Adrien Fourmaux, az M-Sport francia versenyzője tavaly a Horvát Rallyn vezetett először WRC-t, ahol valósággal berobbant a vb élmezőnyébe. Most kiváló emlékekkel tér vissza déli szomszédunkba.
A 27 éves, francia Adrien Fourmaux a tavaly Horvát Rallyn debütált először WRC-vel, és azonnal az ötödik helyet szerezte meg, így jogosan bízik benne, hogy az idei két kiesés után végre jó eredménnyel tud zárni az M-Sport Ford Puma Rally1 autójával.
“Egy kör bezárul miután tavaly Horvátországban debütáltam WRC autóval, és most visszatérünk oda, ahol minden kezdődött – mondta Adrien Fourmaux. – Tavaly azonnal sikerült nagyszerű eredményt elérni, és a murvás versenyek sora előtt jó lesz ismét aszfalton vezetni.
Tavaly után szeretnénk idén is élvezni a versenyt, mely komoly kihívást jelent a folyamatosan változó tapadás és a változatos szakaszok miatt. Az M-Sport csapata komoly teljesítményt nyújtott a Monte-Carlo Rallyn, így abban bízunk, hogy ez ezúttal is így lesz. Szeretnénk megszakítani rossz szériánkat és egy jó eredménnyel célba érnénk.”
A francia Adrien Fourmaux tavalyi horvát ötödik helyét sikerült a Szafari Rallyn is megismételnie, így ez a két eredmény számít legjobb helyezésének a Rally Világbajnokság legerősebb kategóriájában.
Az M-Sport versenyzője a Monte-Carlo Rallyn baleset, míg a Svéd Rallyn műszaki hiba miatt nem tudott célba érni.
Az idei Horvát Rallyn, mely a Rally Világbajnokság harmadik versenye lesz, összesen 20 szakaszt kell teljesíteni, így a versenytáv 291,84 km lesz.
Pierre-Louis Loubet a Horvát Rallyn kezdi meg idei hét versenyből álló rally világbajnoki programját az M-Sporttal, mellyel már túl is van az első kilométereken.
Pierre-Louis Loubet tavaly még a Hyundai támogatta 2C Competition versenyzőjeként indult Hyundai i20 Coupé WRC-vel a Rally Világbajnokságon. A szezon azonban nem sikerült túl fényesre, a 25 éves versenyző nyolc futamból csak az Észt Rallyn tudott pontot szerezni, ahol a hetedikként ért célba.
A francia pilóta szeptemberben autóbalesetet szenvedett, Párizsban elütötték, így véget is ért tavalyi szezonja.
Loubet az idei évre az M-Sport csapatába igazolt, ahol a Horvát Rallytól kezdve hét futamon állhat rajthoz a Ford Puma Rally1-gyel.
A WRC2 2019-es világbajnoka a hibrid autóval már élesben is ismerkedett a Dél-Belga Rallyn, ahol előfutóként állt rajthoz.
“Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhattam az M-Sporthoz, és visszatérhetek velük Horvátországba – mondta a fiatal versenyző. – Néhány hete már ismerkedek a Rally1-es Ford Pumával, amit már versenyen és teszten is vezethettem. Eddig minden rendben működött, nagyon jó érzés a Pumába ülni. Bízom benne, hogy a Horvát Rallyn egy jó eredménnyel tudom meghálálni az M-Sport bizalmát. Szeretnék lépésről lépésre fejlődni és gyorsulni.”
Az idei Horvát Rallyn, mely a Rally Világbajnokság harmadik versenye lesz, összesen 20 szakaszt kell teljesíteni, így a versenytáv 291,84 km lesz.
Változatlanul a győzelem a célja a Klausz Kristóf – Csányi Botond párosnak, akiknek a Boldogkő Rally idén már a negyedik versenye lesz. A cél eléréséhez azonban még sokat kell fejlődniük, amiben egy újabb állomás lehet a hétvégi ORB-futam.
Az osztrák és a magyar bajnokságban is szeretne idén bizonyítani Klausz Kristóf és Csányi Botond. Az ORB-ben egy futam után az ötödik helyen állnak, az osztrák bajnokságban Klausz a második, míg Csányi a navigátorok pontversenyét vezeti. Mintegy bónuszként pedig a Mitorpa Kupábanés az FIA CEZ Rallybajnokságban is az élen állnak két verseny után.
„Merész célt tűztünk ki az idei évre, szeretnénk felnőni a feladathoz, hogy az abszolút győzelemért szállhassunk harcba“ – mondta Klausz Kristóf, akinek már több dobogós helyezése is van az Országos Rallybajnokságban, tavaly pedig a Waldviertel Rallyn megszerezte pályafutása első osztrák abszolút győzelmét.
„Eddig mindig ésszel és beosztással közelítettük meg a versenyeket, ami egyébként kifizetődött, hiszen rengeteget tanultunk, mostmár viszont éhesek vagyunk a győzelemre. Azt nem mondom, hogy ez egyik pillanatról a másikra fog megvalósulni, keményen meg kell dolgozni érte, de úgy érzem, hogy mostmár, ha kell, akár az ésszerűség határain belül kockáztathatunk is.
Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Klausz Kristóf
Nagyon erős a magyar mezőny és mivel rövidek a távok, az első pillanattól fogva kőkeményen nyomni kell. A Salgón az első körre elgumiztuk magunkat, ilyesmi nem fér bele, ha a győzelemért akarsz harcolni. Négy különböző márka versenyez a magyar bajnokság élmezőnyében, de az látszik, hogy senki sincs műszaki fölénybe, csak a versenyzőkön múlik, milyen eredményt érnek el. Pont ettől izgalmasak a versenyek.
A Boldogkő Rallyn ebbe az irányba még nem mentünk a pályákon, ez újdonság lesz számunkra. A mostani célunk az első öt, ebből már nem nagyon engednék, bár az is látszik, hogy egy magyar bajnoki futamon már ezt is igen komoly rang elérni.
Nagyon szoros csatára számítok és remélem, hogy megint egy kicsit közelebb tudunk kerülni az első helyhez akár egy-egy szakaszon, akár a végeredményben.“
Klausz számra segítség lehet, hogy a Salgón elért negyedik helye mellett az idén van az osztrák bajnokságban a Rebenland Rallyról egy második helye, a Lavanttal Rallyról pedig egy harmadik.
Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Klausz Kristóf
„Szerencsénk van (Csányi) Botonddal, mert két olyan bajnokságban versenyezhetünk, ahol nagyon erős a mezőny eleje. Magyarországon az első hét szinte teljesen együtt van. Ausztriában két komoly ellenfelünk van, Simon Wagner és Hermann Neubauer. Gyors és tapasztalt pilóták, őket nagyon nehéz lesz az idén bárkinek is megverni. Ellenük sem lehet lazsálni egyetlen másodpercig sem.“
Bár Klauszék vezetik a Mitropa Kupát, sőt, a CEZ-ben is jól állnak – amelynek a Salgó után a Boldogkő Rally lesz a második magyar futama – nem akarják elaprózni magukat.
„Két bajnokságra szeretnénk koncentrálni: a magyarra és az osztrák, egész egyszerűen azért, mert itt nagyon erős ellenfelek ellen versenyezhetünk. A két naptár egyszer üti egymást, májusban Dunakanyar és a Hartbergerland Rallyt rendezik egy időben, úgyhogy a Boldogkő Rally után meg kell hoznunk a döntést, hogy melyiken állunk rajthoz. Nem lesz könnyű feladat.
Az viszont biztos, hogy a Boldogkő Rallyn nagyon szoros verseny lesz, remélem a szurkolók is élvezni fogják.“
Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Klausz Kristóf
A Húsvét sem múlt el verseny nélkül a Korda Racing versenyzője, az MX Open kategóriában induló Vaskó Levente számára. A motoros ezúttal a Zombán rendezett regionális viadalon állt rajthoz, és abszolútban harmadik lett, megszerezve ezzel első összetett dobogóját – áll a csapat közelményében.
Nem pihent az ünnepi hosszú hétvége alatt a Korda Racing versenyzője, Vaskó Levente, aki ezúttal az MX Open kategóriában állt rajthoz a zombai regionális viadalon. A fiatalember egy igencsak nehéz pályán előbb a 3. helyen zárt az időmérőn, majd az első futamon egy elhibázott rajtot követően végül a 4. pozícióban látta meg a kockás zászlót, míg a másodikban nagy csatákat követően a 2. helyen zárt, ami azt jelentette, hogy megvan az idei első dobogója abszolútban, hiszen a zombai viadalon végül 3. lett.
„A pálya nyomvonala az első perctől kezdve nagyon tetszett, nem csoda, hogy már a szabadedzésen második legjobb időt tudtam motorozni. Az időmérőn elsőnek mentem ki a pályára és igyekeztem jó időt futni, de egyszerűen nem tudtam egy hibamentes kört összerakni, ám végül így is meglett a harmadik rajthelyem. Az első futamon alaposan elrontottam a rajtom, de sikerült visszajönnöm pár kör alatt a harmadik pozícióba, ám elesetem, így megint elbuktam egy helyet, így negyedikként értem célba. A második futamban viszont remekül rajtoltam, feljöttem a második helyre, de nem tudtam utolérni az élen motorozót, így másodikként zártam. Mindenképpen elégedett voltam ezzel, ugyanis abszolútban meglett a harmadik helyem, ami ebben az évben egyben az első dobogóm is összetettben” – fogalmazott Levente.
A Korda Racing csapattulajdonosa nagyon elégedett volt versenyzője teljesítményével, és úgy véli, ez a hozzáállás és teljesítmény a bajnokikon is szép reményre jogosítja majd fel Leventét.
„Nagyon fontos a jövőre nézve, hogy Levente sikerélményekhez jusson, hogy elhiggye, képes lehet jó eredményekre a bajnokságban is. Kifejezetten jól teljesített, nem sok hiányzott ahhoz, hogy akár futamgyőzelmet is szerezzen. Ne legyünk telhetetlenek, lépésről lépésre haladjunk előre” – jelentette ki Korda Erik csapattulajdonos.
Tizedik helyezéssel mutatkozott be a Sodikart gyári csapatában Hideg Ádám a Champions of the Future második futamán, a spanyolországi Zuerában. A 72 fős OKJ mezőnyben ez igen jó eredmény, főleg akkor, ha tudjuk, hogy új volt a csapat, a váz és a motor is. A szabadedzések alapján azonban bátran állíthatjuk, ennél sokkal több van a Hideg, Sodikart kombóban.
Az első futamon nem támasztott semmilyen elvárást a Sodikart csapata Ádámmal szemben, azonban a szabadedzéseken így is szárnyalt, nem győzött lelkendezni a motor erősségétől, a csapat komolyságától. Az időmérő előtti utolsó szabadedzést meg is nyerte.
Az időmérőre azonban felkerültek a versenyhétvégére szánt gumik, amelyek minősége meglehetősen szórt. A gyártási számuk alapján elég nagy eltérés volt köztük, és bár a Vega szerint minden abroncsuk egyforma, valószínűleg öregebb és frissebb gyártású gumik keveredtek.
Fotó: Hideg Team
A gokart egyensúlya ettől felborult. A csapat mindent elkövetett, hogy utána menjenek a tapadást vesztett guminak, és Ádám is küzdött, mint egy oroszlán.
Az időmérő 21. helyét az előfutamok végére 15.-re javították, az elődöntőnek tekinthető szuperfutamban 9. lett – itt a mezőny kettébontva versenyez. A döntőben a 15. helyről indulva végül a 10.-re kapaszkodott fel.
Bár kihozták a hétvégéből a lehető legtöbbet, a csapat és Ádám véleménye is egyöntetű volt, jobb gumival ennél sokkal többre képesek együtt.
Fotó: Hideg Team
„Nagyon jó volt a Sodi gyári csapatában versenyezni – mosolygott Hideg Ádám. – A számomra új vázat szerintem sikerült gyorsan kitapasztalni, a motor pedig nagyon-nagyon jó. Ezt már a szabadedzéseken is éreztem. Sokat datázunk, elemzünk, szinte minden bemenetnél tanulok valamit, úgyhogy nagyon jó helyre kerültem.
A szabadedzések után bizakodók voltunk. Sajnos a gumik keresztülhúzták a számításainkat. Láttunk ilyet már más versenyzőknél is, de próbáltuk kihozni magunkból a lehető legtöbbet. A csapat is nagyon odatette magát, sokat gyorsultunk a döntőre.
A tizedik hely egy ilyen erős mezőnyben nagyon jó eredmény, de a szabadedzések után ennél többet vártunk. Viszont jó hír, hogy két hét múlva ugyanitt rendezik az Európa-bajnokságot, arra fel vagyunk készülve. Remélem szerencsésebbek leszünk a gumikkal, és akkor ígérem, hogy ennél jobb eredményt érünk el.“
Fotó: Hideg Team
Hideg Ádám, OKJ eredményei Champions of the Future, Zuera (Spanyolország), 2022. április 14–17.
Résztvevők: 72
Időmérő futam: 7.
Időmérő: 21.
CD előfutam: 10.
AC előfutam: 4. CE előfutam: 7.
BC előfutam: 4.
CF előfutam: 6.
Előfutamok összesen: 15.
Szuperfutam 1: 9. Összesített eredmény a döntő előtt: 15.
Döntő: 10.
Hideg Ádám a Champions of the Future bajnokságban, két futam után, 19 ponttal a 12. helyen áll.
Nem csak a Boldogkő Rallyt hagyja ki Hadik András és Kertész Krisztián, hanem várhatóan a teljes idei magyar bajnokságot is. Pár külföldi futamon láthatjuk őket és valószínűleg jövőre is nemzetközi sorozatban állnak rajthoz.
Már a Boldogkő Rally nevezési listáját látva is meglepődtünk, amikor nem szerepelt rajta az elmúlt négy évben három abszolút magyar bajnoki címet nyerő és jelenleg is a bajnoki cím védője, Hadik András. Ekkor arra gondoltunk, hogy csak egy futamot hagy ki, de a Legendák Tornáján egészen más történettel állt elő.
„Hoztunk egy döntést – mondta Hadik. – Egy autónk van, azzal Bodolai (László) megy a magyar bajnokságban. Tavaly is egy kicsit nyögvenyelős volt az évünk, de most legalább kiderül, hogy mitől érzem magam rosszabbul, ha megyek, vagy ha nem megyek.“
A Hadik Rally Team az idei évre két új autót rendelt az M-Sporttól, amik nem érkeztek meg a szezon rajtjára. A Boldogkő Rallyra meglett az egyik, ezzel megy Bodolai.
„Nem az M-Sport hibája, minden gyártó a beszállítókkal küzd. A lényeg, hogy egy autónk van, ezzel megy Bodolai a magyar bajnokságban. Azt még nem tudom megmondani, mi lesz a másik kocsival, de egyelőre úgy tervezzük, hogy egy autóval csináljuk végig a szezont. Mi (Kertész Krisztiánnal) a magyar futamok között tudunk menni külföldön. Valószínűleg egy-egy versenyre megyünk ki, idén nem gondolkozunk teljes bajnokságban.“
Az autó felkészítésre nem kell sok idő Hadik szerint, ez nem lesz akadály.
„Két verseny között gyorsan megcsinálják az autót a srácok, akár egymás utáni héten is lehet vele versenyezni. Közelebbi versenyekben gondolkozunk idén, ahol nem tart sokáig a kijutás vagy a hazautazás.“
Jövőre sem tervezi Hadik, hogy a magyar bajnokságban indul, inkább egy nemzetközi sorozatban gondolkodik.
„48 évesen úgy érzem, hogy már nem kell feltétlenük a magyar bajnokságban versenyeznem. Bármi szóba jöhet, Eb, CEZ, Mitropa, még nem tudom. Az Eb-vel az a probléma, hogy nagyon sok időt vesz el, meglátjuk mi lesz, ezen még ráérünk gondolkodni.“
Hadik a Salgó Rallyn hét gyorsasági szakasz után az ötödik helyen állt, amikor az erőbe esett a Ford Fiesta R5 Mk II-vel.
„Egyszerű vezetői hiba volt – szögezte le azonnal. – Állítottunk az autón és túl puha lett. Voltak előjelei, de sajnos nem vettem vissza. Nem kellett volna felborulnunk, de utólag midig okosabb az ember.
Egyébként el lehetett volna fordulni azt a kanyart olyan tempóval, ha nem ennyire puha az autó. Ez van. De nem a baleset miatt döntöttünk úgy, hogy nem indulunk idén több magyar versenyen.“
Miután a tavalyi ORB második helyezett Csomós Mixi idén az Eb-n indul, a bajnok Hadik pedig nem folytatja, a 2021-es első két helyezett már egészen biztosan nem lesz a mezőnyben. A Boldogkő Rallytól kezdve pedig csak egy abszolút bajnok, Vincze Ferenc lesz a mezőnyben.
Sébastien Loeb és Isaballe Galmiche idei második WRC futama a Portugál Rally lesz az M-Sport csapatával, ahol harmadszor nyerhet a kilencszeres rally világbajnok.
Sébastien Loeb és Isabelle Galmiche a Monte-Carlo Rallyn már győzelemre tudta vezetni az M-Sport Ford Puma Rally1-es autóját, és amennyiben ez sikerül Portugáliában, akkor ez lehet a kilencszeres rally világbajnok harmadik sikere a murvás futamon.
Loeb 2007-ben indult először a Portugál Rallyn és azonnal győzelmet ünnepelhetett akkori csapatának, a Citroennek autójával, a C4 WRC-vel, majd ezt a sikert két évvel később sikerült megismételnie. Mindkét sikert Daniel Elena navigálásával érte el, akivel mind a kilenc vb címét is szerezte Loeb.
A két győzelem mellett Loebék a 2010-es Portugál Rallyn ugyancsak a C4 WRC-t, 2011-ben pedig már a Citroen DS3 WRC-t kormányozták a második helyre.
A francia legendák 2012-ben azonban balesetet szenvedtek a harmadik szakaszon a harmadik helyen állva, míg utolsó portugál versenyükön, 2019-ben már a Hyundai versenyzőiként idő előtt kiálltak az autó első felfüggesztésének törése miatt.
A Portugál Rally történetében a finn Markku Alén és a nyolcszoros rally világbajnok, Sébastien Ogier öt győzelemmel a legsikeresebb, míg Loeb a háromszoros győztes Armindo Araújo, Miki Biasion és Hannu Mikkola után következik a szintén két győzelmet szerző Juha Kankkunen, Tommi Makinen és Colin McRae társaságában.
Sébastien Loeb a Monte-Carlo Rally után az M-Sport csapatával indul a Portugál Rallyval is, mely különleges pillanat a csapat számára.
Mint azt már megírtuk, Sébastien Loeb és Isabelle Galmiche a Monte-Carlo Rallyn aratott szenzációs győzelem után a Portugál Rallyn is indul az M-Sport csapatával.
Richard Millener elárulta, különleges pillanat, hogy a kilencszeres rally világbajnok és navigátora ismét csapatukkal fog versenyezni.
“A Monte-Carlo Rallyn átélt emlékek még mindig élesen jelen vannak a fejemben, és biztosan állíthatom ezt az egész csapattal kapcsolatban – mondta az M-Sport csapatfőnöke. – Számomra egy valóra vált álom, hogy Sébastiennel és Isabellével dolgozhatok újra. Hihetetlenül különleges pillanat, hogy Loeb ismét velünk indul a WRC-ben, ami mutatja azt a fantasztikus munkát is, melyet csapatunk végez.”
A Ford és a Red Bull is fontos szerepet játszik Loeb és Galmiche visszatérésében az M-Sporthoz.
“Külön köszönetet szeretnék mondani a Fordnak és a Red Bullnak, akik fontos szerepet játszanak abban, hogy Seb és Isabelle visszatér hozzánk – mondta Millener. – Ez jól mutatja, hogy partnereink is mindent megtesznek azért, hogy csapatunk a lehető legerősebb felállásban tudjon versenyezni a WRC-ben. Nagyon izgatottan várom, hogy lássam a Portugál Rally történéseit, biztos vagyok benne, hogy hasonlóképpen éreznek a szurkolók is.”
“Nagyszerú partnereinknek köszönhetően ismét megnézhetjük, hogy Seb és Isabelle milyen teljesítményt tud nyújtani a Ford Puma Rally1-gyel – mondta az M-Sport ügyvezető-igazgatója. – Nagyszerű tudni, hogy ilyen erős csapattal indulhatunk Portugáliában, és hogy csapatunk lesz az első, amely öt Rally1-es autót indít egy WRC futamon. Ez jól tükrözi azt az érdeklődést is, mely a Rally1-es autóink iránt mutatkozik. Bízunk benne, hogy a jövőben még több ilyen típusú autót lehet majd látni a világ versenyein.”
Már az előfutamokon is volt kiugró eredménye Molnár Martinnak a Champions of the Future második állomásán, a spanyolországi Zuerában. Azonban a kirobbanó formáját a döntőre tartogatta. Itt a 19. helyről rajtolt, de úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon és 12 pozíciót javítva a 7. helyen végzett.
Molnár Martin számára kicsit szerencsétlenül kezdődött a hétvégé, az időmérő futamán „csak“ ötödik lett, összesítettben pedig a 15. helyen végzett. Innentől fogva azonban tört előre. Az előfutamokon egyre jobb teljesítményt ért el, az utolsó kettőn második és a harmadik helyet szerzett.
Összesítettben a 72 fős OKJ mezőnyben a 14. helyen jutott a szuper futamba. Itt két rossz döntéssel, több pozíciót is vesztett, így a döntőben a 19. rajthelyet foglalhatta el.
Fotó: Molnár Martin
Erre a futamra nagyon felszívta magát, és valósággal szárnyalt. 12 pozíciót javított, végig kimagaslóan jó köridőket futott és végül a 7. helyen ért célba.
„Nagyot ment a kölyök! – lelkendezett Molnár Zoltán, Martin édesapja. – A döntő után sokan gratuláltak, olyanok is, akikkel nem vagyunk közeli kapcsolatban.“
Hát igen, egy CF futam döntőjében 12-őt előzni, nem kis dolog.
„Jó hétvégénk volt, de a döntőt élveztem a legjobban, ahol nagyon jó csatákat vívtunk – mondta Molnár Martin. – Az időmérő sikerülhetett volna jobban és akkor az előfutamokon is jobb rajtpozícióm lett volna.
Fotó: Molnár Martin
A szuper futamon két rossz döntést is hoztam, nem zártam be időben az ajtót, először négyen, aztán hárman előztek meg. Ezt nem szabad megengedni egy ilyen erős mezőnyben.
A döntő már rendben volt. Kicsit szerencsém is volt, mert egy kő kilyukasztotta a hűtőmet, folyamatosan folyt belőle a víz és ha lett volna még egy kör, akkor már vissza kellett volna venni a tempót.
Zuerában többször is versenyeztem. Eddig nem tartozott a kedvenc pályáim közé, de most gyorsan összeállt minden és egyre jobban tetszik.
Remélem, két hét múlva még sikeresebbek leszünk.“
Fotó: Molnár Martin
A mezőny marad Zuerába, bár a versenyzők kapnak másfél hét szabadságot, a gokart Európa-bajnokság második futama előtt, amelyet szintén ezen a pályán rendeznek.
Molnár Martin, OKJ-eredmények
Résztvevők: 72
Időmérő csoport: 5.
Időmérő: 15.
CD előfutam: 5. -> 12.
AC előfutam: 6. -> 8.
CE előfutam: 5. -> 5.
BC előfutam: 6. -> 2.
CF előfutam: 5. -> 3.
Előfutamok összesen: 14.
Szuper futam 1: 7. -> 13.
Összesített eredmény a döntő előtt: 19.
Döntő: 19. -> 7.
Molnár Martin a Champions of the Future bajnokság OKJ kategóriájában 9 ponttal a 16. helyen áll.
A Monte-Carlo Rallyn aratott fantasztikus győzelem után a kilencszeres rally világbajnok Sébastien Loeb rajthoz áll a Portugál Rallyn is az M-Sport csapatában.
Az M-Sport bejelentette, hogy a Monte-Carlo Rally után a Portugál Rallyn, a Rally Világbajnokság negyedik helyén tér vissza Sébastien Loeb.
A francia legenda a Monte-Carlo Rallyn szenzációs teljesítménnyel győzelemre vezette az M-Spoirt csapatát a Ford Puma Rally1 debütáló versenyén. Loeb összesen hat szakaszgyőzelmet aratott a Montén, és az utolsó szakaszokon sikerült megelőznie a defektet összeszedő toyotás Sébastien Ogier-t.
Felsorolni is nehéz, hogy Loeb hány sorozatban és futamon indul, illetve indult már idén, azonban így is jut ideje a WRC futamokon való indulásra is, navigátorával a matematika tanárnő, Isabelle Galmiche-vel.
A kilencszeres rally világbajnok indulásával összesen öt Puma Rally1-es autót indít az M-Sport Portugáliában, ahol a Rally Világbajnokság 50. születésnapját is fogják ünnepelni, így még nagyobb öröm, hogy a rallysport legeredményesebb versenyzője is rajthoz áll a murvás versenyen.
“Az egyik legjobb emlékem, amikor a Ford Puma Rally1-et vezethettem és sikerült megnyernem a Monte-Carlo Rallyt – mondta Sébastien Loeb. – Az M-Sport csapata nagyszerűen dolgozott és azonnal minden problémát megoldott azon a versenyen. Így sikerült megszereznünk 80. WRC futamgyőzelmünket. Egy nagyszerű csapatban, egy nagyszerű autóval hihetetlen győzelmet arattunk a szezonnyitón.”
Loeb jól ismeri a portugál szakaszokat is.
“A Portugál Rally idején éppen üres hely volt a naptáramban – mondta a kilencszeres rally világbajnok. – 2019-ben már indultam az idei portugál szakaszokon, így tudom, hogy miként érhetünk el ott is sikert. Ezért is választottam idei második WRC futamomnak Portugáliát. A másik érv a verseny mellett a murvás szakaszok voltak, mert szerettem volna az autót ezen a felületen is kipróbálni.”