Kezdőlap Blog Oldal 785

Mégsem olyan nagy az elköteleződés? – Hamiltonék a Red Bull-lal és a Ferrarival is tárgyaltak

0

Christian Horner szerint Lewis Hamilton stábja a Red Bullt és a Ferrarit is megkereste, mielőtt a hétszeres világbajnok 2025-ig aláírt a Mercedeshez. A bikások csapatfőnöke odaszúrt a csillagosokat irányító kollégájának, Toto Wolffnak.

A Mercedes augusztusban jelentette be, hogy Lewis Hamilton és George Russell szerződését egyaránt meghosszabbították 2025-ig. Előbbi így közel 41 éves koráig marad a brackley-i istállónál, ahol már számos sikert, többek között hat egyéni világbajnoki címet ért el. A 38 éves versenyző többször is emlegette, hogy elkötelezett a projekt iránt, és bízik a feltámadásban.

Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy mégsem volt akkora az az elköteleződés. Tavasszal mi is megírtuk, hogy Hamilton állítólag tárgyal a Ferrarival, azon belül is John Elkann-nal, a márka elnökével. Christian Horner szerint azonban nem csupán a vörösökkel vették fel a kapcsolatot, hanem a jelenleg domináló Red Bull-lal is.

Odaszúrt Hamiltonnak a Red Bull főnöke: Ő az egyetlen, akinek ezt nem kéne emlegetnie

„Az évek során számos beszélgetést folytattunk arról, hogy Lewis csatlakozzon – nyilatkozta a bikások csapatfőnöke. – Néhányszor már megkerestek minket. Legutóbb az év elején tudakolták meg, hogy van-e érdeklődés. John Elkann-nal is találkozott. Szerintem komoly megbeszélések voltak. A monacói [hétvége] körül történt. Egyértelműen voltak beszélgetések, talán [Frédéric] Vasseur [csapatfőnökkel] is, de Elkann-nal biztosan.”

Könnyen lehet, sőt, valószínű, hogy ezeket a beszélgetéseket nem maga Hamilton kezdeményezte, hanem valaki a stábjából. Az egyik opció a hétszeres világbajnok menedzsere, Penni Thow, aki ugyan nem annyira ismert, de a versenyek többségén ott szokott lenni, és az elmúlt években a legfőbb tanácsadójává vált, elsősorban az üzleti életben. A cikket író Jonathan McEvoy azonban úgy fogalmazott, hogy „megeszem ezt az újságot”, ha nem édesapja, Anthony Hamilton volt az elsődleges mozgatórugó. Utóbbi ugyan már jó ideje nem fia menedzsereként tevékenykedik, de nyilvánvalóan még mindig közel áll hozzá.

Amennyiben Hamilton a Red Bullhoz igazolt volna, úgy jövőre Max Verstappen csapattársa lenne, akivel 2021-ben minden idők egyik legemlékezetesebb bajnoki csatáját vívta. Horner azonban kategorikusan kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni. „Nem tudom elképzelni, hogy Max és Lewis együtt dolgozzanak – szögezte le. – Nem lenne megfelelő a dinamika. Mi száz százalékig elégedettek vagyunk azzal, amink van.”

Ami Horner karrierjét illeti, a brit szakember lassan két évtizede, 2005 óta irányítja a Red Bullt. Az évek során a sajtóban felmerült, hogy esetleg ő legyen a Forma–1 elnök-vezérigazgatója a pozíciót jelenleg betöltő Stefano Domenicali után, de ő jól érzi magát mostani szerepében. Az 50. születésnapját nemrég ünneplő csapatfőnök a Mercedest irányító Toto Wolffnak is odaszúrt. Két éve ők talán még a versenyzőknél is ádázabb párharcot vívtak a pályán kívül.

Hamilton szerint látszik a Red Bull főnökén, hogy már nem élvezi annyira a sikereket

„Nyilvánvalóan hihetetlen időszakot éltünk át Sebastian Vettellel, aztán sötét éveken mentünk keresztül, amikor a motorunk nem volt versenyképes – emlékezett vissza. – A részvényesek kezdtek kiábrándulni a sportágból, nekünk pedig sikerült változtatni a helyzeten. Az én szenvedélyem az autóversenyzés és a Forma–1, és nem éget a vágy, hogy bármi mást csináljak. Szakmailag tisztelem Totót. Remekül kijövünk egymással, amióta [a csapata] nem versenyképes.”

Egyszerre boldog és szomorú is Daniel Elena Rovanpera döntése után

0

Sébastien Loeb egykori navigátora, Daniel Elena közösségi oldalán mondta el véleményét, azzal kapcsolatban, hogy Kalle Rovanpera 2024-ben csak részmunkaidőben fog versenyezni. 

“Egyszerre vagyok boldog és szomorú is Kalle Rovanpera döntése miatt – írta közösségi oldalán Daniel Elena kilencszeres rally világbajnok navigátor. – Örülök, mert Kalle döntése azt jelenti, hogy egy évvel tovább marad életben a kilenc világbajnoki cím rekordja. Ugyanakkor szomorú is vagyok, mert Kalle döntése egyben azt is jelenti, hogy az egykori szenvedélyem, életem és sportom nagyon rossz irányba halad. Bízom benne, hogy a WRC hamarosan újra elindul a virágzás útján, most azonban nem látom jónak a helyzetét.” 

Megvan, amikor a gumicsizmás Max Verstappent apja csapattársa szabadította ki a WC-ből?

0

Jos Verstappennel csapattársaként megromlott a viszonya, de azért Max Verstappent kiszabadította a WC-ből a Forma-1-ben 2001-ben és 2002-ben versenyző Enrique Bernoldi.

Enrique Bernoldi neve a legtöbb magyar Forma-1-es drukkernek legfeljebb amiatt dereng, mert a 2000-es évek elején az Arrows-nál másfél szezont eltöltő brazil a 2001-es Monacói Nagydíj nagy részében feltartotta David Coulthardot, amiért a McLaren és a Mercedes főnöke is minősíthetetlen módon támadt rá. Pedig sokkal többre is vihette volna, mint 28 pont nélküli futam.

Nagy ígéretként mutatkozott be a Forma-1-ben, de nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket, amiben természetesen neki is megvolt a szerepe, de az Arrows révén a csapat is tett róla, hogy ne jöjjön össze a nagy áttörés. A Forma-3-ban a zandvoorti Masters-t és a Makaói Nagydíjat is megnyerő versenyzőt a Red Bull támogatta, és eredetileg a Sauber tesztpilótájaként a svájci istállóban debütált volna 2001-ben, csakhogy az energiaital-gyártó összekülönbözött Peter Sauberrel, aki végül Kimi Räikkönent ültette be Nick Heidfeld mellé.

45 éves lett a pilóta, akinek legemlékezetesebb tette, hogy felbőszítette Ron Dennist

Bernoldi a Prosttal is tárgyalt, illetve a Red Bull a Minardinak is felajánlotta, de végül Tom Walkinshaw, az Arrows csapatfőnöke lépett, és Helmut Marko közbenjárására Pedro de la Rosát lecserélve Jos Verstappen csapattársává tette. Az újoncidénye azonban nem volt leányálom: mindössze 7 futamot fejezett be a kimondottan megbízhatatlan Arrows A22-essel, pontot pedig nem szerzett, de Verstappen is csak egyet.

Ráadásul azzal is meg kellett küzdenie, hogy a leafeld-i istállóban Verstappen volt az első számú versenyző, ami több alkalommal is igazságtalan szituációkat szült. „Kezdetben igen, de a szezon közepétől nem voltunk barátok – válaszolta Bernoldi a Beyond the Grid podcastban arra a kérdésre, hogy jóban volt-e a csapattársával. – A jéghegy csúcsa Ausztria volt. Összetörte az autót a szombat reggeli szabadedzésen. Amikor kis csapatnak vezetsz, főként a csapattársad ellen versenyzel. Mentem a pályán, majd láttam a narancssárga autót a falban vagy a kavicságyban. Azt mondtam, »Igen! Ez három órával később előnyt fog jelenteni nekem az időmérőn.«”

Embed from Getty Images

Verstappen és Bernoldi itt még jó viszonyban volt

„Aztán amint visszamentem a bokszba és megosztottam a visszajelzéseimet a mérnökömmel, közölte, hogy szálljak ki az autóból. Azt gondoltam, hogy változtatni kell valamin az ülésem alatt, de amint kiszálltam, láttam, hogy Jos ott áll sisakban az autóm mellett, majd beleül. A szombat reggeli második szabadedzésen az utolsó fél órában az én autómmal körözött, de aztán az időmérőn legyőztem. Örültem neki. Aztán Magny-Cours-ban elfüstölt a motorja szombat reggel, és megint odaadták neki az autómat. A motorhome-ból néztem, ahogy a teljes szombat reggel során az autómat vezeti.”

„Azzal magyarázták, hogy már évek óta a csapat tagja, ezért ő az első számú pilóta, és így megy ez. Monacóban is el kellett engednem. Megelőztem az első körben, majd a másodikban beszóltak rádión, hogy »engedd el Jos-t«. Még volt hátra 76 kör. Megkapta az autómat, én voltam az újonc, legyőztem az időmérőn, és megkapta az autómat. Úgyhogy kezdett kialakulni némi súrlódás.”

Ám nem az egész csapat volt Bernoldi ellen, hiszen ahogy az általában ilyenkor lenni szokott, az ő autóján dolgozó mérnökök ugyanúgy le akarták győzni a garázs másik felét, ami további bonyodalmakhoz vezetett.

„A versenymérnököm olasz volt, a motormérnököm [a Ferraritól az idén távozó, jövőre a Red Bull testvércsapatának csapatfőnökeként debütáló] Laurent Mekies, aki folyékonyan beszél olaszul, az adatmérnököm pedig belga, és szintén folyékonyan beszélte az olaszt. Úgyhogy, csak olaszul beszéltünk, mert így Jos és a mérnöke egy szót sem értett abból, amit mondunk. Számtalanszor közölték velem a rádióban, hogy »Enrique, ez egy brit csapat, angolul beszélünk«. De mi a beállításokról, vagy bármiről, amit azért csináltunk, hogy legyőzzük [Verstappent], mindig olaszul beszéltünk, hogy ne értsék.”

Így verte el Max Verstappen már 6 évesen a Minardinál versenyző apját

Bernoldi pedig 2001-ben nemcsak az idősebbik Verstapennel, hanem az akkor 3 és fél-4 éves Max-szal is találkozott a versenyeken. Egyik alkalommal pedig igencsak vicces helyzet alakult ki, amikor a kis Max egyedül ment WC-re.

„Max még kissrác volt, és az egyik alkalommal a verseny előtt elment a szobám előtt a motorhome-ban, majd beszorult a wc-be. A gumicsizmája beszorult a wc-be. Hangokat hallottam, majd nem jött ki, úgyhogy bementem és kihoztam. A csizmája ott maradt, majd odaadtam őt az anyukájának, Sophie-nak” – idézte fel az esetet a manapság az FIA felügyelőjeként is dolgozó Bernoldi, aki azt is elmondta, hogy azóta már jóban van Jos Verstappennel.

„Ma már barátok vagyunk. 2021-ben Isztambulban a régi srácokkal elmentünk vacsorázni. Ott voltam én, David Coulthard, Mark Webber és ő. Boroztunk, nevettünk meg ilyenek.”

A Rally Hungary lesz az ERC-sorozat idénynyitója Veszprémben!

0

A Rally Hungary lesz a 2024-es ERC-sorozat nyitóversenye, amelynek a Széchenyi Egyetem Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség a promótere. A magyar Európa-bajnoki futamot, amely immár ötödik alkalommal szerepel a naptárban és harmadik alkalommal is az Ügynökség támogatásával tartják meg április 12. és 14. között Veszprém központtal, murvás pályákon. Rali Európa-bajnokot öt aszfaltos és három murvás verseny eredménye alapján avatnak.

A rali Európa-bajnoki címért küzdő versenyzők 2024-ben nyolc versenyen méretik meg magukat, a kontinens nyolc különböző pontján – ez derül ki a sorozat alapjaiban megújult versenynaptárából, amelyet az FIA Motorsport Világtanácsának jóváhagyása után ma hoztak nyilvánosságra.

Eszerint az ERC-szezon Magyarországon veszi kezdetét, majd a Kanári-szigeteken, Svédországban, Észtországban, Olaszországban, Csehországban és Nagy-Britanniában méreti meg magát a mezőny, mielőtt októberben sor kerül a szezonzáró lengyel viadalra.

A versenynaptár 2013 óta a legnagyobb változtatásokon esett át, ugyanakkor megmaradnak a hagyományos futamok is (Rally Islas Canarias, Rally di Roma, Barum Czech Zlín Rally), amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen a sorozat. Magyarországra ötödik alkalommal tér vissza a mezőny, amely a sikeres nyíregyházi évek után ezúttal Veszprém környékén méreti meg magát.

Iain Campbell, az ERC igazgatója szerint: „Nem semmi, hogy a 2023-as Európa-bajnoki szezont Magyarországon fejeztük be, a 2024-est pedig ugyanott kezdjük, ráadásul más helyszínen és más talajtípuson. Láttam a gyorsaságikat, és annyit ígérhetek, hogy kemények lesznek, egyáltalán nem hasonlítanak azokhoz, amelyek szerepelnek a bajnokság programjában. Ami viszont biztosan változatlan, az a magyar szurkolók elkötelezettsége. A legutóbbi versenyen láttuk, mennyire lelkesek, és hogy szeretik Mixit, aki Nyíregyházán nagyon közel került a futamgyőzelemhez. Biztosan Veszprémben is ott lesznek a pályák szélén.”

Weingartner Balázs, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt igazgatóságának elnöke elmondta, büszke rá, hogy az ERC nyitófutamát rendezhetjük meg Veszprémben: „Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy a hazai ralisportnak itthon és nemzetközi szinten is méltó megbecsülésben legyen része, úgy érzem, jó úton járunk. A murvás Rally Hungary a sportág igazi ünnepe lesz – remélem, számos magyar résztvevővel. Nemcsak hazánk helyét erősítjük ezzel az autó-motorport világtérképén, hanem a turisztikai forgalmat élénkítve Magyarország szálláshelyeinek kihasználtságát is növeljük, de számos további járulékos előnyt lehetne még említeni. Továbbra is azon dolgozunk, hogy minél több meghatározó bajnokság naptárában kapjon helyet magyar versenyhelyszín.”

Őry Kornél, a Rally Hungary szervezőbizottságának elnöke először is megköszönte Nyíregyházának az elmúlt évek vendégszeretetét, majd pedig elmondta, az ERC nemzetközi promótere mindenképp szerette volna, ha hazánk murvás futammal képviselteti magát a sorozatban.

„Nagyon örülünk, hogy ötödik alkalommal is megrendezhetjük a Rally Hungaryt – nyilatkozta Őry Kornél. – Azáltal, hogy a lengyelek az ERC után jövőre immár világbajnoki futamot rendeznek, az Európa-bajnoki versenynaptárban nagyon felborult volna az aszfaltos és murvás viadalok aránya, ennek kapcsán keresett meg minket a nemzetközi promóter, hogy tudnánk-e murvás versenyt rendezni. Szerencsére Veszprém városa és rutinos rendező, Lakatos Róbert segítségével nagyon rövid idő alatt tudtunk reagálni erre az igényre, így örömmel jelenthetjük be, hogy 2024-ben ERC-szezonnyitót rendezünk Veszprém központtal, a Veszprém-Balaton régióban található murvás pályákon. Sikerült megállapodni arról is, hogy a junior ERC-mezőny is rajthoz áll a versenyünkön, ami hatalmas sportdiplomáciai siker. A pályákról a szervezés ezen fázisában még korai lenne beszélni, de azt megígérhetjük, hogy izgalmakban nem lesz hiány.”

Ovádi Péter országgyűlési képviselő hozzátette, Veszprém és térsége most a sport terén is megerősíti a helyét Európában: „Nagy büszkeség, hogy 2024-ben autósport-vonatkozásban Európa szintű figyelmet kap városunk. A versenyrendezés nem csupán a város és környéke autósport iránti elkötelezettségét tükrözi, hanem az egész régió rátermettségét, sport iránti aktivitását is. A változatos, murvás, földes és laza talajú pályák ideális kihívást nyújtanak a versenyzőknek és kiválóan illeszkednek a város több mint harmincéves ralihagyományaihoz. Biztos vagyok abban, hogy a verseny egyedülálló és különleges élményt nyújt mind a versenyzők, mind a szurkolók számára, miközben elősegíti a térség turisztikai és gazdasági fejlődését. Alig várjuk, hogy ismét felbőgjenek a motorok!”

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke megerősítette, milyen fontos a hazai autósport fejlődése szempontjából, hogy nagy nemzetközi eseményeket szervezzünk: „Borzasztóan fontos a magyar autósport szempontjából, hogy a Formula 1 mellett más szakágak nemzetközi eseményeit is megrendezzük Magyarországon. A Rally Hungary népszerűsége a szurkolók körében is óriási, ezért is nagy öröm, hogy továbbra is fogadhatjuk a kontinens legjobbjait. Ráadásul jövőre a nyitófutamon, amelyen tradicionálisan nagyon sok induló van, a kontinens, sőt a világ legjobbjai is megméretik magukat. Az MNASZ természetesen azon dolgozik majd, hogy a lehető legmagasabb sportszakmai hátteret biztosítsa a versenynek.”

Csomós Miklós 2023-ban az Európa-bajnoki sorozat állandó résztvevője volt, dobogóra állt a legendás Barum ralin, a magyar futamon pedig az utolsó előtti szakaszig vezetett az abszolútban. Egy kicsúszás akadályozta meg abban, hogy futamgyőztesként zárja az évet, ám esetében is igaz lehet, hogy ami késik, nem múlik.

„Nagyon örülök, hogy Magyarországon kezdődik az Európa-bajnokság, szerintem ez azt jelenti, hogy rengeteg induló lesz minden kategóriában – mondta Csomós. – Ami engem illet, alapvetően nagyon szeretem a murvás versenyeket, úgyhogy nagyon várom a rajtot, bízom benne, hogy a Zemplén után Veszprémben is gyorsak tudunk lenni, bár reálisan ezen a versenyen azért talán nehezebb lesz nyerni. Egyrészt mert jóval népesebb lesz a mezőny, másrészt murván szerintem sokkal gyorsabb a mezőny, mint aszfalton. De azért persze nem feltartott kézzel megyünk Veszprémbe.”

A magyar bajnoki címvédő Vincze Ferenc az idén az Eb-dobogón ünnepelhetett a Rally Hungaryn, s bár a jövő évi terveit még nem látja, nem szeretné kihagyni a magyar ERC-futamot.

„Nagyon szerettem a nyíregyházi versenyt, és aszfalton egyébként is jobban otthon érzem magam, úgyhogy kettős érzések vannak bennem amiatt, hogy murvára költözik az ERC-futamunk, de nyilván tagadhatatlan: nagyon jó, hogy nálunk rendezik a nyitóversenyt – mondta Vincze. – Így biztosan eljön az összes nagy név, aki a bajnokságban jó eredményt akar elérni, és a versenyzők többsége velem ellentétben egyébként is jobban szereti a murvát. Biztos, hogy érdekes lesz, kíváncsi vagyok, milyen pályákat jelölnek ki a szervezők, és nagyon szívesen ott lennék a rajtnál.”

ERC 2024 versenynaptár
Április 12-14.: V. Rally Hungary, Veszprém (murva)
Május 2-4.: Rally Islas Canarias, Kanári-szigetek (aszfalt)
Június 13-15.: Royal Rally of Scandinavia, Karlstad (murva)
Július 5-7.: Rally Estonia, Tartu, Otepää (murva)
Július 26-28.: Rally di Roma Capitale, Róma (aszfalt)
Augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, Zlín (aszfalt)
Augusztus 30–szeptember 1.: Rali Ceredigion, Nagy-Britannia (aszfalt)
Október 11-13.: Rally Silesia, Lengyelország (aszfalt)

Hiába dőltek el a világbajnoki címek, így is milliókról dönt majd az F1-es szezonzáró Abu-Dzabiban

0

Az idei az első olyan szezon a 2015-ös óta, amelyben a Forma-1 mezőnye úgy érkezik meg a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj helyszínére, hogy a konstruktőri világbajnoki cím és az egyéni pontverseny első három helye is eldőlt. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne maradtak volna nyitott kérdések az idei utolsó versenyre, sőt, több csapat számára is óriási lesz a tét.

Mondjon bármit Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke arról, hogy nem igazán hozza lázba a konstruktőri második hely, a mutatottnál jóval fontosabb neki és a teljes Mercedes-istállónak, hogy megőrizzék az előnyt a Ferrarival szemben, miként az összes csapatnak fontos, hogy a lehető legjobb helyen zárják az idényt.

A legnagyobb érdeklődésre számot tartó párharc természetesen a Ferrari és a Mercedes közötti lesz, és mivel csupán 4 pont a brackley-iek előnye a szezon második felében felzárkózó vörösök előtt, nagy csatára van kilátás. Persze, van árnyoldala is annak, ha valaki megszerzi a 10-15 millió dollár körüli összeggel kecsegtető második helyet, hiszen 2024 első negyedévében kevesebbet fordíthat majd aerodinamikai fejlesztésre, mint a 3. helyezett.

Persze az érvényben levő lépcsőzetes rendszer miatt minden istállóra igaz, hogy a pénzdíjazás növekedésével csökken a tesztelési ideje, de ettől még persze egyikük sem akar direkt hátrébb végezni. Így a 273 pontos Aston Martin is azon lesz, hogy Abu-Dzabiban behozza a 284 pontos McLarent és megszerezze a negyedik helyet, ugyanakkor Mike Krack csapatfőnök előre jelezte, hogy a 2024-es felkészülésnek fogják szentelni az idei utolsó hétvégét, és nem mindent a konstruktőri helyezés hajszolásának rendelnek alá.

George Russell, Mercedes, Carlos Sainz, Ferrari, Spanyol Nagydíj
A Mercedes és a Ferrari között nagy csata várható Abu-Dzabiban / Fotó: Jiri Krenek

Hogy ez mennyire lesz igaz a mezőny hátsó régióiban, az majd kiderül, a hetedik helyért mindenesetre öldöklő lesz a csata, amelyben ráadásul négy istálló is érintett. A Red Bull első helye mellett csak a 6. pozícióban tanyázó Alpine konstruktőri helyezése van bebetonozva, mögötte viszont 16 pont választ el négy gárdát. A jelenlegi 7. Williamsnek 28, mögötte az AlphaTaurinak 21, az Alfa Romeónak 16, a Haasnak pedig 12 pontja van. Bőven benne van a pakliban, hogy egyikük sem szerez pontot Abu-Dzabiban, de ha az AlphaTauri, Alfa Romeo, Haas hármas bármelyikének kijön a lépés, akkor javíthat a helyezésén.

A csapatok versengése mellett az egyéni pontversenyben a 4. hely a legelőkelőbb kiadó pozíció, amely semmilyen anyagi jutalommal nem jár, de azért bizonyára Carlos Sainz, Fernando Alonso és Lando Norris sem bánná, ha elcsípné. A Ferrari spanyolja foglalja el azt jelenleg 200 ponttal, míg mögötte Alonso és Norris 195-195 egységgel áll, és még a 188 pontos Leclerc-nek is van sansza, noha igencsak halvány.

Új versennyel nyit a Tereprally Ob – jön a Baranya Baja

0

Megjelent a 2024-es Tereprally Országos Bajnokság versenynaptár tervezete. A szakág hét versenyt tervez, az új komlói futam mellett az Italian Baja is beleszámít a hazai értékelésbe.

A jövő évi versenynaptár:

2024.03.21 ‐ 2024.03.24. Baranya Baja Komló *
2024.05.09 ‐ 2024.05.11. Riverside Baja Pápoc
2024.06.06 ‐ 2024.06.08. Baja Satu Mare Nagykároly (RO)
2024.07.04 ‐ 2024.07.07. Italian Baja Pordenone (ITA)
2024.08.08 – 2024.08.11. Hungarian Baja Várpalota
2024.09.12 ‐ 2024.09.14. Nyír1 Baja Nyíregyháza ‐ Nagykálló
2024.11.07 ‐ 2024.11.09. Raid of the Champions Nyirád

A Mecsekben kezdik meg a bajnokságot a tereprallysok, a Komlói központ izgalmas erdei pályákat ígér márciusban. Utána két ismert verseny következik május és június elején, a Riverside Baja és a Baja Satu Mare.

foto: Csucsu

Ahogy Garamvölgyi Zoltán elmondta a nyirádi szezonzáró előtt, hosszú ideje folytak a tárgyalások az Italian Baja szervezőivel az együttműködésről. Sikeresen, a hazai bajnokság negyedik versenye az Italian Baja lesz, várhatóan cserébe az olasz versenyzőket láthatjuk a novemberi hazai szezonzárón, ami ismét a Raid of the Champions. Persze előtte még ott a tradicionális Hungarian Baja augusztus elején, valamint szeptemberben a Nyír1Baja.

A hét verseny nagyjából egyhónapos szünetekkel követi egymást, az utolsó futam előtt lesz csak két hónap a felkészülésre. Ez az időbeosztás a nézőknek és a versenyzőknek is kedvező, és az is örömteli, hogy a rally szempontjából kiemelt Déli-Régióba is megérkezhet a tereprally.

A szakági bizottság legutóbbi ülésén az is eldőlt, hogy a 2023‐as bajnokság díjkiosztóját 2023.12.16‐án tartják Felcsúton, a Pancho Hotelben.

Hungarian Baja
foto: Hungarian Baja/Pataky Péter/Báles László

Ki a WRC Bernie Ecclestonja? – Abiteboul bírálta a WRC vezetőségét

0

Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke elmondta véleményét a WRC vezetőségéről, ami szerinte minden, csak nem egységes. 

Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke szerint a Japán Rally első napján tapasztalható fejetlenség megmutatta, hogy a WRC vezetősége mennyire külön álláspontot képvisel. 

A WRC szezonzáró pénteki napjának délelőttjén hatalmas özönvíz nehezítette a versenyzők dolgát, Abiteboul szerint törölni kellett volna a szakaszokat, azonban csupán a délelőtti utolsó gyorsasági került lemondásra. 

Fotó: Hyundai Motorsport

“A Rally Világbajnokság legnagyobb gyengéje a vezetése – mondta Cyril Abiteboul a belga RTBF-nek. – Más bajnokságokban viszonylag gyorsan sikerül meghozni egy-egy döntést, azonban a WRC vezetése erre képtelen, mert nehéz közös álláspontra jutni. Ki az az ember, aki meghozza a vezetésben a végső szót? Ki a WRC Bernie Ecclestonja? Valakinek ügyelnie kellene a versenyzők biztonságára is. Véleményem szerint komoly megbeszélést kellene tartani a WRC Promóter és az FIA között, hogy a későbbiekben könnyebben lehessen meghozni egy-egy fontos döntést.” 

Hamilton szerint látszik a Red Bull főnökén, hogy már nem élvezi annyira a sikereket

0

Lewis Hamilton szerint Christian Horner, a Red Bull csapatfőnökének rádiózásán is érezhető, hogy a sikerekhez is hozzászokik az ember.

Max Verstappen és a Red Bull az idén is sorra döntögeti a rekordokat, és egyelőre igen valószínűnek tűnik, hogy az elkövetkező években is lesz még lehetőségük világbajnoki címeket nyerni. Ám miközben természetesen élvezik ezt a helyzetet, lehet, hogy kicsit unják is? Lewis Hamilton szerint bizonyos mértékig igen.

A hétszeres világbajnok a Channel 4-nak beszélt arról, hogy erősebbé tette az elmúlt két nyeretlen év azok után, hogy hét szezon leforgása alatt hat vb-címet nyert, majd 2021-ben is számos futamon győzött, és egészen az utolsó verseny utolsó kanyarjáig csatában volt az év végi elsőségért. A Mercedes pilótája ezután említette meg, hogy amikor az ember sokat nyer, kicsit hozzászokik az érzéshez.

A Red Bull a Mercedes, Verstappen saját és Jim Clark rekordját döntötte meg Las Vegasban

„Minden szezont pontosan ugyanúgy közelítesz meg. Továbbra is felkészítem magam, edzek, és ha bármi is más, az az, hogy még egy kicsit mélyebbre ásol, próbálsz jobban odafigyelni. Szerintem a nehézségeknek és az elmúlt két év tapasztalatának köszönhetően rengeteget tanultam versenyzőként – nem feltétlenül a pályán, hanem inkább azon kívül, abban a tekintetben, hogy miként foglalkozom mindenkivel. Szeretném azt gondolni, hogy ez igazi pozitívum” – ecsetelte Hamilton.

„Illetve, amikor az ember ennyire sikeres, mindegy, hogy mennyire keményen próbálkozik, nehéz perspektívában tartani a dolgokat. Még Christian Horner [a Red Bull csapatfőnökének] hangján is hallom, amikor Max [Verstappen] nyer, hogy nem tudja, mit mondjon. »Megint sikerült, szép munka, Max, szép munka«, szokta mondani. Az izgalom elmúlik, de amikor először jön össze a győzelem, az csodálatos. De ha egyfolytában nyersz [az nem ugyanaz].”

Hamilton ezután leszögezte, hogy természetesen az a célja, hogy ismét nyerjen, illetve elmondta, szerinte amikor majd ez újra megtörténik, „az érzés még nagyszerűbb lesz, mert mindenki küszködött.”

Hamilton szimulátorozás helyett kémkedik a Mercedesnek; kérdés, mekkora szükség van erre

Rosberg szerint újra nyerhet

Hamilton nemrég igencsak pesszimistán értékelte az esélyeit az elkövetkező években, korábbi csapattársa, a 2016-os világbajnok Nico Rosberg szerint ugyanakkor a Mercedes akár már jövőre a Red Bull kihívója lehet.

„Hiszek a Mercedes képességeiben, mert én is voltam ott, tudom, mennyire erősek, és még mindig ugyanazok az emberek vannak ott (azért nem teljesen – a szerk). Úgyhogy egyértelműen van rá esély, hogy Hamilton jövőre ismét a világbajnoki címért küzdjön” – válaszolta a német a Daily Mail kérdésére.

Hamiltonnak ugyanakkor nem fog szurkolni. „Örülnék, ha a Mercedes nyerne, mert ők az én versenyzői családom a múltból. Ami Lewis-t illeti, semleges vagyok. Csak nagyszerű csatát szeretnék látni a bajnoki címért, aztán nyerjen a legjobb. De ebből a szempontból nyilván nem vagyok részrehajló.”

Sajtó: Így nézhet ki Rovanpera és Ogier 2024-es WRC szezonja

0

Kalle Rovanpera és Sébastien Ogier is 2024-ben csak a WRC szezon felén áll rajthoz, a kétszeres rally világbajnok szezonját így képzeli el a finn média. 

A finn Rallit.fi oldal szerint Kalle Rovanpera Svédországban fogja kezdeni a 2024-es szezont, miután Sébastien Ogier indul a Monte-Carlo Rallyn, ahol megcélozza a tizedik győzelmét. 

Kenyában a finn média szerint a nyolcszoros világbajnok indul, hiszen nagyon megszerette a Szafari Rallyt, ugyanakkor Kalle Rovanpera is nyert már Afrikában 2022-ben. 

Horvátország ugyancsak Ogier versenye lehet, míg Rovanpera Portugáliában térhet vissza. Mivel a Szardínia Rallyn nem kedveli a finn pilóta, így itt Ogier indulása várható. 

A nyári versenyeken ugyanakkor Kalle Rovanpera fog vezetni, Lengyelország, Lettország és Finnország gyors szakaszai is jobban fekszenek a kétszeres világbajnoknak, ráadásul Finnországban hazai környezetben vezethet. 

Az őszi program úgy nézhet ki, hogy Ogier indul Görögországban és a Közép-Európa Rallyn, míg Kalle Rovanpera Chilében. 

Mivel Jari-Matti Latvala elárulta, hogy elképzelhetőnek tartja Ogier és Rovanpera egy versenyen való indítását is, így ez vélhetően Japán lesz, a csapat hazai versenye, ahol ismét győzelem megszerzése lesz a csapat célja. 

A francia és finn versenyző ez alapján egyaránt hét versenyen indulhat 2024-ben. 

Ogier és Rovanpera 2024-es szezonja tehát így alakulhat 
Január 25-28. Monte-Carlo (aszfalt, hó) Sébastien Ogier
Február 15-18. Svédország (hó) Kalle Rovanpera
Március 28-31. Szafari Rally (murva) Sébastien Ogier
Április 18-21. Horvátország (aszfalt) Sébastien Ogier
Május 9-12. Portugália (murva) Kalle Rovanpera
Május 30 – Június 2. Szardínia Rally (murva) Sébastien Ogier
Június 27-30. Lengyelország (murva) Kalle Rovanpera
Július 18-21. Lettország (murva) Kalle Rovanpera
Augusztus 1-4. Finnország (murva) Kalle Rovanpera
Szeptember 5-8. Akropolisz Rally (murva) Sébastien Ogier
Szeptember 26-29. Chile (murva) Kalle Rovanpera
Október 31 – November 3. Közép-Európa Rally (aszfalt) Sébastien Ogier
November 21-24. Japán (aszfalt) Sébastien Ogier, Kalle Rovanpera 

Abiteboul: A Japán Rally tükrözte az egész szezonunkat, de idén többet vesztettünk a vb címeknél

0

Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke összegezte a csapat idei WRC szezonját, majd Craig Breenről emlékezett meg. 

“A Japán Rally jól tükrözte az egész szezonunkat – mondta Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke. – Nagyon pozitív hangulatban vártuk a versenyt, a csapat mindent beleadott, hogy egy jó eredményt érjünk el. Aztán ismét kihagytunk egy nagyszerű lehetőséget a győzelemre. Ilyen volt az egész szezonunk. Nagyon jó volt a sebességünk a versenyeken, de sokszor közbejött valami apró hiba, ami miatt nem tudtuk elérni a jó eredményt. A csapat komoly munkát végzett az autó fejlesztése terén, ezért úgy érzem, hogy sokat tudtunk fejlődni. Egy jó stabil alapról kezdhetjük a következő szezont, és képesnek látom csapatunkat a célok eléréséhez.” 

A Hyundai csapatfőnöke természetesen nem feledkezett meg arról sem, hogy idén egy nagyszerű versenyzőt is elvesztettek. 

Fotó: Hyundai Motorsport

“Végül szeretnék egy pillanatig tisztelegni Craig Breen emléke előtt, mert idén sokkal többet vesztettünk a vb címeknél. Nagyon nagy csapás volt csapatunk számára az ő elvesztése. Craig nagy szenvedéllyel állt a rallysporthoz, és tudását mindenkinél jobban szerette volna megmutatni. Nagyon hiányzik továbbra is csapatunknak. Bízom benne, hogy híres idézetei mindenki számára inspirációt jelentenek a jövőben. Emlékét továbbra is őrizni fogjuk, és tudjuk, hogy fentről segíteni fog csapatunknak.”