Kezdőlap Blog Oldal 782

Katsuta több versenyen is megmutatná japánban nyújtott teljesítményét

0

Takamoto Katsuta számára nehezen indult a péntek a Japán Rallyn, a folytatásban azonban sorra nyerte a szakaszokat. A japán versenyző jövőre még több versenyen szeretné megismételni a szezonzárón mutatott teljesítményét. 

Takamoto Katsuta ugyanazon a vízátfolyáson került bajba a Japán Rally péntek reggelén, ami Dani Sordo és Adrien Fourmaux kiesését is okozta, azonban a japán versenyző megúszta egy komoly forgással és autójának sérülésével. 

A folytatásban azonban 10 gyorsaságit is nyert és végül az ötödik helyen zárt. 

“Nagyon jó volt a sebességünk Japánban – mondta Takamoto Katsuta a Dirtfishnek. – Magabiztosan és jó tempóban tudtam vezetni az autót szinte az egész versenyen. Sokkal jobb volt ez a verseny, mint néhány korábbi, amelyek közül szintén volt jobb és rosszabb. Sokszor egy kis hiba került nagyon sokba. A pénteki forgást követően igyekeztem minél gyorsabban vezetni, ami összességében jól sikerült, és ez az, amit jövőre még több versenyen szeretnék megmutatni. Kalle Rovanpera, Sébastien Ogier és Elfyn Evans is már képes nagyon gyorsan és hibamentesen vezetni, 2024-ben pedig szeretném ezt megmutatni én is.” 

Katsuta számára azonban a szezonvégeztével a hangsúly a családra kerül, és szeretne minél többet pihenni. 

“December végéig, de legalább karácsonyig szeretnék minél több időt tölteni a családdal és minél többet pihenni. Nem szeretnék a rallyra gondolni, ki szeretnék kapcsolódni. Szezon közben lehetetlen a családdal lenni és pihenni, akkor folyamatosan a versenyekre kell készülni.” 

Tanak nem szeretne Max Verstappen lenni, de tudja, hogy 2024-ben jobban kell teljesítenie 

0

Ott Tanak tisztában van vele, hogy a Hyundai Motorsport jövőre sokat vár tőle, azonban azt is tudja, hogy nem lesz a WRC Max Verstappene. 

Ott Tanak az idei M-Sporttal töltött szezon és vb negyedik helyezés után 2024-ben visszatér a Hyundai Motorsporthoz, ahol tudja, hogy magasak lesznek az elvárások felé. 

“Az autó nem lesz ismeretlen 2024-ben, hiszen tavaly ezzel versenyeztem – mondta Ott Tanak. – Azonban fel kell elevenítenem a Hyundai autójával szerzett ismereteket, ezért már nagyon várom az első tesztet. A csapat elvárásai tudom, hogy igen nagyok lesznek. Cyril Abiteboul nagyon erős személyiségű csapatvezető és csak a győzelmet fogadja el. Éppen ezért jobban kell teljesítenem, mint idén. Úgy látom, hogy az irány, ami felé a Hyundai elindult idén jó. Nem dolgoztam még Cyrillel, de úgy tűnik, hogy jól végzi a feladatát.” 

Tanak reagált arra is, miszerint a Hyundai csapatfőnöke szeretné, ha ő lenne a WRC Max Verstappene, a Hyundai pedig a rally vb Red Bull Racingje. 

“E tekintetben ki kell ábrándítanom Cyrilt, mert nem szeretném a WRC Verstappene lenni. Maxnak és nekem is megvan a saját személyiségünk, és inkább önmagam szeretnék maradni.” 

Ritkán látni ilyesmit: a Mercedes főnöke örül, hogy vizsgálatot indítottak ellene

0

Toto Wolff örömmel fogadta, hogy nem megfelelő nyelvezet miatt vizsgálatot indítottak ellene és a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur ellen. A Mercedest irányító üzletember szerint fontos, hogy mindenki tisztában legyen a felelősségével.

A Las Vegas-i Nagydíj első napján Toto Wolff emlékezetes módon kifakadt, miután az egyik újságíró azt fejtegette, hogy mekkora blama a Forma–1-nek, hogy Carlos Sainz autója feltépett egy csatornafedelet. A Mercedes csapatfőnöke személyeskedve adta az újságíró tudtára, hogy szerinte ennek semmi jelentősége nincs, hiszen az első szabadedzésen történt az eset.

Monológja közben az osztrák üzletember szájából elhangzott az a bizonyos F-betűs szó, amelyet magyarra leginkább B-betűsként lehet lefordítani. Kollégája, a Ferrarit irányító Frédéric Vasseur szintén káromkodott, amikor felháborodva véleményezte az őket igencsak rosszul érintő történteket. A nem megfelelő nyelvezet miatt Abu-Dzabiban mindkettőjüket beidézték a sportfelügyelőkhöz, aminek Wolff szokatlan módon örült.

Totálisan kiborult és személyeskedni kezdett a Mercedes csapatfőnöke az egyik újságíróval

Nagyon jónak tartom, hogy emlékeztetünk minden érintettet, aki a nyilvánosság előtt szerepel, hogy felelősek vagyunk azért, amit a médiában, illetve a televízióban mondunk – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Ha azzal, hogy Fed és én elmegyünk a sportfelügyelőkhöz, elérjük az általános szemléletváltást a káromkodást illetően, akkor az jó. Senki nem használhatja az F-betűs szót az autóban vagy azon kívül. Példaképeknek kell lennünk, különösen a szurkolóink, főleg a fiatalok számára.”

Végül mindkét csapatfőnök megúszta figyelmeztetéssel a történteket, vagyis érdemi büntetést nem kaptak. Wolff kiemelte, hogy mindenki felelősséggel tartozik a sportág iránt ilyen téren, és nem véletlenül léteznek különböző szabályzatok és szerződések, amelyek előírják, hogy mit, illetve még inkább hogyan lehet mondani, és hogyan nem.

Csúnya beszéd miatt magyarázkodhatott a Ferrari és a Mercedes csapatfőnöke

„Fontos emlékeztetni minden érintettet, legyen szó a versenyzőkről, a csapatfőnökökről [vagy] az FIA tisztviselőiről, hogy van egy [Nemzetközi] Sportkódex, ott van az FIA etikai kódexe, és van egy Concorde-egyezmény – magyarázta. – Be kell tartanunk az integritás, a becsületesség és az átláthatóság szabályait, azzal az egyetlen céllal, hogy fejlesszük a sportágat. Mindannyiunknak megvan ez a felelőssége, és mindannyiunkat felelősségre kell vonni a tetteinkért, függetlenül attól, hogy milyen magas rangú pozícióban vagyunk. Ezért tartom jónak a sportfelügyelők részéről, hogy emlékeztessenek minket, hogyan lépünk kapcsolatba egymással, kezdve a nyelvezettel, amelyet használnunk kellene.”

Wolff hozzátette, „a nyelvezet, a tisztesség, az integritás, az őszinteség, az átláthatóság, a hitelesség, az irányítási folyamat és a döntéshozatal tiszteletben tartása, a méltányosság, valamint a sportszerűség” mindannyiuk számára fontos szavak. Éppen ezért értékeli a sportfelügyelők által meghatározott irányt. „Nagyon tetszik a kezdeményezés, mert remélem, hogy eléri, hogy ne használjuk az F-betűs szót a médiában, bárhol is vagyunk – fogalmazott. – Felelősséggel tartozunk. Nagyfiúk vagyunk a sportágban, és kötelességünk a sportággal szemben, hogy ne essünk hibába a szavakkal.”

Verstappené a rajtelsőség, egy Ferrari és egy Mercedes is korán kihullott

0

Max Verstappen szerezte meg a rajtelsőséget az Abu-dzabi Nagydíjra, mögötte pedig a hajrában a McLareneket átugró Charles Leclerc végzett. A Mercedes és a Ferrari konstruktőri harcában már az időmérő során elkezdtek fluktuálni az esélyek.

A szezon utolsó időmérő edzésének eredményeit a konstruktőri tabella még eldöntetlen csatáinak szemszögéből volt érdemes kísérni. A Mercedes ellen a második helyért folyó harcban pedig már a Q1-ben komoly csapást szenvedett a Ferrari, hiszen meglepetésre Carlos Sainz csak a 16. helyen zárta az első szakaszt, így korán búcsúzott. A spanyol, aki a pénteki második edzésen összetörte az autóját, most az utolsó kör nehéz forgalmi helyzetével indokolta gyenge tempóját – ami persze viszonylagos, hiszen mint idén már többször, most is rendkívül közel, egy másodpercen belül végzett az első helyen záró Max Verstappenhez képest a teljes mezőny.

Logan Sargeant lógott csak ki némileg ebből a sorból, mert bár az amerikai is jegyzett egy olyan időt, amivel továbbjuthatott volna, végül mindkét mért körét elvették pályaelhagyás miatt. Az Alexander Albonnal szembeni házi időmérős párharcot így 22:0-ra elveszítő Sargeant számára ez nem jött jól, hiszen a mezőnyből egyedüliként még a jövő évi üléséért harcol, ráadásul a Williamsnek is védenie kell a konstruktőri 7. helyét. Bár az AlphaTaurinak nyolc pontot kellene hoznia a grove-iakon, ám az olasz kiscsapat egy új padlólemez képében még erre a hétvégére is hozott fejlesztéseket a fordítás reményében.

A Q2-ben is elvérzett egy nagy név: Lewis Hamilton a legutóbbi, Las Vegas-i időmérőhöz hasonlóan most is csak a 11. lett. A brit a rádióban a leintést követően rögtön jelezte, hogy „valami nincs rendben ezzel az autóval”, eredménye pedig azt jelenti, hogy 2014 óta először csúszott le a Q3-ról két egymást követő versenyhétvégén. A hétszeres bajnok mögött búcsúzott még a hétvége során betegséggel küzdő Esteban Ocon, valamint Lance Stroll, Albon és Daniel Ricciardo.

Bár az edzéseken Verstappentől ezen a hétvégén nem láthattuk a megszokott kirobbanó formát, ám az első után az időmérő második szakaszát is behúzta, így a végjáték előtt favoritnak tűnt arra, hogy zsinórban negyedik pole-ját is megszerezze a Yas Marina-i pályán. Az első Q3-as menetével a holland ismét az élre állt, mögötte pedig Lando Norrisszal és Oscar Piastrival a McLaren jelentkezett be elsőszámú kihívóként.

A wokingiak számára azonban a második gyorskörök nem sikerültek jól, Norris az ötödik helyig csúszott vissza, a második helyre pedig Charles Leclerc lőtt fel. Verstappen nem tudott javítani, de erre nem is volt szüksége, így is övé lett a pole 139 ezredes előnnyel a Ferrarival szemben. A második sor Oscar Piastrié és George Russellé, Sergio Pérez utolsó köridejét pedig törölték, így a mexikói ismét gyenge pozícióból, csak a 9. helyről rajtol a szezonzárón.

Az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjének végeredménye:

A rendőrség által megállított Korhonent francia és olasz versenyekkel kárpótolja a Rautio Motorsport 

0

A WRC3-as bajnokságot idén megnyerő Roope Korhonen csapata hatalmas hibája miatt kizárásra került a Közép-Európa Rallyn, a Rautio Motorsport azonban kárpótolja a finn versenyzőt. 

Roope Korhonen csupán az első két szakaszt tudta teljesíteni a Közép-Európa Rallyn a Rautio Motorsport csapatától bérelt Skoda Fabia Rally2 evóval, miután a finn versenyzőt megállította a rendőrség és kiderült, hogy az autónak lejárt rendszáma és papírjai vannak. 

A csapat végül 10 ezer eurós büntetést kapott az eset miatt. 

A Rautio Motorsport azonban kárpótolja a fiatal finn versenyzőt, a hétvégén a francia Rally du Var versenyen, jövő héten pedig a Monza Rallyn állhat rajthoz. 

“Rendkívül mérges voltam, amikor a csapat hibája miatt kiállni kényszerültem a Közép-Európa Rallyn – mondta Roope Korhonen. – Úgy érzem, hogy karrieremben jelenleg az aszfaltos tanulásra van szükségem leginkább, ezért is bosszantott az eset. Végül a csapat kárpótol, aminek nagyon örülök.” 

Őrültnek tartották a Red Bullt a sokak által kudarcra ítélt döntés miatt, de ez vezetett a sikerhez

0

Franz Tost felidézte, hogy a McLarennél őrültnek tartották őket, amikor leszerződtek a Hondával, de ő már akkor is magabiztosan reagált. Az AlphaTauri leköszönő csapatfőnöke visszaemlékezett az istálló közelmúltbeli történetének legszebb pillanataira.

A Red Bull jelenleg dominálja a Forma–1-et, és könnyen lehet, hogy manapság már egy másik motorral is sikeresek lennének, még ha nem is annyira, mint így. Az viszont teljesen egyértelmű, hogy a Honda is kellett ahhoz, hogy 2021-ben megszakítsák a Lewis Hamilton és a Mercedes egyeduralmát, és Max Verstappen megnyerje a világbajnokságot.

A Red Bull 2019-ben váltott a Renault-ról a Hondára, miután a franciák erőforrása rendre gyengének és megbízhatatlannak bizonyult, ráadásul tőlük nem kaphattak gyári támogatást. Azonban az előző idényben már „tesztelték”, hogy náluk hogyan működik a japánok erőforrása, hiszen az akkor még Toro Rosso néven működő testvércsapat már 2018-ban Hondára váltott. Arra a Hondára, amely 2015 és 2017 között minden idők egyik legnagyobb lebőgését produkálta a McLarennel. Nem véletlen, hogy a wokingiakkal az élen sokan furcsán néztek a bikások, illetve a faenzaiak vezetésére.

Kirúgás lett vége a csapatfőnök nyilvános kritikájának

2018-ban, miután aláírtuk a szerződést, a Honda gyári csapata lettünk, és szerintem ezen az egész paddock mosolygott – idézte fel az AlphaTauri leköszönő csapatfőnöke, Franz Tost. – A McLaren emberei odajöttek hozzám, és azt mondták, hogy teljesen őrültek vagyunk, hogy együtt dolgozunk a Hondával. Azt feleltem, hogy »uraim, várjatok, körülbelül öt év múlva beszélünk erről«. Azonban nem kellett öt év, sokkal korábban egyértelművé vált, hogy helyes volt a döntés.”

Már a 2018-as szezon második futamán, a Bahreini Nagydíjon olyan eredményt értek el, amelyet a McLaren egyszer sem tudott felmutatni az előző három idényben. Pierre Gasly a negyedik pozícióban ért célba, de nem ez volt a plafon. A csapat ugyanis megszerezte első dobogóit Sebastian Vettel 2008-as monzai győzelme után, majd a névváltoztatást követően az újabb győzelem is összejött.

Fantasztikus volt ez az együttműködés a Hondával, nagyon tetszett, és sikeres is volt – fogalmazott Tost. – 2019-ben két dobogós helyezésünk volt. Az egyik Danyiil Kvjattal a Hockenheimringen, a másik Pierre Gaslyval São Paulóban [született]. [Utóbbi] nagyot küzdött [Lewis] Hamiltonnal, csak egy-két tizeddel volt előrébb, vagy valami ilyesmi. 2020-ban pedig újabb nagy lépést tettünk, amikor Dietrich Mateschitz [a Red Bull alapítója] úgy döntött, hogy felépíti az AlphaTauri divatcéget, és kijelentette, hogy »mostantól AlphaTauri lesz a csapat neve«. Mi voltunk az AlphaTauri nagykövetei, ami izgalmas és érdekes volt. Pierre Gaslynak pedig Monzában sikerült ismét nyernie, ami azt jelenti, hogy ez egy igazán sikeres időszak volt.”

2021-ben aztán Gasly még egyszer dobogóra állhatott, amikor Bakuban harmadikként ért célba. A tavalyi és az idei év viszont jelentős visszaesést hozott: 2022-ben mindössze a Williamst előzték meg a konstruktőri tabellán, idén pedig talán még rosszabbul kezdtek. Az előző futamokon viszont a fejlesztéseknek köszönhetően feltámadtak, és bár Las Vegasban elmaradt a pontszerzés, így is reális esélyük van arra, hogy elcsípjék a hetedik pozíciót a grove-iak elől.

Kőkeményen beleszállt saját embereibe a Red Bull testvércsapatának főnöke

A tavalyi autó nem működött, én pedig teljesen megdöbbentem – emlékezett vissza Tost. – Aztán az idei év elején szintén nem működött. »Csak hozzunk új alkatrészeket, és javítsunk a kocsi teljesítményén! Csupán egy jó köridőt szeretnék látni, a többi nem érdekel.« Azt kell mondanom, hogy jól sikerült. Silverstone-ba, majd Szingapúrba és Austinba is nagy fejlesztési csomagot vittünk. Emellett, ahogyan már említettem, itt, Abu-Dzabiban is van egy újításunk. Remélem, jó teljesítményt tudunk nyújtani, és a hetedik helyen zárjuk a szezont.”

Solberg szárnyalt és nagy előnybe került a R.A.C. Rally második napján

0

Oliver Solberg csupán egy szakaszt nem nyert meg a R.A.C. Rally pénteki napján, így a második nap végére már nagy előnybe került. 

A világ egyik leghosszabb historic versenyén, a brit Roger Albert Clark Rallyn hét szakaszt rendeztek a pénteki napon, melyen közül csak egyet nem nyert meg Oliver Solberg. 

A svéd versenyző ennek megfelelően 1 másodperces hátrányából 44 másodperces előnyt kovácsolt Osian Pryce-szal szemben, akinek azonban nincs veszélyben jelenlegi pozíciója, hiszen a harmadik helyet továbbra is birtokló Marty McCormack már 2 és fél perces hátrányban áll. 

A sztárversenyzők közül tehát Oliver Solberg áll továbbra is a legjobban, és ez várhatóan így is fog maradni, hacsak nem hibázik, vagy autója nem hibásodik meg, ugyanis az első napot még 15. helyen záró Chris Ingram a 10. szakaszon műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. Kris Meeke pedig már pénteken kiesett, miután Fordjában motorhiba lépett fel.

Szombaton eredetileg nyolc szakasz várt volna a mezőnyre, azonban az Arroch Hill gyorsaságit végül törölték. 

A versenyről élő közvetítés is látható itt. 

Roger Albert Clark Rally, állás 14 szakasz után  
1 #3 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – IRL) Ford Escort RS1800 MKII 2:03:22
2 #4 Osian Pryce – Rhodri Evans (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +0:44
3 #1 Marty McCormack – Barney Mitchell (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +2:36
4 #5 Jason Pritchard – Phil Clarke (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +3:04
5 #15 Seb Perez – Gary McElhinney (GBR) Lancia Stratos HF +4:59
6 #17 Cathan McCourt – Liam Moynihan (IRL) Ford Escort RS1800 MKII +6:04
7 #14 Ben Friend – Cliff Simmons (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +6:13
8 #16 James Ford – Neil Shanks (GBR) Porsche 911 Carrera RS 3.0 +6:38
9 #6 Richard Tuthill – Stéphane Prévot (GBR – BEL) Porsche 911 SC +7:16
10 #46 Dyfrig James – Emyr Jones (GBR) Ford Escort RS1800 MKII +7:43 

Időterv, magyar idő szerint 
November 23., csütörtök 
10:24 SS1Crychan 1 16.85 km Pryce 11:34 / 1. PRYCE, 2. Meeke / Pritchard
10:51 SS2 Cefn 1 4.62 km Mustoe 3:19 / 1. PRYCE, 2. Meeke, 3. McCormack
13:28 SS3 Walters Arena 1 7.05 km Solberg 4:30 / 1. PRYCE, 2. Meeke, 3. Solberg
14:21 SS4 Glasfynydd 4.88 km Meeke 3:49 / 1. MEEKE, 2. Solberg, 3. Pryce
15:16 SS5 Crychan 2 16.85 km Pryce 11:40 / 1. PRYCE, 2. Solberg, 3. McCormack
15:43 SS6 Cefn 2 4.62 km Solberg 3:27 / 1. PRYCE, 2. Solberg, 3. McCormack
17:30 SS7 Walters Arena 2 7.05 km Solberg 4:36 / 1. PRYCE, 2. Solberg, 3. McCormack 

November 24., péntek 
09:54 SS8 Esgair Berfedd 9.43 km Solberg 5:51 / 1. PRYCE/SOLBERG, 3. McCormack 
12:09 SS9 Myherin 1 17.90 km Solberg 11:18 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
13:37 SS10 Sweet Lamb Hafren 1 24.27 km Solberg 16:29 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
14:12 SS11 Hafren South 1 13.26 km Pryce 8:41 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
15:46 SS12 Myherin 2 17.90 km Solberg 11:32 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
17:14 SS13 Sweet Lamb Hafren 2 24.27 km Solberg 17:00 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 
17:49 SS14 Hafren South 2 13.26 km Solberg 9:11 / 1. SOLBERG, 2. Pryce, 3. McCormack 

November 25., szombat 
09:39 SS15 Ae 14.15 km
11:03 SS16 Dalbeattie 7.55 km
11:52 SS17 Glengap 1 15.72 km
13:55 SS18 Glencaird Hill 1 17.16 km
14:33 SS19 Arroch Hill 1 14.24 km
17:13 SS20 Glen Gap 2 15.72 km
18:39 SS21 Glencaird Hill 2 17.16 km
19:17 SS22 Arroch Hill 2 14.24 km 

November 26., vasárnap 
09:34 SS23 Kershope 1 26.99 km
12:49 SS24 Kershope 2 26.99 km
14:04 SS25 Mount Common 1 26.44 km
15:39 SS26 Harwood 1 17.40 km
18:22 SS27 Mount Common 2 26.44 km
19:57 SS28 Harwood 2 17.40 km 

November 27., hétfő 
09:34 SS29 Shepherdshield 10.77 km
10:05 SS30 Pundershaw 21.34 km
10:37 SS31 Roughside 16.06 km
11:09 SS32 Hopehouse 12.89 km
14:32 SS33 The Big One 63.16 km 

Rossz hír Verstappen ellendrukkereinek, az egyik leggyakoribb érvüket cáfolták meg

0

Az Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén szereplő Jake Dennis megcáfolta a Max Verstappennel, illetve a Red Bull-lal kapcsolatos egyik népszerű elméletet. A bikások fejlesztőpilótája nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy csapata a címvédőre szabná az autót.

Az Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén a mezőny fele kicserélődött, hiszen az AlphaTaurit kivéve minden istálló F1-es versenytapasztalattal nem rendelkező pilótát ültetett az autóba. A Red Bull szokatlan módon mindkét kocsit átadta az újoncoknak: Jake Dennis 1,136 másodperces lemaradással a tizenhatodik, míg Isack Hadjar további 36 ezredes hátránnyal a tizenhetedik helyen végzett.

Előbbi a bikások fejlesztőpilótájaként először vett részt Forma–1-es hétvégén, és az autóból kiszállva rögtön hangzatos kijelentést tett. A Formula E 2022–23-as szezonjának világbajnoka méltatta az autót, amelyet a szimulátorból már nyilvánvalóan jól ismert, de a valóságban természetesen tartogathatott neki újdonságokat. Emellett egy népszerű teóriát is megcáfolt.

Nyilvánvalóan nem vezetek F1-es autót, a szimulátorban dolgozom sokat, de amikor beültem a kocsiba, teljesen természetesnek éreztem – nyilatkozta az F1 TV-nek. – Nem értek egyet, amikor az emberek azt mondják, hogy »Max [Verstappenre] tervezték az autókat?«. Beültem, és pontosan olyan érzés volt, mint amilyennek egy versenyautóban lennie kell. Azt csinálja, amit az ember akar, úgy fordul, ahogyan kell.”

Verstappen, Hamilton és Alonso is hiányzott az abu-dzabi nyitányról; a Mercedes volt a leggyorsabb

A holland pilóta ellendrukkerei sokszor azzal az érvvel állnak elő annak érdekében, hogy kisebbítsék az érdemeit, hogy csapaton belül azért ennyire domináns, mert a Red Bull az ő igényeinek megfelelően tervezi az autót. Dennis azonban úgy véli, hogy Verstappen az, aki a legjobban kihasználja az adott körülményeket, és a legtöbbet hozza ki belőle.

„Az emberek gyakran szkeptikusak, és elhamarkodottan következtetnek arra, hogy »ez az autó kizárólag Maxnak készül« – folytatta. – Ez valójában nem így van. Minden csapat a lehető leggyorsabb versenyautót építi, és a pilótán múlik, hogy ehhez alkalmazkodik-e. Szerintem a Red Bull pontosan ezt tette, és Maxnak, aki nyilvánvalóan tehetséges, sikerült.”

Annyit azért érdemes hozzátenni, hogy előfordul, hogy egy csapatnál jobban figyelembe veszik az egyik versenyző igényeit a másikéinál. Ez azonban nem azért történik, mert előre eldöntötték, hogy valakit ezzel is favorizálnak házon belül, hanem egyszerűen az az oka, hogy ha abba az irányba mennek, akkor feljebb van az a határ, amely a kocsi maximumát jelenti.

Hatalmas az öröm Nagy-Britanniában, miután visszakerülnek a rallysport térképére

0

2019 után 2024-ben ismét nemzetközi rally versenyt rendezhetnek Nagy-Britanniában, miután a Ceredigion Rally bekerült az ERC naptárába. 

Utoljára 2019-ben tartottak komoly bajnokságba tartozó versenyt Nagy-Britanniában, a Wales Rallyt. 

Ezt követően előbb a 2020-ban kitört világjárvány, majd pénzügyi probléma miatt egyetlen nagy nemzetközi bajnokság naptárába sem sikerült brit versenyt tenni, pedig próbálkozás volt bőven. 

2024-ben a Cerediogion Rallyval azonban ismét a rallysport térképére kerül az Egyesült Királyság, hiszen az ERC utolsó előtti versenyét tartják a szigetországban. 

A lehetőség pedig nagy örömöt okozott az aszfaltos verseny szervezőinek. 

“Az, hogy ERC futamot rendezhetünk, nagyszerű hír, de nemcsak nekünk, hanem a verseny helyi támogatóinak, partnereinknek – mondta Phil Pugh, a Ceredigion Rally szervezőbizottságának elnöke. – Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy sikerült bekerülni a nagy múltú Európa-bajnokság naptárába. A verseny nagy hatással lesz a régió túrizmusára és gazdaságára is.” 

Ian Campbell, az ERC menedzsere ugyancsak örül, hogy évtizedek után ismét lehet brit ERC futam. 

“Nagyon örülünk, hogy 28 év után ismét walesi ERC futamot rendezhetünk – mondta Campbell. – Nagy-Britannia, a motorsport hazája megérdemli, hogy jelen legyen egy komoly nemzetközi bajnokságban.” 

A Ceredigion Rallyt 2024. augusztus 30 és szeptember 1. között rendezik, az ERC szezon pedig a veszprémi Rally Hungaryval kezdődik április 12-14. között. 

Egyértelmű, hogy Hamiltonék komolyan érdeklődtek a Red Bullnál, véli a csapat kulcsembere

0

Helmut Marko megerősítette, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke valóban kapott egy üzenetet Lewis Hamilton stábjának egyik tagjától. A bikások tanácsadója szerint a hétszeres világbajnok részéről komoly volt a szándék, de bennük még csak fel sem merült a szerződtetése.

Érdekes felvezetést kapott az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéje. Tekintve, hogy már régen eldőlt mindkét világbajnokság, a legtöbben arra számítottak, hogy ez minden szempontból egy laza forduló lesz, a nyilatkozatok terén is. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban bedobta a követ az állóvízbe, amikor a Daily Mailnek kijelentette, hogy Lewis Hamilton stábja az év elején megkereste a Red Bullt.

Mégsem olyan nagy az elköteleződés? – Hamiltonék a Red Bull-lal és a Ferrarival is tárgyaltak

A brit szakember úgy fogalmazott, hogy a hétszeres világbajnok, illetve a vele dolgozó emberek mind náluk, mind a Ferrarinál puhatolóztak, mielőtt megtörtént a szerződéshosszabbítás a Mercedesszel. Az érintett azonban mindezt tagadta, és előbb leszögezte, hogy évek óta nem beszélt honfitársával, majd mindezt arra módosította, hogy Horner kereste meg őt.

Hamilton visszavágott a Red Bull vezérének, aki saját csapatával hozta őt hírbe

Az 50 éves csapatfőnök azonban ragaszkodott a saját verziójához, de könnyen lehet, hogy csak az történt, ami minden normális esetben zajlik: egy pilóta felmérte a lehetőségeit, mielőtt elkötelezte magát. Az ügy kapcsán Helmut Marko is megszólalt, aki megerősítette Horner szavait, és arra a következtetésre jutott, hogy maga Hamilton is komolyan gondolta a Red Bullhoz történő igazolást.

Horner csak kínos helyzetbe akarta hozni Hamiltont és a Mercedest? – alighanem igen

Csak annyit tudok mondani, hogy Christian Horner januárban mesélt nekem egy SMS-ről, amelyet a Hamilton körül [dolgozó] emberektől kapott – nyilatkozta az F1-Insider.com-nak az energiaitalosok tanácsadója. – Úgy tűnt, hogy ez a versenyző engedélyével történt, különösen azért, mert szó volt egy feltételről, amelyet Hamilton szabott: csak akkor akar a Red Bullnál vezetni, ha ugyanazt a csomagot kapja, mint Max Verstappen. Számomra legalábbis nem volt kétséges, hogy Hamiltonék részéről komoly volt a megkeresés.”

Tekintve, hogy Hornert semmi nem kényszerítette arra, hogy pont most említse meg ezt az egészet, Marko kijelentése alapján úgy tűnik, hogy január óta vártak a megfelelő pillanatra, hogy ezt közöljék a nyilvánossággal. A veterán szakember ugyanakkor hozzátette, náluk még csak fel sem merült Hamilton leigazolása, és nem csak azért, mert aligha jönnének ki jól Verstappennel.

„Soha még csak meg sem fontoltuk, hogy Hamilton Verstappen mellett vezessen – fogalmazott. – Először is jól állunk a pilótafelállást illetően Sergio Pérezzel. Másodszor ez a két vezérbika nem működne egy csapatban. Harmadszor pedig a legfontosabb szempont: a Red Bull nem engedheti meg magának a két legjobban fizetett Forma–1-es pilótát együtt. Azonban megértem, hogy egy olyan versenyző, mint Hamilton, abban a csapatban akar vezetni, amely a legnagyobb sikert ígéri.”