Miko Marczyk idén hat futamon a WRC2-ben indul a Horvát Rallytól kezdve. A lengyel versenyző reális célokat tűzött ki.
Miko Marczyk a tavalyi Rally Európa-bajnokságon megszerzett harmadik hely után idén már a WRc2-ben folytatja, ahol Horvátországban, Portugáliában, Olaszországban, Észtországban, Finnországban és Spanyolországban áll rajthoz.
“Tavaly úgy érzem, hogy sokat fejlődtem pilótaként – mondta a lengyel versenyző a WRC hivatalos oldalának. – Partnereimmel és családommal úgy döntöttünk, hogy idén a világbajnokság versenyein indulunk. Azt gondolom, hogy a WRC2-ben ugyancsak jók lehetünk, de elsősorban az a cél, hogy minden versenyt befejezzek és ezáltal megismerjem a szakaszokat. Ha sikerül a célba érés, talán a WRC2 junior kategóriában is tudunk néhány jó pontot elérni.”
Marczyk jól tudja, hogy sok újdonság vár rá idén.
“Sok újdonságot kell megtanulnunk idén. Pirelli gumikat fogunk használni, hosszabbak a szakaszok, hosszabb egy versenynap, melyből kettővel több van, mint az Eb-n. A Horvát Rallyn próbálunk kitalálni egy jó stratégiát és ezáltal kihasználni minden lehetőséget. Remélem, hogy az ERC futamokon szerzett tapasztalatot tudom kamatoztatni a WRC-ben.”
Miko Marczyk 2018-ban debütált a Rally Európa-bajnokságon és azonnal a Lengyel Rally ötödik helyén zárt. Tavaly ugyancsak a hazai versenyén szerezte első dobogós helyét, amikor harmadik lett, amit a Kanári-szigeteken megismételt, de legjobb eredményét a Rally Hungary-n érte el, ahol másodikként ért célba.
Klausz Kristóf két győzelmével 50 pont előnyre tett szert a Mitropa Kupában, míg navigátora, Csányi Botond 24 ponttal vezet a navigátorok bajnokságában.
Klausz Kristóf és Csányi Botond az osztrák Rebenland Rallyn és a Lavanttal Rallyn is megnyerte a Mitropa Rally értékelését.
A már megjelent friss bajnoki állás alapján Klausz Kristóf így 50 pont előnnyel vezeti a pilóták bajnokságát Julian Wagner, Hermann Gassner és René Noller előtt, akik azonos pontszámot gyűjtöttek eddig.
A további magyar versenyzők közül László Zoltán a hetedik, László Martin a 15., Kovács Zsolt a 16. Helyet foglalja el.
A navigátorok versenyét Csányi Botond 24 pont előnnyel vezeti Hanna Ortlender és 42 ponttal Karin Thannhauser előtt. Balázs Zsolt az ötödik, Berendi Dávid a hetedik helyen áll.
A Mitropa Rally Club bajnokságában Martin Kainz áll az élen, míg Schuck János 22 pont hátránnyal a harmadik, Gyarmati Ariel 31 pont hátránnyal a negyedik, Pazsitka István a hetedik.
A navigátorok között Günter Brandl áll az élen 14 pont előnnyel Gonda Dániel előtt, míg Kocsis György 25 pont hátránnyal a harmadik, Taky Zoltán pedig a hatodik.
A két osztrák versenyt követően a horvát Opatija Rallyn folytatódik a szezon, amit a szlovén Velenje Rally és a Mecsek Rally követ a kilenc futamból álló szezon során.
Jól kezdődött a négyfutamos FIA gokart Európa-bajnokság Molnár Martin számára a portugáliai Portimaóban. Az időmérő csoportját megnyerte, és végig az élmezőnyben versenyzett. A döntőben kilencedik lett, a hétvége során pedig összesen 11 pontot szerzett, amivel az OKJ-bajnokságban az igen előkelő hetedik helyet foglalja el.
Hatalmasat fordult a világ Molnár Martin körül. Míg két hete, a Champions of the Future nyitó futamán szintén a portugáliai Portimaóban még az is csodaszámba ment, hogy bejutott a döntőbe, az Európa-bajnokság első futamán szárnyalt a magyar versenyző.
A kéthetes szünetet az Energy Corse alaposan kihasználta és a lehető legversenyképesebbé tették Martin technikáját, többek között változtattak a motor karakterén is. Az eredmény mindenkit meglepett: Martin megnyerte az időmérő csoportját, összességében pedig a harmadik helyen végzett.
Ez különösen figyelemre méltó eredmény, mert a 69 fős OKJ-mezőny nagy része ugyan a WSK-sorozatból ismert versenyzőkből állt össze, de a juniorok mégis az idei év legszorosabb versenyét vívták, ahol igen nehéz volt jó eredményt elérni.
Fotó: Molnár Martin
Az öt előfutamból Martin háromszor az első, kétszer a második helyről indult. A gokartja a szűk kanyarokra volt hangolva, így az egyenesekben kisebb tempóhiánnyal kellett számolnia. Ennek ellenére egy második és két harmadik helyet szerzett.
A második előfutamban a rajt után nem tudott besorolni, és hozott két rossz döntést is, ami miatt kilencediknek futott be.
Az előfutamok összesített eredménye alapján a 8. helyen állt, így a szuper előfutamban a negyedik helyről rajtolt. Itt a rajtnál a sora veszített néhány pozíciót, de Martin a 8. helyről az 5-re jött fel.
Fotó: Molnár Martin
A döntő igen parázs csatákat hozott, ahol Martin a 9. helyet szerezte meg. A döntő előtti összesített 7. helyével és a döntőben elért 9. pozícióval összesen 11 pontot szerzett, amivel a bajnokságban 11 ponttal a 7. helyen áll.
„Nagyon jó hétvégénk volt – mondta Molnár Martin. – Jó volt a tempónk, de amikor mondták, hogy megnyertem az időmérő futamomat, nem akartam elhinni. Az előfutamok egy kivétellel jól sikerültek. A szuper előfutamon a rajtnál veszített a sorom pár helyet, de sikerült visszakapaszkodnom.”
„A hétvége legjobb pillanata az volt, amikor megtudtam, hogy megnyertem az időmérő futamot, de a döntő is nagyon élvezetes volt. Szoros versenyt vívtunk, hol feljöttem két helyet, hol engem előztek ketten. Elégedett vagyok az eredménnyel és nagyon várom, hogy ezt a lendületet tovább tudjuk vinni Zuerába is.”
Fotó: Molnár Martin
Az OKJ-mezőny a portugáliai Portimaóból Spanyolországba, Zuerába költözik, ahol ezen a hétvégén rendezik a Champions of the Future második futamát, majd két héttel később az Európa-bajnokság második futamát is.
Az amerikai Ford Motor Company vezérigazgatója látogatást tett az M-Sport brit központjában, ahol az autókat is kipróbálhatta,
Az amerikai Ford Motor Company vezérigazgatója, Jim Farley tavaly a Goodwood Fesztiválon már tiszteletét tette, a rendezvényen mutatták be először a a Ford Puma Rally1-et mozgás közben a nyilvánosság számára.
Farley-t most az M-Sport központjában meg is autóztatták Rally4-es, Rally3-as és Rally2-es autó mellett a Craig Breen vezette Rally1-es autóval is.
“Soha nem volt még hasonló élményem – mondta Jim Farley az autóztatást követően. – A Ford Puma Rally1 képességeit nem lehet a tv-ben nézve megtapasztalni, ehhez be kell ülni az autóba. Hihetetlen volt ez az utazás, az eszem nehezen fogja fel a tapasztaltakat. Különleges pillanat volt. Nagyon örülök, hogy találkozhattam azzal a csapattal, akik egész életüket a sportnak szentelték, és minden pillanatban nyerni szeretnének. Pont ez a hozzáállás az, amiért a Ford részéről együtt dolgozunk az M-Sporttal.”
A Ford hivatalosan 2012 végén kiszállt a WRC-ből, azonban néhány éve segítséget nyújt az M-Sport csapatának.
Az M-Sport idei versenyzői közül Sébastien Loeb megnyerte a Monte-Carlo Rallyt, így a vb harmadik helyét foglalja el, míg Gus Greensmith a Montén és Svédországban elért ötödik helyezésével a bajnokság negyedik helyét foglalja el. Craig Breen A Montén elért harmadik helynek köszönhetően a hetedik helyen áll, míg Adrien Fourmaux-nak még nem sikerült versenyt befejeznie idén, Pierre-Louis Loubet pedig a Horvát Rallyn kezdi meg hét versenyből álló programját.
A spanyol Alberto Monarri-Carlos Cancela páros a Fafe Rally után az Azori-szigetek Rallyn is dobogón zárt az ERC Open kategóriában A Suzuki Swift R5lly S autóval.
Alberto Monarri az Azori-szigetek Rally első napján műszaki hiba miatt kénytelen volt kiállni, azonban a második napon visszatérve megszerezte az ERC Open kategória harmadik helyét, ami a szezon második dobogós eredménye volt a spanyol versenyzőnek, miután a Fafe Rallyn a kategória második helyén ért célba.
“Az első napon differenciálmű problémánk volt az Azori-szigetek Rallyn, ami miatt nem tudtunk nagyobb kockázatot vállalni a nagyobb probléma elkerülése érdekében – mondta Alberto Monarri az ERC hivatalos oldalának. – Félreálltunk a hiba miatt és a második napon álltunk vissza és akkor már sikerült minden szakaszt befejezni. Először voltam ezen a versenyen, és szerettünk volna minden szakaszt megnézni versenykörülmények között. Az első napi csalódás után a második napon már elégedettek voltunk a tempónkkal.”
“A Sete Cidades szakasz nagyon nehéz volt, ennek ellenére élveztem. Az autó megismeréséhez még több időre van szükségünk. Most még kicsit óvatosak voltunk, mert a második napon szerettünk volna minden szakaszt befejezni. Már várom a Kanári-szigetek Rallyt, és bízom benne, hogy ott sikerül probléma nélkül versenyezni.”
Alberto Monarri az ERC Open második helyét foglalja el Joan Vinyes mögött 9 pont hátránnyal két verseny után, míg a harmadik helyezett Martins Sesks 15 ponttal követi.
Az abszolút hatodik helyen végzett a Rally1 Bajnokság nyitó futamán, a Salgó Rally-n Osváth Péter, akinek ez alkalommal – Papp Tamás távollétében – Répás Zoltán diktálta az itinert a nógrádi viadalon.
„Az idei célunk, hogy minden versenyen, ahol rajthoz állunk jót tudjunk autózni. Ez nagyjából teljesült is. A Cered – Zagyvaróna egy olyan pálya, amit 100%-ig ki lehet élvezni.” Mondja a Skodás pilóta, akinek kifejezetten tetszett a szezonnyitó.
„Jó verseny volt, nem volt csúszás, flottul ment minden. Voltak apró pluszok a rendezvényben, töltött káposzta a gépátvétel előtt, szendvics nap közben, de ennek mindig így kellene mennie. Mindenesetre jó volt látni a fejlődést ezen a téren.”
Ahogy azt már a tavalyi évben megszokhattuk a dobogóért és a top 5-be kerülésért ismét késhegyre menő csata zajlott. Ezt a küzdelmet szemlélte a középmezőny elejéről a balatonfüredi pilóta.
„Nem vállaltunk extra kockázatot. Pont, amikor Hadik Bandi elesett, egy kicsit jobban rákapcsoltam, hogy megnézzük mégis mire lennénk képesek, aztán a szűk részen meg is állítottak. Ott egy kicsit jobban használtam a kocsit, de akkor sem történt semmi különleges. Olyanok voltunk, mint mikor a mentő siet valahova. Megy, nem történik semmi, csak gyorsabban odaér A-ból, B-be.”
A verseny végére azért jutott egy kis izgalom egy technikai hiba miatt:
„Az utolsó gyorson a féknyereghez bekapott egy kő és tönkre ment a fékünk. Ez okozott egy kis nehézséget, de ilyen a rali, ezt meg kell tudni oldani. Elment a pedál, mert elfolyt a fékolaj. A bal elején nem volt annyi fék, mint kellett volna, de az eredményünkre nem volt hatással. Nyilván az utolsó Cereden jobb lett volna az időnk, de nem volt olyan rettenetesen komoly befolyásolótényező. Mindent egyebévé jól éreztük magunkat és élveztük a Salgó Rally-t.”
Spanyol versenyzőkről szól a Rally Európa-bajnokság az első két verseny után, hiszen a versenygyőztesek, a szakaszgyőztesek és a verseny élén állók statisztikáját is ők vezetik.
A portugál Fafe RallytNil Solans, míg az Azori-szigetek Rallyt Efrén Llarena nyerte, ami igazán nagy öröm lehet a spanyol szurkolók számára, és reményt adhat számukra, hogy Dani Sordo visszavonulása után is lehet majd spanyol versenyzőnek szurkolni a rallysport élmezőnyében.
Az Eb szakaszgyőztesei között is élen áll Efrén Llarena 5 részsikerrel, míg Solans csak 1-gyel marad el mögötte, ugyanannyival, mint a portugál Ricardo Moura. A negyedik helyen az észt Georg Linnamae és az olasz-román Simone Tempestini három-három szakaszgyőzelemmel áll, majd a spanyol Javier Pardo, az észt Ken Torn, és az osztrák Simon Wagner 2-2 szakaszt nyerve következik, de a listára a cseh Erik Cais, a portugál Ruben Rodrigues és az olasz Alberto Battistolli is fel tudott már iratkozni.
A versenyben vezetők között a spanyol Nil Solans áll az élen 14 szakaszon át való vezetéssel, kettővel többel, mint amivel Ricardo Moura rendelkezik. Rajtuk kívül csupán Erik Cais és Efrén Llarena tudott egy-egy szakasz erejéig versenyt vezetni, a spanyol versenyzőnek pedig az az egy győzelmet is eredményezett a Rally Európa-Bajnokság Azori-szigeteki versenyén.
A pontversenyt azonban a portugál Armindo Araújo vezeti 3 pont előnnyel Efrén Llarena, és 13 pont előnnyel Nil Solans előtt.
Kalle Rovanpera rendelkezik két WRC futam után a legtöbb szakaszgyőzelemmel Sébastien Loeb és Sébastien Ogier előtt.
A Monte-Carlo Rally és a Svéd Rally 34 szakasza alatt összesen kilencen tudtak legjobb részidőt beállítani, közülük Kalle Rovanpera nyerte a legtöbbet, összesen kilencet. A finn toyotás a Montén három, míg Svédországban hat szakaszt tudott nyerni.
Rovanpera mögött Sébastien Loeb hat, míg Sébastien Ogier 5 szakaszgyőzelemmel áll, érdekeség, hogy mindkét francia legenda csupán a Montén állt rajthoz.
A szakaszgyőzelmek negyedik helyét a walesi Elfyn Evans és észt Ott Tanak foglalja el, négy-négy részsikerrel, tehát ketten sem érik el Rovanpera szakaszgyőzelmeinek számát.
A további szakaszgyőztesek közül a belga Thierry Neuville hármat, míg a brit Gus Greensmith, a finn Esapekka Lappi és az ír Craig Breen is 1-1 részsikerrel büszkélkedhet.
A verseny élén állók statisztikáját is Kalle Rovanpera vezeti, aki 11 szakaszon át vezetett egy WRC futamot, a fiatal toyotás mögött csapattársa, Sébastien Ogier 10-zel következik, míg a fordos Sébastien Loeb 8-cal a harmadik.
A negyedik helyet a toyotás Elfyn Evans foglalja el három szakaszon át vezetve, míg a Hyundai-os Ott Tanak és Thierry Neuville csupán egy szakasz erejéig tudott élen állni, ahogy a toyotás Esapekka Lappi is.
Rovanpera gyorsasági tehát az idei két versenyt követően kimagasló, a statisztikán Horvátországban lehet legközelebb változtatni.
Külföldön is megkezdte a szezont a Vogel Adrienn, Maricsek Miklós páros. A Roger Racing Team versenyzője és navigátora a 40. KOWAX Valašská Rally ValMezen a női kategóriában első, a kétkerékmeghajtásúak között pedig 24. indulóból a 12. helyen ért célba.
Gyorsan változó körülmények, extrém csúszós gyorsasági szakaszok, igazi cseh rali fogadta Vogel Adriennt és Maricsek Miklóst Valašskában. A magyar párosnak két nap alatt mindenféle időjárással volt dolga, de sem a havazás, sem a sártól síkos pályák nem fogtak ki rajtuk.
“Életemben nem találkoztam még ilyen sáros, csúszós szakaszokkal, mint amilyeneken itt kellett mennünk. Durva kihívásokkal küzdöttünk meg, Miki nagyon sokat segített, folyamatosan lökdösött át a határaimon. Szombaton végig esőben mentünk, sokat is álltunk balesetek miatt, vasárnap aztán napsütésben kezdtünk, később volt hó és eső is, de tudtunk folyamatosan alkalmazkodni. A Roger Racing Team és az Orsák Rallysport most is fantasztikus autót adott alánk” – nyilatkozta Adrienn a verseny után.
A tapasztalt versenyző, Maricsek Miklós navigátorként szintén teljesen új kihívásokkal találta szemben magát. “Új volt, hogy idegen pályákat kellett elmondanom, szükség volt a tempós beszédre, mert Adri iszonyú gyorsan ment. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen kemény versenyen vehettem részt Csehországban, ahol ennyire megbecsülik a ralit. Ezek a pályák szárazon is megpróbáltatást jelentenek, hát még így, esőben. Most már biztosan ki merem jelenteni, hogy navigálni nagyobb feladat egy sofőrnek, mint vezetni” – mondta a céldobogónál Maricsek Miklós.
Vogel Adrienn és Maricsek Miklós legközelebb az április végi Dunakanyar Rally-n áll rajthoz.
Jari-Matti Latvala annak ellenére, hogy második éve látja el a Toyota Gazoo Racing csapatmenedzseri teendőit, nem hagyott fel az aktív versenyzéssel és legközelebb Spanyolországban fog indulni egy Celicával.
Jari-MattiLatvala 2021 óta látja el a Toyota Gazoo Racing csapat csapatmenezseri teendőit, azonban ennek ellenére is marad ideje néha versenyen indulni. Tavaly négy finn rallyn indult Juho Hanninen navigálásával egy Toyota Celica GT-4-gyel, majd idén az Artic Rallyn bár motorhiba miatt ki kellett állnia, a TGS Rallin már nyerni tudott.
Latvala legközelebb májusban ismét versenyen indul, mégpedig Spanyolországban.
“Májusban szeretnék indulni a spanyol Hoznayo Rally festival rendezvényen – árulta el Latvala a Rallit.fi oldalnak. – Ez egy Rally Legend stílusú verseny, és megígértem a szervezőknek, hogy ott leszek. Sajnos a finn Historic Rally Trophy versenyein nem sok esély van idén az indulásomra, mert töröltek a sorozatból versenyt, és időm sem sok van. Kenya előtt egy héttel azonban lesz az Ostrobothnia Rally, melyen elképzelhető, hogy indulunk Finnországban Juho Hanninennel.”
A Toyota csapatmenedzserének édesapja, Jari Latvala korábban szintén egy Toyotával versenyzett a Historic Rally Európa-bajnokságon, de 2020-től kezdve csak finn historic versenyen áll rajthoz.
A 65 éves finn versenyző kétszer indult a pécsi Mecsek Rallyn is, azonban sem 2018-ban, sem pedig egy évvel később nem tudott célba érni a magyar versenyen.