Kezdőlap Blog Oldal 757

Továbbra sem lehet sehol olyan olcsón F1-et nézni, mint a Hungaroringen

0

Az eddig 17 2024-es F1-es helyszín közül a Magyar Nagydíj jegyárai a leginkább nézőbarátak, és várhatóan ez akkor is így lesz, amikor mind a 24 futamra elkezdődik a jegyértékesítés.

Noha még több mint 3 hónap van hátra a 2024-es szezon kezdetéig, a 24 nagydíjhelyszín nagy része már megkezdte a jegyárusítást a jövő évi versenyre, az f1destinations.com pedig összegezte a jegyárakat. 17 futam esetében már minden kategóriába kaphatók belépők (van, amelyekbe már el is fogytak), míg Miami és Austin esetében még csak egyes helyekre, Kína, Azerbajdzsán, Las Vegas, Katar és Abu-Dzabi pedig még nem árul jegyeket.

Az éves összesítését 2024 márciusára tervező lap megállapította, hogy Bahreint, Szaúd-Arábiát és Imolát kivéve mindenhová drágultak a belépők (előbbi kettő nem változott, utóbbi pedig 0,7%-kal még olcsóbb is lett), a magyar drukkereknek pedig remek hír, hogy akárcsak az idén, jövőre is várhatóan a Magyar Nagydíj lesz a legolcsóbb, mert bár átlagosan a Hungaroring is 12,5%-kal emelt az árain, átlagosan így is 207 dollárért (72500 forint) kínálja a jegyeket.

Forma-1, holland szurkolók, Magyar Nagydíj 2023, futam
A jegyárak miatt is vonzó célpont a külföldi szurkolóknak a Magyar Nagydíj / Fotó: Sulyok István/TRP Media

Elnézve a jegyárusítást még nem vagy csak részben megkezdő helyszínek tavalyi (a kínai futam esetében a 2019-es) jegyárait, minden valószínűség szerint 2024-ben sem lesz olcsóbb verseny a Magyar Nagydíjnál.

Az eddigi második legolcsóbb futam a Japán Nagydíj, amelyet a bahreini, majd az ausztrál futam követ, míg a lista elején 783 dolláros átlagos jegyárral egyelőre Mexikó található, de mivel sem Miami, sem Las Vegas nem kezdte még meg a teljes jegyárusítást, ez az elsőség minden bizonnyal csak ideiglenes.

Ami az állójegyeket illeti, abban a rangsorban viszont Japán vezet, a szuzukai futamnak ugyanis van olyan területe, amelyre mindössze 81 dollár (28500 forint) a három napos bérlet. A második helyen itt az Emilia Romagna Nagydíj áll, mert ide is lehet már 100 dollárnál kevesebbért álló bérletet venni, de az Olasz, a Magyar, az Osztrák és a Szaúd-arábiai Nagydíjra is be lehet már jutni 150 dollárnak megfelelő összegért.

A trbünjegyek közül a Magyar Nagydíj kínálja a legolcsóbb lehetőséget a Bronze 1-es és 2-es kategóriával, ahová 153 dollár a három napos bérlet, míg a második helyen itt a Japán Nagydíj G lelátója és a Bahreini Nagydíj Victory lelátója áll egyaránt 200 dollár alatti árral. Ezen kívül még egy összevetésben, a bokszokkal szemben elhelyezett lelátók versenyében is a Magyar Nagydíj vezet a Super Gold tribün első 12 sorába szóló 338 dolláros jegyekkel, míg a skála másik végén Mexikó tanyázik 1746 dolláros célegyenesben szóló belépőkkel.

A különböző kategóriák összehasonlító grafikonjait IDE KATTINTVA nézheti meg.

A Svéd Rally, melyen megérkezett a jövő a WRC-be (videó)

0

A WRC történelmének egyik legfontosabb mérföldköve volt az 1981-es Svéd rally, melyen Hannu Mikkola megszerezte első sikerét az összkerék hajtású Audinak. 

1981 történelmi szezonja volt a WRC-nek, igaz a történelemírás nem volt teljes abban a szezonban. 

A szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn Hannu Mikkola egészen a 11. szakaszig vezetett, akkor azonban lecsúszott lába a pedálról fékezés közben, így a történelemírás csak a következő, Svéd Rallyn történt meg. 

A havas verseny volt az első, melyet összekér hajtású autóval nyertek, ez a megoldás pedig a jövőben már kulcsfontosságú lett a siker érdekében, holott egészen a svéd versenyig nem voltak biztosak a csapatok ennek sikerében. 

Az 1981-es egyéni vb címet azonban még Ari Vatanen a hátsókerék hajtású Ford Escorttal nyerte.

Alonso gyerekekről és családról: „Rengeteg dolgot feláldoztam a Forma-1-ért”

0

A Forma-1-ért hozott áldozatokról is beszélt Fernando Alonso, aki nem gondolta, hogy 42 évesen még nem lesznek gyerekei.

Fernando Alonso úgy véli, az idei teljesítménye egy lapon emlegethető a 2012-es szezonban látott produkciójával, így ezt a két szezont tartja eddigi pályafutása legjobb idényeinek. És valóban, a spanyol veterán 42 éves kora ellenére elképesztően magas szinten versenyzett az idén, amit 8 dobogós helyezése és az összetettben elért 4. helyezése mutat. Eközben viszont joggal merülhet fel sokakban, hogy ennyi idősen a kétszeres világbajnok nem szeretne-e már családot alapítani.

Alonso megint bizonyította, milyen elképesztő versenyzői agya van (videó)

Nos, annak ellenére, hogy Alonso nagyon ritkán beszél ilyesmiről, most megtette, miközben azt ecsetelte, hogy milyen nagy áldozatokra van szükség egy Forma-1-es pályafutáshoz.

„Az ember áldozatokat hoz, és olykor tisztában van velük, amikor meghozza őket, de néha csak öt évvel később jön rá. Ezek lehetnek olyan dolgok, amiket szeretsz csinálni, vagy a családdal és barátokkal kapcsolatos dolgok, akiket nem látsz olyan gyakran, mint szeretnéd. Rengeteg mindent feláldoztam az F1-ért, de nem bántam meg” – idézi őt a RacingNews365.com.

„Nagyon családcentrikus ember vagyok, imádok időt tölteni a családommal. Azt gondoltam, hogy az életem ezen szakaszára már lesz családom és gyerekeim, meg minden ilyesmi, erre itt találom magam 42 évesen gyerekek nélkül. Ugyanakkor azt csinálom, amit szeretek, és amiben a legjobb vagyok, miközben soha nem próbáltam mást a motorsporton kívül. Úgyhogy, amikor reggel belenézek a tükörbe, boldog vagyok azzal, aki vagyok, és azzal, amit csinálok.”

„Úgy érzem, talán jobban élvezem, mint valaha, és más hangulatban megyek a versenyekre. Ennek nagyrészt a csapathoz van köze. Nagyon fiatal, szenvedélyes, és rengeteg a pozitív energia a garázsban és Silverstone-ban. Az új campus nagyon motiváló, és valódi kinyilatkoztatása a csapat ambícióinak. A tapasztalatomnak köszönhetően tudom, hogy mi a fontos, és mi kevésbé fontos, így tudom, hogy mire fordítsak több energiát, és hol spóroljak. Fontos, hogy az ember képes legyen a teljesítményre összpontosítani vasárnap, de az is, hogy biztosítsa, jó legyen a garázsban a morál és a hangulat. A munkám minden részét élvezem.”

Alonso nem a kora miatt fog visszavonulni az F1-ből? – ugyanaz üldözheti el, mint Verstappent

Ki tudja, talán előbb-utóbb eljön majd a pillanat (és az ehhez megfelelő társ) Alonso életében, amikor a spanyol azt mondja, ennyi elég volt a száguldó cirkuszból, és mostantól a családalapítás és a leendő gyerekei lesznek a legfontosabbak az életében. Egyelőre azonban a Forma-1 tölti be a vezető szerepet az életében, amit az idei teljesítményével is alátámaszt.

„Vannak olyan pillanatok az életben, a karrieredben, amikor más módon kapcsolódsz az autóval. Nehéz elmagyarázni, de eggyé válsz az autóval, megbízol az autóban, és olyan dolgokat csinálsz, amelyekről azt gondoltad, hogy nem lehetségesek, mint például előzések, vagy csak olyan módon mész át egy kanyaron, ami nem tűnt logikusnak, amikor először gondoltál rá” – nyilatkozta már az Aston Martin honlapjának azzal kapcsolatban, hogy miért volt olyan az idei éve, mint a 2012-es.

„És akkor azon kapod magad, hogy rendszeresen lehetetlen dolgokat csinálsz az autóval. Minden edzésen, minden időmérő edzésen és versenyen. Némely teljesítményem az idén ebben a misztikus régióban volt, mint azok 2012-ben, amikor olyan dolgokat csinálsz, amelyek ellentmondanak a fizika törvényeinek. Ezek teszik az olyan éveket, mint a 2023-as, még fontosabbá, még különlegesebbé az életben.”

Alonso közel járt ahhoz, amihez még Senna, Schumacher vagy Hamilton sem

A 2023-as WRC szezon 10 felejthetetlen pillanata (videó)

0

A 2023-as WRC szezon 13 versenye megannyi felejthetetlen pillanatot tartogatott, a WRC Promóter azonban igyekezett kiválasztani azt a tízet, mely valóban sokáig emlékezetes marad. 

Megannyi felejthetetlen pillanat volt idén a WRC versenyeken, ilyen Sébastien Ogier győzelme a Montén, a néhai Craig Breen utolsó dobogós helyezése Svédországban, Ott Tanak győzelme szintén a havas versenyen, a szezon végén második vb címét is megszerző Kalle Rovanpera szárnyalása Észtországban, a Toyota rossz gumi taktikája Chilében. 

Íme a szezon 10 legemlékezetesebb pillanata

A Ferrari csapatfőnökének viselkedése mutatja, hogy jó irányba tartanak a dolgok Maranellóban?

0

Rosszabb eredményeket értek el, mint tavaly, de így is pozitívabb a Ferrari jövőképe, mint a 2022-es szezon után.

A Ferrari a múlt hét végén megtartotta szokásos karácsonyi vacsoráját, amely lényegében egy évzáró sajtóesemény. A hagyomány régre nyúlik vissza, és még a Covid alatt sem szakított vele a csapat, noha akkor online formában szervezték meg. Tavaly viszont elmaradt, hiszen nem sokkal a tervezett időpont előtt mondott fel Mattia Binotto, a Scuderia akkori csapatfőnöke, majd érkezett a helyére Frédéric Vasseur, így amellett, hogy a legkisebb gondja is nagyobb volt a maranellóiaknak annál, hogy újságírókat vendégeljenek meg, nyilván azt is el akarták kerülni, hogy a sajtó csak a színfalak mögött zajló nehézségekkel foglalkozzon.

Frédéric Vasseur, Scuderia Ferrari
Vasseurnek tavaly ilyenkor nagyon rövid idő alatt kellett felvennie a tempót / Fotó: Scuderia Ferrari

Az idén azonban újra volt karácsonyi vacsora, amelyen természetesen Vasseur is a sajtó rendelkezésére állt, és „atyáskodó nagybácsiként” vevő volt a tréfára, a viccre, miközben a szükséges pillanatban elővette szigorú, borotvaélesen vágó énjét. Legalábbis ezt írta róla a The-Race.com, amely szerint már önmagában az biztató, hogy egy év után az 55 esztendős francia viselkedésében nem látható változás, mert ez azt jelenti, hogy nem próbálták meg megváltoztatni, és nagyrészt zavartalanul végezheti a munkáját.

Ez pedig a Ferrariról lévén szó korántsem magától értetődő, és elég csak egy évet visszamenni az időben ahhoz, hogy lássuk, milyen, amikor belső politikai viharok tépázzák meg a csapatot. Persze mondhatjuk, hogy míg 2022-ben a Scuderia négy győzelemmel második lett a konstruktőri összetettben, addig az idén mindössze egyszer nyertek és a harmadik helyen zártak, de mivel Vasseur másfél hónappal az első 2023-as futam előtt vette át a karmesteri pálcát, az idei autóval kapcsolatos tervekre már vajmi kevés volt a ráhatása. Ellenben elkezdte a jövő Ferrarijának építését szakemberek toborzásával és a csapat megközelítésének átformálásával, aminek tetten érhető következménye a szezon utolsó harmadára javuló forma.

A „halálos ítéletét” írta alá, vagy ő lesz a következő Räikkönen, esetleg Michael Schumacher?

Pusztán az eredmények alapján ezért még nem lehet megítélni Binotto utódját, amivel nyilván John Elkann elnök és Benedetto Vigna vezérigazgató is tisztában van. Vasseur arról is beszélt, hogy az elnökkel pozitívan zajlik a kommunikáció, és nem várták meg a szezon végét az értékeléssel, hiszen napi szinten beszélnek. A harmadik helyezésről és a szezon eleji gyenge formáról kifejtette, hogy azzal senki nem lehetett elégedett, de a csapat reakciójával (pole pozíciók, esetenként harc Verstappennel és a szingapúri győzelem) viszont már igen. „Ezek jó lépést jelentettek előre, még ha nem is vagyunk boldogok. Nincs szükségem, hogy Mr. Vigna vagy Mr. Elkann mondjon meg nekem dolgokat, én sem vagyok elégedett a harmadik hellyel, ez világos, de több mint boldog vagyok a csapat reakciójával, és szerintem ezzel kapcsolatban mindenki így érez” – mondta a csapatfőnök.

A jó hír a Ferrari híveinek tehát az, hogy Vasseur-t eddig hagyták dolgozni és a saját útját járni, ő pedig anélkül, hogy túlságosan pozitív vagy negatív kijelentéseket tett volna, igyekezett a realitás talaján maradva jövőbemutató döntésekkel változást elérni. Hogy ezek a változások beválnak-e, az az idén még nem derülhetett ki, de mint azt Vasseur az érkezése óta hangsúlyozza, napjaink Forma-1-ében nem lehet gyorsan sikereket elérni. Az egyetlen út az, ha megfelelő csapat összeállításával, hosszú távon kifizetődő döntésekkel halad az ember a célja felé, amihez stabilitásra és türelemre van szükség.

Ez a türelem Vasseur-ben megvan, és egyelőre úgy tűnik, hogy a Ferrari vezetése sem kezdte el rajta számon kérni az azonnali sikerek elmaradását, ami Maranellóban korántsem magától értetődő. A legjobb pedig, amit Elkann és Vigna a folytatásban tehet, hogy hasonló hozzáállással viseltet a csapatfőnök iránt, és kivárja, hogy hova vezet ez a folyamat, és beérik-e a munka gyümölcse. Ehhez akár még évek kellhetnek, és a Red Bull jelenlegi dominanciáját elnézve akkor sem feltétlenül szabad fenekestül felforgatni mindent, ha a következő két év is világbajnoki címek nélkül telik el. Ha ezt sikerül megugrani, a Ferrari legalább megadhatja annak az esélyét, hogy 2026-ban véget vet a 2008 óta tartó aszálynak.

Máris „elkezdődött” a 2024-es F1-es szezon, a Ferrari jelentett be elsőként egy fontos időpontot

Neuville és Ogier késhegyre menő csatát vívott a WRC történetének egyik legszorosabb versenyén (videó)

0

A 2018-as Szardínia Rally ugyan a WRC történelmének nem a legszorosabb versenye volt, Thierry Neuville és Sébastien Ogier csatája így is sokáig feledhetetlen marad. 

A szezont Sébastien Ogier kezdhette címvédőként az M-Sport versenyzőjeként, és a Montén azonnal győzelemmel kezdett, Thierry Neuville azonban a Svéd Rallyn válaszolt a francia versenyzőnek és a Hyundai pilótája tudott a hóban nyerni, míg Ogier csak 10. lett. 

A szezon harmadik, mexikói versenyén ismét Ogier nyert, majd szezonbeli sikereinek számát a Korzika Rallyn háromra növelte. 

Argentínában azonban a toyotás Ott Tanak bizonyult legyőzhetetlennek, míg Portugáliában második 2018-as győzelmét is megszerezte Neuville. 

Hat verseny után Neuville vezette a bajnokságot, mégpedig 19 pont előnnyel Ogier és 47 ponttal Tanak előtt. 

A Szardínia Rallyn így Ogier-nak és Tanaknak kissé nagyobb kockázatot kellett volna vállalnia, hogy közelebb kerüljön a Neuville-hez. 

Az olasz verseny 20 gyorsasági szakasza aztán az év legnagyobb csatáját hozta. Tanak a szombati utolsó szakaszon egy ugrató utáni kemény landolás következtében szuperrallyzni kényszerült a sérült Toyotával a harmadik helyről. A győzelemért így Neuville és Ogier vívott tovább az utolsó napon, a csatát pedig csupán hét tizedmásodperc döntötte el a belga versenyző javára.

A szezon második felében azonban Ogier fordítani tudott és végül megnyerte az egyéni világbajnokságot Ausztráliában, miután Neuville kiesett a szezonzárón.

Négy magyar fotós is bekerült az ERC Év Fotója választásba

0

A WRC után az ERC is keresi az év fotóját és az év fotósát. Tizenegy remek képre lehet szavazni december 31-ig, a válogatásba négy magyar alkotás is bekerült.

Zsabó Attila, Pál Bence, Béres Gábor és Kovács Martin is ott van a jelöltek között és hasonlóan a vb-hez, most is úgy gondoljuk, magyar kép érdemli az első helyet. A WRC szavazásán egyszerűbb a helyzet, ott Makai Gergely képére tudunk szavazni, az ERC oldalán viszont négyfelé oszlanak a magyar szavazatok, de így is szép lenne, ha ez a díj is Magyarországra kerülne.

A képeket itt lehet megtekinteni, szavazni az oldal alján lehet.

foto: fiaerc.com/Zsabo Attila

Ilyen belülről, ahogy a 68 éves Alain Prost egykori F1-es Ferrarijával száguld (videó)

0

A Professzor közel a 70-hez egyesült újra 1991-es F1-es Ferrarijával, amit most fedélzeti kamerából is megcsodálhatunk.

Mint arról nemrég beszámoltunk, Alain Prost volt a sztárvendég azon a dubaji történelmi autókat felvonultató eseményen, amelyen több korábbi F1-es gépet is megcsodálhattak az érdeklődők. A négyszeres világbajnok a Sebastian Vetteltől visszakölcsönzött egykori sisakjában és overáljában az 1991-es szezon közepétől használt Ferrari 643-assal körözött a Dubai Autodrome-ban, amiről a helyszínen videózó F1blogger nevű Instagram-csatorna nemrég fedélzeti kamerás felvételeket is közzétett. Íme:

Prost természetesen nem ment a határon a minden bizonnyal némileg lefojtott V12-es torpedóval, de IDE KATTINTVA az 1991-es Olasz Nagydíj rajtjánál készült felvételen látható az is, hogy milyen volt, amikor igen.

Suninen jó lehetőségnek tartja 2024-re a WRC2-ben való indulást

0

Teemu Suninen azt követően, hogy a Hyundai Motorsportól nem kapott Rally1-es autóval lehetőséget a 2024-es WRC szezon során, nem tartja kizártnak, hogy a WRC2-ben fog indulni. 

Teemu Suninen éveken át fejlesztett a Hyundai i20 N Rally2-es autót, amivel a WRC2-ben is indult. Craig Breen tragikus horvát tesztbalesete után azonban lehetőséget kapott négy versenyen a koreai gyártó Rally1-es autójával is, mellyel szinte minden esetben jó teljesítményre volt képes. A Hyundai azonban így sem adott neki lehetőséget 2024-re, ennek ellenére továbbra is WRC futamokon szeretne indulni Suninen, amire a WRC2-ben lenne a legnagyobb esélye. 

“Az elmúlt években sokat teszteltem a Rally2-es Hyundait és versenyeztem is vele, aminek köszönhetően úgy gondolom, hogy fejlődött a vezetésem – mondta Teemu Suninen a Rallit.fi oldalnak. – Most, hogy úgy érzem a Rally1-es Hyundaijal is jól teljesítettem, szerettem volna a hibrid autóval folytatni, azonban, ha arra nincs lehetőség, még mindig jó lenne a WRC2-ben indulni.” 

Suninen: Nagy csalódás volt a Hyundai döntése, de igyekszünk a gyári csapatok közelében maradni

A finn versenyző esetleg vissza is térhetne az M-Sporthoz, ahol korábban versenyzett, azonban ezt nem tartja igazán jó ötletnek. 

“Ott Tanak példáján láthattuk idén, hogy hiába folyt egy éven át kemény munka, igazán nem tudott jól teljesíteni a Forddal és sokszor nem az ő hibája miatt. Ha az én versenyeim érnének korán véget az autó hibája miatt, gyorsan kedvemet veszteném és utána nehéz lenne ismét motivációt találni.” 

A WRC2-es bajnokságot azonban jónak véli Suninen. 

“Jövőre megjelenik a Rally2-es Toyota is, így még tovább élesedik a csata a WRC2-ben. A Toyota megjelenése miatt pedig szerintem a többi márkának is fejlesztenie kell. A Yaris megjelenése miatt már nem olyan biztos, hogy a Skoda lesz a legjobb autó továbbra is. A kiélezett csatában pedig a versenyzőknek is jobb teljesítményt kell nyújtaniuk. Úgy érzem, hogy a WRC2-ben való indulás kiváló lehetőség lenne nekem is.”

Schumacher egykori másodhegedűsei összehozták, ami 151 közös F1-es futamuk alatt nem sikerült

0

Az elmúlt hétvégén rendezték a brazil Stock Car Pro Series idényzáróját, amelyen a Ferrari két egykori F1-es pilótájának olyan élményben volt része, amelyben igencsak hosszúra nyúló királykategóriás pályafutásuk során egyszer sem.

Rubens Barrichello és Felipe Massa a Forma-1 két legtapasztaltabb brazil pilótájaként összesen 592 futamon vett részt a száguldó cirkuszban, ebből 151-en közösen. Ám a 2002 és 2011 közötti közös időszakuk (Massa 2003-ban nem volt a mezőny tagja) során egyetlen olyan verseny sem volt, amelyen egyszerre álltak volna dobogón, ami annak tükrében mondjuk kevésbé meglepő, hogy 2006-ban és 2009-ben volt csak mindkettejük alatt azonos időben olyan autó, amellyel önerőből dobogós helyezést lehetett elérni, utóbbi idény pedig csak 9 futamig tartott Massának, hiszen a hungaroringi balesete után legközelebb 2010-ben versenyzett.

Na de, ami késik, nem múlik, Brazíliai elsőszámú túraautós bajnokságának, a Stock Car Pro Series-nek idei szezonzáró versenyén ugyanis eljött a várva várt pillanat, ráadásul pont a mindkét versenyző számára oly kedves (Massának azért keserű emlékei is vannak innen) Interlagosban. Az első futamot még a korábban szintén az F1-ben is versenyző Ricardo Zonta nyerte, de aztán a második versenyen eljött a Ferrarinál 2006-ban Barrichellót váltó Massa ideje, és pályafutása során másodszor tudott nyerni a szériában, miközben a 2014-ben és 2022-ben bajnoki címet ünneplő Barrichello harmadik lett.

A verseny furcsa körülmények között ért véget, mivel Massa úgy állt az élen, hogy még nem tudta le kötelező bokszkiállását, Sergio Ramalho balesete miatt pedig beküldték a biztonsági autót, így a 42 esztendős versenyző vissza tudott állni a kiállása után az élre. Ha nincs a jókor érkező Safety Car, valószínűleg Barrichello nyert volna. A bajnoki csata szempontjából ez azonban nem számított, a bajnoki címért ugyanis egyikük sem volt meccsben, azt Gabriel Casagrande nyerte.

A teljes második futamot alább lehet visszanézni: