Kezdőlap Blog Oldal 1482

Két magyar győzelem a CEE első futamán

0

Két győzelmet és összesen négy dobogós helyezést szereztek a magyar versenyzők a Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE) első bajnoki fordulóján az olaszországi Jesolóban. Krepcsik Áron a JuniorMaxot, Kovács Zsombor pedig a SeniorMaxot nyerte meg, míg Fally Marko a MicroMaxban lett második, Vida Benedek pedig a DD2-ben harmadik. 

Jócskán kibővült és megerősödött a CEE mezőnye, az egy héttel ezelőtti Bónusz Kupához képest. Majdnem az összes géposztályban teltház volt, és összesen 156 nevezője volt az első bajnoki fordulónak. 

MicroMax

A legkisebbek versenyében ketten képviselték a magyar színeket. Fally Marko második, míg Rózsa Dominik a 27. helyet szerezte meg. 

MiniMax

Az eggyel nagyobb, MiniMax mezőnyben inkább a tapasztalatszerzés és fejlődés volt a célja a magyaroknak. Itt Zsebő Marcell végzett a 13. helyet, míg Fally Marcell, Nógrádi Nimród és Kalapács Márk osztoztak a 23–25. helyen. 

Fotó: Hajóka Sportfotó // Krepcsik Áron
JuniorMax

Nyolc magyar versenyző indult a juniorok között. Krepcsik Áron az elődöntőt, a döntőt és a szuperdöntő is megnyerve magabiztosan végezett a kategória élén. Tótis Balázs a hatodik, Lipovics Patrik pedig a 17. helyet szerezte meg. 

SeniorMax

Hasonlóan dominálta a felnőttek (Senior) mezőnyét Kovács Zsombor, aki az elődöntőt, a döntőt és a szuperdöntőt is megnyerte. Dominkó Arnold a hatodik, Juráncsik Balázs a hetedik helyen végzett. 

DD2/DD2 Masters

Három versenyző képviselte hazánkat DD2-ben. Az idén váltott erre a kategóriára Vida Benedek, aki újra régi jó formáját hozta és kiegyensúlyozott teljesítménnyel, nagyon szoros versenyben állhatott fel a hétvége dobogójára. Szabó Bende mindössze egy ponttal szerzett kevesebbet Vida Beninél, amely ezúttal az ötödik helyre volt elegendő. Gyutai Péter a DD2 Mastersben szerezte meg a negyedik helyet. 

A CEE második fordulóját, Kecskeméten rendezik, április 15–17-e között, amely előtt egy héttel szintén ezen a pályán veszi kezdetét a magyar bajnokság is. 

Fotó: Hajóka Sportfotó // Vida Benedek
Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE-RMC) első futamának magyar eredményei

MicroMax:
Fally Marko #69, 2. hely
Rózsa Dominik #24, 27. hely

MiniMax:
Zsebő Marcell #178, 13. hely
Fally Marcell #139, 23. hely
Nógrádi Nimród #177, 24. hely
Kalapács Márk #118, 25. hely

JuniorMax:
Krepcsik Áron #230, 1. hely
Tótis Balázs #205, 6. hely
Lipovics Patrik #219, 17. hely
Krausz Dániel #206, 20. hely
Deák Dominik #240, 21. hely
Varga Martin Ernesto #212, 23. hely
Dezső István #225, 30. hely
Körmöczi Ákos #244, 33. hely

SeniorMax:
Kovács Zsombor #371, 1. hely
Dominkó Arnold #319, 6. hely
Juráncsik Balázs #376, 7. hely
Szigl Alexander #325, 18. hely
Szabó Ádám #342, 20. hely
Zsidró Levente #355, 22. hely
Urbán Zoltán #375, 25. hely
Szabó Zalán #394, 33. hely

DD2:
Vida Benedek #446, 3. hely
Szabó Bende #496, 5. hely

DD2 Masters:
Gyutai Péter #585, 4. hely

Forrás: Fülöp Attila – MGSZ

Teljes eredménylista itt található.

Fourmaux: Néha önmagad ellen kell versenyezned

0

Adrien Fourmaux számára nem indult jól a szezon, hiszen a Monte-Carlo Rallyn baleset, Svédországban pedig műszaki hiba miatt esett ki. 

Az M-Sport versenyzője, Adrien Fourmaux idén már teljes szezont mehet a Rally Világbajnokságon, azonban a szezon a vártnál is rosszabbul indult, miután a Monte-Carlo Rallyn egy hatalmas baleset, a Svéd Rallyn pedig műszaki hiba miatt esett ki. 

“A Monte után boldog lehettem a Svéd Rallyn nyújtott teljesítménnyel – mondta Adrien Fourmaux a Dirtfishnek. – Nem volt könnyű elkezdeni a svéd versenyt, mert tudtam, hogy nem szabad hibáznom. A tempómat nem gondolom, hogy rossz lett volna, még úgy sem, hogy nem a határon vezettem. Úgy gondolom, hogy mindig van valami olyan dolog, amit még meg kell tanulnunk, és a Monte pont ilyen volt. A balesetet követően arra koncentráltam, hogy hiba nélkül folytassam a szezont. Egy kiesés után nyomás helyeződik az emberre, de nem most fordult először elő ilyen velem, így próbálok előre tekinteni. A legnagyobb tanulság az volt, hogy néha nem a riválisok ellen, hanem saját magad ellen kell küzdened. Csak a saját dolgodra, a vezetésre szabad koncentrálnod. Nem az eredményeket kell figyelned, hanem hogy jó munkát végezz. Mindig a jelenre kell koncentrálnod és nem a jövőre. A Montét mindig kedveltem, ezért talán túl sokat vártam magamtól. Jól szerettem volna teljesíteni, ami sikerült is, de túl sokat kockáztattam a verseny azon szakaszában. Van a versenynek olyan időszaka, amikor jobb eredmény reményében kockáztatni kell, de nem a verseny harmadik szakaszán. Nem egy szakaszt kell jól teljesíteni ahhoz, hogy nyerjél, hanem a teljes versenyt kell figyelni. Rájöttem, hogy amikor feszült vagyok, akkor lassabban vezetek, mint amikor nyugodtan versenyzek.” 

A Svéd Rallyból kiesése ellenére is sokat tanult az M-Sport francia versenyzője. 

“Érdekes volt olyan nagy sebességgel vezetni havon. Meg kellett találni a kompromisszumot a sebesség és a hófalak használata között. Úgy gondolom, hogy sokat tanultam a versenyből.” 

Rovanperä tanult a hibából 

0

Kalle Rovanperä hasonló helyzetben volt egy évvel ezelőtt a Horvát Rally előtt, hiszen akkor is vezette a világbajnokságot, azonban az aszfaltos verseny elején hibázott már. Tom Fowler, a Toyota Gazoo Racing műszaki igazgatója azonban úgy gondolja, tanult tavalyi hibájából fiatal honfitársa. 

Kalle Rovanpera tavaly a Monte-Carlo Rally és a finn Arctic Rally után hasonló helyzetben találta magát, mint idén, amikor a Monte és Svédország után vezeti a WRC pontversenyét. 2021-ben azonban már hat kilométer után balesetet szenvedett a Horvát Rallyn. Idén reméli a finn versenyző, hogy jobb eredményt tud elérni. 

“Már nagyon várom a horvát versenyt, de egyúttal remélem is, hogy az eredmény egy kicsit másabb lesz, mint tavaly – mondta Kalle Rovanperä a WRC hivatalos oldalának. –  Mivel tavaly már gyorsan a verseny elején kiestem, így nincs semmi tapasztalatom róla.

Idén előbb meg kell nézni majd, hogy mennyire tudok jól teljesíteni a versenyen. A Svéd Rally után nőtt az önbizalmam, sok pontot szereztünk a győzelemmel és elégedetten fejeztem be a versenyt.” 

A Toyota Gazoo Racing műszaki igazgatója, Tom Fowler szerint tanult Kalle Rovanpera a tavalyi balesetből Horvátországban. 

“Kalle nagyon intelligens versenyző – mondta Fowler. – Minden bizonnyal tanult a tavalyi balesetből. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a nehéz szakaszon ő indult elsőként. Mögötte rajtolva Sébastien Ogier is majdnem balesetet szenvedett abban a kanyarban.” 

A Horvát Rallyt április 21-24. között rendezik, a szervezők pedig 350 ezer nézőt várnak, akik számára a verseny mellett egyéb programokat is kínálnak. 

M-Sport: Minden felületen versenyképes lehet a Puma 

0

Az M-Sport csapatvezetője, Richard Millener szerint a Ford Puma Rally1 alvázának fejlesztését követően minden felületen versenyképes lesz. 

Az M-Sport az idén debütált hibrid Ford Puma Rally1 kifejlesztésénél különösen nagy figyelmet fordított az alváz kialakítására, mely Richard Millener szerint minden felületen versenyképessé teszi az autót. 

“Sok dolgon dolgoztunk ezzel az autóval – mondta az M-Sport csapatfőnöke. – Az egyik legnagyobb dolog az alváz, melynek megalkotása során sokat dolgoztunk, hogy a legjobb legyen és a legjobb legyen a geometriája. Sikerült növelnünk az autó sebességét és reakciókészségét, amire a pilóták korábban sokat panaszkodtak, mert a Fiesta lassabban reagált. Örülünk a murvás és az aszfaltos teljesítményünknek, ezért úgy gondolom, hogy idén minden felületen versenyképesek leszünk.” 

A WRC szezon legközelebb a Horvát Rallyval folytatódik, majd a Portugál Rallytól elkezdődik a murvás versenyek sorozata. 

“Minden versenynek megvannak a maga kihívásai. A Szardínia Rally típusú versenyek zökkenőmentesek, ezeken a forró, durva talaj lehet kihívás. Portugáliában megint más kihívást jelentenek a gyors és helyenként nagyon sima utak, melyek esőben különösen csúsznak.” 

Az M-Sport a Monte-Carlo Rallyn Sébastien Loeb révén nyerni tudott, míg Craig Breen a harmadik, Gus Greensmith pedig az ötödik lett. A havas Svéd Rallyn azonban Gus Greensmith érte el a legjobb eredményt, ugyancsak egy ötödik helyezéssel. 

Két verseny után Sébastien Loeb még mindig harmadik Gus Greensmith-t megelőzve, míg Craig Breen a hetedik helyen áll. 

A gyártók bajnokságában az M-Sport a második helyen áll a Toyota mögött és a Hyundai előtt. 

Sesks: Az ERC Open választása egy logikus lépés volt 

0

Martins Sesks magabiztos győzelmet aratott az ERC Open kategóriájában a Fafe Rallyn, mely a Rally Európa-bajnokság nyitó versenye volt. A lett versenyző elmagyarázta, hogy miért választotta ezt a kategóriát, amelyet csak a versenyeken értékelnek, bajnoki címet nem lehet szerezni. 

Martins Sesks tavaly a Junior WRC-ben a harmadik helyet szerezte meg, majd az idei évet már a Rally Európa-bajnokságon tervezi egy Rally2-es autónál 30 lóerővel gyengébb, Rally2-es Kittel szerelt Skoda Fabiával, mellyel a Fafe Rallyn magabiztosan nyert az ERC Open kategóriában és szerezte meg a verseny abszolút hetedik helyét. 

“Már a Junior WRC 2020-as második helye után gondolkoztunk, hogy mit tegyünk – mondta Martins Sesks az ERC honlapjának. – Akkor még nem volt megfelelő kategória Rally2-et Kittet használó, vagy Rally3-as autó számára. Az idei évre volt ajánlatunk Rally2-es autóval is, amivel az Eb-n és Vb-n is indulhattunk volna, de anyagi keretünk nem volt elég hozzá. Az ERC Open kategória a leglogikusabb döntésnek tűnt, mert a Rally2-es Kittet használó autó gyorsabb egy Rally3-as autónál és közel áll a Rally2-es autóhoz, miközben jóval olcsóbb annál. Egy Rally2-es Kittet használó autó esetében két versenyen is indulhatunk abból a pénzből, amivel egy versenyen tudnánk részt venni Rally2-es autóval.” 

A lett versenyző indul az Azori-szigetek Rallyn is a Skoda Fabiával, de az utána lévő programról még nem döntöttek. 

“A Fafe Rallyn megtapasztaltuk, hogy gyors ez az autó és kevésbé tűnt fel a lóerőhiány is. A verseny előtt nem tudtuk, hogy mire képes ez a Skoda, ezért arra törekedtünk, hogy ezt kitapasztaljuk. Ha már Lettországból eljöttünk egy ilyen messzi versenyre, akkor butaság lenne nem indulni az Azori-szigeteken is, ezért a Proracing Rally Teammel az ERC szezon első két versenyére állapodtunk meg, a folytatásról pedig később döntünk.” 

Az ERC Open kategória indulói nem szerezhetnek ERC pontokat és bajnoki címet, csupán a versenyeken értékelik őket.

Két Herczig az Azori-szigeteken 

0

A Rally Európa-bajnokság idei második versenyén, az Azori-szigeteken Herczig Norbert és fia, Herczig Patrik is rajthoz áll, ugyanakkor Csomós Miklósék nem indulnak. 

A március 25-27. közötti Azori-szigetek Rally a Rally Európa-bajnokság és a Portugál Rally Bajnokság második futama, valamint az Azori-szigeteki Bajnokság szezonnyitója lesz, ennek megfelelően sok jó versenyző adta le nevezését a murvás futamra. 

Az 1-es rajtszámot Armindo Araújo kapta, aki a Fafe Rallyn második helyen zárt a győzelmet megszerző Nil Solans mögött. A spanyol versenyző bár korábban elmondta, hogy leadta nevezését a második ERC futamra is, de a költségvetése nincs meg a versenyre, a nevezési listán pedig nem is szerepel. 

A Fafe Rallyn sokáig második helyen álló, majd harmadik helyen célba érő Georg Linnamae ugyancsak nem nevezett a versenyre. 

A 46 nevező páros között két magyar párost találunk, Herczig Norbert és Igor Bacigált az MRF Team versenyzőiként a 12-es rajtszámmal indulnak, míg Herczig Norbert fia, Patrik, valamint navigátora, Bán Viktor első idei ERC futamára készül a 35-ös rajtszámot viselő Renault Clio Rally5-tel, mellyel az ERC4-ben és a Toksport WRT által kiírt Clio Kupában is érdekeltek lesznek. 

Csomós Miklós és Nagy Attila a Fafe Rallyn megszerzett 10. helyezés után nem indul az Azori-szigeteken.

Az Azori-szigeteken 23 Rally2-es autó áll rajthoz, az ERC3-ban ketten, míg az ERC4-ben 11-en küzdenek meg. Az ERC Open kategóriában ugyancsak ketten indulnak, mivel a Fafe Rallyn a kategóriát magabiztosan nyerő Martins Sesks nem nevezett a kategóriába. 

Hideg Ádám: Amikor semmi nem jön be

0

Jó volt a tempója Hideg Ádámnak a WSK Super Master Series negyedik fordulóján, Sarnóban, a versenyszituációkat is jól kezelte, így minden adva volt, hogy Hideg Ádám jó eredményt érjen el. Csak éppen a négy előfutamban háromszor kilökték, negyedszerre pedig eltört a kipufogója. 

Nagyon komoly dolognak kell történnie Hideg Ádámmal, hogy ne jusson be WSK-futamon az OKJ kategória döntőjében. Az elmúlt versenyeken láthattuk, hogy a leglehetetlenebb szituációkból is felállt és beverekedte magát a döntőbe. Azonban a mostani helyzettel már ő sem tudott mit kezdeni. 

Az időmérőn csoportjában a 15. helyet szerezte meg, összesítettben pedig a 79 fős mezőnyben 44. lett. A négy előfutamból háromszor lökték ki a pályáról. Kétszer nem ért célba egyszer pedig a 16. helyig felküzdötte magát. A negyedik előfutamban pedig eltört a kipufogója, de mesterien kivédekezve 11. lett.

A warm upon sértetlenül úszott meg egy balesetet, amikor egy versenyzőtársa átrepült rajta. A B elődöntőben 16. lett, amivel egy kicsit javítani tudott a helyezésén, de így is a döntő előtti összesítésben 50. lett, amivel nem jutott be a döntőbe.

„Ezen a hétvégén tényleg összejött minden – mondta Hideg Krisztián, Ádám édesapja. – Az időmérőn elég nehéz csoportba került Ádám, de a helyezkedésén is kellene egy kicsit javítani. Ez jelenleg a gyenge pontja. 

Fotó: Hideg Team

Az előfutamokon háromszor is kilökték, negyedszerre meg eltört a kipufogója. Olyan hangja volt, hogy pontosan lehetett hallani, hol jár a pályán. Alulról kicsit nyomatékosabb lett a motor, de nagyon sok végsebességet veszített. Viszont nagyon szépen kivédekezte ezt a futamot.

A warm upon is belekeveredett egy balesetbe, de csak a sisakján lett egy guminyom, azon kívűl, Ádám és gokart is sértetlen maradt. Ez egy ilyen hétvége volt, háromszor kellett a vázat padra tenni, hogy helyre húzzák. 

Ádám viszont jól ment, ha az időmérőt jobban össze tudja rakni, akkor az eredmény is jönni fog.“

Hideg Ádám, OKJ eredményei
WSK Super Master Series, Sarno (Olaszország), 2022. március 11–13.

Résztvevők: 79
Időmérő futam: 15.
Időmérő: 44.
BD előfutam: 31. (kiesett)
CD előfutam: 16.
DE előfutam: 28. (kiesett)
AD előfutam: 11.
Előfutamok összesen: 54.
B elődöntő: 16.
Összesített eredmény a döntő előtt: 50.

Teljes eredménylista itt található.

WSK: Két legjobb magyar eredmény

0

Két magyar versenyző is eddigi legjobb WSK eredményét érte el a Super Master Series negyedik, egyben utolsó futamán. Molnár Martin az OKJ kategória döntőjében lett 18., Gáspár Benett pedig Miniben 17. 

Újra öt magyar versenyző állt rajthoz a WSK Super Master Seriesben. A négyfutamos bajnokság utolsó fordulóját a Nápoly közeli Sarnóban rendezték. 

A Mini kategóriában Gáspár Benett remekelt, az előfutamok után a 20. helyen állt, az elődöntőben 15., a döntőben pedig 17. lett. Ezzel 6 pontot szerzett, amivel 13-ra növelte pontjai számát és a bajnokság 27. helyén végzett. 

Gender Tomi a fejlődési szakaszában máshol tart, ő az elődöntő 26. helyén végzett, az összesen 79 fős Mini mezőnyben. 

Felemás eredményt hoztak a magyar versenyzők az OKJ (junior) kategóriában. Molnár Martin pályafutása legjobb WSK eredményét érte el a döntő 18. helyén. Ezzel 42-re növelte pontjai számát és a bajnokságban is a 18. helyen végzett. 

Fotó: WSK

A tempóval nem volt gond Hideg Ádámnál sem, ám a négy előfutamból háromszor kilökték, egyszer pedig a törött kipufogó hátráltatta, így az a ritka helyzet állt elő, hogy nem jutott döntőbe. Az elődöntő 16. helyével azonban így is szerezett egy pontot, így a bajnokságot 32 ponttal a 24. helyen zárta.

Szintén nehéz hétvégéje volt Krózser Menyának az OK kategóriában, ahol a váz, a gumik és a versenyző stílusa nem nagyon akart összhangba kerülni. Menya nagyon elkeseredett volt, de a csapata megnyugtatta, néha vannak ilyen hétvégék a gokartsportban. 

Fotó: MHH Kart Team

Menya az elődöntőben a 24. helyen végzett és ezúttal nem szerzett pontot, így a bajnokságot 13 ponttal a 30. helyen fejezte be. 

A WSK júliusban folytatódik a kétfutamos Euro Series-zel. Az OKJ és OK mezőny azonban nem sokat pihenhet, hiszen március 24–27-én kezdődik a négy futamos Champions of the Future sorozat a portugáliai Portimaóban. 

Magyar versenyzők eredményei a WSK Super Master Series 4. futamán, Sarnóban

Mini
Gáspár Benett, döntő 17.
Gender Tamás, elődöntő 26. 

OKJ
Molnár Martin, döntő 18.
Hideg Ádám, elődöntő 16.

OK
Krózser Menya, elődöntő 24.

Magyar versenyzők végső helyezése a WSK Super Master Seriesben

Mini
27. Gáspár Benett 13 pont

OKJ
18. Molnár Martin 42 pont
24. Hideg Ádám 32 pont

OK
30. Krózser Menya 13 pont

Teljes eredménylista itt található.

Suninen így akar világbajnok lenni a Hyundaijal

0

Teemu Suninen nem rejtette véka alá Hyundai szerződésének okát és azt sem, hogy ha idén valaki a WRC2-es világbajnoki címre pályázik, akkor vele kell megbirkóznia. 

Milyen érzés visszatérni a Hyundai i20 N Rally2 pilótafülkéjébe egy teljes WRC2-es kampányra?

Természetesen jó. Nagyszerű szórakozás lesz ez a szezon, és alig várom már.

Miért döntöttél úgy, hogy idén a Hyundai Motorsport / Red Grey csapattal versenyzel?

A Hyundai a múltban is versenyképes autókat készített és fejlesztett ki rallyversenyekre. Most a Hyundai i20 N Rally2-vel egy új autó áll rendelkezésre, és úgy gondolom, hogy erős szinergia lesz a legjobb eredmények elérése érdekében.

Nagyon elégedett voltam azzal, ahogy a Red Grey csapatként működött az eddigi tapasztalataim során, és örülök, hogy ebben a szezonban is velük dolgozhatok. Mindössze 15 percre lakom a csapat észtországi bázisától, ami szintén nagyon jó.

A csapat a bajnokság megnyerését tűzte ki célul, hogyan fogod ezt megvalósítani?

Keményen kell dolgoznom és mindenféleképpen fel kell készülnöm – fizikailag edzeni, és a raliversenyek előtt tesztelési lehetőségeket biztosítani. Mentálisan is készen kell állnom arra, hogy minden egyes rally során harcoljak. Tehát a fizikai és mentális felkészülés és edzés kombinációja segít majd abban, hogy teljes mértékben kibontakoztassam a bennem rejlő lehetőségeket.

Mi lesz a sikered kulcsa?

Számomra a kulcs az, hogy a rallyk előtt elég időt töltsek a volán mögött és az autóban. Fontos, hogy a megfelelő érzéseket megszerezzem, és rengeteg ülésidőm legyen az autó tesztelésére. Az elmúlt két év kihívást jelentett a rallyzásban a teszt- és vezetési lehetőségek hiánya miatt, de idén rengeteg alapos felkészülésnek kell lennie a rallyversenyekre, így már alig várom, hogy elkezdhessem a szezont

Az i20 N Rally2 még viszonylag újdonságnak számít a rallyversenyzésben; mit gondolsz az autó csomagjáról?

Ígéretes kezdésen van túl. Spanyolországban a második helyen végeztünk a Hyundai i20 N Rally2-vel mindössze az első versenyünkön. Természetesen van még tennivaló – az autók fejlesztése évekig tartó intenzív munkát igényel. Készen állok arra, hogy a képességeimet, tudásomat és erőfeszítéseimet rendelkezésre bocsássam, hogy részese legyek ennek a folyamatnak.

Mennyire vettél vagy fogsz részt az autó fejlesztésében?

Már volt néhány fejlesztési tesztünk aszfalton, bár a WRC2-ben idén a murvás rallyversenyekre koncentrálunk. Több mint boldog vagyok, hogy több tesztet is elvégezhetek, hiszen ez volt az egyik fő oka annak, hogy a Hyundai Motorsporthoz akartam csatlakozni. A jó mennyiségű teszteléssel fejlődhetek és javulhatok versenyzőként, valamint segíthetek egy még jobb autó kifejlesztésében.

Túlnyomórészt murvás versenyeken fogsz indulni, míg korábban az aszfaltos Catalunya Rallyn vettél részt. Hogyan fogsz felgyorsulni a különböző felületeken?

Terveztünk teszteket az első murvás rallynk előtt, ami véleményem szerint nagyon fontos számomra, mint versenyzőnek. A WRC-s dobogós helyezéseim a Portugál és Szardínia Rallyn volt, így ott ismét erős akarok lenni. Természetesen sokat kell még tanulnom az új autóval kapcsolatban, de már nagyon várom a kihívást.

Melyik versenyt várod a legjobban?

Hogy őszinte legyek – Finnország, a hazai rallym, amelyet tavaly megnyertem. Kihívást jelent, de szórakoztató.

Suninen a Hyundaihoz igazolt

0

Teemu Suninen és Fabrizio Zaldivar lesz a Hyundai gyári versenyzője a WRC2-ben, akikkel a dél-koreai gyártó nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy megszerezzék a bajnoki címet.

A tehetségek gondozása iránti folyamatos elkötelezettség részeként a Hyundai két Hyundai i20 N Rally2 autóval indul idén hét vb-futamon. A program a Portugál Rallyval kezdődik május 19-22-e között. Az autókat a RedGrey Team fogja üzemeltetni a harmadik egymást követő szezonban, és a Hyundai Motorsport N néven versenyeznek majd – áll a Hyundai közleményében.

Az új felállással, amely a tapasztalat és a tehetség erős keverékével büszkélkedhet, a Hyundai Motorsport bízik abban, hogy elérheti a bajnoki címet. A finn Teemu Suninen korábban a Hyundai i20 N Rally2-vel 2021-ben a WRC2-ben második helyen végzett a Catalunya Rallyn, mielőtt a Hyundai i20 Coupe WRC-vel helyettesítette Ott Tänakot a Monza Rallyn.

Amellett, hogy Suninen jelentős vb-tapasztalattal büszkélkedhet, 15 dobogós helyezést és hat győzelmet szerzett a WRC2 osztályban. A 2022-es szezonban Suninen mellett ismét Mikko Markkula lesz a navigátor.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy ismét a Hyundai Motorsporttal dolgozhatok együtt, és egy teljes WRC2-es szezonban versenyezhetek a Hyundai i20 N Rally2-vel – mondta Suninen. – Mikko és én már kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mire számíthatunk a tavalyi Catalunya Rallyn, ahol a második helyen végeztünk.

Számomra a rendszeres tesztelés és az autó fejlesztésében való szerepvállalás lehetősége volt a legvonzóbb . Megvan bennem a lehetőség, hogy ne csak egy versenyképes pakettet hozzak létre, hanem versenyzőként is fejlődjek az észtországi és az alzenaui csapatok támogatásával.”

A paraguayi versenyző, Fabrizio Zaldivar a WRC3-ban töltött egyenletes év után lép feljebb. Zaldivarnak van tapasztalata a Hyundai Motorsport gépeivel, hiszen a 2021-es paraguayi bajnokságban a Hyundai i20 R5-össel indult, amelyet a Hyundai Paraguay támogatott. Debütáló WRC2-es szezonjában Carlos del Barrio navigátorral fog versenyezni.

„Ez az eddigi karrierem legfontosabb pillanata – mondta Zaldivari. – Minden versenyző álma, hogy csatlakozzon egy gyártóhoz, és hozzáférjen a rengeteg támogatáshoz és tapasztalathoz.

Az a célom, hogy minden versenyen egyenletesen teljesítsek; időbe telik, amíg felgyorsulok az autóval, de szeretnék olyan lendületet venni, hogy a szezon során folyamatosan fejlődni tudjak. Az elmúlt két szezonban a Hyundai i20 R5-össel versenyeztem Paraguayban, tavaly bajnoki címet nyertem, így remélem, hogy a Hyundai i20 N Rally2-vel is hasonló sikereket érhetek el.”

A kampány kezdetére készülve mindkét legénység versenyek előtti teszteket fog végezni a Hyundai i20 N Rally2-vel.

„A WRC2-ben való részvételünk továbbra is kulcsfontosságú eleme motorsport-tevékenységeinknek, és már nagyon várjuk az újabb izgalmas szezont – mondta Julien Moncet csapatigazgató-helyettes. – A versenyképes kategória kiváló platformot biztosít számunkra a rally feltörekvő csillagainak fejlesztésére, és arra, hogy a Customer Racing gépeinket a sportág csúcsán próbára tegyük.

Örömmel üdvözöljük újra csapatunkban Teemu Suninent, aki tavaly a Hyundai i20 N Rally2-vel való debütálásakor lenyűgözött minket Spanyolországban, és egy teljes szezonra visszatért csapatunkhoz.

Fabrizio Zaldivar is kiválóan kiegészíti a csapatunkat, aki a WRC3-ban folyamatosan teljesít, és a rallyversenyzés feltörekvő csillaga.

Ügyfélversenyzői részlegünk a tél folyamán fáradhatatlanul dolgozott a Hyundai i20 N Rally2 továbbfejlesztésén az első teljes versenyszezonjára, és Teemu és Fabrizio tehetségével a volán mögött hisszük, hogy idén hazavihetjük a WRC2 bajnoki címet.”