Kezdőlap Blog Oldal 755

Versenyző nélküli autóversenynek ad otthont a Forma–1-es szezonzáró helyszíne

0

Nem újkeletű, de ebben a formában új kezdeményezésnek ad otthont a Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj helyszíne jövő áprilisban.

Noha csak 2009 óta szerepel a Forma-1-es versenynaptárban, az Abu-dzabi Nagydíj helyszíne számos klasszikusnak adott már otthont, jövőre pedig az F1-en kívül is emlékezetes esemény házigazdája lesz. 2024. április 28-án rajtol ugyanis az első, 2,25 millió dollár összdíjazású Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL), amelyben a Dallara által épített Super Formula SF23-as autók (ezeket használják jelenleg Japán első számú formaautós sorozatában, amely az F1 után a leggyorsabb formaautós széria) csapnak majd össze. Ezt pedig szó szerint kell érteni, pilóta ugyanis egyikben sem lesz, mint ahogyan kormány, ülés, pedálok, vagy a versenyző fejét normál esetben védő glória sem.

Az autó:

„Tudjuk, hogy két pilóta nélküli autó jól tud versenyezni egymással egy pályán, de most azt akarjuk megnézni, hogy mi lesz az eredménye annak, ha három vagy négy autó versenyez egymás ellen – idézi a Reuters Dr. Tom McCarthy-t, az ASPIRE ügyvezető igazgatóját – Ezen a téren még gyerekcipőben jár a tudomány. Ha öt éven belül eljutunk oda, hogy 10 autó versenyez egymás ellen, az szerintem óriási eredmény lesz. Fejlődésben vagyunk, de látjuk magunk előtt, hogy a jövőben annyi autó áll majd fel egy önvezető verseny rajtrácsára, mint egy Forma-1-es versenyére. Ez azonban nem ma vagy holnap történik meg.”

A pilóta nélküli autóverseny egyébként nem újkeletű dolog, 2015-ben a Formula E már tervezett egy „Roborace” nevű versenyt, 2017-ben pedig két, legfeljebb 185 km/órás tempóval haladó elektromos autó össze is csapott a Buenos Aires-i utcai pályán, de az egyik így is összetörte magát.

Abból a projektből most többen is részt vesznek az A2RL-ben, amelynek fontos különbsége, hogy benzines motor hajtja az autókat, amelyek semmilyen külső beavatkozásra nem szorulnak, és nem is lehet őket kívülről irányítani azt leszámítva, hogy baj esetén gombnyomásra le lehet állítani a motorjukat.

A prototípust már tesztelték, további tesztek után áprilisban Abu-Dzabiban pedig majd jöhet a tesztverseny, amelyen ázsiai, európai és amerikai egyetemek egyautós csapatokként mérkőznek meg egymással. Amennyiben a koncepció beválik, Európában és Ázsiában is lehet majd egy-egy forduló, miként az ASPIRE önvezető drónfutamokban, illetve buggykkal tereprali versenyekben és hajóversenyekben is gondolkodik.

Az autó bejáratása Mugellóban:

„Azt szeretnénk látni, hogy az autógyártók eljönnek és azt mondják, »Meg tudnátok valósítani ezt vagy azt a kihívást?« Ezután pedig úgy terveznénk meg a formátumot, hogy az tesztelje az általuk meghatározott kihívást” – mondta McCarthy, aki azt is igyekezett leszögezni, hogy az önvezető versenyek első sorban a mobilitás és az utcai közlekedés számára fontos biztonsági fejlesztések terén nyújthat hatalmas segítséget, és nem jelent veszélyt a hagyományos, pilóták által vezetett autókat felvonultató versenysorozatokra.

„Utálnám, ha úgy gondolnának ránk, mint az emberekre, akik száműzni akarják a versenyzőt az autóból a sportban. Szerintem ez őrültség lenne, és utálnám, ha egyszer megtörténne. Az emberek mindig is emberi erőfeszítésként akarnak tekinteni a versenyzésre.”

Loubet tereprallyval kezdi 2024-et

0

Pierre-Louis Loubet is kipróbálja magát a tereprallyban, december végén rajthoz áll az Africa Race-en. A francia versenyző az új Apache APH-01 hibrid side-by-side járművel fog versenyezni, François Borsotto lesz a navigátora.

„Ez egy teljesen új tapasztalat számomra, és az egész csapat számára. Örülök, hogy ennek a projektnek a kezdetén sok nagyon motivált emberrel és rengeteg új ötlettel állhatok rajthoz. A hibrid tereprally ötlete egy teljesen új kihívás lesz számomra. Rengeteg dolgot kell bizonyítanunk. Reméljük, hogy nagyszerű lesz az első versenyünk, és ez lehetővé teszi, hogy együtt haladjunk előre egy csodás kaland felé” – mondta Loubet.

Ezekből a mondatokból akár az is kiolvasható, hogy Loubet WRC pályafutása nem folytatódik, hiába a komoly fogadkozás a hónap első felében. Az 2024-es Africa Eco Race 2023. december 30-án kezdődik Monacóban és január 14-ig tart, így a Monte-Carlo Rally előtt nem lenne ideje tesztelni.

Loubet
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Loubet a 2019-es WRC-2 bajnokságot két győzelemmel nyerte meg. A Hyundai-nál 2020-ban és 2021-ben indult a WRC-ben, összesen 11 versenyen, majd a 2022-es szezontól csatlakozott az M-Sporthoz.

2023-ban majdnem a teljes Rally1-es szezont teljesítette, mielőtt Adrien Fourmaux váltotta volna a japán szezonzárón, amivel a csapat reményei szerint időt kapott arra, hogy a 2024-es év előtti holtszezonban újraértékelje és tökéletesítse magát. Loubet az évet a tizenkettedik helyen zárta a pontversenyben, legjobb helyezése a hatodik volt Svédországban és Észtországban.

Veillas
Fotó: M-Sport

Loubet tereprally debütálása sem kapcsolódik az M-Sporthoz, a csapat a Dakaron versenyez az új Rangerrel, az Africa Race nem is volt a terveikben.

Bár a pilóta újonc a szakágban, tapasztalatnak nem lesznek híján, ugyanis François Borsotto veterán Dakar versenyző. Januárban Ludovic Gherardinak navigált egy MD Optimusban, és a T1 kategórában a huszadik helyen végeztek. A 2019-es Africa Eco Race-en pedig szintén egy MD Optimusszal versenyzett és nyert, ekkor Jean-Pierre Strugo volt a pilóta.

Loubet-ék autója, az APH-01 egy hibrid, amely a Peugeot belső égésű motorjával és az azt kiegészítő elektromos motorral működik, a tankba pedig bioüzemanyag kerül. A járművet júniusban mutatták be, októberben Mathieu Serradori-val debütált a Tereprally Világkupa Baja Portalegre 500-as versenyén. Mivel a banokságba nem nevezték a csapatot, így nem is értékelték őket a versenyen.

Loubet
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Loubet a csillagokat is lehozná az égből jövőre

„Hová tűnt Damon Hill?” – 1 millió forint körül lehet megvenni a 97-es Magyar Nagydíj relikviáját

0

Nem olcsó, de várhatóan nem is megfizethetetlen áron kelhet el a Magyar Nagydíjak történelmének felejthetetlen darabkája.

Az 1997-es Magyar Nagydíj alighanem sokaknak örökre beégett az emlékezetébe, akár élőben a helyszínen, akár a tévéképernyőkön keresztül („Hová tűnt Damon Hill?”) látta. A főhős Damon Hillnek és az Arrows-istállónak ugyanakkor némileg keserédes emlék a 12. hungaroringi Forma–1-es verseny, hiszen fél körre voltak attól, hogy óriási meglepetést okozva nyerjenek.

De egy filléres alkatrész megfosztotta az istállót története egyetlen F1-es győzelmétől, hiszen a korábban több mint fél perccel vezető 1996-os világbajnokot az utolsó körben utolérte és megelőzte Jacques Villeneuve, és így csak a második helyen végzett. Persze ez is remek eredmény volt a kiscsapattól, amely egészen a 2002-es csődjéig megőrizte a Hillnek Kuncze Gábor belügyminiszter által átadott ezüstözött trófeát. A serleg 2003 júliusában, a többek között az Arrows tárgyait felvonultató árverésen került a mostani eladó egyik családtagjához, hogy több mint 10 évvel később a The Sale Room aukcióján találjon új gazdára.

Damon Hill, 1997, Magyar Nagydíj, trófea
Fotó: the-saleroom.com

A 2024. január 11-én esedékes, élő árverésen elkelő relikvia kikiáltási ára 1600 font (707 ezer forint), az aukciósház pedig 2 és 3 ezer font (884 ezer és 1,3 millió forint) közé becsüli a vételárát. Licitálni már most lehet rá ezen a linken, a győztes licit leadója pedig nemcsak az 50 cm magas ereklyével, hanem az ahhoz mellékelt, Damon Hill által aláírt fotóval és más fényképekkel, valamint három darab, 1997-es Monacói Nagydíjra szóló belépővel is gazdagabb lesz.

Az 1997-es Magyar Nagydíj is Damon Hill majdnem győzelmének hátteréről alábbi cikkünkben olvashat:

„Ez már röhejes” – Damon Hill és az 1997-es Magyar Nagydíj csodájának története

FIA: A nem hibrid Rally1-es autók jó lehetőséget jelentenek a fiatal versenyzőknek

0

Jövőre már nemcsak hibrid Rally1-es autók indulhatnak a WRC versenyeken, ami az FIA szerint segíthet a fiatal versenyzőknek a Rally2-es autókról áttérni a hibrid Rally1-es autókra. 

Mint arról már korábban beszámoltunk jövőre indulhatnak hibrid rendszer nélküli Rally1-es autók is a WRC versenyein, azonban az ilyen autókkal indulók nem szerezhetnek a gyári pontokat, továbbá az ilyen autókba plusz súlyt kell tenni, amivel elérik a hibrid autók súlyát. 

Az autók a hibrid egység nélkül nagyjából 400 lóerősek lesznek, ami 100 lóerős gyengülést jelent. 

Az FIA szerint a nem hibrid autók segítséget jelenthetnek a fiatal versenyzők számára az előre lépésben. 

“Szerettünk volna egy lépcsőfokot létrehozni a Rally2-es és Rally1-es autók között a fiatal versenyzők számára, és a nem hibrid Rally1-es autókkal sikerült is ezt elérni – mondta Andrew Wheatley, az FIA sportigazgatója. – Hisszük, hogy a hibrid egység nélküli autók sokkal inkább elérhetőek lesznek a fiatalok számára.” 

Jóval kevesebb hibrid egységet használhatnak a WRC csapatok

Az FIA korábban döntött arról is, hogy a gyári csapatok csak három hibrid egységet használhatnak egy szezon során szemben a korábbi 9-cel, ami költségmegtakarítást jelent.

Nyilvánosak a WRC 2024-es változtatásainak részletei: jön a szupervasárnap, több Rally1-es autó állhat rajthoz

Ugyanakkor a WRC-ben új pontrendszert is fognak alkalmazni 2024-től. 

Betegséggel zárta döbbenetes szezonját Verstappen, akinek bocsánatot kellett kérnie mérnökétől

0

Max Verstappen elárulta, az Abu-dzabi Nagydíj után lebetegedett, és még most is lábadozik belőle. A holland pilóta arról is beszélt, hogy annyira elengedte magát, hogy versenymérnöke e-mailjeire sem válaszolt.

Max Verstappen elképesztő szezonon van túl, és sok szempontból minden idők legdominánsabb teljesítményét tette le az asztalra. A címvédő 22-ből 19 futamot megnyert, amivel megdöntötte Alberto Ascari győzelmi arányra vonatkozó, 1952 óta fennálló rekordját. Ez persze csak egy a sok csúcs közül, amelyet az idény során átadott a múltnak.

Verstappen brutálisan sok rekordot megdöntött az idén, mutatjuk, hogy melyikeket

Ugyanakkor a hosszú szezon és a rengeteg utazás a holland versenyző szervezetét is megterhelte. Erről ő maga beszélt a Red Bull podcastjában, a Talking Bullban. Ráadásul ebből a szempontból kifejezetten nem jött jól, hogy a bikások és az AlphaTauri versenyzőinek még Japánba is el kellett utazniuk, hogy részt vegyenek a Honda szokásos köszönetnyilvánítási napján.

Abu-Dzabi után néhány napig nagyon beteg voltam, úgyhogy még mindig lábadozom belőle – jelentette ki Verstappen. – Aztán persze [ott volt] pluszban a sok utazás, szóval ez nem igazán segített. [Most] lesz két igazán szép hetem, amikor egyszerűen kikapcsolhatok, nem kell nézegetnem az e-mailjeimet és az F1-gyel kapcsolatos dolgokat.”

A háromszoros világbajnok egyébként nem először betegeskedett az idény során, hiszen Szaúd-Arábiában gyomorproblémákkal küszködött. Ráadásul azon a hétvégén még technikai probléma is sújtotta az időmérőn, így a tizenötödik helyről kellett indulnia, de így is felkapaszkodott a második pozícióba. Igaz, csapattársát, Sergio Pérezt nem tudta megközelíteni, ami a bakui futamon kívül egyáltalán nem volt jellemző.

Ami a kikapcsolást illeti, Verstappen ezt bizonyos szempontból már most megtette, és ezen a ponton be is vallotta, hogy „bűnt” követett el versenymérnökével, Gianpiero Lambiaséval szemben. Hogy őszinte legyek, már most bocsánatot kell kérnem a mérnökömtől, mert három e-mailt küldött nekem a jövő évet illetően, én pedig nem válaszoltam – mondta viccelődve. – Ma találkoztam vele, úgyhogy bepótoltam. Ismeritek a kapcsolatunkat, ez egy brománc.”

Ferrarit tesztelt Max Verstappen

Hogy milyen lesz a jövő évi Red Bull, azt egyelőre nyilvánvalóan nem lehet tudni, de ezt a teljesítményt nagyon nehéz lesz megismételni. Éppen ezért Verstappent valamennyire elöntötték az érzelmek, amikor utoljára elhagyta idei munkaeszközét. „Határozottan várom már, hogy kivegyek egy kis szabadságot – fogalmazott. – Ezzel együtt, amikor Abu-Dzabiban a dobogón álltam, éreztem, hogy kissé megérintenek az eredmények. Kicsit szomorú volt kiszállni az RB19-esből.”

A világ második legnagyobb országának WRC futamai (videó)

0

A világ második legnagyobb országában, Kanadában, az 1970-es években négy WRC futamot is rendeztek, és mindannyiszor más versenyző tudott nyerni. 

Kanada először 1974-ben rendezhetett WRC futamot, a Rideau Lakes Rallyn kettős Lancia siker született, Stratost vezető Sandro Munari tudott nyerni Beta Coupéval induló Simo Lampinen előtt, míg a harmadik helyet a helyi Walter Boyce szerezte meg Toyota Celicával.

A második kanadai versenyre 1977-ig kellett várni, a Québecbe költöző WRC futamot aztán 78-ban és 79-ben is megrendezték. 

Az első alkalommal még Timo Salonen tudott nyerni Fiattal, csapattársa Simo Lampinen és a fordos Roger Clak előtt. 

1978-ban megismétlődött a kettős Fiat siker, akkor azonban már Walter Röhrl vezette győzelemre az olasz gyártót Markku Alén előtt, míg a harmadik helyet Andres Kullang Opellel szerezte meg. 

Az 1979-ers versenyen, mely egyben az utolsó kanadai WRC futam is volt, már a fordos Björn Waldegard nyert a Datsunnal induló Timo Salonen és a szintén fordos Ari Vatanen előtt. 

Sajnos a Québeci versenyekről nem sok videó maradt fent, 1979-es versenyről is csak egy hangnélküli összefoglalót sikerült találni.

Abiteboul a csapatvezetés mellett már elnöki tisztséget is betölt a Hyundainál

0

Cyril Abiteboul a Hyundai WRC csapatának vezetése mellett a jövőben már a gyártó motorsport részlegének elnökeként is dolgozik. 

Cyril Abiteboul 2023 elején érkezett az F1-ből a Hyundai Motorsporthoz, ahol idén a WRC csapatának vezetését látta el, továbbá neki is köszönhetően sikerült év közben leigazolnia a koreai gyártónak Francois-Xavier Demaisont technikai igazgatónak. 

Abiteboul azonban a jövőben már a Hyundai teljes motorsport részlegének elnöke is lesz, miután az elnöki pozíciót eddig betöltő Sean Kim más feladatokat fog ellátni a gyártónál. 

Abiteboul komoly célt tűzött ki a Hyundai számára 2024-ben

“Egy évvel ezelőtt sikerült elhívnom a csapatba Cyril Abiteboult, most pedig már az elnöki feladatokat is átadom neki – írta közleményében Seam Kim. – Nehezen válok meg a Motorsport csapattól, mert az elmúlt két évben a családommá vált, most azonban új kihívások elé nézek, abban viszont biztos vagyok, hogy a csapat továbbra is jó kezekben lesz.” 

Abiteboul az elnöki tisztség mellett marad a WRC csapat vezetője is. 

Nem haladnak a munkálatok a történelmi pályán, az F1 főnöke próbál nyomást gyakorolni

0

Stefano Domenicali kijelentette, Monzában nem kezdődtek el a felújítási munkálatok, pedig a megállapodás szerint ennek az idei verseny után meg kellett volna történnie. A Forma–1 elnök-vezérigazgatója szerint az olasz államnak be kellene szállnia a futamrendezés finanszírozásába.

A koronavírus-járvány megjelenése óta két olaszországi pálya szerepel a Forma–1 versenynaptárában. Monza hosszú évek óta a program része, olyannyira, hogy a sportág 74 éves történetében mindössze egyszer, 1980-ban maradt ki felújítás miatt. Imola 2020-ban tért vissza, így kijelenthető, hogy ez a helyszín a pandémia legnagyobb nyertese.

Azonban mind az Olasz, mind az Emilia Romagna Nagydíj szerződése hamarosan lejár, és jelen állás szerint 2025 után egyik aszfaltcsíkon sem rendeznek futamot. Ennek kapcsán Angelo Sticchi Damiani, az olasz motorsport első embere nemrég kijelentette, hogy mindkét helyszín esetében megállapodtak az F1 vezetésével, és „őrületes eredménynek” tartja, hogy Olaszország továbbra is két pályával képviselteti magát a versenynaptárban. Stefano Domenicali azonban leszögezte, hogy nem eszik annyira forrón a kását.

Valóban tárgyalunk Monzával és Imolával egy esetleges szerződéshosszabbításról – nyilatkozta a Rainak az F1 elnök-vezérigazgatója. – Jó kapcsolatban vagyok az olaszországi motorsportszövetséggel, de Monzában a nagydíj után el kellett volna kezdődniük a munkálatoknak, és decemberben még mindig nem kezdődtek el. A közeljövőben most már el kellene kezdődniük. A nyomásgyakorlásom konstruktív, de a belső bürokráciának nem szabadna megállítania bizonyos projekteket.”

Ami Imolát illeti, az ottani viadalt idén nem tudták megrendezni az észak-olaszországi áradások miatt, de jövőre a mezőny visszatér a helyszínre, hacsak nem lesznek megint hasonló gondok. Domenicali ugyanakkor rámutatott, hogy az olasz államnak be kell szállnia a futamok finanszírozásába, mivel kizárólag magánkézből ezt nem lehet megoldani.

„Haladnunk kell a korral – fogalmazott. – Imola 2020-ban rendkívüli lehetőséget kapott, és készen álltak rá. Idén sajnos az áradások miatt nem tudtunk ott versenyezni. Alig várjuk, hogy jövőre ismét versenyezhessünk ott, de azt is meg kell érteni, hogy nem vagyunk képesek több magánberuházásra. Az egész arról szól, hogy megtudjuk, hazánk hajlandó-e befektetni az F1-be mint sport-, promóciós és üzleti platformba, mert a Forma–1-es [futamot] már nem lehet magánkézben tartani.”

Ami a jövő évi menetrendet illeti, az Emilia Romagna Nagydíj jelen állás szerint a szezon hetedik fordulója lesz, már amennyiben Sanghaj valóban visszatér a programba. Az imolai futamot egészen pontosan május 19-én rendezik majd meg. Szűk 3 és fél hónap múlva pedig a mezőny Monzába látogat, ahol szeptember 1-én tartják a bajnokság tizenhatodik futamhétvégéjét.

A sajtó már tudni véli az M-Sport 2024-es versenyzőit

0

Az M-Sport azzal, hogy Ott Tanak a Hyundaihoz igazolt már biztosan változtat egyik versenyzőjének kilétén 2024-re, azonban Belgiumban már azt is tudni vélik, hogy nem csak egy új versenyzője lesz a fordos csapatnak. 

2023-ban Ott Tanak és Pierre-Louis Loubet vezették az M-Sport Rally1-es autóit, azonban az észt világbajnok a következő évre visszatért a Hyundaihoz, míg Loubet-val kapcsolatban Rally2-es tervek jelentek meg. 

A La Derniere Heure magazin információi szerint jövőre az M-Sport két régi-új versenyzőnek ad lehetőséget a hibrid Pumával. A belga lap szerint Adrien Fourmaux és Grégoire Munster teljes szezont mehet majd a Ford Pumával. 

Tanak: Bízom benne, hogy az M-Sport vissza tud térni a csúcsra

Adrien Fourmaux korábban már versenyzett a hibrid autóval a 2022-es szezon során, azonban idén a Rally2-es Fiestával indult a WRC2-ben és a brit bajnokságban, ahol bajnoki címet is szerzett. A WRC szezonzáró Japán Rallyn azonban ismét a Pumába ülhetett, egy vízátfolyás miatt azonban hamar véget ért a versenyen. 

Grégoire Munstert Jourdan Serderidis igyekszik támogatni, idén a Rally2-es és Rally3-as Fordda is indulhatott a luxemburgi pilóta, azonban Serderidis Akropolisz Rally után történt visszavonulása után a saját Rally1-es autóját adta a fiatal versenyzőnek a Chile Rallyra és Közép-Európa Rallyra. 

A belga lap szerint Munster 2024-ben már gyári autóval fog versenyezni. 

Solberg aláírt a Skodához

0

Oliver Solberg megállapodott a Skodával és a gyár versenyzője lesz 2024-ben. A cél a WRC2-bajnoki címének megszerzése.

Solberg 2023-ban két futamot már megnyert a WRC2-ben, első lett a Svéd Rallyn és a Chile Rallyn, emellett Portugáliában és Mexikóban is dobogón állt. A bajnokságban hatodik lett, de nem kétséges, hogy a WRC2-ben is többre hivatott, és a Rally1-ben is helye lenne.

„A bajnoki cím kell, hogy legyen a cél,mondta a 22 éves pilóta. A Skoda már annyi győzelmet és bajnoki címet szerzett, hogy ezt jövőre is folytatni akarom. Fantasztikus számomra, hogy egy olyan céggel és csapattal kötöttem megállapodást, mint a Skoda Motorsport” – mondta Solberg, aki kétségkívül remek igazolás a Skoda számára, akkor amikor a gyártó ismét saját neve alatt versenyez a bajnokságban.

Solberg
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Solberg 2024-es programját még nem erősítették meg, de a svéd várhatóan a szezonnyitón, a januári Rallye Monte-Carlo-n indul először.

„Őszintén szólva, nem hiszem, hogy sok minden fog változni a tavalyi évhez képest az autó vezetése tekintetében. Remélem, hogy még több teszten és fejlesztésen dolgozhatok a Skodával – az nagyon jó lenne. Alapvetően nem akarok kiszállni a Fabiából, ha egyszer beülök! Mindig hasznos annyi időt tölteni az autóban, amennyit csak lehet, ez frissen és élesen tart a rallyra való felkészüléshez. Azzal kapcsolatban, hogy hány versenyen fogok részt venni, azt hiszem, ismernek engem, és tudják, hogy minden fordulóban versenyezni akarok” – tette hozzá a pilóta.

Solberg
foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

„Nagyon örülünk, hogy folytathatjuk a kapcsolatunkat Oliverrel és Elliottal. Nagyszerű tempót láttunk tőlük ebben a szezonban, és biztos vagyok benne, hogy ez 2024-ben is így lesz. Az idei WRC2 győzelem újabb bizonyíték volt a Fabia RS Rally2 következetes teljesítményére, és az, hogy Oliver velünk lesz a következő szezonban, nagyon erős pozíciót biztosít számunkra” – kommentálta a megállípodást Michal Hrabanek, a Skoda Motorsport vezetője.

Oliver Solberg
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Toyotára vált a Toksport?