Kezdőlap Blog Oldal 786

Hivatalos: Mick Schumacher jövőre újra versenyezni fog

0

Mick Schumacher a 2023-as után a 2024-es szezont már nem fogja kiülni, és visszatér a versenyzéshez, noha nem a Forma-1-ben, hanem a hosszútávú világbajnokság (WEC) mezőnyében.

Miután októberben tesztelte a hosszútávú világbajnokságban (WEC) jövőre bemutatkozó Alpine autóját, Bruno Famin, az Alpine Mototorsports alelnöke a Forma-1-es Mexikói Nagydíjon elmondta: „Nagyon elégedettek voltunk az összteljesítményével, azzal, hogy miként viselkedett a csapattal, és szerintem ő is boldog volt. Ez azt jelenti, hogy továbbra is beszélhetünk arról, hogy összehozzunk valamit jövőre, de jelenleg még csak itt tartunk.”

Mostanra viszont továbbléptek, a gyártó ugyanis bejelentette, hogy Mick Schumacher jövőre csatlakozik a WEC-programjukhoz, azaz ő lesz az A424-es prototípus egyik pilótája, és mint ilyen, a Le Mans-i 24 óráson is részt vesz. Ezzel a 24 esztendős versenyző apja nyomdokaiba lép, hiszen Michael Schumacher 1990-ben és 1991-ben, még F1-es bemutatkozása előtt versenyzett a sportautó-világbajnokságban a Mercedes juniorjaként, és két győzelmet is szerzett. Le Mans-ban egyszer, 1991-ben állhatott rajthoz, ott Karl Wendlinger és Fritz Kreutzpointner oldalán az összetett 5. helyén végzett.

Az Alpine természetesen nemcsak Mick Schumachert, hanem a teljes jövő évi kétautós felállását bejelentette, így megtudhattuk, hogy Schumacher mellett Nicolas Lapierre, Ferdinand Habsburg, Paul-Chatin, Matthieu Vaxiviere és Charles Milesi ülhetnek majd az A424-esbe.

„Új fejezet kezdődik a számomra az Alpine-nal az FIA WEC Hypercar-kategóriájában. Az autó lenyűgöző, és már alig várom, hogy kezdjünk. Formaautókban nőttem fel, úgyhogy zárt pilótafülkés és karosszériás autót vezetni nagyszerű lehetőség arra, hogy csiszoljam a vezetési képességeimet. Nagyon hiányzott a versenyzés az idén; gyerekkorom óta ezt szeretem csinálni, és olykor nehéz volt nézni, ahogy a többiek pályára lépnek. A hosszútávú versenyzés új kihívás nekem, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű pillanatokat fogunk átélni jövőre az Alpine-csapattal” – nyilatkozta Mick Schumacher.

„Az A424-es program ezen döntő szakaszában büszkén jelentjük be azt a hat versenyzőt, akik 2024-ben nálunk fognak versenyezni a Hypercar-kategóriában. Philippe Sinault-val olyan pilótákat akartunk, akik nemcsak gyorsak és megbízhatók, hanem igazi csapatszellemmel és versenyzői érzékkel bírnak, hogy képviseljék az Alpine színeit a hosszútávú világbajnokság legmagasabb osztályában – olvashatók Bruno Famin szavai az Alpine közleményében. – Nagyon örülünk, hogy ez a hat pilóta van velünk, és reméljük, hogy mindannyian hozzáteszik a maguk tapasztalatát és kvalitásait a projekthez. Charles például a fiatalságával, Nicolas a hosszú távú versenyzésben szerzett tapasztalatával mentorálva a fiatalokat, és Mick pedig a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatával. Neki ez lesz az első betekintése a hosszú távú versenyzésbe, de kézzelfogható a lelkesedése a projekt iránt és a vágya, hogy csatlakozzon hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy igazi értékünk lesz.”

Mick Schumacher, Alpine, teszt, WEC
Fotó: Alpine

A gárda legrutinosabb tagja egyértelműen az eddig 16 Le Mans-i 24 óráson induló 39 éves Lapierre, aki már három kategóriagyőzelmet és két LMP2-es vb-címet szerzett az Alpine-nal, illetve kétszeres összetett harmadiknak mondhatja magát (előbb 2014-ben a Toyota, majd 2021-ben az Alpine színeiben).

„Ez egy ambiciózus projekt – mondta az új autóról a francia. – Igen büszke voltam, amikor felajánlották a lehetőséget, hogy részt vehetek az autó fejlesztésében. Különösen szeretem a csapatot, a múltban közösen értünk el sikereket, a visszatérés a Hypercar-programba pedig kiváló lehetőség. Új korszak kezdődött a hosszú távú versenyzésben olyan mezőnnyel, amely minden korábbinál versenyképesebb. Izgalmas, hogy továbbra is hozzájárulhatok az Alpine történelméhez, miközben fej-fej mellett csatázhatok a motorsport legnagyobbjaival. Képviselni fogjuk a Le Bleus-t (a franciák nemzeti kék színe – a szerk.) és alig várom, hogy láthassam a szurkolókat a Le Mans-i 24 óráson és a világbajnokság más versenyein.”

Mick Schumachert kivéve egyébként a teljes csapatnak van tapasztalata a hosszú távú versenyzésben. A gárda második legrutinosabb tagja a 32 éves Paul-Loup Chatin, aki 10 éve versenyez az European Le Mans Series-ben (két bajnoki cím) és 2014 óta minden Le Mans-i 24 óráson ott volt, 2021-ben Daytona 24 órást nyert, tavaly pedig az IMSA LMP2-es kategóriájának első helyén végzett.

Paul-Loup Chatin, Ferdinand Habsburg, Alpine, WEC
Chatin (balra) és Habsburg / Fotó: Alpine

Vaxiviere eddig öt Le Mans-i 24 óráson indult, ezekből négyszer LMP2-es Orecával, majd 2021-ben összetett 3. lett Lapierre oldalán az Alpine-nal. A 22 esztendős Milesire eközben a jövő nagy reménységeként tekintenek. A szintén formaautózásból érkező pilóta 2021-ben mindössze második Le Mans-i 24 órásán kategóriagyőztes lett a belga Team WRT-vel, emellett pedig első szezonjában világbajnoki címet nyert az LMP2-ben.

Hozzá hasonlóan Ferdinand Habsburg is formaautózással kezdte – 2017-ben és 2018-ban Mick Schumacherhez hasonlóan a Forma-3-as Eb-n ment –, majd 2019-ben váltott zárt kasztnis autókra, és néhány évet lehúzott a német túraautó-bajnokságban (DTM) is. 2021-ben Milesi csapattársa volt a világbajnok LMP2-es WRT-autóban, majd 2022-ben European Le Mans Series-t nyert a Premával. Tavaly még a Team WRT tagja volt, de az őszi teszten ő is meggyőzte az Alpine-t, hogy érdemes bevenni a Hypercar-programba.

Az autó és a csapat hivatalos bemutatóját 2024. február 7-én tartják.

FRISSÍTÉS

A Mercedes nem sokkal az Alpine bejelentése után közölte, hogy Mick Schumacher megtartja jelenlegi szerepét is, azaz 2024-ben a WEC-program mellett továbbra is a Mercedes teszt- és tartalékpilótája lesz.

Rovanpera: Először meglepődött, majd jó ötletnek tartotta a döntésemet a csapat

0

A kétszeres rally világbajnok Kalle Rovanpera elárulta, hogy miként fogadta a Toyota, hogy nem kíván teljes WRC szezont menni 2024-ben. 

Sokan meglepődtek Kalle Rovanpera döntésén, miszerint 2024-ben csak részmunkaidőben fog versenyezni a WRC-ben, így volt ez a Toyota esetében is. 

“Amikor elmondtam a tervünket a csapatnak, először meglepődtek – mondta Kalle Rovanpera. – Ezt követően azonban helyesnek vélték a tervet, ők is belátták, hogy egy kis szünet tartására a következő év a legjobb. Megértették, hogy ahhoz, hogy a jövőben is jó teljesítményt tudjak nyújtani, kell egy kis időt hagyni a feltöltődésre.” 

A 23 éves, kétszeres világbajnok ezt követően azt is elárulta, hogy navigátora, Jonne Halttunen mit gondolt a tervet hallva. 

“Jonne a tervemet nagyon jól fogadta. Általában is mindent megbeszélünk, és nagyon jó a kapcsolatunk. Tudta, hogy valamikor szeretnék egy kis szünetet tartani, így amikor elmondtam neki, hogy ez a 2024-es szezon lesz, nem lepődött meg. Elfogadta és megértette a döntésemet.” 

A Toyota versenyzői dominálták a 2023-as WRC szezont – statisztikák

0

A győzelmek, szakaszgyőzelmek és az élen eltöltött szakaszok számában is a Toyota versenyzői zártak az élen, csupán a dobogók számában tudott Thierry Neuville partiban lenni a japán gyártó versenyzőivel. 

Véget ért a 2023-as WRC szezon, ideje tehát számot vetni és megnézni, hogy mit mutatnak az idei statisztikák. 

A legtöbb győzelmet a Toyota versenyzői szerezték, hiszen Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és Sébastien Ogier is három versenyt tudott nyerni, míg a Hyundai csapatából Thierry Neuville, valamint az M-Sport csapatából Ott Tanak is csak kétszer zárt első helyen. Ez a statisztika még durvábban néz ki, ha a márkákat nézzük, hiszen a Toyota 9, a Hyundai és az M-Sport pedig csak 2-2 versenyt nyert. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Győzelmek 
Kalle Rovanpera Toyota 3
Elfyn Evans Toyota 3
Sébastien Ogier Toyota 3
Thierry Neuville Hyundai 2
Ott Tanak M-Sport 2 

A dobogók terén azonban kiegyensúlyozottabb ak a számok, itt Kalle Rovanpera és Elfyn Evans a Toyotával, míg Thierry Neuville a Hyundaijal is egyaránt 8-szor tudott a Top3-ban zárni. Ott Tanak az M-Sporttal, Sébastien Ogier a Toyotával, Esapekka Lappi pedig a Hyundaijal egyaránt négyszer állhatott dobogóra. Rajtuk kívül Dani Sordo a Hyundai 2, Takamoto Katsuta a Toyotával, valamint a Horvát Rally tesztjén elhunyt Craig Breen a Hyundaijal 1 dobogós eredményt ért el.  

A márkákat tekintve a Toyota 21, a Hyundai 15, az M-Sport pedig 4 dobogós eredményt ért el. 

Fotó: Hyundai Motorsport

Dobogók 
Kalle Rovanpera Toyota 8
Elfyn Evans Toyota 8
Thierry Neuville Hyundai 8
Ott Tanak M-Sport 4
Sébastien Ogier Toyota 4
Esapekka Lappi Hyundai 4
Dani Sordo Hyundai 2
Takamoto Katsuta Toyota 1
Craig Breen Hyundai 1 

A szakaszgyőzelmek terén ismét csak a Toyota és Kalle Rovanpera bizonyult a legjobbnak, a finn versenyző ugyanis 72 szakaszon volt a leggyorsabb. Őt Thierry Neuville 40, Sébastien Ogier 37, Ott Tanak 30, Elfyn Evans 24, Takamoto Katsuta 18, Esapekka Lappi 15, Dani Sordo 6, Craig Breen 4, Pierre-Louis Loubet és Teemu Suninen pedig 1 részsikerrel követi. 

A márkákat tekintetében a Toyota 151, a Hyundai 66, az M-Sport versenyzői 31 szakaszt nyertek. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Szakaszgyőzelmek 
Kalle Rovanpera Toyota 72
Thierry Neuville Hyundai 40
Sébastien Ogier Toyota 37
Ott Tanak M-Sport 30
Elfyn Evans Toyota 24
Takamoto Katsuta Toyota 18
Esapekka Lappi Hyundai 15
Dani Sordo Hyundai 6
Craig Breen Hyundai 4
Pierre-Louis Loubet M-Sport 1
Teemu Suninen Hyundai 1 

A verseny élén a legtöbb szakaszt, 61-et Sébastien Ogier töltött el, őt Kalle Rovanpera 50, Elfyn Evans 48, Thierry Neuville 37, Ott Tanak 28, Esapekka Lappi 13, Craig Breen 9, Pierre-Louis Loubet, Dani Sordo és Teemu Suninen pedig 1 szakasszal követi. 

Márkák viszonylatában ez a következőképpen néz ki: Toyota 159, Hyundai 61, M-Sport 29. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Verseny élén eltöltött szakaszok 
Sébastien Ogier Toyota 61
Kalle Rovanpera Toyota 50
Elfyn Evans Toyota 48
Thierry Neuville Hyundai 37
Ott Tanak M-Sport 28
Esapekka Lappi Hyundai 13
Craig Breen Hyundai 9
Pierre-Louis Loubet M-Sport 1
Dani Sordo Hyundai 1
Teemu Suninen Hyundai 1 

Hamilton szimulátorozás helyett kémkedik a Mercedesnek; kérdés, mekkora szükség van erre

0

Lewis Hamilton érdekes részletet árult el arról, hogy miként próbálja segíteni a Mercedest abban, hogy ismét győztes autót építsen. A hétszeres világbajnok az aerodinamikai részlegnek igyekszik felhívni a figyelmét különböző részletekre, miközben a szimulátort például saját bevallása szerint nem kedveli.

Nagy rá az esély, hogy Lewis Hamilton zsinórban a második nyeretlen szezont zárja a Forma-1-ben, miközben a Mercedesszel 2011 óta először fordulhat elő, hogy nem nyer az adott évben. A hétszeres világbajnok nemrég pesszimistán nyilatkozott arról, hogy az elkövetkező években utolérhetik-e a Red Bullt, de ettől még persze mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen, ahol csak tud.

Kínos baki a Red Bull kistestvérétől, ilyen banális véletlenen is nagyot bukhat valaki a Forma-1-ben

A Las Vegas-i Nagydíjon például arról beszélt a Channel 4-nak, hogy nemrég a konstruktőri 8. helyen álló AlphaTauri padlólemezét fotózta le, mert olyasmit látott, ami felkeltette a figyelmét, majd a képet továbbította Jarrod Murphy aerodinamikai főnöknek.

„Jó, hogy egyértelműen előreléptünk ezzel az autóval, úgyhogy szurkolok a telet illetően. Kapcsolatban vagyok az aerodinamikai főnökünkkel, és minden héten ráírok, hogy »Miként mennek a dolgok és mit próbáltatok ki, hol fejlődtünk, kipróbáltátok-e már ezt vagy azt?« Fotókat készítek minden autóról. A minap láttam az AlphaTauri alját, majd visszamentem a csapathoz és azt mondtam, »Hé, vannak ezek az izék az autójuk alján.« Tudják, csak próbálsz megtalálni mindent, amit továbbadhatsz, [de] ők a legtöbb dolgot már így is tudják.”

A szimulátor nem a kedvence

Abba nagyon nehéz belelátni, hogy melyik versenyző mennyi munkát tesz bele az autó jobbá tételébe a pályán kívül, de azért a csapattagok és pilóták elmondása alapján kirajzolódik egy bizonyos kép. Sebastian Vettel például híres volt arról, hogy mérnöki szemmel nézve is hihetetlenül aprólékos és hosszúra nyúló megbeszéléseket tartott, míg például az őt az Aston Martinnál leváltó Fernando Alonso ennél sokkal szűkszavúbban és lényegre törőbben adja a csapat tudtára, hogy mire van szüksége.

Mick Schumacher, Mercedes, szimulátor
A Mercedes szimulátorában Mick Schumacher, az istálló harmadik számú- és tesztpilótája tölti el a legtöbb időt / Fotó: Mercedes AMG Petronas Formula 1 Team

Lewis Hamiltonról pedig az köztudott, hogy nem igazán híve a szimulátorozásnak, miként például Michael Schumacher sem tudott szimulátorozni a mercedeses évei alatt, de ő azért, mert rosszul lett a berendezésben. A britek hétszeres világbajnoka 2021-ben azt nyilatkozta a Motorsport Weeknek, hogy „Szinte soha nem szimulátorozom, vagy csak talán úgy évi 20 kört. Nem érdekel a szimulátor.”

Azóta valamelyest vélhetően változott a helyzet, mert a Mercedes már a 2021-es szezon során is több alkalommal a szimulátorba parancsolta Hamiltont, aki időnként most is tölt fel olyan képet a közösségi oldalaira, amely szimulátorozás közben ábrázolja.

Verstappen világbajnokként sem kerüli a szimulátort

Ezzel szemben a szabadidejében otthoni – az F1-es csapatokénál természetesen kevésbé fejlett – szimulátorán rengeteget versenyző Max Verstappen nagyon fontosnak tartja, hogy minél több időt töltsön a Red Bull Milton Keynes-ben található szimulátorában. „A mi szimulátorunk a mezőny legjobbja. Azok a napok nagyon hosszúak, de kétségkívül kifizetődnek. Azt sem szeretem, hogy tesztpilóta vezessen a szimulátorban, mint más csapatokban. Én akarom csinálni ezt, mert mindenkinek más a vezetési stílusa” – mondta még az idén januárban.

Verstappen nem földi halandó – bizarr dolgot árult el róla az egyik csapattársa

Hogy Verstappen a felkészülés mennyire fontos részének tartja a szimulátorozást, azt David Croft, a Sky Sports kommentátora támasztotta alá az alábbi történettel a Las Vegas-i Nagydíj közvetítésének végén:

„Austinban beszélgettem egy kicsit Max-szal és kérdeztem tőle, hogy mi a programja az elkövetkező hetekre. Mondta, hogy ide meg oda megy, mire én felvetettem, hogy lesz ideje egy kicsit pihenni a Brazil és a Las Vegas-i Nagydíj között, mire ő: »Nem, megyek vissza Milton Keynes-be néhány napot szimulátorozni.« »Miért? Már világbajnok vagy«, mondtam neki, mire azt válaszolta, hogy »Ostoroznám magam, ha nem tenném meg, nem raknám bele a szükséges erőfeszítést, majd idejönnék Vegasba és nem nyernék.« Ez az a fajta elkötelezettség, ami bajnokká tesz.”

Minden eddiginél fontosabb lehet a WMSC Mikulás-napi ülése

0

December 6-án, vagyis Mikulás napján ülésezik 2023-ban utoljára a Motorsport Világtanács (WMSC), melyen kiderülhetnek a különböző szakágak naptárjai, valamint, hogy miként igyekeznek megmenteni a 2024-es WRC szezont. 

A WMSC ülések eddig is minden alkalommal rendkívül fontosak voltak, hiszen itt születnek döntések a különböző motorsport szakágak jövőjéről, legyen szó szabályokról, vagy naptárakról. 

Fotó: M-Sport

A december 6-ai ülésen várhatóan kiderülhet, hogy milyen versenyek lesznek az ERC-ben 2024-ben, de az Eb-nél is fontosabb döntések születhetnek a WRC-vel kapcsolatban. 

A Rally Világbajnokság még sosem ért meg olyan mélységet, melyben jelenleg van és 2024-ben is lesz. 

Három gyártó van a sorozatban, melyek közül igazából csak a Toyota és a Hyundai igazi gyártó, az M-Sport pedig jóval kevesebb pénzből gazdálkodó félgyári csapat. 

A WRC történelmében ugyan volt olyan időszak, amikor a szezon nagyrészében csak két gyártó indult, például 2011-ben, azonban akkor a bajnokság legerősebb kategóriájába tartozó WRC autókkal privát versenyzők is indulhattak, így fordulhatott elő az, hogy Petter Solberg privát Citroen DS3 WRC-vel versenyzett. 

Fotó: Hyundai Motorsport

2017-től azonban az FIA megtiltotta a privát színekben való WRC autók versenyeztetését, ez a World Rally Car idejében még nem okozott problémát. 2017 és 2019 között négy gyártó volt a Rally Világbajnokságon, 2020-ban és 2021-ben a Citroen kiszállása után is még a maradék három gyártó képes volt több autót is versenyeztetni, így bőven volt induló a top kategóriában. 

2022-ben azonban bevezették a Rally1-es hibrid autókat, melyek közül minimum kettőt kellett indítani minden gyártónak, akik azonban a gyártói vb címért is szerettek volna harcolni, három autót is indítanak. 

Az FIA és a WRC Promóter pedig arra számított, hogy a kötelezően előírt autók számán túl a gyártók még több autót fognak indítani, amint több ilyen hibrid jármű elkészül. 

Ez a számítás azonban tévesnek bizonyult, ami miatt 2024-ben jó, ha 8 top kategóriás autó fog részt venni egy versenyen, hiszen a Toyota és a Hyundai is csak 3-3, míg az anyagilag is rossz helyzetben lévő M-Sport csupán 2 autót kíván indítani. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

A top kategóriában induló autók száma pedig még sohasem volt ennyire kevés. Ez pedig az érdeklődés csökkenését is magával hozhatja, mind a versenyeken részvevő szurkolók számát, mind pedig a Rally TV-re előfizetők számát tekintve. 

2023 tavaszának végén Thierry Neuville kommentje kapcsán már elkezdődtek a versenyek formátumát érintő változásokról a tárgyalások, amiket ugyancsak a decemberi WMSC ülésen fognak kihirdetni, a Toyota versenyzői felállásának bejelentését követően azonban már azon is törheti a fejét az FIA és a WRC Promóter, hogy miként próbálja meg fenntartani az érdeklődést a 2024-es WRC szezon során. 

December 6-a tehát minden eddiginél fontosabb nap lehet a WRC jövőjének kapcsán. 

Rovanperä húzása szabadságra küldheti Verstappent? – Räikkönen és Alonso lehet a példa

0

Kalle Rovanperä 23 évesen hátralép egyet, és jövőre nem indul minden futamon a rali-világbajnokságban. Ez a lépés pedig akár példaként is szolgálhat az F1 számos aspektusával elégedetlen Max Verstappennek, aki abból is erőt meríthet, hogy nála idősebb világbajnokok is sikeresen visszatértek már a legmagasabb szintre.

Még ha nem is bombaként robbant – hiszen már korábban is pedzegették –, azért így is nagy sokk a rali-világbajnokság drukkereinek, hogy Kalle Rovanperä jövőre nem teljesít teljes szezont a WRC-ben. Ezzel alighanem a 23 esztendős finn nem fog tudni Sébastian Loeb vagy Sébastian Ogier nyomdokaiba lépve zsinórban 6, vagy előbbi esetében 9 világbajnoki címet nyerni, ám könnyen lehet, hogy pont ez a lépés teszi majd lehetővé a számára, hogy a lehető legtovább kitolja a karrierje végét.

Rovanpera bővebben kifejtette, miért döntött fél WRC-szezon mellett

Amellett, hogy Rovanperä szeretne több időt szentelni az egyéb szenvedélyeinek (pl. driftversenyek), a legfőbb oka a döntésének az, hogy 15 éve szinte szünet nélkül a ralizásból áll az élete, és egyszerűen sok lett. Hiszen miközben még mindig nagyon fiatal, miként azt főnöke, Jari-Matti Latvala is elmondta: 8 éves kora óta raliautót vezet, teszi mindezt a kezdetektől fogva minimum félprofi, 17 éves kora óta profi szinten, amivel sokkal több kilométer van a lábaiban, mint a kortársainak.

Ez pedig ugyanígy elmondható Max Verstappenről is. Arról a Verstappenről, aki számos módon párhuzamba állítható Rovanperä-val: mindkettőjük korábbi vb-versenyző fia (Harri Rovanperä a WRC-ben, Jos Verstappen az F1-ben húzott le számos évet), és apjuk mindkettejüket már nagyon fiatalon elkezdte felkészíteni arra, hogy egy napon profi pilóták lesznek. Ezért aztán Rovanperä-t és Verstappent is már azelőtt a jövő nagy ígéreteként tartották számon, hogy megérkeztek volna a legmagasabb szintre, ahol aztán mindketten igazolták a velük szemben támasztott elvárásokat.

A hasonlóságok azonban nem érnek itt véget. Hiszen miközben Verstappen szüntelenül kritizálja a Forma-1-et a neki nem tetsző újdonságok miatt (sprintfutam, Las Vegas-i Nagydíj, a show előtérbe helyezése, túl nehéz és túl nagy autók), addig már számos alkalommal kifejtette azt is, hogy a rengeteg verseny sincs ínyére, éppen ezért nem tudja elképzelni, hogy 40 éves koráig a mezőny tagja lesz. Emellett Rovanperä-hoz hasonlóan Verstappen is kifejezetten érdeklődik más szakágak és versenyek iránt, és nem titkolt célja, hogy GT-versenyeken, illetve Le Mans-ban is megméresse magát. Sőt, már azt is kijelentette, hogy ezt nem kiöregedő autóversenyzőként, hanem még ereje teljében szeretné megtenni.

Max Verstappen, Red Bull, Las Vegas
Verstappennek sok minden nem tetszik, miközben a sikerei alapján azt gondolhatnánk, semmi oka nincs a panaszra / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Eközben pedig – még ha egyelőre nem mutatja ennek semmi jelét – a kiégés, vagy legalább a „besokallás” Verstappen esetében sem elképzelhetetlen. Mert az egy dolog, hogy a 2005-ben induló gokartos időszakkal kezdve azóta minden évet végigversenyez (az egyetlen F1 előtti formaautós évében egyszerre két bajnokságban is indult), de az F1-es versenyek megnövekedett száma miatt 26 éves korára a száguldó cirkuszból is rengeteg jutott már neki.

Összehasonlításképpen eddigi 184 futamával már most, ennyi idősen lehagyta a szintén háromszoros világbajnok Niki Laudát (171) és Ayrton Sennát (161), és csak 3 versenyre van az F1-ből 41 évesen visszavonuló Nigel Manselltől. De mondhatnánk a királykategóriából 34 évesen kiszoruló, ott 12 évet lehúzó Nick Heidfeldet is, akit Verstappen pont Las Vegasban hagyott le, és aki csak 2 évvel volt fiatalabb, mint most a holland, amikor bemutatkozott a száguldó cirkuszban.

Bármilyen irányba is változzon az F1, még ha ezek a változások Verstappen ínyére valók is lesznek (ami korántsem garantált), egy biztos: kevesebb verseny soha nem lesz, ezzel a tényezővel tehát mindig is számolnia kell a hollandnak, akinek jelenleg 2028 végéig van szerződése a Red Bull-lal, sokak szerint pedig bőven benne van a pakliban, hogy bármennyi világbajnoki címe is lesz akkor, 5 év múlva elsétál és maga mögött hagyja az F1-et. Ugyanakkor az még 5 több mint 20 futamos szezont jelent, amelyek korántsem biztos, hogy egyaránt győzelmekkel és világbajnoki címekkel kecsegtetnek, egy ilyen sikerszéria végén pedig mindig nehezebb megtalálni az embernek a motivációt, mint akkor, amikor fut a szekér. De mint azt Rovanperä példája mutatja, akkor sem ördögtől való hátralépni egyet, ha még nyerésben van valaki.

A kétszeres világbajnok úgy lép hátra egyet, hogy semmilyen akadálya nincs annak, hogy jövőre is a vb-címért menjen / Fotó: Toyota Gazoo Racing

Azt mondjuk kizárhatjuk, hogy Verstappen egyszer csak résszezont fusson az F1-ben, de mondjuk egy vagy akár két év szünet bőven benne lehet a pakliban, ha tényleg eljön a pillanat, amikor ő is besokall. Az biztos, hogy akárcsak a finnek sztárja, a hollandok kedvence is van abban a pozícióban, hogy megtehesse ezt, és ne röhögje azonnal ki őt az aktuális munkaadója egy ilyen felvetés esetén. Ráadásul F1-es példa is van előtte arra, hogy lehetséges egy kis feltöltődés és más szakágak kipróbálása után is versenyképesnek maradni, hiszen a WEC-ben, IndyCarban és a Dakaron induló Fernando Alonso, valamint a WRC-ben és a NASCAR-ban is feltűnő Kimi Räikkönen egyaránt kihagyott két évet (de említhetnénk a versenyzéssel teljesen felhagyó Niki Laudát is) – jóllehet, a távozáskor egyikük sem úgy ment el, hogy biztosan visszajön –, majd mindketten felfrissülve, motiváltan tértek vissza az F1-be.

Verstappen valószínűleg nem habozna meglépni valami hasonlót, ha úgy érezné, hogy erre van szüksége; Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója tavaly például közölte, hogy szerinte a holland nem fogja beérni Lewis Hamiltont, mert már azelőtt egyszer csak közli majd, hogy ennyi elég volt neki a Forma-1-ből, majd veszi a kalapját és elsétál.

Talán egy ilyen eshetőséget is megelőzne, vagy legalábbis későbbre tolna egy hosszabb szünet.

Latvala: Nem részmunkaidős versenyzőket szerettünk volna

0

Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke elárulta, nem alakult ideálisan a versenyzőkkel való tárgyalás a szerződésekről, ugyanis nem részmunkaidős versenyzőket szeretett volna a csapatban. 

A Toyota egészen a WRC szezon utolsó versenyének végéig nem hozta nyilvánosságra, hogy miként alakul a csapatfelállás 2024-ben. A Japán Rally után egy nappal azonban kiderült, hogy 2024-ben csak Elfyn Evans és Takamoto Katsuta fog teljes szezont menni a WRC-ben, míg Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera részmunkaidőben folytatja jövőre karrierjét. 

Jari-Matti Latvala a Toyota bejelentése után elárulta, nem feltétlenül ezt szerette volna. 

“A gyártó szemszögéből nézve nem ideális helyzet, hogy a versenyzőinek fele részmunkaidőben versenyez csak – mondta a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke. – Az ideális az lenne, ha minden versenyző teljes szezont tudna vállalni. Azonban el kell fogadnunk, hogy ez nem mindig lehetséges. Ilyen esetben a jobb jövő érdekeit kell néznünk. Takamoto Katsuta megérdemli, hogy teljes szezont menjen 2024-ben is, de elképzelhető olyan verseny is, amikor Ogier és Rovanpera is rajthoz áll. Más esetekben pedig ott tudjuk indítani Sebet és Kallét, ahol a legjobb esélyük van a jó szereplésre.” 

Hiába a nagy blama és a dühös szurkolók, a Mercedes főnöke szerint ez is csak apróság

0

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke annak tükrében sem tudott rosszat mondani az első Las Vegas-i Nagydíjról, hogy kifakadása óta már tudjuk: 35 ezer nézőt küldtek haza a második szabadedzés előtt, akik ezután beperelték a Forma-1-et.

Toto Wolff a Las Vegas-i Nagydíj kezdetén kifakadt az egyik újságíróra, aki kritikát fogalmazott meg azok után, hogy az első szabadedzésen mindössze 8 percet töltöttek a pályán az autók, mielőtt egy rosszul rögzített csatornafedél megrongálta Carlos Sainz és Esteban Ocon autóját, a tréninget pedig piros zászlóval leintették, és nem is indították újra,

„Ez teljesen nevetséges! Teljesen nevetséges! Hogyan merészel egyáltalán visszabeszélni egy olyan eseményről, amely mindenben új sztenderdet állít fel? Egy kiba**ott csatornafedőről beszél, amit nem rögzítettek. Ilyesmi már korábban is megtörtént. Ez semmi, ez az első szabadedzés. Ismerje el azokat az embereket, akik létrehozták ezt a nagydíjat, akik nagyobbá tették ezt a sportágat, mint amekkora valaha is volt. Mondott már valaha jót valakiről, vagy írt egy jó szót is? Ezekről az emberekről írhatna!” – dühöngött az osztrák üzletember, majd hozzátette, hogy Európában amúgy sem nézi senki a szabadedzést az éjszakai időpont miatt.

Önző és számító volt a Mercedes főnöke, aki sokakba beletaposott kirohanásával

Ekkor azonban még senki sem tudta, hogy nem sokkal később minden nézőt haza fognak küldeni, mert a biztonsági személyzetnek lejár a munkaideje, és a két és fél órával elcsúsztatott, hajnali fél 3-tól hajnali 4-ig megtartott második szabadedzésen üres lelátók előtt zajlik majd. Ráadásul a helyieket is hátrányosan érintette a csúszás, hiszen eredetileg hajnali 4-től nyitották volna meg a pályát a közúti forgalomnak, így viszont csak 6 órakor tehették meg ezt.

Ezek után várható volt, hogy per lesz a dologból, mint ahogy az is lett, és egy helyi ügyvédi iroda csoportos keresetet nyújtott be, amelyben fejenként 10 millió forintnak megfelelő összegű kártérítést követelnek a csütörtökön hoppon maradt 35 ezer drukkerknek.

Wolff szerint minden szuper volt

Ezek után a szombati és vasárnapi nap már fennakadások nélkül zajlott, ráadásul a verseny is rendkívül szórakoztató volt. At azután nyilatkozó Mercedes csapatfőnök pedig mintha már teljesen elfelejtette volna a csütörtöki eseményeket, úgy nyilatkozott, hogy „Sok dolog, ami elhangzott, kissé túlzónak és túl negatívnak tűnt, mert nagyszerű hétvége után hagyjuk el Las Vegast. Szerintem ettől a versenytől nőni fog a Forma-1 népszerűsége az Egyesült Államokban, ez biztos. Egyetlen negatívumot sem találok. A csatornafedő, mint mondtam, semmiség volt.”

„Ha visszatekintek a szombat estére, a verseny látványos volt, remek volt a látogatottság, óriási volt az esemény és jó csaták voltak az élen. Én erre fogok emlékezni az első Las Vegas-i Nagydíjról, amely minden rubrikát kipiált.”

Wolff azért azt elismerte, hogy az embereket valamilyen módon kárpótolni kell, de ő azt említette, hogy a 2024-es versenyre esetleg kaphatnának kedvezményes jegyet, ami alapból azt feltételezi, hogy az összes pórul járt drukker el akar majd jönni jövőre is.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo, Las Vegas
Fotó: Alfa Romeo F1

„A csütörtök már így is annyira nehézkes volt a felváló csatornafedél, aztán a fél 3-tól 4-ig tartó szabadedzéssel, illetve azzal, hogy másnapra minden rendben lesz-e. Ezek előre nem látott körülmények voltak, és nem kényszeríthetjük az embereket, hogy olyan későig dolgozzanak itt a pályán. A következő évre talán kalkulálhatunk némi ráhagyással. A kommunikáció gyakran rengeteget javíthat a helyzeten. Remélem, hogy a jogosan felháborodó embereknek találhatunk egy jó csomagot a következő évre, hogy élvezhessék a versenyt, és bizonyos módon kárpótolhatjuk őket a szerencsétlen helyzetért.”

Több csapatfőnök is szorgalmazza, hogy jövőre ne legyen ennyire későn a verseny, mert ezek az időpontok rendkívül nagy megterhelést jelentettek a csapattagoknak, 2024-ben ráadásul tripla hétvége első verseny lesz a vegasi. Wolff szerint ez megfontolandó, de ezt is olyan problémának látta, ami nem rontott az összképen.

„Ez logisztika. Hogyan kezelhetjük a forgalmi helyzetet Las Vegasban, [ha korábban le kell zárni az utakat]? Nem akarok a kákán is csomót keresni, mert nagyszerű volt. Megnézhetjük az időbeosztás részleteit és talán korábbra lehet hozni az időmérőt, de ezek részletek, az egész [esemény] remek volt” – jelentette ki.

Persze nem nehéz kitalálni, hogy Wolff miért mellőzi a legkisebb kritikát is, hiszen a vegasi futam sikerén rengeteg múlik az F1 számára, és mivel a Mercedes főnöke a saját pénzét viszi a vásárra, ő is masszívan érdekelt abban, hogy beváljon a Liberty Media kísérlete (most először változtattak a bevált felálláson, és lettek ők egy F1-es futam promóterei).

Neuville, Tanak és Lappi is aggodalmának adott hangot Kalle Rovanpera döntése után

0

Thierry Neuville sajnálja, hogy Kalle Rovanpera jövőre csak részmunkaidőben fog versenyezni a WRC-ben, szerinte ez arra utal, hogy valami valóban nincs rendben a WRC-ben. 

Jelenleg három aktív világbajnok van a WRC mezőnyben, Sébastien Ogier, Ott Tanak és Kalle Rovanpera. Közülük azonban 2024-ben csak Tanak fog teljes szezont teljesíteni, ami Thierry Neuville szerint mutatja, hogy valami valóban nincs rendben a WRC-vel. 

“Sébastien Ogier már eddig sem vezetett teljes szezont a WRC-ben, most pedig Kalle Rovanpera is kiesett – mondta Thierry Neuville a Firtfishnek. – Eddig sem volt sok vb címre esélyes versenyző a mezőnyben, most pedig még eggyel lett kevesebb. A korábbi világbajnokok közül csupán Ott Tanak fog teljes szezont menni, ezért ő lesz a legerősebb pilóta 2024-ben. Remélem, hogy más versenyzők is képesek lesznek jó teljesítményt nyújtani jövőre, mert úgy lenne jó, ha több esélyes lenne a szezon. Az, hogy egy fiatal versenyző, aki éppen megnyerte az elmúlt két szezont pihenni szeretne, azt mutatja, hogy valami nincs rendben a WRC-vel.” 

Ott Tanak osztja 2024-es csapattársa véleményét.

„Ha egy olyan fiatal versenyző, mint Kalle Rovanpera úgy dönt, hogy nem szeretne teljes évet menni a WRC-ben, valami nagy baj van – mondta Ott Tanak. – Remélem, hogy az FIA és a promóter szemét is felnyitja Rovanpera döntése.”

Esapekka Lappi, aki jövőre szintén nem megy teljes szezont, hogy a csládjával is tudjon törődni, szerint túl sok időt vesz el a teljes WRC szezonban való szereplés, ami miatt nincs idő sem pihenésre, sem pedig a magánéletre.

„Kalle Rovanpera döntése igazolja, hogy egy teljes WRC szezonban való szereplés mellett nincs idő az élet más dolgaira – mondta Esapekka Lappi. – A TV-ben látható adás nem mutatja meg, hogy mennyi időt kell erre a sportra szánni egy teljes szezon során, mert a tesztek és egyébb promóciós rendezvények nem igazán láthatóak. Eddig is szó volt a versenyformátumok megváltoztatásáról, de talán Kalle döntése után más területekre is felfigyel az FIA és a WRC Promóter.”

Ogier és Rovanpera jövőre felváltva fogja vezetni a harmadik Toyota GR Yaris Rally1-et, így pedig csupán versenygyőzelmekért tudnak harcolni, hiszen 6-7 versenyen való indulás nem elég, ahhot, hogy valaki világbajnok tudjon lenni. 

Az eddigi években nyújtott teljesítmény alapján a 2024-es vb cím várhatóan Thierry Neuville, Ott Tanak és Elfyn Evans között dőlhet el. 

Jön a legnehezebb közel-keleti Dakar Rally – nyilvános az útvonal

0

Nyilvánosságra hozták a 2024-es Dakar Rally útvonalát. A kéthetes versenyen a prológ mellett 12 speciál vár a résztvevőkre, a teljes táv pedig közel 8000 kilométer lesz.

„Vállaltuk, hogy az ötödik szaúd-arábiai kiadás lesz a legkeményebb, mióta a verseny a Közel-Keletre érkezett” – figyelmeztetett a versenyigazgató David Castera, amikor bemutatta a 46. Dakar Rally részletes útvonalát.

A verseny január 5-én AlUlából indul és a Vörös-tenger partján fekvő Yanbu városban ér véget. 7891 kilométer a 2024-es Dakar össztávja, ebből 4727 kilométer a speciálszakaszok hossza, ezeknek 60 százaléka teljesen új lesz.

A legizgalmasabb újítás az Empty Quarter sivatagban létrehozott „48 H Chrono” nevű feladat, amelynek során a nyolc bivak között szétszórt versenyzők alapvetően magukra lesznek utalva. Erről itt írtunk részletesen.

A 46. Dakarra nevezett 354 jármű egy része egyben a tereprally világbajnokság harmadik szezonjának első fordulóját is teljesíti: 137 motorkerékpár és 10 quad indul a FIM versenyén, valamint – az FIA újonnan bevezetett terminológiája szerint – 72 Ultimate autó (T1 és T2), 42 Challenger autó (T3), 36 SSV (T4) és 46 kamion (T5) nevezett a vb-re is.

A Dakar Classic negyedik kiadása, a 20. századi járművek versenye 7 366 kilométeres távon zajlik majd, amelyből 3586 kilométer a mért szakasz.

A január 5-én rendezett prológ után a mezőny átszeli Szaúd-Arábiát, majd az ország túlső felében január 11-12-én rendezik a kétnapos 48H Chrono szakaszt. Ezt a rijádi pihenőnap követi 01.13-án. Három újabb versenynap után ismét AlUlába érnek azok a versenyzők, akik túlélték az eddigi megpróbáltatásokat. Itt egy hurokszakasz után a délre, a Vörös-tenger partján fekvő Yanbuba mennek, ahol szintén egy hurokszakasszal zárul a verseny január 19-én.

Dakar 2024
foto: Dakar Rally

A Dakar egyik legnagyobb kérdése a címvédő Nasser Al-Attiyah teljesítménye lesz. A katari a Toyotát elhagyva a Nasser Racing Team színeiben egy Prodrive Hunterrel próbálja megvédeni a Dakar trónját.

Nasser Al-Attiyah Prodrive
foto: Prodrive