Kezdőlap Blog Oldal 1504

Nevezési díj nélkül is lehet indulni az idei Silk Way Rallyn

0

Február 15-től lehet nevezni a 2022-es Silk Way Rallyra. Az oroszországi versenyt 2018 után újra Asztrahán és Moszkva között rendezik, ezúttal július 6. és 16. között.

A 2009-ben alapított versenyt 11. alkalommal rendezik meg 2022-ben. Eddig összesen 41 országból 982 csapat vett részt a Silkway-en, az összesen több mint 50000 kilométernyi útvonal 54 város érintett. Az idei Silk Way Asztrahánból indul, majd Groznij, Elista, Volgograd és Voronyezs érintésével jut el a moszkvai célig, amely szokás szerint a Vörös téren lesz. Első alkalommal halad át az útvonal az Észak-Kaukázuson. A versenytáv 4380 kilométer lesz, a szelektívek hossza 2800 kilométer. A szervezésre és a verseny minőségére garancia a két fő szervező: Vladimir Chagin és Luc Alphand.

A 2021-es versenyt Guerlain Chicherit nyerte az autósok közt, a motorosoknál pedig Mattias Walkner. A korábbi győztesek közt ott van Carlos Sainz, Jean-Louis Schlesser, Nasser Al-Attiyah és Cyril Despres is. A magyarok is többször teljesítették a Silk Way Rallyt.

Silk Way 2021
foto: silkwayrally.com

A szervezők szimpatikus módját választottak a résztvevők számának növelésére: nevezési díj kedvezményeket adtak, akár ingyen is el lehet indulni a versenyen! A 30 év alatti versenyzőkből álló csapatoknak és a női csapatoknak nem kell nevezési díjat fizetni. Szintén mentesülnek a nevezési díj alól a G-MOTO CHALLENGE kategória résztvevői.

Silk Way 2021
foto: silkwayrally.com

Az alternatív üzemanyagot használó versenyzők 50 százalékos kedvezményt kapnak. A hűséget is díjazzák, aki legalább két Silk Wayen vett már részt 20, a tavalyi indulók 15 százalék kedvezményt kapnak.

Silk Way 2021
foto: silkwayrally.com

A 2022-es Silk Way Rallyra június 1-ig lehet nevezni. Egy nevező már van, hagyományosan a FIA Cross Country Baja sorozat első fordulójának győztese jogot szerez az indulásra. Idén ez Vladimir Vasilev lett, miután megnyerte a Baja Russiát.

 

Salgó Rally: 1999 óta nem volt ilyen rövid 

0

A Salgó Rally történetében egészen 1999-ig kell visszamenni az időben, hogy a 2022-esnél rövidebb versenyt találjunk. 

Az idei évben az MNASZ 100 km-ben szabta meg a Rally1-es versenyek minimális hosszát, amit be is tartanak a Salgóval kapcsolatban, hiszen csupán 104,1 km lesz a versenytáv. 

Utoljára 1999-ben volt hasonló hosszú a verseny, akkor azonban 13 km-rel még az ideinél is rövidebb volt, ezt azonban vélhetően nem bánta Kiss Ferenc és Büki Ernő, akik a 98-as évjáratú Subaru Impreza WRC-vel nyertek a Toyota Celicát irányító Hényel Gyula–Tóth Vilmos, valamint az Evo V-ös Mitsubishit kormányzó Angyalfi Károly és Berta Csaba előtt. 

A rövid táv ellenére nagyok lettek a különbségek az utolsó szakasz végére, hiszen Kissék 1 perc 40 másodperc előnnyel szerezték meg a győzelmet. 

A Salgó történetében 1999 után négy év szünet következett és csak 2003-ban rendezték meg ismét, akkor a kereken 120 km versenytávval rendelkező versenyt Benik Balázs és Somogyi Pál nyerték 2002-es Focus WRC-vel, a 2002-es Subarut vezető Angyalfi Károly-Kazár Miklós, valamint az 1999-es évjáratú Subarut a harmadik helyre kormányzó Tagai Tamás és Tagai Róbert előtt. 

Ezt követően újabb 5 év szünet következett és 2009-ben 145,96 km versenytávval rendezték meg ismét a versenyt. Ekkor Herczig Norbert és Baranyai László a 2005-ös Subaru Impreza WRC-vel bizonyult a leggyorsabbnak a 2005-ös Mitsubishi WRC-t kormányzó Spitzmüller Csaba és Bahor Bea, valamint a 2007-es Subaru Impreza WRC-vel induló Turi Tamás és Tóth Imre előtt. 

2010-ben már Aschenbrenner György és Pikó Zsuzsa Evo IX-es Mitsubishivel nyerte a 154,51 km hosszú Salgót a S2000-es Peugeot-t kormányzó ifjabb Tóth János-Tagai Róbert, valamint a S2000-es Skodát irányító Herczig Norbert és Baranyai László párosok előtt. 

Ezután újabb hat évet kellett várni a következő Salgóra, míg bajnoki futamig egészen a tavalyi szezonig.  

Tavaly pedig Csomós Miklós és Nagy Attila tudott nyerni a 112,86 km hosszú versenyen Skoda Fabia R5-tel a fordos Hadik András és Kertész Krisztián előtt, míg a harmadik helyen a cseh Jan Kopecky–Jan Hlousek páros zárt ugyancsak Skodával. 

Visszatér-e Hirvonen a WRC-be?

0

Mikko Hirvonen éveken át Sébastien Loebbel harcolt a Rally Világbajnokságon, és bár a kilencszeres rally világbajnok 2012 végén visszavonult, azóta is meg-meg jelenik a WRC-ben. A finn versenyző azonban nem tervezi a visszatérését. 

Sébastien Loeb januárban megnyerte a Monte-Carlo Rallyt, és a francia versenyző sikere lenyűgözte korábbi riválisát, Mikko Hirvonent, a finn versenyző nem tervezi a visszatérést. 

Mikko Hirvonen most 6 évvel fiatalabb Loebnél, 41 éves és 2014-ig volt állandó tagja a WRC mezőnyének és 2008 és 2012 között folyamatosan a vb második helyén zárt, Sébastien Loeb mögött. A finn versenyző a négy második hely mellett 15 WRC futamot tudott nyerni. 

A francia és finn versenyző 2009-ben volt a legközelebb egymáshoz, akkor a walesi szezonzáró döntött, ami után Loeb 1 pont előnnyel nyerte a vb-t. 

Hirvonen jelenleg a Toyota Gazoo Racing tehetséggondozó programjában segít a legjobb japán versenyzőket kiválasztani, és nem tervezi a WRC-be való visszatérést. 

“Biztosan nem fogok többet WRC szinten versenyezni – mondta Mikko Hirvonen a Motorsport-Total.com oldalnak. – Szívesen indulnék néhány élvezetesebb historic versenyen, vagy autocross futamon, de ezzel kapcsolatban sincsenek konkrét tervek. Jelenleg örülök annak, ahogy a fiaim eddzenek, és részt veszek a Toyota programjában. Jelenleg ennyi elég nekem. Sébastien Loeb előtt le a kalappal. Fantasztikus teljesítményt nyújtott a Montén. De ez számomra nem lobbantotta fel bennem a szikrát, hogy visszatérjek.” 

Hirvonen azonban nemcsak Takamoto Katsuta utódait segít megtalálni, hanem Kalle Rovanpera tudását is segít növelni az aszfaltos versenyeken.  

A finn versenyző 2002 és 2011 között az M-Sportnál versenyzett, 2012 és 2013 között a Citroennél volt, majd 2014-ben visszatért Malcolm Wilson csapatához, év végén pedig visszavonult. 2016 és 2018 között indult a Dakaron is a Mini csapatával, ahol egy szakaszt nyert, és legjobb eredményét 2016-ben érte el, amikor a negyedik tudott lenni.

Hirvonen utolsó hagyományos versenyén 2020-ban indult, amikor a belga Legend Boucles à Bastogne versenyen a hatodik helyen zárt.

A Hyundai új teszthelyszínt talált 

0

A Hyundai új teszthelyszínt talált, Alzenau környéke után az új helyszín a finn Jamsa lett, mely a Finn Rally otthonát jelentő Jyvaskylától 60 km-re van. 

A hibrid rendszer bevezetése új szabályokat is hozott a WRC-be, mely lehetőséget ad új teszthelyszín kijelölésére is, ahol fejlesztési munkálatok is folyhatnak.  

A koreai gyártó keresett is egy új helyszínt ezen munkálatoknak és az új helyet Finnországban, Jamsában találta meg, mely 60 km-re van a Finn Rally központjától Jyvaskylától, az Ouninpohja szakasz küszöbén. A helyszín ugyancsak közel van a Pihlajakoski és Paijala gyorsági szakaszokhoz. 

“Az FIA szabályozás változása lehetővé tette, hogy legyen egy központunk és legyen egy olyan központunk, ahol a különböző dolgokat ellenőrizhetjük. – mondta Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese a WRC hivatalos oldalának. Erre a feladatra Finnország lesz a legalkalmasabb, ezért ide költöztünk.” 

Az új helyszín teszt szakaszai Jamsa környékén vannak, és ilyen körülményeket eddig csak a Toyota Gazoo Racing élvezhetett. 

Az új szakaszok alkalmasak a téli versenyekre való készüléshez és persze a finn WRC futamra való készülésre, és gyors versenyekre való tesztekre is. 

A Hyundai számára el is kell a jó felkészülésre alkalmas helyszín, hiszen a Montén rengeteg probléma után, csak Thierry Neuville tudott célba érni, míg Ott Tanak és Oliver Solberg kiállni kényszerült. 

Rovanpera javítana Svédországban 

0

Kalle Rovanpera számára nehezen indul a Monte-Carlo Rally, amit végül a negyedik helyen és a harmadik legtöbb ponttal fejezett be, azonban a finn toyotás nem elégedett és javítana a Svéd Rallyn. 

 Kalle Rovanpera elég nehezen szokta meg a Montén az új Toyota GR Yaris Rally1-et, azonban miután sikerült stílusára formálni az autót, végül három szakaszt tudott nyerni, köztük a Power Stage-t is, így végül Sébastien Loeb és Sébastien Ogier mögött a harmadik legtöbb ponttal zárta a WRC szezonnyitót.  

Ennek köszönhetően a két francia világbajnok távollétében pedig elsőként kell majd rajtolnia a Svéd Rally első napján. 

A fiatal finn versenyző számára azonban most egy sokkal otthonosabb közeg jön, havas pályákon lesz lehetősége javítani a Monte negyedik helyét követően. 

“Természetesen, Svédországban igyekszek majd jobb munkát végezni – mondta Kalle Rovanpera a Rallit.fi oldalnak. – A Montén mutatott rajton nem lesz nehéz javítani, már a svéd verseny elején igyekszünk majd jó tempóban vezetni. Törekedni kell arra, hogy az autóban a lehető legjobban érezzük magunkat és reménykedni kell, hogy a teszthez közeli körülmények legyenek a versenyen is, valamint, hogy az autóval nem legyenek problémák. A teszten néha nem voltak jó érzéseim az autóban és a vezetésistílus sem volt teljesen jó, de remélhetőleg később ezen tudunk változtatni.” 

Rovanpera a 2020-as Svéd Rallyn, kevésbé havas körülmények között szerezte első dobogós eredményét, majd a tavalyi Arctic Rallyn a második helyen zárt a Hyundai észt versenyzője, Ott Tanak mögött.

A Svéd Rallyn 19 szakasz vár a versenyzőkre, a versenytáv pedig 303.74 km lesz.

A Svéd Rallyt másfél hét múlva rendezik Umea környékén. 

Bertelli mégsem indul Svédországban 

0

Lorenzo Bertelli kihagyni kényszerül a Svéd Rallyt, melyen először vezette volna az M-Sport Ford Puma Rally1-es autóját. 

Lorenzo Bertelli lett volna az első privát induló Rally1-es autóval, amikor a Svéd Rallyn versenyzett volna, azonban az olasz versenyző mégsem tud rajthoz állni a WRC idei második versenyén. 

Az ok: a Milánói Divathét. 

Lorenzo Bertelli édesanyja ugyanis, Miuccia Prada, a Prada divatház pedig a divathét helyszíne. 

A svéd versenyt így lemondani kényszerült Lorenzo Bertelli, azonban bízhatunk benne, hogy hamarosan másik versenyre nevez be. 

Az M-Sport így három Pumát állít rajthoz Svédországban, Craig Breen, Gus Greensmith és Adrien Fourmaux vezethet egy-egy Rally1-es autót. 

 

Lorenzo Bertelli korábban hatszor indult a Svéd Rallyn, 2013-ban egy N-csoportos Subaruval, egy évvel később egy Ford Fiesta R5-tel, majd 2015 és 2017 között már egy Ford Fiesta RS WRC-t vezethetett. 2019-ben pedig egy 2017-es fejlesztésű Ford WRC-t is kipróbálhatott. 

A 34 éves olasz versenyző 2011-ben indult először WRC futamon, és eddig 62 versenyen állt rajthoz. Legjobb eredményét a 2016-os Mexikó Rallyn érte el, ahol nyolcadik helyen ért célba. A 2014-es Szardínia Rallyn kilencedik, a 2015-ös Finn Rallyn és Wales Rallyn pedig a 10. Helyen ért célba. 2016-ban az Ausztrál Rallyn ugyancsak a tizedik helyen zárt. 

Bertelli eddig kilenc pontot gyűjtött karrierje során a WRC-ben. 

 

WSK: Négy magyar jutott döntőbe

0

Küzdelmes hétvégéje volt a magyar versenyzőknek a WSK Super Master Series második futamán, Lonatóban. Az igen harcos futamok során az öt magyar résztvevőből négyen jutottak döntőbe. Krózser Menya legjobb OK eredményét érte el, míg Gáspár Benett megszerezte idei első Mini pontjait. 

Rendhagyó módon a harmadik futamra is Lonatóban maradt a WSK mezőnye, ahol a szezonnyitó önálló verseny, a Champions Cup után a négyfutamos Super Master Series első két versenyét is rendezték. A magyar színeket öten képviselték, OK (Senior) kategóriában Krózser Menyhért, OKJ-ben Hideg Ádám és Molnár Martin, míg Miniben Gáspár Benett és Gender Tamás.

Ahhoz képest, hogy mindössze harmadik WSK futamát teljesítette Krózser Menya az OK kategóriában, nagyon jól szerepelt. Az elődöntőben hatodik lett – ami az eddigi legjobb OK eredménye – és a döntőben is megvolt az esélye egy jó helyezésre, ám kétszer is kilökték, de ennek ellenére a 15. helyig felkapaszkodott. Menya ezzel 10 pont szerzett és 13 ponttal a bajnokság 20. helyén áll. 

Nagyon fel volt bolydulva a junior (OKJ) mezőny, volt olyan előfutamuk, ahol nem kevesebb, mint húsz versenyző esett ki. 

Fotó: Hideg Team

Hideg Ádám nagyon biztatóan kezdett, de az időmérőn tempót veszítette, amit csapata egy vázcserével orvosolt. Az első előfutamában pedig egy baleset miatt kiesett. Innen már a döntőbe jutás is komoly fegyvertény lett volna. Ádám azonban szárnyalt és beverekedte magát az elődöntőbe. Itt ötödiknek futott be, de két büntetés miatt végül 22. lett, a döntőben pedig további pozíciókat javítva a 19. helyet szerezte meg. 

Molnár Martin számára sem volt túl biztató a tempó az időmérőn, de még az előfutamok során sem, amit végül a csapat egy motorcserével próbált megoldani. Meg is lett az eredménye, Martin az elődöntőben a 15. helyről rajtolva 9. lett. A döntőben azonban balesetbe keveredett és kiesett. 

Fotó: Molnár Martin

A Mini kategóriában Gáspár Benett jutott be a döntőbe, ahol a 24. lett. Az elődöntőben pedig az igen előkelő 10. helyen végzett, amivel megszerezte idei első négy bajnoki pontját. 

Gender Tamás szintén Mini kategóriában az A elődöntő 26. helyén zárt. 

A WSK Super Master Series harmadik futamát március 3–6-a között rendezik La Concában.

WSK Super Master Series 2. futam, Lonato, 2022. február 10–13.
(magyar eredmények)

Mini
Gáspár Benett: döntő: 24.
Gender Tamás: A elődöntő: 26.

OKJ
Hideg Ádám: döntő: 20.
Molnár Martin: döntő: 33. (kiesett)

OK
Krózser Menyhért: OK döntő: 15.

WSK Super Master Series bajnokság állása
(magyar eredmények)

Mini
28. Gáspár Benett 4 pont

OKJ
15. Hideg Ádám 31 pont
20. Molnár Martin 12 pont

OK
20. Krózser Menyhért 13 pont

Teljes eredménylista itt található.

Orfű Rally: Megjelent a versenykiírás 

0

Megjelent az Orfű Rally, a Rally2, a Rally3 és a Historic bajnokságok szezonnyitójának versenykiírása. A futam egyben nagyszerű lehetőség a Rally1-es versenyzők számára a Salgó Rally előtti tesztelésre. 

Március 18-19-én rendezik az Orfű Rallyt, amely Rally2-es, Rally3-as és Historic bajnoki futam, valamint egy éles tesztlehetőség a Rally1-es versenyzők számára a Salgó Rally előtt. 

A verseny tavaly lett először megrendezve akkor a járvány miatt nézők elől elzárt rendezvény volt és az Abaliget–Magyarhertelend, valamint a Hetvehely–Kővágótőttős szakaszokon zajlott. 

Idén némileg módosul az útvonal. Amíg a hetvehelyi pálya fordított irányban került a programba, addig az Abaliget–Árpádtető szakasz teljesen új lesz a tavalyi évhez képest. 

Az Orfű Rallyn a Rally2, Historic és tesztelők mezőnye háromszor, míg a Rally3 és Regularity mezőnyök kétszer teljesítik a pályákat. 

A verseny nevezési ideje március 9. 24 óráig tart, derül ki a versenykiírásból.

A verseny időterve 
07:18 Gy1 Abaliget-Árpádtető (14,95 km)
08:21 Gy2 Kővágótőttős-Hetvehely (10,47 km)
10:39 Gy3 Abaliget-Árpádtető (14,95 km)
11:42 Gy4 Kővágótőttős-Hetvehely (10,47 km)
14:00 Gy5 Abaliget-Árpádtető (14,95 km)
15:03 Gy6 Kővágótőttős-Hetvehely (10,47 km) 

Az Orfű Rallyt ilyen néven tavaly rendezték meg először, akkor a következő eredmények születtek a különböző kategóriákban  

Rally2 
1. Ifj. Fogarasi Attila / Toloczkó Péter Honda Civic Type-R 43:03,4
2. Zsebe Gábor / ifj. Mohácsi László Skoda Felicia +25,9
3. Péter Pál / Varga Kristóf Honda Civic Type-R +49,5 (0:10)  

Historic 
1. Wirtmann Ferenc / Kerekes József Ford Escort RS2000 MkII 37:52,5
2. Fehérvári Csaba / Aczél András Mitsubishi Galant VR-4 +31,8
3. Kalapács Zsolt / Kalapács Kornél Opel Kadett GT/E +1:44,7  

Rally3
1. Dénes Szabolcs / Pazaurek János Lada 2101 29:22,3
2. Pallaghy Botond / Szalay Sándor Peugeot 205 GTI +2,2
3. Hajdú Zoltán / Horváth Attila Lada 21013 +9,5  

Teszt 
1. Turán Frigyes / Bagaméri László VW Polo GTI R5 37:41,2
2. Grzegorz Grzyb / Adrian Sadowski (POL) Skoda Fabia Rally2 evo +10,7
3. Hadik András / Kertész Krisztián Ford Fiesta Rally2 +35,9 

Meeke teszteli az új Skodát 

0

Kris Meeke vezetésével teszteli a Skoda Motorsport a vadonatúj Skoda Fabia Rally2-t, melynek megjelenése hamarosan várható. 

Kris Meeke Skodával indult a hétvégi Katar Rallyn, a Közel-Kelet Rally Bajnokság második versenyén, ahol a harmadik helyet szerezte meg, miután az első napon borult és másfél percet vesztett, majd a második napon autójának felfüggesztése sérült meg, ami további időveszteséghez vezetett. 

Az észak-ír versenyző múlt héten megerősítette, hogy teszteli a Skoda Motorsport legújabb Rally2-es autóját, melyen már Csehországban, Franciaországban és Spanyolországban is vezetett murvás és aszfaltos utakon. 

Az új Skodával, ha már lehetséges lesz a versenyzés Meeke ERC futamon is rajthoz állhat. 

“A Vadonatúj Skoda Fabia Rally2 az utcai modell harmadik generációjának piacra kerülésekor válik elérhetővé – áll a Skoda Motorsport közleményében, melyben Michal Hrabánek beszélt az új rally autóval kapcsolatban. – A vadonatúj Rally2-es Skoda fejlesztési és tesztelési szakaszba lépett már. Technikusaink a már elérhető Skoda Fabia Rally2 evo projekt know-how-jára és szakértelmére építhetnek, mely nagyon sikeres világszerte.” 

Tavaly augusztusig a Skoda Motorsport már több, mint 400 darab R5-ös, Rally2-es és Rally2 evo autót értékesített. Az új versenyautó megjelenéséről nem árultak el részleteket. 

A Skoda mind a világbajnokságokon, kontinensbajnokságokon és nemzeti bajnokságokon is az egyik legsikeresebb autó lett megjelenése óta. 

Tavaly A WRC2-ben és az Eb-n is Skodával szerzett bajnoki címeket Andreas Mikkelsen. 

Svéd rallycross-versenyzőnőt igazolt az Extreme E

0

Miután a Xite Energy meghosszabbította partnerségét az Extreme E-vel, a tulajdonos Oliver Bennett bejelentette a női pilótát saját csapatánál.

Az energiaitalos csapat utolsó volt a tavalyi szezonban, a legjobb helyezésüket pedig az első, furcsa lebonyolítással rendelkező futamon szerezték meg.

„Nem hiszem, hogy láttuk a Xite Energy Racing legjobb formáját tavaly. A szervezők javítottak az autón, reméljük, Klara és én ki tudjuk használni ezt Szaúd-Arábiában.” összegezte röviden a rallycross-os múlttal rendelkező Bennett.

Az említett csapattárs pedig Klara Anderssont takarja, a svéd rallycross bajnokság kategória győztesét, aki tavaly már tesztelte az autót Szardínián. A hölgy 2021-ben már a világbajnokságon is bemutatkozott Spában, a Nürburgringen pedig a döntőben nyolcadik lett.

Ezzel Andersson a negyedik svéd pilóta lesz a mezőnyben, és a harmadik közülük – Kristoffersson és Timmy Hansen után –, aki kifejezetten rallycrossos háttérrel rendelkezik.

„Már várom ezt a teljesen új kihívást – kezdte Andersson. – Nagyon hálás vagyok, és mindent beleadok majd a sivatagban.” – utalt az első versenyre (Desert X-Prix), ami helyszínt igen, de országot nem váltott.

Idén nem Al’Ula sivatagában lesz a pálya, hanem az épülő mesterséges, vonalszerű város (Neom) közelében.

A jövő heti verseny előtt már csak egy Extreme E csapat nem jelentette be a felállását, a Jenson Button által futtatott JBXE.

Az Extreme E idei csapatfelállása

Csapat Női pilóta Férfi pilóta
🇬🇧 McLaren 🇳🇿 Emma Gilmour 🇺🇸 Tanner Foust
🇺🇸 Andretti United 🇬🇧 Catie Munnings 🇸🇪 Timmy Hansen
🇬🇧 Veloce 🇪🇸 Christine GZ 🇿🇦 Lance Woolridge
🇬🇧 X44 🇪🇸 Cristina Gutiérrez 🇫🇷 Sébastien Loeb
🇩🇪 Abt Cupra 🇪🇸 🇩🇪 Jutta Kleinschmidt 🇶🇦 Nasser Al Attiyah
🇩🇪 Rosberg 🇸🇪 Mikaela Ahlin-Kottulinsky
🇸🇪 Johan Kristoffersson
🇺🇸 Ganassi 🇺🇸 Sara Price 🇺🇸 Kyle Leduc
🇪🇸 Acciona Sainz 🇪🇸 Laia Sanz 🇪🇸 Carlos Sainz
🇪🇸 Xite Energy 🇸🇪 Klara Andersson 🇬🇧 Oliver Bennett