Kezdőlap Blog Oldal 715

Ostberg szárnyal, mégis Al-Attiyah vezet a Katar Rallyn

0

Mads Ostberg négyből három szakaszt is nyert a Közel-Kelet Rally Bajnokság (MERC) szezonnyitó katari versenyén, azonban egy defektet is összeszedett, így Nasser Al-Attiyah vezet a pénteki nap felénél. 

Mads Ostberg és Patrik Barth kezdte a legjobb formában a MERC-bajnokság katari versenyét, miután megnyerte a csütörtöki szuperspeciált és a pénteki első szakaszt is már 19.2 másodperccel vezetett Nasser Al-Attiyah előtt. 

A verseny harmadik szakaszán azonban defektet szedett össze a norvég skodás pilóta, így két percet vesztett, és bár megnyerte a negyedik szakaszt is, az ötödik helyen áll. 

A verseny élére pedig Nasser Al-Attiyah állt, akinek 10 év után ismét Giovanni Bernacchini navigál, a katari-olasz páros 17.8 másodperc előnnyel várhatja a sivatagi pályák délutáni ismétlését. 

A Lappföld Rallyn készül a svéd WRC-futamra a Toyota

A második helyen Pierre-Louis Loubet áll új navigátorával, Loris Pascaud-dal, míg a harmadik helyen a Abdulaziz Al-Kuwari és James Fulton 24.7 másodperc hátránnyal várhatja a folytatást. Loubet a pénteki első szakaszon vesztett időt, miután az első sivatagi szakaszán nem mert túl nagy tempóval közlekedni. 

A MERC-bajnoki címet tavaly Nasser Al-Attiyah mellett megnyerő Abdullah Al-Rawahi 38.1 másodperc hátrányt gyűjtött össze négy szakasz alatt. 

A versenyre ugyan nevezett, de rajthoz már nem állt Martins Sesks. 

Katar Rally, élmezőny az SS4 után 
1 #1 Nasser Al-Attiyah – Giovanni Bernacchini (QAT – ITA) VW Polo GTI R5 31:17.5
2 #2 Pierre-Louis Loubet – Loris Pascaud (FRA) Skoda Fabia RS Rally2 +17.8
3 #5 Abdulaziz Al-Kuwari – James Fulton (QAT – IRL) VW Polo GTI R5 +24.7
4 #3 Abdullah Al-Rawahi – Ata Al-Hmoud (OMN – JOR) Skoda Fabia Rally2 evo +38.1
5 #4 Mads Ostberg – Patrik Barth (NOR) Skoda Fabia RS Rally2 +1:03.3

Amíg érkeznek az idei videók, addig egy kis visszatekintő a tavalyi versenyre

Hamilton most megtette, amitől Ayrton Sennát megfosztotta az élet

0

Lewis Hamilton 2025-ben megteszi azt, ami példaképének csak a terveiben szerepelt, 1994-es halála pedig megfosztotta őt attól, hogy az álom valósággá váljon.

Noha végletekig romantikus gondolat lenne azt feltételezni, hogy Lewis Hamilton bálványa, Ayrton Senna tervezett, ám soha meg nem valósuló karrierlezárását akarja beteljesíteni azzal, hogy a Ferraritól vonulhat majd vissza, és csak ezért igazolt Maranellóba, egészen biztosak lehetünk benne, hogy a hétszeres világbajnok tisztában van vele, a brazil legenda is hasonlóképp akart búcsút inteni a Forma–1-nek.

Hivatalos: Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazol

Az 1994. május 1-jén, 34 évesen elhunyt háromszoros világbajnok azonban csupán közel került a Scuderiához. Először Mauro Forghieri, a Ferraritól 1987-ben távozó technikai igazgató próbálta elcsábítani még azelőtt, hogy Senna a McLarenhez igazolt volna, de nem járt sikerrel. Évekkel később pedig már Senna volt az, aki váltani akart, de Jean Todt, az olaszok akkori csapatfőnöke nem volt hajlandó felrúgni akkor versenyzői, Jean Alesi és Gerhard Berger szerződését.

„Néhány héttel az érkezésem után, az Olasz Nagydíj hétvégéjén, egy szállodában találkoztam Ayrton Sennával. Én felajánlottam neki, hogy 1995-ben jöjjön a Ferrarihoz, ám ő ragaszkodott az 1994-es szerződéshez. Alesival és Bergerrel már korábban megállapodtunk, így nem tudtuk teljesíteni Senna kérését. Ő erre annyit mondott, a Forma–1-ben nem számítanak a szerződések, erre azonban azt feleltem, hogy nekem viszont igen. Sajnos nem derülhetett ki, mit tudott volna nyújtani 1995-ben nyújtani” – nyilatkozta Todt 2021-ben a beIN Sports-nak.

Teljesen máshogy alakulhatott volna Senna pályafutása, ha a legendás mérnök terve sikerrel jár

A McLarenből kiábrándult Senna így a Williams-hez igazolt 1994-re, ám ennek ellenére nem tett le arról, hogy a Ferrarinál fejezze be a karrierjét. „Egy napon elveszlek feleségül, egy napon pedig a Ferrarinak fogok dolgozni. A karrieremet náluk, az életemet pedig veled fogom befejezni” – idézte a brazilt Tom Rubython „The Life of Senna” című könyvében Adriane Galisteu, Senna utolsó barátnője, hozzátéve, Sennát nem izgatta, hogy a Ferrari akkoriban a közelében sem volt annak, hogy vb-címre alkalmas autót adjon neki, a csapat tradíciója és mítosza miatt így ia a vörösöknél akart versenyezni.

Előtte azonban kitöltötte volna két éves szerződését a Williamsszel – nagyon hasonló helyzetben volt tehát, mint Hamilton, aki szintén két évvel hosszabbított tavaly, de végül egy év után fog távozni –, és legkorábban 1996-tól lett volna a a Ferrari pilótája. Ezt halála előtt néhány nappal Luda di Montezemólónak, a Ferrari akkori elnökének is megerősítette, amiben bizonyára szerepet játszott a Williams pocsék szezonkezdete.

1989, Brazil Nagydíj, rajt, Gerhard Berger, Ferrari, Ayrton Senna, McLaren, Riccardo Patrese, Williams
Senna csak éveken át versenyzett a Ferrari ellen, a maranellóiak autóját végül soha nem vezethette / Fotó: GoodYear

„A tragédia előtt szerdán eljött hozzám Bolognába. Azt mondta, hogy bármi áron szeretne a Ferrari pilótája lenni és meg akar szabadulni a Williamstől – nyilatkozta Montezemolo 2020-ban a Sky Italiának. – Abban maradtunk, hogy Imola után beszélünk. Aztán történt, ami történt. Annak a csapatnak [Senna] szerződtetése lett volna a hab a tortán, mint Michaelé később.”

Mivel mint általában bebizonyosodik, két hab nehezen fér meg egy tortán, Senna csapatváltása esetén Montezemolo szerint Schumachert nem igazolták volna le. Legalábbis 1996-ban nem. „Ez egy szép álom, de ezzel lábon lőttük volna magunkat. Nagy szenzáció lett volna, de a Ferrarinak nem tett volna jót. Két ilyen szintű sztárpilótával az ember nem nyer”– erősítette meg Montezemolo, hogy ugyanazt a filozófiát alkalmazták volna Sennával is, mint Schumacherrel, és pont emiatt nem igazolták volna le mindkettejüket.

A maranellóiak Hamilton megszerzésével azonban most szakítanak ezzel a hozzáállással – mondhatjuk, hogy már 2014-ben szakítottak, amikor Fernando Alonso mellé visszahozták Kimi Räikkönent, de a finn addigra minden volt már, csak alfahím nem –, így 2025-től megnézhetjük, hogy miként tudnak menedzselni két toppilótát.

Meglepő helyen zárhatta volna F1-es pályafutását Ayrton Senna, ha nem hal meg 94-ben

Ogier: Túl későn értem nagybátyámhoz a kórházba

0

Sébastien Ogier számára igen nehéz volt az idei Monte-Carlo Rally, hiszen a verseny hetének hétfőjén vesztette el nagybátyját, aki megszerettette vele a motorsportot. 

Sébastien Ogier a Monte péntek délelőtti utolsó szakasza után meghatódva nyilatkozott, azonban csak a verseny végén árulta el, hogy a WRC-szezonnyitó hetében elvesztette azt a személyt, aki egykoron megszerettette vele a motorsportot. 

Mostanra kiderült, hogy ez a személy a nagybátyja volt, aki a hétfői napon hunyt el. 

“Túl későn értem a nagybátyámhoz a kórházba a hétfői pályabejárás után és már csak elbúcsúzni maradt időm – mondta Sébastien Ogier a Dirtfishnek. – Nagyon fontos személy volt számomra, gyerekkoromban ő ismertette meg velem a motorsportot és tőle kaptam az első gokartomat. Nagyon sok közös élményem van vele.” 

Monte-Carlo Rally 2024: Thierry Neuville másodszor nyert a legendás versenyen

Ogier a történtek után elgondolkozott a Montétól való visszalépésen is, de végül vállalta az indulást és a második helyen ért célba Thierry Neuville mögött. 

“Erősnek tartom magam az érzelmek kezelése szempontjából, de a nagybátyám elvesztése nagyon megviselt, nagyon hirtelen hagyott itt bennünket. Arra is gondoltam, hogy visszalépek a versenytől, de aztán nem akartam cserben hagyni a csapatom. Örülök, hogy sikerült profinak maradnom és sikerült erős teljesítményt nyújtanom a versenyen, de Thierry Neuville még erősebb volt. Nagyon izgalmas és szoros csata volt, végül Thierry megérdemelten nyert, le a kalappal a teljesítménye előtt. Azt hiszem, büszkék lehetünk a második helyre is, próbáltam nyerni, de ezúttal volt egy nálam is jobb versenyző. Az érzelmeim kezelése sem volt könnyű, de büszkék lehetünk arra, hogy a verseny teljes egészében harcban tudtunk maradni.”

Hivatalos: Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazol

0

Hivatalosan is megerősítették, hogy Lewis Hamilton az idei év végén elhagyja a Mercedest, és 2025-ben a Ferrarihoz igazol. A többéves szerződést kötő hétszeres világbajnok Carlos Sainz helyére érkezik, aki így távozik a maranellóiaktól.

Csütörtökön késő délelőtt valósággal felrobbant a Forma–1-es világsajtó, hiszen elterjedt, hogy Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződik. A hírt délután meg is erősítették, így immáron hivatalos, hogy a hétszeres világbajnok 2025-től a Ferrarinál folytatja pályafutását, miután többéves szerződést kötöttek, Carlos Sainz pedig az idény végén távozik a csapattól.

A brit pilóta 2013 óta erősítette a Mercedest, ahol összesen hat egyéni világbajnoki címet szerzett, és 2014-től 2021-ig zsinórban nyolc konstruktőri elsőséghez segítette hozzá a csapatot. A felek a tizenkettedik közös idényüket fogják megkezdeni: eddig 222 nagydíjat teljesítve 82 győzelemig, 148 dobogóig, 78 pole pozícióig és 53 leggyorsabb körig jutott. Ezek mindegyike rekord, igaz, utóbbit a Michael Schumacher–Ferrari párossal holtversenyben tartják.

Az évek során Hamilton a teljes karrierjét nézve is minden idők legeredményesebb pilótájává vált, és csak a leggyorsabb körökben nem érte utol Schumachert. Az elmúlt két év azonban az ő mércéjükkel rettenetesen sikerült. 2022-ben új csapattársától, George Russelltől is kikapott, és csupán a tabella hatodik helyét szerezte meg, ráadásul végig kellett néznie, hogy a Mercedes az évi egyetlen pole-ját és győzelmét is honfitársa gyűjti be. A tavalyi idényben már jobb volt a helyzet, és csak a két Red Bulltól kapott ki, de Max Verstappen ellen neki sem volt ellenszere.

Jön az év szenzációja? – Hamilton mégis aláírhat a Ferrarihoz

A várakozáson aluli eredmények ellenére Hamilton 2025-ig szerződést hosszabbított a Mercedesszel, így ebből a szempontból is váratlannak számít a bejelentés. Azonban hozzá kell tenni, hogy egyrészt bizonyára van valamilyen kilépési záradék, másrészt jó eséllyel többet tud mind az idén és jövőre, mind a 2026-ban várható erőviszonyokról.

Ami előbbit illeti, könnyen lehet, hogy Hamilton számára a „csöbörből vödörbe” szituáció áll fenn, és a Red Bullt 2024-ben és 2025-ben sem lehet majd megfogni. Ami viszont az új szabályrendszert illeti, a helyzet kísértetiesen hasonlít arra, amikor a McLarent hagyta el a Mercedes kedvéért: akkor is az új korszak előtt egy évvel váltott, majd a második évétől kezdve a csapatával együtt letarolta a mezőnyt. Ráadásul 2012-ben egyáltalán nem tűnt jó ötletnek a váltás, most viszont nem szól egyértelmű érv egyik vagy másik mellett, vagy ha mégis, akkor az a nyilvánosság számára nem látható.

Mi lehet az oka a váltásnak?

A Forma–1-ben nem ritka, hogy a nagy pilóták a karrierjük valamely pontján a Ferrariba vágynak. Az eddigi 34 világbajnok közel fele, 15 pilóta versenyzett a maranellóiak színeiben. Persze rajtuk kívül is akadt olyan, aki közel volt a Scuderiához, de végül nem valósult meg a házasság. A legismertebb példa Ayrton Sennáé, akiről az elmúlt évtizedekben többen is elmondták, hogy a Ferrarinál akarta befejezni a pályafutását.

Könnyen lehet, hogy Hamiltonnál is van egyfajta érzelmi kötődés a sportág legeredményesebb márkájához. Azt például többször is elmondta, hogy gyerekkorában általában Schumacherrel volt, amikor szimulátorozott. Emellett persze az sem utolsó szempont, hogy a Ferrarival mindig különlegesebb a győzelem, mint más csapattal. Az pedig csak hab lenne a tortán, ha úgy szerezné meg a nyolcadik világbajnoki címét, hogy ezzel egyben megtöri az olasz alakulat egyéni szinten 2007 óta tartó sikertelenségét.

Ezért fog Hamilton biztosan a Ferrarihoz igazolni

Hamiltont egyébként már többször is szóba hozták a Ferrarival a karrierje során. Legutóbbi két szerződéshosszabbítása előtt a sajtó komolyan foglalkozott ezzel a lehetőséggel. Ráadásul tavaly többször is beszélt John Elkann-nal, a Ferrari elnökével, és Frédéric Vasseur csapatfőnökkel is jó viszonyt ápol. Persze az érintettek próbálták kisebbíteni ennek a jelentőségét, de vélhetően már akkor is zajlott valami a háttérben.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Hamilton az elmúlt években többször is hangot adott annak, hogy szeretne egyfajta márkanagyköveti státuszt magának. Arról nincs információ, hogy ezt megkapta volna, pedig ha a Mercedes hajlandó ezt megadni neki, akkor a hosszú távú jövőjét mérlegelve aligha tartotta volna kifizetődőnek átigazolni a riválishoz. A csillagosok tehát így magukhoz láncolhatták volna történetük legeredményesebb versenyzőjét, aki könnyen lehet, hogy azért nézett más kaland után, mert már nem lát perspektívát a projektben.

Persze nem biztos, hogy a Mercedesnél könnyeket hullajtanak a pályafutása utolsó éveiben járó Hamilton távozása miatt. Egyrészt felszabadul a fizetése, másrészt pedig így ténylegesen elkezdhetik George Russellre építeni a csapatot. Középtávon pedig az is fontos tényező lehet, hogy a nagy tehetségnek tartott Andrea Kimi Antonellit beültessék a másik autóba. Bárki is érkezzen a 39 éves versenyző helyére, kétségtelen, hogy őt könnyebb lehet elküldeni, mint a hétszeres világbajnokot.

A Red Bull és Verstappen sokkoló lépését idézi a Mercedes legutóbbi döntése

Így reagáltak az érintettek

Ami a pilóta-csapat párosítást illeti, a Lewisszal való kapcsolatunk a legsikeresebb lett, amit a sportág valaha látott, és erre büszkén tekinthetünk vissza – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – Lewis mindig is fontos része lesz a Mercedes motorsport-történelmének. Azonban tudtuk, hogy a partnerségünknek egyszer természetes módon vége szakad, és ez a nap most eljött. Elfogadjuk Lewis döntését, hogy új kihívást keres, a mi jövőre vonatkozó lehetőségeinken pedig izgalmas elmélkedni. Egyelőre viszont még van hátra egy szezon, és a versenyzésre összpontosítunk, hogy egy erős 2024-es évet produkáljunk.”

Csodálatos tizenegy évet töltöttem el ezzel a csapattal, és nagyon büszke vagyok arra, amit együtt elértünk – ezek már Hamilton szavai. – A Mercedes tizenhárom éves korom óta az életem része. Itt nőttem fel, így a távozásomról szóló döntés volt az egyik legnehezebb, amit valaha is meg kellett hoznom. Azonban eljött az ideje, hogy megtegyem ezt a lépést, és izgatottan várom, hogy új kihívást kezdjek. Örökké hálás leszek a Mercedes-családomnak a hihetetlen támogatásáért, különösen Totónak a barátságáért és a vezérszerepéért, és azt akarom, hogy magasan zárjunk közösen. Száz százalékig elkötelezett vagyok aziránt, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam ebben az idényben, és emlékezetessé tegyem az utolsó évemet az Ezüstnyilaknál.”

A mai hírek után a Scuderia Ferrari és jómagam útjai 2024 végén elválnak – reagált Sainz a közösségi médiában. – Még van előttünk egy hosszú szezon, és, mint mindig, abszolút a legjobbamat fogom nyújtani a csapatért és a tifosiért világszerte. A jövőmmel kapcsolatos híreket bejelentjük, amikor eljön az ideje.”

Miért járt volna jobban Prost, ha Senna legyőzi? – különleges F1-es tények és statisztikák (2. rész)

0

Nemrég készítettünk egy cikket a Forma–1 különleges statisztikai adatairól, amelyek nem annyira ismertek a nagyközönség számára. Most újabb ilyen jellegű érdekességeket gyűjtöttünk össze, persze még mindig a teljesség igénye nélkül.

Különös egybeesések, tragikus véletlenek – íme a legfurcsább Forma-1-es tények és statisztikák

  • A Forma–1 történetében három olyan többszörös futamgyőztes van, aki csupán egy nagydíjon, illetve helyszínen tudott nyerni. José Froilán González a 1951-ben és 1954-ben Silverstone-ban, Bill Vukovich 1953-ban és 1954-ben az Indy 500-on, míg Maurice Trintignant 1955-ben és 1958-ban Monacóban diadalmaskodott.
  • Eddig 1101 futamot rendeztek a Forma–1-ben, de ha az összes pilóta futamgyőzelmeinek számát összeadjuk, akkor 3-mal nagyobb szám jön ki. Ennek az az oka, hogy 1957-ig megengedett volt a verseny közbeni autócsere, és háromszor is előfordult, hogy ez a győztes kocsi esetében is megtörtént. Így nyerhette az 1951-es Francia Nagydíjat Luigi Fagioli és Juan Manuel Fangio, az 1956-os Argentin Nagydíjat Luigi Musso és Fangio, az 1957-es Brit Nagydíjat pedig Tony Brooks és Stirling Moss. Érdekesség, hogy a párosok első tagjainak egyaránt ez volt az első győzelmük, a két olasz pilóta esetében ráadásul az egyetlen.

Kalapáccsal támadt ellenfelére a pilóta, aki még 50 év felett is futamot nyert az F1-ben

  • Fagioli azon öt versenyző közé tartozik, aki megnyerte pályafutása utolsó F1-es futamát, hiszen annyira feldühítette, hogy át kellett adnia az autót, hogy azonnali hatállyal otthagyta az F1-et. Három Indy 500-as pilóta szintén elmondhatja ezt magáról: Lee Wallard (1951) nem sokkal a diadala után megsérült, és be kellett fejeznie a karrierjét, Sam Hanks (1957) a siker után bejelentette, hogy többet nem versenyez Indianapolisban, míg Jim Rathmann (1960) az utolsó olyan Indy 500-at nyerte meg, amely beleszámított a Forma–1-es vb pontversenyébe. A névsort Jim Clark egészíti ki, ám esetében rendkívül szomorú okról van szó: az 1968-as Dél-afrikai és Spanyol Nagydíj közötti hosszú szünet alatt életét vesztette egy F2-es futamon. Természetesen ha Max Verstappen valamilyen oknál fogva nem indulna el több F1-es viadalon, ő is csatlakozna a felsoroltakhoz.

Megérezte saját halálát az F1 történetének egyik legnagyobb versenyzője?

  • Clark jó néhány rekordot megdöntött pályafutása során, és akad pár, amelyeket a mai napig tart. Ezek közül az egyik kevéssé ismert, hogy övé a legtöbb pole pozíció egy olyan nagydíjon, illetve pályán, ahol az adott pilóta egyszer sem tudott nyerni. Monacóban ugyanis 1962-ben, 1963-ban, 1964-ben és 1966-ban is övé volt a rajtelsőség, de a technika ördöge mindannyiszor cserben hagyta. 1965-ben pedig azért nem volt esélye a hercegségben, mert az Indy 500 miatt kihagyta azt a fordulót.

60 éve ezen a napon született a megdönthetetlennek tűnő F1-es rekord, de aztán jött Verstappen

  • Szintén a Lotus versenyzőjéhez, illetve a 4-es számhoz kapcsolódik egy másik elképesztő adat. Dan Gurney négy futamgyőzelemig jutott az F1-ben, amelyek közül mindegyikről elmondható, hogy Clark indulhatott a pole-ból.

Spontán bőrig áztatta főnökét, hagyomány lett belőle az autósportban

  • Az 1959-es Brit Nagydíj hétvégéjén nem kevesebb mint négy, azonos vezetéknévvel rendelkező pilóta vett részt, ráadásul úgy, hogy nem volt köztük családi kötelék. Henry, Mike, Trevor és Dennis Taylor egyaránt először voltak ott a mezőnyben, igaz, mindannyian F2-es autóval. A versenyre csupán előbbi kettő kvalifikálta magát: Henry a tizenegyedik helyen ért célba, míg Mike technikai hiba miatt feladta a versenyt.
  • Az akkoriban a Brabham csapatfőnökeként és egyben Jochen Rindt menedzsereként tevékenykedő Bernie Ecclestone 1968-ban a következőt mondta ügyfelének: „Ha meg akarod nyerni a világbajnokságot, a Lotusnál jobbak az esélyeid, mint a Brabhamnél. Ha életben akarsz maradni, jobbak az esélyeid a Brabhamnél, mint a Lotusnál.” Az osztrák versenyző 1969-ben végül a Lotushoz igazolt, majd az egy évvel későbbi monzai hétvégén halálos balesetet szenvedett, majd ő lett az F1 egyetlen posztumusz világbajnoka.

Majdnem vérfürdővé változtatta a Városligetet, óvatossága miatt halt meg az F1 posztumusz bajnoka

  • Jackie Stewart különös kapcsolatban áll a 11-es számmal. 11-én született, 11 évvel a Forma–1-es világbajnokság kezdete előtt. Ő lett a sportág történetének tizenegyedik világbajnoka, amit pályafutása tizenegyedik győzelmével biztosított be. Az 1971-es Kanadai Nagydíjon pedig a 11-es rajtszámú autóval szerezte meg karrierje tizenegyedik pole pozícióját.
  • A brit versenyző három világbajnoki címet szerzett pályafutása során, és mind az 1969-es, mind az 1971-es, mind az 1973-as elsősége után 392 napig, azaz 56 hétig mondhatta magát címvédőnek, vagyis ennyi idő telt el aközött, hogy ő, illetve a következő évet megnyerő versenyző bebiztosította végső győzelmét.
  • Stewart utolsó csapattársa François Cevert volt, akinek egy látnok megjósolta, hogy bár sikeres lesz, nem fogja megérni a 30. születésnapját. A francia pilóta egy futamgyőzelemig jutott, majd az 1973-as USA Nagydíj időmérőjén halálos balesetet szenvedett – négy és fél hónappal a harmadik iksz betöltése előtt.

Az F1 egyik legborzalmasabb balesete volt – Jackie Stewartot a mai napig kísértik a történtek

  • Cevert Watkins Glenben aratta pályafutása egyetlen F1-es győzelmét, ott, ahol két évvel később életét vesztette. Ronnie Peterson sorsa hasonlóan alakult: a svéd versenyző kizárólag az Olasz Nagydíjat tudta háromszor is megnyerni, majd 1978-ban ezen a futamon szenvedett végzetesnek bizonyuló balesetet.

45 éve halt értelmetlen halált a Forma-1 egyik legnépszerűbb pilótája

  • Sokak szerint a francia pilóta lehetett volna hazája első világbajnoka, ha életben marad. Franciaországnak végül további 12 évet kellett várnia a végső győzelemre, amely október 6-án vált biztossá Alain Prostnak köszönhetően – Cevert halálának évfordulóján.
  • A később négyszeres világbajnokká váló Professzor már korábban is közel került a végső győzelemhez. Különösen 1984-ben, amikor jobban járt volna, ha Monacóban kikap Ayrton Sennától, és a második helyen fut be. Hogy ez hogyan lehetséges? Nos, úgy, hogy a francia versenyző a szakadó eső miatt folyamatosan integetett, hogy intsék le a futamot, amit a 32. körben Jacky Ickx meg is tett, ám így csak félpontokat osztottak. A francia így 4,5 egységgel gazdagodott, miközben ha egy teljes értékű futamon befut másodikként, 6-ot kapott volna. Az idény végén mindössze fél ponttal kapott ki csapattársától, Niki Laudától.

Ilyen volt Senna első éve a Forma-1-ben – a volt versenymérnök nem mindennapi visszaemlékezése

  • Az osztrák versenyző ebben az évben úgy ért fel a csúcsra, hogy egyetlen pole pozíciót sem szerzett a szezonban. Ezt azóta senkinek nem sikerült összehoznia, és előtte is csak az 1967-es világbajnok Denny Hulme-nak jött össze. Lauda azonban abból a szempontból felül(- vagy alul)múlta az új-zélandi pilóta teljesítményét, hogy neki még az első sorba sem sikerült kvalifikálnia.

260-nál kapott szívrohamot és halt meg verseny közben az F1 egyetlen új-zélandi világbajnoka

  • Michele Alboreto 1984 és 1988 között öt évet töltött el a Ferrarinál. Az olasz versenyző végig a 27-es rajtszámmal versenyzett. Utolsó két évében Gerhard Berger volt a csapattársa, aki az istállónál töltött első korszakában a 28-as autóval állt rajthoz. Az olasz pilóta a huszonhetedik, míg az osztrák a huszonnyolcadik olyan versenyző volt, aki egy Ferrari volánja mögött nyert F1-es futamot.
  • Ebben az időszakban versenyzett Andrea de Cesaris is, aki leginkább arról ismert, hogy a legtöbb futamon vett részt úgy, hogy egyszer sem állhatott a dobogó tetején. Ezt idén Nico Hülkenberg minden bizonnyal megdönti, egy másikat viszont aligha fognak megközelíteni: az olasz pilóta az 1986-os Ausztrál és az 1988-as Kanadai Nagydíj között zsinórban 22 alkalommal esett ki. Igaz, egy dobogót így is begyűjtött, hiszen az 1987-es spái versenyen az utolsó körben kifogyott az üzemanyaga, de a negyedik helytől lefelé a futamgyőztes Prost mindenkit lekörözött.

Szaltózott az F1 egyik legkínosabb rekordjának tartója, majd emiatt kirúgták, de kiderült, hogy mégsem

  • Négy olyan pilóta volt az F1-ben, akik egynél több pole pozíciót szereztek, de nem nyertek futamot. A rekord a minden idők egyik legpechesebb versenyzőjének tartott Chris Amoné 5-tel, őt követi Jean-Pierre Jarier és Teo Fabi 3-3-mal, majd Stuart Lewis-Evans következik kettővel. Az olasz pilótának ráadásul azt a „bravúrt” is sikerült összehoznia, hogy a három rajtelsősége ellenére egyetlen kört sem fejezett be az élen.

Élete első pole-ja után részt sem vehetett a futamon, és még nem volt vége a pilóta pechsorozatának

  • A 2012-es Belga Nagydíjon történt rajtbalesetre vélhetően sokan emlékeznek, ahogyan arra is, hogy Romain Grosjean manővere Lewis Hamilton, Sergio Pérez és Fernando Alonso versenyét tette tönkre. Azt viszont kevésbé szokták emlegetni, hogy a következő, monzai viadal után ők hárman végeztek a dobogón ebben a sorrendben, miközben a francia pilóta letöltötte az eltiltását.
  • A 2013-as Ausztrál Nagydíjon a Forma–1 történetében először és eddig utoljára fordult elő, hogy (az aktuális helyzet szerint) egy egyszeres világbajnok végzett az első, egy kétszeres a második, és egy háromszoros a harmadik helyen. Akkor a 2007-es győztes Kimi Räikkönen nyert Alonso (2005, 2006) és Sebastian Vettel (2010, 2011, 2012) előtt. Ilyesmi idén biztosan nem fog történni, hiszen nincsen egyszeres világbajnok a mezőnyben.
  • Vettel mutatott be szép felzárkózásokat a mezőny hátuljáról, gondoljunk csak a 2012-es Abu-dzabi és Brazil, illetve a 2019-es Német Nagydíjra. Ennek ellenére úgy vonult vissza, hogy az 53 futamgyőzelmének mindegyikét úgy érte el, hogy az első három rajthely valamelyikéről kezdte meg a versenyt.
  • Az F1-ben mindössze egyszer fordult elő, hogy valaki az adott évben zsinórban négy futamot nyert, de nem lett világbajnok. Ez a szezon 2016 volt, amikor Hamilton elbukta a vb-címet csapattársával, Nico Rosberggel szemben. A brit pilóta ráadásul két négyes sorozatot is produkált ebben az idényben.
  • A hétszeres világbajnoknál érdekes mintázatot ad a csapattársaival eltöltött idő. Amikor 2007-ben debütált, Alonso volt a másik garázsban, de ez mindössze egy évig tartott. Aztán Heikki Kovalainennel kettő, Jenson Buttonnal három, Rosberggel négy, Valtteri Bottasszal pedig öt éven át vezetett ugyanolyan autót. George Russell-lel tehát hat szezont kellene eltöltenie ahhoz, hogy folytatódjon a sorozat, de ez nem fog megvalósulni, hiszen jövőre a Ferrarihoz igazol.

Hivatalos: Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazol

  • A Forma–1-ben mindössze 16-szor fordult elő, hogy egyazon hétvégén valaki megszerezte pályafutása első pole pozícióját, majd egy másik pilóta az első futamgyőzelmét. Legutóbb a 2022-es São Pauló-i Nagydíjon történt ilyen, amikor Kevin Magnussen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérőn, a futamot pedig Russell nyerte. Érdekesség, hogy ez nyolc-nyolc alkalommal esett meg az Indy 500-on, illetve „normál” versenyen úgy, hogy előbbiből összesen 11-et rendeztek az F1-ben, utóbbiból pedig 1090-et.
  • Ha az előző statisztikába belevesszük a leggyorsabb kört is úgy, hogy ezt egy harmadik különböző személynek kell elérnie, szintén először, akkor az Indy 500-akat nem számítva csak egyszer fordult elő ilyen. Az 1968-as Francia Nagydíjon Rindt gyűjtötte be a rajtelsőséget, Jacky Ickx a futamgyőzelmet, míg a leggyorsabb kört Pedro Rodríguez futotta meg.

2026 tavaszán kerülhetne sor az amerikai WRC-futamra

0

2025-ben tesztversenyre kerül sor, majd ennek sikere esetén 2026 márciusában térhet vissza Amerika a WRC-naptárba. 

Idén júniusban egy maximum 50 autós mezőnnyel rallyversenyt terveznek, majd szeptember 15-én két WRC-csapat is ellátogat egy-egy Rally1-es autóval az IndyCar szezonzáró versenyére, hogy a nézők számára bemutatót tartson. 

Ezt követően 2025 márciusában kerülhet sor a nagyszabású tesztversenyre, ami az előszobája lehet a 2026 márciusában rendezendő WRC-futamnak. 

“A WRC-ben érdekelt felek kérésére rendezünk egy bemutatót a szeptemberi IndyCar hétvégén – mondta Stuart Wood, az USA Rally igazgatója a Dirtfishnek. – Egy vagy két rallyautónk lesz a rendezvényen, és egy külön bemutató versenyt tervezünk számukra. A versenyről még nem szültetett döntés, lehet egyidőben való indítással és lehet egyesével történő rajtoltatással. A rallyversenyzők nagyjából 150 ezer néző előtt tarthatnak bemutatót.” 

Wood hozzátette, hogy az USA Rallyhoz vezető folyamat már megkezdődött. 

A vihar ellenére is sikeres volt az USA Rally első tesztversenye

“Tavaly áprilisban egy tesztversenyt tartottunk azokon az utakon, melyeket a WRC-futamon szeretnénk használni és bizonyítottuk, hogy a pályák használhatóak még leromlott állapotban is. Szeptemberben tartottunk egy képzést, ahol 75 dolgozót képeztünk ki különböző feladatokra. Novemberben pedig tartottunk egy egynapos versenyt magánterületen. Idén júniusban egy következő kis versenyt tartunk Chattanooga belvárosában és megmutatjuk a házigazda várost. Szerencsénk van, hogy az Appalache-hegység déli részén több olyan út is van, melyet fakitermelők használnak, így nagyobb igénybevétel esetén is használhatóak maradnak. A pályák nagyon technikásak, és az FIA delegáltjai szerint is használhatóak lesznek a WRC-futamon. Emellett Kelet-Tennessee-ben van egy 10 mérföldes terület, ahol 300 kanyar van, így egy nagyon technikás pályának adhat otthont.” 

Wood hozzátette, hogy a Mexikó Rallyn bevált módszereket vesznek át, azonban azt is, hogy a WRC futam megrendezése érdekében még nagyobb anyagi háttérre van szükség és hogy további dolgozókat kell kiképezniük. 

Millener válaszolt az M-Sportot érő kritikákra

0

Az M-Sport csapatával kapcsolatban sok kritika jelent meg a Monte-Carlo Rally alatt és után, hogy nem elég versenyképes. Richard Millener, az M-Sport csapatvezetője azonban épp az ellenkezőjét bizonyították be a WRC-szezonnyitón. 

Az M-Sport Ford Puma Rally1-es autójával Adrien Fourmaux az ötödik helyet szerezte meg a Montén, míg Grégoire Munster egy apró hiba után megcsúszott és korlátnak ütközött szombaton, azonban vasárnap visszatért és teljesítette a hátralévő szakaszokat. A francia és luxemburgi versenyző is képes volt harmadik időt autózni továbbá egy olyan versenyen, melyen sokat számít a tapasztalat. 

“Azt a célt tűztük ki a verseny előtt, hogy mindkét versenyzőnk érjen célba és néhány szakaszon mutassuk meg versenyképességünket – mondta Richard Millener az M-Sport csapatvezetője a Motorsport.com oldalnak. – Szilárd meggyőződésem, hogy ezt sikerült bizonyítani, hiszen mindkét versenyzőnk tudott harmadik időt is elérni és célba értek mindketten. Nagyon örülök a versenyzők teljesítményének, és hogy a csapat megbízható autót adott. Szerintem megmutattuk, hogy képesek leszünk idén is felvenni a tempót az élmezőnnyel és ha ott valaki hibázik, tudunk vele harcolni. Nyilván nem leszünk erre képesek minden versenyen, de másoknak is vannak gyengébb versenyeik.” 

Fourmaux: Teljesítettük a kitűzött célt a Montén

Adrien Fourmaux szerint a kitűzött célt sikerült teljesíteni. 

“Én nagyon elégedett vagyok a versenyünkkel – mondta a francia versenyző. – A cél az ötödik hely volt és ezt sikerült elérni. A négy esélyesebb versenyző mögött sikerült az első helyen végezni, úgy, hogy mögöttünk zárt Takamoto Katsuta és Andreas Mikkelsen is. Hiányzik egy kis tempó még, hogy az élmezőnyhöz közelebb kerüljünk, de a munka folyamatban van. 11 pontot szereztünk és ez több, mintha tavaly lettünk volna ötödikek. Igaz, hogy nem tudunk a győzelemért harcolni, de közel tudunk lenni az élmezőnyhöz.” 

Grégoire Munster ugyancsak elégedett. 

“A tapasztalatszerzés volt a célunk, és ezt sikerült elérni. Sajnos szombaton egy kis hiba miatt kiestünk, de vasárnap folytatni tudtuk a tanulást. Sok tapasztalatot szereztünk és úgy érzem, a tempónk is rendben volt. Sikerült egy harmadik időt is autózni, ami az eddigi legjobb szakaszeredményünk. Sikerült pontot szerezni és ha nincs a szombati hiba, akkor még jobban alakulhatott volna a hétvége.” 

Nevetséges és képmutató az F1, vagy joggal utasították vissza Andrettiéket?

0

A Forma–1 hosszú indoklásban magyarázta meg, hogy miért nem fogadta el az Andretti jelentkezési kérelmét. Az érvek között vannak olyanok, amelyeket el lehet fogadni, de olyanok is akadnak, amelyek inkább megmosolyogtatóak, és összességében nem győzték meg a rajongókat, hogy ez nem egy előre eldöntött játszma volt.

Újabb, az eddigi legfontosabb fejezetéhez érkezett a Forma–1 és az Andretti közötti huzavona. A sportág szerdán bejelentette, hogy visszautasítják az amerikai istálló jelentkezési kérelmét, így hiába adott nekik zöld utat az FIA, nem szerepelhetnek az F1-ben. Legalábbis a közeljövőben, ugyanis egy későbbi belépés lehetőségét nyitva hagyták.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Forma–1 és annak meglévő csapatai nem szívesen látják az Andrettit, ahogyan más új istállót sem. Hiába ugyanis az elképesztő összeg, amelyet a belépésért fizetni kellene az istállóknak, szerintük még így sem érné meg számukra, hiszen hosszú távon kisebb szeletet kapnak a tortából. Azonban így, hogy megszületett a döntés, érdemes megnézni a magyarázatot, illetve azok egyes pontjait, és ezt a The-Race.com meg is tette.

Eszerint az F1, pontosabban a Formula One Management úgy véli, hogy az Andretti kezdetben jó eséllyel nem lesz versenyképes. Mindez már csak azért is furcsa, mert az FIA többek között ezt is szigorúan vizsgálta, és a Nemzetközi Automobil Szövetség rostáján még átment a csapat. Emellett pedig azt a kérdést is felveti, hogy valóban a kereskedelmi jogok tulajdonosa a legalkalmasabb-e arra, hogy döntést hozzon ebben a kérdésben.

A Forma–1 beintett az Andrettinek, egyelőre nem lesz 11 csapatos a mezőny

Mindenesetre a jelek szerint az F1-nél úgy gondolják, hogy az Andretti a régi és az új szabályrendszerben sem bizonyulna versenyképesnek. Ez egyrészt nyilvánvalóan nem bizonyítható, másrészt a legutóbbi új csapatként beszálló Haas példája mutatja, hogy nem lehetetlen rögtön ott lenni a középmezőnyben. Persze ezzel kapcsolatban még lehet úgy érvelni, hogy az Andretti más modellt akar megvalósítani, mint a Ferrarival szorosan együttműködő alakulat.

A lényeg viszont az, hogy a Forma–1 a versenyképességből próbálja származtatni azt, hogy egy csapat mennyire járul hozzá a sportág értékéhez. Azt pedig aligha kell magyarázni, hogy ha egy új csapat a mezőny végén kullogna, az nem javítana a sportág értékén, viszont abból a bizonyos tortából így is felhasítana egy szeletet a többiek elől.

A másik fontos érv a motorszállító kérdése: az Andretti ugyan a Cadillackel együtt akart beszállni, de kezdetben valójában nem a General Motorshoz tartozó márka lett volna a partner, hanem egy meglévő gyártó erőforrását címkézték volna át. Az F1 szerint azonban ártana a bajnokság presztízsének, ha az Andretti (vagy bárki más) beszállna, és valamelyik gyártónak muszáj lenne motort szolgáltatnia nekik.

Nos, ez meglehetősen képmutató érvelésnek tűnik, hiszen a privát istállók mindig is szerves részei voltak a Forma–1-nek. Abban viszont valóban lehet igazság, hogy egy rövid távú szerződéssel egy gyártó azt kockáztatná, hogy a későbbiekben ténylegesen beszálló Cadillac hozzáfér a szellemi tulajdonuk és a know-how-juk egy részéhez. Összességében tehát úgy tűnik, hogy az F1 legfeljebb gyári istállót látna szívesen új csapatként.

Alakul a botrány? – az Andretti határozottan visszautasítja az F1 döntését és érvelését

Ezek mellett voltak még más érvek is. Az, hogy a különböző helyszíneken a több autó miatt több helyre lenne szükség, és ez egyes promóterekre meglehetősen nagy terhet róna, igencsak megmosolyogtató, hiszen a közelmúltban is előfordult, hogy 22 kocsi volt a mezőnyben, de a 24-ig is csak bő tíz évet kellene visszamenni az időben.

Emellett azt is kimondták, hogy az Andretti név nem jelentős az F1 számára, ami minimum súrolja a tiszteletlenség határát. Összességében pedig kijelenthető, hogy az F1 nem győzte meg a közvéleményt arról, hogy az indokok alapján hozta meg a döntést, és nem egy előre meghozott döntéshez próbált kreálni indokokat, amelyek egy része nagyon is izzadtságszagú.

Hogy milyen folytatása lesz ennek az ügynek, azt egyelőre nem tudni. Ami tény, hogy az Andretti azóta kiadott egy rövid közleményt, amelyben hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a döntéssel, illetve az arra vonatkozó érveléssel. Tekintve, hogy az amerikai istálló már rengeteg erőforrást beleölt a projektbe, aligha fogják annyiban hagyni a mostani elutasítást.

Hamilton akár már az idei szezontól Ferrariba ülhet

0

Miközben nemcsak a teljes Forma–1-es, hanem a teljes sport- és világsajtó lélegzetvisszafojtva várja, hogy Lewis Hamilton tényleg a Ferrarihoz szerződik-e (vélhetően igen), a legnagyobb olasz sportnapilap szerint az átigazolás már 2025 előtt megtörténhet.

„A Corriere della Sera feltételezését megerősítették: a hétszeres világbajnok 2025-ben Maranellóba érkezhet, de nincs kizárva, hogy az átigazolást egy évvel előrehozzák. A hivatalos bejelentés már ma megérkezhet” – írta a La Gazzetta dello Sport február 1-jén kora délután.

Egy ilyen utolsó pillanatos átigazoláshoz természetesen számos tényező szükséges, és – a szerződésben foglaltak ismerete nélkül – alighanem csak úgy lenne lehetséges, ha Carlos Sainz hajlandó lenne belemenni abba, hogy a kontraktusa lejárta előtt távozik. Erre pedig legfeljebb akkor kerülhet sor, ha átülhetne Hamilton helyére a Mercedesbe. Ez elsőre igen furcsának hangozhat, de egyik versenyző esetében sincs sok értelme lehúzni még egy évet – noha volt már rá példa, emlékezzünk csak Fernando Alonso 2006-os idényére – egy olyan csapatban, amelyet az év végén mindenképpen elhagynak, akkor, ha van másik alternatíva.

Ezért fog Hamilton biztosan a Ferrarihoz igazolni

Ezért fog Hamilton biztosan a Ferrarihoz igazolni

0

Február 1-jén nemhogy az idei szezon, hanem az F1 történetének egyik legnagyobb átigazolási bombahíre látott napvilágot, ami olyannyira nem pletyka, hogy gyakorlatilag elkönyvelhetjük, hogy meg fog történni.

Lehet, hogy cikkünk írásakor már csak órákra vagyunk attól, hogy bejelentsék az F1 történelmének egyik legnagyobb átigazolását, és hivatalossá váljon, hogy Lewis Hamilton 2025-től a Ferrari pilótája lesz.

Hogy miért lehetünk ennyire biztosak abban, hogy ezúttal nem csak arról van szó, hogy a felek puhatolóztak a másiknál, ahhoz egyszerűen elég szemlézni a nemzetközi F1-es és sportsajtó cikkeit, az ESPN-től a Sky News-on át a minden F1-es versenyhétvégén több tudósítóval jelen levő The-Race.com-ig ugyanis számos hiteles médium kész tényként közli az átigazolás hírét, többen pedig hozzáteszik, hogy a szerződést akár még ma, de legkésőbb az elkövetkező napok során bejelenthetik.

Ilyen esetben pedig gyakorlatilag kizárható, de legalábbis minimális az esélye annak, hogy mindez nem fog megtörténni, így mostanra tulajdonképpen csak a mikor a kérdés.

Jön az év szenzációja? – Hamilton mégis aláírhat a Ferrarihoz

Miért menne?

Hamilton soha nem tagadta, hogy bár a Mercedest tekinti az F1-es családjának, a Ferrari történelme és múltja is közel áll a szívéhez, és korábban többször is elgondolkodott azon, hogy esetleg nem a Mercedesnél fejezi be a karrierjét. Egy esetleges váltás ugyanakkor soha nem volt annyira kézenfekvő, mint most. 2014 és 2021 között értelemszerűen nem volt miért elhagyni a vb-címeket halmozó brackley-i gépezetet, a 2022-es szezon előtti szerződéshosszabbításkor pedig Hamilton még nem tudhatta, hogy a Mercedes csúnyán mellényúl majd az új szabályokkal.

Jelen helyzetben azonban semmilyen érv nem szól amellett, hogy miért kellene maradnia 2024 után a Mercedesnél, mint ahogyan amellett sem, hogy miért kellene mennie. A 2022 előtti évekkel ellentétben a Mercedes mostanra semmivel sem vonzóbb opció és nem jelent nagyobb garanciát a jövőbeli sikerekre, mint a Ferrari, miként a Ferrarinál sincs semmilyen biztosíték arra, hogy az elkövetkező években jobb lesz, mint a Mercedes.

Hamilton elárulta, miért nem akar még gyereket, és azt is, tett-e neki ajánlatot a Ferrari

Hamilton tehát jelenleg nem hozhat ésszerű döntést pusztán a két csapat közötti teljesítménykülönbségre alapozva, így más tényezőket is mérlegelnie kell, avagy amennyiben már valóban aláírták a szerződést, akkor kellett. Az egyik természetesen az, hogy egy ilyen lépés könnyen alááshatja a hétszeres világbajnok azon terveit, hogy hosszú távú, akár életre szóló szerződést köt a Mercedesszel, és visszavonulása után a márka nagykövete lesz. Ennek ellenpontjaként viszont ott van az is, hogy a Ferrarinál versenyezni minden F1-es pilóta bakancslistáján szerepel, az ezzel járó érzelmi töltet pedig olykor a racionális érveket is képes felülírni.

Azt tudjuk, hogy a Ferrari Hamilton számára eddig is vonzó volt – akár azért is, mert bálványa, Ayrton Senna is a maranellóiakkal akarta befejezni a pályafutását –, és most tényleg anélkül dönthet a maranellóiak mellett, hogy biztosan tudná, ott nem lesz akkora esélye nyerni, mint a Mercedesszel.

Persze bőven rejlik kockázat a Ferrarihoz igazolásban, hiszen miként arra a McLarennel hosszabbító Lando Norris rávilágított, bármelyik versenyzőnek nehéz beilleszkedni egy új csapatba, és ott legyőzni azt, aki már hosszú évek óta ott van. Hamiltonnak a Mercedes kényelmét elhagyva Charles Leclerc csapatában kellene bizonyítania, ami még neki is óriási feladat, és amibe könnyen beletörhet a bicskája. Ha így lesz, azzal vélhetően jelentősen csorbítja majd a saját nimbuszát, viszont ezt a gondolatmenete megfordítva: amennyiben legyőzi Leclerc-t, csak még inkább megszilárdítja a helyét a sportág halhatatlanjai között és csendre inti azokat, akik szerint eddig csak az autója miatt nyert.

Akárhogy is lesz, Hamilton pályafutásában most jött el az a pont, amikor a legtöbb érv szól a váltás és a legkevesebb a maradás mellett. Amennyiben pedig tényleg előbbi mellett dönt, hamarosan megtudhatjuk, hogy miért tette.