A négyszeres rally világbajnoki második helyezett Mikko Hirvonen 16 éves fia, Roope a hétvégén édesapja nyomdokába lép és rajthoz áll egy finn versenyen.
Hétvégén rendezik Helsinkitől 120 km-re a murvás, finn Turku Rallyt, melyen rajthoz áll Roope Hirvonen is, Mikko Hirvonen 16 éves fia, aki egy Ford Focus volánjánál debütál első rally versenyén, navigátora pedig édesapja lesz.
Az apa és fia februárban már indult együtt egy sprintversenyen, ahol kategóriája negyedik helyén végeztek, de az első több szakaszból álló verseny nagy előrelépést jelent Roope karrierjében.
“Elég izgalmas pillanat következik a hétvégén – ismerte el Roope. – Nem volt időnk verseny előtti tesztre, de így is próbáljuk a legtöbbet kihozni a dologból. A fő cél a verseny hibamentes teljesítése lesz. Később szívesen indulnék több versenyen is, de előbb meg kell néznünk, hogy ez miként sikerül. Mindig szerettem volna kipróbálni a rallyzást.”
Roope Hirvonen koróbban rallycross versenyeken már megízlelhette a versenyzés érzését.
Mikko Hirvonen fiához hasonlóan izgatott.
“Tartok a navigálástól – mondta a 42 éves négyszeres rally világbajnoki második helyezett. – Valószínűleg el fogunk tévedni, mert komoly kihívás lesz a szakaszokat is megtalálni, de a menetlevél kezelés sem lesz egyszerű. Mivel Roope még 18 év alatti tilos itinert készítenünk, ez csak egy bizonyos számú versenyt követően lehet megtenni Finnországban.”
Mikko Hirvonen elárulta, hogy az autó is teljesen új számukra és nincs semmilyen elvárása fia felé.
“A Ford Focust hátom hete kaptuk egy másik fiatal versenyzőtől, aki már versenyzett vele. Mi a V1600-as kategóriában indulunk, mely az egyetlen kategória a fiatal versenyzők számára. Csak bukócsövet lehet belerakni, valamint a felfüggesztést lehet módosítani, másban nem tér el az utcai autótól. Ez a verseny egy jó szórakozás, egy családi hétvége lesz, és közben még rallyzni is tudunk. Roope még nem vezette az autót és más rallyautót sem, így nincs semmilyen elvárás felé. Nem szeretnénk a következő Solberg vagy Rovanpera lenni, csupán a jó hangulat miatt szeretnénk indulni versenyeken.”
Csomós Mixi navigátoraként sokmindent megélt már Nagy Attila, aki nem szégyelli bevallani, a legprecízebb felkészülés ellenére is többször követett már el hibát a jobb egyben. Éppen ezért nem tartja fairnek, ha bármelyik navigátortársa felett egyetlen hiba miatt azonnal pálcát törnek.
Sokan kritizálták a Herczig–Bacigal kettőst, akik a Fafe Rallyn egy navigációs hiba miatt estek ki a versenyből. Nagy Attila, Csomós Mixi navigátora, aki szintén végig küzdötte a portugál Eb-futamot ezzel nem ért egyet.
„A Fafe Rally után nagyon sokat hallottam, hogy a ‘másik navigátor’ hibázott, bezzeg ti nem – mondja Nagy Attila. – Ezt nem érzem fairnek.
Először is, amikor az Európa-bajnokságon indulnak a magyar versenyzők, akkor nem egymás ellen, hanem Európa legjobbjai ellen versenyeznek. Nem az az érdekes, hogy az adott versenyen Csomós vagy Herczig vagy valaki más ér el jobb eredményt, hanem az, hogy egy magyar versenyző mire képes az Európa-bajnoki mezőnyben.
Fotó: Csomós Mixi, Nagy Attila
Az összehasonlítás mellett azt sem tartottam fairnek, hogy ha egy navigátor felett azonnal pálcát törnek. (Bacigal) Igor esetében sem tartom annak.
A navigátor szerepe nagyon hálátlan ebből a szempontból, hiszen az az alapvető elvárás vele szemben, hogy száz százalékosan teljesítsen, míg egy sofőr soha sem tud száz százalékos teljesítményt nyújtani. Ha a sofőr hibázik, akkor arra azt mondják, hogy benne van a rallyban, ha egy navigátor hibázik, akkor pedig azonnal ráfogják, hogy milyen béna, nem tud egy útvonal itinert értelmezni, nem tudja, merre van a bal vagy a jobb.
Ezek a hibák valóban amatőrnek tűnnek kívülről, de belülről ennél sokkal összetettebb. Képzeld el, hogy az Eb-n két gyorsasági között mentek etapon. Az etapok letréningezésére nincs lehetőség, a pályabejárás alatt részeit érinted, de az egészet soha. Csak az útvonal itinerből tudsz tájékozódni.
Figyeled az útvonal itinert, az utat, közben figyelni kell, hogy időben vagytok-e, odaértek-e a következő időellenőrzőre, beszélsz a mérnökkel a guminyomás, gumihőmérséklet adatokról, kikészíted a következő gyorsasági itinerét, figyeled a pilótádat, hogy fel kell-e rázni, meg kell-e nyugtatni.
Nagyon sokfelé kell figyelni, és egy pillanat alatt kell döntést hozni és ráadásul az útvonal sem mindig olyan egyszerű, hogy mondjuk a templomnál fordulj balra.
Fotó: Csomós Mixi, Nagy Attila // Így indulunk pályabejárásra…Fotó: Csomós Mixi, Nagy Attila // Öt perccel később
Pont a Fafe Rallyn fordult elő velem, hogy húsz méteren belül két teljesen egyforma elágazás volt. Az egyikben volt egy kereszt, azzal különböztették meg.
Én persze a rossz úton küldtem fel Mixit. Gyorsan észrevettem a hibát, visszafordultunk, és mivel pályabejáráson történt, nem lett belőle gond.
Versenyen ez útvonal elhagyásnak minősül, amiért kizárás jár. Pont a napokban olvastam egy közleményt, amely szerint, ha száz méternél nem hagytad el jobban az útvonalat és megállás nélkül visszafordulsz – ami kizárja a tiltott szerviz lehetőségét –, akkor egy ilyen még belefér egy versenyen.
Fotó: Csomós Mixi, Nagy Attila
Kevesen tudják, de a navigátori munka egyik legstresszesebb része az etap. Én is ettől félek a legjobban, hogy itt hibázok. Előfordult már, hogy bemondtam, 1,28 km múlva jobbra. Elindítottam a számlálót, majd ilyenkor még egy párszor elmondom, hogy 1,28 múlva jobbra. 0,74-nél jött egy jobbos, mondtam Mixinek, hogy itt jobbra. Azt mondja, nem 1,28-nál? De, basszus. Hát ilyen könnyű hibázni.
De mondok jobbat: 2017 Veszprém Rally. Kislőd végén feltettem az itinert az autó tejére, ott javítottam. Közben jöttek srácok, beszélgettünk velük, beszálltunk és mentünk. Már majdnem a pályán voltunk, amikor észrevettem, hogy nincs meg az itiner.
Gyorsan felhívtam Csomóst (Mixi apukáját), aki szerencsére megtalálta és utánunk hozta. Addigra vagy tíz autó ment át rajta, a spirál tönkrement, lapok hiányoztak belőle… Szerencsére a gyorsasági része épségben maradt.
Ez azért elég amatőr hiba volt, és amíg nem fordul elő veled, addig nem hiszed el, hogy lehet valaki olyan hülye, hogy elhagyja az itinerét.
Fotó: Nagy Attila
Tavaly volt két nagyon tanulságos esetem, amire rámehetett volna a versenyünk. Ráadásul azon a két versenyen, amit megnyertünk. A Salgó pályabejárásán 13:40-kor megyünk a gyorsasági rajtjához, azt mondja Mixi amúgy, a másik pályát nem kettőig lehet tréningezni? De basszus. 13:59-re értünk oda, így még végig tudtunk menni rajta másodszor.
A Veszprém Rallyn fordítva történt, korábban érkeztünk. 9-től lehetet tréningezni a pályát, mi odaálltunk 8-ra. Az volt a nagy szerencsénk, hogy már állt előttünk egy kocsi, ők mondták, ne menjetek sehova, mi is így jártunk, csak 9-től lehet bemenni a pályára, nem 8-tól. Ha nincsenek a versenyzőtársak, hamarabb megyünk be, amiért megint csak kizárás járt volna.
Azóta sokkal pontosabban tervezem meg a pályabejárását. Az ilyen hibák elkerülésére fel lehet készülni, de elmesélem a legamatőrebb hibámat:
Fotó: Csomós Mixi, Nagy Attila
Újhután bemondtam, hogy jobb három, Mixi meg kiabál, hogy Ati, ez bal három! Pedig teljesen biztos voltam magamban…
Szóval, azt gondolom, hogy nincs olyan navigátor, aki ne hibázna. Mindenből lehet tanulni, lehet még jobban felkészülni, de előbb-utóbb újra hibázol. Az is fontos, hogy ilyenkor gyorsan túl tedd magad a hibán, és a következő feladatra koncentrálj, mert ha a koncentrációból is kiesel, akkor azonnal jön a következő hiba.
Az én összes hibámra ráfogható, hogy milyen amatőr volt – ami egyébként igaz is –, de ha egy sofőr leeshet az útról, akkor egy navigátort feje felett se törjünk azonnal pálcát, ha hibázik, mert ez is benne van a sportban.“
A Horvát Rallyn nagyon sok defekt fordult elő, ami miatt a Pirelli gumijait komolyan bírálták a Rally Világbajnokság versenyzői.
A Pirelli vizes gumijaival nagyon sok probléma adódott a Horvát Rallyn, ami miatt Pierre-Louis Loubet és Gus Greensmith is kiállni kényszerült három defekt után, de Kalle Rovanperának és Ott Tanaknak is voltak problémái az abroncsokkal.
Tom Fowler, a Toyota Gazoo Racing műszaki igazgatója elmagyarázta a rengeteg defekt okát.
“Az eső gumikra mindig nagyobb teher kerül, mert nedves időben a versenyzők könnyebben csúsznak le a tiszta ívről – mondta Fowler a Dirtfishnek. – Emiatt sokszor koszos, köves, saras felületen kellene teljesíteniük a gumiknak, amik így könnyen defektessé válnak. A nedves gumik lágyabbak, ezért biztosítanak nagyobb tapadást, ha pedig erősebbek lennének, nem biztosítanának elég tapadást. A nedves gumik mindig defektveszélyt jelentenek.”
Terenzio Testoni, a Pirelli rally menedzsere szerint nem egyértelműen csak a gumikkal volt probléma.
“Pénteken a Rally1-es autókkal összesen nyolc defekt fordult elő, de minden alkalommal a felni is eltört. – mondta Testoni. – Igazából csak öt olyan defekt fordult elő, amikor a gumik sérültek. Szombaton a nagyon rossz időjárási körülmények között a versenyzők mindenhol vezettek, csak az úton nem. A sok kanyarlevágás miatt könnyen sérülhetnek a gumik, de nagyon sok esetben a felni is eltört. Amikor ilyenek a körülmények és mindenhol vezetnek a versenyzők, akkor ne csodálkozzon senki, ha defektje lesz.”
Daniel Saskin, a Horvát Rally szervezőbizottságának vezetője elárulta, mileyn sok néző volt kíváncsi versenyükre és, hogy tervük minden évben egy másik jellegű WRC futam megrendezése.
Idén is hatalmas sikert aratott a Horvát Rally, mely 2021 után másodszor szerepelt a Rally Világbajnokság naptárában. Idén azonban a sokszor rosszra forduló időjárás sem tudta megakadályozni, hogy a siker elmaradjon.
Daniel Saskin, a szervezőbizottság vezetője a verseny után részleteket árult el az idei rendezvényről.
“A rendőrség tájékoztatása alapján 70 000 néző volt a Power Stage szakaszon, valamint nagyjából 400 000 szurkoló a teljes hétvége során – mondta Daniel Saskin. – Ez hatalmas öröm, hiszen idén alacsonyabb hőmérséklet és rosszabb időjárás is volt, mint tavaly.
A folyamatosan megújuló versenyt a jövőben is garantálná Saskin.
“Jelenleg 10 ember van a szervezőbizottságban, aki folyamatosan foglalkozik a rendezvénnyel, valamint 15-16 további személy, akik részmunkaidőben dolgoznak. Sohasem vagyok 100%-ig elégedett, mindig azt keresem, hogy min lehetne még javítani. Idén is sikeres versenyt rendeztünk, minden nagyszerűen működött, de továbbra is a tanulás fázisában vagyunk, mert egy WRC futam hatalmas rendezvény. Biztos vagyok benne, hogy még ennél is jobb munkát tudunk végezni, és sok érdekes ötletünk van.”
A Horvát Rally eddig Zágráb környékén zajlott, miközben az ország a tengerpartjáról ismert, Saskin ezért minden évben változtatna az útvonalon.
“Szeretnénk minden évben másik útvonalat kijelölni, így minden verseny más lehetne. Ezzel azonban a tévések és a WRC csapatai nem biztos, hogy egyetértenek. Szeretnénk évről évre megújulni, és ezáltal mindig érdekes versenyt rendezni.”
Oliver Solberg számára nem alakult eddig túl jól a Rally Világbajnokság, azonban a Hyundai Motorsport még időt ad Petter Solberg fiának.
Oliver Solberg a Rally Világbajnokság eddigi három versenyéből csupán csak Svédországban tudott pontot szerezni a hatodik helyen zárva, míg a Monte-Carlo Rallyn és Horvátországban egyaránt balesetmiatt nem ért célba.
A Hyundai Motorsport harmadik autóját idén a svéd-norvég pilóta több versenyen vezetheti, mint Dani Sordo, így lesz ideje tanulni, és csapata egyelőre nem helyez nyomást versenyzőjére.
“Nem szeretnénk nyomás alá helyezni Olivert – mondta Julien Moncet csapatvezető helyettes a Dirtfishnek. – Egyelőre időt szeretnénk adni neki a tapasztalatszerzésre és tanulásra. A sikertelen horvát verseny a tanulás része, sajnálatos, de az első lépések alatt előfordul. A szezon későbbi, talán középső része felé már növelni fogjuk elvárásainkat felé. Az olyan versenyeken, mint Észtország, vagy Finnország képes lehet jobb eredmény elérésére is.
Oliver Solberg tavaly még a Hyundai WRC2-es csapatában is versenyezhetett a fő csapat mellett, míg idén már a harmadik autót felváltva irányíthatja Dani Sordoval. A spanyol versenyző pedig amikor nem versenyez, akkor is próbálja segíteni fiatal csapattársának dolgát, aki eddigi legjobb eredményét a tavalyi Monza Rallyn érte el, ahol ötödik helyen ért célba.
A Portugál Rallyn és jó eséllyel Szardínián is Dani Solberg ülhet a Hyundai i20 N Rally1 volánja mögé, míg Solberg, aki Portugáliában a WRC2-ben indul, vélhetően Kenyában kaphat ismét szerepet a harmadik autóban.
A nyolcszoros rally világbajnok Sébastien Ogier csak dicsérni tudta fiatal csapattársát, Kalle Rovanperát, a finn versenyző horvát győzelme után.
Kalle Rovanpera az idei három versenyből kettőt megnyert, egyen pedig negyedik lett, így 29 pont előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt.
Mivel az idei évben már az aktuális világbajnok, Sébastien Ogier már csak részleges programot teljesít a WRC-ben, így valakinek át kellett vennie domináns szerepét, és ez eddig Kalle Rovanperának sikerült legjobban.
“Két tökéletes versenyt teljesített Kalle Rovanpera, és ez a szezonkezdés valóban nagyon erős – mondta Sébastien Ogier a Dirtfishnek. – Három verseny után nagyon nagy előnnyel rendelkezik, de ez még nem azt jelenti, hogy a szezon végén biztosan világbajnok lesz. Még van 10 verseny, amin bármi lehet, de eddig nagyszerűen teszi a dolgát.”
Ogier azt is elárulta, hogy Rovanpera horvát Power Stage-n nyújtott teljesítménye után nem tudja, miként lehetne legyőzni fiatal csapattársát.
“Nem követtem a Horvát Rallyt teljes mértékben figyelemmel, de amit láttam, az az, hogy Kalle ezen a versenyen is nagyon jól vezetett, amihez persze az első napi jó rajthelye is hozzájárult. Később próbált óvatosabb lenni, amikor nehezebbek voltak a körülmények, majd az utolsó szakaszon még egy fokozattal feljebb tudott kapcsolni. Szóval most nagyon erősnek tűnik, és ha ezt folytatni tudja, akkor nem tudom miként kapják el a többiek.”
Kalle Rovanpera tehetségét korán felismerte már a Toyota Gazoo Racing, mellyel ugyancsak 2020-ban kezdte karrierjét, de már 2018-ban megszületetta szerződés.
Az Audi és a Ducati Szardínián rendezett egy médiaeseményt, ahol a szerencsés újságírók is vezethették az Audi RS Q e-tron-t és a Ducati új DesertX névre keresztelt motorkerékpárját. A rendezvényen Danilo Petrucci is kipróbálta Carlos Sainz Dakar versenyautóját.
„Valóra vált egy álmom, mert már gyerekként Carlos Sainz rajongója voltam. Nem lehet leírni, milyen érzés a pilótafülkében. Nem számítottam arra, hogy az RS Q e-tron ilyen gyors terepen. Technológiája utat mutat az autók jövője felé” – mondta Petrucci. A korábbi Moto GP versenyző testközelből is láthatta Sainzékat az idei Dakaron, mert a TECH 3 KTM Factory Racing színeiben ő is ott volt az indulók között. A második napon történt műszaki hiba miatt hatalmas időbüntetéssel tudta csak befejezni a Dakart, igaz az ötödik szakaszon már nyerni is tudott. Végül a motorosok közt 90. lett.
foto: Audi Motorsport
Carlos Sainz pontosan kétszer annyi szakaszt nyert, mint Petrucci. Lucas Cruz navigátorral a 3. és a 11. napon értek elsőként célba, végül a 12. helyen zárták az idei Dakart.
„Amit az Audi elért ezzel a koncepcióval, az műszakilag egyedülálló, és valódi előny nekünk versenyzőknek. A szardíniai esemény nagyszerű volt az elektromos hajtás előnyeinek bemutatására. Az összes médium képviselőjét lenyűgözte” – nyilatkozta Sainz.
Arról viszont nincs hír, hogy a matador kipróbálta e az RS Q e-tron színeire festett Ducati DesertX-et.
Sébastien Loeb indulása komoly szerepet játszott Sébaszien Ogier rajthoz állásában is a Rally Világbajnokság negyedik versenyén, a Portugál Rallyn.
A Monte-Carlo Rallyn komoly csatát vívott a győzelemért a kilencszeres rally világbajnok Sébastien Loeb és a nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier, amiből végül a fordos versenyző jött ki győztesen a toyotás versenyző defektjét követően.
Január óta pedig mindenki arra vár, hogy mikor csap ismét össze a rallysport két legeredményesebb versenyzője.
A csata második felvonása Portugáliában lesz, ahol Loeb jelentette be elsőként a részvételt, majd Ogier is az indulás mellett döntött.
“Mindig szerettem Loebbel harcolni – mondta a Dirtfishnek Ogier. – Volt néhány jó csatánk a múltban, és jó látni, hogy a szurkolók is azt várják, hogy mikor csatázunk ismét. Gondoltam, hogy jó esély van portugál indulására, ezért kicsit kivárva jelentettem be, hogy én is indulok.”
Portugáliában azonban Ogier jóval sikeresebb volt korábban, mint Loeb, ellentétben a Montéval, ahol jelenleg mindketten nyolc sikert számlálhatnak.
“Bízom benne, hogy Portugáliában is a győzelemért tudunk harcolni, de az autóbeállítás és egyéb tényezők miatt ez nem olyan biztos. – tette hozzá Ogier. – Nem számítok olyan fölényre a többiek előtt, mint ami a Montén volt. Szeretném, ha a győzelemért harcolhatnánk, de nagyszerű riválisok vannak, mint például Dani Sordo.”
Ogier Portugáliában visszavághatna a Montén elszenvedett vereségért is.
“Mindenki tudja, hogy a Montén szeretek a leginkább nyerni, ezért csalódás volt, hogy idén a második helyen zártam. Nagyon frusztráló volt kikapni egy defekt miatt, amikor már gyakorlatilag megnyertük a versenyt. Loeb ugyanakkor nagyszerű teljesítményt nyújtott és megérdemelten nyert. Az autósportban néha szerencse is kell a sikerhez. Tavaly Monzában akár defektünk is lehetett volna, amikor a lassítóban hibáztam, akkor szerencsém volt, most a Montén viszont nem.”
Kalle Rovanpera fontos részleteket árult el, arról, hogy miként igazolt a Toyotához, ami még a 2019-es WRC2-es világbajnoki cím megszerzése előtt történt.
Kalle Rovanpera egy Ford Fiestával indult első WRC futamán 2017-ben, majd a következő két szezonra a Skodához igazolt, ahol 2019-ben megnyerte a WRC2-es világbajnoki címet, majd 2020-tól a Toyota gyári versenyzője lett a WRC legerősebb kategóriájában.
A Toyotával azonban sokkal hamarabb megszületett az egyezség.
“Már 2018 végén megszületett a szerződés a Toyotával – mondta Kalle Rovanpera a WRC Podcastjében. – Már ekkor tárgyaltunk és tudtuk, hogy hol folytatom majd a karrierem. Gyakorlatilag hamar elkezdte Timo Jouhki a tárgyalást a Toyotával, és nyilván azt szerette volna elérni, amit én is szerettem volna, de a tárgyalást teljesen rábíztam.”
Timno Jouhki korábban Tommi Makinen, Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala menedzsere is volt, tapasztalatával pedig gyorsan megtalálta a közös hangot Kalle Rovanpera ügyében is a Toyotával.
“A színfalak mögött hagytam, hogy Timo végezze a tárgyalást, én pedig csak néha vettem rajtuk részt. Volt több lehetőségünk a csapatválasztás terén, de végül együtt a Toyota mellett döntöttünk. Minden gyártóval tárgyaltunk, de nem minden lehetőség volt teljesen egyértelmű. Nagyon jól esett, hogy minden gyártó szeretett volna leigazolni, mert nem tudtam, hogy mire számíthatok egy WRC autóval, csak azt tudtam, hogy jól vezetek.”
Kalle Rovanpera 2020-ban már a második versenyen, Svédországban megszerezte első abszolút dobogós eredményét a Toyotával, Sébastien Ogier-t legyőzve. Tehetségét pedig 2021-ben Észtországban és Görögországban, 2022-ben pedig Svédországban és Horvátországban is győzelemmel igazolta.
A még mindig csak 21 éves finn pilóta idén három versenyt követően 29 pont előnnyel vezeti a világbajnokságot Thierry Neuville előtt.
A sikertelen Monte-Carlo Rally és Svéd Rally után Elfyn Evans a Top 5-ben tudott célba érni, ezzel pedig Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szerint egy láthatatlan szörnyet rázott le walesi pilótája a válláról.
Nem indult jól Elfyn Evans idei Rally Világbajnoki szezonja, hiszen a Monte-Carlo Rallyn csak a Power Stage-n tudott pontot szerezni egy baleset után, míg Svédországban műszaki hiba miatt nem ért célba.
Az elmúlt két évben egyaránt második helyezett walesi versenyző a Horvát rallyn bár defekttel kezdett az első szakaszon, sikerült az ötödik helyen zárnia.
Jari-Matti Latvala szerint ez az eredmény segít megtalálni versenyzőjének régi önmagát és a sikerek útjára lép.
“Nagyon kellett már Elfynnek egy szilárd teljesítmény – mondta a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke az Autosport.com oldalnak. – Ezt most sikerült elérnie, és a Power Stage-n is sikerült pontokat szereznie., így most jobb pozícióból indulhat Portugáliában. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de már nagyon szüksége volt egy jobb eredményre, hogy lerázza a vállán lévő szörnyeteget.”
A rosszul sikerült versenyek után Evans is jobb hangulatban várja a Portugál Rallyt.
“Nehéz versenyeken vagyunk túl és ez alól Horvátország sem volt kivétel – mondta Elfyn Evans. – Horvátországban legalább a célba érés sikerült és jó teljesítményt értünk el az autóval. A Power Stage mindig nehéz volt Horvátországban, és a magunknál lévő gumikkal nem tudtunk ennél többet elérni. Elégedett vagyok a nyújtott teljesítménnyel a nehéz körülmények között.”
Evans mindig tudta, hogy a horvát versenyen jó autót vezethet, de nem volt megfelelő az önbizalma a felhordásos utakon.
“Nem volt problémánk az autóval, csak a felhordásos utakon nem volt jó az önbizalmunk. Horvátországban nem volt lehetőség újabb hibára, mindenképp célba kellett érnünk. Most ezt elértük, és erre építve magabiztosabban várhatjuk a Portugál Rallyt. Ott már szeretnénk ismét gyorsabbak lenni és jobb eredményért harcolni.”
Elfyn Evans a világbajnokság kilencedik helyén áll három versenyt követően, és Portugáliában az első napon így tisztább úton vezethet majd.