Kezdőlap Blog Oldal 771

Herczig Patrik komolyan veszi a Mikulás Rallyt

0

A Mikulás Rallyval fejezi be a 2023-as szezont Herczig Patrik és Varga Kristóf. A Herczig Autósport párosa a jól megszokott Peugeot 208 Rally4-gyel indul a veszprémi futamon.

Herczig Patrik és a Mikulás Rally közös története nem indult jól, 2020-ban a Ford Fiestával vezették a kategóriát, de az ötödik gyorsaságin kiestek. Egy évvel később a Škoda Fabia Rally2 evo-val már első Rally2-es versenyükön álltak helyt, tavaly pedig 3.5 másodperces különbséggel lettek másodikak.

„Igen, sikerült fordítani, a célba érések arányát tekintve most 2-1-re vezetünk” – kommentálja a statisztikát mosolyogva Herczig Patrik. „A terv idén is az lesz, hogy a verseny végén a céldobogón álljunk és az autó is egyben legyen, úgy, ahogy vasárnap reggel elindulunk. A másodlagos cél pedig nyilvánvalóan az, hogy gyorsan menjünk, és szépen tudjuk lezárni az évet. A tét nem lesz akkora, mint egy ORB futamon, de ha már készülünk, versenyzünk, akkor szeretnénk jó eredményt elérni, emellett látványos és gyors autózással a szurkolókat is megörvendeztetni.”

Herczig Patrik
foto: STom

Habár a Mikulás Rally nem ORB futam, a Rally4-es autóval induló mezőny erőssége alapján akár annak is beillene. A legjobb hazai párosok szinte kivétel nélkül ott lesznek Veszprémben, és két német duó is nevezett a versenyre. A Herczig Autósport párosa számára ezen a hétvégén is az lesz a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat, emeli ki Patrik.

„Ha nem érezzük jól magunkat az autóban, akkor az már régen rossz. Nálunk mindig ez az elsődleges cél, megtalálni azokat a körülményeket, hogy jó érzésekkel menjünk a futamon, és akkor az eredménnyel sem lesz gond. Általában ez sikerülni szokott, Kristóffal remek az összhang, és ha a beállítások is tökéletesek, akkor jó versenynek nézünk elébe.”

Herczig Patrik
Fotó: Sári Péter

A 27. Mikulás Rally öt gyorsasági szakaszból áll, a Kislőtér kétszer, a Nagylőtér háromszor szerepel az itinerben, összesen 80.5 kilométer a versenytáv. A pályaismerettel nem lesz gond, a veszprémi pályákat ismeri és szereti Herczig Patrik.

„Ezt a két gyorsaságit már mi is elég jól ismerjük, az elmúlt években többször mentünk rajtuk. Jövőre a Rally Hungaryn is bizonyára találkozunk velük, így abból a szempontból is hasznos lesz a Mikulás Rally, hogy feleleveníthetjük a korábbi tapasztalatokat. Éppen emiatt most is Hankook abroncsokkal indulunk, hogy tudjunk gyakorolni a 2024-es első ERC futamra.”

A nyilatkozatból az is kiolvasható, hogy Patrikék nem tervezik a kategóriaváltást, nagy valószínűséggel jövőre is az ERC Juniorban indulnak.

Herczig Patrik
foto: STom

A sportfelügyelők is helytelennek tartották ítéletüket, amely eldönthette a Mercedes-Ferrari csatát

0

A Las Vegas-i Nagydíj egyik sportfelügyelője elárulta, érezték, hogy morálisan nem helyes megbüntetni Carlos Sainzot, akinek egy csatornafedél rongálta meg az autóját, de végül semmit nem tehettek. A szankció akár a konstruktőri bajnokság második helyét is eldönthette.

Botrányosan indult a Las Vegas-i Nagydíj hétvégéje, ugyanis az első szabadedzés elején Carlos Sainz autója feltépett egy csatornafedelet. Ennek két fontos következménye volt: a tréning véget ért, és a második gyakorlást is sokkal később tudták elkezdeni a tervezettnél, a Ferrari pilótájának autójában pedig ki kellett cserélni a megrongálódott alkatrészeket.

Óriási blamával indult a Las Vegas-i Nagydíj – 20 perc után véget ért az első szabadedzés

Utóbbi több szempontból is fájó volt a maranellóiaknak, illetve a spanyol versenyzőnek: egyrészt olyan anyagi kár keletkezett, amelyről egyáltalán nem ők tehetnek, de még csak valamelyik ellenfelüket sem okolhatják, ráadásul ennek tetejében még meg is büntették a kétszeres F1-es futamgyőztest, mivel az akkumulátorból már a megengedett limiten felül szereltek be neki újat.

Hatalmasat durrant, amikor szétbombázta Sainz Ferrarijának alját a vegasi csatornafedő (videó)

A Ferrari azt szerette volna, hogy a sportfelügyelők vis maiorra hivatkozva tekintsenek el a tízrajthelyes hátrasorolástól, csak az volt a gond, hogy ilyesmi nem szerepel a szabálykönyvben. Mindez csupán akkor történhetett volna meg, ha az összes csapat beleegyezik, ám a Mercedes állítólag nem ment bele ebbe, így a sportfelügyelők kénytelenek voltak ragaszkodni a szabályokhoz. Még úgy is, hogy ők maguk is érezték, hogy ez nincs rendben.

A Mercedes tolt ki a Ferrarival? – Leclerc volt a leggyorsabb, de a maranellóiak így is bosszúsak lehetnek

„Sportfelügyelőnek lenni nehéz munka, ugyanolyan, mint játékvezetőnek lenni, pártatlannak kell lennünk – nyilatkozta az egykori szintén a Forma–1-ben versenyző Derek Warwick, a Las Vegas-i Nagydíj egyik sportfelügyelője a Reutersnek. – Szigorúnak és néha keménynek kell lennünk, még akkor is, ha ez fáj nekünk. Úgy éreztük, hogy helytelen a büntetés, amelyet Sainznak kellett adnunk Vegasban. Helytelen volt, és nagyon keményen küzdöttünk azért, hogy ez ne történjen meg, de ezek a szabályok.”

Sainz így az időmérőn megszerzett második helye után a tizenkettedik pozícióból várhatta a rajtot. Ennek ellenére kifejezetten jól szerepelt, a hatodik pozícióban futott be, és George Russell időbüntetésének köszönhetően mindkét Mercedest megelőzte. A Ferrari és a 29 éves pilóta tehát mentette, ami menthető volt, de mint kiderült, nem eleget, és könnyen lehet, hogy ezen múlott a konstruktőri második hely.

A Ferrari ezzel az eredménnyel ugyanis 4 pontra megközelítette a Mercedest a szezonzáró előtt, de Abu-Dzabiban csak 1 egységet tudtak faragni a hátrányukon, így maradtak harmadikok a tabellán. Amennyiben viszont Sainz a második helyről indulhatott volna, akkor reálisan legfeljebb csapattársa, Charles Leclerc, valamint a két Red Bull végezhetett volna előtte, és az extra 5 ponttal már a Ferrari örülhetett volna a végén, feltéve persze, hogy az utolsó fordulóban minden ugyanúgy alakul.

Két legendás világbajnok kutatja a rally jővőjét

0

Szűkszavú közleményben jelentette be az FIA, hogy munkacsoportot hoznak létre a rally jövőjének meghatározására. A csoport vezetői Robert Reid és David Richards lesznek.

A Motorsport Világtanács stratégiai ülésén, a Bakuban kedden tartott éves közgyűlési héten egy munkacsoportot hoztak létre a rallyversenyzés rendbetételére. A csoportot az FIA sportért felelős elnökhelyettese, Robert Reid és a WMSC tagja, Dave Richards vezeti.

„Az FIA Rally Világbajnokság technikai, sport és promóciós szempontjait vizsgálják. A csoport foglalkozik majd a raliversenyzés alulról építkező fejlesztésével is” – írja a szövetség közleménye.

A munka valószínűleg már elkezdődött a háttérben, legalábbis erre utal, hogy az első munkaanyagot két héten belül a WMSC és a WRC Bizottság elé terjesztenek.

A szakemberek kompetenciája nem kérdés, hiszen Richards 1981-ben Ari Vatanen mellett világbajnok lett, később 2001-ben már csapattulajdonosként ünnepelhette egyik újabb bajnoki címét, épp Robert Reiddel közösen, aki akkor Richard Burns navigátoraként ért a csúcsra.

Azt talán kevesebben tudják Richardsról, hogy a versenyzői és csapatvezetői oldal mellett a rally-világbajnokság hátterét is remekül ismeri. 2000-ben az International Sportsworld Communicators (ISC) felvásárlásával Bernie Ecclestone-tól megszerezte a vb televíziós jogait, amit 2006-ban adott el a North One TV-nek.

foto: Prodrive

Mikkelsen elbúcsúzott a Skodától – valóban a Hyundai pilótája lesz?

0

Andreas Mikkelsen kedd este közösségi oldalán elbúcsúzott a Skoda Motorsporttól. A WRC2 bajnoka 2024-ben márkát vált, kérdés, hogy valóban a Hyundaihoz igazol e. A bejelentés hamarosan várható.

A norvég pilóta neve a legutóbbi négy évben összeforrt a Skodával, a csehekkel két WRC2 bajnoki címet szerzett. A Rally1-es álmokat természetesen nem adta fel, de ehhez mindenképpen márkát kellett váltania, mert sem a Skoda, sem a Volkswagen konszern nem tervezte a visszatérést a rally csúcsára. Tegnap este hivatalossá vált az, amit már sokan rebesgettek: 2024-ben Andreas Mikkelsen márkát vált, elhagyja a Skodát, amelytől közösségi oldalán búcsúzott.

„A Skoda Motorsport mindig is olyan volt számomra, mint egy család. Mindig sikeresek voltunk együtt, és csodálatos emlékeink vannak, amiket örökre meg fogok őrizni. Új kihívások állnak előttem, nagyon izgatottan várom, hogy hamarosan megoszthassam ezeket veletek” – írta Mikkelsen.

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Hyundaihoz igazol a norvég világbajnok. A koreai csapattal 2017-ben teljesített három WRC futamot, majd a következő két évben teljes szezont versenyzett a Hyundai i20 WRC-vel. Év végén hatodik, majd negyedik lett, a futamgyőzelem azonban elmaradt. Van tehát elintézetlen dolga Mikkelsennek a Hyundainál is, és ha valóban náluk köt ki, akkor bombaerős csapatot alkot majd Tanakkal és Neuville-lel.

A kevésbé valószínű forgatókönyv az M-Sport lenne. Malcolm Wilsonék ugyan többször elmondták, hogy a fiatal versenyzők felé nyitnak, de egy Mikkelsen kaliberű versenyzővel sokat nyernének. Ráadásul a Ford sem teljesen idegen a pilótának, 2006 és 2008 között három szezont versenyzett egy Focus WRC-vel.

Mikkelsen
Fotó: Andreas Mikkelsen

Jön az újabb óriási F1-es botrány? – súlyos szabálysértés gyanújával vizsgálják a Mercedes főnökét

0

Az FIA összeférhetetlenség gyanújával vizsgálatot indított Toto és Susie Wolff, vagyis a Mercedes csapatfőnöke, illetve az F1 Academy ügyvezető igazgatója ellen. A házaspár kapcsán felmerült, hogy bizalmas információkat osztanak meg egymással, de az érintettek tagadják a vádakat.

Újabb Forma–1-es botrány van kialakulóban. Kedden, az esti órákban érkezett a hír, hogy az FIA vizsgálatot indít egy ügyben, miután a feltételezések szerint olyan emberek között cseréltek gazdát bizonyos információk, akik között nem lenne szabad. A közleményből kiderül, hogy egy csapatfőnökről, valamint a jogtulajdonos FOM egyik alkalmazottjáról van szó.

Az FIA tudatában van a média spekulációinak, amelyek középpontjában az az állítás áll, hogy a FOM személyzetének egy tagja bizalmas jellegű információkat adott át egy F1-es csapatfőnöknek – olvasható a Nemzetközi Automobil Szövetség által kiadott rövid közleményben. – Az FIA megfelelőségi részlege vizsgálja az ügyet.”

Bár a szervezet nem említett neveket, egybehangzó sajtóértesülések szerint Toto és Susie Wolffról van szó, ami abból a szempontból adná magát, hogy a két fél házasságban él. Előbbi most már lassan tíz éve a Mercedes csapatfőnökeként, utóbbi az idén életre hívott F1 Academy, vagyis a kizárólag nők részvételével zajló formulaautós bajnokság ügyvezető igazgatója.

Wolff felesége vezető pozíciót kapott az F1-ben

Az ügyet a BusinessF1 magazinban megjelent jelentés robbantotta ki. Ahogyan arra a közlemény is utalt, Toto Wolff állítólag olyan információknak volt a birtokában, amelyek csak a FOM-tól, illetve annak egyik emberétől származhattak. Mindez egy csapatfőnöki megbeszélésen derült ki, és bár az osztrák üzletember kollégái nyilvánosan nem szólaltak meg, a színfalak mögött felkeresték Mohammed bin Szulajmot, az FIA elnökét.

Ezzel párhuzamosan Susie Wolff – aki közvetlenül Stefano Domenicalinak, az F1 elnök-vezérigazgatójának jelent – a sajtóban megjelent információk szerint nagyon jól értesült a csapatfőnöki megbeszéléseket illetően, az általa esetlegesen szivárogtatott információk pedig kifejezetten hasznosak lehetnek a FOM számára.

Miután Bin Szulajmhoz eljutott a többi csapatfőnök felháborodása, állítólag arra kérte az FIA erre szakosodott részlegét, hogy vizsgálja ki az ügyet. Ezért érkezett a fent idézett közlemény, ám úgy tűnik, hogy az elnök és az általa vezetett szervezet egyik érintett féllel sem egyeztetett előzetesen, így ők meglehetősen felháborodott hangnemben reagáltak a vádakra.

Tudomásul vesszük az FIA ma esti nyilvános közleményét, amelyet előzetesen nem osztottak meg velünk olvasható a FOM közleményében. – Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a vádak nem helytállóak, és szilárd folyamatokkal, illetve eljárásokkal rendelkezünk, amelyek bármilyen potenciális összeférhetetlenség esetén biztosítják az információk és a felelősségi körök elkülönítését. Biztosak vagyunk benne, hogy csapatunk egyetlen tagja sem árult el semmit jogosulatlanul egy csapatfőnöknek, és mindenkit óva intünk attól, hogy meggondolatlan és súlyos, alaptalan állításokat tegyen.”

Akár történt összeférhetetlenség, akár nem, az nem egészen világos, hogy a FOM vagy bármelyik szervezet hogyan akadályozza meg a házastársak közötti információáramlást. Mindenesetre nem csak a jogtulajdonos reagált a súlyos állításokra: a Mercedes F1-es csapata szintén kiadott egy közleményt, amelyben kiálltak Toto Wolff mellett.

Tudomásul vesszük az FIA ma esti közleményét, amely egyetlen médium megalapozatlan állításaira, valamint egy nem hivatalos, a Mercedes-AMG F1 csapatfőnökéhez kötött megszólalásra reagál – szól a közlemény. – A csapat felé semmilyen kommunikáció nem érkezett az FIA megfelelőségi részlegétől ebben a témában, és rendkívül meglepő volt a médiában megjelent közleményből értesülni a vizsgálatról. Teljes mértékben visszautasítjuk a közleményben szereplő állítást és az ehhez kapcsolódó médiavisszhangot, amely helytelen módon támadja a csapatfőnökünk integritását és megfelelőségét. Természetesen teljes körű, gyors és átlátható egyeztetést kérünk az FIA megfelelőségi részlegétől a vizsgálattal és annak tartalmával kapcsolatban.”

A két szervezet mellett Susie Wolff a saját nevében hozott nyilvánosságra egy közleményt. Az F1 Academy ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy továbbra is szívügyének tekinti azt, amit elkezdett, ami pedig az FIA-t illeti, a súlyos vádakra súlyos vádakkal vágott vissza. Szerinte ugyanis szexizmus állhat a háttérben.

Mélységesen sértve [érzem magam], de sajnos nem vagyok meglepve a ma esti nyilvános vádak miatt – kezdte. – Elkeserítő, hogy ilyen módon kérdőjelezik meg az integritásomat, különösen akkor, ha úgy tűnik, ez megfélemlítő és nőgyűlölő viselkedésen alapul, és inkább a családi állapotomra, mintsem a képességeimre összpontosít. A motorsportban eltöltött karrierem során számos akadállyal szembesültem és küzdöttem le őket, és nem hagyom, hogy ezek az alaptalan vádak beárnyékolják az F1 Academy iránti elkötelezettségemet és szenvedélyemet. Nőként rengeteg kihívással szembesültem, de elkötelezettségem továbbra is töretlen a korlátok lebontása és a sikerhez vezető út egyengetése iránt a jövő generációi számára. A lehető leghatározottabban visszautasítom ezeket a vádakat.”

A Skoda Fabia is elektromos lesz

0

Az ESmotorsport lerántotta a leplet arról az autóról, amellyel 2024-ben a  rallycross világbajnokságon kíván indulni: a litván csapat megépítette a Škoda Fabia változatát.

Az ESmotorsport jól ismert a rallycrossban, korábban Reinis Nitišs, Kevin Abbring és Rokas Baciuška autóit is üzemeltette a World RX-ben. 2021-ben Andreas Bakkerud az Euro RX1-ben bajnoki címet szerzett a csapattal.

A litván csapat már a 2022-es szezon előtt bejelentette, hogy csatlakoznak a vb mezőnyhöz, de nem haladtak elég jól a fejlesztéssel. Most végre minden készen áll arra, hogy jövőre csatlakozzanak a rajtrácshoz az újonnan épített Fabia RX1e-vel, amelyet a Blue Engineering épített az ORECA és a Reiger mérnökeinek támogatásával.

„A motorsport egyre inkább a fenntarthatóságról szól – ez az új valóság, és fel kell készülnünk a jövőre” – nyilatkozta Ernestas Staponkus csapattulajdonos.

„Nagy projekt volt, de a Fabia RX1e elkészült és készen áll a versenyzésre. A legmagasabb szintű szabványok szerint épült, és versenyképes lesz a World RX következő szezonjában. Most egy olyan versenyzőt keresünk, aki a legjobb pozíciókért küzdhet és kiváló eredményeket érhet el velünk a világbajnokságban.”

foto: ESmotorsport

A tervek szépek, de hozzá kell tenni, hogy a litván csapat néha elég furcsán működik. A 2021-es szezon elején a WRX projekthez 20 versenyzőből akartak egyet kiválasztani egy egynapos rendezvényen. A dolog szépséghibája az volt, hogy minden jelölttől 50.000 eurót akartak kérni… A Skodából összelegózni egy RX1e autót nem elvetélt ötlet, a világbajnokságnak óriási szüksége van arra, hogy jövőre pótolja a két hiányzó Lanciát, vagy ha Cicheriték autóit sikerül újjáépíteni, akkor végre növeljék a létszámot. Amennyiben a litván csapat ott lesz a rajtrácson, némi szerencsével értékelhető eredményt is el tudnak érni, ha a többieknek valamilyen problémájuk akad. Az mindenesetre aggasztó, hogy a csapat honlapja gyakorlatilag nem él, és az elmúlt időszakban inkább a GT versenyzésben láttak fantáziát.

Baumanis
Janis Baumanis – 2021 – foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Mikulás Rally 2023 műsorfüzet – Minden fontos információ egy helyen

0

Hétvégén Veszprém környékén közel 100 rajthozálló párossal rendezik az idei Mikulást Rallyt. Elkészült a verseny hivatalos műsorfüzete, melyből minden fontos információ, valamint még egy kicsit több is megtudható.

 

 

Mozifilm készült a rally vb-k történetének egyik legnagyobb csatájáról

0

Január ötödikén jelenik meg az a film, ami az 1983-as rally világbajnokság eseményeit dolgozza fel. A vb 11. szezonjában az Audi és a Lancia harcolt a győzelemért.

1983-ban Walter Röhrl világbajnokként kezdte a szezont, de az Opeltől erre az évre a Lanciához igazolt, hogy már az új 037-essel védje meg címét. Marku Alénnel együtt így két élpilótát igazolt az olasz csapat.

A vetélytárs Audi ugyanakkor a Hannu Mikkola-Michèle Mouton-Stig Blomqvist trióval akarta megvédeni gyártói bajnoki címét és mellé megszerezni az egyéni trófeát is. Az Opel is erős csapattal érkezett, Ari Vatanen és Henry Toivonen volt a két sztár, de Colin McRae édesapja Jimmy McRae is náluk versenyzett.

Hamar kiderült, hogy az év a Lancia és az Audi küzdelméről szól majd 1983. A két autó a 12 versenyből tízet megnyert, és a 36 dobogós helyezéséből 30-at szerzett meg. A gyártói címet végül a Lancia nyerte meg, úgy, hogy a két utolsó versenyen el sem indultak.

„Sok millió lírával vagyunk a költségvetés felett. Nagyon drága dolog ezeket az Audikat kergetni a világ körül!” – indokolták a távolmaradást, de két ponttal így is megelőzték a riválist, mert a gyártói bajnokságba csak tíz futam számított.

Az egyéni bajnokságot az Audival versenyző Hannu Mikola szerezte meg, igaz, ő minden futamon rajthoz állt, miközben Röhrl és Alén csak hat, illetve hét versenyen szerepelt.

A két márka közötti küzdelem Jeremy Clarksont is lenyűgőzte, három évvel ezelőtt közel húsz perces filmben dolgozta fel a negyven évvel ezelőtti eseményeket.

Mick Schumacher megerősítette: az utolsó pillanatban rúgta ki őt volt csapata

0

Mick Schumacher hosszabb interjút adott a Forma-1 hivatalos honlapjának, amelyben többek között egy évvel ezelőtti elküldéséről, illetve egy év tapasztalatának birtokában új szerepköréről is beszélt.

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt, a 2022-es szezont lezáró Abu-dzabi Nagydíj előtt dőlt el, hogy Mick Schumacher számára nem maradt hely a 2023-as mezőnyben, a Haas ugyanis nem hosszabbította meg a szerződését, és lecserélte őt Nico Hülkenbergre. Akkoriban olyan sajtóhírek jelentek meg, melyek szerint Günther Steiner csapatfőnök az utolsó versenyhétvége kezdete előtt, szerdán közölte Schumacherrel, hogy mennie kell – nyilván a német már sejtette, hogy ez következik –, mindezt ráadásul az abu-dzabi Rotana Resort nevű hotel előcsarnokában tette.

„Érdekes” helyszínválasztás – így közölte a Haas Schumacherrel, hogy ennyi volt

„Nyilván minden igencsak későn történt. Az utolsó versenyhétvége előtti napon szóltak, hogy nem leszek a rajtrácson 2023-ban, úgyhogy ez kissé késő volt ahhoz, hogy más csapat után nézzek, ami nyilván nem valami nagyszerű. Ezután éltünk az opcióval, amit a Mercedes már az év korábbi részében felkínált nekünk arra az esetre, hogy amennyiben semmi más nem lesz, náluk van helyem” – nyilatkozta most Schumacher az F1 honlapjának.

„2010 körül voltam Brackley-ben, de az első alkalom, amire úgy igazán emlékszem, az 2014-ben esett meg, amikor szimulátoroztam. A visszatérés bizonyos módon nagyon izgalmas volt. Látni, hogy egy ilyen nagy csapat, mint a Mercedes, miként működik a Forma-1-ben, nagyon különleges. Illetve az is, hogy miután már egy évet velük töltöttem, megismertem az összes folyamatot és felnyitotta a szemem, hogy részese lehetek ennek” – mondta már a tartalékpilótai szerepkörről.

Schumacher arról is beszélt, hogy bár a Haasnál eltöltött két év során versenyzett, több dolgot is az idén sikerült megtanulnia.

„Az új szerepköröm nagyon más ahhoz képest, amit az azelőtti néhány évben csináltam, különösen, ami az azelőtti két évet illeti. Összességében csak próbáltam beágyazni magam a csapatba és a lehető legtöbbet tanulni, hogy szélesítsem a látókörömet ahhoz képest, amilyen az azt megelőző években volt, és készen álljak, amikor szükség van rám.”

Néha visszanézi apja versenyeit – exkluzív interjú Mick Schumacherrel

„Szerintem az emberek elfelejtik – én tisztában voltam vele, de nem gondol az ember sokat az ilyesmire –, hogy mindenki emberből van, és mindenkinek megvannak ugyanazok a bizonytalanságai. Ez volt a legnagyobb dolog, amit tanultam. Néhány kérdés, amelyekre korábban nem kaptam választ a vezetéssel kapcsolatban, az idén megválaszolásra kerültek. Mindenki szembesül problémákkal versenyzés közben, és nagyszerű volt átélni ezt a tapasztalatot.”

„Eközben nyilván azt is látja az ember, hogy miért annyira jók, amennyire. A megközelítésük miatt – mondta a Mercedesről. – Nagyszerű látni Lewis [Hamiltont], aki annyi ideje a csapat tagja, és hogy milyen kapcsolata van a csapattal. Szavak nélkül is megértik egymást, ami igen különleges. Remek, hogy az emberek felismerik ezt, de sajnos továbbra is tartalékként és nem versenyzőként vagyok itt. Nyilván valami félresiklott, amit olykor kissé nehéz megérteni.”

Hivatalos: Mick Schumacher jövőre újra versenyezni fog

Schumacher elmondta, bízik benne, hogy jövőre a sportautó-világbajnokságban az Alpine-nal az F1-ben pedig továbbra is a Mercedes tartalékjaként bizonyíthatja, hogy megérdemel egy újabb esélyt és méltó a királykategóriára. „Sajnos a szerződések legtöbbje több idényre szól, így 2024-re nem igazán volt üresedés. Kicsit nehéz ebben a helyzetben lenni, de 2025-re sokkal több a lehetőség. Majd meglátjuk” – nyilatkozta a visszatérési esélyeiről.

A Buggyra Racing saját elképzelései szerint fejlesztette tovább a Tatra versenykamiont a Dakarra

0

A Buggyra Racing kamionos részlege új versenykamiont épített a 2024-es Dakarra. A Tatra Buggyra Evo3 nevű jármű annak a Tatra 815-ösnek az utódja, amellyel Martin Šoltys a 2023-as versenyen kategória hatodik lett.

A jármű fejlesztését szoros ütemterv szerint kellett elvégezni, hogy megfeleljen az FIA új szabályainak. Ez a naptár annyira szűkös volt, hogy a csapat mindössze két napot tudott tesztelni egy kőbányában, bár Šoltys kiemelte, hogy egyáltalán nem voltak problémáik, kivéve az olyan apróbb fennakadásokat, mint a meghibásodott lámpák.

„Az a tény, hogy sikerült a Tatránk harmadik generációját elkészíteni a Dakarra, és időben elindulni a barcelonai rajtra, kisebbfajta csoda. Két hónappal ezelőtt még messze voltunk attól, hogy készen álljunk. Akkor kezdődött az az intenzív szakasz, amikor az egész éves munkát és az egyéves felkészülést befejeztük” – mondta Jan Kalivoda, a csapat kommunikációs vezetője.

foto: Buggyra Racing

„Beláttuk, hogy a mai teherautókhoz a hagyományos kabin a megfelelő. A nyár folyamán már kipróbáltuk az új alkatrészeket egy teszt során a Tatra 815-össel, ezért tudjuk, hogy az új versenykamion megfelelő alkatrészekből épül fel. A következő lépés a Dakar lesz, amely komoly tesztet jelent majd az autónk funkcionalitását és tartósságát illetően. Az Evo3-mal kapcsolatban nincsenek nagy ambícióink az eredményt illetően. Annyi tapasztalatot fogunk szerezni, amennyit csak tudunk. A cél az, hogy célba érjünk, és minden egyes szakaszon a lehető legtöbb adatot gyűjtsük össze” – fogalmazta meg a  célokat a Dakar Rallyra Jan Kalivoda.

Az Evo3 nagyrészt a Tatra Phoenix mintájára készült, Soltys becslése szerint körülbelül nyolcvan százalékos az átfedés a kettő között. Mindkettő ugyanazt a motort, váltót és futóművet használja, bár a különbségek közé tartoznak az új spirálrugós lengéscsillapítók is.

A Tatra Phoenixek a 2024-es Dakar Rallyn is indulnak majd: Jaroslav Valtr a 604-es rajtszámú autóval, Soltys pedig a 605-össel indul, míg a 626-os rajtszámú autót Daniel Stiblík vezeti. A csapat 2016-ban kezdte meg a Phoenix használatát a tereprallyban. Valtr 2023-ban az ötödik helyen végzett a T5 kategóriában, amit a Dakaron már egyszerűen csak Truck-nnak neveznek, az FIA új elnevezései alapján.

foto: Buggyra Racing