Kezdőlap Blog Oldal 766

Verstappen nem lép Alonso és Hamilton útjára, ekkor már biztosan nem lesz ott az F1-ben

0

Max Verstappen kijelentette, egészen biztos, hogy tíz év múlva nem lesz ott a Forma–1-ben. A holland pilóta úgy véli, ha csapatfőnök válik belőle, akkor nem fog mellébeszélni, és a győzelmen kívül semmi nem számít majd neki.

Max Verstappen sok szempontból minden idők legdominánsabb Forma–1-es szezonját produkálta 2023-ban. A 22 futamból 19-et megnyert, és csak egyszer fordult elő, hogy nem állhatott fel a dobogóra, azon belül is az első két fok valamelyikére. A címvédő egyértelműen uralja a sportágat, kérdés, hogy mikor lesz vége a dominanciának.

Ami biztos, hogy a következő két évben nem fognak jelentősen változni a technikai szabályok, így egyáltalán nem kizárt, hogy a Red Bull és a holland pilóta 2024-ben és 2025-ben is legyőzhetetlennek bizonyul, a kérdés az, hogy mennyire lesz nyomasztó a fölény. A 26 éves versenyző nem gondolja, hogy az eredmények tekintetében meg lehet ismételni ezt az évet.

Nagyon nehéz lesz még egy ilyen szezont produkálni – nyilatkozta a svájci Blicknek adott interjújában. – Oké, mindig lehet jobban csinálni, de valahol van egy határ. Az pedig biztos, hogy a riválisaink addig nem fognak pihenni, amíg nem tudnak minket legyőzni. A Red Bull RB19-es már történelem, reméljük, az új autó még jobb lesz.”

A 2025 utáni időszakban viszont akár teljesen fel is borulhat az erősorrend, hiszen jelentősen változnak a technikai előírások. Verstappen jelen állás szerint az új korszak első három évében még a Red Bull pilótája lesz, hiszen jelenlegi szerződése 2028-ig érvényes. A bikások 2026-tól saját motorral fognak indulni, ami nyilvánvalóan korántsem garancia a sikerre. Ezzel a címvédő is tisztában van. Nehéz kérdés, nagy a kérdőjel – reagált az erre vonatkozó felvetésre. – Azonban több százan dolgoznak a Red Bull Powertrains projektjén Milton Keynesben. Nem akarjuk, hogy 2026-ban rossz útra térjünk. Mindannyian reméljük, hogy egy rakéta lesz. Majd meglátjuk.”

Közel 8 évvel fiatalabb nála, Verstappen mégis előbb vonul vissza csapattársánál?

Ami az ennél is távolabbi jövőt illeti, Verstappen, illetve a hozzá közel állók már korábban is kijelentették, elképzelhető, hogy az 54-szeres futamgyőztesnek a mostani az utolsó szerződése a Forma–1-ben. Hogy ez így lesz-e, ami viszont az érintett szerint bizonyos, hogy 36 éves korában már nem lesz a mezőny tagja. „A benzin valószínűleg el fog tűnni, de a sportágunk már most egyre zöldebb és fenntarthatóbb – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen változásokra számít a következő tíz évben. – Csak egy dolog biztos: Max Verstappen már nem lesz ott.”

Mindez azt jelentené, hogy Verstappen nem lép Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton útjára, akik 42, illetve közel 39 évesen még mindig a mezőny tagjai. Persze pont utóbbi a legjobb példa, aki korábban szintén elmondta, hogy nem fog 40 esztendős koráig a Forma–1-ben versenyezni, idén mégis 2025-ig hosszabbított a Mercedesszel.

Akárhogy is lesz, előbb-utóbb mindenképpen eljön a pillanat, amikor Verstappen nemcsak az F1-et, hanem más sorozatokat illetően is szögre akasztja a bukósisakot. Hogy mihez kezd utána, azt talán még ő sem tudja, de az biztos, hogy ha a csapatvezetésben akar részt venni valamilyen módon, akkor volt kiktől elsajátítania az ehhez szükséges képességeket. Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó munkáját már hosszú ideje közvetlen közelről figyelheti, korábban pedig az AlphaTauri éléről az idény végén leköszönő Franz Tostot is láthatta dolgozni.

Igen – válaszolta arra a kérdésre, hogy eleget tanult-e tőlük. – Biztos, hogy nem egy mellébeszélős főnök lennék. Talán kicsit régimódi, mert az egész a teljesítményen múlik, nem pedig azon, hogy az ember mennyire van ott a közösségi médiában. Én csak nyerni akarok, mert akkor leállítom az ezzel kapcsolatos dumát. Számomra pedig ez a legfontosabb dolog.”

Balatonfüreden tartotta az RSB a 2023-as Díjátadó Gálát

0

Pénteken este ünnepélyes keretek között díjazta az RSB a 2023-as bajnokságok legjobbjait, a balatonfüredi Díjátadó Gálán több versenyző is különdíjban részesült. 

December 8-án este rendezte az RSB a 2023-as év végi Díjátadó Gálát, melyen az idei szezon legjobb versenyzői mellett többen különdíjban részesültek. 

A HUMDA Országos Rally Bajnokság ORB1-es szezonja során abszolút bajnoki címet szerző Vincze Ferenc és Percze Nándor mellett az ORC-ben bajnok Bacsa Tamás és Hanyik Gergely, az ORB2-es bajnok Czékmány Norbert és Takács Gábor, valamint az ORB3-as bajnok Lenkey Ákos és Lenkey-Drótos Cintia párosok mellett díjazták a kategóriák legjobbjait, valamint a Rallysprint Bajnokság legjobbjait is. 

Különdíjban részesült Wirtmann Ferenc, aki 50 éve van jelen a magyar rallysportban, míg Percze Nándor az év navigátora lett, Salánki Gábort a rallysportért végzett munkájáért díjazták, a legtöbb szakaszgyőzelemért Csomós Miklós és Bán Viktor kapott díjat. 

Ugyancsak különdíjban részesítették Hadik Andrást és Kertész Krisztiánt, akik a Mitropa Kupa bajnoki címét nyerték, Ifj. Érdi Tibort és Kerék Istvánt a sikeres Historic Eb, valamint Kovács Antalt és Istovics Gergelyt a sikeres horvát szereplésért. 

Az év női versenyzője Zagyva Dorka lett. 

Édesapja sikereiből meríthetett inspirációt Räikkönen fia a Ferrari múzeumában (képek)

0

Kimi Räikkönen fia, Robin nemrég ellátogatott a Ferrari maranellói múzeumába. A 8 éves gokartversenyző az édesapját ábrázoló fénykép, valamint a világbajnok autó előtt is fotózkodott.

Kedden lesz két éve, hogy Kimi Räikkönen az utolsó futamát teljesítette a Forma–1-ben. Bár azóta elindult néhány NASCAR-viadalon, a finn versenyző életében háttérbe szorult a vezetés, és leginkább a családjával tölti az időt. A versenyzés azonban nem tűnt el teljesen, hiszen fia, Robin a nyomdokaiba lépett, ugyanis elkezdett gokartozni.

A 8 éves pilótapalánta a jelek szerint komolyan gondolja, hogy követi édesapja útját, és az eredményei sem rosszak. Hogy mi lesz belőle, az évek múlva kiderül, mindenesetre a napokban kaphatott némi inspirációt. Robin Räikkönen ugyanis nemrég ellátogatott a Ferrari maranellói múzeumába, ahol saját szemével láthatta, hogyan emlékeznek arra az időszakra, amikor Kimi Räikkönen a csapat tagja volt.

A Jégembert manapság leginkább annak kapcsán szokták emlegetni, hogy máig ő az utolsó, aki egyéni világbajnokságot nyert a Ferrarival. A finn versenyző 2007-ben, 28 évesen ért fel a csúcsra, miután a sírból visszahozva sikerült ledolgoznia a hátrányát a McLaren pilótáival szemben, és az utolsó két futamot megnyerve végül 1 pontos előnnyel zárta a szezont.

Räikkönen tehát az eddigi utolsó pilóta, aki felkerülhetett arra a falra, amelyen a Ferrari világbajnokai szerepelnek. Fia természetesen ezen kép előtt állva is fotózkodott, amelyen egyébként apja éppen a Francia Nagydíjon aratott győzelméért járó trófeát emeli a magasba. Emellett a Ferrari eddigi utolsó egyéni világbajnokát adó autója, az F2007-es elé is odaállt egy kép erejéig.

Räikkönen abban a tekintetben még Michael Schumachert, Alberto Ascarit és Niki Laudát, azaz a Ferrari többszörös világbajnokait is felülmúlta, hogy első próbálkozásra felért a csúcsra Maranellóban, ami korábban csak Juan Manuel Fangiónak és Jody Scheckternek sikerült. A következő évében viszont kikapott házon belül Felipe Massától, 2009-ben pedig nemcsak a Scuderiától, hanem a Forma–1-ből is távozott.

Mint később kiderült, mindkét esetben csak ideiglenes búcsúról volt szó, hiszen azok után, hogy két évet a Lotusnál töltött, 2014-ben ismét felvette a vörös overált. Ekkor azonban már legtöbbször a másodhegedűs szerepe jutott neki előbb Fernando Alonso, majd Sebastian Vettel mögött. Sokáig a győzelem sem jött össze, de a 2018-as austini versenyt sikerült megnyernie. Ekkor már mindenki tudta, hogy év végén ismét elválnak a felek útjai.

Prost 32 év után visszatért a kirúgását eredményező V12-es Ferrariba (videó)

0

Alain Prost Dubajban beült az 1991-es Ferrarijába, amelynek kritizálása anno az állásába került. A francia versenyző csupán bemutatózott a 643-assal, ám akadtak olyan, ennél is korábbi F1-es kocsik, amelyekkel versenyeztek is.

Ezen a hétvégén rendezik a Gulf Historic Dubai GP Revivalt Dubajban. Az eseményen korábbi Forma–1-es, illetve Le Mans-i versenyautókkal guruénak pályára. Előbbiben a 70-es, utóbbiban a 60-as, 80-as és 2000-es éveket idézik fel, legalábbis ami a versenyzést illeti. Ám a legnagyobb név csupán egy bemutató erejéig ült be a volán mögé.

Nem másról, mint Alain Prostról van szó, aki egy Ferrarit vezethetett. A négyszeres világbajnok két évet töltött a maranellóiaknál, de nem a jóval sikeresebb 1990-es szezonban használt 641-est, hanem a 643-ast hajtotta meg. Ez utóbbit az 1991-es idény hetedik fordulójától, a Francia Nagydíj hétvégéjétől használta a Scuderia, miután elődje, a 642-es nem vált be.

Prost összesen kilenc futamot teljesített ezzel a modellel, és amikor célba ért, akkor összesen két-két második és harmadik, valamint egy negyedik helyet szerzett. Az előrelépés tehát megkérdőjelezhetetlen volt, de a francia pilóta mégsem volt elégedett, hiszen nyernie továbbra sem sikerült. Az idény vége felé pedig egyenesen egy teherautóhoz hasonlította a kocsit, aminek következtében a Ferrari felbontotta a szerződését, és a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon már nem kellett megjelennie.

Ami a mostani alkalmat illeti, Prost egy bemutató erejéig meghajtotta a Ferrari 643-ast, és bizonyára sok néző szívét megmelengette, amikor felüvöltött a legendás V12-es motor. A menet azonban fájdalmasan zárult, ugyanis a beszámolók szerint az autó elkezdett füstölni, sőt, még a láng is megjelent, emlékeztetve a tulajdonosát arra, hogy a rövid idő alatt kétszer is motorhiba miatt kellett feladnia a versenyt ezzel az autóval.

Apropó verseny: más Forma–1-es autók ténylegesen megmérkőztek ezen az eseményen. Hivatalosan a 70-es évek kocsijairól van szó, de valójában jó néhány olyan versenygép is ott volt a rajtrácson, amely a 80-as évek elején vagy akár közepén szerepelt az F1-ben. A teljesség igénye nélkül helyet kapott James Hunt 1975-ös Hesketh 308C-je, az 1983-as Tyrrell 012-es, az 1982-es March 821-es, az 1980-as Arrows A03-as, az 1976-os Wolf-Williams FW05-ös, az 1981-es konstruktőri bajnokságot megnyerő Williams FW07C, az első Minardi, az 1985-ben használt M185-ös, valamint a Lotus és az Ensign is képviseltette magát.

Ami magát a futamot illeti, a 2013-as WEC-világbajnok Stuart Hall diadalmaskodott a March színeiben. A mezőnyben egy korábbi F1-es pilóta, a háromszoros futamgyőztes Thierry Boutsen is ott volt. A belga versenyző a Williamsnél aratta legnagyobb sikereit, előtte az Arrowsnál és a Benettonnál, utána a Ligier-nél és a Jordannél vezetett.

Klausz Kristóf nagy csatában, harmadszor nyert a Mikulás Rallyn

0

Hatalmas hajrával nagy hátrányt ledolgozva szerezte meg a győzelmet Klausz Kristóf és Papp Tamás a Mikulás Rallyn, így a skodás pilóta karrierje során harmadszor tudta a buliversenyt megnyerni. A második helyen Erik Cais, míg a harmadikon Német Gábor zárt, a korábban vezető ifj. Fekete László a negyedik helyen ért célba. 

A héten komoly csapadék, jórészt havazás alakult ki a veszprémi Mikulás Rally pályáinak környékén, és bár a verseny előtt olvadás kezdődött, még a buliverseny reggelén is havazott, később pedig eső esett. 

Az időjárás pedig igen nehezen járhatóvá tette a pályákat, ami miatt rengeteg defekt, vagy egyéb probléma sújtotta a versenyzőket. 

A verseny első körében még ifj. Fekete László és Fekete László volt a leggyorsabb, a második körtől azonban az első két pályán nagy hátrányba kerülő Klausz Kristóf és Papp Tamás igyekezett hátrányát ledolgozni. 

Fotó: Sári Péter

A skodás páros pedig megnyerve a maradék három szakaszt végül 4 tizedmásodperc előnnyel a verseny élén zárt a negyedik szakasz után még vezető Erik Cais előtt. 

A harmadik helyen Német Gábor és Németh Gergely ért célba 22.2 másodperccel követve a cseh versenyzőt. 

Ifj. Fekete László az utolsó szakaszon 25.2 másodperccel elmaradt a legjobb eredménytől, így végül a dobogóról is lemaradva a negyedik helyen zárt 1.5 másodperccel Német mögött. 

A nehéz körülmények között nem tudott célba érni Bútor Róbert a Citroen C3 WRC-vel, csakúgy, mint Ranga Péter és László Martin a Skodával, míg az utolsó szakaszon esett ki Elek István is Fabiával. 

Klausz Kristóf összességében harmadszor tudta megnyerni a Mikulás Rallyt 2019 és 2021 után. 

Mikulás Rally, nem hivatalos végeredmény 
1 #2 Klausz Kristóf – Papp Tamás Skoda Fabia Rally2 evo 53:02.8
2 #4 Erik Cais – Igor Bacigal (CZE – SVK) Skoda Fabia RS Rally2 +0.4
3 #7 Német Gábor – Németh Gergely Skoda Fabia RS Rally2 +22.6
4 #17 ifj. Fekete László – Fekete László Skoda Fabia R5 +24.1
5 #8 Ollé Sándor – Ollé Rebeka Skoda Fabia R5 +56.1
6 #15 Kovács Antal – Istovics Gergő Hyundai i20 N Rally2 +1:58.4
7 #10 Tóth Tibor – Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +2:44.7
8 #16 Kazár Miklós – Begala Tamás Mitsubishi Lancer Evo IX +3:23.6
9 #14 Bujdos Miklós – Nyirfás Yulianna Ford Fiesta Rally2 +3:34.8
10 #18 Trencsényi Vince – Adorján Szabolcs Skoda Fabia Rally2 evo +4:04.8

További eredmények

Időterv
08:58 SS1 Nagylőtér 1 13.8 km ifj. Fekete 8:41.8 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Mares, 3. Klausz
09:40 SS2 Kislőtér 1 19.55 km Német G 14:15.6 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Német G., 3. Kovács
11:55 SS3 Nagylőtér 2 13.8 km Klausz 7:51.0 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Német G., 3. Mares
12:37 SS4 Kislőtér 2 19.55 km Klausz 13:19.7 / 1. CAIS, 2. ifj. Fekete, 3. Klausz
14:12 SS5 Nagylőtér 3 13.8 km Klausz 7:48.6 / 1. KLAUSZ, 2. Cais, 3. Német G.

Klausz támadásba lendült, de Cais állt a verseny élére a Mikulás Rally sarában

0

A Mikulás Rally második köre alaposan megtépázta a mezőnyt, szinte nem volt olyan versenyző, akinek nem volt valamilyen problémája. A nagyon nehéz körülmények között Klausz Kristóf támadásba lendült, de Erik Cais állt az élre ifj. Fekete Lászlót megelőzve. 

A délelőtti havas, saras pályák után a Mikulás Rally második körére hatalmas tócsák és még nagyobb sár nehezítette a versenyzők dolgát. Gyakorlatilag szinte minden párosnak akadt valamilyen problémája, defekt, forgás vagy az autó kisebb-nagyobb megütése. 

Klausz Kristóf még reggel szedett össze nagy hátrányt, azonban a második körben támadásba lendült és mindkét pályán a leggyorsabb volt, miközben ifj. Fekete László verseny negyedik szakaszán vesztett sok időt. 

Összetettben így Erik Cais állt az élre 1.5 másodperccel megelőzve Feketét, Klausz Kristóf pedig a harmadik helyig lépett előre mindössze 2.6 másodperc hátránnyal. 

A záró szakaszon Cais, Fekete és Klausz mellett azonban akár Német Gábor is megcélozhatja a győzelmet, akinek csupán 8.9 másodperc a hátránya. 

Nem indult el a harmadik gyorsaságin már Ranga Péter a Skoda műszaki hibája miatt, azonban ezt a szakaszt már nem teljesítette Hevesi István sem, míg Filip Mares a negyedik gyorsaságin állt meg műszaki hiba miatt. 

Bútor Róbert és Makai Gergely ugyan nagyon óvatosan, de teljesítette a negyedik szakaszt is a Citroen C3 WRC-vel, azonban Robi a Kislőtér céljában elmondta, hogy a záró szakaszon már nem indulnak, hogy kíméljék az autót. 

Mikulás Rally, állás SS4 után 
1 #4 Erik Cais – Igor Bacigal (CZE – SVK) Skoda Fabia RS Rally2 45:11.6
2 #17 ifj. Fekete László – Fekete László Skoda Fabia R5 +1.5
3 #2 Klausz Kristóf – Papp Tamás Skoda Fabia Rally2 evo +2.6
4 #7 Német Gábor – Németh Gergely Skoda Fabia RS Rally2 +8.9
5 #8 Ollé Sándor – Ollé Rebeka Skoda Fabia R5 +32.4
6 #15 Kovács Antal – Istovics Gergő Hyundai i20 N Rally2 +1:17.7
7 #5 László Martin – Bán Viktor Skoda Fabia RS Rally2 +1:43.1
8 #9 Elek István – Elek Dorina Skoda Fabia R5 +2:00.3
9 #10 Tóth Tibor – Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +2:02.1
10 #16 Kazár Miklós – Begala Tamás Mitsubishi Lancer Evo IX +2:12.4

Időterv
08:58 SS1 Nagylőtér 1 13.8 km ifj. Fekete 8:41.8 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Mares, 3. Klausz
09:40 SS2 Kislőtér 1 19.55 km Német G 14:15.6 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Német G., 3. Kovács
11:55 SS3 Nagylőtér 2 13.8 km Klausz 7:51.0 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Német G., 3. Mares
12:37 SS4 Kislőtér 2 19.55 km Klausz 13:19.7 / 1. CAIS, 2. ifj. Fekete, 3. Klausz
14:12 SS5 Nagylőtér 3 13.8 km

Újabb csalódást keltő szezonon van túl a Ferrari, a csapatfőnök elárulta, mikor vált ez egyértelművé

0

Frédéric Vasseur kijelentette, bár még reménykedtek, de valójában már a kezdetek kezdetén egyértelmű volt, hogy a 2023-as Ferrari jelentősen elmarad a Red Bulltól. A Scuderia idén bemutatkozó csapatfőnöke arról is beszélt, hogy a kis lépések együttesen teszik lehetővé a nagy ugrást.

Frédéric Vasseur túl van első szezonján a Ferrari csapatfőnökeként. A francia szakember valamilyen szinten már nyilvánvalóan hatást gyakorolt a csapat működésére, az autó azonban túlnyomórészt még elődje, Mattia Binotto felügyelete alatt készült. Éppen ezért az újabb csalódást keltő idényt alapvetően nem lehet az ő nyakába varrni.

Merthogy hiába az év végén mutatott pozitív jelek, valamint Carlos Sainz szingapúri győzelme, a Ferrari összességében megint nem váltotta be a szurkolók reményeit, olyannyira, hogy ezúttal egy pillanatig sem harcolhattak a bajnoki címért. Persze már az idény legelején úgy tűnt, hogy a Red Bullon kívül senki nem rúghat labdába, és ezt Vasseur is megerősítette.

Szerintem ez az első teszt délelőttjén elég nyilvánvaló volt – válaszolta egy sajtóbeszélgetésen arra a kérdésre, hogy mikor ismerte fel, hogy bajban vannak. – Az ember még valamennyire reménykedik, fejleszti az autót, hajt, bízik benne, hogy eléri a pole pozíciót, megnyer egy-két futamot. Ha viszont belegondolunk, hogy Max [Verstappen] a végén egy, kettő vagy három kivételével minden versenyt megnyert, akkor ez egy kemény szezon volt. A legfontosabb dolgunk, hogy tisztább képet kapjunk arról, hogy mit csinálunk, és megpróbáljunk fejlődni, az eredmény pedig az, amire számítottunk.”

A Ferrari olyannyira rosszul kezdte az évet, hogy előfordult, hogy csak a negyedik-ötödik erőnek számítottak a pályán. Az idény első felében mindössze két dobogós helyet szereztek Charles Leclerc révén, és féltávnál a Red Bull mellett a Mercedes és az Aston Martin is előttük volt, sőt, attól is lehetett tartani, hogy a végére a feltámadó McLaren is elkapja őket.

A Red Bull főnöke a Ferrari helyében sportszerűtlen húzással gáncsolta volna el a Mercedest

Ez végül olyannyira nem történt meg, hogy a szezon utolsó tizenegy hétvégéjén a Red Bullt leszámítva ők szerezték a legtöbb pontot, és az egyetlen olyan győzelem is az övék volt, amelyet nem Verstappen vagy Sergio Pérez zsebelt be. Végül mindössze 3 ponttal csúsztak le a konstruktőri második helyről a brackley-iekkel szemben, de az év vége egyértelműen felfelé ívelő tendenciát mutatott.

Az persze más kérdés, hogy mi lesz jövőre, hiszen a Red Bull alighanem korán elkezdte fejleszteni a 2024-es autóját. Sokak szerint a bikásokat legfeljebb megközelíteni lehet, utolérni nem, de akárhogy is, Vasseur szerint semmilyen varázslat nincs a dolog mögött. A francia szakember szerint az a kulcs, hogy mindenki beleadja a magáét, és ezekből az apró pici lépésekből fog összetevődni az igazán nagy ugrás.

Úgy vélem, hiba lenne azt gondolni, hogy a Red Bullnak van egy öt tizedet jelentő csodafegyvere, vagy hogy tettünk egy előrelépést – fogalmazott. – A teljesítmény mindenhonnan jön a vállalaton belül: gyorsabban tudjuk legyártani az alkatrészeket, jobb a megbízhatóságunk. Túl sok pontot dobtunk el ebben a szezonban különböző okokból: a megbízhatóság, az austini kizárás és az időmérőn történt feltartás miatt. Ezen a területen egyértelműen dolgoznunk kell. Emellett javítanunk kell az aerón, a motoron, minden egyes téren. Nem arról van szó, hogy valami rossz, valami pedig jó, valamit megjavítunk, és máris teszünk egy négy-öt tizedes lépést. A legfontosabb az, hogy a csapatnál lévő ezer ember meg van győződve arról, hogy mindannyian hozzájárulnak a teljesítményhez, és mindannyian megpróbálják kicsit kitolni a határt, még ha csak egy ezredmásodpercről is van szó. Ezek pedig [együttesen] elégnek bizonyulnak egy óriási lépéshez.”

Hamilton kétségbe vonta az FIA törekvését, de az nem igaz, ami a díj kapcsán terjed róla

0

A Mercedes tagadja, hogy Lewis Hamilton egy szurkolónak adta volna a bajnoki harmadik helyéért járó díját. A hétszeres világbajnok szerint a szervezet által megfogalmazott törekvések nem összeegyeztethetőek a gála helyszínével.

Ahogyan arról beszámoltunk, pénteken rendezték meg az FIA gáláját. Az esemény a szokásosnál feszültebb légkörben zajlott, ugyanis a hét elején robbant ki a szövetséget, az F1-et, illetve a Wolff-házaspárt érintő botrány. Mint ismert, az FIA vizsgálatot indított Toto és Susie Wolff, vagyis a Mercedes csapatfőnöke, illetve az F1 Academy ügyvezető igazgatója ellen azzal a gyanúval, hogy bizalmas információk cseréltek gazdát.

Miután mind a kilenc rivális istálló kiállt a csillagos alakulat, illetve annak első embere mellett, a Nemzetközi Automobil Szövetség visszavonta a vizsgálatot. Ennek ellenére a díjátadó ceremóniára erősen kihatottak a korábbi események. A bajnokság harmadik helyezettjeként jelen lévő Lewis Hamilton pedig nem rejtette véka alá véleményét.

Ez állhat a legújabb F1-es botrány mögött – ez sem az, aminek elsőre tűnhet

A hétszeres világbajnok elfogadhatatlannak titulálta az FIA lépését, és leszögezte, szükség van néhány változtatásra annak érdekében, hogy „mindannyian a helyes irányba tartsunk”. A 38 éves versenyző egyúttal megvédte főnökét, illetve annak feleségét, és leszögezte, hogy mindkettőjüket nagyszerű vezetőnek tartja.

„Ez elfogadhatatlan” – Hamilton nekiment az FIA-nak, miközben az elnök rejtélyes agyrázkódást szenvedett

Itt azonban nem állt meg. A világbajnok Max Verstappen mellett a második és a harmadik helyezett, azaz Sergio Pérez, valamint Hamilton is kapott egy-egy díjat. Hamilton viszont köszönte szépen, nem kért belőle, és egyszerűen nem vitte magával. Először úgy tűnt, hogy pusztán ott hagyta a tárgyat, de később kiderült, hogy ennél is tovább ment.

Egy, a gálán jelen lévő felhasználó ugyanis az X-en jelezte, hogy Hamilton neki, vagyis egy alighanem teljesen véletlenszerűen kiválasztott szurkolónak adta oda a díjat. Helló! Tegnap ott voltam a gálán – írta még szombaton. – Lewis Hamilton odaadta nekem a díjat, és elment. A díj most otthon van nálam.” Hogy igazat mond, azt képekkel is bizonyította, többek között egy olyat is készített, amelyen a díjjal együtt látható.

Twitter user @nihadcelona with Lewis Hamilton’s P3 Trophy
byu/Late_Ad7156 informula1

Hamilton egyébként nem csupán a héten kirobbant botrány miatt állt bele az FIA-ba. A hétszeres világbajnoknak ugyanis nem tetszett, hogy Bakuban tartották a gálát, amelyet a szövetség központjához jóval közelebb is meg lehetett volna rendezni. Kíváncsi vagyok, hogy az FIA tényleg gondol-e a fenntarthatóságra, mert rengeteg embert repítettek ide, miközben valójában Párizsban székelnek” – jelentette ki.

Ami az F1-et illeti, a sportág egyik legfontosabb törekvése, hogy 2030-ra karbonsemlegessé váljon. Nyilvánvaló, hogy egy párizsi rendezvény kevesebb károsanyag-kibocsátással járt volna, de a szervezet a sorozat így is jó úton jár, legalábbis egyelőre. 2021-ben volt az utolsó [mérés] a szén-dioxid-kibocsátásunkról idézte az Autosport Ellen Jonest, az F1 környezeti, szociális és irányítási vezetőjét még júniusban. – Az pedig tizenhét százalékos csökkenést jelentett a 2018-as alaphoz képest.”

Frissítés: a Mercedes tisztázta a díj helyzetét

A Mercedes szóvivője a RacingNews365.com-nak megerősítette, hogy a sajtóban terjedő információkkal szemben Hamilton nem adta oda a trófeáját egy szurkolónak. A hétszeres világbajnok pusztán elfogadta az FIA ajánlatát, miszerint a trófeát „trófeát továbbküldik a csapatnak, ezért az ő gondjaikra bízta azt”. A brit pilóta tehát valójában senkinek nem adta oda a díjat.

Meglepetés eredményekkel és brutális körülményekkel kezdődött a Mikulás Rally

0

Igazán télies körülmények között kezdődött a 27. Mikulás Rally, melyen két szakasz után ifj. Fekete László vezet Német Gábor és Kovács Antal előtt. 

Meglepetéssel indult az idei Mikulás Rally, miután a havas, saras körülmények között a 17-es rajtszámmal induló ifj. Fekete László – Fekete László kettős érte el a legjobb eredményt az első gyorsaságin 1.6 másodperccel megelőzve a cseh Filip Mares – Radovan Bucha kettőst, valamint 9.3 másodperccel Klausz Kristófot és Papp Tamást. A legjobb három eredményt tehát skodával indulók tudták elérni. 

Nem indult jól a buli verseny Erik Caisnak és Igor Bacigalnak, miután defekttel kezdtek, de náluk is több időt vesztettek Ranga Péterék, akik lefulladtak a pályán. 

Bútor Róbert Makai Gergely navigálásával inkább óvatosan kezdett a télies körülmények között, így csaknem 1 perccel maradtak el a legjobb időtől. 

Fotó: Sári Péter

A nyitó szakaszon Kovács Antal és Istovics Gergő érte el a negyedik időt 2 tizeddel követve Klauszt és 7 másodperccel megelőzve Német Gábort, aki a Hyundait Fabia RS-re cserélte. 

László Martin és Bán Viktor az új Fabia RS-sel a hatodik idővel nyitott. 

A második, Kislőtér gyorsasági sem a versenyutók tapadásáról lett híres, a nagyon saras körülmények között végül Német Gábor érte el a legjobb eredményt, aki 3 tizeddel előzte meg ifj. Fekete Lászlót és 6.1 másodperccel Erik Caist. 

Összetettben Feketéék azonban tovább növelték előnyüket és 16.2 másodperces vezetéssel mehetnek szervizelni Német Gábor előtt. Kovács Antal további 2.5 másodperc hátránnyal a harmadik, míg a negyedik és ötödik helyen fél perces hátránnyal a két cseh versenyző Erik Cais és Filip Mares áll. 

Klausz Kristóf is sok időt vesztett a közel 20 km-es gyorsaságin, így hátránya is már egy perc fölé nőtt. 

Bútor Róbert a második szakaszon még inkább küzdött a körülményekkel, de így is sikerült célba érnie. 

Fotó: Sári Péter

Mikulás Rally, állás SS2 után 
1 #17 ifj. Fekete László – Fekete László Skoda Fabia R5 22:57.7
2 #7 Német Gábor – Németh Gergely Skoda Fabia RS Rally2 +16.2
3 #15 Kovács Antal – Istovics Gergő Hyundai i20 N Rally2 +18.7
4 #4 Erik Cais – Igor Bacigal (CZE – SVK) Skoda Fabia RS Rally2 +29.5
5 #6 Filip Mares – Radovan Bucha (CZE) Skoda Fabia Rally2 evo +30.2
6 #8 Ollé Sándor – Ollé Rebeka Skoda Fabia R5 +35.2
7 #5 László Martin – Bán Viktor Skoda Fabia RS Rally2 +43.0
8 #28 Czézinger Kristóf – Percze Nándor Mitsubishi Lancer Evo IX +59.7
9 #2 Klausz Kristóf – Papp Tamás Skoda Fabia Rally2 evo +1:05.8
10 #9 Elek István – Elek Dorina Skoda Fabia R5 +1:06.8

Időterv
08:58 SS1 Nagylőtér 1 13.8 km ifj. Fekete 8:41.8 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Mares, 3. Klausz
09:40 SS2 Kislőtér 1 19.55 km Német G 14:15.6 / 1. IFJ. FEKETE, 2. Német G., 3. Kovács
11:55 SS3 Nagylőtér 2 13.8 km
12:37 SS4 Kislőtér 2 19.55 km
14:12 SS5 Nagylőtér 3 13.8 km

Alonso bravúros megmozdulása Fourmaux óriási mentését és Østberg rekordját is lepipálta (videó)

0

Pénteken átadták a díjakat az FIA gáláján, ahol eldőlt, hogy a szurkolók kinek a manőverét szavazták meg az év akciójának. A győztes Fernando Alonso Sergio Pérez elleni megmozdulása volt.

Pénteken rendezték meg az FIA szokásos év végi gáláját Bakuban. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a világbajnokok ekkor vehették át a sikerükért járó trófeát, így többek között a Forma–1-es egyéni vb-t megnyerő Max Verstappent, valamint a konstruktőri pontversenyt behúzó Red Bullt is díjazták, de a második, illetve harmadik helyen végző Sergio Pérez és Lewis Hamilton is ott voltak.

Ellentétben Fernando Alonsóval, aki ugyan a dobogóról pont lecsúszott, de őt is díjazták. A 42 éves versenyző a szurkolók által megszavazott év akciója díjat kapta meg. A spanyol pilóta jó néhány bravúrt végrehajtott az idei évben, de ezek közül is kiemelkedik a Sergio Pérez ellen vívott brazíliai csatája, amelynek köszönhetően visszatérhetett a dobogóra.

Így oktatott Alonso védekezést, majd előzte meg Pérezt az utolsó körben (videó)

Mint ismert, a Red Bull versenyzője körökön át követte ellenfelét, majd az utolsó előtti körben el is ment mellette az 1-es kanyarban. Ekkor úgy nézett ki, hogy Alonsónak elúszott a harmadik hely, de egy körrel később sikerült visszaelőznie vetélytársát a 4-es kanyarban, hogy aztán minden rést lezárjon előtte, és végül 53 ezredmásodperccel hamarabb érjen célba. A kétszeres F1-es világbajnok egyébként videóüzenetben jelentkezett be, amelyben a nézők mellett Péreznek is köszönetet mondott, kiemelve, hogy egy ilyen csatához mindig két ember kell.

A szurkolók egyébként tíz kategória jelöltjei közül választhattak. A WRC képviselője idén Adrien Fourmaux volt, aki a márciusi Mexikó Rallyn mutatott be elképesztő mentést. A francia versenyző túlságosan szűken akart bevenni egy kanyart, aminek következtében a jobb oldali kerekei elemelkedtek a talajtól. A Ford nagyon könnyen fel is borulhatott volna, ám Fourmaux-nak óriási bravúrral ezt sikerült elkerülnie.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FIA – Official account (@fia.official) által megosztott bejegyzés

Ami az ERC-t illeti, ott egy rekorddöntést választottak ki jelöltnek. A júliusi Skandináv Rallyn Mads Østberg megdöntötte a leghosszabb ugratás csúcsát, amelyet a Colins Crest ugratón hajtottak végre. A korábbi rekordot Eyvind Brynildsen tartotta 44 méterrel, a norvég versenyző viszont egészen 47 méterig jutott a Citroënnel.

A magyar bajnok elsőre megdöntötte a Colin’s Crest leghosszabb ugrását! (videó)

Sebastian Montoya, a hétszeres F1-es futamgyőztes Juan Pablo fia szintén jelölt volt, miután a 6-os, illetve 7-es kanyarban kívülről, a kavicságyon keresztülhajtva előzte meg Dino Beganovicot a Forma–3-asok spielbergi főfutamán. Ezenkívül a ralikrossz-vb-ről és -Eb-ről, a WEC-ből, gokartból, a tereprali-vb-ről, illetve a Formula E-ből voltak jelöltek.