Újra kölcsönnavigátorral áll rajthoz Wirtmann Ferenc, akinek az Országos Historic Rallybajnokság második futamán, a Boldogkő Rallyn is Nyirfás Julianna fogja olvasni az itinert. Állandó társa, Kerekes Joti pedig továbbra is Schneer Lászlónak navigál. A Ford Escort készen áll, fék is van rajta, Wirtmann-nak egyedül a fiatalok tiszteletlensége nem tetszik.
„Nagyon szerencsés vagyok, mert az Orfű Rally után megint három navigátorom rajthoz áll a versenyen“ – nevet Wirtmann, utalva arra, hogy Schneer László hosszú évekig olvasta mellett az itinert, ám az idén egy gruppe 2-es Zsiguli volánja mögé ült.
„Schneer Laci mindig mindent nagyon komolyan vett az életben. Most is már napok óta szegelik a Zsigulit Benitó főmérnökúrral. Szerintem most már gyorsabb lesz, de arra kért, hogy hadd menjen még egy versenyt Kerekes Jotival. Mondtam, hogy rendben, de csak akkor, ha Nyirfás Juli vállalja a beugrást.
Fotó: Wirtmann Ferenc
Fel is hívtam gyorsan, mondtam Julinak, hogy rajtad áll Schneer Laci versenye. Mondta, hogy ha ekkora a tét, akkor jön.
Kivételesen az Escortra is jutott időnk. Egy kő szétvert valamit a fékrendszeren, így az egészet cseréltük. Remélhetőleg most már lesz fékünk, nem úgy, mint az Orfű Rally utolsó gyorsaságiján.
A Boldogkő Rally pályáin még nem mentem, vannak emlékeim azokról az utakról, de közelebbit majd a pályabejárás után tudok mondani.
Fotó: Wirtmann Ferenc
Zsírpapa nem indul, pedig nagy szükség lenne a segítségére, talán vele együtt a két öreg jobban elbírna a fiatalokkal, akik nem nagyon tisztelik a kort és egyre gyorsabbak – nevet megint Wirtmann. – Érdi Tibi ha beletalál a Sierrába, ellene nem sok esélyünk lesz, de Kreicsi Bálint is nagyon ügyes és ahogy nézegettem Kóka Tamást, ő is jó időket autózik, fel kell kötnünk nekünk is az Escort kipufogóját, ha lépést akarunk tartani velük.
Ezúttal már a Horvát Rally shakedownjáról is készített vlogot a rally világbajnokság magyar fotósa, Makai Gergely, amely a szokásos úti film mellett számos érdekes információval, egy kis padkavédelemmel és persze jó sok fényképpel szolgál a verseny előtti hivatalos tesztről.
Ahogy a rally világbajnokság folytatására is sokat kellett várni, úgy Makai Gergely vlogjára is. Legutóbb a Svéd Rallyról jelentkezett.
Ha igazi hard core fanok vagytok, akkor fel is iratkozhattok a YouTube csatornájára, de Geri ígérete szerint a Rallycafe.hu-n mindig elsők között nézhetitek meg a legfrissebb vlogját.
Ifj. Kiss László abban bízott a máriapócsi rallycross szezonnyitó előtt, hogy csapatával visszatalálnak a dobogóra vezető útra, ám ezúttal sajnos nem a terveik szerint alakult a húsvéti versenyhétvége. Az Európa-bajnokság nyirádi futamán javítana a miskolci versenyző.
A Matador Nemzetközi Rallycross Fesztivál első szabadedzése még úgy kezdődött, ahogy a csapat megtervezte, hiszen Ifj. Kiss a második legjobb időt tudta autózni. A második gyakorlásra viszont a változó körülmények között nem sikerült megtalálni az ideális beállításokat, így nem tudtak tovább gyorsulni.
Az edzéseket követően így vegyes érzésekkel állhatott az első előfutam rajtjához a fehér Peugeot és pilótája. Ám elrontotta rajtot, aminek köszönhetően csak a hatodik legjobb időt tudta megszerezni. A második előfutamban már sikerült jó ritmusban elkapni a start pillanatát, ám ekkor a szerencse pártolt el mellőle, és egy rajtbalesetet követően a falba csapódott.
A Speedbox Racing Team szerelői vasárnapra újra rajtra kész állapotba hozták a Peugeot 208 WRX-et, ám a kiváló csapatmunka ellenére sem alakult jobban a folytatás. Ifj. Kiss László a harmadik kvalifikáción ugyan nyerte saját futamát, de nem tudott egy tiszta kört sem autózni, így összetettben a negyedik idő lett az övé. A negyedik előfutamban pedig mindent megpróbált, hogy minél kedvezőbb pozícióban léphessen az elődöntőbe, de egy vezetői hiba miatt egy tizedik hellyel fejezte be az utolsó előfutamot.
Vasárnap délután az elődöntők nagyon izgalmas csatákat hoztak, amiből a számos megpróbáltatás után most nem Lackónak sikerült győztesen kijönnie, így ez a pont jelentette számára a végállomást.
„Pályafutásom egyik legtöbb megpróbáltatással járó versenyén vagyok túl. Nem csak az autóban keletkeztek jelentősebb károk, hanem sikerült összeszednem egy enyhébb agyrázkódást, egy nyak és egy kézsérülést is.
Ha nincsenek az előfutamok nehézségei, akkor talán egy kicsit magabiztosabban, bevállalósabban autóztam volna az elődöntőben és meglehetett volna a továbbjutás, de most így alakult. Látszik, hogy az elmúlt években rengeteget fejlődött a magyar mezőny és már egy kicsit sem lehet hibázni, ha a győzelem a célod.
A remek hangulatban zajló hétfői Legendák Tornája azért kicsit javított a hangulatomon a nehéz hétvége után. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom. Jó érzés volt ilyen remek versenyzőkkel megmérkőzni és találkozni a szurkolókkal” – értékelte a hétvége eseményeit ifj. Kiss László.
A második legjobb időt autózta Bútor Robi és Tagai Róbert, a Horvát Rally világbajnoki futam shakdownján, az RC4-es kategóriában.
A magyar páros két kört ment a shakedownon a Peugeot 208 Rally4-gyel, elsőre 2:20,0-t mentek, másodikra sikerült javítaniuk 2:15,6-ra, amivel átvették a vezetést.
Később az osztrák Alfred Kramer junior 2:15,3-as idejével három tizedet vert Bútorékra és megnyerte a shakedownt.
A harmadik helyen az olasz Marco Oldani végzett, majd három horvát versenyző következett.
Bútor Robira és Tagai Robira – Rob1-re és Rob2-re, ahogy ők mondják – komoly feladat vár, hiszen pályafutásuk egyik legnehezebb, ha nem a legnehezebb versenyével kell megbirkózniuk. A hírek szerint mind a ketten összeszedettek, kipihentek, úgyhogy könnyen előfordulhat, hogy a Horvát Rally lesz Bútor Robi legeredményesebb vb-futama.
Fotó: Makai Gergely // @world
Korábban kétszer indult a világbajnokságon, 2004-ben a Szardínia Rallyn Citroën Saxo S1600-assal 11. lett A6-ban, 2006-ban pedig Suzuki Ignis S1600-assal vett részt a Wales Rallyn, ahol szintén A6-ban lett hatodik.
Ha folytatódik a tendencia és minden vb-futamán öt helyezést javít, akkor vasárnap akár győzelmet is várhatunk tőle RC4-ben.
Mi mindenesetre szurkolunk nekik. Hajrá Rob1, hajrá Rob2!
A Toyota Gazoo Racing finn versenyzője, Kalle Rovanpera nyerte csütörtök délelőtt a Horvát Rally shakedown szakaszát Thierry Neuville és Ott Tanak előtt.
Csütörtök délelőtt egy 3,65 km hosszú szakaszon rendezték a Horvát Rally shakedownját, melyen Kalle Rovanpera 1:52,5 perces ideje lett a legjobb eredmény.
A vb éllovas toyotás versenyzőt csupán 1 tizeddel követte a Hyundai belga versenyzője, Thierry Neuville, és a 2019-es világbajnok, észt Ott Tanak is csak 8 tizeddel maradt el a legjobb eredménytől.
A negyedik időt a fordos, ír Craig Breen állította be 1,3 másodperc hátránnyal, míg a toyotás Esapekka Lappival azonos időt ért el.
Oliver Solberg a hatodik időt érte el pontosan 1 másodperccel követve Breent és Lappit, míg Elfyn Evansszel és Gus Greensmith-szel tizedre azonos időt futott.
A kilencedik helyen Pierre-Louis Loubet zárt további 1 tized másodperc hátránnyal, míg Takamoto Katsutát ugyanennyivel előzte meg, Adrien Fourmaux pedig 1 másodperccel maradat el tőle.
A shakedown szakaszon a leggyorsabb Rally2-es autót vezető versenyző Eric Camilli lett, aki 5 tizeddel bizonyult gyorsabbnak Nikolay Gryazinnál, míg Georg Linnamae-t további 1 tizeddel előzte meg.
A versenyen induló két magyar versenyző közül Bútor Róbert és Tagai Róbert a 42. időt érte el a Rally4-es Peugeot-val, míg László Zoltán és Kürti Tamás a 49. lett a Rally3-as Forddal.
A Horvát Rally első éles szakaszát holnap 8:33-tól rendezik, a hétvégén 20 gyorsasági vár a mezőnyre.
A meteorológusok előrejelzése szerint holnap eső áztathatja az amúgy is nagyon csúszós aszfaltos szakaszokat.
Az előzetes terveknek megfelelően kihagyja a Boldogkő Rallyt Zsírpapa és Mészáros Sándor a Lada VFTS-sel. Várhatóan a Dunakanyar Rallyn is nélkülöznünk kell őket, de jó hír, hogy a Mecsek Rallyn visszatérnek. Zsírpapa addig sem akarja cserbenhagyni a historic mezőnyét, és ígéri hogy ott lesz a versenyen, szurkol, a szervizparkban pedig mindenkinek szívni fogja a vérét.
„Az a helyzet, hogy nem tudunk menni, mert nincs rá pénzünk – szögezte le Zsírpapa, majd hozzátette: – Fogalmazhatnék körülményesebben is, de akkor is ez lenne a helyzet. Annyit tudok ígérni a szurkolóknak, hogy a Mecsek Rallyn ott leszünk. Azt dobta ki most az agyam, hogy a historic-Eb mezőnyében kéne menni, hátha ki tudom fújni az orrát pár külföldinek a Zsigulival.“
Zsírpapa nélkül azonban nem igazi a rally, ezt ő is tudja és ha már versenyautóval nem is, de civilben ott lesz a versenyen. Már csak azért is, mert nem akarja még nehezebb helyzetbe hozni legnagyobb riválisát, Wirtmannt.
„Képzeld el, mekkora bajban van most, hogy nem megyek, nem lesz, aki szívja a vérét. De figyelj, lemegyek, megnézem a vagányokat és majd váratlanul megjelenek a szervizparkba, hogy ne érezzék magukat nagyon egyedül.
Fotó: Zsírpapa
Auszmann Gyuszira nagyon kíváncsi vagyok, ő is fenyeget már egy ideje, hogy szétcsapja az arcom a Polonezzel. Meg kis Érdire a Sierrával. Figyelj, ‘naggyon’ jó mezőny lesz a ****ba, hogy nem tudok menni. De ez van.
A szurkolóknak üzenem, hogy érezzék jól magukat, vigyázzanak magunkra és hajtsák a historicot, ha már én nem tudom őket.
Puszi a csajoknak, ölelés a családnak. Tudod, a rally családnak is.“
Április 23-án és 24-én rendezik a legendás brit túraautó-bajnokság (BTCC) idei nyitóhétvégéjét az angliai Donington Parkban. A rangos versenyprogram részeként a MINI CHALLENGE JCW versenyzői is pályára lépnek, köztük Rácz Geri, aki a tavalyi bajnokcsapat, az EXCELR8 Motorsport színeiben folytatja a pályafutását.
Az idei évtől a Motorsport Talent Management által képviselt, a túraautózás csúcsa felé igyekvő Rácz Geri a BTCC állandó betétfutamaként rendezett MINI CHALLENGE JCW kategóriájában áll rajthoz, amelynek első versenyét a hétvégén rendezik a Donington Parkban. A fiatal tehetség remek lehetőséget kapott a bizonyításra, hiszen az angliai túraautózás nagyágyúi mellett versenyhétvégéről versenyhétvégére ott lesz a rivaldafényben a tavalyi bajnokcsapat, az EXCELR8 Motorsport egyik autójában.
Geri már túl van két-két tesztnapon Brands Hatch-ben, illetve Doningtonban, így nem lesz számára ismeretlen a közel két mérföldes kör, amelynek hosszabb változatán egy alkalommal még Forma-1-es versenyt is rendeztek. Ez, az 1993-as Európa Nagydíjként ismert futam olyan jól sikerült, hogy rögtön beírta magát az autósport klasszikusai közé, nem utolsósorban azért, mert a győztes Ayrton Senna minden idők egyik legjobb nyitókörét bemutatva az ötödikről az első helyre jött fel a rajt után.
Fotó: MOTAM
A BTCC és betétversenyeinek mezőnye az F1-esek által 29 évvel ezelőtt használtnál valamivel rövidebb, National nyomvonalon csap össze, a sodrós és gyors kanyarokból álló vonalvezetés azonban így is rendre izgalmas futamokat és kemény csatákat hoz. A pilóták pedig nemcsak ezért kedvelik az 1931-ben épült pályát, hanem azért is, mert mindennaposnak számítanak rajta a remek hangulatú, teltházas versenyek és a hozzáértő, a jó teljesítményt fel- és elismerő szurkolók.
A hétfordulós szezon első állomása Gerinek már csütörtökön megkezdődik két, egyenként 40 perces teszttel, hogy aztán egy szünnap után szombaton az időmérőn és az első futamon, vasárnap pedig a második és a harmadik futamon lépjen pályára a 270 lóerős MINI-vel. Az időmérő az első verseny rajtsorrendjéről fog dönteni, míg a második viadalt az első futam végeredményének sorrendjében kezdhetik meg a pilóták. A harmadik, egyben utolsó futamra pedig egy kis csavart is vittek a szervezők a rajtfelállásba, sorsolás után döntik el ugyanis, hogy a második futam első négy, öt vagy hat helyezettje fog fordított sorrendben indulni. Adott esetben tehát a második futamon egy hatodik helyezés pole pozíciót érhet az utolsó megméretésre.
Ez már élesben megy
„Nagyon motivált vagyok, miután a tesztnapokon megbizonyosodhattam róla, hogy a csapat rendkívül felkészült, az első pillanattól fogva mindenki nagyon segítőkész velem. Kétségem sincs afelől, hogy nem lesz problémánk az első versenyhétvégén, és a jövőben is jól együtt tudunk majd dolgozni” – nyilatkozta debütálása előtt Rácz Geri.
Geri a Donington Parkban Fotó: MOTAM
„A MINI minden elemében eltér attól, amivel korábban versenyeztem. Amikor először ültem benne, rögtön azt éreztem, hogy ez egy vérbeli versenyautó. A gumik nemcsak slickek, hanem szélesek is, a futómű pedig feszesebb, ezért nehezebb vezetni, mint a Suzukit, és nem is olyan megbocsátó, azaz kisebb a hibalehetőség. Viszont, amint az ember megtanulja, hogy miként kell vele menni, kezessé és könnyen irányíthatóvá válik.”
„Remélem, hogy minél gyorsabban sikerül felvennem a ritmust. Noha a két csütörtöki teszten még nem a köridőkre fogunk hajtani, biztos ott motoszkál majd bennem, hogy ez már tétre megy, és jól kell teljesítenem.”
„Nagyon szeretem ezt a pályát, remekül lehet majd rajta versenyezni. Az időmérőt tartom előzetesen a legnagyobb kihívásnak abból a szempontból, hogy hidegvérrel, hiba nélkül teljesítsem, és jó kört rakjak össze. Ezen kívül még a rajttól tartok egy kicsit, hiszen élesben még soha nem rajtoltam ezzel az autóval. Viszont, ahogy felveszem a sisakot és átszellemülök, ezek az apró félelmek el fognak tűnni.”
„Nagyon nagy lesz a küzdelem a mezőnyben, ami már a teszteken is látszott. Azok, akiknek már van tapasztalata ezzel az autóval, nagyon jó tempóra lesznek képesek, ez viszont nem gátol meg abban, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Akkor is küzdeni fogok, ha azt érzem, hogy valaki kicsit gyorsabb, miközben a legfontosabb cél természetesen az, hogy végigmenjek a versenyeken.”
Jiggy és Geri Doningtonban Fotó: MOTAM
Cél a középmezőny
„A korábbi tesztelés mellett rengeteget készültem szimulátoron is. A Hungarian GTR Mastersnek köszönhetően az Assetto Corsával hétről hétre versenyezhettem a virtuális MINI-vel, majd számtalan kört tettem meg a doningtoni pályán az iRacing nevű szoftverrel is, egy TCR-autóval. Próbáltam úgy beállítani a kocsit, hogy minél jobban hasonlítson a MINI-re, úgyhogy nagyon feszes beállításokkal mentem, rövid váltóáttétekkel. A mérnökök és James ’Jiggy’ Gornall, a coach-om tanácsait követve arra törekedtem, hogy minél finomabb kormánymozdulatokkal vezessek, és nagyon következetesen eltaláljam a féktávokat. Ezen felül természetesen a köridőkre is figyeltem, igyekezve minél jobb köröket autózni.”
„Ami a célkitűzéseket illeti, első sorban az összetett értékelésben szeretnék minél jobb eredményt elérni, és ha ez sikerül, az természetesen azt fogja jelenti, hogy az újoncok között is előkelő helyen leszek. Az időmérőn a középmezőnyt fogom megcélozni, és amennyiben ez esetleg nem sikerül, a versenyeken akkor is szeretnék feljebb kapaszkodni, hiszen biztosan lesznek kicsúszások és egyéb olyan helyzetek, amelyekből előnyt kovácsolhatok. A saját versenytempómban is bízom, valamint ott motoszkál a fejemben, hogy esetleg a fordított rajtrácsból is profitálhatok az utolsó futamra.”
Sara Fernández, Efrén Llarena navigátora tavaly Európa-bajnok lett a navigátorok között, idén pedig megszerezte első ERC futamgyőzelmét.
Efrén Llarena tavaly bár második lett a Rally Európa-bajnokságon Andreas Mikkelsen mögött, navigátora, Sara Fernández Eb címet nyert, miután Mikkelsen váltotta navigátorait szezon közben.
A spanyol navigátor vitrinjéből azonban még hiányzott egy verseny győzelemért járó kupa, egészen az idei Azori-szigetek Rallyig, ahol ezt a serleget is sikerült megszereznie. Sikere szerinte jól mutatja, hogy a hölgyversenyzők is lehetnek sikeresek a motorsportban.
“Tavaly bár megnyertem a navigátorok bajnokságát, a futamgyőzelmet még nem sikerült elérni – mondta a 36 éves Sara Fernández az ERC hivatalos oldalának. – Az Azori-szigeteken nagyon különleges és felejthetetlen pillanat volt nyerni. Ez a siker jó az FIA Nők a Motorsportban nevű program számára is, mert láthatjuk, hogy a nők is lehetnek sikeresek a motorsportban, legyen az gokart, pályaversenyzés vagy rally. Korábban ez biztos nem így volt, de ez megváltozott, és a női versenyzők is képesek sikerek elérésére.”
A Rally Világbajnokság Monte-Carlo Rallyján Sébastien Loeb ugyancsak egy női navigátorral, Isabelle Galmiche-vel szerezte meg a győzelmet.
Sara Fernández szerint a nők sikereihez lassú és lépésről lépésre haladó munka szükséges.
“Ahhoz, hogy versenyeket nyerjenek a nők, legfontosabb, hogy lépésről lépésre haladjanak – mondta a spanyol navigátor. – Ez számomra azt jelentette, hogy először promóciós versenyeket, majd országos bajnoki futamokat nyertem, most pedig sikerült az Eb futamgyőzelem is. Nagyon örülök, hogy egy nagyszerű csapatban, az MRF Tyres csapatában versenyezhetünk, nagyszerű mérnökökkel, szerelőkkel, és persze Efrénnel. A sikerhez mindenkinek a maximumot kellett nyújtania.”
Az előselejtezők után még a 18 fős mezőny ötödik helyén állt Csomós Mixi a Legendák Tornáján. A 8-as döntőben is továbbjutó időt autózott, de egy bójadöntés miatt büntetést kapott, így nem jutott az elődöntőbe. Ez azonban cseppet sem vette el a kedvét, hiszen gyerekkori hőse ellen versenyezhetett, bár navigátora nélkül időnként kicsit egyedül érezte magát az autóban.
„Először is nagyon jó rendezvény volt, csak köszönettel tartozunk a RabócsiRingnek, hogy megszervezte. Változatlanul nem tartom magamat legendának, de hatalmas megtiszteltetés volt találkozni ilyen nagy versenyzőkkel, főleg egy pályán versenyezni velük.“
Csomós Mixi gyerekkori hőse volt Talmácsi Gábor, akivel személyesen most találkozott először.
„Minden versenyét végig izgultam, emlékszem hol szerezte az első győzelmét, az pedig felejthetetlen élmény volt, amikor megnyerte a világbajnokságot. Elmeséltem neki, hogy hányszor lógtam el a focimeccsemről, csak hogy megnézhessem a versenyét a tévében.“
A sors iróniája, hogy Mixi bójadöntése miatt jutott Talma a négyes döntőbe, ahol végül negyedik lett.
„Nagyon jól ment Talma, látszott, hogy nagyon érti az íveket, le a kalappal előtte.“
Azért Mixinek sem volt szégyenkeznivalója. A rallycrosson használt Suzuki hibriddel az előselejtezőben a negyedik helyet érte el, a driftben pedig harmadik lett, egyedül a gokart nem feküdt neki, ahol a 11. időt futotta.
Fotó: Gyenes Attila // RabócsiRing
„A Suzuki szerintem nagyon jól vezethető volt. Egyedül a fékrásegítővel és az utcai gumival volt gondom, de ahogy láttam, mindenkinek. Így nem lehetett olyan finoman adagolni a féket, de a tempós részeken kifejezetten jó volt vele autózni.
A drift nagy élmény volt, ilyen erős autóval még nem drifteltem aszfalton. Az edzésen sikerült megforognom, de amikor élesben kellett menni, akkor jó volt, még a pontozóbírók szerint is.
A gokart viszont katasztrófa volt. Két-három helyen kellett fékezni, egyik fékpontot sem találtam el. Ebben a szakágban még van tanulni valóm.
De tudod mi volt a legérdekesebb? Emlékszel, hogy viccelődtél velem, hogy (Nagy) Attila nélkül kitalálok-e a pályára? Azzal nem volt gond, de nagyon rossz volt nélküle versenyezni. Az edzésen folyamatosan elrontottam, hova kell menni, és az ugrató előtt is mindig gondolkoztam, hogy merre is kéne mennem.“
Mixi ennek ellenére megoldotta a feladatát, a lehetséges 54 pontból 39-et szerezett, amivel az ötödik helyen jutott tovább. A 8-as döntőben egy nagyon furcsa helyzet állt elő. Mixi autója háromhengerezett, Hadik András pedig elhagyta egy kerekét. Így mind a ketten pótfutamon indulhattak egymás ellen.
„Mondtam is Bandinak, hogy ez most akkor visszavágó lesz a tavalyi (ORB) bajnoki címért, de csak nevetett rajta.“
Végül ezt a visszavágót Mixi nyerte, de a bója miatt nem jutott tovább.
„Jó lett volna bejutni a négyes döntőbe, de majd legközelebb. Így is nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt a szurkolókkal találkozni és az is nagyszerű dolog, hogy ilyen sok pénzt sikerült gyűjteni két nagyon nemes cél érdekében.
Köszönöm mindenkinek aki szurkolt nekünk, a Kanári-szigetek Rallyn találkozunk!“
A Legendák Tornája részletes eredménylistája itt található.
Miko Marczyk a tavalyi Rally Európa-bajnoki harmadik helyezést követően idén a Horvát Rallytól megkezdi WRC2-es szereplését.
A lengyel Mikolaj Marczyk tavaly teljes szezont ment a Rally Európa-bajnokságon, ahol a Rally Hungary-n a második, a Lengyel Rallyn és a Kanári-szigetek Rallyn a harmadik helyezés voltak a legjobb eredményei, így év végén az előkelő harmadik helyen zárt Andreas Mikkelsen és Efrén Llarena mögött.
Az Eb futamok mellett hazai bajnokságában is hat futamon indult és öt versenyt nyerve szerezte meg 2019 után a második bajnoki címét.
A 26 éves versenyző idén már a WRc2-ben szeretne bizonyítani.
“Tavaly az Eb-n és a lengyel bajnoki futamokon felváltva versenyeztünk, így pilótaként sokat tudtam fejlődni – mondta Marczyk az ERC hivatalos oldalának. – Az Eb-n megnyertük a Michelin Talent Factory díjat, valamint harmadik helyen zártuk a szezont, otthon pedig második bajnoki címünket szereztük. Ezt követően partnereimmel és csapatommal úgy döntöttünk, hogy idén a WRC2-ben indulunk. Most 26 éves vagyok, ami nagyszerű kor a további tapasztalatok megszerzésére. Erre biztosan szükség is lesz a világbajnokságon.”
A lengyel versenyző az első évben a tanulásra fog összpontosítani.
“Azt hiszem, a WRC2-ben a legfontosabb a versenyek befejezése lesz – mondta. – Az Eb-n nagyjából 200 kilométeres versenyek vannak, a WRC-ben azonban 300 kilométernél is hosszabbak. Így ezek jóval nagyobb igénybevételt jelentenek, még magasabb szintre kell lépnünk. Ha sikerülne minden versenyt befejezni, akkor a WRC2 Junior mezőnyben sem lenne rossz az év végi eredményünk.”