1957-ben ezen a napon vesztette életét Eugenio Castellotti, aki majdnem ugyanolyan eredményesen mutatkozott be a Forma-1-ben, mint Lewis Hamilton. Az olasz pilóta Enzo Ferrari parancsára szakította meg nyaralását, hogy visszahódítson a Ferrari alapítójának egy rekordot, ám a kísérlet halálos balesetbe torkollott.

1957. március 14-én szenvedett halálos balesetet Eugenio Castellotti. A tehetséges olasz pilóta olyasmit hajtott végre az F1-ben, ami csak nagyon keveseknek sikerült, és ezen versenyzők nagy része később világbajnok lett. Ő azonban nagyon korán távozott az élők sorából, miután Enzo Ferrari egója miatt vakációzás helyett rekordkísérletet kellett végrehajtania.

Eugenio Castellotti

Castellotti 1930. október 10-én született, és egy észak-olaszországi kisvárosban, Lodiban nőtt fel. 20 évesen ült először versenyautóba, miután vett magának egy Ferrarit, és elindult egy szicíliai viadalon. Hamarosan azonban úgy döntött, hogy jobb lesz, ha nem kísérli meg a táv teljesítését.„Miután hatszor lesodródtam a pályáról, fel kellett adnom, nem volt versenyzői tapasztalatom” – emlékezett vissza később.

A szintén 1951-ben rendezett, akkor rendkívül nagy presztízzsel bíró ezer mérföldes megmérettetésen, Mille Miglián azonban már jobban szerepelt: kategóriáján belül a hatodik helyen ért célba, összességében pedig ötvenedikként végzett a 322 indulóból. 1952-ben pedig már a győzelmek is jöttek, és Portóban, valamint Siracusában is diadalmaskodott.

Nem sokkal később azonban az élete is veszélyben forgott, miután Vila Realban óriási balesetet szenvedett. „Vezettem, de egy kanyarban elvétettem az egyik fokozatot, és nekimentem egy fának – idézte fel a történteket. – Az aszfalton feküdtem, és nem tudtam felállni, a lábam és a medencecsontom is eltört. Azt hittem, nekem annyi. Aztán két srác kivitt a pálya szélére, és az autók áthajtottak azon a helyen, ahol én feküdtem.”

Mindössze 5 hét múlva már újra versenyzett, de a Ferrari kötelékében már csak rövid időt töltött. 1953-ra ugyanis a Lanciához szerződött, ahol szintén jó teljesítményt nyújtott. A következő idényben már a Forma-1 akkori mezőnyének legnagyobbjaival, Alberto Ascarival, Juan Manuel Fangióval, Piero Taruffival és Luigi Villoresivel küzdhetett, majd 1955-ben a Forma-1-ben is bemutatkozhatott.

A szezonnyitó Argentin Nagydíj nem tartott sokáig Castellottinak, mivel a 20. körben át kellett adnia a volánt az eredeti autójával kieső Villoresinek, aki egyébként 16 körrel később összetörte a kocsit. Ezt követően két, bajnokságon kívüli futam következett: Torinóban a negyedik pozícióban látta meg a kockás zászlót, Pau-ban pedig Villoresit és Ascarit is legyőzve a második lett.

Castellotti dobogóra állhatott Monacóban

Ezután jött a Monacói Nagydíj, amely 1950 után ebben az évben tért vissza a versenynaptárba. Castellottinak nem volt új a helyszín, hiszen 1952-ben a dobogó második fokán végzett a hercegségben, csak akkor sportkocsival. Ezt a teljesítményt sikerült megismételnie az F1-ben: az időmérőn szerzett negyedik hely után Stirling Moss-szal, Ascarival és Jean Behrával vívott ádáz csatát, és győzte le mindhármukat.

Igaz, a kétszeres világbajnok hamarabb kiszállt a harcból, ugyanis egy baleset közben a tengerbe zuhant, ahonnan egy búvár mentette ki. Csodával határos módon egy orrtöréssel megúszta, de négy nappal később mégis elérte a végzet. Eredetileg csak azért ment ki a monzai pályára, hogy megnézze, ahogyan Castellottiék tesztelik a Ferrari sportkocsiját, de aztán ő is autóba ült. Ascari, aki addig csak saját sisakjában volt hajlandó vezetni, honfitársának fejvédőjét és szemüvegét kérte kölcsön. A ma róla elnevezett kanyarban azonban elvesztette a kontrollt az autó felett, és halálos balesetet szenvedett. Castellotti az elsők között ért a helyszínre, a temetésén pedig mások mellett ő vitte az eddigi utolsó olasz F1-es világbajnok koporsóját.

A pár héttel későbbi Belga Nagydíjon csak Castellotti képviselte az amúgy visszalépő Lanciát. A számára ismeretlen pályán fél másodperccel megverte a mezőny legjobb autójának számító Mercedest vezető Fangiót, és egy teljes másodpercet adott az argentin versenyző csapattársának, Mossnak. Ezzel mindössze harmadaik F1-es hétvégéjén, csupán 24 évesen pole pozíciót szerzett, és ő lett minden idők legfiatalabb pilótája, aki az első rajthelyről indulhatott. Rekordját csak 13 évvel később, az 1968-as Német Nagydíjon döntötte meg Jacky Ickx, de az olasz versenyző még mindig a tizenhetedik helyet foglalja el ezen a listán.

A szintén júniusban megrendezett Le Mans-i 24 órás versenyen szintén pole-ból indulhatott, miután könnyedén megdöntötte a körrekordot, ám motorhiba miatt ő, illetve párja, Paolo Marzotto kiesett a versenyről. Ezt követően bekövetkezett az autósport történetének legnagyobb tragédiája, amely Pierre Levegh-é mellett több mint 80 néző életét követelte. Ascari halála után Gianni Lanciának ez már sok volt, és azonnal kivonult a Forma-1-ből, D50-eseit pedig a Ferrarinak adományozta.

Castellotti szintén a maranellói alakulatnál folytatta a pályafutását, és a maradék három futamon egy ötödik, egy hatodik és egy harmadik helyet szerzett. Ezzel Fangio és Moss után ő lett a vb-tabella harmadik helyezettje, mindezt első F1-es idényében. Az 1950-es szezont leszámítva (ahol ez szükségszerű volt) ő volt az első, akinek ez sikerült, és azóta is csak Jackie Stewartnak, Clay Regazzoninak, Jacques Villeneuve-nek és Lewis Hamiltonnak jött össze ez a bravúr. A felsorolt pilóta mindegyike nyert futamot és harcolt a vb-címért, hárman a csúcsra is felértek.

Az 1956-os szezon nem elsősorban a Forma-1-es szereplésről volt emlékezetes, hiszen Castellotti csak kétszer szerzett pontot. Igaz, Franciaországban a második helyen ért célba, miután csapatutasítás révén arra kérték, hogy ne előzze meg Peter Collinst. A Ferrari kettős győzelme egy nappal azt követően született, hogy Enzo Ferrari elvesztette imádott fiát, Dinót.

Utolsó F1-es dobogóját egy nappal Enzo Ferrari fiának halála után szerezte

Más kategóriákban viszont a győzelmek sem maradtak el. A Sebringi 12 óráson Fangióval alkotott egy párt. Egységük nem sokkal a vége előtt vezetett, amikor Castellotti kiállt, hogy átadja a Maestrónak az autót, ám közben arra kérte, hogy hadd vigye el ő a célig. Az argentin versenyző arra gyanakodott, hogy párja már kimerült, aki erre elkezdett táncolni az autó előtt. Mindez elég bizonyíték volt, úgyhogy visszaülhetett a kocsiba, és meg is nyerte a viadalt.

Nem sokkal később pedig alighanem élete legnagyobb teljesítményét tette le az asztalra. A Mille Miglián navigátor nélkül ment, ráadásul esett az eső és fújt a szél. Ennek ellenére egy rövid tankolást leszámítva végig vezetve diadalmaskodott, és még az sem zavarta, hogy a végére eltört a sisakrostélya. Hogy milyenek voltak a körülmények, azt Moss navigátorának, Denis Jenkinsonnak a szavai alapján lehet sejteni. „Nem [Luigi] Musso, Castellotti vagy Fangio ellen versenyeztünk – jelentette ki. – Olyan volt, mintha az életben maradásért küzdöttünk volna.”

Az 1956-os monzai idényzárón akár első győzelmét is megszerezhette volna, ám nem hallgatott Fangióra, aki saját tapasztalatból Mussónak és neki is elmondta, hogy ne csatázzanak egymással, mert a gumik hamar elfogynak. Az argentin pilóta a verseny elején még velük együtt haladt, de aztán lemaradt, a két olasz pedig elkezdett harcolni a vezető helyért. Ennek az lett a vége, hogy Castellottinak már a 4. körben elfogytak az abroncsai, de ő erről nem vett tudomást, aminek következtében a 9. körben defekt miatt kiesett. Honfitársa egyébként a 47. körben ugyancsak feladta a futamot.

Az 1957-es idény felemásan indult számára: az Argentin Nagydíjon egy túlmelegedett kerékagy miatt esett ki, de az 1000 kilométeres Buenos Aires-i viadalt Mussóval és Masten Gregoryval együtt megnyerte. Magánélete szintén jól alakult: ebben az időszakban jegyezték el egymást Olaszország egyik legismertebb színésznőjével, Della Scalával, és már az esküvőre készültek.

1957-ben megnyerte a Buenos Aires-i 1000 kilométeres versenyt

A pár Firenzébe ment egy kis vakációra, amikor Enzo Ferrari felhívta versenyzőjét, hogy azonnal menjen el Modenába tesztelni. Nos, ez a „tesztelés” állítólag valójában egy rekordkísérlet volt, ugyanis Jean Behra egy Maseratival pár nappal korábban megdöntötte a nem hivatalos pályacsúcsot. A Commendatore egója nem bírta elviselni, hogy ne az ő autója legyen a legjobb, ezért a lehető leghamarabb vissza akarta hódítani a rekordot.

Amire Castellotti odaért, az autót már előkészítették neki, így hamarosan pályára gurult. Két-három kör múlva azonban megtörtént a tragédia: az olasz pilóta elveszítette az irányítást a kocsi felett, amely a kerítésen keresztül az üres lelátóra repült, ő pedig kiesett belőle. Ahogyan öt évvel korábban, úgy állítólag most is egy elvétett váltás okozta a bukást. Egy helyi pap feladta neki az utolsó kenetet, de utólag megállapították, hogy koponyatörés miatt azonnal életét vesztette.

Barátja, Gioseppe Corsi megalapította a Scuderia Castellotti nevű alakulatot, hogy ezzel is emléket állítson a mindössze 26 évesen elhunyt versenyzőnek. Az 1960-as Olasz Nagydíjon Giulio Cabianca pontot is szerzett, de a következő évben életét vesztette, ugyanott, mint a csapat névadója, amivel véget is ért az istálló története. A modenai pálya még ma is létezik, de versenyzésre már nem használják, ehelyett egy parkká alakították át, ahol egy Castellotti-emlékmű is található.