forma-1-es pilóták, Verstappen és Sergio Pérez jelentették, illetve az RB7-es, a 2011-es bajnokságot megnyerő autó. A holland és a mexikói versenyző ezt a versenygépet futtatta meg, és természetesen a „fánkozás” sem maradhatott el. Mivel ez a kocsi még a V8-as korszakban épült, a helyiek a fülsüketítő zajt is élvezhették, amit a mostani autók már nem képesek produkálni.

    Persze nem csupán a két pilóta szórakoztatta a közönséget, hiszen a Red Bull motorsportprogramjának számos képviselője felvonult. A kilencszeres ralivilágbajnok legenda, Sébastien Loeb ismét megmutathatta képességeit, de a „driftkirály” Connor Shanahan is tartott egy bemutatót, és a bikások NASCAR-autója is megjelent. A rendezvény házigazdái a tizenháromszoros F1-es futamgyőztes, a pályafutása utolsó szakaszát a Red Bullnál töltő David Coulthard és az ismért televíziós műsorvezető, Adam Gendle voltak.

    „Utoljára tizenegy éve futtattuk meg az autókat Milton Keynesben – kezdte Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Nagyon különleges volt látni a szurkolókat, a csapattagokat és az ő családjukat. Nagy büszkeséget jelent, hogy egy ilyen elképesztő szezon után az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is hazahozhattuk Milton Keynesbe. Hogyan is lehetne jobban megünnepelni ezt, mint azzal a várossal, amely a kezdetek óta az otthonunk? Szeretnénk köszönetet mondani a Milton Keynes-i önkormányzatnak, illetve a hatóságoknak, amiért ezt lehetővé tették, de a legfontosabb, hogy köszönjük annak a harmincezer embernek, aki ma megjelent, hogy velünk ünnepeljen, igazán hálásak vagyunk a támogatásotokért. Ezt minden egyes futamra magunkkal visszük. A Red Bull Racingnél mindannyian kellemes ünnepeket kívánunk, és alig várjuk, hogy az új évben ismét találkozzunk, hiszen a 2023-as idényben megpróbáljuk megvédeni a bajnoki címeinket.”

    „Nagyon élveztem a napot – árulta el Verstappen. – Hihetetlen volt látni azt a rengeteg embert, aki a hideg ellenére is kijött, hogy támogasson minket! A mi szurkolóink tényleg a legnagyszerűbbek. 2005 óta Milton Keynes a főhadiszállásunk, akkor én még gyerek voltam, szóval nagyon jó, hogy valamit visszaadhatunk a városnak az ehhez hasonló események révén. Nagyra értékeljük azt a szeretetet és támogatást, amit a várostól kapunk, és alig várjuk a jövő évet, amely nagy kihívást tartogat számunkra. Tudjuk, hogy ennek meg tudunk felelni, de persze mindenki ugyanolyan keményen dolgozik, hogy legyőzzön minket, ám ők nem kapják meg azt a támogatást, amit mi.”

    „Nagyon klassz volt, nagyszerű, hogy lehetőségünk nyílt valamit visszaadni Milton Keynesnek – ezek már Pérez szavai. – Hosszú ideje nem rendeztünk ilyen eseményt az otthonunkat jelentő városban, úgyhogy jó, hogy most összejött a csapat számára rendkívül sikeres idény után. Örülök, hogy még az ünnepek előtt meg tudtuk tenni, hogy igazán kerekké tegyük a szezont. Úgy érzem, ez tökéletes módja annak, hogy köszönetet mondjunk a szurkolóinknak, és lezárjuk ezt az elképesztő évet. Max és én a csapattagokkal is találkoztunk a gyárban, ami nagyon különleges volt. Jövőre továbbra is nyomni fogom, és azon dolgozom, hogy a legjobbamat nyújtsam, de addig is szeretnék kellemes ünnepeket kívánni, és várom már, hogy jövőre mindenkivel újra találkozzak.”

    Nem a Fiestát másolta a Renault a Clio Rally3-mal

    0

    Végre nem egyszereplős a Rally3-as kategória, mivel a Renault is elkészült a saját autójával. A Ford örül, hogy versenytársat kapott, és a kategóriának is jót tesz, hogy két márka között lehet választani.

    Az új Renault Clio Rally3 a márka első összkerékhajtású rallyautója. Ennek ellenére a fejlesztés során saját útjukat járták a mérnökök, nem a konkurens modellt próbálták továbbgondolni. Utóbbi egyszerűbbnek hangzik, de a Renault másképp látja.

    „Mi saját fejlesztéseket végeztünk” – kezdte Yann Paranthoën, a Renault Customer Racing főmérnöke.

    „Nem akartuk összehasonlítani a Cliót és a Fiestát, mert ezt nem túl könnyű megcsinálni a fejlesztés során, mivel nem volt sok időnk. Ha nagyon jó munkát akarunk végezni, akkor a Fiesta és a Clio megfelelő összehasonlításához nagyon ügyesnek kell lenned, és sokat kell tesztelned a Fiestával és sokat a Clióval.”

    A franciák azért nem indultak ebbe az irányba, mert egyszerűen nem volt elég idejük megismerni a Fiestát. Ha pedig ezzel töltik az időt, akkor nem maradt volna elég energiájuk a Clio fejlesztésére.

    „Inkább olyan célkitűzéseink voltak, hogy mondjuk egy másodperc és 1,5 másodperc között legyünk lassabbak, mint a Rally2 autói. Elég büszkék vagyunk a Cliónkra, és 2023 elején látni fogjuk az időeredményeken az összehasonlítást a Forddal” – tette hozzá Paranthoën.

    Clio Rally3
    foto: Renault

    Azt azonban elárulta a főmérnök, hogy a Clio egyik fejlesztőpilótájának volt már tapasztalata a Fiestával kapcsolatban.

    „Igen, volt egy Jean-Baptiste Franceschink, aki csak egy versenyt futott a Fiestán, de ez már egyfajta összehasonlítás. A fejlesztés utolsó két napjában az ügyfelek vezették az autót, és néhány korábban Fiestával is mentek, így ezen a téren is összehasonlíthattuk őket, de mi a Cliónkra koncentrálunk, és nem a Fiestára” – mondta Paranthoën.

    Hoffer Ózd
    foto: Hungarian Police Rally Team

    „A fejlesztés során igazán az elvégzendő munkára összpontosítottam, és nem éreztem úgy, hogy össze akarom hasonlítani a két autót. De az biztos, hogy a végén össze akarjuk majd hasonlítani őket, mert csak ketten vannak a Rally3-ban” – mondta Jean-Baptiste Franceschi.

    „Csak egy aszfaltos versenyt mentem a Fiestával, így nem könnyű megmondani, mert nagyon régen volt, de számomra mindkét autó hasonló, de persze ugyanakkor egy kicsit más is. A Renault motorja erős, mert nem három, hanem négyhengeres – a hangja más, és nagyon-nagyon jó hallgatni” – tette hozzá a francia versenyző.

    „A karosszériával nagyon jó munkát végzett a Renault, alig várom már a csatát a két autó közt. Azt hiszem aszfalton, mint például a Róma Rally, a Clio erősebb lesz. A murvás futamokon, mint a Lett vagy a Lengyel Rally nagy csatát várok, mert a Fiesta már megmutatta, hogy mennyire gyors, a Renaultnak pedig még bizonyítania kell.”

    Fotó: Hungarian Police Rallye Team

     

    Valóra vált álom: édesapjával versenyezhet együtt az idei F1-es szezon nagy visszatérője

    0

    Kevin Magnussen édesapjával, az egykor szintén F1-es pilótaként tevékenykedő Jannal egy csapatban fog indulni a jövő évi Daytonai 24 órás futamon. A páros a mostani hétvégén is együtt versenyez Abu-Dzabiban.

    Hivatalossá vált, hogy teljesül a Magnussen-család vágya, és Kevin, illetve édesapja, Jan egy párost alkothatnak a 2023-as Daytonai 24 órás versenyen. A dán pilóták az MDK Motorsports színeiben vesznek részt a legendás viadalon, és egy Porsche 911 GT3 R volánja mögött próbálnak meg minél jobb eredményt elérni.

    Az eseményre január 28-án, illetve 29-én kerül sor, vagyis a viadal semmilyen szempontból nem csúszik bele az F1-es versenynaptárba. Az előszezoni teszteket csak február 23-án kezdik meg, és az autóbemutatók is csak a hónap elején szoktak elkezdődni. Az ifjabbik Magnussennek tehát ezzel nem kell foglalkoznia, más kérdés, hogy számára így még hosszabb lesz az egyébként sem rövid idény.

    A Haas pilótája eddig kétszer vett részt a Daytonai 24 órás versenyen: 2021-ben a hatodik, míg idén összességében a tizenkettedik, kategóriáján belül ugyancsak a hatodik helyet szerezte meg az egysége. Tavaly az egész IMSA-szezont teljesítette, miután az előző év végén kikerült a Forma-1-ből, és idén is ez volt a terv, de aztán jött a visszatérési lehetőség, amelyre természetesen nem mondott nemet.

    Édesapja nála és rutinosabbnak számít ezen a versenyen, hiszen 2014 és 2019 között minden évben elindult rajta, és második próbálkozása kategóriagyőzelemmel zárult. Jan Magnussen ráadásul az egész sorozatot figyelembe véve is kifejezetten sikeres, hiszen 2017-ben és 2018-ban is bajnokká koronázták az IMSA-ban.

    Most pedig visszatér a sorozatba, hiszen nemcsak a Daytonában fog indulni, hanem a többi futamon is. Mindez természetesen a fiára nem vonatkozik, hiszen ő jövőre is az F1-ben szerepel, így ő csak ezen az egy viadalon ül a volán mögé az IMSA-ban. A 30 esztendős versenyző rendkívül hálás az MDK Motorsports tulajdonosának.

    „Elképesztően izgatott vagyok emiatt – nyilatkozta. – A Rolex [Daytonai] 24 órás egy legendás [verseny], és az elmúlt két évben fantasztikus pillanatokat éltem ott át a Chip Ganassai Racinggel. Csodálatos, hogy édesapámmal együtt teljesíthetünk egy ilyen futamot. Még egyszer mondom, nem tudom eléggé megköszönni Mark Kvamme-nek, hogy ezt összehozta.”

    A páros egyébként nem először áll össze, hiszen a 2021-es Le Mans-i 24 órás versenyen ez már megtörtént, akkor összesítésben a huszonkilencedik, az LMP2-es kategóriában pedig a tizenhetedik pozícióban zártak. Sőt, Magnussenék ezen a hétvégén is egy csapatot alkotnak az abu-dzabi Gulf 12 órás futamon.

    A kettős Bugalski-csoda

    0

    1999-ben csodát láthatott a Spanyol Rallyra és Korzika Rallyra kilátogatók tömege, Philippe Bugalski ugyanis a kétkerék-meghajtású Citroen Kit Carral legyőzte a WRC-ket. 

    Eredetileg a francia aszfaltbajnokság versenyire építette a Citroen a Xsara Kit Cart, melynek nem volt turbója, de volt 10500-as percekénti fordulatszámot elérő és WRC-hez hasonló erősségű motorja. 

    A 2WD Xsara a kipörgésgátló segítségével pokoli gyorsaságra volt képes aszfalton, 960 kg-os súlya pedig 270 kilóval volt kevesebb, mint a WRC autóké, ezért jóval később lehetett vele fékezni. 

    A Spanyol Rally pályái pedig nagyon jó terepnek bizonyultak, ahol Philippe Bugalski képes volt kihasználni a kis autó erősségeit. 

    Az első nap után azonban Jesús Puras és Marc Martí vezetett a versenyen a csapattársak Philippe Bugalski és Jean-Paul Chiaroni előtt 7 másodperccel, míg a leggyorsabb WRC-s versenyző Didier Auriol és Denis Giraudet voltak a Toyota Corollával 10.3 másodperces hátránnyal. 

    A második napon Puras kiállni kényszerült elektromos hiba miatt a versenyből, azonban Bugalski 17.7 másodpercre növelte előnyét Auriol előtt, ez a különbség pedig a verseny végére 31.8 másodperc volt a két francia versenyző között Bugalski javára, aki így megszerezte első WRC futamgyőzelmét, mégpedig egy 2WD autóval. 

    A szezon Korzika Rallyján pedig még inkább éltek a Citroen Xsarák és végül Bugalski már Puras előtt tudott nyerni, így már kettős sikert ünnepelhetett a Citroen is. 

    A WRC gyártói természetesen felháborodtak a Citroen sikerei után, aminek köszönhetően 50 kilóval megemelték a Kit Carok minimum súlyát év végén, így már nem tudtak harcolni a győzelmekért a WRC-kel. 

    Philippe Bugalski számára végül ez a két WRC futamgyőzelem adódott meg, 2012-ben egy gyümölcsfáról leesve lelte halálát, 49 éves korában. 

    Schumacher minden idők legjobbja lett, majd legyorsult egy vadászgépet (videó)

    0

    2003. december 11-én Michael Schumacher háromszor is összecsapott egy vadászgéppel, és egyszer győztesen jött ki belőle.

    Szinte napra pontosan két hónappal azután, hogy Szuzukában megnyerte hatodik világbajnoki címét és az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangiót megelőzve minden idők legeredményesebb Forma-1-es pilótája lett, 2003. december 11-én Michael Schumacher igen különleges eseményen vett részt a toszkánai Grossettóban található Baccarini reptéren.

    A hatszoros világbajnok egy Ferrari-logós Piaggio P180-as fedélzetén, délelőtt fél tízkor landolt a helyszínen, hogy nem sokkal később elfoglalja helyét az F2003-GA-ban, és megmérkőzzön egy Eurofighter Typhoon típusú vadászgéppel. Az apropó az első repülés 100. évfordulója, a Wright-fivérek ugyanis 1903. december 17-én, az észak-karolinai Kitty Hawkban repültek először egy saját maguk által épített géppel.

    Michael Schumacher, Scuderia Ferrari, 2003, Eurofighter
    Schumacher és az Eurofighter / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A levegő és a szárazföld csúcstechnikáinak párharca három távon, 600 méteren, 900 méteren és 1200 méteren zajlott. A legrövidebb távon a 294 km/h-ra gyorsuló Ferrari nyert, amely 9,4 másodperc alatt ért célba a vadászgép 9,6 másodpercével szemben. Ezt a leghosszabb táv követte, amelyen már az Eurofighter volt gyorsabb, méghozzá nem is kevéssel (14,2 a 16,7 ellenében). Végül a 900 méter jelentette a döntőt, amely az első nekifutáshoz hasonló szoros párharcot hozott, de Schumacher 2 tizeddel (13,0 a 13,2 ellen) alulmaradt, jóllehet, a vizes aszfalt a Ferrarinak nagyobb hátrányt jelentett, mint a vadászgépnek.

    „Az első volt a legjobb verseny – viccelődött a német pilóta. – Ha nem esett volna, nagyobb lett volna a tapadás, de akárhogy is, ebben a versenyben nem az eredmény volt a fontos. Szórakoztató volt látni felszállni a gépet. Technikai szempontból a rajt olyan volt, mint egy rendes nagydíjon, és ha számításba vesszük az erőkülönbséget egy repülő és egy formaautó között, várható eredmény született. De nagyszerű esemény és különleges kihívás volt. Remélem, a szurkolók is olyan jól szórakoztak, mint mi.”

    Pierro Ferrari, a maranellóiak elnöke kiemelte, hogy az esemény remek bemutatása volt annak, hogy Olaszország a földön és a levegőben is képes győztes technológiát alkotni. A versenyt egyébként az első ilyen megméretés ihlette, amelyet 1931-ben Tazio Nuvolari vívott egy korabeli gép ellen, de akkor kicsit másként zajlott a küzdelem, hiszen a felek köröket futottak. Nuvolari végül egy másodperccel kapott ki úgy, hogy az első három kör során még ő vezetett.

    Videón Schumacher és az Eurofighter párharca: