back to top
2025. december 23. 09:58
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1164

    A Jacques Villeneuve, aki megbukott az F1-ben, horrorbukásokat élt túl és legyőzte a rákot

    0

    A mai napon ünnepli 69. születésnapját idősebb Jacques Villeneuve, Gilles öccse, illetve ifjabb Jacques nagybátyja. A kanadai autóversenyző rokonaival ellentétben sikertelenül próbálkozott a Forma-1-ben, pedig hazájában bátyjáéhoz hasonlították tehetségét. Később többször is súlyos balesetet szenvedett és a rákkal is meg kellett küzdenie.

    Ha egy F1-es rajongót megkérdeznénk, hogy ki az a Jacques Villeneuve, akkor szinte mindenki rávágná, hogy 1997 világbajnokáról van szó, aki 11 F1-es futamgyőzelme mellett nem mellesleg az Indy 500-at is megnyerte. Azon viszont már alighanem többen meglepődnének, hogy ez nem a teljes válasz.

    Jacques Villeneuve nevű autóversenyzőből ugyanis kettő volt, és nem meglepő, hogy a másik is ennek a családnak a tagja. A ma 69 éves Jacques-Joseph Villeneuve-ről, azaz idősebb Jacques Villeneuve-ről van szó, aki az ismertebb Jacques nagybátyja, illetve a néhai Gilles öccse.

    Embed from Getty Images
    Idősebb Jacques Villeneuve az 1981-es Caesars Palace Nagydíj hétvégéjén

    A kanadai exversenyző csupán F1-es hétvégéig jutott el, futamra egyszer sem kvalifikálta magát. Emiatt sokan azt gondolják, hogy tehetségből sokkal kevesebb jutott neki, mint legendás bátyjának, ám az őt közelről ismerők szerint inkább hozzáállásbeli különbségek miatt jártak be teljesen más pályaívet.

    Nem az F1-ben lett sikeres

    Idősebb Jacques Villeneuve bátyja után közel 4 évvel, 1953. november 4-én született Kanada Québec tartományában. Gilles-t követve hómobilokon kezdett el versenyezni, de vele ellentétben később, az autóversenyzés kedvéért sem adta fel ezt a műfajt, és hatalmas sikereket ért el benne.

    1980-ban megismételte testvére hat évvel korábbi eredményét, és megnyerte a világbajnokságnak számító futamot, ám ő nem állt meg ezen a ponton: 1982-ben és 1986-ban is felért a csúcsra, így a sportág történetében ő lett az első háromszoros győztes, és ezt azóta is csak egyvalaki szárnyalta túl.

    Autóversenyzői pályafutását egy helyi túraautó-bajnokságban kezdte, ahol 1976 és 1978 között számos futamon diadalmaskodott, és egyszer az összetettben is ő végzett az élen. Ezt követően együléses sorozatokra, a Formula Fordra, valamint a Formula Atlanticre váltott, és utóbbiban ő lett az 1979-es idény újonca, a következő két évben pedig elhódította a bajnoki címet.

    Az 1982-es év nyilvánvalóan nem volt könnyű számára, hiszen bátyja májusban életét vesztette a Belga Nagydíj időmérőjén. Ebben az idényben mutatkozott be a CART-ban, ám csupán egyetlen versenyen indult, és inkább a Can-Amre koncentrált. Abban a szezonban még csak a tizenkettedik helyen végzett, ám a következőben három versenyt is nyert, és az összetett élén zárt. 1984-től 1986-ig a CART-ban indult, legjobb eredménye a második idényében megszerzett nyolcadik pozíció volt.

    Villeneuve-ről azonban általában nem a sikerek jutnak az ember eszébe, Európában semmiképpen sem. Sokkal inkább az, hogy egyetlen Forma-1-es futamra sem sikerült kvalifikálnia magát, pedig háromszor is próbálkozott ezzel. 1981-ben a Kanadai és a Caesars Palace Nagydíjon, két évvel később csak hazájában indult el az időmérőn, és bár az utolsó alkalommal nem volt messze, egyszer sem vehetett részt a versenyen. Ennek következtében a Villeneuve-család Brabhamékkel és Winkelhockékkal van egy szinten Fittipaldiék és Schumacherék mögött: két tagjuk vett részt legalább egy F1-es viadalon, egy harmadik pedig csak a kvalifikációig jutott el.

    Nem a tehetség hiányzott belőle

    A fentiek tudatában sokakban az a kép él róla, hogy sokkal kevésbé volt tehetséges, mint akár bátyja, akár unokaöccse. Mindezt ráadásul még a sikerek sem feltétlenül cáfolják, hiszen azokra könnyen rá lehet mondani, hogy a Forma-1-nél sokkal gyengébb mezőnyben érte el, ami alighanem még igaz is. Ettől függetlenül akadnak, akik szerint az alapfeltevés nem állja meg a helyét.

    Mark Hughes az Autosport Magazine egyik 2006-os számában igyekezett bemutatni Villeneuve sikertelen próbálkozásainak hátterét. Az 1981-es alkalmakkor például egyszerűen minden ellene szólt: a feladatot egy tartalékautóval kellett volna abszolválnia, amelynek szemmel láthatóan nagyobb volt a hasmagassága, mint a csapattárs Riccardo Patreséé, ráadásul rendre kihagyott a gyújtás. Mindez az Arrows borzasztó anyagi helyzetének volt betudható: az istálló fizetős versenyzőjének, Siegfried Stohrnak elfogyott a pénze, ezért távozott az alakulattól, amelynek szüksége volt némi anyagi támogatásra ahhoz, hogy eljusson a távoli helyszínekre. Ezért szerződtették Villeneuve-öt, aki bátyja egyértelmű tanácsa ellenére fogadta el az ajánlatot.

    Két évvel később a története során egyetlen pontot sem szerző RAM Racing színeiben tett még egy próbát. A csapat csak az első kettő, valamint az utolsó futamon indulhatott el abban az évben, vagyis el lehet képzelni, mennyi esélye volt egy olyan pilótának, aki lényegében újonc volt. Villeneuve végül csupán 378 ezreddel maradt el a még továbbjutó helyen végző Mauro Baldi mögött. Sőt, a kanadai versenyző korábban futott olyan időt, amely elég lett volna a futamon történő részvételre, de pechjére ezt a szabadedzésen autózta.

    Villeneuve-öt tehát semmiképpen sem kapott megfelelő technikát, és többen úgy vélik, hogy sokkal inkább ezen, mintsem a tehetségén múlott a kvalifikáció. Ez utóbbit már jóval korábban is bizonyította, és nem csak a pályán elért eredmények révén. Ahogyan Gilles-lel, úgy vele is előfordult, hogy a körülötte lévőknek leesett az álluk a teljesítményétől, és azóta is emlegetik az akkor látottakat. Az egyik ilyen akkor esett meg, amikor először tesztelt a Formula Atlanticben.

    „Egy Savannah nevű helyre mentünk, és nagyon esett az eső – emlékezett vissza Chuck Matthews, a kanadai pilóta mérnöke. – Két másik, az Atlanticben tapasztalt srác volt velünk. Az volt az elképzelés, hogy addig mennek, amíg az eső eláll, mielőtt kiengedjük Jacques-ot. Az eső azonban nem állt el, így hát kiküldtük Jacques-ot, és azt mondtuk neki, hogy csak próbáljon ráérezni. A negyedik körre tizennégy másodperccel megjavította a többiek idejét. Behoztuk, és ráordítottunk, hogy »mondtuk, hogy nyugodtan«. Erre ő azt mondta, hogy »így tettem«.”

    Képességei ellenére azonban messze nem ért el olyan világraszóló sikereket, mint akár bátyja, akár unokaöccse. Doug Shierson, aki a Formula Atlanticben volt a csapatfőnöke, mindkét fivért testközelből látta versenyezni, és meggyőződése, hogy Jacques volt annyira tehetséges, mint Gilles. Sőt, állítása szerint utóbbi versenyről versenyre gyorsult, öccse viszont azonnal fel tudta venni a tempót. Akkor miért vált legendává az egyik, és miért merült szinte teljesen a feledés homályába a másik? Shiersonnak erre is megvan a válasza.

    „Az a felfogás, hogy ő valamiféle rosszabb kiadású Gilles, egyszerűen téves – szögezte le. – Szerintem azért nem jött össze neki [az F1-es pályafutás], mert nehézséget okozott számára, hogy pénzt kérjen vagy reklámozza magát, és minden bizonnyal elege volt Európából. Azt hiszem, az volt a különbség, hogy Gilles nagyon karrierorientált volt, és mindig azon töprengett, hogy miként tudna előrelépni, míg Jacquo nem így gondolkodott. Mindig is úgy vélekedtem, hogy ő egy kicsit önző módon közelítette meg a versenyzést, csak saját magát akarta kielégíteni. Ami viszont a tehetségét illeti, azt mondanám, hogy valószínűleg ugyanolyan jó volt, mint Gilles, csupán nem volt annyira céltudatos.”

    Ezt a magyarázatot egy konkrétummal is kiválóan lehet érzékeltetni. Bátyja menedzserén, Gaston Parenten keresztül elintézte neki, hogy lehetőséget kapjon Európában, a Forma-3-ban. Villeneuve el is utazott tesztelni Monzába, Matthews pedig vele tartott. Ő árulta el, hogy versenyzője már a hetedik körében megdöntötte az F3-as körrekordot egy olyan pályán, amelyet korábban nem is ismert. Ennek hatására a Marlboro ott tartózkodó emberei szinte az autóban ülve íratták volna alá vele a szerződést. A cigarettamárka képviselői nem véletlenül voltak ott, hiszen a cég akkoriban az Alfa Romeo F1-es csapatát szponzorálta, és szívesen látták volna Villeneuve-öt az autóban.

    „Remek üzletet kötöttünk – mondta a 2003-ban elhunyt Parent. – Jól megfizették volna, de az volt a lenagyszerűbb, hogy a szerződés szerint a második évben az Alfa Romeo F1-es csapatának tagja lett volna.” Villeneuve azonban végül kihátrált a megállapodásból, mivel nem kedvelte Európát, és honvágya volt. Pedig az Alfa Romeo az Arrowsnál vagy a RAM Racingnél mindenképpen nagyobb lehetőség lett volna a bizonyításra: bár ők sem tartoztak a legjobb csapatok közé, de a futamokon legalább elindulhattak, ráadásul 1982-ben – amikor Villeneuve bemutatkozhatott volna – Andrea de Cesaris révén a dobogóra is felállhattak.

    Horrorbaleseteket élt túl és a rákot is legyőzte

    Miután elhagyta a CART-ot, Villeneuve egészen 47 éves koráig folytatta az autóversenyzést. 1992-ben két futamon is részt vett a Toyoták számára kiírt Formula Atlanticben, ami önmagában persze nem nevezhető említésre méltónak. Az viszont már igen, hogy Trois-Rivières-ben egy régi autóval, a pénteki edzést kihagyva megszerezte a vezetést és megdöntötte a körrekordot, ezután viszont lerobbant az autója. Ekkor többek között unokaöccse, az akkor még csak szárnyait bontogató ifjabb Jacques is elment mellette, mintegy szimbolikusan jelezve a családon belüli generációváltást.

    2001-ben, 8 évvel bátyja után és 16-tal unokaöccse előtt Villeneuve-öt beválasztották a Kanadai Motorsporthírességek Csarnokába a hómobilozásban elért eredményei miatt. Pályafutásának ezen részét még sokáig folytatta, ám a sikerek helyett horrorisztikus balesetekben volt része. Az első a 2008-as világbajnokságon történt, miután egy ütközés következtében lerepült a járműről, és egy másik elütötte.

    „Nagyon ijesztő volt, a legrosszabb baleset, ami történhet egy hómobillal – nyilatkozta az eset után Todd Achterberg, a pálya menedzsere. – Nem jó dolog, amikor az ember csak csúszik lefelé, és a szánok kilencven mérföld per órás sebességgel jönnek felé.”

    „Harmadik vagy negyedik voltam – ezt már Villeneuve mondta közvetlenül azelőtt, hogy kiengedték a kórházból. – Aztán eltaláltak, lerepültem a szánról, és egy másik elütött, amikor elhaladt mellettem.” A kanadai versenyző súlyosan megsérült: lába, valamint medencéje is több helyen eltört, és a gerince sem úszta meg károsodás nélkül.

    Öt évvel később ismét bukott, de akkor „csak” a lábai sérültek meg. Élete 2014-ben került igazán veszélybe, amikor bélrákot diagnosztizáltak nála, miután hasfájásra panaszkodott. Betegsége már előrehaladott fázisban volt, és maga az érintett mondta el, hogy nehéz lesz meggyógyulnia.

    Ezzel kapcsolatban azóta nem érkeztek hírek, de Villeneuve szerencsére a mai napig életben van. Ráadásul egészen biztos, hogy azóta javult az állapota, hiszen a 2015-ös Kanadai Nagydíj hétvégéjén visszatért a bátyjáról elnevezett pályára, és részt vett egy versenyen. Nem is szerepelt rosszul, hiszen a 40 indulóból a kilencedik helyet sikerült megszereznie.

    Millener: Továbbra is számolunk Breennel 

    0

    Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke cáfolta azokat a híreket, melyek szerint az év végén megköszönnék Craig Breen munkáját a vártnál gyengébb idei szezon miatt. 

    Craig Breent komoly reményekkel szerződtette a Hyundaitól idén az M-Sport, azonban az ír versenyző elsősorban csak az év első felében bizonyította tehetségét. A vártnál gyengébb második felév miatt pedig olyan hírek jelentek meg, mely szerint a fordos csapat az év végén elköszön Breentől, annak ellenére, hogy 2023-ra is van szerződése. 

    Richard Millener most elárulta, nem tervezik elküldeni a 32 éves versenyzőt. 

    “Jelenleg nem tervezünk változásokat Craiggel kapcsolatban – mondta az M-Sport csapatfőnöke a Rallit.fi oldalnak. – Ugyanakkor természetesen nem vagyunk maradéktalanul elégedettek az eredményeivel. Craig jól tudja, hogy milyen szinten lenne képes teljesíteni, de ezt még idén nem sikerült megvalósítania. Az utóbbi versenyek igen nehezek voltak számára, de bízunk benne, hogy a szezonzárón már felszabadultan tud vezetni. Szerződése van 2023-ra is, ezen pedig nem kívánunk változtatni, de szeretnénk egy erős eredményt látni tőle Japánban.” 

    Breen az év első felében dobogóra állt a Montén, majd Szardínián is, míg Horvátországban negyedik lett, az év második felében azonban a görög Acropolis Rally elért ötödik hely a legjobb eredménye. 

    Hatalmas bevételt jelentett a vb futam Finnországnak

    0

    A járvány miatti korlátozások után idén már szabadon lehetett megtekinteni a Finn Rallyt az érdeklődőknek, ez pedig hatalmas bevételt jelentett a verseny régiójának. 

    A járvány miatt korábban korlátozni kellett a nézők számát és mozgását is a Finn Rallyn, ez azonban már nem volt igaz az idei versenyre.  

    A szervező közlése szerint ez pedig meg is látszott a rendezvényre kilátogatók számában, ami elérte a teljes hétvégén a 230 000 főt. Új nézőcsúcs született a Harju városi szakaszon is, ahol 19 500 néző állt a pálya szélén. 

    A számok pedig nagyon jól alakultak a a versenyrendező Jyvaskyla régiójában is, ahol 17.5 millió eurós plusz bevételről adtak információt. Ez a régióba látogatóknak köszönhető, és ebben komoly szerepet játszott a Finn Rally is. 

    “A nehéz járvány alatti éveket követően nagyon jó eredményekről tudunk beszámolni – mondta Markus Hakkinen, a vb futam rendezéséért felelős AKK Sports Oy pénzügyi és adminisztrációs igazgatója. – A Finn Rally visszakerült az ország legnagyobb eseményei közé. A több mint 17 millió eurós plusz bevétel hatalmas a régió szempontjából, de nagynagy számít országos szinten is.” 

    Jyvaskyla városa évi 500 ezer euróval támogatja a versenyrendezést, így az idei bevétel jelentős plusz a település számára is. 

    “A gazdasági hatás jó a régióban működő cégek számára, és pozitív visszajelzéseket kaptunk a vállalkozóktól is – mondta Timo Koivisto, Jyvaskyla polgármestere. – A világszintű figyelem is nagy érték a város számára, ez pedig idén szintén javult.” 

    Komoly bajba kerülhet az elnök halálát kívánó háromszoros világbajnok

    0

    Vizsgálatot indított a brazil ügyészség, miután Nelson Piquet egy nyilvános videóban uszított az újonnan megválasztott brazil elnök ellen. A háromszoros F1-es világbajnok tette a helyi törvények szerint akár féléves fogvatartást is érhet.

    Nelson Piquet ismét botrányba keveredett egy nagyon erősre sikeredett megszólalásának köszönhetően. A brazil expilóta ezúttal nem valamelyik korábbi vagy jelenlegi versenyzőbe szállt bele, hanem Luiz Inácio Lula da Silváról, a vasárnapi elnökválasztást megnyerő politikusról tett minimum megkérdőjelezhető kijelentéseket egy nyilvános videóban.

    Vállalhatatlan kijelentés: ennél aligha süllyedhetne mélyebbre a háromszoros F1-es világbajnok

    A köztudottan Jair Bolsonarót támogató Piquet előbb szemétládának nevezte a jelenlegi elnök ellenfelét, majd kijelentette, hogy a temetőben lenne a helye. Mindez a Forma-1-es közvéleményben is óriási felháborodást keltett, ám úgy tűnik, nem ez a legsúlyosabb következménye a 23-szoros futamgyőztes mondatainak.

    Az AP hírügynökség ugyanis arról számolt be, hogy a brazil ügyészség nyomozást indított az ügyben. A szövetségi ügyészség közleménye szerint Piquet-t erőszakra való felbujtással, valamint a hadsereg és más hatalmi ágak közötti ellentétek szításával vádolják, miután korábban arról is beszélt, hogy a fegyveres erőknek meg kellene akadályozniuk Lula hatalomba kerülését.

    „Nelson Piquet egy közismert személy, és emiatt tudnia kellene, hogy kijelentései több százezer emberhez juthatnak el” – olvasható az ügyészség közleményében. Az eljárást egyébként a videót készítő személy ellen is megindították.

    Mindkettejüknek vallomást kell tenniük a brazil szövetségi rendőrségnél, de ennek a konkrét időpontjáról egyelőre nincs információ. Ami Piquet reakcióját illeti, a 70 éves expilóta egyelőre nem kommentálta, hogy eljárást indítottak ellene.

    A brazíliai törvények szerint egyébként ilyen bűncselekmény esetén háromtól hat hónapig terjedő fogvatartás vagy pénzbírság a kiszabható büntetés. Persze hozzá kell tenni, Piquet esetében előbbi nem tűnik túlságosan valószínűnek, de papíron lehetséges.

    Suninen kipróbálta a Rally1-es Hyundait 

    0

    Teemu Suninen tesztelhette a Hyundai Motorsport Rally1-es autóját, a finn versenyző először ülhetett a hibrid autóba. 

    A Rallit.fi oldal információja szerint Teemu Suninen ezen a héten tesztelhette a Hyundai i20 N Rally1-es autót a gyártó finn tesztterületén, a gyakorlást igyekeztek minél nagyobb titokban megrendezni, azonban néhányan így is értesültek róla és a megjelent képek bizonyították, hogy a koreai gyártó WRC2-es versenyzője és navigátora, Mikko Markkula ül a hibrid autóban. 

    Teemu Suninen is szerepel azon listán, melyre a Hyundai a lehetséges 2023-as Rally1-es versenyzőket írta fel, így a teszt nagyon fontos volt ebből a szempontból. 

    A finn versenyző még a Japán Rallyn is a WRC2-ben áll rajthoz, ahol idén a csapat Rally2-es autóját segített fejleszteni. 

    Miután a Dirtfish kész tényként közölte, hogy Esapekka Lappi jövőre a Hyundaihoz igazolt és teljes szezont megy a Rally Világbajnokságon, így Suninen vélhetően Dani Sordoval felváltva a harmadik autót vezethetné részmunkaidőben, amennyiben a csapat előlépteti. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Teljesen máshogy alakulhatott volna Senna pályafutása, ha a legendás mérnök terve sikerrel jár

    0

    A szerdán elhunyt legendás Ferrari-mérnök, Mauro Forghieri kis híján leigazolta Ayrton Sennát, még a brazil pilóta legnagyobb sikerei előtt. A későbbi háromszoros világbajnok szerződtetését ráadásul csapaton belül fúrták meg.

    Ahogyan mi is beszámoltunk róla, szerdán 87 éves korában meghalt Mauro Forghieri, aki 1984 és 1987 között volt a Ferrari technikai igazgatója. A maranellói alakulat összesen négy egyéni és hét konstruktőri bajnokságot nyert az irányítása alatt, vagyis ő volt a csapat történetének egyik legnagyobb hatású szakembere.

    Meghalt a Ferrari legendás tervezője

    Azonban kis híján még nagyobb örökséget hagyott maga után. Az egyik róla készült cikkből ugyanis kiderül, hogy le akarta igazolni a pályafutása elején járó Ayrton Sennát, aki hajlandó is lett volna elfogadni az ajánlatot. Viszont mint kiderült, valaki nagyon nem akarta, hogy a brazil pilóta a Ferrarinál kössön ki.

    „Ez egyszerű, Senna – válaszolta Forghieri egy korábbi interjúban arra a kérdésre, hogy kit szeretett volna a leginkább megszerezni azon pilóták közül, akik végül soha nem versenyeztek a Ferrarinál. – Sikerült meggyőznöm őt, hogy jöjjön Maranellóba. A Ferraritól történő lemondásom előtt kerestem meg, nem volt elégedett csapata technikai helyzetével. Csábítottam őt, gyakran beszélgettünk. Nagyon kedves volt, és a végén beleegyezett, hogy hozzánk jöjjön. Megvolt [a megállapodás]. Sajnos valaki a csapaton belül értesült erről, és azonnal új szerződést íratott alá a meglévő pilótákkal.”

    Hogy ez egészen pontosan mikor történt, az nem teljesen egyértelmű: a logikus válasz 1984 lenne, amikor Forghieri távozott a technikai igazgatói posztról. Ekkor Senna a Toleman színeiben teljesítette első szezonját, és bár már megvillantotta tehetségét, futamgyőzelmet még nem szerzett. Az olasz szakember azonban még további három évig maradt a Ferrari kötelékében, így az sem kizárható, hogy 1987 végéről van szó. A brazil versenyzőnek ez volt az utolsó éve a Lotusnál, mielőtt a McLarenhez igazolt, ahol később három világbajnoki címet gyűjtött be.

    Hogy Senna mire mehetett volna a Ferrarinál? Nehéz megmondani, már csak azért is, mert nem biztos, hogy a maranellóiak ezen forgatókönyv esetén ugyanolyan pályát jártak volna be, ami az autó erősségét illeti az egyes szezonokban. Ha azonban élünk ezzel a feltevéssel, akkor alighanem kétszer lehetett volna reális esélye. 1985-ben Micheele Alboreto második lett Alain Prost mögött, míg öt évvel később pont ő akadályozta meg a francia versenyzőt, hogy a Ferrari színeiben is a csúcsra érjen.

    Természetesen ezt akkoriban még nem lehetett tudni, de a Ferrari akkoriban járt történetének legsikertelenebb időszakában, hiszen 1979 és 2000 között nem nyertek egyéni világbajnoki címet. A rossz sorozatot azt követően sikerült megszakítani, hogy jelentősen átszervezték a csapat vezetését.

    „Nem értettem egyet a csapatszervezéssel – folytatta Forghieri. – Nem lehetett egyszerre harminc emberrel irányítani, ez a rendszer nem működik. A Ferrari leáldozóban volt, ezzel nem lehetett vitatkozni. Én elhagytam a csapatot, és elmentem a Chryslerhez. Amikor évekkel később láttam, hogy [Luca di] Montezemolo, a Ferrari új elnöke egyetlen szervezőre és egy technikai főnökre támaszkodik, megértettem, hogy jó úton jár. Aztán jött egy nehezen megismételhető befektetés: Michael Schumacher.”

    Senna hiányában egyértelműen Niki Lauda volt a Ferrari legnagyobb versenyzője Forghieri regnálása alatt. Forghieri még őt is bátran merte kritizálni szemtől szembe, ami olykor mókás párbeszédekhez vezetett.

    „Bejöttem az egyik edzés után, és mondtam neki, hogy az autó alulkormányzott – idézte fel a néhai osztrák versenyző az 1975-ös Spanyol Nagydíjon történteket, amikor másodszor használta a 312T-t, amellyel később megnyerte első vb-címét. – Ő kijelentette, hogy »ez nem alulkormányzottság, hanem rossz ívet használsz a pálya egyes részein«. Azt kérdeztem, »hol?«, mire ő azt felelte, hogy »néhány kanyarban, a hátsó részen«. Megkérdeztem tőle, honnan tudja ezt, hiszen a boxban volt. Azt mondta, »van egy barátom, aki ott figyel, és ő jelzi nekem«. Megkérdeztem, hogy ki ez a barát. »Az orvosom barátnője.« Erre utasítottam, hogy »javítsd meg azt a kiba*ott alulkormányzottságot!«.”

    Forghieri irányítása alatt ekkoriban kezdődött a Ferrari legnagyobb sikerkorszaka, pedig ő már évekkel korábban le akart mondani. A Ferrari lemaradt a riválisoktól, amikor 1966-ban bevezették a 3 literes motorokat, ám az olasz szakember úgy gondolta, hogy ha változtatnak a megközelítésen, akkor nagyobb eredményeket érhetnek el.

    „Ez még azelőtt történt, hogy a Ferrari a Fiat támogatását élvezte volna, és az Öregnek [Enzo Ferrari – a szerk.] szembe kellett néznie bizonyos gazdasági problémákkal, ezért vonakodott – emlékezett vissza. – Akkor azt mondtam neki, hogy ez esetben ’68-ban koncentrálhatnánk csak az F1-re ahelyett, hogy F1-et, F2-t, sportkocsikat, hegyi versenyautókat és néha még Can Amet is csinálnánk. Kijelentettem, hogy ha így tennénk, akkor még a régi motorral is legalább három nagydíjat nyerhetnénk.”

    Bár a Ferrari valóban nem ment rosszul abban az évben, és Chris Amon révén ők szerezték a legtöbb pole pozíciót, a futamok már nem alakultak jól. Az új-zélandi pilóta akkor és máskor sem tudott győzni, és csapattársa, Jacky Ickx is csak egyszer állhatott a dobogó tetején. A Commendatore azonban továbbra is bízott Forghieriben.

    „Miután csak egyszer nyertünk, felajánlottam a lemondásomat – mondta. – Az Öreg azonban azt mondta, hogy »nem mondasz le sehonnan. Elmész Modenába, én pedig megteszem, amit kérsz egy modern motor gyártásához.«”

    Váratlan fordulat: Lappi 2023-ban teljes szezont megy, de nem a Toyotával

    0

    Esapekka Lappi annak ellenére, hogy nem is olyan rég még úgy nyilatkozott, hogy nagyszerűen érzi magát a Toyotánál, ahol Sébastien Ogier-val felváltva vezetheti a harmadik autót váratlanul a Hyundaihoz igazolt. Legalábbis a sajtó szerint. 

    A Dirtfish kész tényként közölte csütörtök késő este, hogy forrásai szerint Esapekka Lappi ezen a héten megegyezett a Hyundai Motorsporttal, ahol Thierry Neuville mellett 2023-ban teljes szezont mehet a Rally Világbajnokságon. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A finn versenyző 2017-ben a Toyotával kezdte gyári karrierjét a világbajnokságon, ahol rögtön az első szezonban megnyerte a Finn Rallyt, mely eddig az egyetlen győzelme. Lappi maradt 2018-ban is a japán gyártónál, majd 2019-ben a Citroen versenyzője lett Sébastien Ogier csapattársaként. A francia gyártó vb-ről történt kiszállása után 2020-ban az M-Sporthoz igazolt. Tavaly, miután nem szeretett volna fizetni az M-Sportnak a versenyzésért szünetett tartott az év végéig, amikor már ismét a Toyotához ment és elindult a Finn Rallyn. A negyedik hely után aláírt az idei szezonra a japán gyártóhoz, ahol Sébastien Ogier-t helyettesítette hét versenyen. 

    Fotó: Mahmut Cinci / Red Bull Content Pool

    Az idei három dobogós eredményt hozó szezont követően Esapekka Lappi úgy nyilatkozott, hogy nagyszerűen érzi magát a Toyotánál részmunkaidőben, mert így többet lehet családjával is, ugyanakkor megérdemeltnek érzi a 2023-as szerződést. 

    Éppen ezért meglepetés a Dirtfish információja, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hyundai egy olyan versenyzőt tudott szerződtetni, aki komoly információkkal rendelkezik a legnagyobb riválisnak tartott Toyota Rally1-es autójáról. 

    Fotó: Mahmut Cinci / Red Bull Content Pool

    A Dirtfish hozzátette, hogy a finn versenyző a napokban már ki is próbálhatja Ott Tanak autóját. Lappi a tervek szerint a Toyotával elutazik Japánba is, ahol pályabejárást végez, a versenyen azonban Ogier indul. 

    Ugyancsak a Dirtfish szerint Lappi szerződtetése azt is jelentheti, hogy Andreas Mikkelsen nem tér vissza a koreai gyártóhoz. 

    A médiaoldal megkereste az érintett feleket is, azonban egyelőre csak Julien Moncet nyilatkozott. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    “Jelenleg sok spekuláció van a jövő évi felállást illetően – mondta a Hyundai csapatigazgató-helyettese. – Azonban felállásunkon még dolgozunk, és ha történik valami, azt közölni fogjuk.” 

    Vállalhatatlan kijelentés: ennél aligha süllyedhetne mélyebbre a háromszoros F1-es világbajnok

    0

    Ismét felháborító kijelentést tett Nelson Piquet. A köztudottan a jelenlegi brazil elnököt támogató háromszoros F1-es világbajnok vállalhatatlan módon beszélt a vasárnapi választást megnyerő politikusról.

    Újra a figyelem központjába került Nelson Piquet, aki nem éppen visszafogott kijelentéseiről híres. 1981, 1983, illetve 1987 világbajnoka most sem türtőztette magát, sőt, ezúttal talán minden eddiginél mélyebbre ment, amikor egy rövid videóban hazája régi-új elnökéről beszélt.

    Az ügy apropója, hogy vasárnap tartották a brazíliai elnökválasztás második fordulóját, ahol a regnáló elnök, Jair Bolsonaro, valamint kihívója, Luiz Inácio Lula da Silva csapott össze. Végül utóbbi minimális különbséggel győzött, így január 1-től megkezdheti harmadik ciklusát.

    Ennek kapcsán az elmúlt napokban felmerült, hogy a zavargások miatt esetleg törölhetik a jövő héten esedékes Sao Pauló-i Nagydíjat, ám az F1 cáfolta ezeket a híreszteléseket. Később újabb F1-es vonatkozású hír, pontosabban egy videó látott napvilágot, amelyben a köztudottan Bolsonarót támogató Piquet vállalhatatlan módon beszélt a mostani elnök politikai ellenfeléről.

    Tényleg törölhetik a jövő heti Brazil Nagydíjat?

    Az 1986-os és az 1987-es Magyar Nagydíj győztese előbb szemétládának nevezte Lulát, majd odáig ment, hogy kijelentette, a 77 éves politikusnak „a temetőben lenne a helye”. A videót készítő társa pedig hozzátette, „Brazília mindenek felett, Isten mindenek felett”, ami Bolsonaro egyik ismert szlogenje.

    A videó nemzetközi elterjedése elsősorban Matt Bishopnak, az Aston Martin kommunikációs főnökének köszönhető, aki saját Twitter-oldalán osztotta meg a tartalmat. A brit szakember annyit fűzött hozzá az angol fordításhoz, hogy mindez „szégyenletes, szánalmas és szomorú az F1 számára”.

    Az elsősorban az F1-es statisztikákra specializálódott Sean Kelly hozzászólt az eredeti bejegyzéshez: a brit újságíró igyekezett kideríteni, hogy mi hangzott el, majd azt is megkérdezte, hogy Piquet sértően beszélt, vagy esetleg humorizálni próbált. Később ő maga is posztolt, és elmondta, hogy rengeteg dühös felhasználó jelölte meg. Kelly ironikusan azzal zárta a bejegyzést, hogy „elnézést, hogy betartottam az újságírói normákat, az én hibám”.

    Piquet nem először verte ki a biztosítékot kijelentésével, korábban számos riválisába vagy későbbi versenyzőbe páros lábbal beleszállt. Legutóbb júliusban került a figyelem középpontjába, amikor elterjedt egy videó, amelyben rasszista megjegyzésekkel illette Lewis Hamiltont, miután Silverstone-ban kiütötte a lányával egy párt alkotó Max verstappent. Bár utána elnézést kért és próbált magyarázatot adni a szavaira, megbízható források szerint az F1 kitiltotta őt a paddockból.

    Ott Tanak az M-Sportnál? Millener reagált a felvetésre 

    0

    Továbbra sem lehet tudni, hogy Ott Tanak mit fog csinálni 2023-ban. Az egyik lehetőség, hogy az M-Sport versenyzője lesz ismét, azonban Richard Millener csapatvezető szerint ez nem igazán fog megtörténni. 

    Hetek óta szóba került, hogy Ott Tanak esetlegesen az M-Sporthoz igazol 2023-ra, holott az észt versenyző távozása a Hyundaitól csak a Spanyol Rallyt követően lett nyilvános. 

    Az M-Sport csapatvezetője, Richard Millener korábban valóban azt mondta, hogy a csapatnak egy olyan versenyzőre lenne szüksége, aki képes vb címért harcolni, amire a 2019-es világbajnok valóban képes lenne a Ford Puma Rally1-gyel. 

    Most azonban a csapatfőnök újra nyilatkozott Ott Tanak érkezésével kapcsolatban. 

    “Reálisan nézve igen drága lehetőség Ott Tanak szerződtetése – mondta az M-Sport csapatfőnöke a Rallit.fi oldalnak. – Nagyon jó lenne, ha Ott csatlakozna hozzánk, de ezt nagyon nehéz megvalósítani. Jó lenne számára egy olyan csapatba igazolni, mely nem tudja számára olyan szinten garantálni a jövőt, mint egy valódi gyári csapat? Erre nyilván csak Ott tud válaszolni. Van még idő a szerződtetésére, de igen nehéz lenne a megfelelő költségvetést előteremteni.” 

    A pletykák összehozták már Tanakot a Toyotával is az M-Sport mellett, az észt világbajnok pedig karrierjének szüneteltetéséről is beszélt már.

    Molnár Martin szintet lép, erősebb és gyorsabb gokartos géposztályban áll rajthoz

    0

    Azok után, hogy októberben búcsúzott az OK Junior kategóriától, Molnár Martin a hétvégén bemutatkozik az OK-mezőnyben. Az Energy Corse 14 esztendős gokartversenyzője Sarnóban csap össze a legjobbakkal.

    Az OK Junior kategóriában remek szezont záró Molnár Martin a hétvégén újabb lépcsőfokhoz érkezik gokartos pályafutásában, ugyanis a WSK Final Cup első fordulójában bemutatkozik az OK-kategóriában. Az Energy Corse gyári pilótája az idén 3. helyet ért el a Champions of the Future Euro Series franciacortai fordulóján, második lett a Trofeo delle Industrie-versenyen, valamint a világbajnokságon is végig az élmezőnyben versenyzett: előfutamot nyert és a szuper előfutamon második lett.

    A HUMDA által támogatott sportoló a Nápolytól nem messze található Sarnóban versenyez először az OK Juniornál minden szempontból magasabb szintet képviselő OK-mezőnyben. Ami a technikai összevetést illeti, az OK-ban használt gokart erősebb, gyorsabb, és jobban tapad a kanyarokban. A teljesítménykülönbség nagyjából 10 lóerő a két kategória motorjai között, illetve az OK-ban 2000-rel magasabb percenkénti fordulatszámon pöröghetnek a blokkok. Emellett puhább gumikeveréket használnak a csapatok, és Power-szelep is van a gokartokon, amelyek súlyhatára a juniorok 140 kilójával szemben 145 kg. Mindez pályától függően 1-1,5 másodperccel jobb köridőket tesz lehetővé, az egyenesekben pedig akár 15 km/h-val is nőhet a tempó.

    Molnár Martin, WSK Final Cup, Sarno
    Fotó: MOTAM

    Változás a lebonyolításban

    A WSK Final Cup 2011 óta tartó történetében ez lesz a 11. alkalom, hogy megrendezik a rangos szezonzáró viadalt (2020-ban a Covid-járvány miatt elmaradt), de most először nem egy, hanem két versenyhétvége összesített eredménye dönt majd a bajnoki címről, a november 3-6-ig Sarnóban zajló megméretés után ugyanis november 10-től 13-ig Lonatóban is összecsapnak majd a jövő ígéretei.

    A sarnói nyitányra mind a négy kategóriát figyelembe véve több mint 200 gokartost várnak, és Martinhoz hasonlóan sokaknak ez lesz a debütáló futama az eggyel magasabb géposztályban. Az OK-mezőnyben ott lesz Joseph Turney, a Tony Kart WSK Super Master Series-t megnyerő versenyzője, illetve csapattársa, az OK Juniorból feljebb lépő, ott az idén WSK Euro Series-t nyerő Jan Przyrowski is, nem beszélve a WSK Open Cup-győztes Tomass Stolcermanisról, aki Martin csapattársaként az Energy Corse színeiben áll majd rajthoz.

    Molnár Martin, WSK Final Cup, Sarno
    Fotó: MOTAM

    Ide lehet eljutni

    A fiatalok egy-egy itteni jó szerepléssel olyan, idősnek ugyancsak nem mondható elődök nyomdokaiba léphetnek, mint a 2020-ban a Forma-2-ben ezüstérmet nyerő, jelenleg az IndyCarban versenyző Callum Ilott (23), vagy Frederik Vesti (20), aki az idén az F2-ben debütált, és a novemberi Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj utáni teszten pályára léphet a Mercedesszel. Szintén versenyzett itt a tavalyi F2-es ezüstérmes Robert Svarcman, aki az idei USA Nagydíj első szabadedzésén vezette a Ferrarit, majd Abu-Dzabiban ismét lehetőséget kap Carlos Sainz autójában. Ráadásul, mind a hárman megnyerték a WSK Final Cupot.

    Azt a Final Cupot, amelynek vasárnapi napját a WSK oldalán szokás szerint bárki élőben követheti majd, és szurkolhat Molnár Martinnak, illetve a másik három magyar versenyzőnek, akik közül az OK Juniorban világbajnoki ezüstérmes  Hideg Ádám szintén debütál az OK-mezőnyben.

    Hideg Ádám
    Hideg Ádám is indul Fotó: Hideg Team

    „A világbajnokság óta nem versenyeztem, úgyhogy már nagyon várom a hétvégét – mondta a Sodikarttal szerződést hosszabbító versenyző. – Mind a két versenyt tesztelésre, felkészülésre szánjuk, nincs velem szemben semmilyen elvárás, én azonban szeretném a lehető legjobban kihasználni a hétvégét, minél több tapasztalatot szerezni az OK kategóriában, hogy jövőre az első futamon a lehető legjobb formában tudjak rajthoz állni.“

    A WSK Final Cup 1. fordulójának programja

    Szerda/csütörtök
    08.45: Szabadedzések

    Péntek
    08.45 – 11:23: Szabadedzések
    11.30 – 12:46: Időmérő edzések
    13.40 – 17:30: Selejtezők

    Szombat
    08:30 – 10:27: Bemelegítő edzések
    10:30 – 17:30: Selejtezők

    Vasárnap
    08:30 – 10:27: Bemelegítő edzések
    10:40 – 13:00: Elődöntők
    14:00 – 16:00: Döntők (OK 15:30-tól)