Nem jól kezdtek Mads Ostberg riválisai a Zemplén Rallyn, ahol Velenczei két defektje mellett szinte semmiségnek tűnik, hogy Vincze Ferenc autója nem lett jól beállítva. Csomós Miklós szakaszt nyert, majd kétszer forgott.
Két szakaszt teljesített már a Zemplén Rally Rally1-es élmezőnye, mely után Mads Ostberg már 10 másodperc előnnyel rendelkezik a második szakaszt megnyerve Vincze Ferenc előtt, akinek autója nincs jól beállítva és nem tapad eléggé az úton.
Csomós Miklós megnyerte a nyitó szakaszt, azonban a másodikon kétszer megforgott, így fél perc hátrányba került.
Ostberg bajnoki riválisaként várhatta a szezonzárót Vincze Ferenc mellett Velenczei Ádám is, aki a héten elárulta, hogy nem igazán fekszenek számára a verseny pályái, talán ennek is köszönhető, hogy az első szakaszon lassú defektet szedett össze, míg a másodikon már gyorsabb defektet, így már 2 és fél perc a hátránya.
Bővebb összefoglalóval a harmadik szakaszt követően jelentkezünk.
Zemplén Rally1, állás 1 szakasz után 1 #1 Mads Ostberg / Jonas Johansson (NOR / SWE) Citroen C3 Rally2 13:45.2 2 #2 Vincze Ferenc / Németh Gergely Skoda Fabia Rally2 evo +10.0 3 #4 Csomós Miklós / Nagy Attila Skoda Fabia R5 +31.6 4 #9 Bodolai László / Deák Attila Ford Fiesta Rally2 +40.8 5 #3 Klausz Kristóf / Kertész Krisztián Skoda Fabia Rally2 evo +42.0 #5 Velenczei Ádám / Vánsza Zsolt Skoda Fabia Rally2 evo +2:28.0
Mick Schumacher egyértelműen nem hozta ki a lehetőségeiből a legtöbbet a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, de a dolgok mögé nézve kiderül, hogy a csapata is hozhatta volna jobb helyzetbe.
Amikor egy pilóta az utolsó helyen végez az időmérő edzésen, miközben a csapattársa megszerzi a pole pozíciót, azt általában nem kell és nem is lehet megmagyarázni. Mick Schumacher nem is próbálta, és a brazíliai kvalifikáció után bevallotta, hogy alighanem nem jól mérte fel a tapadási viszonyokat a Q1 végén, amikor a 7. helyen továbbjutó Kevin Magnussentől közel 2,5 másodperccel elmaradva az utolsó helyen végzett és kiesett.
„Úgy éreztem, hogy rendben volt a kör, érzésre volt benne elég ahhoz, hogy továbbjussunk vele, de mint az látható, utolsó lettem. Ez egy kicsit összezavar. Úgy tűnik, talán alábecsültem a tapadást. A pálya eléggé nedvesnek tűnt, de talán nem volt annyira, mint gondoltam. Nagyon frusztráló, mert szerintem jó autónk volt. Mindez azt jelenti, hogy szombaton kicsit nehezebb dolgom lesz, de még semmi sincs lefutva, úgyhogy továbbra is optimista vagyok” – nyilatkozta az F1 TV-nek a német.
Noha Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke a részletek ismerete nélkül nem akarta behatóan értékelni Schumacher teljesítményét, azt elmondta, hogy „Nem hiszem, hogy [Schumacher] megfelelően ráérzett, és nem tudta, milyen tempót menjen, így egyszerűen túl lassú volt. Máskülönben fantasztikus munkát végzett a Q1-ben addig a körig” – utalt arra, hogy Schumacher a negyedik helyen állt, mielőtt a mezőny elkezdte feltenni a slick gumikat.
Schumacher és Magnussen között most óriási volt a különbség Fotó: Andy Hone / LAT Images
Steiner még hozzátette, hogy Schumacher vélhetően „nem akart túl nagy kockázatot vállalni a változó körülmények között”, a Sky Sports-nak pedig elmondta, hogy „a sprinten a lehető legtöbb pozíciót kell javítania, hogy vasárnap jó helyről indulhasson. Aznap több pontot lehet szerezni. Ma szerintem kicsit túl sokat hezitált, hogy összerakjon egy kört, miután slick gumira váltottunk. De láttuk, hogy még innen is mit lehetett elérni ma.”
Schumachernek nem voltak elég melegek a gumijai
Azt nem lehet elvitatni, hogy Schumacher nem ment elég gyors kört, és Kevin Magnussen jobb munkát végzett nála, hiszen mindkettejüknek két slick gumis gyorskör állt a rendelkezésére, amelyek során a dán 2,5 másodperccel jobb időt autózott a csapattársánál.
Schumacher fedélzeti kamerás felvételeit és bokszkiállását megnézve ugyanakkor pontosabb képet is kaphatunk a történtekről. Mivel sokakkal ellentétben kimentek egy második próbálkozásra is új intermediate szetten, a Haas versenyzői az utolsók között hajtottak a bokszba slick abroncsokért (Schumachernél csak Sainz és Cunoda jött ki később, de közvetlenül a német után, míg Magnussen utolsóként érkezett az egész mezőnyből).
Ezzel önmagában nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen nem volt annyi idejük felmelegíteni a lágy gumikat, mivel kevesebb kör állt a rendelkezésükre, mint a legkorábban kiállóknak. Magnussen azonban megmutatta, hogy egy felvezető és egy gyorskör is bőven elég volt ahhoz, hogy top 10-es időt lehessen autózni rajtuk. De akkor Schumachernek miért nem ment?
A szabadedzésen még Magn ussen előtt végzett a német Fotó: Zak Mauger / LAT Images
Amellett, hogy alighanem tényleg túlságosan óvatos volt (ami abból a szempontból érthető, hogy az előzmények ismeretében a legrosszabb, ami történhetett volna, hogy összetöri az autót), Schumacher kettő helyett csak egy gyorskört ment, a felvezető körében ugyanis nem tudta kellően felmelegíteni az abroncsokat, ezért úgy döntött, hogy az első gyorsköre helyett még egy felvezető kört tesz meg.
A német pilóta fedélzeti kamerájából kiderül, hogy a kilences kanyarban a külső, nedves ívre húzódva elengedte Ocont és Vettelt, ami után kis híján megpördült a kanyarkijáraton, majd a 11-es kanyar bejáratán is. A 13-as kanyarban próbálta agresszívan melegíteni az első gumikat, de az elengedések miatt annyira visszahűltek az abroncsai, hogy amikor a mérnöke a fülére szólt, hogy nyomhatja neki, azt válaszolta, hogy túl hidegek a gumik, és megtesz még egy felvezető kört. Hogy ennek a körnek a végére sikerült-e megfelelő hőfokra hozni a Pirelliket, azt adatok hiányában nem tudjuk, de mivel a 13-as kanyar kijáratán, a célegyenesre vezető padlógázas szakaszra kigyorsítva ismét megcsúszott, feltételezhetjük, hogy nem.
Eközben Magnussennek nem kellett félrehúzódnia a bokszból kivezető körében, mérnöke, Mark Slade pedig külön kiemelte neki a rádióban, hogy nagyon keményen nyomja neki, hogy felmelegítse a gumikat.
A csapat is adhatott volna még egy kört Schumachernek
Amit pedig a Magnussen pole-ját ünneplő Haastól senki nem említett meg, az az, hogy azért nem végeztek tökéletes munkát ők sem, ugyanis amikor Schumacher behajtott a bokszba intermediate gumikon, a szerelői nem álltak készen a kerekekkel, ami miatt a német pilóta 1 perc 9 másodpercen át (!) vesztegelt a garázs előtt, mire feltették neki a piros oldalfalú Pirelliket, és útjára engedték őt.
És mivel, amikor Schumacher elkezdte az utolsó mért körét, 35 másodperc volt hátra a Q1-ből, a több mint egy perces malmozás nélkül lett volna ideje még egy körre, immár teljesen üzemmeleg gumikon. Hogy ez elég lett volna-e a továbbjutásra, azt nem tudjuk, de mindenképpen segített volna a németnek, akinek bokszutcai várakozását egyébként Magnussen közvetlen mögötte állva nézte végig, és mivel a dán is veszített 44 másodpercet (és 31 másodperccel a Q1 vége előtt kezdte az utolsó gyorskörét), a kényszerpihenő nélkül neki is lett volna lehetősége még egy körre.
A második napon sem dőlt el, hogy kinyeri a Japán Rallyt. Thierry Neuville és Elfyn Evans hatalmas csatát vívott szombaton, míg Kalle Rovanpera két hiba után feladta és tesztelni kezdett.
Szombaton öt normál gyorsasági várt a Japán Rally mezőnyére, a napot pedig két városi, murvás szuperspeciál zárta volna, azonban a szurkolók miatt csak egyszer tudták teljesíteni a szakaszt.
Elfyn Evans 3 másodperc előnnyel vezetett az első nap után Thierry Neuville előtt, míg Kalle Rovanpera 5.1 másodperces hátránnyal volt a harmadik.
A második nap első öt szakaszán kiélezett csata zajlott Evans és Neuville között, teljesítményük közel azonos volt és azonosan változott. Az utolsó normál szakaszon, azonban Elfyn Evans autójának eleje instabil lett, így Neuville közel hat másodperccel volt gyorsabb, ami a belga Hyundai versenyző első helyét eredményezte 2 másodperc különbséggel. Ezt a különbséget pedig Neuville a napzáró szuperspeciálon megduplázta, hétvégi első szakaszgyőzelmét szerezve.
Kalle Rovanpera igen rossz napot zárt, az idei világbajnok már a nyitó szakaszon sziklafalnak ütközött, ami miatt defektje is lett, és megállt kicserélni. A második szakaszon újabb defektet szedett össze, azonban ekkor már nem állt meg kereket cserélni, de így is jelentős időt vesztett mire célba ért. A finn toyotás idén még nem szerzett két defektet egymás után. Az elvesztett idő miatt pedig úgy döntött, hogy a folytatásban inkább tesztelni fog, különböző beállításokat próbált ki, ezért messze elmaradt a riválisok tempójától, ráadásul kétszer is elkésett, így a kapott 1:40 perces büntetés, valamint a korábban elvesztett idő miatt a tizen kívül zárta a napot.
Mindez azt is eredményezte, hogy a Toyota már csak Evansben bízhat a győzelmet illetően.
Ott Tanak küzdött a nehéz pályákkal, azonban Rovanpera problémái miatt mégis a harmadik helyre tudott lépni, de hátránya jelentős a győzelemért vívók mögött, de előnye is nagy a negyedik helyen álló Takamoto Katsuta előtt.
Sébastien Ogier a pénteki defekt után az ötödik helyre tudott lépni, megelőzve Gus Greensmith-t, aki a negyedik szombati szakaszon szervokormány problémával küzdött.
Az M-Sport csapatában szombaton visszatért Craig Breen a pénteki baleset után, és ezúttal minden szakaszt teljesíteni tudott.
A WRC2-ben Emil Lindholm vette át a vezetést, aki szombaton jóval gyorsabb volt Sami Pajarinál, míg Teemu Suninen műszaki hibával küzdött. Az idei WRC2 junior világbajnok így nagyon közel került a WRC2-es vb címhez is, hiszen előnye több mint megnyugtató a vasárnapi eső előtt Pajari és a harmadik helyre lépő Grégoire Munster előtt.
Japán Rally, állás 13 szakasz után 1 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 1:51:28.3 2 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +4.0 3 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +39.9 4 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:04.5 5 #1 Sébastien Ogier / Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +2:46.7 6 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +3:25.4 7 #21 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +4:54.1 8 #23 Sami Pajari / Enni Malkönen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +5:41.7 9 #24 Grégoire Munster / Louis Louka (LUX / BEL) Hyundai i20 N Rally2 +5:54.3 10 #22 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +5:56.5 (0:50) 11 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +6:41.7 (1:40) 12 #29 Heikki Kovalainen / Sae Kitagawa (FIN / JPN) Skoda Fabia R5 +6:55.8
Időterv (magyar idő szerint) 2022 november 10., csütörtök 01:01 SH Kuragaike Park Reverse 2.80 km Neuville 2:04.6 09:38 SS1 Kuragaike Park 2.75 km Ogier 2:07.0 / 1. OGIER, 2. Breen / 3. Tanak
2022 november 12., szombat 00:08 SS9 Lake Mikawako 1 14.74 km Ogier 10:26.5 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Tanak 01:03 SS10 Shinshiro City 7.08 km Tanak 3:31.5 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Tanak 04:37 SS11 Nukata Forest 2 20.56 km Ogier 14:06.9 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Tanak 05:38 SS12 Lake Mikawako 2 14.74 km Ogier 10:18.2 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Tanak 08:28 SS13 Okazaki City SSS 1 1.40 km Neuville 1:18.8 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Tanak 08:41 SS14 Okazaki City SSS 2 1.40 km TÖRÖLVE
2022 november 13., vasárnap 00:08 SS15 Asahi Kougen 1 7.52 km 01:12 SS16 Ena City 1 21.59 km 02:10 SS17 Nenoue Plateau 11.60 km 03:48 SS18 Ena City 2 21.59 km 06:18 SS19 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7.52 km
Kevin Magnussen csodaszámba illő pole pozíciója után ő és Günther Steiner csapatfőnök is úgy érzi, hogy nem a szerencsének köszönhetik a Haas történetének, illetve a dán pilóta pályafutásának első időmérős győzelmét.
„Ez olyan dolog, amiről az ember már álmodni is fél – nyilatkozta a pole-t pályafutása legjobb élményének nevező Günther Steiner a Sky Sportsnak. – Az egész csapat keményen próbálkozik hét éve [hogy elérjen valami hasonlót], és aztán a körülmények lehetővé teszik, hogy véghezvigyük ezt. Ugyanakkor nem a szerencsén múlt. Jól megérdemelt eredmény a versenyző részéről és amiatt, hogy a csapat a megfelelő gumin volt a megfelelő időben, Kevin pedig szállította a kört, amikor szükség volt rá.”
„Igen, ő hajtott ki először a pályára és emiatt előnyben volt, abból viszont hátránya származott, hogy nem volt kihez mérnie magát. Odarakta a kört, úgyhogy amikor lehetőség adódik, ki kell tudni használni azt, mi pedig ezt tettük.”
„A megfelelő időben a tökéletes kört autózta. Az elmúlt versenyek nem alakultak jól a számára, mindig volt valami problémánk, de ma mindenki slickeken ment ki a pályára, mert tudtuk, hogy jön az eső, és próbáltuk megtenni, ami tőlünk telik. A többi autó 10, 15, 20 másodperccel volt hátrébb, de ők nem tudták megtenni [amit Magnussen], ezért dicséret jár neki. Megadtuk neki a lehetőséget, ő pedig élt vele.”
„Nagyon megérdemli, az egész csapat nagyon megérdemli. A versenyző a csapat része, és szerintem mindig keményen dolgozunk, soha nem adjuk fel, és mindig harcolunk. Mindig lesznek kétkedők, de jöhetnek, és megnézhetik a pole pozíciónkat.”
Való igaz, hogy a Haasnak a kezére játszott, hogy az ő garázsuk van a legközelebb a bokszutca kijáratához (mivel tavaly ők végeztek a konstruktőri pontverseny utolsó helyén, és a garázsokat ennek a sorrendjébe osztják ki), így ha a lehető leghamarabb kiállnak onnan, más nem tudja őket megelőzni. Ezzel együtt ezt meg is kellett lépniük, hiszen várhattak volna arra, hogy megnézzék, a Q3 többi résztvevője milyen gumikon van, vagy feltehették volna az intermediate abroncsokat is, ahogy a Ferrari elkövette ezt Charles Leclerc-rel.
És persze Kevin Magnussennek is oda kellett tennie magát, a kivezető kör alatt kellően felmelegítve az abroncsokat, majd hiba nélkül teljesítenie a gyorskörét, amely során már szemerkélt az eső, és a hátrébb érkező Max Verstappen hibázott is emiatt a 8-as kanyarban, amivel elmondása szerint a pole-t bukta el.
„Micsoda nap, és micsoda teljesítmény a csapattól! Ma tökéletesen végeztük a dolgunkat. A srácok a garázsban, a bokszfalon, mindenki. Az teremtette meg a különbséget, hogy elsőként küldtek ki a pályára, hogy a legjobb körülmények között mehessek. Meg kell köszönnöm nekik ezt, és a nagyszerű autót is. Az egész időmérőn gyorsak voltunk. Micsoda nap!” – lelkendezett Magnussen.
„Csak ilyen körülmények között tudod csapatként így megteremteni a különbséget azzal, hogy mindig a helyes döntéseket hozod és így tovább. A csapat és én tökéletesen kommunikáltunk, a helyes döntéseket hoztuk a kockázatmenedzselés terén” – mutatott rá a Haas sikerének kulcsára a dán pilóta.
Kevin Magnussen brazíliai pole pozíciójának nála és csapatánál csak az örülhetett jobban, aki fogadott a dán pilóta első helyére.
Ahogy mondani szokás, totógyilkos eredmény született a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, hiszen ki számított volna arra, hogy nem valamelyik Red Bull, Ferrari, esetleg Mercedes szerzi meg a pole pozíciót. Valószínűleg nem sokan, és ha számításba vesszük a változó körülményeket, vélhetően a legtöbb sportfogadónak akkor is előbb jutott volna eszébe Fernando Alonsóra vagy Lando Norrisra tenni, mint egy olyan versenyzőre, aki a mezőny legkisebb költségvetésű, fennállásának hét éve és 141 futama során még csak top 3-ba sem kvalifikáló csapatában versenyez, és nem mellesleg saját 141 futama során szintén a negyedik hely a legjobb időmérős eredménye.
Kevin Magnussen azonban nem törődött az esélyekkel, és remek teljesítménnyel megszerezte a pole pozíciót, aminek köszönhetően az élről kezdheti a mai sprintfutamot. És hogy mekkora volt a szorzó minderre? Nos, a nagyobb online fogadóirodák kínálatát böngészve átlagosan 2000-szeres pénzt fizettek a dán pilóta időmérős győzelmére, azaz ha valaki csupán egy dollárral fogadott rá, 2000 dollárt nyert. Vagy ha forintban feltett egy 1000-est, két millió forinttal lett gazdagabb. Ha ennél többet, értelemszerűen még többet nyerhetett.
Hogy volt-e olyan, aki Magnussen győzelmére fogadott, nem tudni (ha kiderül, jelezzük), de amennyiben valaki megtette, hasonló húzást hajtott végre, mint az a két kanadai sportfogadó, akik 2019-ben óriásit kaszáltak a dán versenyző szingapúri leggyorsabb körével:
Ezek a képsorok az elkövetkező egy napban alighanem az egész világot bejárják majd.
Kevin Magnussen saját pályafutása és a Haas történetének első pole pozícióját szerezte a Brazil Nagydíjon. A dán pilóta – aki nem mellesleg az első dán, aki időmérőt nyert az F1-ben – rendhagyó módon már azelőtt elkezdhetett ünnepelni, hogy hivatalosan véget ért volna az időmérő, hiszen az eleredő eső miatt senki nem próbálkozott az idejének megjavításával, hiszen semmi esélye nem lett volna. És ünnepelt is:
„Nem tudom, mit mondjak. A csapat pont a megfelelő időpontban küldött ki a garázsból, így mi voltunk az elsők a bokszutcában. Jó kört futottam, és miénk lett a pole. Elképesztő” – nyilatkozta az autójából kiszállva Magnussen, aki a gyorsköre alatt már meg kellett küzdjön a szemerkélő esővel.
„Köszönöm Gene [Haas csapattulajdonosnak] és Günther [Steiner csapatfőnöknek] és az egész csapatnak ezt a lehetőséget. Egy év kihagyás után kerültem vissza az F1-be, és elképesztő utazás volt, úgyhogy köszönöm. Hihetetlen, és igen, holnap teljes erőbedobással fogok támadni!” – fogadkozott a dán, aki már elmondhatja magáról, hogy övé a Haas történetének két legjobb időmérős eredménye (4. hely Imolában, 1. hely Brazíliában), de egyik alkalommal sem erről a helyről kezdheti/kezdhette a nagydíjat (már amennyiben megelőlegezzük, hogy nem fogja tudni megnyerni a sprintet, de miért ne nyerhetné), mert mindkétszer sprinthétvégén ért el ezt az eredményt.
Kevin Magnussen kezdheti az élről a Brazil Nagydíj szombati sprintjét, miután a hol esős, hol száraz pályán zajló időmérő végén ők álltak az első helyen, amikor piros zászlóval félbeszakították a körözést. Mire pedig eltakarították George Russell kavicságyban ragadt autóját, rákezdett az eső, így már senki nem tudott javítani.
Ahogyan arra számítani lehetett, nedves pályán kezdődött meg a Brazil Nagydíj időmérő edzése, ám korántsem voltak teljes esőgumit igénylők a körülmények, sőt. Kivétel nélkül mindenki az intermediate abroncsokon jött ki, Carlos Sainz pedig már a felvezető körében jelentette, hogy „elég száraz” az aszfalt.
A köridők ugyanakkor arról tanúskodtak, hogy azért még odébb van a slick gumira váltás. Elsőként Charles Leclerc iratkozott fel a tabellára 1:19.191-el, de természetesen folyamatosan gyorsultak a pilóták, így hamarosan jöttek az 1:19 alatti idők is. Valamivel több mint 8 perccel a Q1 vége előtt pedig az Alpha Tauri és Pierre Gasly volt az, aki elsőként bevállalta a száraz pályás gumikat, a francia pilóta szektoridejeit látva pedig a többiek is követték a példáját.
Hamilton, Verstappen, Alonso, Schumacher volt az első négy sorrendje, amikor Gasly autóján eléggé bemelegedtek a slickek ahhoz, hogy 1:17.626-tal átvegye a vezetést, de az igazi tűzijáték csak ezután következett. Az utolsó bő három percre mindenki megérkezett a pályára a piros oldalfalú Pirelliken, az ember pedig alig győzte kapkodni a fejét, úgy záporoztak a jobbnál jobb körök.
Végül nem történt nagy meglepetés, Nicholas Latifi, a két Alfa Romeo, Cunoda és Schumacher búcsúzott, de Daniel Ricciardo és a két Ferrari sem volt kimondottan biztonságban. Az élen Norris, Hamilton, Alonso, Vettel volt az első négy sorrendje.
Az eső egyelőre nem tért vissza a Q2-re, így slickeken folytatódott a körözés, és végre az időeredmények is olyanok voltak, mint az első szabadedzésen. Kisebb meglepetésre Norris kezdetben megtartotta a vezetést és 1:11.571-gyel 99 ezreddel előzte Verstappent, aki viszont nem új lágyakon jött ki.
Nem sokkal később Alonso, Verstappen és Leclerc is megdöntötte a McLaren britjének idejét, miközben kezdett ismét beborulni, majd szemerkélni. Eleinte a két Mercedesnek, majd Carlos Sainznak kellett csipkednie magát, hogy ne járjon pórul, de végül az összes élcsapat továbbjutott, az eső ugyanis csak az utolsó 1-1,5 percre lett annyira intenzív, hogy már ne lehessen javítani.
1:10.881-gyel végül Verstappen zárt az élen Sainz, Leclerc, Russell, Norris, Alonso, Magnussen, Pérez, Hamilton és Ocon előtt, míg sorrendben Albon, Gasly, Vettel, Ricciardo és Stroll esett ki.
A Q3 elején óriási tülekedés zajlott a bokszutca végén, ugyanis mindenki sietett, hogy megtegyen még legalább egy mért kört a slick gumikon, mielőtt elkezd esni eső. A tíz autóból kilenc lágy abroncsokon várakozott, Charles Leclerc nem kis meglepetésre azonban intermediate abroncsokon hajtott ki a teljesen száraz pályára. Ami pedig még hihetetlenebb volt, hogy a Ferrari a felvezető kör végén késve hívta őt be, így a monacói megtett egy kört a teljesen rossz gumin (és közben feltartotta Pérezt), miközben a többiek teljesítettek egy mért kört slickeken.
A csattanó viszont csak ezután jött: miközben Leclerc autóján kereket cseréltek, George Russell elásta magát a négyes kanyar kavicságyában, így piros zászlóval félbeszakították az edzést úgy, hogy a körét a lehető legjobb körülmények között teljesítő, a bokszutcából elsőként kihajtó Kevin Magnussen állt az élen.
A megszakítás alatt pedig szépen lassan egyre nőtt az eső intenzitása, így mire újraindult az időmérő, és megkezdődött a Q3-ból hátralevő 8 perc, biztosra lehetett venni, hogy senkinek sem lesz esélye javítani. És nem is volt, néhányan ugyan kijöttek intermediate gumin, de a körülmények miatt gyorskörre sem vállalkoztak, miközben Magnussen a garázsból nézte végig az egészet, és már 2 perccel az óra lejárta előtt ünnepelni kezdett.
Volt is mit, hiszen a dán pilóta és a Haas együttesen történelmet írt, mivel ők lettek az első pilóta és csapat, amely úgy szerzett pole pozíciót, hogy korábban az első sorból sem rajtoltak soha. És bár szerencsére is szükségük volt, a Q3-ba erőből jutottak be, és a Q3 elején megtett egyetlen mért kör során sem volt náluk senki gyorsabb.
Magnussen mögött Verstappen és Russell végzett a második és a harmadik helyen, miközben Leclerc a Ferrari elbaltázott stratégiájának köszönhetően csak tizedik lett.
Öt vidéki településen és Budapesten nyílik lehetősége az autósport társadalom tagjainak, hogy megismerjék Szujó Zoltán MNASZ elnökjelölti programját.
„A legsürgetőbb feladat a szövetség működésének átalakítása, a tiszta, átlátható viszonyok megteremtése.”
Ez az egyik sarokpont Szujó Zoltán közleményében, amelyben bejelentette, hogy elindul az MNASZ elnöki tisztségéért. A programot és az új elnökség elképzeléseit az autósport fellegváraiban is meg akarja mutatni Szujó Zoltán. A helyszínek és az időpontok is nyilvánosak, Győrben, Pécsen, Mádon, Egerben, Veszprémben és Budapesten várja a sportág résztvevőit, az alábbi időpontokban.
2022. november 14. 18:00 – Győr – Ekart Ring
2022. november 18. 18:00 – Pécs – Pécsi Kereskedelmi Központ
2022. november 22. 18:00 – Mád – Sárga Borház Vendéglő
2022. november 24. 18:00 – Eger – Forst-Ház Étterem és Kávézó
2022. november 28. 18:00 – Veszprém
2022. november 29. 18:00 – Budapest
Az egri, veszprémi és budapesti helyszínek a későbbiekben lesznek nyilvánosak, az Új korszak a magyar autósportban facebook oldal eseményei közé kerülnek fel a pontos adatok.
A találkozók célja nem csak az, hogy az új elnökség stratégiáját első kézből hallják az érdekeltek, hanem az ő véleményükre, meglátásaikra és visszajelzéseikre is nyitott az elnökjelölt.