Kezdőlap Blog Oldal 716

Latvala: Hóban többet teszteltünk, Svédországban jobb lesz a Rally2-es Yaris

0

Jari-Matti Latvala szerint elégedettebbek lesznek a Rally2-es Toyotával versenyzők a Svéd Rallyn, mint amilyenek a Montén voltak. 

“A dobogó megszerzése volt az eredeti cél a Montén a Rally2-es autóval, de ezt nem sikerült elérni – mondta Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke a Rallit.fi oldalnak. – Sami Pajari végül ötödik lett a kategóriában és volt néhány jó szakaszeredménye. A Monte felhordásos szakaszain nem volt elég jól vezethető az autó, de Sami is kissé óvatosan vezetett. Többet kell tesztelnünk koszos pályákon, hogy ilyen felületen is jobb legyen az autó.” 

Latvala ugyanakkor arra számít, hogy a Svéd Rallyn már jó lesz az autó a havas utakon. 

Pajari sokat tanult a Monte-Carlo Rallyn, bizakodva várja a Svéd Rallyt

“Havon többet teszteltük az autót, ezért a Svéd Rallyn jobban kell működnie. Sami Pajari és a többi finn versenyző is képes lehet jobb eredményt elérni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy riválisok is nagyon erősek, ezért még ha jó is az autó, sok múlik azon, hogy mennyire jó pilóta vezeti.” 

A Toyota GR Yaris Rally2 havas tempója hétvégén már ki is derülhet a Lappföld Rallyn.

Jön az év szenzációja? – Hamilton mégis aláírhat a Ferrarihoz

0

Olasz sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton aláírhat a Ferrarihoz. A brit versenyző állítólag 2025-től venné át Carlos Sainz helyét, akivel a maranellóiak így mégsem hosszabbítanának szerződést.

Még az autóbemutatók sem kezdődtek el, de nem kizárt, hogy hamarosan bejelentik az év szenzációját. Vagy ha úgy tetszik, a következő év szenzációját, ugyanis a hír a 2025-ös pilótafelállással kapcsolatos. Olasz sajtóértesülések szerint ugyanis a Ferrari arra készül, hogy a jövő évre leigazolja Lewis Hamiltont.

Frédéric Vasseur, az olasz istálló csapatfőnöke nemrég úgy fogalmazott, hogy a cél, hogy a mostani szezon kezdetére mindkét jelenlegi pilótájukkal meghosszabbítsák a szerződést. Charles Leclerc esetében ezt már be is jelentették, viszont Carlos Sainznál ez nem történt meg. A hírek szerint a spanyol pilóta több évre akar aláírni, de a maranellóiak csak egy esztendőre akarják elkötelezni magukat mellette.

Fontos bejelentést tett a Ferrari Leclerc-rel kapcsolatban

Az elmúlt időszakban aztán felmerült, hogy Sainz mégsem marad a Ferrarinál, hanem a 2026-r Audivá alakuló Sauberhez távozik. Hogy ez esetben ki érkezhet a helyére, azzal kapcsolatban leginkább a Williamsnél ismét magára találó Alexander Albon neve vetődött fel. Egészen mostanáig, ugyanis a Formu1a.uno és a Corriere della Sera értesülései szerint a Ferrarinál Lewis Hamilton szerződtetését tervezik.

A Red Bull vagy a Ferrari is meglepőt húzhat – ő lehet az F1-es átigazolási piac váratlan kulcsfigurája

A hétszeres világbajnok ugyan tavaly meghosszabbította a szerződését a Mercedesszel, és a hivatalos tájékoztatás szerint 2025-ig írt alá. Ilyenkor azonban általában a felek beletesznek különböző kilépési záradékokat, amelyek megvalósulása esetén szabadon felbonthatják a megállapodást. Azt persze nem tudjuk, hogy ez pontosan mit tartalmaz, az mindenesetre egyáltalán nem kizárt, hogy mind Hamilton, mind a Ferrari sokkal többet tud az idén (és jövőre) várható erőviszonyokról, mint a közvélemény.

A Mercedes szempontjából szintén nem hangzik tragikusan, ha ez lenne az utolsó közös idényük a 39 éves versenyzővel. Hamilton ugyanis már nyilvánvalóan pályafutása vége felé jár, és így könnyebben tudnának csapattársára, George Russellre építeni. Középtávon pedig az óriási tehetségnek tartott Andrea Kimi Antonelli beültetésének kérdésében is jóval nagyobb mozgásterük lesz.

Hamilton és a Ferrari házassága már többször is szóba került az elmúlt években. 2020-ban például felmerült, hogy nem hosszabbít szerződést a Mercedesszel, de ez végül megtörtét. Tavaly szintén ilyen jellegű találgatások láttak napvilágot, amelyeket az a tény is erősített, hogy többször is találkozott a Ferrari elnökével, John Elkann-nal.

Persze kérdés, hogy Leclerc mennyire viselné jól egy ilyen kaliberű pilóta érkezését, de a Corriere szerint ezzel sem lenne gond. Egyrészt hasonló a személyiségük és az érdeklődési körük, másrészt pedig pályafutásuknak teljesen eltérő szakaszában járnak. A monacói versenyző pedig sokkal többet nyerhet ezzel a párharccal, mint amennyit veszíthet, hiszen az nem lenne ciki számára, ha kikapna egy hétszeres világbajnoktól.

Hogy mindez megvalósul-e, azt egyelőre természetesen nem tudni, az viszont valószínű, hogy valami készül a Forma–1-en belül. Will Buxton, a Forma–1 újságírója ugyanis azt írta saját X-oldalára, hogy egy hatalmas hírt hallott, amelyet még ezen a héten bejelenthetnek. Könnyen elképzelhető tehát, hogy hamarosan többet fogunk tudni.

Nem sokáig pihent Tanak, máris elkezdte a felkészülést a Svéd Rallyra

0

Ott Tanak a negyedik helyen ért célba a Monte-Carlo Rallyn, majd két nap pihenés után szerdán már Finnországban tesztelt.

Ott Tanak a 2024-es WRC-szezont a negyedik helyen kezdte, miután a Montén már péntek reggel árokbacsúszott egy jeges kanyarban, majd ezt követően már csak a Hyundai Rally1-es autóját tanulta.

Tanak: Nagyon versenyképes a Hyundai, de még ki kell tapasztalni

A tanulást pedig két nap pihenés után szerdán már folytatta is, hiszen a koreai gyártó Közép-Finnországi tesztterületén, havas úton tesztelt. Ezzel pedig megkezdte a Svéd Rallyra való felkészülést is.

A hét későbbi részében Thierry Neuville és a WRC-szezonját a svéd versennyel kezdő Esapekka Lappi is tesztelni fog.

Alakul a botrány? – az Andretti határozottan visszautasítja az F1 döntését és érvelését

0

Az Andretti reagált a hírre, miszerint a Forma–1 nem fogadta el a csatlakozási kérelmüket, legalábbis a közeljövőt illetően. Az amerikai alakulatnál nem értenek egyet a sportág által kiadott közlemény tartalmával.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hosszas huzavona után szerdán eldőlt, hogy az Andretti csatlakozhat-e a Forma–1-hez 2025-ben vagy 2026-ban. A sportág vezetői nemleges választ adtak erre a kérdésre, ugyanis nem fogadták el az Egyesült Államokban rendkívül patinásnak számító csapat jelentkezését, legalábbis egyelőre.

Az F1 által kiadott hosszú közlemény legfontosabb pontja az volt, hogy bár a Cadillac, illetve a General Motors valóban megjelenne a sportágban, ez kezdetben csak egy átcímkézés révén történt volna meg, vagyis valódi új motorgyártót nem hoztak volna be. Azonban hangsúlyozták, hogy amennyiben ez 2028-tól megváltozna, akkor újratárgyalhatják az ügyet.

Az eset pikantériája, hogy a Forma–1 azok után utasította el az Andretti jelentkezését, hogy az FIA ősszel elfogadta azt. Úgy tűnik tehát, hogy a sportág és a jelenlegi csapatok vezetői úgy ítélték meg, hogy gazdaságilag nem érné meg nekik egy tizenegyedik csapat befogadása. A hoppon maradt istálló egy rövid közleményben reagált a fejleményekre.

A Forma–1 beintett az Andrettinek, egyelőre nem lesz 11 csapatos a mezőny

Az Andretti Cadillac áttekintette a Formula One Management Limited által megosztott információkat, s határozottan nem ért egyet azok tartalmával – olvasható. – Az Andretti és a Cadillac két sikeres globális motorsportszervezet, amelyek elkötelezettek amellett, hogy egy igazi amerikai gyári csapatot indítsanak az F1-ben, és a világ legjobbjai mellett versenyezzenek. Büszkék vagyunk arra a jelentős előrelépésre, amelyet már elértünk egy rendkívül versenyképes autó és erőforrás kifejlesztése terén, amely mögött egy tapasztalt gárda áll, munkánkat pedig a megfelelő ütemben folytatjuk.”

A bejelentés után a legtöbb rajongó a nemtetszését fejezte ki az F1 felé, vagyis ez alapján úgy tűnik, hogy a többség szerette volna, ha az Andrettinek zöld utat adnak. Az amerikai alakulatnál kifejezték hálájukat ezzel kapcsolatban. „Az Andretti Cadillac ezúton is szeretné elismerni és megköszönni a szurkolóknak, akik kifejezték támogatásukat.”

A csapat alapítója és tulajdonosa, Michael Andretti egyelőre nem reagált a hírekre. Édesapja, az 1978-ban F1-es világbajnoki címet szerző Mario Andretti viszont megszólalt, és egyértelmű csalódottságának adott hangot. Le vagyok sújtva – írta az X-en. – Mást nem mondok, mert más szavakat nem találok a lesújtottságon kívül.”

A versenyzőknek tetszik az új WRC-futamformátum, a gyártóknak és versenyszervezőknek viszont nem

0

A Szardínia Rallyn új, kompaktabb menetrend került kihirdetésre, ami a versenyzőknek tetszik a gyártók és versenyszervezők ugyanakkor ellenzik. 

A Szardínia Rally mindössze 48 óra alatt kerül lebonyolításra június első hétvégéjén péntek délutántól vasárnap délutánig 16 gyorsasági szakasszal és 266 km versenytávval. 

A verseny programja úgy jelent meg, hogy ez a WRC Munkacsoport által kidolgozott új formátum a 2025-ös szezontól lesz végleg bevezetve. Ez azonban nem teljesen jó megállapítás. 

“Az ötlet az, hogy egyes versenyek rövidebbek lesznek, míg más futamok hosszabbak a jelenleginél – mondta Peter Thul, a WRC Promóter részéről a Dirtfishnek. – Ezt az ötletet a gyártók és versenyszervezők ellenzik, ugyanakkor a versenyzők mindegyikének tetszik. Az új formátumot a Motorsport Világtanács jóváhagyta, azonban a versenyszervezők és gyártók elutasították. Ennek ellenére bízom benne, hogy néhány versenyen lehet alkalmazni az újítást. Szardínia esetében a szervezőknek is tetszett a rövidebb verseny.” 

Az új időterv szerint szerdától csütörtök délig tart a pályabejárás Szardínián, majd ezt követően még csütörtökön bonyolítják le a rajtceremóniát. Péntek délelőtt következik a shakedown, majd délután két pályán négy gyorsasági, melyet maximum hat gumival kell teljesíteni, miután nem lesz a nap felénél lehetőség gumicserére. Szombaton délelőtt és délután is két-két pályán négy gyorsasági szerepel a programban. Délben azonban csak gumicserére lesz lehetőség, szervizelést pedig csak a versenyzők végezhetnek, ha tudnak a náluk lévő alkatrészekkel. Vasárnap pedig újabb két pálya és négy gyorsasági lesz. 

A Szardínia Rallyn mutatkozik be a 2025-ös WRC-versenyformátum

Hasonló időterv már szerepelt a 2021-es Ypres Rallyn, amikor a világjárvány idején a belga verseny a WRC-naptárban szerepelt. Akkor nem volt shakedown, az első szakaszra pedig péntek délután került sor és vasárnap délben az utolsó. Akkor 295.78 km volt a versenytáv. 

Simon Larkin, a WRC Promóter versenyigazgatója szerint azonban ez a versenytáv nem lenne megoldható más futamok esetében. 

“Ha van egy félnapos péntek, reggel shakedown szakasszal, majd egy teljes szombat és egy félnapos vasárnap, akkor 250 km körüli versenytáv jelölhető ki – mondta Larkin. – Az Ypres Rally egyedülálló volt, mert a szakaszokat egymáshoz közel voltak. Ahhoz hasonló távra máshol nem igazán lenne lehetőség.” 

A Szardínián kijelölt program azonban valóban nem mindenhol lenne megoldható, mert a verseny költségei sem térülnének meg. Az olasz verseny esetében a Szardíniai idegenforgalmi igazgatóság sok pénzt költ, hogy a verseny nyáron, a nyaralások idején legyen lebonyolítva. 

“Ha egy nap kiesik a versenyből az azt jelenti, hogy a vendégek által eltöltött éjszakák száma és fogyasztásuk is csökken a helyszínen. – tette hozzá Larkin. – Így pedig az idegenforgalmi helyek bevétele is csökken.” 

10 év után ismét Bernacchini lesz Al-Attiyah navigátora a MERC-bajnokságban

0

Nasser Al-Attiyah nemcsak a tereprally versenyeken, de a MERC-bajnokságban is navigátort vált és 10 év után ismét Giovanni Bernacchini lesz versenyzőtársa. 

Mint azt tegnap már megírtuk a Rallycafe.hu oldalán Nasser Al-Attiyah elköszönt Mathieu Baumeltől a Dakar után és a jövőben Edouard Boulangerrel fog versenyezni a tereprally futamokon. A váltás azonban érinti a Közel-Kelet Rally Bajnokságban való részvételt is. 

A katari versenyző számára a MERC-ben Giovanni Bernacchini fogja diktálni az itinert a VW Polo GTI R5-ben a hétvégi Katar Rallytól kezdve. 

Nasser Al-Attiyah a navigátorától is elbúcsúzott

Bernacchini 2009 és 2014 között már navigált Al-Attiyahnak, és 10 évvel ezelőtt együtt nyerték meg a WRC2-es bajnokságot. 

Az olasz navigátor azonban később is maradt az Al-Attiyah család mellett, 2020 és 2023 között Nasser unokatestvére, Nasser Khalifa Al-Attiyah navigátora volt.

Ogier: Le a kalappal Neuville Montén nyújtott teljesítménye előtt

0

Sébastien Ogier szerint Thierry Neuville teljesen megérdemelten nyerte meg a Montét. A francia versenyző nagyon élvezte a csatát belga riválisával. 

A Monte elejétől kezdve Elfyn Evans, Thierry Neuville és Sébastien Ogier csatázott az első helyért, majd szombaton délután Evans autójának hibrid rendszerének problémája után a belga és francia versenyző folytatta a csatát, amiből végül Neuville került ki győztesen. 

“Le a kalappal Neuville teljesítménye előtt, nagyszerűen vezetett és megérdemelten szerezte meg a győzelmet – mondta Sébastien Ogier a WRC hivatalos oldalának. – Folyamatosan kis különbségek voltak a verseny alatt, végül azonban Neuville oldalára billent a mérleg nyelve. Nagyon jó küzdelem volt és a szurkolók biztosan nagyon élvezték.” 

Nem sokon múlt, hogy Ogier ne induljon a Montén

Ogier 10. alkalommal nyerhette volna meg a Montét, de végül a második hellyel sem elégedetlen. 

“Továbbra is az egyedüli versenyző vagyok, aki kilencszer tudott a Montén nyerni. Büszke vagyok az idei vezetésemre, a második hely még mindig egy jó eredmény. Nagyon különleges ez a verseny számomra, nagyon szeretem és mindig különleges hangulatot teremtenek a szurkolók.” 

A Forma–1 beintett az Andrettinek, egyelőre nem lesz 11 csapatos a mezőny

0

Eldőlt, hogy érkezhet-e új csapatként az Andretti Global a Forma–1-be.

Hiába készült gőzerővel akár már a 2025-ös beszállásra, és tesztelt a szélcsatornában egy, a Red Bull RB19-eshez kísértetiesen hasonlító 2024-es autót, az F1 rácsapta az ajtót az Andretti Globalra, hogy aztán résnyire kinyissa ezt egy jövőbeli csatlakozás reményében.

Michael Andretti csapata tavaly a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) áldását már megkapta ahhoz, hogy csatlakozzon a Forma–1 jelenlegi 10 istállójához, ám egy nagyon fontos akadályt még le kellett küzdenie. Mint az most az F1 közleményéből kiderült, ez egyelőre nem jött össze, a kereskedelmi jogok tulajdonosa ugyanis tartotta magát az eddigi álláspontjához, és nem bővítette a mezőny létszámát.

Hatalmas pofára esést mutat be a Forma-1, vagy lenyeli a békát, és beengedi az új csapatot?

Számos csapat és az F1 vezetői már korábban is kijelentették, hogy csak akkor akarnak új csapatot látni, ha az annyit tesz hozzá a nagy egészhez, hogy megéri miatta tovább aprózni a kereskedelmi bevételeket és megbontani a jelenlegi struktúrát. Ám miután a Liberty Media mélyreható elemzéseket végzett, arra jutott, hogy az Andretti nem ilyen csapat, ezért egyelőre biztosan nem nyer bebocsátást a sportágba.

Hogy ezután az amerikai gárda milyen lépéseket tesz, azt egyelőre nehéz megjósolni, hiszen korábban még nem volt példa olyasmire, hogy az FIA egy csapatot elfogad, az F1 pedig elutasít. Elképzelhető, hogy az Andretti jogi útra tereli az ügyet, de ez is benne van a pakliban, hogy egyezséget köt az F1-gyel annak érdekében, hogy néhány év múlva bebocsátást nyerjen.

Amennyiben egyik sem történik meg, és Michael Andrettinek teljes egészében el kell állnia a terveitől, az anyagilag is nagyon érzékenyen érintené, hiszen mostanra több mint 100 fős csapatot állított fel azért, hogy kezdjék meg a felkészülést a leghamarabb 2025-ben esedékes belépésre, máskülönben zöld jelzés esetén már rég kifutottak volna az időből.

Az biztos, hogy a jóval megosztóbb döntés született, hiszen a rajongók nagy része szívesen látott volna egy újabb csapatot, és az F1 és FIA közötti fagyos viszonyt is csak tovább fogja rontani a kialakult helyzet.

A Formula One Management által közzétett hosszadalmas közleményben részletesen taglalják, hogy az elkövetkező években miért nem látják szívesen az Andrettit, viszont hozzáteszik, hogy 2028-ban – a General Motors korábban azt mondta, addigra lehet saját F1-es motorja – lesz esélyük bekerülni 11. csapatként.

Így vált nevetségessé és hiteltelenné az F1, amikor először visszautasították Andrettit

„Az értékelési folyamatunk során megállapítottuk, hogy egy 11. csapat jelenléte önmagában nem jelentene értéket a bajnokságnak. A legjelentősebb módja annak, hogy egy új belépő értéket hozzon, az a versenyképesség. Nem hisszük, hogy a pályázó versenyképes résztvevő lenne” – áll a közleményben, amely ezután hozzáteszi: „egy 11. csapat befogadása műveleti szempontból terheket róna a versenyek promóterére, némelyeket jelentős költségekbe verve, miközben csökkentené a versenytársak technikai, operációs és reklámfelületeit.”

Emellett az F1 szerint az sem lett volna ideális, hogy az Andrettinek motorpartneri megállapodást kellett volna kötnie valamelyik jelenlegi gyártóval, és adott esetben kötelezni kellett volna ezek közül valamelyiket arra, hogy motorokat adjon az új csapatnak. Ez az F1 szerint pedig nem lett volna egészséges a bajnokságra nézve.

„Másként tekintenénk egy jelentkezésre a 2028-as szezonra a General Motors erőforrásával, akár a GM gyári, akár a GM ügyfélcsapataként, amely az összes megengedett alkatrészt házon belül tervezi. Ebben az esetben további tényezőket is megfontolnánk a jelentkező által a bajnokságba hozott érték tekintetében, különösen, ami a nagy presztizsű gyártó motorgyártóként történő sportágba hozását illeti.”

Magyarán: ha az Andretti nemcsak a General Motors nevet hozná be, rányomva a GM pecsétjét tegyük fel, Renault-motorokra, hanem az autóipari óriási ténylegesen saját erőforrással érkezne, már mindjárt más lenne a leányzó fekvése.

A 2028-as dátum emellett azért is érdekes, mert addigra új, az F1 és a csapatok kereskedelmi viszonyait szabályozó Concorde-egyezmény lesz érvényben, ebben pedig a jelenlegi, 200 millió dollárban meghatározott belépési pénz (rövid távon egy új érkező ezzel kompenzálja a jelenlegi csapatokat a bevételek tovább aprózódása miatti veszteségekért) többszöröse kaphat majd helyet.

Fourmaux: Teljesítettük a kitűzött célt a Montén

0

Adrien Fourmaux elégedetten zárta a Monte-Carlo Rallyt, miután sikerült a négy esélyesebb versenyző mögött zárnia, és pont ez volt a cél. 

Adrien Fourmaux Thierry Neuville, Sébastien Ogier, Elfyn Evans és Ott Tanak után az ötödik helyet szerezte meg a Monte-Carlo Rallyn, így csak az esélyesebb versenyzők tudták megelőzni. Ott Tanak péntek reggeli árokba csúszása után Fourmaux az észt versenyzővel is tudott rövid ideig harcolni. 

“Az előzetes terv az volt, hogy a négy esélyesebb versenyzőhőz közel autózzunk – mondta Adrien Fourmaux, az M-Sport versenyzője a Rallye-sport.fr oldalnak. – Az egész versenyen kilométerenként 6 tizedet kaptunk a győztestől, néha pedig ennél is kevesebbet, ráadásul a négy esélyesen kívül a többieket sikerült megelőzni. Jó volt kicsit Ott Tanakkal harcolni, még ha nem is tartott sokáig. Az első négy helyezettnek jóval több a tapasztalata a Montén és az autójával is.” 

A Szardínia Rallyn mutatkozik be a 2025-ös WRC-versenyformátum

A francia versenyző azt is elárulta, hogy a Svéd Rallyn kivel szeretne harcolni. 

“Két éve nem versenyeztem Svédországban, ezért az a verseny nehezebb lehet. Most úgy gondolom, hogy Takamoto Katsutával képesek lehetünk harcolni, ha sikerülne legyőzni, nagyon elégedett lennék. Ott Tanak tavaly nyerni tudott Svédországban ezért az autó jó lehet a havas pályákon. Először Tanak beállításaival fogunk menni a versenyen, és majd kiderül, hogy mennyire lesznek jó számomra.” 

A Svéd Rallyt február 15-18. között rendezik. 

A Forma–4-ben folytatja Hideg Ádám, rögtön két bajnokságban is indul

0

Kiderült, hol folytatja pályafutását Hideg Ádám, az FIA gokart-világbajnokságának OKJ-kategóriájában 2022-ben ezüstérmet nyerő autóversenyző.

Hideg Ádám az idén gokartversenyzőből autóversenyzővé válik, és a Jenzer Motorsport színeiben a Formula Winter Series, illetve az olasz Forma–4-es bajnokságban szerepel majd. A 16 esztendős sportoló és menedzsmentje sajtótájékoztató keretein belül számolt be erről a fejleményről, illetve megerősítette, hogy a következő évek során reményeik szerint folyamatosan lépdelhetnek egyre feljebb a motorsport ranglétráján, egészen a Forma–1-ig.

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy (HMA) által támogatott Hideg Ádám a tavalyi év során folyamatosan az idei bemutatkozására készült és több csapattal is tesztelt, míg végül a Jenzer Motorsporttal állapodott meg. A svájci istálló korábban olyan, később akár a Forma–1-ig, akár más, kiemelt sorozatokig eljutó versenyzőket tudott a soraiban, mint a jelenleg az RB F1-es csapatában versenyző Cunoda Júki, a Williamsszel egy idényt az F1-ben eltöltő Szergej Szirotkin, a szintén F1-ig jutó Roberto Merhi, vagy a kétszeres Le Mans-i 24 órás-győztes Timo Bernhard.

Hideg
Hideg Ádám 2022-ben kiemelkedő sikert ért el a világbajnoki ezüstéremmel

„A következő években az álom valósággá válhat, és újra lehet Magyarországnak versenyzője a Forma–1-ben. Ádám pályafutásának megtervezésében különös figyelmet fordítunk arra az építkezésre, amely manapság már elengedhetetlen ahhoz, hogy egy tehetséges versenyző eljusson az autósport elitkategóriájába. Ehhez természetesen komoly anyagi támogatásra is szükség van, de hiszünk abban, hogy Ádám eddigi eredményei, kitartása és hozzáállása, valamint tehetsége lehetőséget biztosít arra, hogy az egyébként nagyon magas költségeket minden évben az előzetesen kalkulálható alá szorítsuk” – nyilatkozta Ferencz Krisztián, Hideg Ádám menedzsere.

Ádám elmondta, nagy várakozásokkal tekint az idei szezon elé, és tisztában van azzal, hogy a Forma–1-be csak úgy juthat el, ha minden lépcsőfokot eredményesen végigjár.

„Nagyon örülök, hogy az idén már a Forma–4-ben tudok versenyezni, ráadásul rögtön két sorozatban is, hiszen a spanyol téli kupa mellett az olasz bajnokságban is részt veszek olyan pályákon, amelyek a különböző versenysorozatokból, így a Forma–1-ből is ismerősek lehetnek mindenkinek. Nagy álmom eljutni az F1-be és ott Magyarországot képviselni, de egyelőre csak a közvetlenül előttem álló feladatra koncentrálok és szeretnék az idén minél jobb eredményeket elérni a Jenzer Motorsporttal” – mondta Hideg Ádám.

A sajtótájékoztatón részt vett Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatóságának elnöke, illetve Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke is. Előbbi kiemelte: Hideg Ádám az egyik legjobb példa arra, hogy következetes munkával komoly eredményeket érhet el a HNA utánpótlás-nevelési rendszere, amelyhez „a versenyző megfelelő hozzáállásán túl alapfeltétel a család maximális támogatása és az egyéni szponzorok hosszú távú elköteleződése, kitartása.”

Hideg Ádám sajtótájékoztató
balról jobbra: Nagy Dániel, Szujó Zoltán, Weingartner Balázs, Ferencz Krisztián és Hideg Ádám a Bárkert Bistróban tartott sajtótájékoztatón / Fotó: HUMDA

„A HMA ehhez a professzionális szakmai támogatáson túl azzal járul hozzá, hogy gyorsítja a versenyzők karrierépítését, velünk előbb léphetnek eggyel magasabb szintre” – emelte ki Weingartner.

Ezt egészítette ki Szujó Zoltán azzal, hogy „Világviszonylatban is kiemelkedő az akadémia, hiszen kevés országban kapnak ilyen szintű támogatás a fiatal versenyzők. Szerencsére okosan élnek a lehetőséggel, ez Hideg Ádám fejlődésén is látszik. Nem titkolt célunk, hogy tíz éven belül szeretnénk magyar Forma–1-es versenyzőt. Bízom benne, hogy Ádám valóra tudja váltani azt az álmát, hogy már 2029-re a száguldó cirkusz mezőnyébe kerüljön.”