Kezdőlap Blog Oldal 1457

Mikkelsen: Nem hívogathatom őket minden héten 

0

Andreas Mikkelsen 2019 végén elvesztette gyári szerződését a Hyundaijal, és azóta sem sikerül visszakerülnie a WRC top kategóriájába. 

A 2019-es vb negyedik helyet követően kikerült Andreas Mikkelsen a Hyundai Motorsport csapatából és azóta Rally2-es autókkal gyűjtögeti a serlegeket. A norvég versenyző tavaly megnyerte a Rally Európa-bajnokságot, valamint a WRC2-es világbajnokságot is. 

Sikerei ellenére sem az M-Sport, sem a Hyundai, sem pedig a Toyota nem számolt az idei évre a 33 éves pilótával, aki korábban háromszor is a vb harmadik helyén zárt. 

“Minden gyártóval kapcsolatban voltam, ismerik a képességeimet, de nem hívhatom őket minden héten – mondta Andreas Mikkelsen a Dirtfishnek. – A csapatok látják, hogy miként szerepelek a WRC2-ben, és hogy minden szerződésre nyitott vagyok.” 

A 2021-es év végén arról terjedtek a hírek, hogy a norvég versenyző közel áll az M-Sporthoz szerződéshez, azonban ezt az idei WRC2-es évben még veretlen pilóta cáfolja. 

“Kapcsolatban voltam az M-Sporttal, ahogy a többi csapattal is, de konkrétumokig nem jutottunk el. Tárgyaltunk, de nem sikerült megegyezni. Az M-Sporthoz valóban mehettem volna, egy rakás pénzzel, de a karrierem ezen szakaszában ilyet nem fogok csinálni.” 

Mikkelsen azonban még nem tesz le a gyári WRC szerződésről. 

“Természetesen továbbra is szeretnék visszatérni egy WRC csapathoz, ami akár egy versenyző pozitív koronavírus tesztje esetén is sikerülhet. Azt gondolom, hogy mindenki tisztában van vele, hogy gyors és megbízható vagyok.” 

Vita visszatér az Eb-re 

0

Az olasz Mattia Vita a Kanári-szigetek Rallytól visszatér a Rally Európa-bajnokság mezőnyébe, ahol hat versenyen szeretne indulni a junior mezőnyben. 

Mattia Vita 2016 előtt Charles Leclerc-kel és Max Verstappennel gokartozott, majd a rallysportra váltott. 

Az olasz versenyző 2018-ban már indult a Rally Európa-bajnokság junior U27-es mezőnyében, ahol a Róma Rallyn, a cseh Barum Rallyn és a Lengyel Rallyn a negyedik, míg az Azori-szigetek Rallyn a hatodik helyen ért célba a Peugeot 208 R2-vel. A sikeres év után a bajnokság ötödik helyén zárt. 

Miután az elmúlt szezonokban az olasz junior mezőnyben fejlődött, idén a Kanári-szigetek Rallytól kezdve visszatér a Rally Európa-bajnokságra, ahol hat versenyen indul a junior mezőnyben. 

“Nagyon izgatottan várom a visszatérést az Eb-re – mondta a 25 éves pilóta az ERC hivatalos oldalának. – Keményen dolgoztunk, hogy sikerüljön a visszatérés, és ezúttal sokkal felkészültebben várhatom a szezont az elmúlt években szerzett tapasztalatommal. Egy Ford Fiesta Rally4-gyel fogok indulni, amilyen típussal már korábban is versenyeztem, és a naptárban lévő versenyek is ismerősek. Az EB-n mindig erős mezőnyben kell bizonyítani, így már nagyon várom a szezont.” 

A Junior EB mezőnyében 27 évnél fiatalabb versenyzők indulhatnak Rally4-es vagy Rally5-ös autókkal és Pirelli gumikat használva. 

A Junior Rally Európa-bajnokság a Kanári-szigeteken kezdődik, majd Lengyelország, a lett Liepaja Rally, a Róma Rally, a cseh Barum Rally és az eddig még nem ismert szezonzáró verseny következik. 

Lappi: A felhordás kezelésében szeretnék javulni

0

Esapekka Lappi dobogós eredménnyel kezdte szezonját Svédországban, most azonban egy számára teljesen új versenyen kell bizonyítania, a Horvát Rallyn. 

A Toyota Gazoo Racing csapatában idén Sébastien Ogier és Esapekka Lappi felváltva vezeti a harmadik Toyota GR Yaris Rally1-es autót, és Svédországban a harmadik helyen kezdte szezonját a finn versenyző. 

A vb következő versenye azonban a Horvát Rally lesz, és Lappi a 2020-as Monza Rally óta nem versenyzett aszfalton. Ennek ellenére jó szereplésben bízik a finn versenyző. 

“Svédországban remekül kezdődött a szezon számunkra – mondta Esapekka Lappi. – Szeretnék önbizalmat meríteni abból a versenyből, és így indulni Horvátországban. Azonban amíg a havas versenyek már ismerősek, az aszfalt kevésbé az erősségem, és a Horvát Rallyn először fogok indulni.

Már régen nem vezettem aszfalton, ezért különös érzés volt a teszten, hogy mekkora a tapadás ezen a felületen. A tesztszakasz kissé hasonlított egy finn pályára, sok bukkanóval és ugratóval, ami egy aszfaltos versenyre kevésbé jellemző. Várhatóan sok felhordás lesz a pályákon, ezért ennek kezelésében szeretnék javulni. Bízom benne, hogy tiszta és jó versenyt tudunk teljesíteni.” 

Lappi a 2020-as Monza Rallyn a negyedik helyet szerezte meg, ami bizalmat adhat számára aszfalton is. 

A finn versenyző a Svéd Rally harmadik helye után a világbajnokság nyolcadik helyén áll, így a horvát verseny első napján a hatodik helyről indulhat. 

Az idei Horvát Rallyn, mely a rally világbajnokság harmadik versenye lesz, összesen 20 szakaszt kell teljesíteni, így a versenytáv 291,84 km lesz. 

Evans: Alaposan felkészültünk, hogy 4 pontnál többet szerezzünk

0

Elfyn Evans, a Toyota Gazoo Racing walesi versenyzője tavaly második helyen zárta a Horvát Rallyt, idén pedig még jobban felkészülve ismét hasonló eredményben bízik. 

Elfyn Evans tavaly az utolsó pillanatban kapott ki Sébastien Ogier-tól és zárt a második helyen Horvátországban. 

A jó eredményre idén is szüksége lenne déli szomszédunkban, hiszen a Monte-Carlo Rally és a Svéd Rally sem úgy sikerült a walesi pilótának, mint ahogy azt eltervezte. 

“Nem úgy sikerült a szezon kezdés, ahogy elterveztük – mondta Elfyn Evans. – Azonban mostantól előre kell tekintenünk és el kell kezdenünk gyűjteni a jó eredményeket. A Svéd Rally óta nagy szünet telt el, ezért örültem amikor a Horvát Rally előtti teszten már autóba ülhettem.

Ez a verseny nem egyszerű, de tavaly jól sikerült, ezért hasonlóban reménykedünk most is. Néhány dologból sikerült tanulni tavaly Horvátországban, és igyekeztük az autót is úgy felkészíteni, hogy minden körülmény között megfelelő legyen. Egy különösen csúszós tesztszakaszon készültünk, ami tökéletes volt a felkészülésre.” 

Elfyn Evans a szezon két versenye során gyűjtött 4 ponttal a világbajnoki pontverseny 12. helyén áll, így a Horvát Rally első napján a kilencedik helyről indulhat. 

Az idei Horvát Rallyn, mely a Rally Világbajnokság harmadik versenye lesz, összesen 20 szakaszt kell teljesíteni, így a versenytáv 291,84 km lesz. 

Máriapócson rögtön támad a „Korda-horda”

0

A hétvégén Máriapócson végre-valahára kezdetét veszi a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, melyben a létező legnagyobb létszámú csapattal indul több kategóriában a Korda Racing. Lesznek régi harcosok és új arcok, azonban a cél így sem változik: cél a lehető legjobb szereplés már az idénynyitón – áll a csapat közleményében.

Heten vannak, mint a magyar törzsek vezérei. Noha a történelmi hasonlat elsőre talán soknak tűnhet, a Korda Racing hét versenyzője maradandót szeretne alkotni az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokságban. A hétvégi, Máriapócson rendezendő idénynyitón a Supercarban induló Benyó Máté vezetésével a lehető legjobban szeretne a csapat szerepelni. Kell is a jó szezonkezdet, ugyanis többen egyenesen a bajnoki címet veszik célba.

Például a már említett Benyó Máté, aki a második szezonját kezdi meg a Korda Racing csapatánál. Az ELTE-n tanuló fiatalember nagyon komoly, majd 5 hónapos felkészülésen van túl, és saját bevallása szerint már elvonási tünetei voltak, annyira hiányzott már neki a versenyzés.

„Először is azzal kezdeném, hogy büszkeség és hála tölt el, hogy a tavalyi nagyszerű közös szezonunk után idén is bizalmat szavazott nekem a Korda Racing és a Ritmus ASE. Fiatal korom ellenére már egész hosszú pályafutást tudhatok magam mögött, de egészen a tavalyi évig nem mozogtam annyira profi környezetben, mint amit a csapat nyújt számomra és ez magabiztosságot adott nekem a teljesítményemben is. Azzal a Ford Focusszal szállunk idén harcba, amivel tavaly nagy sikereket értünk el és sikerült jól kiismernünk. Nagyon erős mezőny jött össze az szezonnyitó futamra, gyakorlatilag ott lesz Közép-Európa krémje. Egyet viszont bizton állíthatok, nem megyünk feltett kézzel a csatába. Én személy szerint nagyon motivált vagyok, kiegyensúlyozott és erős teljesítményt várok el magamtól az idei évben, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” – fogalmazott Máté.

A Super1600-as kategóriában Kovács Sámuel képviseli majd a csapatot, akinek ez lesz az első szezonja a Korda Racing színeiben. Mivel a kategória is új lesz a számára, így ezt a szezont a tanulásra szánja, ám nem mond le arról, hogy ahányszor csak tud, a dobogóra is felállhasson.

„Ez lesz az első évem a Korda Racing csapatával és a Super1600-os kategóriában, éppen ezért nem tagadom, hogy izgatottan várom az első versenyt. Tökéletesnek érzem a mentális és fizikális felkészülésemet, rengeteget szimulátoroztam, ráadásul a teszteken sikerült jól beállítani az autót. Az idei év a tanulásról fog szólni, ám kategóriaváltás ellenére az a célom, hogy minél többször felállhassak a dobogóra a versenyek végén” – állította Sámuel.

A Mazda MX-5 Kupában induló Várkonyi Bence szintén bizakodó 2022-vel kapcsolatban, holott számára is jelentős mérföldkő az új kategóriája.

„Szinte mindent meg kell még szoknom, de az autó briliáns, nagyon kezes. A felkészülés alatt már versenyezhettem, és az M-ring Kupán futamot is nyertem, míg összetettben a hatodik lettem. Igaz, nem volt ott a teljes MX-5-ös mezőny, de ennek ellenére nagyon örültem az eredménynek. Idei célom nem is lehet más, mint a tapasztalatszerzés, ám nem titkolom, már ebben az évben szeretnék minél előrébb végezni, amibe talán egy dobogó is belefér” – jelentette ki Bence.

A Hankook Racer Cup mezőnyében három „kordás” is ott fog száguldani, ráadásul mindhármójuknak a vérében van az autóversenyzés. Ugyanis a név ugye kötelez… Bagaméri Bálint már tavaly megismerkedett a kategóriával, ennek megfelelően 2022-ben szeretne minél több futamon egészen a döntőig menetelni.

„A tavalyi év után teljesen új célokkal szeretnék nekivágni az idei szezonnak. Sokat készültem a tél folyamán és mind fizikailag, mind mentálisan sokat fejlődtem. Bízom benne, hogy a tempóm alapján folyamatosan a top 10-ben tudok lenni, és nem titkolt célom, hogy minél több versenyen a döntőbe is bekerüljek” – mondta Bálint.

Korda Zsófia szintén tavaly esett át a tűzkeresztségen – Zalaegerszegen például szó szerint –, és az idei idényben nemcsak a döntőkbe jutást tűzte ki céljául, de a női bajnoki címre is bejelentkezett.

„Ez már a második éve lesz ebben a kategóriában, és bizony idén szeretnék szintet lépni. A novemberi szezonzáró verseny óta edzem és készülök a 2022-es bajnokságra, és úgy érzem a felkészülésem minden szempontból remekül sikerült. Bizakodva várom az idénynyitót, és az a célom, hogy ebben a szezonban minél többször döntős legyek, valamint szeretném megszerezni a női bajnoki címet” – közölte igencsak elszántan Zsófi.

Aki nem lesz egyedül a pályákon sem, hiszen a 15 éves húga, Korda Réka is ott lesz a mezőnyben. Mivel újonc, így Réka a helytállásra és a tapasztalatok gyűjtésére helyezi a fő hangsúlyt. Nem véletlenül, hiszen az autóvezetés csinyját-binját mentorától, Benyó Mátétól tanulta el egy január óta tartó gyorstalpalón.

„Az autósportot apukámtól ismertem meg, aki sok éven át volt nagyon sikeres versenyző. Egészen kiskoromtól kezdve ott voltam a versenyein, így nem volt meglepő, hogy én is beleszerettem az autóversenyzésbe. Ez lesz az első szezonom, így az idei célom mindenképpen a fejlődés és tapasztalatszerzés lesz. Kíváncsian várom a bajnoki küzdelmet, hogy tapasztalt rallycross versenyzőkkel illetve a nővéremmel csatázhassak” – mesélte Réka.

Sajnos egy hiányzója lesz a csapatnak, ugyanis az STC-1600 kategóriában induló Blaha Máté nem tud rajthoz állni Máriapócson, ugyanis nincs kész az autója.

„Az idei évben csatlakoztam a csapathoz, és már az első közös szezonban szeretném bizonyítani, hogy itt a helyem. Az autóm alkatrész hiányában nem készült el, így nem tudok indulni Máriapócson. Bízom abban, hogy sikerül a problémát gyorsan megoldani, így a következő versenyen már én is ott lehetek. Egy év kihagyást követően először a formám szeretném visszanyerni, míg az év végére akár egy dobogós helyet is megcsípnék” – fogalmazott Máté.

A Korda Racing csapattulajdonosa úgy véli, ebben a szakágban a legszebb eredményekre számíthatnak, ugyanakkor abban reménykedik, hogy a fiatal versenyzői is megállják a helyüket.

 

„A legfontosabb, hogy a csapat készen áll, mindenki a lehető legjobb formában várja a szezonnyitót. Az autókat egy kivétellel maximálisan felkészítettük, most már a pilótákon a sor. Mátéban benne van a kiugró eredmény, kevés céltudatosabb versenyzővel találkoztam még, tőle kimondva dobogós helyet várok. Sámuel és Bence is képes lehet már Máriapócson kellemes meglepetést okozni, míg Bálinttól a legjobb tízbe kerülést várom el a hétvégén. A lányok érjenek célba, édesapaként és csapatvezetőként is ez a vágyam” – jelentette ki Korda Erik.

 

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

 

A Korda Racing együttműködő partnereinek köszöni a támogatást!

– Korda Racing –

Benyó vezet az első két előfutam után a RabócsiRingen

0

Változékony időben kezdődött a hazai rallycross szezon a máriapócsi RabócsiRingen. Az első napon a két szabaedzés és az első két előfutam zajlott.

A Supercars első szabadedzésén még Benyó Máté volt a leggyorsabb, mögötte ifj. Kiss László és Kárai Tamás következett. A második edzésen aztán Kárai megmutatta, hogy mire képes, repesztett egy 43.870-es időt amivel több mint 6 tizedet vert Koncsegre és Benyóra. Az azért látszott, hogy Kárai mögött nagy csata lesz, mert Stanisewski és ifj. Kiss is 45 másodpercen belül ért körbe a Rabócsiringen.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

Az első előfutam összesített legjobbja Koncseg Zoltán volt az Audi S1-gyel. Mögötte Benyó Máté és Kárai Tamás volt a további sorrend. Kárai megnyerte a futamát, de az ideje csak harmadik lett az összesítésben. Luigit kizárták ebből az előfutamból.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

A második előfutamon Benyó és Luigi nyerte a versenyét, összesítésben Benyó, Luigi, Staniszewszki és Kárai volt az eredmény. Ifj. Kiss László Peugeot-ja csúnyán összetört, az éjszakát a javítással töltik.

A nap végén Benyó, Koncseg, Sztaniszewski az első három, őket Kárai, Vass Zoltán és Antal István követi.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

A Super1600-ban csak Körmöczi Balázs tudott 46 másodpercen belülre kerülni, igaz Laczkó Lehel miután a leggyorsabb volt az első edzésen, nem indult a második gyakorláson. Jiri Susta csak 132 ezreddel volt lassabb Körmöczinél, a többiek viszont már több mint egy másodpercet kaptak a leggyorsabb Suzukitól.

Az első előfutamon Körmöczi és Lackó vívott nagy csatát, hét század volt köztük a különbség, természetesen mindketten megnyerték a saját futamukat. A második előfutam vizsgálat alatt van, egy komoly baleset miatt.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

Az STC+2000-ben Vámosi Tibor nyerte a második edzést, de az első körben a lengyel Woloch bő két tizeddel jobbat ment nála. Az első előfutamban is Vámosi volt a leggyorsabb, Béke Attila és Gabay Zion követte őt. A második előfutam itt is vizsgálat alatt van, nincs még eredmény.

Az STC-2000-ben Roman Castoral mindkét előfutamot megnyerte és vezet, Körmöczi Gergő és Zentai Sándor követi őt.

Az STC-1600-ban ifj. Pallag-Bozsák Csaba egy első és egy második összetett hely után vezet a nap végén Kailbach Gergely és Zám Ferenc előtt.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

Rovanpera: Idén több száz métert kell javulnom 

0

Kalle Rovanpera, a Toyota Gazoo Racing finn versenyzője csakúgy, mint tavaly, idén is a vb éléről várhatja a Horvát Rallyt, de bízik benne, hogy ezúttal tovább jut néhány száz méternél. 

Kalle Rovanpera a Monte-Carlo Rallyn negyedik, míg Svédországban az első helyen zárt, így a Rally Világbajnokság pontversenyében 14 pont előnnyel vezet Thierry Neuville előtt. 

Tavaly bár a fiatal finn versenyző a Montén negyedik, míg az Arctic Rallyn második helyen zárt, két versenyt követően vezette a bajnokságot, azonban a Horvát Rallyn már az első szakaszon lecsúszott az útról. 

Rovanpera idén ezt a hibát szeretné kijavítani. 

“Már nagyon hiányzott, hogy a teszten ismét autóba ülhessek, és ez mindig jó jel szokott lenni – mondta a fiatal toyotás. – Még csak két versenyen vagyunk túl, de örülünk, hogy vezetjük a bajnokságot. Tavaly a Horvát Rallyn hasonló helyzetben voltunk, de bízom benne, hogy idén jobb lesz a verseny is.

A tavalyi baleset miatt nem ismerjük a pályákat, ami hatalmas kihívás lesz számunkra. Azonban már korábban is előfordult, hogy riválisaink tapasztaltabbak voltak egy versenyen, és akkor is sikerült jó eredményt elérnünk. Mindent megteszünk, hogy ezúttal is ez legyen a helyzet. A teszten nagyon jól sikerült az autó vezetése, remélhetőleg ez majd a versenyen is meg hozza gyümölcsét.” 

Az idei Horvát Rallyn, mely a Rally Világbajnokság harmadik versenye lesz, összesen 20 szakaszt kell teljesíteni, így a versenytáv 291,84 km lesz. 

Csomós Mixi a legendák közt

0

Bár nem tartja magát legendának, mégis nagy megtiszteltetésnek veszi Csomós Mixi, hogy meghívást kapott a Legendák Tornájára. Gokarttal nincs sok tapasztalata, de azt elárulta, hogy télen amatőr drifter, viszont csak most szembesült vele, hogy ezúttal navigátortársa, Nagy Attila nélkül kell versenyeznie. 

„Ez eddig fel sem merült bennem, hogy most Attila nélkül kell mennem, mondjuk a gokartba nem is férne be, de ezt a lovat is meg kell ugrani. 

Egyébként ott lesz ő is, és a RabócsiRingen már annyiszor jártam, hogy szerintem kitalálnék egyedül is“ – nevet Mixi, akinek még mielőtt feltenném az első kérdést, gyorsan tisztáz egy dolgot: 

„Nem tartom magam legendának. Nagyon jó a kapcsolatunk a RabócsiRinggel, a támogatónk is egyben, szerintem inkább emiatt kaptunk meghívást, de óriási megtiszteltetés ekkora nevekkel versenyezni.“

A Legendák Tornája három járműve közül talán a rallycrossban használt Suzuki áll Csomós Mixihez a legközelebb. 

„Még nem mentem ilyen autóval, de négykerék-hajtásúval már igen. Minden versenyautó más, szerintem ez a Suzuki nagyon más lesz, mint az R5-ös Skodánk. Az elmúlt években az látszott, hogy gyorsan alkalmazkodok az új technikához, más kérdés, hogy mennyire tudom azonnal kiautózni. Szerintem ez lesz a verseny nagy kérdése, ki tud gyorsabban alkalmazkodni.“

Mixi híresen nem nagy gokartos, bár az év elejei sajtótájékoztatójukon beült egy gokartba, amivel legyőzte saját navigátorát, Nagy Attilát. 

„Talán, ha ötször ültem eddig gokartban. A sajtótájékoztatón mentünk egyet Attilával, természetesen én nyertem – mondja Mixi a legártatlanabb és legszerényebb hangján, már-már szégyellve, hogy ilyet ki kell mondania. Majd gyorsan hozzáteszi: – De nagyon közel mentünk egymáshoz. – Itt azonban észbe kap és nevetve üzent navigátorának: – De ez még nem jelenti azt, hogy Attila tud kocsit vezetni.“

Ezzel a gokartot ki is veséztük, de mi a helyzet a drifttel, ami a legtöbb versenyzőnek az igazán nagy fekete folt? Mixi sem ment még hátsókerekes versenyautóval, de ebben a kérdésben egy váratlan fordulattal állt elő.

„Olyannyira mentem hátsókerekessel, hogy van egy BMW-m, amit télen hóautózásra használok.“

Akkor ez azt jelenti, hogy Csomós Mixi valójában amatőr drifter? 

„Nagyon amatőr – nevet. – Aszfalton még nem drifteltem, nem tudom, hány lóerősek lesznek a BMW-k (a Legendák Tornáján).“

Na, ez jellemző a sofőrökre, hogy a navigátor nélkül semmit nem tudnak a versenykiírásból. Szerintem már minden szurkoló vágja, hogy 350 lóerő felettiek a BMW-k. 

„Csúúú, azzal nem lesz nehéz keresztbe menni“ – csillan fel a szeme Mixinek, de még mielőtt belemennénk az érintési pontokban, meg a korlát közelségébe, inkább a szurkolókra terelődik a szó. 

„Nagyon sok szeretet kapunk a szurkolóktól, ami még mindig egy rejtély számomra, hogy mivel érdemeltük ki. Jó volt a Salgón hazai közönség előtt menni, de most a Legendák Tornáján személyesen is találkozhatunk mindenkivel. Ha valakinek kérdése van hozzánk, keressen meg, Attilával mindenre válaszolunk.“

Majd egy kis hatásszünet után még hozzáteszi. 

„Tök jó verseny lesz, én már nagyon várom, szerintem a szurkolók is élvezni fogják. Te is jössz, ugye?“

Hát persze. Találkozunk hétfőn a RabócsiRingen. 

A Legendák Tornájáról itt találtok minden információt. 

Elővételes jegyek pedig itt kaphatók: 
Belépés 3 éves kor alatt díjmentes!
Gyerek belépő: 3-12 éves korig 2500 Ft
Felnőtt belépő: 12 év felett 4500 Ft 

Hadik kihagyja a Boldogkő Rallyt – Nevezési lista

0

Megjelent a Magyar Rally Bajnokság második futamának, a Boldogkő Rallynak a nevezési listája, melyen a címvédő Hadik András nem szerepel. 

Hadik András a Salgó Rallyn hatalmasat esett, és bár versenyzői sérülés nem történt, a baleset után nem sikerült megjavítani a Ford Fiesta Rally2-t, így kihagyni kényszerül a Boldogkő Rallyt. 

A Magyar Rally Bajnokság második futamán 13 Rally2-es autó áll rajthoz, köztük a Salgó Rallyt nyerő és a bajnokságot vezető citroenes Mads Ostberg, akinek a dolgát Vincze Ferenc, Klausz Kristóf, Velenczei Ádám, Német Gábor, Tóth Tibor, ifjabb Fekete László, Trencsényi József, Ollé Sándor és Vida Szabolcs Skodával, Bodolai László és Jagadics Gábor Forddal, Turán Frigyes pedig Volkswagennel igyekszik megnehezíteni. 

A Historic Rally Bajnokságnak is ez a verseny lesz az idei második futama, és a régi autók mezőnyében 14 páros áll rajthoz, köztük Wirtmann Ferenc és ifjabb Érdi Tibor. 

A Boldogkő Rally a Salgó Rallyhoz hasonlóan egy napos verseny lesz, mely során a Hernádvécse-Kányi elág (18,78 km), a Rakaca-Meszes (10,9 km) és a Bódvalenke-Viszló (11,05 km) szakaszokat kell háromszor teljesíteni. 

A Boldogkő Rally tavaly váltotta a Miskolc Rallyt, és Nikolay Gryazin szerezte meg a győzelmet Hadik András és Csomós Miklós előtt. Mivel a magyar értékelésbe nem számított bele Gryazin eredménye, így Mads Ostberg zárt az ORB harmadik helyén. 

Nincs büntetés a Salgó Rally után – RSB közlemény

0

RSB Szakági közlemény 2022.04.15.

Kedves Versenyzők, Tisztelt Sporttársak,

Tájékoztatlak Titeket, hogy a Rally Szakági Bizottság a Salgó Rally 2022 rendezvény után, megkapta a szervizpark sportbíró általi felmérését, az RVSZ 2022 26.5 bekezdésében foglalt, négyzetméterre vonatkozó, általatok használt területekről.

Sajnos több páros/csapat is nagymértékben – összesen 365 négyzetméterrel –, túllépte a megengedett területet.

Az ilyen mértékű, előre nem igényelt többlet terület használata, nagyban befolyásolja és akadályozza, a többi csapat szerviz lehetőségeit!

A szabály szerinti pénzbüntetéstől jelen esetben, első alkalommal eltekintünk, de felhívjuk az érintett, és a jövőben versenyeken rajthoz állni szándékozó versenyzőinket, hogy amennyiben plusz négyzetméterre van szükségük, azt a szabályoknak megfelelően jelezzék és igényeljék az adott verseny rendezőjétől.

A továbbiakban az RSB ellenőrizni fogja a szervizterületek nagyságát, és alkalmazza a szabályban foglalt büntetést.

Budapest, 2022.04.15. Sporttársi üdvözlettel:

Berényi Ákos
Rally szakágvezető

Buna Zoltán, Juhász István, Keszthelyi Róbert, Holecz Krisztián, Rónavölgyi Endre, Bodony Béla RSB tagok