Kezdőlap Blog Oldal 1465

Hertlik Donoven élete első és legrövidebb enduro versenye 

0

Nagy várakozással készült a Tamásiban rendezett enduro Európa-bajnoki viadalára a magyar endurocross egyik legjobbja, Hertlik Donoven – áll a Korda Racing által kiadott közleményben.

A korábbi háromszoros magyar bajnok motoros számára hamar véget ért sajnos a sportágban való bemutatkozása, ugyanis a második kör cross tesztjén történt kicsúszása miatt olyan sérülést szenvedett a motorja, hogy fel kellett adnia a további versenyzést. A Korda Racing versenyzője ugyanakkor úgy véli, így is rengeteget tanult a hétvégén.

Noha remekül indult Hertlik Donovennek az idei endurocross bajnoki szezon – a harmadik helyen végzett az idénynyitón –, úgy tűnik, a szerencse elpártolt tőle. Előbb egy betegség miatt nem tudott elindulni a bajnokság második fordulójában, majd az elmúlt hétvégén a Tamásiban rendezett enduro Európa-bajnoki futamon esett ki nagyon bíztató kezdetet követően.

„Életem első enduro viadalán rögtön egy erős mezőnyben mutathattam volna meg magam. A meghívásos futamban állhattam volna rajthoz, ám a második kör cross teszten sajnos az egyik kanyarban elcsúsztam, és nekimentem egy pályaszéli karónak, ami beakadt a benzincsövembe, és kitépte az injektorból.

Fotó: Korda Racing

Nem tudtam folytatni, holott a harmadik helyen álltam… Így én már akkor túl voltam életem első és legrövidebb enduro Eb-futamán, amikor az igazándiból el sem kezdődött. A történtek ellenére nem vagyok elkeseredett, ugyanis legalább volt alkalmam megtapasztalni, milyen is egy ilyen komoly nemzetközi viadalon egy versenyhétvége” – állította Donoven.

A Korda Racing csapattulajdonosa szerint versenyzőjének hatalmas pechje volt, de őszintén reméli, hogy legközelebb már a futamon is képes lesz hasonló eredményre, mint most a szabadedzésen. 

„Igazán kicsi hiányzott ahhoz, hogy Donoven az Eb-mezőnyben is maradandót alkosson. Számára új terepen is bizonyított, és ha csak egy kicsit szerencsésebb, a motor nem sérül meg. Addig igencsak versenyképes volt, így biztos vagyok abban, hogy a megsérült benzincső egy remek nemzetközi sikertől fosztott meg minket” – jelentette ki Korda Erik csapattulajdonos. 

A hétvégén rajtol a legrangosabb FIA gokart sorozat

0

A portugáliai Portimaóban veszi kezdetét a négy futamból álló gokart Európa-bajnokság. Mivel a világbajnokság az ősszel egyetlen futamból áll, az Eb tekinthető a legrangosabb FIA sorozatnak. A szezonnyitóra három magyar nevezett, de csak ketten tudnak rajthoz állni. 

A magyar sikerek után egyre többen tudják, hogy a gokartozás világában az olasz WSK a legrangosabb sorozat, de még ők is szünetet tartanak, hogy a mezőny az FIA Európa-bajnokságon mérkőzhessen meg. 

Az Eb-n nincs sem Micro, sem Mini kategória. A legfiatalabbak az OK Juniorban (OKJ) versenyezhetnek, az OK már elvileg felnőtt kategória, ahol 14 évestől idősebbek indulhatnak. 

Létezik még az Eb-n a KZ, a KZ2 és az Academy kategória, de ők külön verseny hétvégeken mérkőzhetnek meg. 

Portimao
Fotó: DPK Racing // Hideg Team

A hétvégén Portimaóban veszi kezdetét az Európa-bajnokság, amely előtt két hétig teszttilalom van a pályán. Tulajdonképpen ezért szervezik a Champions of the Future sorozatot, amelynek a versenyei két héttel az Eb-futamok előtt, ugyanazon a helyszínen zajlanak. 

Két hete láthattuk Hideg Ádámot és Molnár Martint az OKJ kategóriában, illetve Krózser Menyhértet OK-ban Portugáliában versenyezni. Mind a hárman neveztek az Eb-re is, ám Menya influenzás lett, így ki kell hagynia a szezonnyitót. 

Pedig nagyon sok munkát tett a Champions of the Future és az Eb-futamain használ MG gumik kitapasztalásába, ami most kifizetődhetne neki. Ezúton is gyógyulást kívánunk!

Fotó: MHH Kart Team

Hideg Ádám és Molnár Martin azonban ott lesznek a mezőnyben. Mind a két fiatal magyar az élmezőnybe tartozik, úgyhogy komoly eredményeket várhatunk tőlük. 

A verseny után gyorsan fognak pakolni a csapatok, mert a következő hétvégén már a spanyolországi Zuerában rendezik a Champions of the Future következő futamát, majd rá két héttel, április 28–május 1-je között az OKJ és OK mezőny második Eb-futamát. 

Mindkét gokart bajnokság harmadik és negyedik fordulója a svéd Kristianstadban és az olasz Franciacortán lesz június és július elején. 

Ilyen is csak Zsírpapával fordulhat elő

0

A Salgó Rallyn kategória negyedik helyezést szerezett Zsírpapa és Mészáros Sándor, Lada VFTS-sel, ám az eredményük a céldobogó után veszélybe került, amit végül a legádázabb ellenfél segítségével sikerült elhárítani. 

Véletlenül futottam össze Zsírpapával egy kávéra a Salgó Rally után, hogy jól megvitassuk a versenyt és megváltsuk a világot. Eközben árulta el, hogy az utolsó pillanatban milyen veszélybe került az eredménye. 

„Képzeld el, felállunk a dobogóra, ünnepelünk, megköszönjük a szponzoroknak, a szurkolóknak, puszi a csajoknak, visszaülünk a kocsiba, megyünk be a parc fermébe, egyszer csak megáll, de mint a szög. Mondom, mi a fene lehet? Szállnék ki, de akkor már ott volt Foczkó Ákos szervize, tépik fel a gépháztetőt, mondják Papa, indítózz. 

Indítózok, semmi. Mégegyszer indítózok, azt mondják, te Papa, ebben nincs benzin. 

Hát persze, hogy nem volt benne, mert Foczkónak volt valami gyíkja, és így előttük voltunk az utolsó gyors előtt. Gondoltam, nehogy már megelőzzön, úgyhogy úgy letoltam az utolsó gyorson, hogy az AC kiszívott minden csepp benzint a tankból. 

Mondjuk így is megvert negyven másodperccel, de képzeld el, mi van, ha nem nyomom neki. Erre hol fogy ki a benzin? Foczkóék szervize előtt. 

Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Na de várjál, mert kiszállni sem tudtam, már hozták a hordót és nyomták bele a benzint. 

Ott tekerik, akkor érkezett meg Hangodi Zoli a busszal. Tudod, (Hangodi) Bendegúz apja. Hú, de jól ment most is a kisgyerek a Peugeot Kupában, hatalmas tehetség, nagyon bírom a kiscsávót. Ha találkozunk, már ötven méterről integet, hogy szia Zsírpapa!

Na szóval rohan oda Zoli, hogy mi van Zsírpapa, láttam, megállt az autód, hoztam a buszt, hogy behúzzalak. Mondtam neki, hogy már megvan a hiba, tankoljuk. 

Beálltunk a parc fermébe, megyek vissza Foczkóékhoz, akkor már ott volt Ákos is, ki akartam neki fizetni a benzint, amit beletankoltak a kocsiba, de nem engedte, ő is csak röhögött rajta. 

De érted? Ilyen emberek vannak a rallyban. Kérsz még egy kávét?“

Nem, nem kértem, de lehet, hogy egész véletlenül majd megint Zsírpapa felé járok, mert bár rövid ideig beszélgettünk, de azt hiszem kivételesen, tényleg sikerült megváltanunk a világot. 

Ostberg: A Magyar Bajnokság az elsőszámú idén 

0

Mads Ostberg a hétvégi mexikói Nemzetek Rallyja után elárulta, idén a Magyar Rally Bajnokság lesz számára az első számú, WRC2-es indulása egyre haloványabb. 

2020 WRC2-es világbajnoka, valamint a tavalyi év második helyezettje, Mads Ostberg a hétvégén elindult a mexikói Nemzetek Rallyján, majd a következő hétvégén az olasz Sanremo Rallyn, melyen a Salgó Rallyn aratott győzelem után a Boldogkő Rallyra készül. 

“Hétvégén én is indulok Sanremoban, ahol Craig Breen is, aki egy gyári WRC pilóta – mondta Mads Ostberg a Dirtfishnek. – Craig háromszor indult már ezen a versenyen, míg én most fogok először, ennek ellenére próbálok vele harcolni. Megszeretném mutatni, hogy mire vagyok képes, amire nagyon jók az ilyen egyszeri alkalmak.” 

Mexikóban Adrien Fourmaux-t legyőzve a leggyorsabbnak bizonyult a norvég versenyző. 

“Nagy dolog, hogy Adrien Fourmaux-nak, aki egy gyári versenyző, kilométerenként majdnem egy másodpercet adtunk szakaszonként Mexikóban. Nagyon jó versenyt zártunk, és fontos volt, hogy megmutassuk ellene a tempónkat. A gyorsaságunk továbbra is jó, és képesek vagyunk WRC pilóták ellen is nyerni.” 

A norvég versenyző a mexikói versenyt követően elárulta, idén a Magyar Bajnokság számára az elsődleges. 

“Idén a Magyar Rally Bajnokság az elsőszámú nekünk. Néhány versenyen még rajthoz állunk máshol, talán a Rally Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is tudunk versenyezni, de nem teljes szezont.” 

Ostberg tavaly Magyarországon a harmadik helyet szerezte meg. 

Kiss Norbi rallyautóba ül és legálisan is ugrathat

0

Szinte hihetetlen, de háromszoros kamion Európa-bajnok versenyzőnk, Kiss Norbi még soha életében nem ugratott versenyautóval, így nem is meglepő, hogy az április 18-i Legendák Tornáján ezt várja a legjobban. 

„Lesz az ugrató a pályán?“ – kérdezett vissza Kiss Norbi, miután elmondtam, milyen témában szeretnék vele beszélni. Lesz – válaszoltam. 

„Az jó! – csillant fel a szeme – A kamionnal mentem már a RabócsiRingen, a rally Eb prológján, de azzal nem ugrattam, a rallyautóval viszont végre kipróbálhatom. Még soha sem ugrattam versenyautóval.“

Ezen meglepődtem, de persze csak egy rally újságírónak lehet újdonság, hogy a pályaversenyeken nem ugrálnak az autókkal. 

„Legalábbis legálisan nem. Egyszer a SEAT Kupában, a PannóniaRingen a négyes kanyart átugrattam. Ott repültem rendesen, átcsúsztam a pálya másik felére. Még a leömlő is letört. Így már ugrattam, de legálisan még nem“ – nevet Norbi. 

Arról már többször mesélt a Rally Cafénak, hogy szereti a rallyt és hogy szívesen kipróbálná. 

„Kíváncsi vagyok rá, bár a RabócsiRingen inkább a pályaversenyzéshez leszünk közel, nem az erdőben kell menni. Talán tudom hasznosítani az Astra Kupa és a SEAT Kupa tapasztalatait, meglátjuk.“

Pályaversenyző révén, az ember azt gondolná, hogy a Legendák Tornája három járműve, a Renault Clio Rally5, a BMW driftautó és a gokart közül az utóbbi áll hozzá a legközelebb, de nem. 

„Eddig csak bérgokarttal mentem, versenygokarttal nem. Nem igazán az én műfajom. Nagy is vagyok hozzá és a bérgokartoknál nagyrészt gázelvétellel be tudsz kanyarodni, nem kell féktávot venni, pedig én pont azt szeretem a legjobban a versenyzésben.“

A driftről az jutott eszembe, hogy Norbi a versenykamionnal jókora fánkot rajzolt a Hungaroring egyes kanyarjába, úgyhogy talán a drift sem állt tőle olyan messze. 

„A kamion azért más, azzal könnyebben lehet driftelni. Tökölön vezettem már driftautót, csúsztam vele keresztbe, de az nem ugyanaz, mint amikor egy pályára kell ráillesztened az autót. 

Sok újdonság lesz számomra is, de ezek az autók is csak négy keréken gurulnak. Szeretem az autósport minden szakágát, úgyhogy örülök, hogy részt vehetek egy ilyen rendezvényen.“

A Legendák Tornájáról itt találtok még több információt, kedvezményes árú, elővételes jegyet pedig itt tudtok venni.

A Hyundai és az M-Sport is tesztelt már – videó

0

A közelgő Horvát Rally előtt már a Hyundai Motorsport és az M-Sport is tesztelt Thierry Neuville-el és Ott Tanakkal, valamint Craig Breennel hétfőn. 

A Monte-Carlo Rally és Svéd Rally után április 21-24. között következik a Rally Világbajnokság harmadik versenye, a Horvát Rally. 

A szezon első teljesen aszfaltos versenye előtt hétfőn a Hyundai Motorsport Thierry Neuville-lel és Ott Tanakkal, míg az M-Sport Craig Breennel tesztelt. 

A Vrbovsko környékén tesztelő Thierry Neuville tavaly a harmadik helyet szerezte meg Sébastien Ogier és Elfyn Evans mögött Horvátországban, míg a szezont a harmadik helyen zárta. A belga versenyző számára az idei év egy hatodik helyezéssel kezdődött a Monte-Carlo Rallyn, majd a Svéd Rallyn a második helyezést érte el, így a vb pontversenyben 14 pont hátránnyal Kalle Rovanpera mögött a második helyen áll. 

Craig Breen tavaly még a Hyundai versenyzőjeként a nyolcadik helyen zárta a horvát versenyt, majd az év végi nyolcadik helyezés után az M-Sporthoz igazolt, ahol azonnal egy harmadik helyezéssel kezdett a Monte-Carlo Rallyn, majd még egy pontot gyűjtve Svédországban a pontverseny hetedik helyéről várja a Horvát Rallyt. 

A Toyota Gazoo Racing versenyzői szintén a napokban kezdik el a felkészülést a Rally Világbajnokság harmadik versenye előtt. 

A Horvát Rallyn 20 gyorsasági szakasz és 291,84 km versenytáv vár a 66 nevezőre, akik között Bútor Róbert és László Zoltán is jelen lesz. 

Wheatley: Neuville és Fourmaux balesete után megkönnyebbültem 

0

Az FIA rally igazgatója, Andrew Wheatley elárulta, megkönnyebbült Thierry Neuville tesz, és Adrien Fourmaux Monte-Carlóban bekövetkezett balesete után, mert bebizonyosodott, hogy az FIA jó munkát végzett a biztonság terén. 

Az FIA Rally Világbajnokságon idén új autókat, hibrid járműveket vezetett be, melyeket Andrew Wheatley állítása szerint továbbra is tanulmányoznak, de biztonság terén már látja, hogy jó munka lett elvégezve. 

“Jelenleg minden nap olyan, mintha iskolában lennénk – mondta az FIA rally igazgatója a WRC hivatalos oldalának. – Nagyon sok az újdonság a WRC-ben. Új autók, új biztonsági ketrecek, a hibrid egységek, és fenntartható üzemanyag. Emellett a szabályok is változtak. A legnagyobb változást a hibrid rendszer jelenti, az elmúlt 20 év során ez a legnagyobb változás. Mindennap egy új kihívást jelent, de az autógyártók jó munkát végeztek. A járművek teljesítménye megdöbbentett minket.” 

Az FIA sok munkát fektetett az új autók biztonsági megoldásaiba, Wheatley elárulta, hogy megkönnyebbült, amikor látta Thierry Neuville szezon előtti teszt, valamint Adrien Fourmaux Montén bekövetkezett balesetét a Hyundaijal és Forddal, hogy a versenyzők nem sérültek meg. 

“A WRC korszakban összesen 127 WRC semmisült meg, így láthattuk, hogy egy baleset terén mi történik. Öt biztonsági keret is meg lett semmisítve ezeken kívül, és láttuk, hogy a biztonsági megoldások mennyire működnek. Ezek alapján alakítottuk ki a gyártókkal együttműködve a jelenlegi autók biztonságát, és Neuville, valamint Fourmaux balesete után megkönnyebbültem, hogy ezek a megoldások működnek.” 

Wheatley szerint fontos lenne, hogy az FIA és a gyártók gyorsan eldöntsék, hogy 2025-től milyen technológiát fognak használni. 

“Az autóipar gyorsan fejlődik. A mi dolgunk, hogy az érdekelt gyártókkal gyorsan kitaláljuk, hogy a változásokat miként tudjuk alkalmazni a rallysportban. Jó alapunk van a hibrid technológia jövőben való folytatásához. Azt gondolom, hogy csak kisebb változtatásokat kell majd eszközölnünk. A legnagyobb kérdés, hogy az erőforrás terén mit fogunk használni.” 

Az erőforrás terén elektromos és hidrogén alapú megoldás is szóba jött 2025 után. 

Fourmaux: Felkészülésnek tökéletes volt 

0

Adrien Fourmaux a mexikói hegyek murvás pályáin készült az aszfaltos Horvát Rallyra, mely talán nem ideális, de a francia versenyző mégis tökéletesnek érzi. 

Az M-Sport francia versenyzője rajthoz állt a hétvégi Nemzetek Rallyján Mexikóban, ahol először indult.  

A versenyen az indulók saját nemzetük sikeréért harcoltak és végül Európa csapata nyert Norvégia és Franciaország előtt. 

Adrien Fourmaux csapattársa eredetileg az 1994-es világbajnok Didier Auriol lett volna, akinek azonban a rajt előtti estén haza kellett repülnie Mexikóból. Auriol helyét Felipe Suberville vette át, aki francia útlevéllel is rendelkezik.

A Ford Fiesta Rally2-vel induló Fourmaux a pályán a második helyet szerezte meg Mads Ostberg mögött, így jónak értékelte a versenyt.

“Nagyon jó volt először versenyezni a mexikói szakaszokon – mondta Fourmaux a WRC hivatalos oldalának. – Sokat tanultam az itteni pályákon való vezetésről. A legfontosabb, amit észrevettem, hogy a Monte és a Svéd Rally után Dél-Franciaországban, melegben kell edzenem és készülnöm a következő versenyre. Meleg időben kell kerékpároznom. “ 

A francia versenyző szezonja nem indult jól a Rally Világbajnokságon, hiszen a Monte-Carlo Rallyn hatalmasat esett, míg Svédországban műszaki hiba miatt volt kénytelen kiállni. 

“Nagyon hasznos volt a mexikói versenyen autóban töltött idő. Nagy a szünet Svédország és Horvátország között, így ez a verseny jó lehetőség volt ismét arra, hogy versenyezzek.” 

Battistolli: Szerencse és szerencsétlenség egyben 

0

Alberto Battistolli és Simone Scattolin nagyon szerencsés volt az Azori-szigetek Rallyn, hogy autója nem sérült meg nagyon a Power Stage-n, amikor egy elágazásban felborult. 

Alberto Battistolli a hatodik helyért harcolt az Azori-szigetek Rally Power Stage szakasza előtt, azonban a versenyzáró szakaszon egy elágazásban felborult és végül a nézők segítsége is kellett, hogy a kilencedik helyet megszerezze. 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az autó nem sérült meg nagyon. 

“Egyszerre voltunk szerencsések és szerencsétlenek – mondta az olasz versenyző a Rally Európa-bajnokság hivatalos oldalának. – Szerintem a felfüggesztés és hajtókar sérült meg a borulásnál, de az autó nagyjából egyben maradt. Sok munkát követően a jövő héten már kész is lesz az autó, így a Kanári-szigetek Rallyn biztosan tudunk indulni.” 

A borulás rendkívül alacsony tempónál következett be. 

“Nem tudjuk, hogy műszaki hiba okozta-e a borulást, vagy valami más, hiszen 20 km/h-val haladtunk. Nagyon furcsa eset volt. Ugyanakkor a szakaszok csodálatosak voltak, még sosem vezettem ilyen szép szakaszokon.” 

Alberto Battistolli két verseny után a Rally Európa-bajnokság kilencedik helyén áll, köszönhetően a Fafe Rallyn elért 5., és mostani kilencedik helyezésnek. 

Az olasz versenyző hatalmasat fejlődött a tél során, hiszen az idei szezon előtt a legjobb eredménye az Európa-bajnokságon a 12. hely volt, melyet a tavalyi Rally Hungary-n ért el. 

Ostberg: Nagyon szórakoztató verseny volt 

0

Mads Ostberg bár a leggyorsabb volt a mexikói Nemzetek Rallyján, Norvégia végül Európa mögött a második helyen zárt. A Salgó Rallyt nyerő 2020-as WRC2 világbajnoknak nagyon tetszett a rendezvény. 

Mads Ostberg 14 szakaszt nyerve a 16-ból, egy defekt után 5,8 másodperccel nyerte meg a Nemzetek Rallyját a francia Adrien Fourmaux előtt. 

A norvég csapatot végül legyőzte Európa csapata, ennek ellenére Ostberg jól szórakozott a versenyen. 

“Nagyon szórakoztató verseny volt – mondta Mads Ostberg a rendezvény végén. – Természetesen jó lett volna, ha Norvégia nyer, de ez igazán nehézé vált, amikor vasárnap reggel Eyvind Brynildsen autója nem indult el. Én azonban nagyon élveztem a hétvégét, jó volt ennyi szakaszt nyerni, és nagy előnyre szert tenni. Különösen jó érzés nyerni úgy, hogy Adrien Fourmaux-t előztem meg, aki gyári vb csapatban versenyez.” 

Mads Ostberg hat év után tért vissza a Mexikó Rally pályájára és helyszínére, ahol hetedszer állt rajthoz. A norvég versenyző legjobb eredményét a WRC mezőnyben 2015-ben érte el Mexikóban, amikor második lett a Citroennel, míg 2016-ban már Forddal szerezte meg a harmadik helyet. 

Adrien Fourmaux a Horvát Rallyra készülve állt rajthoz Közép-Amerikában, ahol először versenyzett. 

A Nemzetek Rallyjának harmadik helyét Benito Guerra jr szerezte meg, míg a nemzetek között Franciaország csapata lett a harmadik.