Kezdőlap Blog Oldal 1218

Schumacher végleg elköszönt, Räikkönen pedig úgy eltévedt, ahogy azóta csak Latifi (videó)

0

Kimi Räikkönen furcsa kalandozása volt a 2012-es Brazil Nagydíj egyik üde színfoltja. Persze nem ez volt a legfontosabb történés azon a novemberi interlagosi vasárnapon.

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, november 25-én rendezték a 2012-es Brazil Nagydíjat, ami több szempontból is igen emlékezetesre sikerült. Az egy és háromnegyed órán át zajló szezonzárón változó időjárási körülmények fogadták a mezőnyt, így hol esett, hol nem, mindennek tetejébe pedig itt dőlt el a világbajnoki cím Sebastian Vettel és Fernando Alonso között. Nem mellesleg ez volt Michael Schumacher utolsó futama az F1-ben, és ez a nagydíj hozta el Kimi Räikkönen pályafutása egyik legviccesebb megmozdulását is.

Illetve, könnyen elhozhatta volna a megváltást annak a Nico Hülkenbergnek, aki 181 nagydíjrajtával a mai napig toronymagasan vezeti a legtöbb futamot dobogós helyezés nélkül teljesítő pilóták rangsorát, és 18 körön át vezette a 2012-es Brazil Nagydíjat is, mielőtt egy megcsúszással Lewis Hamiltonnak ajándékozta az első helyet. A dobogó azonban így is simán összejöhetett volna a németnek, aki viszont az 54. körben a célegyenes végén megpróbálta megelőzni a McLarent, majd megcsúszott és kiütötte a versenyből Hamiltont. A hiba miatt végül az ötödik helyen végzett.

A nap legnagyobb sztorija azonban nem ez, hanem Sebastian Vettel zsinórban harmadik világbajnoki győzelme volt, amit a Red Bull versenyzője a lehető legnehezebb módon harcolt ki. Miután a negyedik helyről rajtolva bekerült az első körben a darálóba – ezt később csapattársa, Mark Webber keménykedésének tulajdonította, ami végül a 2013-as malajziai Multi21-botrányhoz vezetett – , majd Bruno Senna sikeresen kilökte őt a négyes kanyarban, ezután pedig neki is ment a megpördülő Red Bullnak.

Vettel autójának bal oldala súlyosan sérült az ütközésben, de folytatni tudta, és miután Adrian Newey vezetésével a Red Bull nagyfelbontású képeken megvizsgálta a sérülések súlyosságát, majd változtatott a motorvezérlésen annak érdekében, hogy a lehető legkevésbé melegedjenek fel a kipufogók, és ne repedjenek el a hő következtében, a német pilóta a hatodik helyig zárkózott fel, és három ponttal világbajnok lett a futamot Jenson Button mögött a második helyen záró Alonso előtt.

„Már a megforgás alatt felengedtem a féket, és csak gurultam hátrafelé a lejtőn. Ha rögtön a fékbe tapostam volna, próbálva nem nekimenni semminek, szerintem mások nekem jöttek volna, és annyi lett volna a versenyemnek és a bajnoki címnek – idézte fel Vettel az ominózus esetet nem sokkal visszavonulása előtt a Beyond the Grid podcastban. – Azonnal rájöttem, hogy ez nem jó, és ösztönösen felengedtem a féket, hogy hátrafelé guruljak, és próbáljam elkerülni a kontaktot, mert mozgó célpontként erre nagyobb esély van, mint egy helyben állva, amire nem mindenki tud időben reagálni.”

Miközben a csapata végig azon aggódott, hogy kibírja a technika, Vettelnek ilyesmire nem volt ideje, hiszen át kellett verekednie magát a mezőnyön, és közben a változó körülményekkel is meg kellett küzdenie.

„Egyetlen pillanat sem volt, amikor kétségeim lettek volna és arra gondoltam, hogy ennek vége. Tudtam, hogy nem vagyok jó helyzetben, és nem tudom, mi fog történni, de még lehet jó a vége, csak le kell szegni a fejem és menni előre, mert még nincs vége a versenynek. Nem kérdezgettem a futam során, hogy hol van Fernando. Egy ponton vele is versenyeztem, de hosszú verseny volt, mert annyi minden történt. Intermediate gumikra váltottunk, majd vissza nem is tudom, már hányszor. Amikor átszeltem a célvonalat, nagy megkönnyebbülést és boldogságot éreztem, és hogy őszinte legyek, nem gondoltam túl sokat Fernandóra.”

Alonso is mindent megtett, például bemutatta ezt a dupla előzést nem sokkal a rajt után, de nem tudta megnyerni a versenyt

Vettel a világbajnoki címével 44 pontos hátrányból fordított Alonso ellen, ami új rekordnak számított, és ami egészen az idei szezonig érvényben volt, míg Max Verstappen meg nem döntötte azt.

Vettel ugyanakkor néhány napig még aggódhatot a vb-címe miatt, ugyanis 2012-ben is előfordult az, ami már néhányszor megesett az F1 történetében, nevezetesen, hogy egy ideig még nem lehetett biztosra venni a végeredményt. A Ferrari ugyanis napokkal a futam után tisztázást kért az FIA-tól, miután a közösségi médiában elkezdett keringeni több felvétel arról, hogy Vettel sárga zászló alatt előzte meg Jean-Eric Vergne-t és Kobajasi Kamuit. Végül mindkét esetet tisztázták (előbbinél már elérte a zöld jelzést az előzésig, utóbbinál pedig valójában nem sárga, hanem a csúszós pályára figyelmeztető sárga-piros jelzés volt érvényben).

Amennyiben Vettelt utólag 20 másodperces büntetéssel sújtják, visszaesett volna a 8. helyre, ami Alonso világbajnoki címét jelentette volna.

Alonso közel járt ahhoz, amihez még Senna, Schumacher vagy Hamilton sem

Schumacher elbúcsúzott, Räikkönen eltévedt

Természetesen a világbajnoki címért zajló csata és Vettel drámája volt a verseny középpontjában, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez volt a hat évvel azelőtt ugyanitt egyszer már visszavonuló Michael Schumacher utolsó F1-es futama. A 306. rajtjára készülő, lassan 44 esztendős német nem számíthatott sok jóra a fejlesztésekkel már réges-rég leálló Mercedesszel, de így is a pontszerző, hetedik helyen intették le. A futam után ráadásul együtt ünnepelhetett az őt tükörsimán megelőző Vettellel – kritizálták is azért, hogy nem nehezítette meg honfitársa dolgát, de ő azzal felelt, hogy a sokkal gyorsabb Red Bull előbb-utóbb mindenképpen megelőzte volna – nem telt tehát örömködés nélkül a mindössze egyetlen dobogós helyezést hozó, három szezonon át tartó második karrierjének lezárása.

Räikkönen és Schumacher utolsó párharca

Schumacher az eseménydús futamon egyébként a mezőnybe két évnyi ralizás után 2012-ben visszatérő Kimi Räikkönennel is összecsapott, és kénytelen volt tudomásul venni, hogy a finn gyorsabb nála. Ám Räikkönen végül így is három hellyel mögötte végzett, köszönhetően nagyrészt annak, hogy a szemerkélő esőben elmérte a 13-as kanyar féktávját, majd ahelyett, hogy a füves bukótérből visszakecmergett volna a pályára, nyílegyenesen továbbment, kihajtott egy kapun, majd egy elzárt területen át próbált meg visszatérni, csakhogy egy lezárt kapuval találta szemben magát. Ezután 180 fokos fordulatot vett, és arról, amerről jött, kihajtott a lezárt területről, és a bukótéren átvágva folytatta.

„Ahol lementem, ott vissza lehetett jönni a pályára a betétfutamok bokszán keresztül, de át kellett menni egy kapun. Tudtam, hogy mit csinálok, mert 2001-ben már megtettem ugyanezt. Az átjáró 11 éve még nyitva volt, de ezúttal valaki bezárta. Jövőre biztosítom, hogy ismét nyitva legyen” – adott magyarázatott tettére a Jégember, akinek nem kevés idejébe került ez a kis malőr.

Hogy miként tévelygett, azt ITT lehet megnézni.

Aki pedig akkor azt hitte, hogy akkor és ott látott először és utoljára olyat, hogy egy Forma-1-es pilóta eltéved a pályán, az tévedett, Nicholas Latifi ugyanis a Williamsszel sikeresen összehozta ugyanezt a 2022-es Japán Nagydíjon, majd meg is magyarázta, hogy miért nem a jó helyen kanyarodott be.

Megmosolyogató képsorok: Latifi eltévedt a pályán, majd az autójára fogta (videó)

Itt az ERC versenynaptár – újra lesz Rally Hungary

0

Megjelent az ERC 2023-as versenynaptára. A nyolc verseny között újra ott a Rally Hungary, a tervek szerint a bajnokság szezonzárója lesz a magyar verseny. Új helyszín lesz Svédország július elején.

Március 11-12-én Portugáliában kezdődik a szezon és október 7-8-án Magyarországon ér véget. Mind a nyolc versenyen ott lesz az ERC3 és az ERC4 mezőnye is, a Junior ERC pedig Portugáliát és a Kanári-szigeteket hagyja ki.

A svéd verseny sajnos nem havas lesz, a nyár közepén erre nincs sok esély, de a szervezők azt várják, hogy így is új színt hoz a sorozatba.

A magyar verseny egyelőre csillaggal került a naptárba, a WRC promóter és hazai promóter – a HUMDA Zrt. – közötti szerződés aláírása még hiányzik.

A ERC 2023-as versenynaptára:

03.11-12. Rally Serras de Fafe
05.05-06. Rally Islas Canarias
05.20-21. Rally Poland
06.17-18. Tet Rally Liepāja
07.07-08. Royal Rally of Scandinavia
07.29-30. Rally di Roma Capitale
08.19-20. Barum Czech Rally Zlín
10.07-08. Rally Hungary

magyar
Fotó: @World / Red Bull Content Pool

Megjelent a hivatalos 2023-as WRC naptár, meglepetéssel a szezon végén

0

Az FIA közzétette a 2023-as WRC naptárat, melyben 13 futam kapott helyet, a szezon Japánban zárul. Szaúd-Arábiában nem rendeznek versenyt.

A 2023-as WRC szezon első három versenyét már korábban is lehetett tudni, Monte-Carlóban kezdődik az idény, majd Svédország és Mexikó következik.

A Horvát Rallyt, melyre ezúttal is sok magyar szurkoló érkezhet április 20-23. között rendezik.

A folytatásban a portugál, olasz, kenyai, észt, finn futamok következnek.

Az ősz a görög Acropolis Rallyval indul, amit a chilei, közép-európai versenyt követ, majd a szezon november 16-19. között Japánban zárul.

A szaúdi versenyt, mely decemberben lett volna a záró forduló, végül nem tartják meg.

Ausztriában és Csehországban is először lesznek láthatóak a WRC versenyzői, és ide is sok magyar érdeklődő mehet ki.

WRC 2023 naptár
2023. január 19-22. Monte-Carlo Rally
2023. február 9-12. Svéd Rally
2023. március 16-19. Mexikó Rally
2023. április 20-23. Horvát Rally
2023. május 11-14. Portugál Rally
2023. június 1-4. Szardínia Rally
2023. június 22-25. Szafari Rally, Kenya
2023. július 20-23. Észt Rally
2023. augusztus 3-6. Finn Rally
2023. szeptember 7-10. Acropolis Rally
2023. szeptember 28.-október 1. Chile Rally
2023. október 26-29. Közép-Európa Rally, Németország, Csehország, Ausztria
2023. november 16-19. Japán Rally

Stabil a HUMDA jövője – folytatódik az autó-motorsport fejlesztése Magyarországon

0

Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség elnök-vezérigazgatója a vg.hu-nak adott interjújában értékelte az ügynökség idei évét, és felvázolta a jövő irányait.

A HUMDA tulajdonosi jogai december elejétől az új energiaügyi tárcához kerülnek, ami nem csak a további stabil jövőt, hanem az új együttműködések irányát is kijelöli.

„Előnyös, és a mobilitás, illetve az autósport kapcsolatának fontosságát jelöli, hogy a Hungaroring szintén ehhez a tárcához tartozik, hiszen komplex megközelítést alkalmazva jobban ki tudjuk használni a szinergikus hatásokat” – mondta az interjúban a szervezet vezetője.

Weingartner Balázs azt is kiemelte, hogy olyan komplexebb szektorrá kell alakítani az autó-motorsportot, amely sokkal több ponton kapcsolódik a Magyarországon kiemelt fontosságú autóiparhoz.

„Ne csak abból álljunk, hogy van egy Forma–1-es futamunk egy évben!” – mondta Weingartner Balázs, és az interjúban azt is elmondta, hogy a HUMDA számára az is  fontos, hogy 2023-ban legyen ERC futam Magyarországon.

„Azon dolgozunk, hogy visszakerüljön hazánkba az európai raliverseny, amelynek promócióját mindenképpen állami oldalon szeretnénk tartani, a nemzetközi promóterrel már közel vagyunk a megegyezéshez.”

Az elnök-vezérigazgató a HUMDA Lab fejlesztéseiről, a HUMDA Academy utánpótlásprogramról és a közlekedésbiztonsági és zöld mobilitási programokról is beszélt, amelyek további kapcsolódási pontokat jelentenek az autó-motorsport felé.

A teljes interjú a vg.hu oldalon olvasható. Weingartner Balázs nemrég a HUMDA Podcastban is megerősítette, hogy az ügynökség működése révén folytatódik a magyar autó-motorsport fejlesztése.

FIA: A több néző megoldás lehet a japán problémákra 

0

Az FIA rallyigazgatója, Andrew Wheatley úgy gondolja, ha több néző lenne a Japán Rally szakaszai mentén, egymást tudnák ösztönözni a biztonsági intézkedések betartására. 

A 12 év után visszatérő Japán Rallyn több biztonsági probléma is adódott idén. A verseny szervezője igyekezett korlátozni a nézők számát, mivel attól tartott, hogy a sok néző veszélybe sodorhatja a verseny biztonságos megszervezését. 

Az FIA részéről azonban Andrew Wheatley szerint pont a kevés nező okozott néhány problémát. 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

“Nélkülözhetetlen a nézők szerepe egy verseny lebonyolítása során – mondta az FIA rally igazgatója a Dirtfishnek. – Néha rosszul gondoljuk, hogy a nézőket nem lehet irányítani. Néha valóban előfordul probléma a nézők miatt, de többször ők is segítenek biztonságosabbá tenni a verseny megrendezését. Monte-Carlóban egy szakasz szélén álltam én is a szurkolókkal és láttam, amint a szurkolók néhányukra rászólnak, hogy tartsák be a szabályokat, mert leállítják a szakaszt. Ilyenre pedig sok versenyen van példa. Egy versenyen a szervezők, versenyzők és nézők nem különálló egységet képeznek, hanem egy közeget kellene alkotniuk.” 

A japán szervezők idén elsősorban arra kérték a nézőket, hogy a szervizparkba látogassanak el, valamint az etaputvonalakon kövessék a versenyzők elhaladását, ahelyett, hogy a szakaszokra mennének. 

“Ha jól tudom, akkor Toyota városa egy 150 ezer lakosú település, a szakaszok pedig közel voltak a városhoz, ezért a szervezők féltek, hogy a nagy érdeklődés miatt túl sok néző lesz a szakaszokon. Az első évben pedig szerették volna megnézni, hogy jól tudják-e kezelni a sok szurkolót. A szurkolók pedig nagyon jól viselkedtek. A jövőben meg kell találni a módját, hogy miként lehet több nézőt biztonságosan kezelni a szakaszok mentén is.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Most érkezett: Binotto órákon belül távozhat a Ferraritól, de nem úgy, ahogy gondoltuk

0

Az olasz Corriere della Sera kész tényként közli, hogy a Ferrari még a mai nap folyamán bejelenti Mattia Binotto csapatfőnök távozását.

Úgy néz ki, hogy igaznak bizonyulnak a korábbi hírek, és jövőre valóban nem Mattia Binotto lesz már a Ferrari F1-es csapatának főnöke. Noha a korábbi pletykákat az istálló hivatalos közleményben tagadta, majd az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén Binotto és a két versenyző sem volt hajlandó konkrétumokról beszélni, a jelek szerint megtörténik a váltás.

A hivatalos bejelentést még a mai napra prognosztizáló Corriere della Sera szerint viszont nem a Ferrari rúgja ki Binottót, hanem a svájci olasz mond le, mivel nem érzi a bizalmast John Elkann elnök részéről, és belefáradt abba, hogy kritikák kereszttüzében kell dolgoznia.

A lap azt írja, hogy a felek már megegyeztek a szakításban, és jelenleg ennek feltételeit tárgyalják, lévén Binottónak 2023 végéig szólt a szerződése. Ami még fontos, hogy a fáma Binotto teljes távozásáról szól, azaz a Ferrarinál sem marad, amivel véget ér a vörösöknél töltött 28 éves időszaka.

Binotto utódjául Frédéric Vasseur-t, az Alfa Romeo csapatfőnökét tartják a legnagyobb esélyesnek, de az átmeneti időszakra Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója veheti át a csapatfőnöki teendőket.

A Corriere della Sera értesüléseit azóta a Gazzetta dello Sport és az olasz Sky Sports is megerősítette.

FRISSÍTÉS

A The-Race.com rákérdezett a Ferrarinál a sajtóhírekre, és azt a választ kapta, hogy nem kommentálják a spekulációkat. A szaklap szerint a mai napon már nem várható bejelentés, ezzel együtt egyértelműen úgy tűnik, hogy Binotto valóban távozik.

Gazzetta dello Sport: A Ferrari kirúgja Binottót, már megvan, mikor kell mennie

Moncet örült volna, ha a Hyundaitól több támogatást kap 

0

Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese valószínűleg már tisztában van vele, hogy 2023-ban nem folytathatja idei munkáját. 

Julien Moncet idén hirtelen vette át a Hyundai Motorsport vezetését, miután Andrea Adamo ugyancsak hirtelen távozott. Moncet azonban úgy végezte munkáját, hogy a koreai gyártó nem nevezte ki csapatvezetőnek, most pedig úgy tűnik, hogy távoznia kell. 

“Idén teljesen más volt a munkám, mint korábban – mondta Julien Moncet a Dirtfishnek. – Megfelelő felkészítés nélkül csöppentem az idei munkámba. Az ilyen jellegű munkához pedig nincs útmutató, nem tudhatod meg sehol, hogy miként kell jól dolgoznod. Monte-Carlóban minden új volt számomra. Természetesen részt vettem korábban is néhány versenyen, de korábbi munkámat elsősorban a gyárban végeztem.” 

Az első versenyek pedig nagyon nehezek voltak a koreai gyártónak, majd az év második felébenvégül ötször tudott nyerni. 

“Az első versenyek kudarcai ellenére sem adtuk fel. Örültem, hogy Szardínián már nyerni tudtunk, majd később még több jó eredményt értünk el.” 

A csapat erejének helyreállítása ellenére azonban úgy tűnik, hogy Moncet-nek év végén véget ér jelenlegi munkája. 

“Tudom már, hogy mit tartogat a jövő. Sajnos ilyen az élet… Igyekszem visszaemlékezni az idei szezon jó pillanataira. Természetesen voltak rosszak is, de élmény is sok volt. Néha örültem volna, ha több támogatás érkezik a csapat felől, de ez már más történet.” 

A szezon végül jól végződött a Hyundai számára, hiszen korábban nem tudtak öt futamot nyerni egy szezonban sem, és a kezdeti nehézségek ellenére végül magabiztosan szerezték meg a gyártók bajnokságának második helyét. 

“A szezon végül jól alakult, elégedett vagyok a fejlődéssel. Jövőre ismét jó eséllyel pályázhatunk a vb címre. Szerintem büszkék lehetünk az idei év eredményeire. Remélem, hogy jövőre folytatódik a fejlődés és mindenki a saját munkájára tud koncentrálni.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Brutálisan erős csapat lehet az M-Sport, ha minden jól alakul 

0

Akár a jövő évi Rally Világbajnokság legerősebb csapata is lehet az M-Sport, amennyiben minden részletet sikerül a helyére tenni. Erre azonban kevés az esély. 

Idén az M-Sport elsősorban akkor tudta megmutatni a Ford Puma Rally1 erejét, amikor Sébastien Loeb a csapatban volt, ez alól csak a Szardínia Rally volt a kivétel, hiszen Olaszországban Craig Breen második, Pierre-Louis Loubet a negyedik lett. A Montén azonban Sébastien Loeb nyerni tudott, míg Breen harmadik lett, Görögországban pedig az első napon Loeb és Loubet is vezetni tudott. 

Jövőre akár Loeb és Ott Tanak is a csapatban szerepelhet, de egy régi-új szponzor is érdeklődik az M-Sport iránt. 

“Sébastien Loeb nagyon szeretne jövőre is vezetni nálunk, azonban az ára is megvan ennek – mondta Richard Millener a Motorsport.com oldalnak. – Nagyszerű volt idén, hogy négy versenyen velünk volt, kár, hogy csak egy futamon sikerült jó eredményt is elérni. Nagyon örülnénk, ha sikerülne jövőre is leszerződtetni. Ott Tanak szintén egy jó lehetőség lenne, azonban a világbajnokok megkérik a saját fizetéseiket is. Mindent próbálunk megtenni, hogy előteremtsük a megfelelő anyagi hátteret, de ez nem egyszerű. A Red Bull ugyancsak érdeklődik csapatunk iránt, ha sikerülne velük megegyezni, akkor képesek lennénk világbajnokokat is a csapatba csábítani.” 

A Motorsport.com oldal megtudta, hogy Gus Greensmith-szel és Pierre-Louis Loubet-vel is jól haladnak a tárgyalások, ők azonban fizetős versenyzők lennének. 

Millener elárulta, hogy a jövőre indítandó autók száma is kérdéses jelenleg. 

“Az autók száma egyeztetés alatt áll, idén komolyan megéreztük az árát, hogy sok autót indítottunk. Persze szeretnénk minél több autót versenyeztetni, de ennek az ára is megvan. Idén voltak műszaki problémáink is, amit szeretnénk megoldani. Ezen problémák megoldása pedig olykor nem sikerült teljes mértékben a szoros naptár miatt.” 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Kiakadt az autókölcsönző az engedély nélkül gumit füstölő Hamiltonra

0

A Nissa Skyline GT-R-t kölcsönadó autókölcsönző tudta és engedélye nélkül pörgött a tokiói utcákon a Mercedes hétszeres világbajnoka.

Lewis Hamilton a minap azóta már 1,6 milliós nézettségnél járó videót posztolt az Instagramjára arról, ahogyan Japánban őrültködik egy Nissan Skyline GT-R volánja mögött. A felvételeken a Mercedes hétszeres világbajnoka egy parkolóban gumit füstöl, illetve a közúton kocsikázik (úgy tűnik, mintha gyorsan hajtana, de alighanem csak a felvétel van felgyorsítva), és közben szemmel láthatóan remekül szórakozik.

Nem szórakozott viszont ennyire jól a videón az Omoshiro Car Rental nevű autókölcsönző cég, amely a következőt posztolta a Twitteren: „Ez az Omoshiro kölcsönző autója, ezt a videót viszont nem az engedélyünkkel készítették. Az ilyen vezetés szigorúan tilos.”

Hamilton (aki vélhetően ezt az autót vezette) tehát a jelek szerint nem szólt a kölcsönzőnek arról, hogy készítsenek be néhány új gumit, mire visszaviszi az autót (amennyiben ő kölcsönözte, persze, de azért ez nem valószínű), illetve nézzék át alaposan a járművet. Kérdés, hogy ezek után a japán hatóságok figyelmét felkelti-e az eset.

Nem ez lenne egyébként az első, amikor Hamilton a közúton olyat tesz, amit nem szabad. A 2010-es Ausztrál Nagydíj alatt az ausztrál rendőrök lefoglalták az utcai Mercedesét, miután Melbourne belvárosában füstölő gumikkal elindulva driftelt egyet. Hamiltont – aki bocsánatot kért a tettéért – később 288 fontra büntette a bíróság

Még a váltókar is füstölt – Hamilton a tokiói éjszakában pörgött egy Nissan Skyline GT-R-rel (videó)

Hamalainen: A rally nemcsak a férfiak sportja 

0

A WRC2-es világbajnok navigátor, Reeta Hamalainen szerint a rallysportban a nőknek is van helyük, amit jól bizonyít az idei szezon. 

2022-ben több női versenyző is bajnoki címet nyert a rallysportban, gondoljunk csak Efrén Llarena navigátorára, Sara Fernándezre (EB cím), vagy Emil Lindholm navigátorára, Reeta Hamalainenre (WRC2, WRC2 junior), de meg kell említeni Sébastien Loeb navigátorát, Isabelle Galmiche-t is, aki megnyerte a Monte-Carlo Rallyt. 

Reeta hamalainen még most is nehezen hiszi el, hogy WRC2-es világbajnoki címet szerzett Lindholmmal. 

“Hihetetlen, hogy megnyertük a WRC2-t – mondta Hamalainen a WRC hivatalos oldalának. – Úgy kezdtük a Japán Rallyt, mint egy egyszerű versenyt. Tudtuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy sikerüljön elérni a céljainkat. Tudtuk, hogy a legjobb öt helyezés vb címet eredményez. Szerencsénk volt, hogy szombaton jó napot tudtunk zárni, mert a vasárnap nagyon nehéz volt az eső és a gumiválasztás miatt. Nagyon sok időt veszítettünk az utolsó két szakaszon, végül elveszítettük az első helyet és harmadik helyen zártunk.” 

Hamalainennél 2019-ben súlyos etegséget, rákot diagnosztizáltak és kérdéses volt számára a versenyzés folytatása. 

“Egy betegség mindig személyes probléma. Akkoriban minden rossz volt, elkezded értékelni az addigi életed, és értékeled, hogy azt csinálhatod, amit szeretsz. 2019-ben nem hittem volna, hogy három évvel később világbajnok leszek, akkor a versenyzés folytatása is kérdéses volt. Szerencsére tévedtem.” 

Hamalainen szerint a nőknek egyre több helyük van a rallysportban. 

“Tavaly és idén Sara Fernández megnyerte az Európa-bajnokságot, ismerem őt, nagyon szorgalmas, megérdemelte ezeket a címeket. Idén nagyszerű volt látni Isabelle Galmiche sikerét a Montén Sébastien Loeb mellett. Nagyon régen volt már, hogy Fabrizia Pons révén egy nő versenyt tudott nyerni a WRC-ben navigátorként. Ők mindannyian bálványok számomra, ahogy Ilka Minor is. Enni Malkönen (WRC3 világbajnok navigátor) ugyancsak nagyszerűen végzi munkáját. Jó látni a női versenyzőket ebben a sportban.” 

Ugyanakkor nemcsak versenyzőként van ebben a sportban jelen nő, hanem Alexandre Fernández, révén szerelőként is dolgozik a gyengébbik nem a rallyban. Fernández a Toksport WRT szerelője. 

“Alexandre az egyik legjobb szerelő, nagyszerű szellemiséget teremt a csapatban. Mindig pozitív hangulatot terjeszt a csapatban. Ugyancsak örömteli, amikor egy kislány megy oda hozzád és azt mondja, hogy azt szeretné csinálni, amit te. Ha valamit üzenhetek a női társaimnak, akkor azt mondanám, hogy csatlakozzanak a rallysporthoz, mert ez nem csak a férfiak sportja.” 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool