Kezdőlap Blog Oldal 1242

Közel 20 évvel megszületése után rekordot döntött Schumacher 2003-as Ferrarija

0

Minden idők legdrágább modern, és második legdrágább valaha eladott Forma-1-es autója lett Michael Schumacher öt futamot nyerő 2003-as Ferrarijából.

Gazdára talált Michael Schumacher egyik 2003-as Ferrarija, az összesen hat darab F2003-GA közül a legsikeresebb. A 229-es sorszámú modell kilenc versenyéből ötöt megnyert a német pilóta kezei között, emellett háromszor rajtolt a pole pozícióból, és további kétszer állt dobogón.

A kocsi árát az RM Sotheby’s 7,5 és 9,5 millió dollár közé becsülte, ami 3,15 és 4 milliárd forint közötti összegnek felel meg, de végül ennél jóval többért, 14,8 millió dollárért kelt el, ami jelenlegi árfolyamon 5,96 milliárd forint. Ezzel ez az autó lett minden idők legdrágább modern F1-es gépe, Schumacher egy másik világbajnok autóját, az F2001-est taszítva le a trónról. Ráadásul nem kicsivel döntötte meg a korábbi rekordot, a 2001-es Ferrari 2017-ben ugyanis „csak” 7,5 milló dollárért talált gazdára.

Így küldte Mick Schumacher apja 19 évvel ezelőtti V10-es Ferrarijának (videó)

Az RM Sotheby’s tájékoztatása szerint az F2003-GA-ra telefonon keresztül adták le a nyerő licitet a Genfben tartott árverésen, ami egyébként minden idők második legdrágább Forma-1-es autójává is tette a kocsit Juan Manuel Fangio 2013-ban 29,65 millió dollárért eladott 1954-es Mercedes W196R-je mögött.

Az F2003-GA-hoz a Ferrari mellékelte a híres vörös könyvecskét is, ami azoknak az autóknak jár, amelyeket teljeskörűen felújítottak az eredeti állapotukba, és az alkatrészeit vagy megjavították, vagy az eredetivel megegyező specifikációjúra cserélték ki. A 930 lóerős V10-es motorral hajtott torpedót korábban Mick Schumacher járatta be a Ferrari fioranói tesztpályáján, de a felújítása óta így is csak 236 km-t tettek meg vele.

Ilyen volt az F2003-GA Michael Schumacher kezei között (a felvétel 2003-ban, az egyik fioranói teszten készült):

Így dőlhet el a WRC2-es világbajnoki cím 

0

A Japán Rally előtt még három versenyző esélyes a WRC2 világbajnoki címére, a címvédő Andreas Mikkelsen, az idei WRC2 junior világbajnok Emil Lindholm, valamint a háromszoros Rally Európa-bajnok Kajetan Kajetanowicz. 

A WRC2 pontversenyét jelenleg Andreas Mikkelsen vezeti Emil Lindholm és Kajetan Kajetanowicz előtt egyaránt 5 pont előnnyel.  

A tavalyi világbajnok azonban már a szeptemberi Acropolis Rallyn teljesítette a maximális hét futamot, és bár a Monte-Carlo Rallyn, Svédországban és Észtországban is nyerni tudott, a Poertugáliában és Szardínián történt motorhiba miatti kiesés lehetővé tette mások számára is, hogy megszerezzék az idei világbajnoki címet. 

WRC2
Fotó: Toksport WRT

Erre esélyes Emil Lindholm, aki idén megnyerte az először kiírt WRC2 junior vb-t, valamint Kajetan Kajetanowicz is. 

Lindholm két győzelmet aratott eddigi hat versenye során, Finnországban és Görögországban nyerte a kategóriát. 

Kajto azonban csak Kenyában tudott nyerni és bár az összes pontszámot nézve ugyannyit gyűjtött, mint finn riválisa, a legjobb hat eredményt nézve pár ponttal kevesebbje van, mint Lindholmnak. 

A hétvégi Japán Rallyn Mikkelsen finn csapattársának elegendő egy hatodik hely, valamint 1 bónusz pont a Power Stage-en a vb címhez, ugyanakkor Kajtonak legalább a negyedik helyen kell zárnia és két bónusz pontot kell szereznie az év végi elsőséghez. Természetesen a két riválisnak le is kell győzni a másikat, ha világbajnok szeretne lenni. 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Andreas Mikkelsen csak úgy védhetné meg tavalyi vb címét, ha a fenti eredményeket nem tudják elérni a 17 fős mezőnyben riválisai. 

Érdekes csata lesz, és elképzelhető, hogy az utolsó szakaszon dől csak el a cím sorsa.

Bokszutcában lángoló Räikkönen, önkívületben levő Senna, egymást kiütő Ferrarik (videó)

0

Bőven adott nekünk emlékezetes pillanatokat a Brazil Nagydíj az elmúlt évtizedekben. Az F1 most ezek közül idézett fel ötöt.

A hétvégén rendezik az idei Brazil (hivatalos nevén Sao Pauló-i) Nagydíjat, ebből az alkalomból pedig az F1 hivatalos YouTube-csatornája visszatekintett a verseny történetének legemlékezetesebb momentumai közül ötre. Nézzük!

2001 – Schumacher Montoya ellen

A 2001-es szezonban még az idény elején rendezték az interlagosi versenyt. Ez volt egészen pontosan a harmadik futam, amelyen az volt a kérdés, hogy meg tudja-e valaki állítani Michael Schumachert és a Ferrarit. Ez végül David Coulthardnak és a McLarennek sikerült, miután a német hibázott és keresztbeállt a pályán, ám csak azért, mert az F1-ben mindössze harmadik futamát teljesítő Juan Pablo Montoyát lekörözés közben kiüötte Jos Verstappen.

A kolumbiai ugyanis akkorra már utcahosszal vezetett és a biztos győzelem felé robogott, miután a verseny elején, a Rubens Barrichello és Ralf Schumacher csattanása után beküldött biztonsági autó bokszba jövetele után váratlanul megtámadta Michael Schumachert, és egy bevállalós előzéssel elment a Ferrari sztárja mellett. Montoyának ez volt az első emlékezetes megmozdulása az F1-ben, amelyet később még jó néhány követett.

Michael Schumacher, Ferrari, Juan Pablo Montoya, Williams, Brazil Nagydíj, 2001
Fotó: Scuderia Ferrari

2009 – Räikkönen lángra lobban

A Ferrarinak és Kimi Räikkönennek nagyon gyengére sikerült a 2009-es szezon, amelyet ráadásul Felipe Massa hungaroringi balesete is beárnyékolt. A Forma-1-et a szezon végén elhagyó finn azért így is nyert egy versenyt Spában, de ezzel együtt is csak hatodik lett az összetettben.

A 2009-es Brazil Nagydíjat is ebbe a pozícióban zárta, ráadásul egy hajmeresztő pillanatot is át kellett élnie. A verseny elején történt balesetek és kavarodás után többek között ő és Heikki Kovalainen is a bokszba hajtott, ám a McLarennek sikerült azelőtt útjára engednie a finnt, hogy leválasztották volna az autójáról a tankolócsövet, amit Kovalainen így magával rántott. Az első szárnycseréről ezzel egyidőben kiengedett Räikkönen pedig emiatt beleszaladt a csőből spriccelő üzemanyagba, ami ráadásul egy pillanatra belobbant, tűzgolyóvá változtatva a Ferrarit. Räikkönen el is engedte mindkét kezével a kormányt, amitől az autó elkezdett balra menni, de aztán gyorsan egyenesben állította az F60-as és ment tovább. Akárcsak Kovalainen, akinek McLarenjéről a Brawn szerelői szedték le tankolócsövet.

1991 – Senna végre megnyeri hazai futamát

Hihetetlenül hangozhat, de Ayrton Sennának utolsó világbajnoki évében sikerült először megnyernie a hazai futamát. Sokáig úgy tűnt, hogy fölényes győzelmet arat, hiszen 10 körrel a vége előtt 36 másodperccel vezetett Riccardo Patrese előtt, de aztán elkezdett rakoncátlankodni a váltója. Az utolsó hét körben már csak hatodik fokozatban tudott haladni, aminek köszönhetően Patrese körönként átlagosan négy másodpercet hozott rajta.

Az utolsó három körre ráadásul az eső is elkezdett esni, az izomgörcsöktől szenvedő Senna pedig integetett, hogy állítsák le a futamot. Erre végül nem volt szükség, az előnye pedig éppen, hogy, de kitartott a célig. A verseny megnyerése után a levezető körben a brazil pilótából előtörtek az érzelmek és csak artikulátlanul üvöltött a rádióba, majd a parc fermében már kiszállni sem tudott, annyira kimerült. A hazai közönség őrjöngése közepette úgy kellett őt kisegíteni a McLarenből. „Nem ez volt életem legnagyszerűbb győzelme, de ezért küzdöttem meg a legjobban” – nyilatkozta utólag.

2010 – Hülkenberg a semmiből pole-t szerez

Az abban az évben a Williamsszel bemutatkozó Nico Hülkenberg pole pozíciója volt a 2010-es Brazil Nagydíj meglepetése. A fiatal német nem a nyers tempójának, hanem a remek taktikájának köszönhette a rajtelsőséget, a Q3-ban ugyanis ő váltott a legkorábban slick gumikra, aminek köszönhetően az ő autóján melegedtek be a legjobban az abroncsok. Mindez végül azt eredményezte, hogy a jóval gyengébb Williamsszel egy másodpercet adott a második rajtkockát megszerző Sebastian Vettelnek. A versenyen másnap persze már nem tudott beleszólni az élmezőny dolgába, és végül a 8. helyen intették le.

Fotó: Scuderia Ferrari

2019 – Vettel nekimegy Leclerc-nek

Sebastian Vettel hanyatlása a Ferrarinál alighanem senki számára sem volt szép látvány. A hibát hibára halmozó négyszeres világbajnok ráadásul a 2019-es idényre megkapta a nyakába Charles Leclerc-t, akinek a legyőzésével rendszeresen meggyűlt a baja. Az az évi Brazil Nagydíjon is jó úton járt afelé, hogy kikapjon a monacóitól, aki a 66. körben megelőzte őt a célegyenes végén, ám Vettel egyből visszatámadott, majd miután DRS-el kívülről elment a csapattársa mellett, elkezdett balra húzódni, ami miatt összeért Leclerc-rel.

A kontaktot egyik autó sem viselte jól, és mindkettő azonnal defektet kapott (Leclerc-nek ettől a felfüggesztése is megsérült), így a két Ferrari kénytelen volt feladni a versenyt.

A Brazil Nagydíj öt legemlékezetesebb pillanatáról készült videót ITT nézheti meg.

Tanak: Jelenleg még nincs semmi kilátásban 

0

Ott Tanak év végén elhagyja a Hyundai Motorsportot, azonban jelen pillanatban nem tudja, hogy jövőre melyik csapatban folytatja. 

Ott Tanak a Spanyol Rallyt követően bejelentette, hogy év végén távozik a Hyundaitól, ahol még 2023-ra is volt szerződése. A 2019-es világbajnokot a hivatalos bejelentés előtt és után is összehozták már az M-Sporttal és a Toyotával is, azonban saját bevallása szerint egyelőre nincs kilátásban számára szerződés. 

“Jelenleg nem tudok mit mondani a jövő évi terveimről – mondta az észt versenyző a Betsafe-nek. – A Hyundaijal kötött szerződésem lassan véget ér, és egyelőre nem tudom, hogy mit hoz a jövő. A média pletykáival nem foglalkozom, mert vannak fontosabb dolgok is az életben.” 

Tanak már befejezte Japánban a pénteki és szombati pályák bejárását, amiről a tapasztalotak is elmondta. 

“Egyáltalán nem tűnnek könnyűnek a japán pályák. Javarészt nagyon lassúak és technikásak, sok a kosz is rajtuk. Néha olyan mélyen fekszenek az utak az erdőben, hogy még moha is van rajtuk. Nagyon nehéz verseny lesz. A felkészülésünk jól sikerült, szeretnénk egy megfelelő eredménnyel búcsúzni a Hyundaitól, mert az elmúlt években sok támogatást kaptunk tőlük.” 

Tanak
Fotó: Hyundai Motorsport

Velenczei: Rajtunk nem fog múlni az eredmény

0

Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt a Rally1-es bajnokság harmadik helyéről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt, amin megpróbál javítani a hétvégén. 

Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt idén a váci Dunakanyar Rallyn nyerni tudott, míg négyszer a harmadik, Ózdon pedig a negyedik helyen zárt, így a bajnokság harmadik helyén áll. 

A másfélszeres szorzójú Zemplén Rallyn így még van némi esélye a bajnoki címet is megszerezni, de ehhez riválisainak hibázni kellene. 

“Matematikai esélyünk bár még van a bajnoki címre, de reálisan nézve nem sok esélyt látok rá – vallotta be Velenczei Ádám a Rallycafe.hu oldalnak. – Mads Ostbergnek ki kellene esni, nekünk pedig a versenyt és a Power Stage-et is nyerni kéne, ahhoz, hogy megtudjuk előzni. Vincze Ferinek nagyobb az esélye, illetve mi is inkább őt tudnánk megelőzni a bajnokságban, mintsem a bajnoki címre lenne sanszunk. Szeretnénk minél előrébb végezni a hétvégén, ezért próbálunk nagyobb kockázatot vállalni.” 

A kockáztatással azonban óvatosan kell bánni, hiszen a pályák nem a legkönnyebbek közé tartoznak. 

“Nehéz versenyre számítok, mert nehezek a szakaszok is. Nagyon könnyen defektet lehet rajtuk szerezni, így arra nagyon kell vigyázni. Szerintem ezúttal nagyobb különbségek is kialakulhatnak a versenyzők között a pályákon, valószínűleg nem tizedek fognak dönteni. Összességében jóknak tartom a szakaszokat, de nem tartoznak a kedvenceim közé.” 

Ha a bajnoki címre kevesebb is már az esély, az év végi dobogó már biztosan megvan a skodás párosnak. 

Fotó: Sári Péter

“Bárhogy is alakul a hétvége, a harmadik hely már megvan a bajnokságban, így nem igazán lehet panaszunk. Jó eredményeket értünk el, Ózd kivételével mindig dobogón zártunk.” 

Bernie Ecclestone fájdalmas tanácsot adott Schumachernek

0

Bernie Ecclestone szerint Mick Schumacher el fogja veszíteni ülését a Haasnál. Az F1 egykori vezére ennek kapcsán úgy véli, a német pilótának el kellene felejtenie a legmagasabb kategóriát, és más sorozatokban kéne sikerekre törnie.

20-ból 18 és fél (Logan Sargeantnek megfelelő eredményt kell elérnie az abu-dzabi F2-es zárófordulón, hogy ő vezethesse az egyik Williamst) ülés elkelt már a Forma-1 jövő évi mezőnyében, egyedül a Haasnál maradtak komoly kérdések. Mick Schumacheren hatalmas a nyomás, hiszen teljesítenie kell, hogy 2023-ban is övé legyen a volán, már amennyiben erre még van esélye.

A Haas végre kimondta: ezt kell tennie Schumachernek, különben repülni fog

A hírek szerint rajta kívül Nico Hülkenberg pályázik komoly eséllyel arra, hogy jövőre ő legyen Kevin Magnussen csapattársa. Bernie Ecclestone szerint az idősebbik német versenyző lesz a befutó, és ennek kapcsán egy sokak számára igazán fájdalmas tippet is adott a 23 éves pilótának.

„Nem hiszem, hogy ott lesz a rajtrácson – nyilatkozta a német RTL-nek. – Az emberek számára csalódást keltő volt a teljesítménye, persze nem tudjuk, hogy ez miatta vagy a csapat miatt történt. Nehéz olyasvalakit találni, aki betenné egy győztes csapatba, mert jelenleg nem ilyennél van. Talán el kellene felejtenie az F1-et, és más sorozatokra kéne koncentrálnia a motorsporton belül.”

Az F1 egykori vezérigazgatója azt is kifejtette, hogy miért gondolja ezt. Szerinte az, ami az utánpótlás-kategóriákban még nagyrészt áldás volt, mostanra inkább átokká vált: a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia nem tud megbirkózni a családneve jelentette óriási nyomással.

„Számára a neve a legnagyobb teher, de megpróbál megfelelni, amennyire csak tud, és ez az, ami miatt rendre bajba kerül – vélekedett a brit üzletember. – Ezért felejtse el [az F1-et], és menjen el más kategóriába győzelmet aratni.”

Ecclestone a menedzsment szerepére is kitért. A 92 éves üzletember szerint Schumachernek olyan emberekre van szüksége, akik a nehéz pillanatokban támogatják őt. Ellenpéldaként pedig Max Verstappent hozta fel.

„Rendkívül közel kell kerülni a pilótához – jelentette ki. – Vele kell utazni, és amikor rosszkedvű, beszélgetni kell vele, hogy megnyíljanak. Így aztán egy hiba után odamennek az emberhez és elismerik azt neki. Szerintem ilyen személyre van szüksége. Van, akinek ez nem kell: ha Verstappent úgy dobnák a tengerbe, hogy nem tud úszni, akkor [is] túlélné.”

Ha Ecclestone jóslata valósággá válik, akkor a 23 esztendős Schumacher a nála 11 és fél évvel idősebb Hülkenberggel szemben fogja elveszíteni az F1-es ülését. Mindez megrökönyödést kelt a közvélemény egy részében, de a sportág korábbi vezére nem gondolja, hogy a két versenyző sorsa ezen múlna.

Mindenkit átvert a Haas? – jön a csattanó az átigazolási piacon?

„Ez nem az életkorról, hanem a mentális állapotról szól – magyarázta. – Nézze meg Juan Manuel Fangiót, aki olyan korban kezdett el versenyezni, amikor mindenki más már régen abbahagyta volna.”

Fogarasi Attila: Szerencsére is szükségünk lesz a Zemplén Rallyn 

0

A Rally2-es címvédő ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter még nem tudott nyerni a 2022-es bajnokságban, azonban a kiegyensúlyozott mezőnyben még mindig van esélyük megvédeni a címüket. Ehhez azonban szerencsére és győzelemre van szükségük a szezonzárón. 

Ifjabb Fogarasi Attila és Toloczkó Péter amíg tavaly négy versenyből négyet megnyerve bajnoki címet szerzett a Rally2-ben, idén az Orfűn és Egerben megszerzett második hely a legjobb eredményük. Kazincbarcikán a hetedik, a pécsi Mediterrán Rallyn pedig a harmadik helyet megszerezve az ózdi kiesés ellenére is van még esélyük a címük megvédésére. 

A hétvégi Zemplén Rallyn a riválisok mellett azonban a különböző stílusú pályákkal is megkell küzdenie a hondás párosnak.
 

“Úgy gondolom, hogy mindhárom pálya teljesen más stílus, aminek kimondottan örülök – mondta ifj. Fogarasi Attila a Rallycafe.hu oldalnak. – A szűk, lassú kanyarok nem igazán fekszenek az autónak, de majd a tempósabb részeken megpróbálunk még jobban sietni.” 

Fogarasiék a bajnokság harmadik helyéről várják a szezonzárót 22 ponttal az éllovas Kocsis Imre-Henszelmann Zsolt kettős mögött és 1 ponttal a Fekete Gyula-Oláh Róbert páros mögött. A hátrány ledolgozásához pedig olyan dolgot kell elérniük, amire idén még nem sikerült. 

“A harmadik helyen állva nincs könnyű dolgunk, ha bajnokok szeretnénk lenni. Rengeteg szerencsére, és győzelemre lesz szükségünk. Nagyon hálás vagyok a támogatóinknak és a csapat minden tagjának, hogy végig tudtuk csinálni ezt a szezont, illetve köszönöm szépen mindenkinek, aki szurkol nekünk az utolsó futamon is!” 

Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

A Rally2 mezőnye a Zemplén Rally szombati szakaszain fog versenyezni.
 

Ennél őrültebb és betegebb autóversenyt még nem valószínű, hogy látott (videó)

0

Zseniális videó látott napvilágot a közösségi médiában: az F1 által is használt Zandvoortban rükvercben haladva versenyeztek, ami óriási kalamajkát és helyenként borulást eredményezett. Max Verstappem és Cunoda Juki nemrég egymás ellen próbálták ki a műfajt.

Kifejezetten szórakoztató videó került nyilvánosságra egy Twitter-felhasználónak köszönhetően. A helyszín Zandvoort, ahol a résztvevők őrült módon versenyeztek, ugyanis rükvercben kellett menniük. A mutatvány sokkal nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik, akkor pedig pláne, ha a többi autóra is oda kell figyelni. Ennek következtében számos baleset történt, olykor fel is borultak az autók, de ezek egyike sem tűnt súlyosnak, így az ember jó érzéssel nevethet a látottakon.

A furcsa futamot a holland DAF autóival futották. Az 1961 és 1967 között gyártott gépjárművek első generációjának különlegessége, hogy hátrafelé menve ugyanakkora végsebességre képes, mint normál üzemmódban, és akár a 80 km/h-t is átlépheti. A későbbi darabokban ezt a funkciót már megszüntették.

Ennek örömére a hollandok időről időre rendeztek ilyen autóversenyeket, mindezt egy nagyobb esemény keretében. Emellett olyan szórakoztató műfajokat találtak ki, mint a lakókocsiverseny, illetve -szlalom vagy a szintén hátrafelé történő gyorsulási verseny.

Hogy a videó pontosan mikor készült, azt nem tudni, mindenesetre most kapott nagyobb nyilvánosságot. Az pedig biztos, hogy augusztusban Max Verstappen és Cunoda Juki is kipróbálták ezt a műfajt.

A Red Bull, illetve az AlphaTauri versenyzője stílusosan Zandvoortban ült be egy-egy, a csapatszíneknek megfelelő DAF 66-osba. Előbb egy időmérőt teljesítettek, hogy eldöntsék, ki induljon előrébbről, majd közvetlenül egymás ellen versenyeztek.

Igaz, a japán pilóta esetében a kvalifikáció teljesítése kissé túlzó kifejezés, ugyanis az elején nem igazán érzett rá a feladatra, és már az első kanyarnál beleállította az autót a falba. Ennek megfelelően a címvédő indulhatott az élről, és viszonylag simán megnyerte a futamot. A két versenyző remekül szórakozott, igaz, az autókra láthatóan nem vigyáztak túlságosan.

Mikkelsen kiakadt a Hyundai csapatára

0

Sokáig Andreas Mikkelsen tűnt a legfőbb esélyesnek a Hyundai Motorsport egyik jövő évi ülésére, a tárgyalások is jól alakultak, aztán egyszer csak megszakadtak. 

Azt követően, hogy a Hyundai előbb bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Oliver Solberg szerződését, majd később Ott Tanak közölte, hogy elhagyja év végén a koreai gyártót, két hely is megüresedett csapatban. 

Az egyik helyre pedig sokan Andreas Mikkelsent gondolták fő esélyesnek, és ezt így gondolta a norvég versenyző is. 

“Nagyon közelinek tűnt a megegyezés – mondta Mikkelsen a Parc Ferme oldalnak. – Most nagyon csalódott vagyok, különösen a dolgok kezelése miatt. A tárgyalás során arról beszéltünk, hogy legalább hat versenyen indulhatok 2023-ban, és már olyan közel volt a megállapodás, hogy szerintem már a szerződés is elkészült. Hirtelen azonban megszakadt a kapcsolat, és úgy tűnik, hogy mást szerződtettek. Teljesen tiszteletben tartom, ha meggondolta a Hyundai magát, és végül másik versenyzőt választottak, de azt hiszem ezt velem is közölniük kellett volna, hogy tudjam miként állnak a dolgok.” 

Az a másik versenyző pedig jó eséllyel Esapekka Lappi lesz, akinek szerződtetéséről a Dirtfish már beszámolt, ugyanakkor hivatalos bejelentés még nem történt. 

Mikkelsen még mindig találhatna egy helyet az M-Sportnál, erre azonban kevés lehetőséget lát a 2021-es WRC2 világbajnok és Európa-bajnok. 

“Nem tudnék fizetni egy lehetőségért senkinek sem, azért, hogy Rally1-es autóval folytathassam. Ugyanakkor megoldás lehet jövőre is a Skoda, akikekkl nagyon jó a kapcsolatom. Motívál, hogy visszatérjek a gyári versenyzők közé, de teljesen nyitott vagyok a Skoda felé is. Szeretnék még egy lehetőséget kapni egy jó csapatban, mert azt hiszem, jobb versenyző vagyok, mint két-három éve.”

Fotó: Skoda Motorsport

Andreas Mikkelsen indulhatott a hétvégén először a vadonatúj Skoda Fabia RS Rally2-vel éles versenyen és meg is nyerte a Lausitz Rallyt Németországban.

Rovanpera bízik benne, hogy jövőre is összetartó csapat lesz a Toyota 

0

Jövőre változhat a Toyota Gazoo Racing csapatfelállása, azonban Kalle Rovanpera bízik benne, hogy továbbra is összetartó csapat lesz a japán gyártó, mert ez vezetett eddig sikerre. 

Jari-Matti Latvala csapatfőnök korábban többször elmondta, nem lát okot arra, hogy változzon a Toyota csapataösszetétele, azonban a legfrissebb információk alapján Esapekka Lappi a Hyundai Motorsporthoz fog igazolni, így szinte biztos, hogy egy új versenyzője lesz a japán gyártónak. 

Az idei világbajnok Kalle Rovanpera ugyanakkor bízik benne, hogy jövőre összetartó csapatban versenyezhet. 

“Eddig nagyon jó volt a csapatösszhang – mondta Kalle Rovanpera az Unibetnek. – A Toyota minden évben nagyon jó versenyzőkkel dolgozott. Nagyon jól tudtunk összedolgozni annak ellenére, hogy egymással is versenyzünk. Mindenki tisztában volt vele, hogy mi vagyunk a legjobb csapat, és ez remélem a jövőben sem fog változni. Kíváncsian várom, hogy kiderüljön, 2023-ban kik leszenak a csapatban.” 

A 22 éves versenyző azt is elárulta, hogyan tölti a decemberi ünnepi időszakot. 

“A karácsonyt biztosan a családommal, Finnországban fogom tölteni. Régen voltam már otthon, így a karácsony nagyszerű alkalom lesz erre. Addig azonban még sok utazás vár ránk.”