Kezdőlap Blog Oldal 1245

Ki a Japán Rally legsikeresebb versenyzője? 

0

Mindössze hetedik alkalommal kerül idén megrendezésre a Japán Rally, melyen két sikerével Mikko Hirvonen a legeredményesebb versenyző. 

A Japán Rally 2004-ben került először a WRC naptárba, ahol sorozatban ötször állt rajthoz az aktuális WRC mezőny, majd 2009-ben kimaradt, de egy évvel később még az idei szezonig utoljára megrendezték. 

Az eddigi hat versenyen öt győztest avattak, Petter Solberg (Subaru, 2004), Marcus Grönholm (Peugeot, 2005), Sébastien Loeb (Citroen, 2006), Sébastien Ogier (Citroen, 2010) egyaránt egy alkalommal tudott a csúcsra érni. 

A korábban murván tartott verseny legeredményesebb pilótája azonban Mikko Hirvonen, aki 2007-ben és 2008-ban is nyerni tudott a Ford versenyzőjeként. 

A gyxártók közül a fentiekből kiderül, hogy a Citroen a legsikeresebb a Forddal együtt, két-két győzelemmel, míg a Peugeot és a Subaru egyaránt egyszer tudott élen zárni. 

A verseny hossza 2004 és 2008 között 343.69 km és és 387.5 km között változott, igaz 2008-ban 33.08 km törölve lett. 2010-ben már csak 303.54 km várt a versenyzőkre, míg idén immáron aszfaltos szakaszokon 283.27 km-t kell megtenni. 

A verseny már 2020-ban és 2021-ben is visszatérhetett volna a WRC naptárába, azonban a világjárvány miatt mindkét alkalommal törölni kellett. 

„Sebezhetőnek tűnt” – Senna könyörgött Prostnak, hogy változtassa meg a döntését

0

1993. november 7-én ezen a napon Ayrton Senna és Alain Prost utoljára vettek részt közösen Forma-1-es versenyen, és utoljára álltak dobogón egyszerre. Az 1993-as Ausztrál Nagydíj azonban nemcsak a statisztikákban, hanem kettejük kapcsolatában is kiemelt szerepet tölt be.

A szokás szerint a szezon utolsó futamaként szolgáló 1993-as ausztrál versenyre Alain Prost és a Williams is világbajnokként érkezett, így tétje már nem volt az Adelaide-ben rendezett összecsapásnak, ám így is több szempontból fontos mérföldkőnek számított.

Egyrészt ez volt a visszavonulását már korábban bejelentő négyszeres világbajnok utolsó Forma-1-es versenye, másrészt Ayrton Senna is búcsúzott, csak ő az F1 helyett a McLarentől tette ezt. Méghozzá igen stílusosan, a pole pozíció megszerzése után ugyanis a kerékcseréket kivéve végig vezette a 79 körös futamot. Akkor senki sem gondolta, hogy ez egyben nemcsak Senna utolsó mclarenes győzelme, hanem pályafutása utolsó sikere, sőt, utolsó F1-es célbaérése is egyben…

Azt viszont már többen is biztosra vették, hogy utoljára láthattuk őt a dobogón ádáz ellenfelével, a versenyt második helyen befejező Alain Prosttal.

Senna utoljára ünnepelhetett győzelmet

Miután az 1989-es és 1990-es idényben is botrányba fulladt kettejük vb-harca, a korábbi csapattársak között akkor is fagyos maradt a viszony, amikor Prost kihagyta az 1992-es évet, és egészen a francia visszavonulásáig az is maradt.

Akkor azonban történt valami. Az 1993-as Ausztrál Nagydíj dobogóján, mielőtt átadhatták volna Sennának a győzelemért járó trófeát, Prost kezet nyújtott neki, a brazil pedig felhúzta őt maga mellé a dobogó tetejére, majd ugyanígy tett a harmadik helyen végző Damon Hill-lel is. Miként az később kiderült, Prost visszavonulásával Sennában megváltozott valami.

Embed from Getty Images

Prosttal a dobogón

„Megérttettem Ayrton fő motivációját, szinte az egyetlen motivációját, amellyel az én legyőzésemre koncentrált. Ezért volt már az ausztráliai dobogón más ember” – nyilatkozta Prost 2021-ben, Nico Rosberg YouTube-csatornáján pedig a következőket mondta a 2016-os világbajnoknak: „Ayrton 110%-ban kettőnkre koncentrált. Szinte kizárólag az motiválta, hogy legyőzzön engem, még ha én nem is koncentráltam ennyire rá. Emiatt, miután 93-ban visszavonultam, Senna soha többé nem volt ugyanaz. A páncélja, amit a rivalizálásunkra épített, eltűnt, ő pedig sebezhetőnek tűnt.”

Eleinte nem akart békét kötni

Mire Senna 1994 májusában életét veszítette Imolában, ő és Prost már baráti viszonyt ápolt, ám mindez nem ment egyik napról a másikra. Olyannyira nem, hogy bár az Ausztrál Nagydíj utáni sajtótájékoztatón már nevettek is együtt, Prost azért jelezte, nem tudja csak úgy elfelejteni a múltat.

„Ha a jövőről akarunk beszélni, a múltról is beszélnünk kell, de ezt nem akarjuk. Jobb, ha csak a jó dolgokra emlékezünk – mondta, majd rámutatott, hogy ő már korábban is akart békülni, de hiába. – Nem hiszem, hogy ez a megfelelő időpont arra, hogy a békéről beszéljünk. Fontos a békesség, amíg az ember versenyez, de amikor legutóbb megpróbáltam békét kötni, egy hónappal azután 270-nel szándékosan belerohant az autómba. Nem vagyok álszent, nekem ez már túl késő.”

Prost természetesen az 1990-es Japán Nagydíjra utalt, amelyen Senna az első kanyarban kiütötte őt és világbajnok lett.

Ugyanakkor már érezni lehetett, hogy a brazil teljesen máshogy tekint a riválisára. Például egy Prost visszavonulás után életével kapcsolatos kérdésnél közbeszólt, és rávágta, hogy „Kövér leszel és lusta!”. Ezután elárulta, hogy Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke azt mondta neki az Ausztrál Nagydíj után, hogy „Soha nem túl késő megváltoztatni a döntésed”, mire Prost közölte: „Nekem is ezt mondta!”. Erre a két ősi rivális együtt nevetett.

Senna ekkor látszólag elfogadta, hogy nem fog többé Prosttal csatázni: „Alain egy másik élet mellett döntött, hogy több időt töltsön a családjával, nekünk pedig tiszteletben kell tartanuk a döntését. A legjobbakat kívántam neki, és komolyan is gondolom.”

A bosszú napja: Prost meg akarta ütni, de undorodott a védhetetlent húzó Sennától

Könyörgött, hogy jöjjön vissza

Azonban Prost Rosbergnek elárulta, hogy mindössze két nappal az 1993-as szezonzáró után Senna felhívta őt. „1994-re kaptam egy ajánlatot a McLarentől, amely Peugeot-motorokra váltott. Két nappal az 1993-as szezonzáró után Senna felhívott, és könyörgött, hogy fogadjam el. »Alain, a Forma-1-ben kell maradnod. Senki sem motivál úgy a többi pilóta közül, ahogyan te.« Igazán szenzációs volt.”

Embed from Getty Images

Prost később többször tesztelt a McLarennek (a képen az 1995-ös autóban látható), de többé nem tért vissza az F1-be

Prost azonban nem változtatta meg a döntését, így a francia TF1 szakkommentátoraként nézte végig, ahogy Senna 1994. május 1-jén halálos balesetet szenved. A tragédia ugyanakkor végérvényesen összekötötte kettejüket.

„Az életem Ayrtonhoz kapcsolódott. Ma már Brazília a második otthonom, rengetegen követnek onnan a közösségi médiában, és továbbra is kapcsoltban vagyok Senna nővérével, Viviane-nal. Olyan, mintha a rivalizálásunk alatt meglévő szakadékok eltűntek volna, és átvette a helyüket az emberi oldal. Talán ez ennek az izgalmas történetek a legszebb öröksége.”

A nap, amelyen Prost és Senna utolsó párharcát vívta (videó)

A már Rally3-as bajnok Zákányi több okból sem hagyná ki a Pálháza Rallyt 

0

Zákányi János és Vidécz Zsolt már korábban megnyerte a Rally3-as bajnokságot, ennek ellenére mindenképp indulni szerettek volna a Pálháza Rallyn. 

A Horváth Rally ASE versenyzői, Zákányi János és Vidécz Zsolt idén már hat futam után bebiztosították Rally3-as bajnoki címüket a Mediterrán Rallyn, ahol már szezonbeli ötödik futamát nyerte a ladás kettős. 

A szezonzáró Pálháza Rallyn így már tétnélkül autózhatnak, ennek ellenére nem szerették volna kihagyni és az eredmény sem másodlagos lesz.  

“A szezonzáró versenyen való indulásunknak több oka is van – mondta Zákányi János a Rallycafe.hu oldalnak. – Egyrészt az egyesületünk és jómagam is nagyon jó kapcsolatot ápolunk az északi rendezővel, Adamovits Márkkal. Szerintünk Márk színvonalas, jó rendezvényeket bonyolít le, nem beszélve a zempléni gyorsaságikról… Tehát ezen okokból semmiképp sem szerettük volna kihagyni az évadzáró futamot. Valóban tét nélkül indulunk, hisz a bajnoki cím meg van, de ettől függetlenül szeretnénk gyorsak és pontosak lenni, ahogy eddig is. Nem titok, nyerni megyünk! Természetesen tudjuk, hogy az ellenfelek erősek, a pályák és az időjárási viszonyok nehezek lesznek, de próbáljuk leküzdeni az akadályokat és a dobogó legfelső fokára állni. Köszönjük Szelepnek és a Horváth Rally Ase-nek, hogy lehetőséget biztosít az induláshoz!” 

A Pálháza Rallyn a Rally3-as mezőnyre vasárnap négy szakasz vár. 

Hatalmas botránnyal indult a Rally Világbajnokság 

0

A Rally Világbajnokság első szezonja során is már a Monte-Carlo Rallyval indult, azonban az 1973-as verseny hatalmas botrányba fulladt. 

Nagy várakozás előzte meg az 1973-as Monte-Carlo Rallyt, miután ez a verseny volt az első rally világbajnoki futam. A hercegség versenyén 278 páros indult, azonban csupán 44 ért célba, ebben pedig egy hatalmas botrány is szerepet játszott. 

A január 19-26. között sorra került versenyre hatalmas hóvihar érkezett, a Burzet szakaszt pedig csak úgy tudta volna a mezőny nagy része teljesíteni, hogyha előtte lekotorják a havat az útról. Erre azonban több mint 4 órát kellett a versenyzőknek várni, ami miatt a mezőny 144 párosa nem tudta teljesíteni a szakaszt az előre meghatározott időn belül. Ezért pedig ezeket a versenyzőket kizárták. 

A párosok azonban kizárásuk után Digne külvárosábva mentek, ahol elállták a gyári indulók útját. 

A szervezők pedig csak úgy tudtak ezután rendet teremteni, hogy a kizárt versenyzőknek felajánlották az ingyenes részvételt az 1974-es rendezvényen. 

A verseny végül tehát folytatódott és az Alpine hármas sikert aratott a francia Jean-Claude Andruet és Michéle “Biche” Espinosi-Petit nyert 26 másodperccel a svéd-francia Ove Andersson-Jean Todt páros előtt, míg a harmadik helyet a szintén francia Jean-Pierre Nicolas-Michel Vial kettős lett a harmadik 1:35 perc hátránnyal. 

Egyszerűen brutális: így reagál az Aston Martin 1000 lóerős űrautójára egy földi halandó (videó)

0

„Istenem!…Istenem!” – hajtogatta a Nico Hülkenberg által vezetett, F1-es szintű leszorítóerővel rendelkező 1000 lóerős Aston Martin egyik utasa, amikor a német pilóta odalépett a gázra.

Jelenleg talán az Aston Martin hypercar-ja, az AMR Pro utasaként lehet a legközelebb kerülni ahhoz az érzéshez, amit egy Forma-1-es pilóta él át verseny közben. Az Aston Martin Valkyrie utcai változatából kifejlesztett, eredetileg a Le Mans-i 24 órásra szánt szörnyeteg 1000 lóerős, és egészen elképesztő, 2000 kg-nyi leszorítóerő előállítására képes, ezért a Michelin Le Mans-i prototípusoknak készült abroncsain fut.

360 km/h-ban limitálták a csúcssebességet…

Mivel menet közben elvetették azt az ötletet, hogy a Red Bull tervezőzsenije, Adrian Newey által megálmodott koncepcióval versenyezzenek, a kocsi végleges változatának megalkotásakor már a szabályok sem kötötték a kezüket, így a Red Bull Advanced Technologies-al folytatott együttműködés keretein belül olyan autót hoztak létre, ami a Le Mans-i 24 óráson száguldozó versenygépeknél is brutálisabb teljesítményre képes.

Az autóban ülőkre akár 3G-s oldalgyorsulás is hathat, miközben a Cosworth V12-es, 6,5 literes, percenkénti 11 ezres fordulatszámon forgó szívómotorja repítik őket előre. Ennek a megtapasztalásához pedig nem is kell profi autóversenyzőnek lenni, hiszen az AMR Pro kétüléses, a szerencsés kiválasztottak tehát beülhetnek akár egy F1-es pilóta mellé is, mint ahogyan tették azt néhány hete Silverstone-ban, amikor Nico Hülkenberg, az Aston Martin F1-es tartalékja vitte körbe őket.

Az alábbiakban két videót is láthatnak arról, milyen brutális élményben volt részük a silverstone-i pálya rövidített, National nyomvonalán, amelyen Hülkenberg úgy is elérte a 300-as tempót, hogy ebben a vonalvezetésben nincs benne a pálya leghosszabb egyenese.

James Walker autós YouTuber korábban kipróbálhatta Kimi Räikkönen 2012-es Lotusát, de ez az élmény még őt is megdöbbentette:

A Super GT Clips YouTube-csatornát működtető Steve Alvarez Brown sisakkamerát is vitt magával, amiből még inkább átjön az élmény. Amikor Hülkenberg először odalépett a gázra, Brown csak azt hajtogatta, hogy „Istenem…Istenem…”:

A belső kamerás felvételek után pedig jöjjön egy kis V12-es szimfónia az AMR Pro korábbi, Laguna Seca-i fellépéséről:

Megjelent a WRC 2023-as naptártervezete 

0

Az FIA közölte a WRC 2023-as naptártervezetét, a 14 versenyből csupán két futamnak változhat a dátuma. A szezon január 19-től december 3-ig fog tartani. 

Az már ismert, hogy jövőre 14 versenyt rendeznek a Rally Világbajnokságon, most azonban dátumokkal közölte már az FIA a naptártervezetet, mely a végleges program megjelenéséig még két verseny esetében változhat. 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A szezon első két versenyének időpontja már korábban ismert volt, az aszfaltos, havas, esetleg esős Monte-Carlo Rallyt január 19-22. között rendezik, míg Svédország havas útjain február 9-12. között méri össze erejét a mezőny. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Egy hónappal később már a nyárias, murvás Mexikó Rally következik, amit 2020 után rendeznek meg ismét, míg az aszfaltos Horvát Rallyt április 20-23. között tartják. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Három héttel később már a murvás Portugál Rally rendezik. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

A nyári menetrend 2023-ban is a Szardínia Rallyval indul június 1-4. között, június és július fordulóján, június 29-július 2. között pedig Kenyába látogat a mezőny. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Ezen két futam időpontja még egy hetes inetrvallumban változhat a végleges naptár megjelenéséig. 

Fotó: Hyundai Motorsport

A szezon második felét az Észt Rally nyítja július 20-23. között, amit két héttel később a Finn Rally követ. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Augusztus és szeptember fordulóján kerül sorra a Chile Rally, mely 2019 után tér vissza a naptárba. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Az Akropolisz Rallyt szeptember és október fordulójára tették, míg a német központtal sorra kerülő, de Ausztria és Csehország útjain is zajló Közép-Európa Rallyt október 26-29. között rendezik. 

Fotó: Hyundai Motorsport

Három héttel később következik a Japán Rally, majd újabb három hét múlva, dece,ber elején Szaúd-Arábiában zárul a szezon. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

WRC 2023 naptártervezet 
2023. január 19-22. Monte-Carlo Rally
2023. február 9-12. Svéd Rally
2023. március 16-19. Mexikó Rally
2023. április 20-23. Horvát Rally
2023. május 11-14. Portugál Rally
2023. június 1-4. Szardínia Rally*
2023. június 29.-július 2. Szafari Rally, Kenya*
2023. július 20-23. Észt Rally
2023. augusztus 3-6. Finn Rally
2023. augusztus 31.-szeptember 3. Chile Rally
2023. szeptember 28.-október 1. Acropolisz Rally, Görögország
2023. október 26-29. Közép-Európa Rally, Németország, Csehország, Ausztria
2023. november 16-19. Japán Rally
2023. december 1-3. Szaúd-Arábia Rally
*A versenyek időpontjai még változhatnak

Fotó: Hyundai Motorsport

Titkos tesztet hajtott végre a McLaren, hogy kipróbálja új szerzeményét

0

Csak most derült rá fény, hogy a McLaren a múlt héten titokban autóba ültette Oscar Piastrit.

A francia Auto Hebdo értesülései szerint a múlt héten, a franciaországi Le Castellet-ben debütált a McLarenben Oscar Piastri. A Daniel Ricciardo utódjának szerződtetett ausztrál pilóta a nyilvánosság kizárásával ülhetett először a wokingiak autójába azok után, hogy a csapat győztesen jött ki a szerződtetése körüli huzavonából, és sikeresen elhappolta a tavalyi Forma-2-es bajnokot az Alpine-tól.

A francia lap szerint a 21 esztendős versenyző szerdán és csütörtökön is körözött a Paul Ricardon, és míg előbbi napon a 3,6 km-es, rövidített nyomvonalat használhatta, addig utóbbin már a teljes F1-es aszfaltcsík a rendelkezésére állt. A McLaren semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott ki a tesztről – ellenben Alex Palou és Patricio O’Ward korábbi tesztjeivel –, így azt is csak feltételezhetjük, hogy Piastri a tavalyi autóval körözött.

Drasztikus lépésre szánhatja el magát az Alpine

Mindeközben az ausztrál hivatalosan még mindig az Alpine teszt- és tartalékpilótája, miután a franciák semmilyen bejelentést nem tettek arról, hogy már nem lenne az. Mindössze az volt ismert, hogy a színfalak mögött egyeztetések zajlanak arról, hogy Piastri már a két hét múlva következő abu-dzabi szezonzáró utáni teszten beülhessen a McLaren 2022-es autójába.

Az Auto Hebdo szerint Piastri McLaren-overálban, de letakart szponzofeliratokkal tesztelt, ezzel együtt nehéz elképzelni, hogy a McLaren az Alpine tudta nélkül adott neki lehetőséget. A lap megkereste az Alpine-t, a csapat azonban egyelőre nem reagált.

Rossi is megszólalt a Piastri-balhéról, és nem mondott túl kedves dolgokat

Turán nem indul a Zemplén Rallyn

0

Turán Frigyes és Farnadi Ágnes nem áll rajthoz a Zemplén Rallyn, jelent meg a versenyző sportolói oldalán.

Turán Frigyes és Farnadi Ágnes Ózdon nagy balesetet szenvedett egy defektet követően, az esés pedig kihatott a Zemplén Rallyn való indulásra is.

„A csapat fáradhatatlanul dolgozott a Volkswagen Polo-n, hogy elkészüljön az idényzáró versenyre, de végül a támogatókkal is egyeztetve az a logikus döntés született, hogy nem indulunk el a Zemplén Rallyn – közölte Turán Frigyes a versenyzői oldalán. – Körülbelül még egy hétre szükségünk lenne ahhoz, hogy mindent a lehető legjobb minőségben helyreállítsunk az autón, semmiképp sem szerettünk volna kapkodni, és emiatt kompromisszumos megoldásokat hozni. Természetesen nem örülünk, hogy ki kell hagyjuk a záró futamot, de más márkával, autóval nem szerettünk volna rajthoz állni.”

A volkswagenes páros bár a Dunakanyar Rallyn, Vácott dobogón tudott zárni, nem a legjobb szezonját teljesítette idén.

„Nem a 2022-es év a legjobban sikerült szezonunk, voltak lentek és fentek is, de úgy érezzük, hogy mivel nem a bajnoki címünk múlik ezen a versenyen, és az élen autózók eredményeibe már nem tudnánk beleszólni, magunk mögött hagyjuk ezt az évet és a következőre fókuszálunk” – teszi hozzá Farnadi Ágnes.

A páros azonban még nem zárta lez az idei évet, azt a Szilveszter Rallyn fogja megtenni.

„Szeretnénk méltóképp elbúcsúztatni az idényt, ezért mindenképp ott leszünk a Szilveszter Rallyn, amit december 27-29. között rendeznek a Hungaroringen. – árulta el Turán. –  Évek óta nem indultunk ezen a jó hangulatú futamon, már hiányzott nekünk is, alig várjuk, hogy autózhassunk a szurkolóink előtt. Rengeteg támogatást kaptunk tőlük a baleset után is, sokan érdeklődtek, hogy tudunk-e indulni a záró versenyen, ami nagyon jól esett nekünk. A Szilveszter Rallye-n egy látványos, gyors autózással szeretnénk meghálálni a nézőinknek az egész éves támogatást. Jövőre pedig újra találkozunk.”

Bojkott után béketárgyalás jön a Red Bull és a Verstappent nem tisztelő sportcsatorna között

0

Rendezi a bojkotthoz vezető ügyét a Red Bull-istálló és a Sky Sports. Előbbi azok után döntött úgy, hogy nem nyilatkozik a csatorna riportereinek, miután az egyikük szerintük tiszteletlen volt Max Verstappennel.

Brit sajtóhírek szerint Billy McGinty, a brit Sky Sports sportcsatorna F1-es igazgatója a mai nap folyamán ellátogat Milton Keynes-be, a Red Bull Racing főhadiszállására, hogy tisztázza az elmúlt hetekben történteket. Mint arról mi is beszámoltunk a Mexikói Nagydíjon a teljes csapat bojkottálta a Sky Sports-t, és nem nyilatkozott a csatornának, amiért annak veterán riportere, Ted Kravitz az USA Nagydíj után élő adásban azt mondta: Hamiltont meglopták a 2021-es világbajnoki címmel.

Verstappen megsértődött, bojkottálja az összes nagy-britanniai F1-rajongót

A Daily Mail szerint a látogatás célja, hogy a felek rendezzék az ügyet és kibéküljenek azok után, hogy Max Verstappen a mexikói verseny után közölte: a csatorna és különösen egy riporter részéről folyamatosan tiszteletlenséget tapasztal, a bojkott ezért nem kizárólag az austini futam utáni kijelentésnek szólt, „mert egy ponton elég volt, és nem fogadom el.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke amellett, hogy kiállt Verstappen mellett, már Mexikóban jelezte, hogy a Brazil Nagydíjtól ismét nyilatkoznak majd a Sky Sportsnak, Jonathan Licht, a csatorna vezérigazgatója, valamint McGinty pedig felvette a kapcsolatot az istállóval, és közösen úgy döntöttek, hogy rendezik az ügyet, aminek a mai találkozó után az is a része lesz, hogy Kravitz és Horner a Brazil Nagydíj előtt leülnek beszélgetni egyet.

A dühös Verstappen megindokolta döntését: elege lett, nem viseli el tovább a tiszteletlenséget

Sergio Pérezt, az istálló másik versenyzőjét az F1 nagyszabású Las Vegas-i nyitóbuliján Davdi Croft, a Sky Sports kommentátora egyébként meg is interjúvolta a színpadon, ami szintén arra utal, hogy a bojkott véget ért. Croftot nem mellesleg igencsak kellemetlen helyzetbe hozta George Russell, a Mercedes pilótája, aki felvetette, hogy szabad-e Péreztől kérdeznie. „Igen, ma este igen. Különleges engedélyt kaptam, úgyhogy ne kötekedj velem!” – mondta a kissé zavarba jövő riporter, aki ezután megkérdezte Pérezt, hogy válaszolhat-e, mire a mexikó a Red Bullra utalva azt felelte: „Nincsenek itt.”

Zsinórban második szabályszegése felé robogott a Red Bull?

0

A 2021-es költségplafont túllépő istállónak több fejlesztését is vissza kellett tartania, feltehetően azért, hogy ne kövesse el másodszor is ugyanazt a szabályszegést.

Olasz sajtóhírek szerint a Red Bull több, még a 2022-es szezonra tervezett fejlesztését kénytelen volt visszatartani, hogy ne lépje át zsinórban másodszor is a költségplafont. A Formu1a.uno úgy tudja, hogy az energiaitalosok több, a 2023-as évet szem előtt tartó újítást kipróbáltak volna az idény utolsó harmadában, többek között bevetették volna a hírek szerint a törésteszten nyáron átesett könnyített kasztnit, de módosítottak volna az oldalszekrényeken és a padlólemezen is.

Ám miután a Szingapúri Nagydíj előtt kitudódott, hogy átléphették a 2021-es költségplafont, és az FIA szabályértelmezése több helyen is eltérhet az övéktől, parkolópályára tették ezeket a fejlesztéseket, hogy ne szegjék meg az költségplafont is, hiszen amíg nem tudtak arról, hogy bizonyos tételeket tévesen gondoltak a költségplafon hatályán kívül eső költségeknek, addig 2022-ben is annak vehették azokat.

Max Verstappen, Red Bull, Mexikói Nagydíj
Nem jött, és már nem is jön több fejlesztés az idén az. RB18-asra Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Mindez pedig azt jelenti, hogy a Red Bull nem csak az FIA által kirótt, aerodinamikai tesztelésre vonatkozó büntetés miatt érezheti kényelmetlenül magát, hanem azért is, mert a költségplafon-botrány keresztülhúzta a 2023-as autóval kapcsolatos számításait is. Hogy mindennek mekkora hatása lesz a mér mindkét idei világbajnoki címet bebiztosító csapatra, az természetesen csak jövőre derül ki, de Christian Horner csapatfőnök szerint a tesztelés korlátozása körönként fél másodpercükbe kerülhet. Ezt a rivális csapatok természetesen vitatják, a Ferrari például úgy látja, hogy amit a Red Bull nem költhet el aerodinamikai fejlesztésre, azt elköltheti másra, ezzel minimalizálva a veszteséget.

1,4 millió fontnyi étel, táppénz, az Aston Martin technikai igazgatója – ezért büntették a Red Bullt

Kirúghatták az egyik felelőst

A Red Bull költségplafon-túllépésével kapcsolatos érdekes fejlemény az is, hogy a motorsportos álláshirdetéseket felvonultató motorsportjobs.com oldalon megjelent egy hirdetés, amelyet a Red Bull F1-es csapata adott fel, és amelyben könyvelőt keresnek. Persze nem ismerjük a részleteket, de többnek tűnik véletlen egybeesésnél a hirdetés megjelenése azok után, hogy az FIA jelentéséből kiderült, a csapat több könyvelési pontatlanságot is elkövetett, amelyek nélkül nem lépte volna túl a 2021-es költségplafont. Lehet, hogy Christian Hornerék már el is távolították a felelőst, vagy felelősöket?