Thierry Neuville számára még nem ért véget az idei rally szezon, saját csapatával részt vesz a belga szazonzárón egy BMW-t vezetve.
Thierry Neuville a belga Spa Rallyn zárja a szezont december 3-4. között, ahol saját LifeLive csapatval állt rajthoz saját BMW M3-as autójával. Csapatának autóit pedig jövőre ügyfeleknek szeretné kiadni.
A Spa Rally a Belga Rally Bajnokság szezonzárója lesz, ahol 18 szakasz és 201.5 km versenytáv vár a mezőnyre. A bajnoki címet már korábban megnyerte Stéphane Lefebvre, azt a Gino Bux-t megelőzve, akinek Nicolas Gilsoul navigál, Neuville korábbi versenytársa.
A Hyundai belga versenyzője korábban 2017-19 között indult a Legend Boucles à Bastogne versenyen, alőbb egy Porsche 911-gyel, majd saját Opel Corsa A autójával. Az idei német Eifel Rally Festiválon pedig saját Peugeot 306 Maxi Kit Carjával állt rajthoz.
A Qualisport Racing fennállása során először áll rajthoz a Dakar Rallyn, az új versenykamion és a csapat tagjai érseki áldásban részesültek Kalocsán. A dunaszentbenedeki alakulat az idei évre teljesen új autót épített, de az nem változik, hogy a versenyzés révén messzire is elviszik Magyarország jóhírét. A Rallycafe.hu exkluzív tudósítása.
Sergio Pérez az őt ért vádak után az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki napján tagadta, hogy szándékosan csapta volna a falhoz az autóját a májusi Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ezzel kivívva Max Verstappen haragját. De igencsak nehéz ezt elhinni a mexikói pilótának.
Ahogyan arra számítani lehetett, a brazíliai botrány után Sergio Pérez az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján nem kerülhette el a monacói időmérős hibájával kapcsolatos kérdéseket. A Red Bull és Max Verstappen továbbra sem hajlandó semmit elárulni arról, hogy a holland pilóta miért nem engedelmeskedett a csapatutasításnak Interlagosban, helyette továbbra is azt mondják, hogy mindent megbeszéltek és továbbléptek. Azonban még mindig az tűnik az egyetlen hiteles indoknak a kétszeres világbajnok ellenszegülésére, hogy vissza akarta adni a kölcsönt a Monacóban őt szándékosan hátráltató csapattársának.
Hogy – legalábbis a közeljövőben – valaha is bárki beismeri vagy megerősíti ezt, az persze erősen kérdéses, hiszen a csapat, Verstappen, illetve Pérez is kitart amellett, hogy nem mondanak semmit, mert ez az istálló belső ügye. Pontosabban, utóbbi mondott, hiszen meglehetősen átlátszó lett volna azzal „felelni” a monacói hibáját firtató kérdésekre, hogy hallgatásba burkolózik. Helyette kerek-perec kijelentette, hogy egyszerű vezetői hibát vétett.
„Nem szándékosan csináltam, Monacóban mindenki követ el hibákat. Minden információ rendelkezésre áll, bárki megnézheti. Már az egyes kanyarban is majdnem összetörtem, úgyhogy Monacóban mindenki hibázik, és általánosságban az időmérőkön is.”
„Ez csak spekuláció a média részéről, az emberek pletykákat kreálnak. Mint mondtam, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mi zajlik a csapatban, és mindent a csapaton belül is akarunk tartani. Vissza lehet nézni a teljes kört, hajszoltam a köridőt, és csak mindent beleadtam, mivel ez volt a Q3 utolsó köre. Az emberek egyszerűen csak hibáznak, amikor a köridőt hajszolják.”
És ennyi. Egyszerű vezetői hiba, még akkor is, ha semmilyen ésszerű magyarázat nem indokolja azt, ahogyan az eset történt. Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk már vele, hogy miért abszurd vezetői hibának betudni Pérez teljesen abnormális gázadását és azt, hogy még csak kísérletet sem próbált tenni ellenkormányzással korrigálni, így most inkább azt érdemes szemügyre venni, hogy milyen egyéb jelek utalnak arra, hogy a mexikói valóban szándékosan tette, amit tett.
Először is ott volt Verstappen brazíliai reakciója. A holland akkor és azóta sem cáfolta azokat a felvetéseket, hogy Pérez szándékos rontása miatt nem engedte el a csapattársát, és nem jelentette ki ennek ellenkezőjét a Red Bull sem. Az a Red Bull, amely kőkemény hangvételű közleményt adott ki, amikor a költségplafon-botrány kirobbanásakor a rivális csapatok elkezdtek arra célozgatni, hogy csaltak. Ez a Red Bull most, több neves médium hasonló célozgatásai – köztük az a Sky Sports, amelynek Mexikóban nem nyilatkoztak, mert a csatorna riportere korábban azt mondta, hogy Verstappen tavaly csalással lett világbajnok – után semmilyen módon nem reagált a Pérezt ért, nem mellesleg igencsak komoly vádakra.
Az Abu-dzabi Nagydíj csütörtökén kiadtak egy közleményt, amelyben megvédik Verstappent, és leírják, hogy hibáztak a brazíliai helyzet kezelésével, valamint – teljesen jogosan – elfogadhatatlannak nevezik a csapatot és a csapattagok családtagjait ért online zaklatást. Pérezről és a Monacóval kapcsolatos vádakról azonban még csak utalás szintjén sem esik szó, holott a költségplafon-ügy után más sem hiányzik nekik, minthogy ismét egy mondatban emlegessék a nevüket a csalással. Akkor keményen és határozottan tagadtak, most viszont úgy tesznek, mintha ez csak amolyan szokásos szurkálódás lenne.
És akkor jön Sergio Pérez, aki a felháborodás legkisebb jele nélkül elmondja, hogy az efféle vádaskodás „szerintem csak a sport része”, és „az emberek szeretnek spekulálni”, majd kijelenti, hogy mivel „annyi versennyel ezelőtt történt”, számára már mindez „teljesen irreleváns”, majd arról kezd beszélni, hogy nem hagyhatja, hogy a csapatban dolgozók hangulatát beárnyékolják ezek a spekulációk egy ilyen „elképesztő” idény után.
Sehol egy „elfogadhatatlan”, egy „kikérem magamnak” sem a csapattól, sem a pilótától. Alighanem nem véletlenül, hiszen ők sem tudnának a műszaki hibán kívül ésszerű indokot adni arra, hogy Pérez miért adott padlógázt a Portier-kanyar csúcspontja előtt, ahol ezt semmi nem indokolta, és ami akkora eltérés a korábbi leggyorsabb köréhez képest, amit igencsak nehéz, vagy inkább nem lehet azzal magyarázni, hogy próbált minél közelebb kerülni a határokhoz.
Pérez és Verstappen Abu-Dzabiban Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool
Több ilyen eset van, mint gondolnánk
A szándékos hibázásra vagy autótörésre korábban is láttunk példákat, amelyek közül a leghíresebb kétségtelenül ifjabb Nelson Piquet 2008-as szingapúri csattanása, amellyel a Renault kérésére tulajdonképpen megnyerte a versenyt Fernando Alonsónak. De ide kívánkozik Michael Schumacher 2006-os, illetve Nico Rosberg 2014-es monacói esete is. A hétszeres világbajnok a Rascasse-kanyarban parkolt le, hogy senki ne tudja megdönteni az idejét, Rosberg pedig a Mirabeau-kanyar féktávját rontotta el gyanús módon, és zsebelte be a pole-t. Csapattársa, Lewis Hamilton szerint szándékosan tette.
Pérez esete amiatt nem ennyire durva, hogy nem a pole pozíció múlt rajta, de másnap a pályán elfoglalt pozíciójából adódóan került olyan helyzetbe, hogy esélye nyílt a győzelemre, így mondhatjuk, hogy végülis egy monacói sikert ért számára „a hiba.”
Az a hiba, amelyről megkérdezték Abu-dzabiban a Pérez falnak csapódott autóját Monacóban telibe találó Carlos Sainzot, aki persze nem akarta kommentálni a szándékosságot, viszont elmondta, hogy jóval többször történnek hasonló, tudatos rontások, mint azt a nézők látnák, és tenni kellene valamit azért, hogy ne lehessen ily módon befolyásolni az időmérő utolsó szakaszát.
„Anélkül, hogy kommentálnám, hogy direkt volt-e vagy nem, szerintem mostanra valós probléma, hogy mi, versenyzők, mindannyian akarunk valamiféle szabályt, hogy amennyiben sárga vagy piros zászlót idézel elő, akár szándékosan, akár nem, valamit tenni kell azzal a versenyzővel, mert direkt vagy sem, de befolyásoltad a másik kilenc pilótát, amiért büntetést kellene kapnod” – nyilatkozta az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján.
„Amennyiben nem így lesz, mindannyian elkezdünk majd ezzel játszadozni. Az utóbbi években pedig sokkal több játszadozást láttam ezzel, mint amennyit a média felkapott. Szerintem, amikor elemezzük ezeket az incidenseket, mind a 20 versenyző azonnal tudja, hogy a másik szándékosan csinálta-e vagy sem, mert nem vagyunk hülyék. De nem fogok véleményt mondani Monacóról, mert ez egy múltban történt eset. Csak azt mondom, hogy amennyiben lenne szabály, az embernek meg sem fordulna ilyesmi a fejében.”
Pérez a monacói alagút bejáratánál Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool
Sainz elmondta, hogy a szándékos balesetek „nem rendszeresek”, de már pont elég ilyen történt ahhoz, hogy lehessen erre szabályt hozni. Amikor megkérték, hogy mondjon egy párat, viccesen azzal felelt az újságíróknak, hogy ha elmennek vele inni vagy vacsorázni egyet, és nem lesznek ott mikrofonok, akkor nagyon szívesen megteszi ezt.
Ami pedig az IndyCarban sikerrel alkalmazott szabályt – a sárga vagy piros zászlót okozó pilótának törlik a legjobb köreit – illeti, a spanyol szerint ez extra izgalmat és feszültséget is adna a kvalifikációhoz, hiszen a versenyzőknek úgy kellene a határokat feszegetniük, hogy tudják, egy hiba az eddigieknél is súlyosabb következményekkel járna.
Ott Tanak 2020-ban, friss világbajnokként érkezett a Hyundai csapatához, ahol azonban nem tudott vb címért harcolni. Az észt versenyző nem bánta meg, hogy a Hyundaihoz ment, de azt sem, hogy egy évvel szerződése lejárta előtt távozik is onnan.
Ott Tanak 2019-ben hat versenyen tudott nyerni a Toyotával és megszerezte eddigi egyetlen vb címét, az év végén azonban elhagyta a japán gyártót és a Hyundaihoz igazolt. A koreai gyártóval 31 versenyen állt rajthoz és mindössze ötször tudott nyerni, 16-szor állt dobogóra, 2020-ban a harmadik, tavaly az ötödik, idén pedig a második helyen zárta a vb-t.
Az észt versenyző azonban vb címért szeretett volna harcolni, amire idén volt nagyobb esélye, de ez sem volt igazi esély.
“Azért szerződtem a Hyundaihoz, hogy újabb vb címeket szerezzek – mondta Ott Tanak a Dirtfishnek. – Ezt nem sikerült elérnem, nem tudtam elég jó lenni az újabb vb címhez.Ezen kívül azonban nagyszerű élmény volt. Egy csomó embert megismertem és valószínűleg több olyan barátságot is kötöttem, mely az életem végéig szól. Szóval ezért megérte a Hyundaihoz menem.”
Az észt versenyző elárulta, hogy jócskán határait túllépve kellett vezetnie a Finn Rallyn, hogy legyőzze Kalle Rovanperát.
Fotó: Hyundai Motorsport
“A Finnországban aratott győzelem nagy öröm volt, mert a Toyota és Kalle Rovanpera egyértelműen nyerni ment oda, de ezt sikerült megakadályoznom. Belgiumban ugyancsak jó volt nyerni, ahol Thierry Neuville szeretett volna elsőként zárni. Ahogy Thierry is mondta, még sosem verte meg egy csapattársa sem, ez pedig nekem sikerült, aminek nagyon örülök. Azonban nem a csapattársakat szeretném legyőzni, hanem vb címet szeretnék szerezni. A jövőt illetően nincs elképzelésem, nincs ajánlatom, de pár nap múlva frissen meglátjuk, hogy mit tudunk tenni.”
Fernando Alonso meglepő, ám annál szebb gesztust tett a hétvégi Abu-dzabi Nagydíjon a Forma-1-től búcsúzó Sebastian Vettel felé. A kétszeres világbajnok a hétvégén a négyszeres világbajnoknak „álcázva” versenyez.
Fernando Alonso Sebastian Vettel ikonikussá vált sisakfestését fogja viselni az idei szezon utolsó futamán, így tisztelegve a 299. nagydíja után visszavonuló négyszeres világbajnok előtt. „Köszönöm, Seb. Még egyszer utoljára osztozom a pályán veled. Érzelmes és szomorú lesz egyszerre, de minden jót kívánok neked a következő fejezethet” – írta Alonso az új sisakfestést felfedő Instagram-posztban.
Mindez azért lehet némileg váratlan a Vettellel 2010-ben és 2012-ben is a világbajnoki címért harcoló Alonsótól, mert bár mindketten nagyon tisztelik a másikat, soha nem voltak kifejezetten baráti viszonyban, amit a német pilóta nemrég a Beyond the Grid podcastban is megerősített.
„Csodálom őt ellenfélként. Valószínűleg ő volt a legkeményebb, különösen az első néhány évben. Annyira szoros csatákat vívtunk a bajnokság végén 2010-ben, és különösen 2012-ben. Utóbbi az egyik kedvenc emlékem. Csupán a feszültség a Brazil Nagydíj előtt azon a reggelen, a felvezetés… Számomra legalábbis, az ott levő emberek valószínűleg nyugodtabbak voltak. De nekem nagyon intenzív volt és szerintem mindketten nagyon idegesek voltunk. Nagyon nagyra tartom Fernandót versenyzőként. Annyira tehetséges, elképesztően elszánt, remek versenyösztönei vannak, és ezekből semmit sem veszített. Látjuk, hogy imád versenyezni és nagyon szenvedélyes.”
„Emberként ugyanakkor nem igazán ismerem. Nem mondanám, hogy nem jövünk ki, szerintem tiszteljük egymást, de soha nem ismertük meg egymást, töltöttünk el együtt időt, vagy beszélgettünk sokat a versenyzésen kívül. Talán nem volt meg az olyan pillanatunk, ami megvolt Lewis-zal, ami összehozott minket (Vettel a 2017-es bakui ütközés után került szoros barátságba Hamiltonnal, miután bocsánatot kért tőle azért, hogy szándékosan nekiment), de nagyszerű versenyző, az egyik legkeményebb, akivel dolgom volt, mert mindig ott van, soha nem vesz vissza, és közben nagyon tiszteli is a másikat a kerék a kerék elleni csaták során, amiket nagyon élveztem. De mint mondtam, valószínűleg nem a legjobb a kapcsolatom vele, mert egyszerűen nem ismerjük egymást olyan jól.”
„Talán túlságosan különbözőek vagyunk és más az érdeklődésünk. Persze, ott van a versenyzés, mint közös szenvedély, ami mindkettőnket izgalomba hoz, de az évek során soha nem ismertük meg igazán egymást. Valószínűleg olyan ez, mint az iskolában, vagy a munkában. Van egy kollégád, akit tisztelsz, de nem igazán ismered és nincs meg a kémia. Nagyon jól kijövök Lewis-zal és vannak olyan dolgok, amik mindkettőnket érdekelnek, vagy hírek, amiket megosztunk egymással. Talán Fernandóval is lennének ilyen dolgok, de soha nem volt meg a kémia ahhoz, hogy elmélyedjünk ebben. Annak ellenére, hogy ugyanaz a nagy szenvedélyünk, valószínűleg nagyon különböző emberek vagyunk” – mondta Vettel, aki azt is elárulta, hogy jövőre a helyét az Aston Martinnál átvevő kétszeres világbajnok nem érdeklődött a jövőbeli csapatával kapcsolatban, és nem is hiszi, hogy ezután megteszi, majd leszögezte: „Ha kérdése van, boldogan válaszolok.”
Esapekka Lappi idén részmunkaidőben versenyzett a Toyotánál, a pletyka szerint jövőre azonban már teljes szezont fog menni a Hyundainál, ahova az F1-ből érkezhet az új csapatfőnök.
A La Derniere Heure belga lap információja szerint hamarosan meglehet a Hyundai Motorsport új csapatvezetője, Julien Moncet csapatigazgató-helyettest Cyril Abiteboul válthatja a Monte-Carlo Rally előtt.
Arra, hogy a jövőben kevesebbet lehet Moncet-vel találkozni, saját maga is utalt Facebook oldalán. Ezt erősíti a belga lap is.
Abiteboul 2013 és 2014 között az F1-es Caterham csapatfőnöke volt, 2014 és 2020 között pedig a Renault F1-es csapatának ügyvezető igazgatójaként dolgozott.
A belga lap arról is ír, hogy Abiteboul érkezése erősíti azt a híresztelést, mely szerint 2025 után a Hyundai távozik a Rally Világbajnokságról és a hidrogénhajtású versenyzés felé veheti az irányt.
A WRC jelenlegi három gyártója, a Toyota, a Hyundai és az M-Sport 2025 végéig vállalta szereplését a sorozatban.
Megindokolta Mick Schumacher leváltását a Haas csapatfőnöke.
Noha eddig úgy tűnt, főképp a szezon elején bemutatott nagy balesetei vezettek ahhoz, hogy a Haas nem hosszabbított szerződést Mick Schumacherrel, Günther Steiner, az istálló csapatfőnöke elárulta, hogy ennél jóval összetettebb dologról van szó, és elmondta, nagy szükségük volt egy tapasztalt pilótára.
„[A balesetek is a döntés] része, mert nem lehet csak azt mondani, hogy »ó, összetörte«, ami nyilvánvalóan nem tett jót – utalt Steiner Schumacher dzsiddai és monacói totálkárjára. – Nem próbálom meg most jobb színben feltüntetni, de látszik, hogy mekkora hatással voltak a nagyon jó eredményei. Meg kell találni az egyensúlyt. Ami nagyon jó volt, az az Ausztriában és Silverstone-ban elért nagyon jó eredmények. Emellett pedig ott voltak a rossz dolgok, a balesetek. De bármennyire is úgy tűnik, nem egyetlen dolog vezetett ide, hanem a dolgok kombinációja, a legnagyobb dolog pedig, hogy újra fel akarjuk építeni a csapatot.”
Steiner és Schumacher Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas
„Mick sokat fejlődött a szezon során, de ezt mindannyian látják, úgyhogy ezt nem kell mondanom. Ezért tartott ilyen sokáig meghozni a döntést, és nem úgy volt ez, ahogy az emberek gondolják, hogy már a nyár előtt döntöttünk. Ilyen sokáig tartott eldönteni, hogy mi a legjobb a csapatnak” – mondta a csapatfőnök, aki azt is elárulta, hogy Schumacherrel tegnap, azaz szerdán közölték a hírt, mint ahogyan Hülkenberg is aznap írta alá a szerződését.
Amikor Steinertől megkérdezték, hogy mi hiányzott Schumachernek az ülése megtartásához, a csapatfőnök érdekes választ adott. „Szerintem a több éves Forma-1-es tapasztalat, és az, hogy soha nem volt másik csapatban a miénknek kívül. Amit Nico hoz, az az, hogy ő már három-négy csapatnál versenyzett korábban, úgyhogy megvan a tapasztalata, tapasztalatot szerezni pedig időbe telik, jelenleg pedig nincs időnk, mert előre akarunk lépni. Nem akarunk ott lenni, ahol most vagyunk, jobbá akarunk válni.”
Ennélfogva Steiner nem jelentette ki egyértelműen, hogy Schumacher pályán nyújtott teljesítménye nem felelt meg az elvártaknak. „Ezt nehéz megválaszolni, mert mik a várakozások? Talán olyan, kijavítandó dolgokat látunk most a csapatban, amelyek esetében jobban járunk valaki mással, a teljesítménytől függetlenül. Arról van szó, hogy a csapatot is fel kell emelnünk, nem csak a pilótát. Nem Mick hibája, hogy ott vagyunk, ahol. Csak magunkat hibáztathatjuk, de ismét előrébb kell jutnunk, és van erre egy rövidebb út azzal, hogy egy olyan fickót választunk, akinek rengeteg tapasztalata van olyan csapatokkal, akik hozzánk hasonló helyzetben voltak” – utalt Hülkenbergre.
A Haas tehát úgy érezte, hogy nincs ideje pátyolgatni a tapasztalatlan Schumachert, aki szerintük még nem tart ott, hogy segítsen úgy előrevinni egy csapatot, amire az amerikai istállónak szüksége van. Ennélfogva az sem mentette volna meg az ülését, ha elér egy-két kiugró eredményt – noha Gene Haas az USA Nagydíj előtt azt mondta, ha valami csoda folytán nyer Austinban, akkor maradhat 2023-ra –, és például a Brazil Nagydíj időmérőjén ő szerzi meg a pole pozíciót. „Semmin sem változtatott volna, mert egy ilyen döntést nem lehet érzelmi alapon meghozni egy verseny vagy egy időmérő után. Ez mindkét irányba helytelen lett volna” – felelte Steiner arra a konkrét kérdésre, hogy mi lett volna, ha Schumacher indulhat az élről az interlagosi sprinten.
A 23 esztendős pilóta a közösségi médiában azt mondta, szerinte egyértelműen helye van a Forma-1-ben, Steiner azonban nem akart belemenni ebbe, „Nem tudom megítélni, hogy megérdemel-e egy ülést vagy sem. Mindannyiunknak meg kell dolgoznia valamiért, senki nem kap ingyen semmit. Nekem nincsenek üléseim. Nem szeretek javaslatokat tenni a kollégáimnak, a többi csapatfőnöknek, hogy ki és mit érdemel meg. Nem akarok ebben a pozícióban lenni.”
Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese utalást tett arra, hogy mi vár rá a jövőben.
Julien Moncet a Hyundai Motorsport csapatvezetői feladatait Andrea Adamo távozása után vette át, ám nem lett kinevezve hivatalos csapatfőnöknek, hanem csapatigazgató-helyettesként végezte munkáját. A munkáját, mely során idén komoly fejlődést mutatott a koreai gyártó a WRC szezon alatt, melyet végül öt győzelemmel fejezett be a csapat.
Moncet azonban továbbra sem kapta meg a csapatvezetői tisztséget.
“Úgy tűnik, hogy a jövő évi csapatfelállásunkat könnyebb tető alá hozni, mint találni egy csapatvezetőt – mondta Moncet a Dirtfishnek. – Furcsa ez a helyzet, nem vagyok elégedett, de ez van.”
A csapatigazgató-helyettes azonban Facebook oldalán utalást tett a jövőjével kapcsolatban.
“Hamarosan megszületik a döntés a csapatvezetőről, de legkésőbb a Monte-Carlo Rally előtt megtudja mindenki. Nem tudom, hogy mikor lesz hivatalos az információ. A döntés egy része már megszületett, nem vagyok benne biztos, hogy találkozunk-e még a jövőben.”
A Hyundai Motorsport vélhetően még a héten közli a 2023-as csapatfelállását, és elképzelhető, hogy a csapatvezető személyét is.
Nem indult jól Steven Siling Bei számára a 69. Macau Grand Prix.
Az idén ismét megrendezik a híres Macau Grand Prix-t. A kínai Makaó utcai pályáján zajló viadal 69. kiadásának Forma-4-es kategóriában is zajlik a küzdelem, amely ma hajnalban, két, egyenként 25 perces szabadedzéssel vette kezdetét, de már az első tréningen előkerültek a piros zászlók, amikor Steven Siling Bei az ultragyors Mandarin-kanyarból kijövet a falhoz csapta az autóját, amelynek az ütközés következtében leszakadt a hátulja.
Major crash during the FP1 of the Macau GP 🇲🇴 that directly brought the red flag.
Bei szerencsésen megúszta a balesetet, de a második gyakorlást kénytelen volt kihagyni. Makaóban egyébként nem ritkák az óriási bukások, hiszen a pálya nem tartozik a könnyű aszfaltcsíkok közé, és igen tempós részei is vannak. A legnagyobb esést eddig a 2019-es Forma-3-as verseny hozta, amelyen Sophia Flörsch rakétaként csapódott bele egy pálya melletti épületbe, de a csodával határos módon mindenki élve megúszta az esetet.
A Red Bull kissé furcsa közleményben tudatta a világgal, hogy valójában ők hozták nehéz helyzetbe Max Verstappent a Brazil Nagydíj végén azzal, hogy hirtelen Sergio Pérez elengedésére kérték.
Még mielőtt bármelyik versenyzője, vagy Christian Horner csapatfőnök a kamerák és mikrofonok elé állhatott volna az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján, a Red Bull közleményt adott ki a Brazil Nagydíj utolsó körében, valamint leintése után történtekkel kapcsolatban.
Max Verstappen az interlagosi futam végén ellenszegült a csapatutasításnak, és nem engedte el a mögötte levő Sergio Pérezt, hogy a mexikói két ponttal többet szerezhessen a Charles Leclerc-rel az összetett második helyéért folytatott harcban. Verstappen ezután közölte, hogy már korábban megindokolta, miért nem lesz hajlandó félreállni.
Hamarosan szárnyra kaptak a sajtóhírek a holland pilóta indítékáról is, azt állítva, hogy Verstappen a Monacói Nagydíj időmérő edzésén történtek miatt adta vissza a kölcsönt Péreznek, a mexikói ugyanis a hercegségben direkt hibázott a Q3-ban, hogy csapattársa ne tudja megjavítani az idejét.
A Red Bull közleménye erre nem tér ki, miként Verstappent sem feddi meg azért, amiért nem segített a csapattársának. Az istálló ehelyett sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy csak az utolsó kanyarban kérték Verstappent Pérez elengedésére (ez egyébként nem igaz, mert már a második szektor elején a fülére szóltak), illetve világbajnokuk védelmében leírták, hogy nem volt előre megbeszélve forgatókönyv az ilyen helyzetekre.
„Csapatként elkövettünk néhány hibát Brazíliában. Nem láttuk előre az utolsó körben kialakult helyzetet, és nem egyeztünk meg stratégiában a verseny előtt egy ilyen forgatókönyvre. Sajnálatos módon Maxot csak az utolsó kanyarban értesítették a kérésről, hogy adja fel a pozícióját, mindezt a szükséges információk továbbítása nélkül. Ez Maxot – aki mindig nyitott és igazságos csapatjátékos volt – kompromittált helyzetbe hozta úgy, hogy kevés ideje volt reagálni, ami nem állt szándékunkban.”
A valóság ezzel szemben az volt, hogy Gianpiero Lambiase, Verstappen versenymérnöke már a második szektor elején szólt a hollandnak, hogy amennyiben az utolsó kanyarban nem tudja megelőzni Fernando Alonsót, engedje maga elé Pérezt. Ezt az üzenetet az utolsó kanyar után a mérnök többször is megismételte, majd a célegyenesben már szinte könyörgött Verstappennek, hogy álljon félre, aki ez idő alatt egyetlen szót sem szólt a rádióban, és a gázról sem vette el a lábát.
Ami a holland pilóta indoklását illeti, a közlemény ezzel kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe. „A verseny után Max nyíltan és őszintén beszélt, lehetővé téve mindkét pilótának a fennálló problémák rendezését. A csapat elfogadja Max indokait, a lezajlott beszélgetés pedig személyes jellegű volt, amely privát marad, és nem fűzünk hozzá további megjegyzést.”
„A közösségi médiában történtek teljességgel elfogadhatatlanok – írták. – A bántalmazó online viselkedés Max, Checo, a csapat és a családjuk irányába sokkoló és szomorú, és sajnos olyasmi, amivel sportként lehangoló rendszerességgel kell foglalkoznunk. Ennek nincs helye a versenyzésben vagy a társadalomban, és jobban kell cselekednünk és jobbnak kell lennünk. Végtére is ez egy sport, és azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. A halálos fenyegetések és gyűlölködő emailek a tágabb család felé szánalmasak. Nagyra értékeljük a befogadást, és biztonságos teret akarunk mindenkinek, ahol dolgozhat és élvezheti a sportunkat. A bántalmazásnak véget kell vetni!”