Kezdőlap Blog Oldal 1468

Tanak: Az aszfalt a gyengénk 

0

Ott Tanak bevallotta, aszfalton kevésbé tud jó teljesítményt nyújtani, mint murván, ezért a Horvát Rally előtti teszten sok munkát kell elvégeznie. 

A Hyundai észt versenyzője, Ott Tanak, 2019 rally világbajnoka számára nem indult jól az idei szezon sem, hiszen a Monte-Carlo Rallyn kiesett, míg Svédországban egy műszaki hiba miatt csak a Power Stage győzelemmel tudott öt pontot szerezni. 

A 14-szeres WRC futamgyőztes észt versenyző szeretne visszatérni a sikerek útjára a Horvát Rallyn, ahol ráadásul aszfalton kell gyorsnak lennie, amin kevésbé sikeres, mint murván. 

“Az aszfalt egyértelműen a gyenge pontunk – mondta Ott Tanak a WRC hivatalos oldalának. – A tesztszabályok miatt nem nagyon tudunk fejlesztő munkát végezni, mivel minden versenyző csak egy napot tud tesztelni egy verseny előtt. A rendelkezésre álló három tesztnapból muszáj a lehető legtöbbet kihoznunk. A csapat keményen dolgozott a gyárban, és az autóban is látok elegendő potenciált a sikerhez.” 

Ott Tanak és Martin Jarveoja az április 21-24. között sorra kerülő Horvát Rallyn nyolcadikként fog rajtolni a Hyundaijal az első napon, így már kissé koszos úton kell majd kiharcolnia a jó rajthelyet a verseny második napjára. 

Az észt páros tavaly a Sébastien Ogier-Julien Ingrassia, az Elfyn Evans-Scott Martin és a Thierry Neuville-Martijn Wydaeghe kettősöket követően a negyedik helyen zárt Horvátországban. 

13 szakasz a Kanári-szigetek Rallyn 

0

A Rally Európa-bajnokság harmadik versenyén, a Kanári-szigetek Rallyn idén négy szakasszal kevesebbet kell teljesíteni, mint 2021-ben, és a versenytáv is három kilométerrel rövidebb lesz. 

Tavaly november közepén rendezték a Kanári-szigetek Rallyt, a Rally Európa-bajnokság szezonzárójaként, idén azonban már a harmadik futam alkalmával a spanyol szigetekre kell menniük a versenyzőknek május közepén. 

A versenyen idén négy szakasszal kevesebbet, 13-at kell majd teljesíteni, a versenytáv ugyanakkor csak 3 kilométerrel lesz kevesebb, mint 2021-ben. 

A Kanári-szigetek Rally május 12-én este egy 1,5 km-es szuperspeciál szakasszal indul, majd másnap és az utolsó napon is hat szakasz vár a mezőnyre. A leghosszabb gyorsasági vasárnap kerül megrendezésre, a Moya-Valleseco szakasz 27,42 km hosszú lesz. 

2021-ben Alexey Lukyanuk és Alexey Arnautov Citroennel tudott nyerni 52,3 másodperccel megelőzve az idei Azori-szigetek Rallyn első győzelmét szerző spanyol Efrén Llarena-Sara Fernández kettőst, míg a harmadik a lengyel Miko Marczyk és Szymon Gospodarczyk lett. 

Herczig Norbert és Igor Bacigál minden bizonnyal indul a spanyol versenyen is az MRF Team versenyzőjeként, miután korábban már kétszer részt vett a Kanári-szigetek Rallyn, ahol 2018-ban Skodával a 13., míg egy évvel később Volkswagennel a negyedik helyen zárt Ferencz Ramón navigálásával. 

Amennyiben Csomós Miklós és Nagy Attila, Valamint Herczig Patrik és Bán Viktor is rajthoz áll a spanyol versenyen, úgy első alkalommal indulnának a rendezvényen. 

Az ERC pontversenyében két portugál rallyt követően Armindo Araújo vezet, míg Herczig Norbert a 13.

Két magyar páros a Horvát Rallyn 

0

Megjelent a Horvát Rally nevezési listája, melyen a László Zoltán–Kürti Tamás és a Bútor Róbert–Tagai Róbert kettősök is rajthoz állnak. 

Összesen 66 nevezés érkezett a Rally Világbajnokság harmadik futamára, a Horvát Rallyra, köztük 11 páros Rally1-es autóval áll rajthoz. 

Az aszfaltos verseny első napján a finn Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen fog elsőként rajtolni a Toyotával, majd a Hyundai belga versenyzői, Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe, az M-Sport brit-svéd kettőse, Gus Greensmith és Jonas Andersson, majd a japán-ír toyotás Takamoto Katsuta-Aaron Johnston következik. 

Az ötödik rajthelyen az ír, fordos Craig Breen–Paul Nagle indulhat, akiket a finn toyotás Esapekka lappi-Janne Ferm kettős, a svéd-brit Oliver Solberg–Elliott Edmondson, az észt Ott Tänak–Martin Jarveoja kettősök egyaránt Hyundaijal, a brit Elfyn Evans-Scott Martin Toyotával, majd a két francia fordos kettős, Adrien Fourmaux és Alexandre Coria, valamint Pierre-Louis Loubet és Vincent Landais követ. 

A versenyen rajthoz áll két magyar páros is, László Zoltán és Kürti Tamás a Rally3-as Forddal a WRC3 Open mezőnyében pontokért is harcolhat, míg Bútor Róbert és Tagai Róbert Peugeot 208 Rally4-gyel indul. 

A Horvát Rallyn április 21-24. között 20 gyorsasági szakaszt rendeznek, a versenytáv pedig 291 km lesz. 

2021-ben Sébastien Ogier és Julien Ingrassia szerezte meg a győzelmet Toyotával, csapattársa, Elfyn Evans és a hyundaios Thierry Neuville előtt. 

Armstrong a hetedik lett volna a Rally3-as Fiestával 

0

Jon Armstrong csak tesztelni ment az Azori-szigetek Rallyra, azonban elképesztően gyors volt így is, ha nincs műszaki hibája, a hetedik helyen zárhatta volna a Rally Európa-bajnokság második futamát. 

Jon Armstrong idén a Junior WRC-ben versenyez, és a WRC szünetében rajthoz állt az Azori-szigetek Rallyn, hogy tanulja a Ford Fiesta Rally3-as autót. 

A brit versenyző már a rally első szakaszán az abszolút kilencedik időt autózta, majd egy vízátfolyás után műszaki hiba miatt kénytelen volt kiállni. Vasárnap visszatérve hét szakaszból ötön sikerült Top10-es eredményt elérnie a sok Rally2-es autó között, és ha nincs a műszaki hiba, még a verseny hetedik helyét is megszerezhette volna, annak ellenére, hogy vasárnap fékhibája is volt. 

“A verseny utolsó napja nagyon jól sikerült – mondta a brit versenyző az ERC hivatalos oldalának. – Akkor is voltak műszaki hibáink, de összességében ez egy pozitív hétvége volt, még úgy is, hogy eredményünk nem olyan lett a szombati műszaki hiba miatt, mint amire számítottunk. Vasárnap a Sete Cidades szakasz második teljesítésénél egy sziklának értünk, és eltörtük az egyik féktárcsánkat. Az utolsó szakaszon három fékünk működött csak, de szerencsére sikerült a célba érés.” 

Armstrong szerint az Azori-szigetek Rally szakaszai feküdtek az autónak. 

“A Rally3-as autó nagyon jó, de nincs olyan erős, mint egy Rally2-es autó. Ezért igyekeztünk a lendületünket megőrizni. Az autó előnye, hogy keskenyebb, mint a Rally2-es autó, így a szűk szakaszokon, kanyarokban gyorsan lehet vele közlekedni.” 

A Rally3-as Ford nagyjából 235 lóerős, míg egy Rally2-es autó ezzel szemben 280 lóerő körül mozog. 

Millener: Jó lehetőség ez Fourmaux számára 

0

Az M-Sport csapatfőnöke, Richard Millener szerint Adrien Fourmaux mexikói indulása jó lehetőség a francia versenyző számára, hogy formában tartsa magát a WRC kéthónapos szünetében. 

Adrien Fourmaux is rajthoz áll a mexikói Nemzetek Rallyján a hétvégén, ahol Didier Auriol csapattársaként a francia színekért tud harcolni. 

A León központú verseny Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke szerint jó lehetőség, hogy versenyzője a WRC kéthónapos szünetében formában tartsa magát. 

“Elég hosszú szünet van a Svéd Rally és a Horvát Rally között a WRC szezonjában – mondta Richard Millener az WRC hivatalos oldalának. – Éppen ezért szerettük volna, ha Adrien elindul a mexikói versenyen egy Ford Fiesta Rally2-vel. A Nemzetek Rallyja egy érdekes lehetőség a tapasztalatszerzésre egy olyan versenyen, amit Adrien még nem ismer, és így formában is tudja magát tartani.” 

Fourmaux izgatottan várja a hétvégi versenyt. 

“Még soha nem jártam Mexikóban, de mindenki azt mondta, hogy ez egy nagyszerű rendezvény – mondta a francia versenyző. – Hallottam, hogy gyönyörűek a szakaszok, sok a néző, és az ország is nagyszerű. Nagyon várom már a versenyt, örülök, hogy Franciaországot képviselhetem. Örülök, hogy a versenyen a nemzetek sikereiért lehet küzdeni, főleg, hogy csapattársam olyan legenda lesz, mint Didier Auriol.“ 

Az M-Sport versenyzője már a jövőre is koncentrál Mexikóban. 

“Sok jó dologra számíthatunk a Nemzetek Rallyján, amit eddig csak tv-ben követhettem, de a legfontosabb az lesz, hogy tanuljam a szakaszokat a jövő évre készülve.” 

Hatékonyabb aerodinamikát kap a Skoda Fabia Rally2

0

A Rally2 szabályrendszere annak ellenére, hogy sok területen meglehetősen kötött, bőven nyújt lehetőséget a fejlesztésekre is. Az egyik ilyen az aerodinamika, ami a Rally1-es autók után a Rally2-esekben is egyre nagyobb szerepet kap. A Skoda Motorsport gőzerővel fejleszti az új Fabiát, ennek egyik fontos eleme az aerodinamika lesz.

Az utcai autó már eleve jó alap, az új Fabia légellenállási együtthatója 0,28, ami a kategóriában a legjobbak között van. Az elődmodell Cw értéke 0,32 volt – látható a fejlődés. A közel tíz százalékos csökkenés a közúti modellen üzemanyag-takarékosságot jelent, a rallyban azonban más szempontok számítanak.

A hatékonyság a kulcsszó, ennek mentén folyt a munka. „A fő fejlesztési cél a nagyobb leszorítóerő volt, egyúttal javítva az autó általános aerodinamikai hatékonyságát” – mondja Lukas Vojik, az aero részleg munkatársa.

Fontos, hogy a Rally2-ben tilos az aktív elemek használata, emiatt volt olyan terület ahol visszalépés történt. A hűtőrács mögötti elektromosan állítható lamellákat ki kellett szerelni az autóból. Az első lökhárítón viszont megtartották a nyílásokat amelyek az autó oldala melletti légáramlatot generálják, de ennek együtt kell működnie a rallyautó splitterével is.

Skoda Fabia Rally2
foto: Skoda Motorsport

Nem meglepő, hogy a legfontosabb aero elem a hátsó szárny, az viszont érdekes, hogy az ide érkező áramlatot már a tetőlemez alakításával szabályozzák. Sőt a versenyzőket friss levegővel ellátó nyílást is úgy formálták, hogy minél tisztább levegő érkezzen a hátsó szárny felé.

„A hátsó szárny sokkal nagyobb az utcai modellnél. A teljes leszorítóerő duplája a most futó Fabia Rally2 evo hasonló értékének” – mondja Lukas Vojik.

Skoda Fabia Rally2
foto: Skoda Motorsport

A munka először számítógépen kezdődött. A CFD szimulációval kapott eredményeket előbb a szélcsatornában ellenőrizték, majd a spanyolországi aszfaltos és murvás teszteken valós körülmények közt fejezték be a munkát. Az autó már versenyen is indult, Kris Meeke gyűjtött vele tapasztalatokat.

Simon Wagner először állt dobogóra az Eb-n 

0

Az osztrák Simon Wagner az Azori-szigetek Rallyn megszerezte első dobogós helyezését a Rally Európa-bajnokságon, annak ellenére, hogy nem számított ilyen jó szereplésre. 

Simon Wagner Gerald Winter navigálásával a harmadik helyen zárta a portugál Azori-szigetek Rallyt, melyen első szakaszgyőzelmét is elérte egy Skoda Fabia Rally2-vel. 

“Még most is hihetetlen, hogy dobogón végeztünk – mondta Simon Wagner az ERC hivatalos oldalának. – Csodálatos munkát végzett a csapat és a navigátorom, Gerald is az egész hétvége során. Nem hittem volna, hogy murván feltudjuk venni a tempót az Eb élmezőnyével az első nemzetközi versenyen Rally2-es autóval.” 

Az osztrák versenyző meglepődött szakaszeredményein. 

“Kissé meglepőek voltak a szakaszeredményeink, de sikerült teljesen probléma nélkül vezetnünk, ami valószínűleg a jó eredményeket okozta. Csak a saját tempómat és feladatomat végeztem, ami elég volt a dobogós eredményhez. A szombat tökéletesen sikerült, míg vasárnap kicsit küzdöttem a gyors szakaszokon. Tudom, hogy még több murvás tapasztalatra van szükségem, hogy megközelíthessem aszfaltos tempómat.” 

Simon Wagner 2016-ban a cseh Barum Rallyn debütált az ERC mezőnyében, majd 2020-ban a Rally Hungaryn indult először összkerék-hajtású autóval a kontinens-bajnokságon. 

Azori-szigeteki eredményével a Rally Európa-bajnokság hetedik helyén áll Wagner a Kanári-szigetek Rally előtt, ahol ugyancsak indulni fog május 12-14. között. 

A portugál verseny a 13. ERC futama volt az Osztrák Rally Bajnokság tavalyi győztesének. 

Breen legendás olasz versenyen készül Horvátországra

0

Az M-Sport versenyzője, Craig Breen rajthoz áll az olasz Sanremo Rallyn, így készülve a rally világbajnokság következő, horvát versenyére. 

Craig Breen 2019 és 2021 után ismét a győzelmet célozza meg a Sanremo Rallyn, ahol a Horvát Rallyra fog készülni egy Ford Fiesta Rally2-vel. Az ír versenyző korábban Skodával és Hyundaijal tudott nyerni az olasz versenyen. 

A Sanremo Rally idén az Olasz Rally Bajnokság második futama lesz április 8-10. Között, de 2033-ig a WRC naptárában is szerepelt. 

Az M-Sport versenyzője a közösségi médiában jelentette be indulását Olaszországban, ahol John Rowan lesz a navigátora, akivel 2020-ban versenyzett utoljára. 

“Nagyon boldog vagyok, hogy bejelenthetem idei indulásom az olasz Sanremo Rallyn – írta Craig Breen. – A Svéd Rally óta eltelt egy kis idő, így az olasz futam jó lehetőség lesz ismét a versenyzésre. Nagyon várom már, hogy a Rally2-es Fordot vezethessem, és második versenyünkön induljunk John Rowannel. Mindent meg fogunk tenni a jó eredmény érdekében.” 

Breen csapattársa, Adrien Fourmaux a hétvégén ül egy Ford Fiesta Rally2 volánja mögé, hogy részt vegyen a mexikói Nemzetek Rallyján. 

Craig Breen idei WRC szezonja nagyszerűen indult a Monte-Carlo Rallyn megszerzett 3. helyezéssel, azonban Svédországban csupán egy pontot tudott szerezni, így a vb pontverseny hetedik helyéről várhatja az április 21-24. Közötti Horvát Rallyt. 

Adrien Fourmaux két vb futam alatt még nem tudott célba érni. 

Ostberg: Egy szinttel erősebb lett a magyar bajnokság – videó 

0

Mads Ostberg Patrik Barth navigálásával megnyerte a Salgó Rallyt, de a norvég pilótának minden tudására szükség volt ehhez. 

Mads Ostberg tavaly kihagyta a Salgó Rallyt, idén azonban Patrik Barth navigálásával  győzelmet tudott szerezni a Magyar Rally Bajnokság szezonnyitóján egy defekt ellenére is. 

“Nagyszerűen érzem magam, mivel sokkal jobban kezdtük ezt a szezont, mint a tavalyit – mondta Mads Ostberg az R-FACTOR videójában – Tavaly nem sikerült nyerni, most viszont ez összejött, szóval soha rosszabb kezdést. Minden jól működött a versenyen, élveztem az összes szakaszt és a többiekkel való küzdelmet is. Nem volt könnyű verseny, de nem hibáztunk, minden szakaszon a legjobb tudásunkat nyújtottuk, így sikerült nyerni.” 

A 2020-as WRC2-es világbajnok már tavaly is jó véleménnyel volt a magyar bajnokság erősségéről, az idei évre azonban még tovább erősödött a mezőny a norvég versenyző szerint. 

“Már tavaly is feltűnt, hogy mennyire erős a magyar bajnokság, de most talán még egy szinttel feljebb lépett. Új nevek és csapatok jelentek meg, még nagyobb lett a tempó. Nagyon élvezetes verseny volt, melyen a legjobb tudásomat kellett nyújtanom, hogy nyerni tudjak.” 

A szoros küzdelem ellenére a bajnoki cím Ostberg célja, amihez tudja, hogy minden pontra szüksége van. 

“A célunk természetesen a bajnoki cím az idén, ezért lehetőleg minden versenyt meg kell nyerni. Minden megszerezhető pontra szükségünk van, ami most nem jött össze, mert a Power Stage-t más nyerte. Talán ez az egyetlen negatívum most. Elnézést is kértem a csapattól, hogy ez most nem sikerült, de legközelebb ismét megpróbáljuk.” 

Spici még fekete zónában van, de szerintünk kijön belőle

0

Három év után láthatjuk újra versenyautó volánja mögött Spitzmüller Csabát április 18-án, húsvéthétfőn a Legendák Tornáján. Spici Trabanttal és Almera kit carrral szerzett tapasztalatai jók lehetnek a Clióban, aki pedig Zsigulival ment, annak a drift sem okozhat gondot, de azért még fekete zónában érzi magát és bevallottan mindenkitől tart. 

Húsvéthétfőn rendezik meg a RabócsiRingen a Legendák Tornáját, amelyre a magyar autósport 18 valóban legendás alakja kapott meghívást. A versenyen Renault Clio Rally5-tel, BMW E46-tal és gokarttal kell megmérkőzni egymással. Az egyik legenda Spitzmüller Csaba, Spici, aki természetesen jót nevetett a legenda kifejezésen. 

„Hát figyelj, a gokarttal nagyon szürke zónában vagyok, annyira, hogy az már szinte fekete – nevetett. – Öt-hat alkalommal mentem bérgokarttal, de nincs nagy rutinom. Putnokon van egy gokart pálya, ami nagyon csúszik, azt élvezem, de tapadós pályán nem tudom, hogy mit tudok kihozni belőle. 

Viszont az biztos, hogy most fogok először egyenlő feltétellel versenyezni gokarttal, mivel ki lesznek súlyozva. Eddig mindig súlyhátrányban voltam, de most lehet, hogy kiderül, nem csak a súllyal volt gondom.“

Spici a WRC-k és az N-es Mitsubishi után most egy belépőszintű elsőkerék-hajtású Rally5-ös autóval kell, hogy megmutassa. Nem idegen tőle, hiszen pályafutását Trabanttal kezdte, amiben egyszer egy iskolaudvaron, zászlófelhúzás közben ébredt, de ez egy másik sztori. Sőt, versenyzett Almera kit carral is, amivel viszont nyert ORB-ben gyorsasági szakaszt abszolútban, ráadásul esőben. Hol máshol egy elsőkerekes kocsival? 

„Régi szép emlékek, de mind a kettő igaz“ – nevet újra Spici, de írhatnám azt is, hogy még mindig, merthogy az egész beszélgetés nagyon vidám hangulatban zajlott. 

„Ez olyan, mint a biciklizés, ha egyszer megtanultad, nem felejted el, de azért fel kell eleveníteni a tudást. 2019-ben mentem utoljára versenyautóval, amikor második lettem a rallycross ob-n. Tavaly, amikor teszteltünk, vezettem (Foczkó) Ákos Mitsubishijét, és érezhetően be voltam rozsdásodva.“

Na és akkor még ott van a dirft. Bár, ha valaki még emlékszik, hogy Spitzmüller Csaba akkor vált Spicivé, amikor a Kocka Zsigulival keresztbe csúszva érkezett minden kanyarban és meg voltunk érte őrülve a rally2 mezőnyében, akkor azért ez sem okozhat nagy gondot. 

„Vezettem BMW-t nem is olyan régen, az is nagyon jó kis kocsi volt. A driftről azt mondták, hogy vannak érintési pontok, és az a lényeg, hogy minél gyorsabban, minél jobban keresztben és minél közelebb a falhoz menjél. Mondtam, akkor sok olyan autót hozzatok, aminek van hátulja. De végül is annak is egy kormánya és négy kereke van, csak megoldom valahogy.“

Amúgy Spiciről is sugárzott, hogy teljes be van indulva a versenytől. 

„Hogyne lennék. Három éve mentem utoljára, és tudod mi hiányzik a legjobban? Amikor lejössz a gyorsaságiról és várod az idődet a táblán.“

Most lesz ilyenben része, nem is egyszer. 

„Igen, nagyon kíváncsi vagyok, az nem kérdés, hogy Kancsár Feri agyonver gokarttal, a driftesek meg a BMW-vel. Összességében nincs olyan versenyző, akitől kiemelten tartok, mert mindenkitől tartok. De jó buli lesz. Nagyon hiányzott már egy ilyen rendezvény a magyar autósportnak, és szerintem a szurkolóknak is. Biztos vagyok benne, hogy a pályán és a pálya szélén is nagyon jól fogjuk érezni magunkat.“

Ez akár jó lezárás is lehetett volna, de Spici még hozzátette: 

„Nem hiszem el, hogy a Trabantos sztorira emlékszel.“ 

A Legendák Tornájára kedvezményes, elővételes jegyek itt vásárolhatók.