Kezdőlap Blog Oldal 1240

Pánik és összeomlás a Mercedes szponzoránál, de a csapat kitart

0

Egyelőre kitart a csődközeli állapotba került FTX mellett a Mercedes.

Nagyon közel került az összeomláshoz a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, az FTX az elmúlt napokban a Reuters beszámolója szerint, miután 72 óra leforgása alatt 6 milliárd dollárnyi pénzt vontak ki róla, aminek hatására a tőzsde saját kriptovalutája egyetlen nap alatt nagyjából 75%-ot zuhant.

A már eddig is komoly pénzügyi válságban levő vállalat a nem mellesleg az Alpine-t szponzoráló rivális cég, a Binance segítségét kérte, ezek a megbeszélések azonban 24 óra alatt zátonyra futottak, mivel a Binance úgy ítélte meg, hogy túlságosan sok pénzt kellene az FTX-be pumpálniuk ahhoz, hogy kihúzzák azt a gödörből.

Mercedes, Magyar Nagydíj, FTX
FTX-logó a Mercedes hátsó szárnyán Fotó: Finn Pomeroy/Mercedes

Eközben az FTX-el történtek lavinát indítottak el, és a Bitcoin és az Ethereum árfolyama is jelentősen esett, előbbi két éve nem volt ennyire mélyen. Az FTX és a Binance néhány napja még a két legnagyobb centralizált kriptotőzsdének számított, amelyek tavaly a kriptotőzsdék összes kereskedési volumenének nagyjából 30%-át tették ki, együttesen 27 500 milliárd dollár kereskedési forgalmat érve el. Ebből is látszik, hogy a történtek mekkora összeomlást jelentenek az év elején 32 milliárd dollárra értékelt FTX-nek, amelynek FTT tokenje a hét eleji 25 dollárhoz képest már kevesebb mint 2 dollárt is ért a hírek után meginduló pánikszerű eladások miatt.

Sam Bankman-Fried, az FTX alapítója továbbra is reménykedik abban, hogy egy mentőcsomaggal elkerülhetik a csődöt, de igen kétséges, hogy kapnak-e ilyet. Mindez pedig hatással lehet a Mercedesszel kötött, tavaly szeptemberben bejelentett többéves együttműködésükre is, amely egy, a több nagy sportszponzorációs tevékenységükből (135 millió dolláros üzlet keretein belül 2040-ig ők lettek a Miami Heat NBA-csapat arénájának névadói, illetve az észak-amerikai baseball-liga, az MLB hivatalos kriptovalutájának is mondhatják magukat).

Mercedes, FTX, NFT
Egy FTX-el közöse kiadott NFT Forrás: Mercedes

Ezen együttműködés keretein belül az FTX logói több helyen is megjelennek a Mercedeseken és a versenyzők overálján, miközben közös projekteken, például NFT-k (non-fungible token, azaz nem helyettesíthető zseton) kiadásán is együtt dolgoznak. Mindez azonban most kérdésessé vált, az Autosport beszámolója szerint a Mercedes – amellett, hogy rajta tartja a szemét a fejleményeken – azonban egyelőre fennhagyja az autóin az FTX logóit és minden együttműködést az eddigiek szerint folytatat a kriptotőzsdével.

Toto Wolff korábban a blokklánciparban rejlő kockázatok kapcsán elmondta, „nem zárkózhatunk el a modern technológia elől”, és „ez egyértelműen egy olyan terület, ami növekedni fog.” „Ha tíz év múlva majd visszatekintünk, az olyan kifizetések, amelyek két napot vesznek igénybe és nem lehet azokat a hétközi munkaórákon kívül végrehajtani, a múlt emlékei lesznek, és itt jönnek be a képbe a kriptovaluták.”

FRISSÍTÉS

A Mercedes a Brazil Nagydíj szombati napján megváltoztatta a döntését, és felfüggesztette az FTX-el kötött megállapodását, aminek értelmében azonnal eltávolítja a vállalat logóit az autókról és a csapatruházatról. Mindez azután történt, hogy az Egyesült Államok tőzsdefelügyelete vizsgálatot kezdeményezett az ügyfelek betéteivel való állítólagos visszaélés miatt.

A Mercedes szóvivője közölte, hogy továbbra is figyelik a gyorsan változó helyzetet.

A WRC2 versenyzői civil autóval találkoztak a gyorsaságin – az FIA megtiltotta, hogy beszéljenek róla

0

A Japán Rally negyedik szakaszán Teemu Suninen, Sami Pajari és Emil Lindholm is civil autóval találkozott, mielőtt Craig Breen balesete miatt etap lett volna a gyorsasági. 

Izgalmasan alakult a Japán Rally péntek délelőtti programja, miután az első szakaszon Dani Sordo autója kigyulladt, majd az eset következtében kettészakadt mezőny miatt törölni kellett a második gyorsaságit, a harmadik szakaszon pedig Craig Breen ütközött frontálisan a szalagkorlátnak. Végül pedig ez a gyorsasági is etap lett, mivel a szalagkorlát kettészakadt, így a nap végén sem tudták a versenyzők ezt a pályát teljesíteni. 

A harmadik szakaszon azonban még a verseny leállítása előtt igen veszélyes szituáció alakult ki, Sami Pajari, Teemu Suninen és Emil Lindholm ugyanis szembejövő civil autóval találkozott.

A WRC+ adásában csak azt lehetett ebből látni, hogy Sami Pajari megáll a nap harmadik szakaszán a már korábban megálló Emil Lindholm és Teemu Suninen autója mögött. 

„Breen balesetet szenvedett, megálltunk, hogy mindenki jól van-e – mondta Emil Lindholm. – Miután újra elindultunk, néhány kilométerrel arrébb egy civil autó jött szembe, majd közvetlenül előttünk egy mellékútra kanyarodott. Amikor az autóval találkoztunk, még gyorsan mentünk, mert nem volt piros zászló, vagy sportbíró, aki jelzett volna, hogy lassítsunk.”

„Nem Emil volt az egyetlen, aki találkozott civil autóval – mondta Teemu Suninen. – Először kerültem ilyen helyzetbe, de többet nem mondhatok, mert az FIA nem engedi.”

„Csak fél szakaszt tudtunk menni a civil autó miatt – mondta Sami Pajari. – De ezt az FIA-val kell megbeszélnünk, nem tartozik a nyilvánosságra.”

 Később az FIA közleményt adott ki, melyben közölték, vizsgálják, hogy mi történhetett.

„A Japán Rally 4. szakaszán súlyos biztonsági probléma lépett fel, amit az FIA vizsgál – áll a közleményben. – A 42-es rajtszámú autó (Craig Breen / James Fulton) balesete után piros zászló lépett érvénybe, majd pillanatokkal később egy civil autót vettek észre a szakaszon. Baleset vagy személyi sérülés nem történt, de a vizsgálat folyamatban van.

A 42-es autó baleseténél komolyan sérült egy szalagkorlát, ami miatt később a hetedik szakaszt törölni is kellett. A civil autó délelőtti megjelenése miatt délután a pályákon áthaladtak az FIA Biztonsági Munkacsoport tagjai is, valamint további előfutó autókat indítottak, hogy támogassák a rendezőket a legmagasabb biztonsági szint elérésében.”

Pajari
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Hamilton megtapsolta Verstappent

0

A Brazil Nagydíj előtt nem várt helyről kapott dicséretet a Mexikóba idei 14. győzelmért szerző, ezzel az egy szezonban elért sikerek számában egyedüli csúcstartóvá váló Max Verstappen.

„Nem mondanám, hogy volt időm minden aspektusból tanulmányozni, hogy Max mit tett az idén, de szerintem elképesztő munkát végzett. Mindent megtett, amit meg kellett tennie. A csapata elképesztő autót bocsátott a rendelkezésére, ő pedig nagyjából minden hétvégén szállította a jó teljesítményt” – nyilatkozta Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj csütörtöki sajtónapján arról a Max Verstappenről, akivel tavaly ilyenkor még élet-halál harcot vívott a világbajnoki címért.

„Büszke lehet a munkára, amit elvégzett, én is tudom, milyen érzés ilyen helyzetben lenni. A következő két futamon is lesz esélye nyerni, úgyhogy még tovább növelheti ezt a rekordot, ha mi vagy a Ferrari nem tudjuk őt megállítani” – utalt arra a hétszeres világbajnok, hogy Verstappen akár 16 győzelemmel is zárhatja az évet, ami már hárommal több lenne, mint az eddigi csúcstartó Michael Schumacher és Sebastian Vettel 13 sikere.

Verstappen és Hamilton is elhallgattatná a gyűlölködő szurkolókat

Ami a Mercedes esélyeit illeti Verstappen megállítására, Hamilton nem annyira bizakodó, mint amilyen a Mexikói Nagydíj előtt volt.

„Őszintén szólva, minden alkalommal, amikor megérkezünk egy pályára, meglepődünk azon, hogy menyire nagy, vagy éppen mennyire kicsi a lemaradásunk. Nem tudom, hogy az autónk lenyűgöző lesz-e itt, hogy olyan közel leszünk-e, mint a legutóbbi versenyen… Nem hiszem, hogy igen, de remélem, hogy meglepődünk, és nem ez lesz a helyzet.”

„Nagyjából tudjuk, hogy az autónk hol fog működni, és mely kanyarokban nem, ezért arra számítok, hogy nem ez lesz a legjobb pályánk. De ott az időjárás és mindenféle külső tényező, ami szerepet játszhat. Az utolsó két verseny közül ez a nagyobb lehetőségünk, vagy ahol szerintem közelebb leszünk. A szezonzáró Abu-Dzabiban a hosszú egyenesekkel kemény lesz.”

Hogy a Mercedes vagy a Ferrari egy körön fel tudja-e venni a versenyt a Red Bullokkal, az már pénteken este 8 órától kiderül, hiszen sprinthétvégéről lévén szó, már a ma megrendezik az időmérő edzést.

Hihetetlen, egy órával később értek a tüzoltók Sordo autójához!

0

A Japán Rally első napjának legdrámaibb pillanatait Dani Sordo okozta, akinek autója a pénteki első szakaszon gyulladt ki. Az esetnél személyi sérülés nem történt, de az autó porig égett. 

Nagyjából 16.1 kilométerig jutott csak Dani Sordo a pénteki nyitó szakaszon, azonban a cél előtt mintegy hét kilométerrel kénytelen volt megállni, miután a Hyundai i20 N Rally1 kigyulladt. A spanyol versenyző és navigátora, Cándido Carrera megpróbálta eloltani a tüzet, azonban még az időközben oda érő Gus Greensmith tűzoltókészüléke is kevés volt a tűz eloltásához. 

Sordo a Dirtfish kamerája előtt magyarázta el, hogy mi is történt. 

“Már reggel jeleztem a csapatnak, hogy üzemanyag szaghoz hasonló bűzt érzek az autóban – magyarázta a spanyol versenyző. – Csütörtökön már érzékeltünk füstöt az autóban, de nem tudtuk az okát. Most a szakaszon is érzékeltük a füstöt, valamint benzinhez hasonló szagot. Később erősödött ez a szag, majd hátulról megláttuk az első lángnyelveket. Amikor azonnal megálltunk már előlről is füstölt az autó, egyértelművé vált, hogy a tűz gyorsan terjed. Ezt követően még behúztuk a kéziféket, majd nekiálltunk oltani a tűzet. Gus Greensmith megérkezése után elkértem a tűzoltókészülékét, de már nem tudtunk semmit sem tenni. Azt hiszem, hogy az akkumulátor környékén keletkezett a tűz. Nagyon sajnálom a csapatot az autó elvesztése miatt, de nem tudtuk megakadályozni a porigégést.” 

Sordo korábban még nem találkozott olyan tűzzel, mely az autójában keletkezik. 

“Soha nem gondoltam volna, hogy egy autó képes alattam teljesen kigyulladni. Amikor érzékeltük hátul a fütöt a teljes kigyulladás előtt, megpróbáltam a csomagtartót felnyitni, de már lehetetlen volt a hatalmas hő miatt. Ezután csak a telefonomat tudtam kivenni, majd már égett is az autó. Nem tudtunk mit tenni.” 

Az interjú végén megérkeztek a japán tűzoltók is, mintegy órával a kigyulladás után, azonban akkorra már a helyi kisebb tűzoltóegységek eloltották a jármű maradványait. Abba már ne is gondoljunk bele, hogy mi történt volna, ha a tűz miatt kigyullad a környező növényzet, vagy a tűz esetleg az alagútban keletkezik.

„A versenyzők jól vannak, ez a lényeg – mondta Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese a WRC+ adásában. – Ilyen dolgot senkisem szeretne látni, hatalmas dráma és hatalmas csalódás. Jelenleg nincs ötletünk, hogy mi okozhatta a tüzet és valószínűleg ez már nem is derül ki, mert semmi nem maradt az autóból. Talán az autó jobb hátsó felében keletkezhetett a tűz, de az is lehet, hogy teljesen máshol. Megpróbáljuk kitalálni, hogy mi okozta a tüzet, de nem vagyok benne biztos, hogy kitaláljuk.”

Apja után Mick Schumacher is a Mercedeshez igazolhat?

0

Német sajtóhírek szerint jó esély van rá, hogy amennyiben nem tartja meg őt a Haas jövőre, Mick Schumacher csatlakozik a Mercedes istállóhoz.

A közösségi médiában a Brazil Nagydíj előtt elterjedt, hogy a Haas a verseny csütörtöki sajtónapján fogja bejelenteni jövő évi pilótafelállását, azaz ekkor dől el, hogy Mick Schumacher megtarthatja-e az ülését, vagy lecserélik őt Nico Hülkenbergre. A bejelentéssel kapcsolatos pletykák azonban nem bizonyultak igaznak, Günther Steiner csapatfőnök Interlagosban pedig kijelentette, hogy legkorábban a jövő héten, az Abu-dzabi Nagydíj előtt hoznak döntést, hogy a versenyt követő gumiteszten már a jövő évi kettősük vehessen részt.

Ez az jelenti, hogy Mick Schumacher adott esetben a szezonzáró előtt tudhatja meg, hogy jövőre nem lesz helye a mezőnyben, ami abból a szempontból nem túl rózsás helyzet, hogy viszonylag későn kell új lehetőségek után néznie. Az Auto Motor und Sport információi szerint az ugyanakkor biztos, hogy akárcsak a McLarentől távozó Daniel Ricciardo, így vagy úgy, de Schumacher is a Forma-1-ben fog maradni.

Élcsapatban folytathatja Ricciardo – Hamiltonhoz vagy Verstappenhez csatlakozhat

A német szaklap leírja, hogy számára kedvezőtlen döntés esetén Schumachernek a tartalékpilótai szerepkör lenne ideális, és már egyeztetések is zajlottak ez ügyben. És itt jön a képbe az ausztrál, akinek döntése nagyban befolyásolhatja a Haas versenyzőjének jövőjét. Ricciardo ugyanis a Red Bullnál és a Mercedesnél is esélyes a tartalék szerepére, és ha volt csapatát választja – amelynél egyébként nagyobb esélye lenne 2024-ben versenyzői üléshez jutni, és leváltani a szerződéssel 2023 végéig rendelkező Sergio Pérezt –, akkor Schumacher előtt megnyílik az út a Mercedeshez.

Mivel a csillagos márka hosszú távú szerződést kötött George Russell-lel, Lewis Hamilton pedig már többször kijelentette, hogy szerződést akar hosszabbítani, Ricciardo pedig azt, hogy „a döntésemben szerepet játszanak a 2024-es kilátások”, egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy az ausztrál a Mercedeshez menjen. Az AMuS pedig úgy tudja, hogy ebben az esetben Mick Schumacher a Mercedes első számú jelöltje. A 23 esztendős pilótának jó tanulási lehetőséget kínálna a tavalyi konstruktőri világbajnoknál dolgozni, ráadásul versenyezni is lehetne esélye, hiszen vélhetően a Mercedes mellett a Williams és a McLaren tartalékja is lenne, mivel a Mercedes-motoros csapatok közül jelenleg csak az Aston Martin rendelkezik saját tartalékpilótákkal.

A Mercedes és a Schumacher-család kapcsolata 32 évvel ezelőtt kezdődött, hiszen Michael Schumacher már F1-es debütálása előtt a német gyártó támogatottja volt, és velük versenyzett a sportautó-világbajnokságban

A német szaklap ráadásul azt is hozzátette, hogy az Alpine-t is érdekelné Schumacher, akit a jövőre is a Forma-2-ben versenyző juniorja, Jack Doohan mellé igazolna, hogy legyen egy minden versenyen rendelkezésre álló tartalékja, illetve az ausztrál mellett egy olyan pilótája, aki nagyobb F1-es tapasztalatával segíteni tud a szimulátoros munkában.

Schumacher hiszi, hogy toppilóta lehet belőle

Noha a jövője felett továbbra is óriási kérdőjel lebeg, és állítása szerint ő maga sem tudja, hogy maradhat-e vagy sem, Mick Schumacher továbbra is nyugodtan szemléli a történéseket, és bár Bernie Ecclestone azt tanácsolta neki, nem tervez szakítani a Forma-1-gyel, és új sorozat után nézni. „Nehéz elfelejtenem a Forma-1-et, mert imádom ezt a sportot, úgyhogy nem is teszek ilyet” – idézi őt a Motorlat.

Az őt ért kritikákról úgy véli: „Mindenkinek mindennel kapcsolatban van véleménye, ilyen az élet. Én a számomra fontos emberek véleményére és megjegyzéseire koncentrálok. A családomnak, és néhány olyan kulcsfontosságú embernek a véleménye számít nekem, mint amilyen Sebastian [Vettel].”

„Azért vagyok itt, mert imádom ezt a sportot, és nem azért, hogy bárkinek is bizonyítsam, hogy mire vagyok képes vagy mire nem, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki tisztában van a képességeimmel. Bízom benne, hogy ha folytatom, amit tudok, jó dolgok fognak történni – jelentette ki, majd kitért arra, mennyire lehet kulcsfontosságú a Brazil Nagydíjon mutatott teljesítménye a jövője szempontjából. – Nem hiszem, hogy ez jelentős mértékben változtatni fog bármin, de egyértelmű, hogy jó eredményre törekszünk, az autónk látszólag jól működik itt, úgyhogy jó hétvégénk lesz.”

Mick Schumacher, Günther Steiner, Haas, Brazil Nagydíj
Steiner és Schumacher Interlagosban Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas

Állítása szerint a jövője körüli bizonytalanság nincs rá hatással az autóban, mert „azt csinálom, amit szeretek, úgyhogy elég könnyű félretenni ezt, és a versenyzésre koncentrálni”, ami pedig az önbizalmát illeti, az is rendben van.

„Senki sem lesz két év alatt komplett Forma-1-es pilóta, sokat kell tanulni, és én akarok is tanulni. Biztos vagyok benne, hogy amint mindent össze tudok rakni, ahogyan azt a junior kategóriákban is megmutattam, toppilóta leszek az F1-ben” – jelentette ki.

Japán Rally: Evans vezet a drámai első nap után 

0

Elfyn Evans zárta élen a Japán Rally első napját, miután délután gyorsabb tudott lenni Thierry Neuville-nél. A csak toyotás szakaszgyőzelmeket, és komoly baleseteket hozó nap végén Kalle Rovanpera áll a harmadik helyen. 

Igazán drámaira sikerült a Japán Rally első napja, melynek délelőttjén Dani Sordo kigyulladó és porig égő autója, valamint Craig Breen és Kajetan Kajetanowicz balesete okozta a legnagyobb drámát, de Sébastien Ogier is komoly hátrányt szedett össze egy defekt miatt. 

Délután az Isegami’s Tunnel szakaszt lerövidítették a szervezők, hogy Dani Sordo autójának hamuján, valamint a hírhedt alagúton, aminek kijáratán komoly por alakult ki délelőtt, ne versenytempóban kelljen a versenyzőknek átmenni. A szakasz így kilenc kilométerrel, 14.33 km-re rövidült, a cél pedig az alagút bejáratánál volt. 

Fotó: Hyundai Motorsport

A rövidített szakaszt Elfyn Evans teljesítette leggyorsabban, majd a második szakaszt Kalle Rovanpera húzta be. 

A nap második szakasza, melyet csak délután teljesített a mezőny, valamint a harmadik pálya, melyen délelőtt volt csak verseny, már egy klasszikus, tempós, élvezetes aszfaltos pálya volt, ellentétben az Isegami alagút útszakaszával, mely rendkívül technikás és szűk volt. 

A nap gyorsasági szakaszain végül csak toyotás versenyző tudott legjobb időt autózni, így az sem meglepetés, hogy Elfyn Evans zárta élen a nyitó napot, előnye azonban csupán 3 másodperc Thierry Neuville előtt. 

A harmadik helyen Kalle Rovanpera áll 5.1 másodperc hátránnyal, aki bár két szakaszt is nyert a négy megtartottból, azonban az Isegami szakaszon nagyon alulkormányozott volt autója délután, és emiatt időt vesztett. 

Fotó: Hyundai Motorsport

Ott Tanak a délelőtti első szakaszon az alagútban kialakult porral, majd a harmadik szakaszon váltóhibával küzdött, így a negyedik helyen várhatja a folytatást a helyi hős, Takamoto Katsuta előtt. 

Breen kiesése után csak Gus Greensmith maradt versenyben az M-Sport csapatából pénteken, aki a nap utolsó szakaszára rossz itinert írt, ezért közel fél percet vesztett, míg délelőtt a kormányösszekötő sérülése miatt vesztett időt. 

A WRC2-ben már csak Emil Lindholm előzheti mag a bajnoki pontversenyben vezető Andreas Mikkelsent, miután Kajetan Kajetanowicz a nap első szakaszán balesetet szenvedett. Mikkelsen finn csapattársa pedig egészen a pénteki utolsó szakaszig vezetett a kategóriában, akkor azonban kissé óvatosabban ment, így Sami Pajari vette át a vezetést 5.3 másodperccel Teemu Suninen és 8.4 másodperccel Lindholm előtt. 

Szombaton hét szakaszt kell a mezőnynek teljesíteni, míg vasárnap már csak ötöt, akkorra azonban komoly mennyiségű esőt jósolnak. 

Japán Rally, állás 6 szakasz után 
1 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 57:18.8
2 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +3.0
3 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +5.1
4 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +13.9
5 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +20.6
6 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +2:00.4
7 #23 Sami Pajari / Enni Malkönen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +2:21.8
8 #22 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +2:27.1
9 #21 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +2:30.2
10 #1 Sébastien Ogier / Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +2:49.8
11 #24 Grégoire Munster / Louis Louka (LUX / BEL) Hyundai i20 N Rally2 +2:59.1
12 #27 Fabrizio Zaldivar / Marcelo Der Ohannesian (PRY / ARG) Hyundai i20 N Rally2 +3:05.9
13 #29 Heikki Kovalainen / Sae Kitagawa (FIN / JPN) Skoda Fabia R5 +3:18.7
14 #25 Bruno Bulacia / Gabriel Morales (BOL / BRA) Skoda Fabia R5 +3:33.0
15 #26 Sean Johnston / Alexander Kihurani (USA) Citroen C3 Rally2 +3:38.6 

További eredmények 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Időterv (magyar idő szerint) 
2022 november 10., csütörtök 
01:01 SH Kuragaike Park Reverse 2.80 km Neuville 2:04.6
09:38 SS1 Kuragaike Park 2.75 km Ogier 2:07.0 / 1. OGIER, 2. Breen / 3. Tanak 

23:02 SS2 Isegami’s Tunnel 1 23.29 km Rovanpera 17:44.6 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Evans 

2022 november 11., péntek 
00:00 SS3 Inabu Dam 1 19.38 km TÖRÖLVE 
00:58 SS4 Shitara Town R 1 22.44 km Evans 14:23.3 / 1. NEUVILLE/EVANS 3. Rovanpera
05:31 SS5 Isegami’s Tunnel 2 14.33 km Evans 10:38.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Rovanpera
06:29 SS6 Inabu Dam 2 19.38 km Rovanpera 12:18.9 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Rovanpera
07:27 SS7 Shitara Town R 2 22.44 km TÖRÖLVE 

23:07 SS8 Nukata Forest 1 20.56 km 

2022 november 12., szombat
00:08 SS9 Lake Mikawako 1 14.74 km
01:03 SS10 Shinshiro City 7.08 km
04:37 SS11 Nukata Forest 2 20.56 km
05:38 SS12 Lake Mikawako 2 14.74 km
07:36 SS13 Okazaki City SSS 1 1.40 km
07:49 SS14 Okazaki City SSS 2 1.40 km 

2022 november 13., vasárnap
00:08 SS15 Asahi Kougen 1 7.52 km
01:12 SS16 Ena City 1 21.59 km
02:10 SS17 Nenoue Plateau 11.60 km
03:48 SS18 Ena City 2 21.59 km
06:18 SS19 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7.52 km 

Érseki áldással indul a Dakar Rallyra a Qualisport Racing

0

Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke áldással indította útnak a Qualisport Racing kamionos alakulatának járműveit és legénységét, akik a 2023-as Dakar Rallyn vesznek majd részt.

Különleges eseménynek adott otthont csütörtökön a kalocsai Szentháromság tér, ahol a Qualisport Racing szerviz- és versenykamionja, valamint teljes személyzete felvonult a különítmény vendégeinek kíséretében. A csapat 2007 óta íródó fennállásának eddigi legnagyobb kihívására, a Dakar Rallyra készül: mielőtt útnak indítanák a járműveket Szaúd-Arábia felé, dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekének áldását kérték.

„Az elmúlt tizenöt évben versenykilométerek tízezreit teljesítettük a világ különböző sivatagaiban, a klasszikus afrikai Dakar-útvonalon rendezett Africa Race-en két alkalommal meg is nyertük a kamionos kategóriát, más futamokon is megjártuk a dobogót. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy most először a Dakar Rallyn is próbára tegyük magunkat. Az elmúlt éveket az új, Scania Qualisport Hyena névre keresztelt kamionunk építésével és fejlesztésével töltöttük. Korábban is kaptunk áldást egy-egy nagyobb verseny előtt és éreztük is az isteni gondviselést. Hálásak vagyunk érsek atyának, hogy tudott időt szakítani ránk és így lelkileg is megerősödve vághatunk neki életünk legnagyobb kihívásának” – mondta a Qualisport Racing versenyzője, Kovács Miklós, akinek két állandó társa Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő.

Kovács Miklós
foto: Sulyok István/TRP Hungary

Dr. Bábel Balázs érsek felidézte, hogy Szent Kristóf az utazók, a közlekedők védőszentje, így a közbejárását kérve adta az áldást a Qualisport Racing járműveire és legénységére. A szertartás után az érsek az általa személyesen ismert Szent II. János Pál pápát ábrázoló érem-kulcstartót adományozott Kovács Miklósnak, kötetlen beszélgetést folytatott a csapat tagjaival, majd szerencsés utat, versenyzést és hazatérést kívánt az alakulatnak.

Az érseki áldást követően Kalocsa városának polgármestere, dr. Filvig Géza egy kalocsai motívumokkal díszített, Kriptáné Halász Zsuzsanna iparművész által kézzel készített szalagot adományozott Kovács Miklósnak. A városvezető megfogalmazta jókívánságait, az ajándékkal kapcsolatban pedig elmondta: reményei szerint a szalagot a kamionra feltűzve Kalocsa jó híre eljut a távoli Szaúd-Arábiába is.

Kovács Miklós
foto: Sulyok István/TRP Hungary

A 2023-as Dakar Rally adminisztratív- és technikai ellenőrzéseit a hónap végén tartják Dél-Franciaországban. A résztvevők járművei hajóval jutnak el Szaúd-Arábiába, míg a csapat tagjai közvetlenül karácsony után kelnek útra. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt idén életre hívott tereprali-világbajnokság csúcseseménye december 31-én rajtol, majd 14 szelektív szakasz után január 15-én zárul majd Dammam városában.

A Rallycafe mindenről beszámol

„A TRP Hungary eredeti neve, a Truck Race Promotion arra utal, hogy a kamionsportban a kezdetek óta jelen vagyunk: 2015-ben volt az első rendezvényünk a Hungaroringen, amikor 25 év után visszahoztuk Magyarországra a Kamion Európa-bajnokság futamát. Azóta is nagyon szeretjük ezt a közeget. Rendezvény üzletágunk, a TRP Events révén érdekeltek vagyunk a gyorsasági kamionsportban, ahol számos magyar siker született az elmúlt években Kiss Norbert, valamint korábban az OXXO Racing Team, most pedig már a Révész Racing kapcsán. Adódott egy lehetőség, hogy a rendezvényszervezés mellett a TRP Media üzletágunkkal is csatlakozhatunk egy másik nagyszerű kamionos projekthez: Kovács Miklós a Qualisport révén élete álmát valósítja meg a Dakar Rallyn” – mondta Őry Tamás a TRP Hungary ügyvezetője.

foto: Sulyok István/TRP Hungary

„A TRP Mediához tartozó Rallycafe.hu az online médiapiacon az autósporttal foglalkozó kiadványok között piacvezető hírportál lett. Itt főként az offroad autósportokra fókuszálunk, például a rallyra, a rallycrossra vagy a tereprallyra, és ebben a kategóriában a kamionsport különleges színfolt. A Dakar Rallykon látványos verseny zajlik, és úgy gondoltuk, hogy ez illeszkedik a cégcsoportunkhoz. Örömmel álltunk be Miki projektje mögé, támogatjuk a Qualisport 2023-as Dakar-részvételét, és bízunk benne, hogy a Rallycafe.hu-n minél több érdeklődőnek megmutathatjuk a tereprally varázsát.

Kovács Miklós
foto: Sulyok István/TRP Hungary

A bajnoki címért csap össze ifj. Érdi és Wirtmann

0

A Zemplén Rallyn dől el szinte valamennyi bajnoki cím az Országos Historic Rallybajnokságban. Abszolútban ifj. Érdi Tibor és Wirtmann Ferenc küzd meg az elsőségért, az esélyesek Érdiék, de a verseny végén lehet csak bajnokot avatni.

„Elég egyértelmű pályaviszonyok vannak, most nem olyan kétes, mint amilyen pár Zemplén Rally volt korábban. Másoktól is hallottam, hogy meglepő az, hogy nincs túl sok falevél az utakon, nem túl nyálkás-csúszós, hanem relatív száraz körülmények vannak. Persze most nagyon szép a táj, öröm ilyen környezetben versenyezni. Egy pályát megfordítottak, az egy kicsit újdonság, de túl sok meglepetés nincs a gyorsaságikban” – mondta ifj. Érdi Tibor a pályabejárás után.

historic Eb
Fotó: Montovay Tibor // Érdi Rallye Team

A duó a szezon közepén csatlakozott a magyar bajnoksághoz, majd amikor látták, hogy a technikai gondok miatt az Eb címért nem tudnak harcolni, viszont a hazai bajnokságban nagyon jól megy a szekér – illetve az öreg Sierra Cosworth – akkor döntöttek úgy, hogy harcba szállnak a magyar ob értékelésben is.

„A célba érés a legfontosabb. Persze a dobogó tetejét célozzuk meg, de a hangsúly a biztos célba érésen van. Akkora a technikai különbség a mi javunkra, hogy azt hiszem túlzottan nem kell sietnünk. A kategóriában Tóth-Gili Tamás az ellenfelünk, abszolútban pedig Wirtmann Ferenc a versenytárs, de mindkettejük autójánál jobb a mi technikánk. Igaz eléggé nyűgös technika, ez pedig egy rally, ahol bármikor bármi előfordulhat, ezért az utolsó pillanatig koncentrálni fogunk” – latolgatta az esélyeket Érdi Tibor, és Wirtmann Ferenc is egyetért vele.

„Abszolútban és D csoportban is másodikok vagyunk, D3-ban pedig vezetjük a bajnokságot” – mondta Wirtmann. „Abszolútban ifj. Érdi Tibivel szemben nincs esélyünk, ezért alapvetően a D csoport és a D3-as kategória bajnoki címéért fogunk versenyezni. Ahhoz képest, hogy év közben volt egy műszaki hiba miatti kiesésünk, egy versenyt pedig betegség miatt kellett kihagynom, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán esélyesek vagyunk a bajnoki címre.”

Fotó: Wirtmann Ferenc

A historic mezőnyben a versenyzők legnagyobb ellenfele a saját technikájuk, nem véletlenül idézte fel korábbi interjúnkban Érdi Tibor a historicosok jelmondatát:

„Új nap, új problémák”

Wirtmannék Escortja rendben van, és úgy tűnik eső sem nehezíti majd a versenyüket.

„Az autó rendben lesz. Az Ózd Rally óta nem vettük elő. Benító főmérnök úr tegnap érkezett, ma kezdjük el szétszedni az Escortot. Csak egy gyors revízióra van szükség, olajcsere és kész is lesz. Száraz időben sem egyszerűek a zempléni pályák, de ha esik, akkor nagyon sok sár kerülhet az utakra, ami az Escort legnagyobb ellensége. Magas fordulaton dolgozik a motorunk, ami miatt pörgetni kell, a gumik átmérője kicsi, szélesek, hogy meglegyen a tapadási felületük, emiatt a sárban könnyen kipörögnek a kerekek” – mondta Wirtmann.

Wirtmann Ferenc
foto: Wirtmann Ferenc

Érdiék összkerekes Fordjának kisebb gondot okozna az eső, de ahogy a pályabejárás után mondta, erre most kisebb az esély, így minden bizonnyal száraz pályákon küzdenek majd meg egymással. Rendhagyó módon az autó is időben elkészült, a csapat idei évében még nem fordult elő, hogy két nappal indulás előtt tréleren állt a kék Ford.

„Szerdán tréleren volt az autó, ilyen pedig nem volt még ebben a szezonban. Mindig az indulás előtti napon készültünk el vele. Megsimogattuk lemostuk kívül, belül, alul, felül és próbáltunk a lelkére hatni, hogy menjünk egy jót együtt a szezonzárón.”

Érdi Tibor
foto: Érdi Rallye Team

Akár így, akár úgy alakul a bajnokság végeredménye, Érdiék mindenképp a verseny helyszínén töltik a vasárnapot, méghozzá együtt az idei segítőkkel.

„Itt lesz mindenki a családból és a csapatból, sőt egy nappal tovább maradunk. Vasárnap este vagy együtt örülünk, vagy együtt búslakodunk” – mondta ifj. Érdi Tibor, és természetesen a szurkolókról sem feledkezett meg.

„Megvárnak minket a versenyen, ismerik már az autónkat, tudják, hogy erős a Sierra és látványosan is lehet vele autózni. Mi pedig megpróbáljuk ezt meghálálni. Most is úgy tervezem, hogy Mádon, amit jól ismerünk, azokon a helyeken ahol sokan lesznek, próbálunk minél látványosabban autózni. Ezzel is szeretnénk megköszönni a szurkolást, és persze örülünk, ha minél többen megnéznek minket a szervizparkban is.”

Érdi Tibor
foto: Érdi Rallye Team

Csupán 7 versenyző teljesítette a délelőttöt 

0

Komoly kihívás elé állította a versenyzőket a Japán Rally péntek délelőtti programja, melyet csupán hét versenyző tudott teljesíteni. Dani Sordo autója porig égett, Craig Breen balesetet szenvedett. 

A Japán Rally programjában három szakasz szerepelt pénteken, melyeket kétszer kell teljesíteni. A pályák rendkívül technikásak és sok helyen csak egy autó szélesek voltak. 

Rögtön az első, Isegami’s Tunnel szakaszon izgalmakra lehetett számítani, hiszen az útvonal a kísértet járta alagúton keresztül vezetett. 

Az izgalom valóban nem is maradt el, bár erről sokan lemondtak volna, különösen Dani Sordo és a Hyundai Motorsport. A spanyol versenyző autójában ugyanis kigyulladt az akkumulátor, és amikor Sordo érzékelte a probléma súlyosságát azonnal félre is állt, azonban helyhiány miatt ezt csak az úton tudta megtenni. Gus Greensmith érkezett elsőként Dani Sordohoz, akitől a Hyundai versenyzője megpróbált segítséget kérni a közben kigyulladt autó oltásához, de a versenyautókban található tűzoltó készülék kevésnek bizonyult, és a Hyundai i20 N Rally1 teljesen porig égett. Személyi sérülés nem történt a tűznél, mely miatt etap lett a szakasz. 

Dráma azonban már Sordo esete előtt is történt, bár korántsem ekkora, mint a spanyol versenyzőé. 

Az Isegami alagútban már Kalle Rovanpera áthaladása után hatalmas por keletkezett a kijáraton, ezért a többieknek komolyan lassítaniuk kellett és csak a szerencsében bízhattak, hogy nem ütköznek az alagút falának. Itt végül nem történt baleset. 

Rovanpera autójában a szakasz végére komoly füst keletkezett, de a világbajnok nem tudta megmondani az okát, később pedig folytatni is tudta a versenyt. 

Sébastien Ogier még az Isegami alagút előtt defektet szerzett, amit meg is állt kicserélni, így Craig Breen megelőzte őt a szakaszon. 

A 23.29 km-es szakasz megállítása előtt már elrajtolt Kajetan Kajetanowicz is, aki végül  nem tudott célba érni, miután balesetet szenvedett. A WRC2 bajnoki címéért harcoló versenyző a Skoda bal felének hátulját törte össze, személyi sérülés itt sem történt. 

A szakaszon végül Rovanpera volt a leggyorsabb 1.8 másodperccel megelőzve Thierry Neuville-t és 5.5 másodperccel Elfyn Evanst. 

A nap második szakaszát törölni kellett, mivel Dani Sordo tűzesete miatt szétszakadt a mezőny, azonban a harmadik szakaszon is csupán hét autó tudott célba érni. 

A 22.44 km-es pályáról jórészt csak az utolsó pár kilométert tudta közvetíteni a WRC+ stábja, vélhetően a hegyek árnyékolása miatt. 

Így azt sem lehetett látni, amikor Craig Breen balesetet szenvedett 9 kilométer után. Az ír M-Sport versenyző a baleset során komolyan megrongált egy szalagkorlátot is, azonban a versenyzők itt sem sérültek meg. A versenyt a baleset miatt megállították. 

A szakaszon Elfyn Evans volt a leggyorsabb a hét célba érő közül, Sébastien Ogier 4.3, míg Thierry Neuville 4.6 másodperccel volt lassabb. 

Gus Greensmith autójában eltört a kormányösszekötő, ami miatt 1 percet vesztett a fordos versenyző. 

A délelőtti program után Thierry Neuville és Elfyn Evans holtversenyben vezeti a versenyt, míg Kalle Rovanpera 7 tizedmásodperc hátránnyal a harmadik. 

Sébastien Ogier a defekt után 2:41.5 perc hátrányból folytathatja. 

A szakasz(oka)t nem versenytempóban teljesítő versenyzők megállapított időt kaptak.

Sordo és Breen balesete miatt változott a délutáni program is, az első pályát lerövidítették addig, ahol a spanyol versenyző megállt, hogy ne kelljen a hamuval teli részen átmenniük a versenyzőknek. A nap második szakaszát hacsak nem történik valami ismét az első szakaszon, akkor teljes egészében megrendezik, azonban a harmadik szakaszt törölték, mivel Craig Breen balesete után a szalagkorlát megsérült. 

Japán Rally, állás 4 szakasz után 
1 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 34:21.6
2 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +0.0
3 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +0.7
4 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +9.1
5 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +15.1
6 #21 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +1:10.3
7 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +1:16.2
8 #23 Sami Pajari / Enni Malkönen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +1:16.4
9 #22 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +1:21.9
10 #24 Grégoire Munster / Louis Louka (LUX / BEL) Hyundai i20 N Rally2 +1:41.9
11 #29 Heikki Kovalainen / Sae Kitagawa (FIN / JPN) Skoda Fabia R5 +1:43.2
12 #26 Sean Johnston / Alexander Kihurani (USA) Citroen C3 Rally2 +1:43.4
#1 Sébastien Ogier / Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +2:41.5

 További eredmények

Időterv (magyar idő szerint) 
2022 november 10., csütörtök 
01:01 SH Kuragaike Park Reverse 2.80 km Neuville 2:04.6
09:38 SS1 Kuragaike Park 2.75 km Ogier 2:07.0 / 1. OGIER, 2. Breen / 3. Tanak 

23:02 SS2 Isegami’s Tunnel 1 23.29 km Rovanpera 17:44.6 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Evans 

2022 november 11., péntek 
00:00 SS3 Inabu Dam 1 19.38 km TÖRÖLVE 
00:58 SS4 Shitara Town R 1 22.44 km Evans 14:23.3 / 1. NEUVILLE/EVANS 3. Rovanpera
05:31 SS5 Isegami’s Tunnel 2 14.33 km
06:29 SS6 Inabu Dam 2 19.38 km
07:27 SS7 Shitara Town R 2 22.44 km TÖRÖLVE 

23:07 SS8 Nukata Forest 1 20.56 km 

2022 november 12., szombat
00:08 SS9 Lake Mikawako 1 14.74 km
01:03 SS10 Shinshiro City 7.08 km
04:37 SS11 Nukata Forest 2 20.56 km
05:38 SS12 Lake Mikawako 2 14.74 km
07:36 SS13 Okazaki City SSS 1 1.40 km
07:49 SS14 Okazaki City SSS 2 1.40 km 

2022 november 13., vasárnap
00:08 SS15 Asahi Kougen 1 7.52 km
01:12 SS16 Ena City 1 21.59 km
02:10 SS17 Nenoue Plateau 11.60 km
03:48 SS18 Ena City 2 21.59 km
06:18 SS19 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7.52 km 

Libabőr: V10-es motort „kapott” az idei Ferrari (videó)

0

Sokan a mai napig visszasírják az üvöltő V10-es motorokat a Forma-1-ben. Most megmutatjuk, milyen lenne egy idei F1-es autó, ha manapság is a legutóbb 2005-ben használt, elképesztően hangos erőforrások lennének szolgálatban.

Valószínűleg igencsak kevés olyan, a Forma-1-et 2014 előtt is követő motorsport-rajongót találni manapság, aki nem vágna rá azonnal egy „igen”-t arra a kérdésre, hogy örülne-e neki, ha a jelenleg használatban levő turbó-hibridek helyett visszahoznák az F1-be a V10-es/V12-es, de minimum a V8-as motorokat.

Noha ezek az erőforrások fülsüketítően hangosak voltak, mégis olyan vonzerőt kölcsönöztek a sportágnak, amit azóta sem sikerült pótolni. Ezért van az, hogy nemcsak a szurkolók, hanem maguk a versenyzők is visszasírják őket, és minden alkalommal gyermeki lelkesedés jelenik meg az arcukon, amikor hallanak, netán vezethetnek egy “hangos” F1-es autót.

Persze eközben a legtöbbünk mostanra hozzászokott a V6-os hibridekhez – amelyek egyébként már jóval hangosabbak a 2014-ben megjelent elődeiknél –, és csak nosztalgiával figyeli mondjuk a 2006 előtt szolgálatban levő V10-eseket, amelyeket legfeljebb különböző bemutatók, történelmi versenyek vagy pályanapok során látni.

Egy YouTube-felhasználó azonban nemcsak eljátszott azzal gondolattal, hogy milyen lenne, ha a mai autókat V10-es motor hajtaná, hanem fogta, és V10-es F1-es motorhanggal helyettesítette a Charles Leclerc idei autójában dolgozó erőforrás hangját a monacói pilótáról a Pirelli szezon eleji imolai gumitesztjéről készült felvételen. Így most mindannyian megtudhatjuk, milyen lenne a mai F1 V10-es motorokkal:

Leclerc nem mellesleg szintén azon versenyzők közé tartozik, akik azonnal visszahoznák a V10-es motorokat. „A motort – vágta rá korábban a Muschio Selvaggio podcastban arra a kérdésre, hogy mit változtatna a jelenlegi F1-en, amennyiben hatalmában állna. – Szórakozából vezettünk V10-es autót, a hangja pedig őrületes volt. Más volt a jelenlegi motorokhoz viszonyítva. A világban, amelyben élünk, ugyanakkor óvatosnak kell lenni a károsanyag-kibocsátással, az irány pedig egyre inkább a hibridek felé mutat.”

De nemcsak Leclerc, hanem többek között Lewis Hamilton vagy Mick Schumacher is szívesen visszatérne az üvöltő motorokhoz. „Egyértelmű, hogy még a mezőnyben leszek, ha az autók így fognak kinézni, csak kérem, hozzák vissza a V12-es vagy V10-es motorokat” – nyilatkozta a Mercedes világbajnoka, amikor megjelentek az első renderek az eredetileg 2021-re tervezett, végül a Covid-járvány miatt 2022-re halasztott új szabályok szerint elképzelt autókról.

„Imádom a motorhangot, ennek az autónak pedig van belőle bőven. Annyira szép, hogy visszatér a hanghatás a pályára. Manapság viszont más utat járunk, és ez valószínűleg nem is fog változni, de a lelkem mélyén azért reménykedem benne, hogy igen. Remélhetőleg előbb-utóbb viszontláthatjuk a V10-est” – mondta Mick Schumacher, miután nemrég bejáratta apja rekordösszegért elárverezett 2003-as Ferrariját.

Leclerc, Hamilton és Schumacher azonban szinte biztosan nem fog soha V10-es Forma-1-es autóval versenyezni. Hogy miért nem, arra Ross Brawn, az F1 év végén leköszönő sportért felelős igazgatója adta meg a választ azok után, hogy Sebastian Vettel szintén amellett érvelt, hogy vissza lehetne hozni a jelenlegi hibrideknél sokkal olcsóbb V10-eseket, és bioüzemanyaggal működtetni azokat.

Sokan emiatt szerettek bele az F1-be, de örökre vége a dobhártyaszaggató üvöltésnek