Paraguayi sajtó információ szerint akár már 2025-ben létrejöhet az első WRC-futam a dél-amerikai országban, ami érdekében idén két tesztversenyt is rendeznek.
Az Ultima Hora paraguayi média bejelentette, hogy közel áll a megállapodás a WRC Promóter és a paraguayi WRC-futam szervezője között, ami értelmében 2025-től három éven át lehetne a vb naptár része a dél-amerikai verseny.
A Rally Trans Itapúa évek óta az egyik legjobb versenyt jelenti a Dél-Amerikai Rally Bajnokságban (CODASUR), és a WRC-futamot is ebben a megyében rendeznék Encarnación város központjával.
A CODASUR versenyt március 8-10. Között rendezik, a futamra pedig ellátogatnak az FIA megfigyelői is, míg a Chile Rally előtt két héttel egy WRC-tesztversenyt rendeznek.
A tervek szerint a WRC-futam 320 km versenytávval rendelkezne.
Az északír Kris Meeke idén is a Hyundai Portugal csapat versenyzője lesz, és a Portugál Rally Bajnokságban áll rajthoz.
Kris Meeke azt követően kapott lehetőséget a Hyundai Portugal csapatban tavaly, hogy Craig Breen a Horvát Rally előtti teszten tragikus balesetet szenvedett. Meeke végül a Portugál Rally bajnokság ötödik helyén zárta a 2023-as évet hat versenyen összesen négy győzelmet szerezve.
Február 2-án lett volna 34 éves Craig Breen, és ezen a napon jelentette be a portugál csapat igazgatója, Ricardo Lopes, hogy 2024-ben is Kris Meeke, Breen egykori barátja lesz a csapat versenyzője.
Fotó: Team Hyundai Portugal
“A tavalyi évünket beárnyékolta Craig Breen tragikus balesete, aki éppen ma lenne 34 éves – mondta Lopes a csapat sajtótájékoztatóján. – Szerettünk volna idén is egy világklasszis versenyzővel folytatni, ezért örömmel jelentjük be, hogy Kris Meeke, Craig egykori barátja lesz a versenyzőnk. Nagyon örülünk, hogy Kris elfogadta felkérésünket, vele újra a portugál bajnoki cím megszerzése lesz a cél.”
Ayrton Senna és Alain Prost rivalizálása óriási nyomot hagyott a Forma–1 történelmében, ám a Professzor szerint a legtöbb ember jobb versenyzőnek tartja a brazilt, mint őt.
Alain Prost négy világbajnoki címével így is a Forma–1 negyedik legeredményesebb versenyzője, és ha hozzátesszük, hogy amennyiben a pályafutása során a mostani pontrendszer lett volna érvényben, Michael Schumacherhez és Lewis Hamiltonhoz hasonlóan ő is hétszeres világbajnok lenne, abszolút nyilvánvalóvá válik, hogy a sportág egyik halhatatlanjáról beszélünk.
Ám a 68 esztendős francia úgy véli, a közvélemény egyáltalán nem helyezi őt arra a virtuális polcra, ahol valójában a helye lenne, ami nagyrészt az Ayrton Senna csapattársaként eltöltött két idénynek, és a háromszoros világbajnok ellen megvívott három vb-csatának köszönhető.
Prost és Senna két, csapattársként eltöltött szezon után 1990-ben már más színekben küzdött meg a világbajnoki címért / Fotó: Wikimedia Commons
„Olykor felteszem magamnak a kérdést, hogy miként fognak emlékezni rám – mondta a Professzor a Motor Sport Magazine-nak. – Viccnek tűnhet, de teljességgel alulértékelt vagyok. Ezt tudom és látom. Nem tudom, hogy miért, de bizonyos módon ez az én brandem.”
Prost az interjú során kifejtette, hogy semmivel sem tartja magát rosszabb pilótának Sennánál, sőt! Ugyanakkor már beletörődött abba, hogy a közvélemény szemében a brazil volt kettejük közül a jobb.
„Úgy tűnik, hogy ez már örökre így marad, a történelem része. Nézzék meg a többi csapattársamat. [John] Watson, [René] Arnoux, [Eddie] Cheever, Niki [Lauda], Keke [Rosberg], Stefan [Johansson], Nigel [Mansell], Jean [Alesi], és Damon [Hill]. Senki sem beszél róluk. Öt világbajnok csapattársam volt, úgyhogy ez kissé sajnálatos. De ez van. Manapság itt van a közösségi média, és mindenki a [Sennával közös] csatáinkról készült videókat nézi. Néha nem értem ezt, mert a pályafutásom nem csak két-három évből állt.”
Mielőtt 1988-ban Senna megérkezett a McLarenhez, Prost már megtapasztalhatta Lauda, Rosberg és Johansson társaságát is a garázs túloldalán, és mindegyikükkel jó kapcsolatot ápolt. Így aztán nagy sokk volt neki, hogy a brazil megjelenése nemcsak a pályán, hanem a hamar mérgezővé váló légkör miatt azon kívül is komoly kihívás elé állította.
„Csak 1988-ban, miután ugyanolyan autóban is láttam, tudtam meg, mennyire jó. Aztán az első közös tesztünkön, Imolában már láttam, hogy ez nehéz lesz – ismerte be, majd elárulta, hogy Senna érkezése a versenyzés iránit szeretetét is befolyásolta. – Nem mondanám, hogy ugyanúgy élveztem, nem hazudhatok. Azelőtt élveztem a versenyzést, a csatákat. Emlékezzenek rá, hogy Nelson [Piquet-vel] közösen mentünk nyaralni 1983-ban, abban az évben, amelyben a világbajnoki címért küzdöttünk. Keke hihetetlen volt, az egyik legjobb csapattársam. Az év elején mindenki azt mondta, hogy katasztrófa lesz. Aztán amikor Ayrton jött, elértünk egy bizonyos teljesítményszintet, az ember pedig nyilvánvalóan kicsit kevésbé élvezi. Tényleg rengeteget szenvedtem, úgyhogy nem lehet ugyanúgy élvezni.”
Miként a két pilóta személyisége, úgy a versenyzéshez való hozzáállásuk is nagyon más volt. Senna többnyire úgy vélte, Istentől kapott joga, hogy csakis ő nyerhet, amit Prost nyilvánvalóan nehezen viselt. És mivel a brazil sokkal látványosabb stílust képviselt, a rajongókat is könnyebben állította maga mellé. Prostot ugyanakkor nem vakította el mindez, és a mai napig úgy véli, hogy volt csapattársa csak az időmérőkön volt jobb nála.
„Ayrton nagyobb magabiztosságot képviselt, míg én voltam a Professzor, sebészi pontossággal. Ő misztikus volt, az emberek pedig kedvelték ezt. Azon alkalmakkor, amiko olykor lenyűgözött, azok az időmérők voltak, de hogy pontosan hol, arra nem emlékszem. Versenykörülmények között soha. Soha. Versenykörülmények között és a bemelegítő edzésen az esetek nagy részében én voltam a gyorsabb.”
Esapekka Lappi azt követően, hogy tesztelt a Svéd Rallyra készülve, egy extra napot is tölthetett a Rally1-es Hyundaiban, hogy a Hankook gumikat segítsen fejleszteni.
2025-től a Hankook lesz a WRC hivatalos gumibeszállítója, és a dél-koreai gyártó idén valószínűleg minden lehetőséget kihasznál majd, gumijait fejlessze.
Egy ilyen alkalomra nyílt lehetőség Esapekka Lappi Svéd Rally előtti tesztjét követő napon, amikor a Hyundai i20 N Rally1-gyel gumifejlesztő tesztet hajtott végre a Finnországban.
A Hankook gumikkal töltött tesztnappal ráadásul nem csökkent Lappi éves tesztnapjainak száma sem.
Andrea Kimi Antonelli újfent bizonyította, hogy miért tartják a következő Verstappennek. De vajon a Mercedes meghúzza vele, amit egykor Lewis Hamiltonnal a McLaren?
2020-ban és 21-ben zsinórban kétszer nyerte meg a CIK-FIA gokart Európa-bajnokságot; 2022-ben, élete első formaautós idényében állva hagyta a német és az olasz F4 mezőnyét, aztán törött csuklóval nyerte meg az F4-es Motorsport Games-t, tavaly pedig első nekifutásra bajnok lett a European Formula Regional Championship-ben.
Ebből is látszik, hogy a 17 esztendős Andrea Kimi Antonelli már bőven bizonyította, hogy a Mercedes miért tekinti őt a jövő nagy reménységének, és tartja ekkora becsben, de nemrég olyasmit tett, amivel még inkább ráerősített erre a jelzőre. A brackley-iek Max Verstappenjeként is emlegetett olasz fiatal az idén debütál a Forma–2-ben, és már a tavaly év végi abu-dzabi teszten azonnal felvette a FRECA-ban használt autónál jóval erősebb F2-es gép ritmusát, az idei szezon előtt pedig megmutatta, hogy a Forma–1 közvetlen előszobájának mezőnyéből is kiemelkedik.
Az F2-es mezőny tagjai ugyanis nemrég esős F3-as teszten vettek részt (mivel az F2-es tesztelés korlátozva van), Antonelli pedig másodpercekkel volt gyorsabb mindenki másnál, miközben az F3-ban sem versenyzett még soha, és nem is fog, hiszen ezt a lépcsőfokot átugrotta.
Persze nem most először csillogtatta meg tehetségét esőben, ám ez a fajta dominancia is mutatja, miért tartják őt újonc mivolta ellenére a bajnokság esélyesének, és miért merült egyáltalán fel a neve azon pilóták között, akik 2025-ben a Ferrarihoz igazoló Lewis Hamilton helyére ülhetnek. Nyilván a logikusabb lépésnek az tűnhet, ha Antonelli a Williams pilótájaként mutatkozna be 2025-ben, ám a jelenlegi körülmények között valóban akkora rizikó lenne a Mercedesbe ültetni őt? Most még talán igen, de ha azt hozza az idén a Forma–2-ben, amit várnak tőle, hamarosan már sokkal kevésbé fog kockázatosnak tűnni egy ilyen lépés.
Elvégre az F2 elődjének számító GP2 megnyerése után Lewis Hamilton is egy topcsapatban debütált az F1-ben – noha több versenyautós tapasztalata volt ekkor, mint amennyi Antonellinek lesz, és F1-es autót is jóval többet tesztelt, mint amennyire az olasznak lehetősége lesz –, és olyannyira nem vallott szégyent, hogy alighanem csak a kémbotrány miatt nem nyerte meg a világbajnoki címet.
De nem kell ennyire visszamennünk az időben, hiszen ott van az Antonellivel sokszor párhuzamba állított Max Verstappen esete. A holland annyi idősen, amennyi most Antonelli, mindössze egyetlen, versenyautóban eltöltött idény után, a Forma–2 kihagyásával érkezett meg az F1-be, és bár ingadozó teljesítményével a közelében sem volt még annak a Max Verstappennek, akit manapság láthatunk, így is remekül helytállt, majd második évében az első adandó alkalommal minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett.
Bőven szólhatnak tehát érvek amellett, hogy amennyiben az idén tényleg leigázza az F2-es ellenfeleket, a Mercedes bizalmat szavazzon Antonellinek, és bevállalja, hogy „az új Kimi” az ő autójukban tanuljon bele a Forma–1-be és kövesse el azokat a hibákat, amelyeket előbb-utóbb minden újonc elkövet.
Az egyik ilyen érv, hogy George Russell személyében lesz egy tapasztalt toppilótájuk, aki minden téren képes utat mutatni a csapatnak, így nem kockáztatnák azt, hogy zsákutcába tévednek. További érv lehet az is, hogy amennyiben a Red Bull az idén is verhetetlen lesz (ebben az esetben valószínűleg 2025-ben is), nem a világbajnoki címet teszik kockára egy ilyen húzással, hanem sokkal kisebb tét mellett tudnák felkészíteni Antonellit arra, hogy az új szabályok 2026-os érkezéséig felvegye a ritmust. Így mire ismét eséllyel harcolhatnának az év végi elsőségért, a fiatal olasz már tökéletesen beágyazódna a csapatba, a Mercedes pedig nem költene és fektetne energiát feleslegesen olyasvalakibe, aki tulajdonképpen csak melegen tartja Antonellinek a helyet.
Hogy az olasz mély vízbe dobása nincs teljesen kizárva, azt Toto Wolff Hamilton-bejelentés másnapján tett kijelentése is mutatja, az osztrák üzletember szerint ugyanis akár arra is lehetőségük lehet, hogy „bátor” döntést hozzanak. Most már csak ki kell várnunk, hogy fognak-e.
Yoann Bonato és a CHL Sport Auto csapat útjai kilenc és fél év közös versenyzés után 2024-ben elválnak. A közös karrier során a francia versenyző 108 versenyen indult, melyből 37-et megnyert és 17 bajnoki címet szerzett.
Yoann Bonato és a CHL Sport Auto csapat 2015-ben kezdte közös útját, akkor még Peugeot 208 T16 R5-ös autóval, majd 2016-tól 2017 év végéig már a francia versenyző és csapata Citroen DS3 R5-tel folytatta. A 2017-es Rallye du Var versenytől azonban elkezdődött a Citroen C3 R5-ös, majd Rally2-es karrier.
A 40 éves versenyző és csapat összesen 108 versenyen indult, melyből 37-et nyert meg és 17 bajnoki címet szerzett. Bonato ez idő alatt szerzett 5 francia bajnoki címet, valamint 2022-ben a Rally Európa-bajnokság harmadik helyén zárt.
A közös karrier azonban 2024-ben véget ér, miután a CHL Sport Auto csapat Hyundai i20 N Rally2-vel tervezi a folytatást a WRC2-ben, míg Bonato továbbra is Citroennel szeretne versenyezni.
A francia pilóta egyelőre csapatot és megoldást keres arra, hogy tervét megvalósítsa.
A CHL Sport Auto Bonatoval közös időszakot egy videóban foglalta össze.
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke szerint a Monte-Carlo Rallyn sikerült megmutatni a csapat és az autó erejét, és ez vezetett a WRC-szezonnyitó győzelméhez.
Thierry Neuville a Monte szombati napján tudta átvenni a vezetést, majd mindhárom vasárnapi szakaszt és a Power Stage-et is megnyerve megszerezte a maximális 30 pontot.
Cyril Abiteboul szerint a Montén sikerült a csapat és az autó erősségét is megmutatni.
“A verseny előtt nem beszéltünk sokat róla, de az autó nagyon sokat változott az idei szezonra – mondta a Hyundai Motorsport csapatvezetője a WRC hivatalos oldalának. – Az autót azt követően tudtuk erősíteni, hogy megértettük hogyan is kell jól beállítani. A Montén azonban bárki képes elbukni. Éppen ezért örülünk a győzelemnek, mert ez egy nagyon összeszedett munka eredménye volt. Sikerült megmutatni erősségünket és ez igazán jól eső érzés.”
Neuville győzelme mellett Ott Tanak a negyedik, Andreas Mikkelsen a hatodik helyen ért célba.
Johnny Herbert úgy véli, hiába a papíron egyenlő feltételek, a Red Bull valójában Max Verstappent favorizálja Sergio Pérezzel szemben. A brit expilóta korábban hasonlót élt át Michael Schumacher mellett.
Amióta Sergio Pérez megérkezett a Red Bullhoz, kimondva-kimondatlanul ő a második számú pilóta. Ez többször is megnyilvánult a csapat döntéseiben, és itt most nem a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjra kell gondolni, hiszen ott evidens volt, hogy segít Max Verstappennek, de például a következő évi barcelonai futamon erre már nem feltétlenül volt szükség.
Persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a bikások elöljárói tagadják, hogy lenne bármilyen előre lefektetett csapatsorrend, és ha őszinték vagyunk, a két versenyző közötti teljesítménykülönbség miatt erre nincs is nagyon szükség. Ám éppen emiatt a Red Bull inkább Verstappen felé húz, legalábbis Johnny Herbert szerint, akinek személyes tapasztalatai is vannak ehhez hasonló helyzetről.
„A Benettonnal folytatott tárgyalásaim során Flavio Briatore [csapatfőnök] azt mondta nekem, hogy Michael Schumacher és én egy csapatot alkotunk, hogy együtt dolgozunk, és mindenki ugyanazokhoz az információkhoz fér hozzá – nyilatkozta a Mega Dice-nak az 1989 és 2000 között az F1-ben versenyző szakértő. – Ez soha nem volt így, mert az ember hajlamos kivételezni azzal a fickóval, aki teljesít.”
Herbert az 1994-es idény utolsó két futamára csatlakozott a Benettonhoz, ahol aztán a következő évben már teljes szezonon át versenyzett. Ezzel az időszakkal kapcsolatban felmerültek olyan pletykák, hogy nem azonos feltételeket kapott Schumacherhez képest, amire most ráerősített. Az 59 éves expilóta úgy véli, Péreznek is hasonló jelenséggel kell megküzdenie.
„Amikor megjelenik, akkor az ember érzi ezt, és amikor érzi, az ellen nehéz küzdeni – magyarázta. – Bármennyire is azt mondja Sergio, hogy nem vesz róla tudomást, mégis hatással van az emberre. Sergiónak burokba kell zárnia magát, és minden egyes alkalommal teljesítenie kell a média felől és a csapaton belülről érkező nyomás ellenére is.”
Pérez vélhetően valóban óriási teher alatt fog versenyezni az idei szezonban, hiszen már tavaly is felröppentek olyan pletykák, miszerint a Red Bull megválhat tőle. Ha a mexikói versenyző teljesítménye nem javul, akkor az energiaitalosok szinte biztosan megválnak tőle legkésőbb az idény végén. Ami az utódlását illeti, szezon közben alighanem Daniel Ricciardo válthatja, ám ami 2025-öt illeti, a legutóbbi hírek alapján az istálló pont Pérez elődjét, a 2020-ban elküldött Alexander Albont akarja visszacsábítani.
Kevesen sorolták volna a győzelemre is esélyesek közé Pepe Lópezt a Montén, azonban a spanyol versenyző megtudta lepni a WRC2-es mezőnyt és kishíján megnyerte a legendás versenyt.
Pepe López bár az idei évre autót, csapatot és navigátort is váltott, komoly meglepetést tudott okozni a Monte-Carlo Rally WRC2-es mezőnyében, ahol a verseny teljes egészében harcban volt a győzelemért a citroenes Nikolay Gryazinnal és Yohan Rossellel, azonban végül a második helyet tudta megszerezni francia riválisa mögött.
A skodás spanyol versenyző tempója azért is volt meglepetés, mert két gyári versenyzővel tudta privát indulóként felvenni a harcot.
“A Montén egy új csapattal, új autóval és navigátorral indultam – mondta López a WRC hivatalos oldalának. – Ennek ellenére már az első szakasztól megvolt a jó tempónk, ez pedig nagyon sok jót tartogathat a jövőben. Nagyon jó volt látni, hogy feltudtuk venni a csatát az erős mezőnyben. Amikor egy hasonló erősségű mezőnyben indulsz, szeretnél azonnal jól szerepelni és pont ezt tettük. Tény, hogy a győzelmet nem szereztük meg, de megmutattuk, hogy jó a tempónk. Idén teljes szezont megyünk a WRC2-ben és a Spanyol Rally Bajnokságban is. Jelenleg a horvát, portugál, olasz, finn, chilei verseny szerepel a naptárunkban, majd a Közép-Európa Rallyn zárjuk a szezont.”
López tavaly még a Hyundai ügyfélprogramjában szerepelt, így Hyundai i20 N Rally2-vel versenyzett, idén azonban Skoda Fabia RS Rally2-re váltott melyben Borja Rozada helyett már David Vazquez diktálja az itinert.
Azzal, hogy Lewis Hamilton a Mercedestől a Ferrarihoz igazol, felmerül a kérdés, hogy kiket és milyen feltételekkel vihet magával Maranellóba. Ennek kapcsán szinte biztos, hogy egy időre mindenképpen meg kell válnia versenymérnökétől, Peter Bonningtontól.
Lewis Hamilton az idei év végén elhagyja a Mercedest, és a Ferrarihoz igazol. Már önmagában ettől az információtól lázba jött nemhogy az F1 világa, de az azon túli közvélemény is. Az a kérdés, hogy kiket vihet magával, már biztosan nem mozgatja meg ennyire a rajongókat, pedig szintén fontos, és nagy jelentőséggel bírhat a két csapat jövőjére nézve.
Szigorúan nézve jelen állás szerint Hamilton egy olyan versenymérnököt fog kapni jövőre, aki a Ferrarinál dolgozik. A legkézenfekvőbb megoldás Riccardo Adami lenne, akit Sebastian Vettel, majd Carlos Sainz rádiózásai során lehetett, illetve lehet hallani. Az olasz szakember azonban kívülről nézve nem tűnik a legjobb választásnak, hiszen az elmúlt években rengeteg olyan párbeszédet lefolytatott pilótáival, amelyekről mémek százai születtek.
Hogy Vettel sikerre vihette volna-e a Ferrarit, ha anno vele együtt több mérnök is érkezik a Red Bulltól, azt ennyi idő távlatából nehéz megmondani. Az viszont meglehetősen valószínű, hogy Hamilton nagyobb eséllyel éri el a célját új csapatánál, ha nem egyedül öltözik vörösbe, hanem néhány fontos mérnök is vele tart.
Tulajdonképpen ez az egyikükkel már meg is történt, hiszen a Mercedes járműteljesítményért felelős mérnöke, Loic Serra tavaly elhagyta a csillagos márkát, és miután letölti az angolul „kertészkedésnek” hívott kötelező szabadságát, 2025-ben a Ferrarinál folytatja pályafutását. Hamilton igencsak nagyra tartja a francia szakembert, és sajtóértesülések szerint döntését nagyban befolyásolta, hogy így ismét együtt dolgozhat vele.
Rajta kívül azonban még vannak fontos szakemberek, mindenekelőtt a már említett versenymérnök személye. Amióta a brit pilóta a Mercedeshez igazolt, Peter Bonnington tölti be ezt a szerepet, és a kapcsolatuk mára túlzás nélkül legendássá vált, a szurkolók pedig sokszor idézik az állandóvá vált megszólalásokat. A hétszeres világbajnoknak már pusztán az a tény is könnyebbséget jelentene, hogy nem kell új embert megszoknia, és ahhoz alkalmazkodnia.
A 49. születésnapját nyolc nap múlva ünneplő szakemberről Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is beszélt. „Szerintem ez egy olyan beszélgetés, amelynek a lefolytatására mindenkinek szüksége van – nyilatkozta az osztrák üzletember. – Már beszéltem Bonóval, és amikor elmondtam neki, azt kérdezte, hogy »április elseje van?« Ezt a jövőben, néhány hónapon belül meg kell beszélnünk.”
Azonban Hamiltonnak alighanem egy időre akkor is nélkülöznie kell első számú szárnysegédjét, ha a Mercedes elengedi Bonningtont. Ahogyan Serra esetében, úgy vélhetően nála is kikötik, hogy egy éven át sehova nem igazolhat, hiszen fontos adatokhoz fér hozzá. Innentől kezdve pedig már csak az lenne a kérdés, hogy idén vagy 2025-ben megy el szabadságra. Hamilton számára ugyanakkor jó hír, hogy a 2026-os szabályváltozásokra Bonnington már mindenképpen ott lehet mellette, már amennyiben valóban ez a forgatókönyv valósul meg.
Bonnington esetleges távozásával újabb olyan ember hagyhatja el a Mercedest, aki a csapat sikerkorszakának a kezdete óta ott volt a fedélzeten, és a fontos szakemberek közül már jóformán csak Wolff maradna hírmondóként. Azonban van más mérnök is, akit Hamilton állítólag a Ferrarinál akar látni. Riccardo Musconi Valtteri Bottas, majd George Russell versenymérnöke volt, mielőtt új pozíciót kapott, és jelenleg ő koordinálja a pályán lévő stábot. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Ferrari hasonló szerepet szán neki, és azt akarja, hogy a lehető legtöbbet dolgozhasson a 2026-tól kezdődő új korszakra.