Kezdőlap Blog Oldal 1261

Mi a közös egy Boeing 747-esben és Alonso texasi balesetében? – Most megmondjuk!

0

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso autójából majdnem repülőgép lett Austinban.

Fernando Alonso nagy szerencsével úszta meg az USA Nagydíjon, hogy súlyos balesetet szenvedjen. A kétszeres világbajnok a 22. körben, az első biztonsági autós újraindítás után kísérelte meg megelőzni Lance Strollt a pálya leggyorsabb részén, amikor a kanadai pilóta az utolsó pillanatban balra mozdult, Alonso pedig ráfutott.

Az Alpine eleje az Aston Martin bal hátsó kerekén átugratva a levegőbe emelkedett, és egy darabig leginkább egy felszállni próbáló, kissé túlterhelt repülőgéphez hasonlított, mielőtt visszazuhant az aszfaltra. Alonso szerencsésen megúszta az esést, ami akár sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ha az Alpine magasabbra emelkedik, és belecsapódik a pálya melletti kerítésbe, vagy ha a spanyol nem tudja uralma alatt tartani a kocsit, és a landolás után keresztbe áll a pályán az érkező többi autó előtt.

Nézői felvételen még brutálisabb Alonso austini repülése (videó)

Sam Collins, az F1TV szakértője a futam után kielemezte a balesetet – ami miatt Stroll egyébként három helyes rajtbüntetést kapott a Mexikói Nagydíjra –, és egy érdekes adatra hívta fel a figyelmet.

„Az autó orra nagyon magasra emelkedett, és az ég felé meredt. Ennek oka pedig, hogy a kocsi 184 mph-val (294 km/h) haladt. Ha tudni akarják, hogy miért ágaskodott, nos, ez egy Boeing 747-es felszállási sebessége, és gyorsabb, mint az ennél könnyebb gépeké, amelyek úgy 110 mph-nál emelkednek el a talajtól.”

Collins jól mondta, egy teljes terheléssel elinduló, átlagos hosszúságú tengerentúli útnak nekivágó 747-es 160 csomónál, azaz 184 mph-nál kezdi meg az emelkedést. Persze, Alonso autóján csak fordított repülőgépszárnyak vannak, de így is elképesztő belegondolni, hogy ekkora tempóval kétkerekezett, majd utána kiállt szárny- és kerékcserére, végül pedig a hetedik helyen végzett. Amit aztán elvettek tőle…

A baleset:

Fontos nap a mai a Forma-1-nek

Alonsót végül 30 másodperccel büntették azért, mert sérült autóval fejezte be a versenyt, a baleset során ugyanis megsérült a jobb tükre, ami jó ideig mozgott menet közben, míg végül leszakadt. A spanyolt a versenyirányítás nem intette ki menet közben a bokszba, a Haas azonban utólag óvást nyújtott be, amit a sportfelügyelők elfogadtak, majd az eset kivizsgálása után büntetést szabtak ki. Alonso ezzel a 7. helyről a 15. pozícióba csúszott vissza.

Hamiltonnak és Leclerc-nek lehetett, Alonsónak nem? – súlyos büntetést kapott a spanyol

Az ügy azonban nem ért véget itt, az Alpine ugyanis megóvta a a Haas óvását, mondván az jóval a határidő után érkezett be. Ezt egyébként a felügyelők is elismerték, de így is befogadták az amerikai istálló óvását, mondván „ebben az esetben nem volt lehetséges megfelelni a határidőnek.”

A felügyelők a Mexikói Nagydíj csütörtöki napján, azaz ma ülnek össze újra, hogy megvitassák, egyáltalán helyt adnak-e az Alpine óvásának. Amennyiben úgy döntenek, hogy igen, az persze még nem jelenti Alonso büntetésének automatikus eltörlését, hiszen csak ezután kezdődik majd az ügy kivizsgálása és az érintett felek meghallgatása.

A kétszeres világbajnok mindenesetre helyezett némi nyomást az FIA-ra az Instagramon közzétett üzenetével. „Köszönöm a tegnap és ma kapott üzeneteket. Ez azon ritka alkalmak egyike a sportban, amelyben úgy érzem, mindannyian ugyanazon a véleményen vagyunk és ugyanúgy látjuk a szabályokat. Ennélfogva a csütörtök fontos nap a sportnak, amelyet mindannyian annyira szeretünk, mivel ez a döntés határozza meg, hogy a jó irányba tartunk-e a jövőre nézve. Köszönöm még egyszer a támogatásotokat!”

Alonso szerint tehát nem kisebb dolog múlik azon, hogy sikerül-e eltöröltetni a büntetését, mint a sportág jövője, ami nyilván túlzás, de az tény, hogy sokakban ellenérzéseket váltott ki a felügyelők utólagos büntetése. Azt viszont le kell szögezni, hogy a szabályok szerint jártak el, és az egész eset azért kapott ilyen nagy visszhangot, mert a versenyigazgató nem intette ki menet közben Alonsót, miként megtette azt Kevin Magnussennel már háromszor az idei szezonban, amikor a dán pilóta sérült első szárnnyal versenyzett.

Moncet: Öt hónap lemaradást már behoztunk, de még vissza van negyedévnyi 

0

Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese szerint nyolc hónap lemaradásban volt a koreai gyártó a WRC szezon elején, amiből már nyolc hónapnyit sikerült ledolgozni. 

A Hyundai nagyon későn kezdte építeni a Rally1-es autókat, ezért komoly lemaradásban volt a WRC szezon elején. A hátrányt folyamatosan sikerült a koreai gyártónak csökkenteni, ami négy futamgyőzelem formájában is megmutatkozott az év második felében, azonban Julien Moncet szerint még mindig van min dolgozni. 

“A szezon elején fél év, sőt nyolc hónap lemaradásban voltunk a Toyotától – mondta a Hyundai csapatigazgató-helyettese a belga-francia RTBF oldalnak. – Jelenleg azt gondolom, hogy már csak három hónapnyi a lemaradásunk. Célunk, hogy a fejlesztési jokerek segítségével egy komplett csomagot frissítsünk az autókon, amivel utolérjük, majd lehagyjuk a Toyotát.” 

A japán gyártó a Spanyol Rallyn megnyerte a gyártók vb címét is, ennek ellenére nem kell szégyenkeznie a Hyundainak sem. 

Fotó: Hyundai Motorsport

“Azért vagyunk a WRC-ben, hogy bajnokságokat nyerjünk, ezért csalódás, hogy idén erre nem voltunk képesek. Azonban szégyenkeznünk nem kell a spanyol verseny után sem, hiszen három autót vittünk a legjobb öt közé. A bajnoki címekért érdemben nem tudtunk harcolni, de szeretnék köszönetet mondani az egész csapatnak az elmúlt hónapokban végzett munkáért, amivel eltudtuk halasztani a Toyota ünneplését. Most már Japánra készülünk, ahol képesek lehetünk jó eredményt elérni, miközben már egy még jobbról álmodunk.” 

Brad Pitt magára haragította az F1-es drukkereket

0

Nem éppen az elvárható módon kezelte a Forma-1 egyik, ha nem a legismertebb riporterének közeledését Brad Pitt az USA Nagydíj rajtrácsán.

Brad Pitt jövőre készülő, Forma-1-es témájú filmje miatt az USA Nagydíj teljes hétvégéje alatt Austinban tartózkodott, és egyfajta tanulmányútként fogta fel a látogatását. Az 58 esztendős színész-producer több istálló garázsában is feltűnt, versenyzőkkel és csapatfőnökökkel, valamint az F1 elnök-vezérigazgatójával pózolt, majd olyasmit tett, ami nem feltétlenül volt túl bölcs dolog.

Brad Pitt megtudta, milyen 830 lóerős Ferrariban driftelni (videó)

A kétszeres Oscar-díjas színész természetesen a rajtrácson is jelen volt a nagydíj előtt – a Williams szerelőivel fotózkodott is –, ám kissé arrogáns módon nyilatkozni már nem volt hajlandó Martin Brundle-nak.

„Lássuk, hogy tudunk-e beszélgetni Brad Pitt-tel. Brad, Martin Brundle a Sky F1-től. Hogy vagy?” – szegődött a filmsztár mellé a Sky Sports riportere, Pitt azonban nem volt olyan kedvében, hogy nyilatkozzon, és megpróbálta lerázni Brundle-t, ő azonban nem hagyta magát.

„Tudsz mondani nekünk valamit erről a filmről?” – próbálkozott tovább az expilóta, de Pitt erre csak annyit mondott: „Nem, még nem! Szupertitkos!”, majd azzal a lendülettel kiviharzott a célegyenest a bokszutcától elválasztó kapun.

Brundle ugyanakkor szokásához híven most sem mulasztott el frappánsan reagálni a helyzetre. „Valaki megfogta a vállamat… Ezt hívják Pitt stopnak, amikor nem akarják, hogy Brad Pittel beszélj.”

A jelenet videón:

Hogy szerencsés-e, ha a világ egyik leghíresebb színésze, aki nem mellesleg minden idők legnagyobb F1-es témájú filmjét készül leforgatni, ignorálja a sportág legismertebb riporterét, és teszi mindezt az F1 legnagyobb nézettséggel rendelkező csatornáján, mindenki döntse el, de aligha vall kifinomult PR-érzékre. Persze, ha egyáltalán tudta Pitt, hogy kit rázott le, mert ebben sem lehetünk biztosak.

A nézői reakciók mindenesetre nem maradtak el:

„Nem biztos, hogy értem a logikát amögött, hogy Brad Pitt nem akar legalább egy kis időt azzal tölteni, hogy nyilatkozzon Martin Brundle-nak a gridwalk alatt. Ez lehetett volna az a pillanat, amikor kapcsolatot teremt azokkal a nézőkkel, akik megnéznék az F1-es filmjét” – írta a Bill Walker nevű felhasználó a Twitteren.

„Brad Pitt, filmet csinálsz az F1-ről, és nem tudod kicsoda Martin Brundle? Ez A grid walk. Állj meg és nyilatkozz neki!” – olvasható Aíne Lagan bejegyzése.

„Brad Pitt… az ember, aki F1-es filmben fog szerepelni, és fél percre sem képes megállni Martin Brundle-nak… ha nem akarod, hogy interjút készítsenek veled, menj le a rajtrácsról, és adj helyet olyanoknak, akik igen” – írta Jordan Gibbons.

„Igazán nem kedvelem azokat a hírességeket, akik elutasítóak Martin Brundle-lel a grid walk-ja alatt” – jelentette ki Nathalie Sturgeon.

„Annyira utálom, ahogy a celebek Martin Brundle-lal viselkednek a grid walk alatt. Ha nem képesek nyilatkozni az F1-es hírességeknek, miért vannak ott?” – írta Peter Clarke.

A sort még sokáig lehetne folytatni, de ezek a posztok is jól mutatják, hogy nem éppen voltt okos dolog, amit Brad Pitt tett, akinek a 2023-as szezon második felében, az F1-es nagydíjakon forgatandó filmje ettől még valószínűleg ugyanolyan népszerű lesz.

Evans: Jövőre szellemvárosokban versenyezhetünk 

0

Elfyn Evans nagyon sajnálja, hogy olyan versenyek, mint a Spanyol Rally, ahol sok néző foglal helyet a versenyszakaszok mellett jövőre nem kerülnek a WRC naptárba. 

2023-ban sem az Új-Zéland Rally, sem pedig a Spanyol Rally nem szerepel a WRC naptárban az eddigi információk alapján, amit nagyon sajnál Elfyn Evans, mert ezeken a versenyeken rengeteg szurkoló volt eddig jelen. 

“Nagyon sajnálom, hogy a Spanyol Rally nem kerül jövőre a naptárba – mondta Elfyn Evans a Dirtfishnek. – Nagyon jó volt a szakaszokon látni a sok nézőt. Sajnos, attól tartok, hogy jövőre több versenyen is szellemvárosokban fogunk versenyezni.” 

“Azt hiszem minden versenyzőtárs egyetért Elfyn véleményével – mondta Thierry Neuville. – Azt azonban megértem, hogy minden versenynek nem lehet hely a naptárban. Nagyon sajnálom azokat a rendezvényeket, melyek nagyon látogatottak és kikerülnek a naptárból.” 

“A Spanyol Rallynak a naptárban a helye – mondta Craig Breen. – Ez mindig nagyon népszerű verseny volt, különösen az ír szurkolók körében. Nagyon tetszik a rendezvény formátuma, mindig érdekes versenyek tartottam. Jövőre nagyon hiányozni fog.” 

“Szerintem nagyon szeretett mindenki részt venni ezen a versenyen, mert jó volt látni a sok szurkolót a pályák szélén – mondta Dani Sordo. – Néha jó lenne meggondolni, hogy mely versenyeket vesszük ki a naptárból, mert azokért nagy kár, melyeken sok a szurkoló.” 

Gus Greensmith azonban örül, hogy évente változnak a versenyek a szezon során. 

“Van néhány jó verseny valóban – mondta az M-Sport pilótája. – Amikor a Forma 1-ben 23-24 versenyt tartanak, könnyebb megtartani egy-egy klasszikus futamot, de amikor csak 13-14 futam van, jó ha változatosak a versenyek.” 

Mániákus Wolff: WC-kefe takarításból adott leckét a Mercedes csapatfőnöke

0

Toto Wolff kevésbé ismert oldalát is bemutatta a The New Yorker. A Mercedes csapatfőnöke kollégája szerint mániákus, a leírtak alapján pedig nehéz lenne vitatkozni vele.

Átfogó portrét közölt Toto Wolffról a The New Yorker, amelyben a Mercedes csapatfőnökének eddig ismert és kevésbé ismert oldala is megjelenik, és egy egészen elképesztő dolgot is megtudhatunk róla.

A most 50 esztendős Wolff lassan 10 évvel ezelőtt csatlakozott a Mercedeshez, miután részesedést vásárolt a csapatban, és annak ügyvezető igazgatója lett. Első napján pedig rögtön azzal indított, hogy kérdőre vonta az akkori csapatfőnököt, bizonyos Ross Brawn-t, miután néhány koszos kávéscsészét és egy eldobott újságot talált a recepción.

„Felmentem Rosshoz, és közöltem vele, hogy most voltam a recepción, és nem úgy néz ki, mint egy F1-es csapat recepciója. Ő pedig azt felelte, hogy »Ettől nem lesz gyorsabb az autó.« Én viszont azt mondtam, hogy »Szerintem az lesz, mert ez azt jelenti, hogy jobban odafigyelünk a részletekre.«”

Ez már előrevetítette, hogy lesz némi változás, miután a 2013-as idény végén Wolff átvette a csapatfőnöki széket. „Egy kicsit mániákus. Még a nyaralások alatt sem képes teljesen kikapcsolni” – mondta róla Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke.

„Őszintén szólva, túlgondolja a dolgokat. Ez az ő nagy problémája. Megpróbál olyan mértékig körüljárni egy problémát, ami egyszerűen nem lehetséges” – erősíti meg Vasseur szavait James Vowles, a Mercedes vezető stratégája.

Hogy miként kell ezt elképzelni, azt egy 2019-es eset példázza a legjobban. Abba az évben Wolff szerződtette higiéniai vezetőnek Miguel Guerreirót, akinek az volt a feladata, hogy a csapattal utazzon, és biztosítsa, hogy a Mercedes motorhome fürdőszobái és mellékhelyiségei mindenkor kifogástalan állapotban legyenek.

Wolff olyan takarítási rendet alakíttatott ki, amely tükrözte a versenyhétvégék ritmusát, és még azt is megmutatta Guerreirónak, hogy miként rázza le a vizet a WC-keféről (kétszer), mielőtt visszahelyezi azt a tartóba. „Azt akarom, hogy a WC-kefe minden nap, vagy minden másnap legyen kicserélve” – mondta, majd amikor a cikk szerzője hitetlenkedve nézett rá, odahívta Guerreirót.

– „Miguel, elrabolhatok fél percet az idődből? Miről beszélgettünk tegnap?”

– „Egészen pontosan arról, hogy miként működnek a WC-k és hogyan javíthatnánk rajta, mert…”

– „Beszéltünk a szappanról, hogy nem lehet jól elérni, és nem tudod, hogy hol van a szenzor.”

– „Igen, és a papírt sem lehet rendesen látni.”

„Miguel és én elég jól teljesítettünk. Kezdetben mindenki csak nevetett rajtunk” – mondta Wolff, majd elárulta, hogy az új rendszer bevezetése óta a Mercedesnél kevesebb a hasmenés és egyéb fertőző betegség, mint más istállókban.

„Ürülékről és szarásról beszélünk, de a lényeg az, hogy mércét akarok felállítani abban, amit csinálok” – szögezte le.

Négy magyar páros a Mitropa szezonzárón 

0

A modern mezőnyben három, míg a historicban egy magyar páros áll rajthoz a Mitropa Kupa idei szezonzáróján, az olasz Bassano Rallyn. 

A Mitropa Kupa idei utolsó, kilencedik versenyét rendezik hétvégén Olaszországban. A Bassano Rallyn hét szakaszt, és 91.56 km-t kell a versenyzőknek teljesíteni, köztük négy magyar párosnak. 

A modern mezőnyben 15 páros áll rajthoz, akik a Mitropában értékelésre kerülnek, köztük László Zoltán és Balázs Zsolt László Ford Fiesta Rally3-mal, Juhász Csaba és Bencs Zoltán Péter Peugeot 208 Rally4-gyel, valamint Kovács “Puki” Zsolt és Csák Alex Citroen C2 R2 Max-szal.  

A Historic mezőnyben öten indulnak, köztük Mésziati és Bartos Gábor Lada 2101-gyel. 

A modern pontversenyt a már bajnok Hermann Gassner sen. vezeti 39 pont előnnyel René Noller és 47 ponttal ifj. Fekete László előtt. László Zoltán 35 ponttal Fekete mögött a negyedik, míg Klausz Kristóf 36 pont lemaradással az ötödik. 

A historic mezőnyben az olasz Paolo Lulli 5 pont előnnyel vezet honfitársa, Rino Muradore előtt, míg az osztrák Alfons Nothdurfter a harmadik 75 pont hátránnyal. 

Breen: Paul szinte a testvérem volt 

0

Craig Breen és Paul Nagle utolsó közös versenye volt a Spanyol Rally, melynek Power Stage szakaszán célba érve érzelmes pillanatokat lehetett átélni a TV-s közvetítésnek köszönhetően. 

102 WRC futam, 18 dobogós eredmény és 5 futamgyőzelem után Paul Nagle szögre akasztotta sisakját a Spanyol Rallyt követően. 

Nagle tíz éve versenyzett először Craig Breennel, aki a WRC hivatalos oldalának adott interjú során testvéreként írta le navigátorát. 

“Nagyszerű volt Paullal versenyezni – mondta az ír pilóta. – Nagyjából 10 évet töltöttünk együtt és nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Ez a kapcsolat már szinte túl mutatott a sporton. Paul a legjobb barátom, olyan volt, mint a testvérem. Biztosan nagyon furcsa lesz, hogy nincs a közelemben. Köszönetet kell mondanom a munkájáért és köszönetet kell mondanom feleségének, Cathy-nek is, aki egyedül vezetett egy háztartást és mellette két gyereket is nevelt, amikor Paul velem volt. Minden jót kívánok Paulnak, de hamarosan találkozunk és együtt még néhány historic versenyen elindulunk.” 

Craig Breen a Japán Rally után James Fultonnal folytatja karrierjét. 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Toyoda: Nagyszerű csapatot hoztál össze, Jari-Matti 

0

Akio Toyoda, a Toyota vezérigazgatója üzent Jari-Matti Latvalának, miután a WRC csapat az egyéni vb cím után megnyerte a gyártók vb címét is. 

“Láttalak, Jari-Matti a Rally Legenden versenyzőként és sokkal jobban mosolyogtál, mint csapatvezetőként – írta közleményében Akio Toyoda. – Most vasárnap ismét láttalak mosolyogni, úgy, ahogy csapatvezetőként még soha. Úgy gondolom, hogy elég nagy volt rajtad a nyomás, ezért is nagyon köszönöm, hogy ilyen nagyszerű csapatot hoztál össze. A szezon után ismét versenyezzünk együtt, hogy láthassam a mosolyod pilótaként. Ne feledd, az egészség az első. Találkozunk Japánban! Nagy gratuláció az egész csapatnak, nagyon örülök, hogy minden bajnoki címet msikerült megnyerni és bajnok lett a vadonatúj GR Yaris autónk is.” 

Akio Toyoda és Jari-Matti Latvala korábban többször is versenyzett együtt, azonban a világjárvány kitörése után már csak Japánból figyelte a WRC történéseit. 

Toyoda
Fotó: Toyota Gazoo Racing

„Szánalmas” probléma hátráltatja a Mercedest, jövőre viszont radikális változás jön

0

Toto Wolff komoly változásokat vetített előre a Mercedesnél, amely képtelen versenyre kelni a riválisaival az egyenesekben.

Egy ideig úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton megszerezheti saját maga és a Mercedes idei első győzelmét az USA Nagydíjon, ám az elrontott kerékcseréje után visszazárkózni kénytelen Max Verstappen hét körrel a vége előtt elkapta őt. A csata – már ha annak lehet nevezni egyáltalán – nem tartott sokáig, Verstappen a 12-es kanyar előtt nyitott DRS-el megközelítette a Mercedest, majd kifékezte azt. Hamilton próbált ugyan visszatámadni, de nem tudott, majd hiába maradt közel a hollandhoz, a W13-as egyenesbeli tempója kevés volt az RB18-éval szemben.

Hamilton próbált védekezni, de akkora volt a sebességkülönbség, hogy semmit sem tehetett

Jolyon Palmer, a Renault jelenleg az F1 TV-nek szakértő korábbi pilótája a közvetítés közben „szánalmasnak” nevezte a Mercedes egyenesben mutatott tempóját, majd a Chequered Flag podcastban is lesújtó véleményt fogalmazott meg a W13-as lassúságáról.

„Ezzel nem lehet versenyezni. Amikor a Red Bull és Verstappen DRS-en belül ér, vehetjük úgy, hogy megtörtént az előzés. Lewis hosszú ideig egy másodpercen belül maradt és nyomást helyezett [Verstappenre], de tudta, hogy nem lesz meg ugyanaz az esélye az előzésre, mert a Mercedes lassabbnak tűnt a Ferrarinál, és sokkal lassabbnak a Red Bullnál. Még ha a Mercedes tempója nem is rossz, az egyenesbeli tempójuk nagyon megnehezíti, hogy versenyezzenek” – foglalta össze a helyzetet.

Hamilton a verseny után szintén megerősítette, hogy nem volt esélye versenyezni Verstappennel. „Szerintem DRS-el úgy 35 km/h-val gyorsabbak nálunk, mi pedig fordított helyzetben csak 22-vel. Nagyon-nagyon messziről érkezett. De DRS nélkül is gyorsabbak úgy 8 km/h-val, úgyhogy rengeteg időt veszítünk az egyenesekben, körönként legalább négy tizedet. Úgyhogy van min javítanunk a jövő évi kocsival.”

Toto Wolff csapatfőnök pedig már most előrebocsátotta, hogy fognak is javítani, és alapjaiban változtatják meg az egy ideje már nem delfinező, de a Red Bullhoz és Ferrarihoz képest továbbra is lassú autót, mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakítanak a mostanra egyedül általuk használt extra keskeny oldalszekrényekkel. „Az autó DNS-e meg fog változni a következő szezonra, ez egyértelmű. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kívülről nagyon máshogy fog kinézni, de az egyértelmű, hogy ami az autó DNS-ét és felépítését jelenti, az meg fog változni.”

Lewis Hamilton, Mercedes, Sergio Pérez, Red Bull, USA Nagydíj
A kanyarokban még csak-csak tartja a lépést a W13-as, de az egyenesekben bántóan lassú Fotó: Wolfgang Wilhelm

Wolff kitért arra is, hogy bíznak a tavalyi szezontól érvényben levő, lépcsőzetes kialakítású aerodinamikai fejlesztési kvótában, aminek következtében – ha minden így marad – a 2023-as év első felében többet tölthetnek majd a szélcsatornában és CFD-szimulációkkal, mint a Red Bull és a Ferrari.

„Ezen a téren eddig jelentős hátrányt szenvedtünk, mert 2021-ben végig mi álltunk az élen, és mi nyertük meg a konstruktőri világbajnoki címet. Emiatt 2022 első felében 7%-al kevesebb időt tölthettünk a szélcsatornában, mint az azt megelőző 18 hónapban, vagy mint a Red Bull. A Ferrarinál pedig sokkal kevesebbet. Most ez fordítva lesz. A Red Bullhoz képest 14%-al lesz több szélcsatornaidőnk, ha a harmadik helyen végzünk. Ez pontosan az, amiért létrehozták ezeket a szabályokat, hogy megadják a lehetőséget a felzárkózásra.”

Sajtó: Sordo esetleges visszavonulása már a múlté 

0

Spanyol lapértesülés szerint Dani Sordo már régóta nem gondolkozik a visszavonuláson, helyette jövőre akár nyolc versenyen is indulna a Hyundai csapatával. 

Azzal, hogy Ott Tanak vasárnap bejelentette, hogy elhagyja év végén a Hyundait, a pilótaváltásokról szóló hírek még inkább felerősödtek. 

A Hyundai mely eredetileg Thierry Neuville és Ott Tanak mellett egy harmadik erős versenyzőt is szeretett volna 2023-ra, az észt pilóta távozásával mégy egy versenyzőt kell, hogy szerződtessen, miután az Új-Zéland Rallyt követően bejelentették, hogy Oliver Solberggel nem kívánnak hosszabbítani. 

A spanyol Marca lap pedig tudni véli, hogy jövőre Thierry Neuville mellett Dani Sordo még több lehetőséget fog kapni és akár nyolc versenyen is indulhat. 

Mindez a jövőre 40 éves versenyzőnek is jót tenne, hiszen idei hazai versenyén éppen arra panaszkodott, hogy azért nem tud elég gyors lenni a spanyol aszfaltos utakon, mert nincs elég aszfaltos tapasztalata. 

A Hyundainak azonban így is versenyzőt kell még találnia a szezon során fennmaradó további hat versenyre a második autóban, valamint a harmadik autóba is kell valakit ültetni. 

A pletykák szerint a koreai gyártó Andreas Mikkelsen, Craig Breen, Kris Meeke, valamint Teemu Suninen közül fog választani versenyzőket. 

Azonban afelől sem lehet kétség, hogy az előbb említett versenyzők mellett még nagyobb Rally1-es tapasztalattal nem rendelkező versenyzőket is megpróbálnak Hyundaiba ültetni menedzsereik. 

Fotó: Hyundai Motorsport