Kezdőlap Blog Oldal 688

Rallycross világbajnoki futam lesz Nyírádon!

0

Július 27-28-án Nyirád ad otthont egy Magyarországon még soha nem látott autósport világbajnoki futamnak. A Rallycross Világbajnokság mezőnye első alkalommal látogat el hazánkba. Az elmúlt két esztendő sikeres Európa-bajnoki futamrendezése után a Nyirád Racing Center csapata kiérdemelte, hogy bekapcsolódhasson a legmagasabb szintű rallycross versenysorozatba.  

Idén új fejezet kezdődik a Nyirád Racing Center életében, Magyarországon ugyanis először rendeznek rallycross világbajnoki futamot. A Forma-1 mellett ez az egyetlen világbajnoki szintű autós sorozat hazánkban. A szervező csapat rendkívül rövid idő alatt kapta meg a lehetőséget egy ilyen volumenű esemény megrendezésére. Két évvel azt követően, hogy hosszú kihagyást követően visszatért a rallycross Európa-bajnokság mezőnye Nyirádra, 2024-ben már a legmagasabb szintű rallycross széria látogat el a Nyirád Racing Centerbe.

„Magyarországon a Forma-1 mellett ez az egyetlen világbajnoki rendezvény az autósportban. Nem csupán a világbajnokság, hanem az Európa-bajnokság legjobb pilótái is itt lesznek a nyirádi pályán július utolsó hétvégéjén. Várhatóan négy kategóriában követhetik figyelemmel a nézők a futamokat, és az új szabályrendszernek köszönhetően még izgalmasabb csatákat láthatnak a szurkolók az elektromos autók és a robbanómotoros, 600 lóerős versenygépek között. Fontos számunkra, hogy mind a versenyen résztvevők, mind a kilátogató érdeklődők számára érdekes és színes programokat kínáljunk – mondta Gyuris Orsolya, a verseny rendezője.

foto: Nyirád Racing Center

Az FIA Rallycross Világbajnokság története 2014-ben kezdődött robbanómotoros versenygépekkel, majd fokozatosan nyitott az elektromos autók felé. Az autógyártás technológiai változásait követve a 2021-es szezonban az egyik kategória már csak elektromos versenygépekből állt, 2022-ben pedig teljes egészében elektromos autókra váltott a WRX-nek nevezett világbajnoki sorozat.

Idén egy új korszak kezdődik a világbajnokság históriájában. Ebben az évben ugyanis megnyílik a mezőny a fenntartható üzemanyaggal működő, belsőégésű motoros autók számára is. A tisztán elektromos versenyautók két szezonját követően ez az esztendő a „technológiák csatája” lesz, ami soha nem látott izgalmakat hozhat, és ezt közelről is megcsodálhatja majd a magyar közönség. A szervezők egy tovább korszerűsített pályával várják a világbajnoki illetve az Európa-bajnoki mezőnyt.

foto: Nyirád Racing Center

„A pályán az eddigieknél is több ülőhelyen szurkolhatnak a nézők, illetve a Nyirád Racing Center biztonsági rendszereit is fejlesztettük. A gyermekes családoknak idén is szeretnénk meglepetés programokkal kedveskedni. Tavaly sikert aratott a Tapolcán rendezett ünnepélyes megnyitó, terveink szerint ezen az eseményen a rajongók ebben az esztendőben is közelebb kerülhetnek a pilótákhoz és a versenyautókhoz. Nem mellékesen a világbajnoki futam mellett az idei lesz a 10. Európa-bajnoki verseny a Nyirád Racing Centerben. Mindent megteszünk azért, hogy a jubileumi Eb-futam valamint az első világbajnoki verseny kiválóan sikerüljön, és a nézők, a versenyzők valamint a sorozat nemzetközi szervezői elégedetten, remek élményekkel távozzanak” – fogalmazta meg a szervezők elképzeléseit és céljait Gyuris Orsolya.

2024 FIA Rallycross Világbajnokság versenynaptár:

Június 8-9. Euro RX of France, Essay (csak EURO RX)
Jűlius 6-7. World RX of Sweden, Höljes
Július 27-28. World RX of Hungary, Nyirád *
Augusztus 17-18. World RX of Benelux, Mettet
Szeptember 7-8. World RX of Portugal, Montalegre
November 30 – December 1. World RX of Australia, TBA *

 

 

Hivatalos! A WMSC ülésén döntés született a jövőbeni WRC-autókról

0

Az FIA bejelentette, hogy 2025-től olyan költséghatékony Rally1-es autók képezik a WRC csúcskategóriáját, melyekben nem lesz hibrid egység, az áraik is jelentősen csökkennek. 

A Motorsport Világtanács (WMSC) szerdai ülésén eldőlt a 2025-től használandó WRC-autók sorsa, a következő évtől olyan Rally1-es autók alkotják a WRC csúcskategóriáját, melyekben nem lesz hibrid egység, áruk pedig a jelenlegi 1 millió euró közeli árról 60 százalékkal csökken.

A WMSC az ülésen figyelembe vette az FIA által lebonyolított online szurkolói felmérést, valamint a gyártók által korábban tett javaslatokat.

A 2024-től a szabályok lehetővé teszik, hogy hibrid nélküli Rally1-es autókat lehessen használni, azonban a hibrid egység tömegét pótolni kell, és nem lehet velük gyártói pontokat szerezni, így az eddigi két versenyen nem indultak ilyen autók.

Fotó: Hyundai Motorsport

Az ülésen elfogadott 2025-től érvénybelépő sport – és technikai szabályzat júniusban kerül kihirdetésre.

“2025-ben és 2026-ban is Rally1-es autók alkotják majd a WRC csúcskategóriáját, azonban a teljesítményük és áruk csökkenni fog – áll az FIA közleményében. – “Ebbe beletartozik a hibrid egység eltávolítása, ahol a teljesítményt a teljes tömeg csökkenése kompenzálja, valamint a légkorlátozó és az aerodinamika csökkentése. A Rally2-es kategóriába tartozó autók változatlanok maradnak. Ugyanakkor a WRC-ben induló Rally2-es autók esetében megengedésre kerülnek nagyobb turbószűkítő, kipufogó használata, továbbá váltólapátos váltókart és nagyobb hátsó szárnyat lehet használni. Ennek célja, hogy csökkenjen a Rally1-es és Rally2-es autók közötti különbség.”

A 2025 utáni Rally1-es autók teljesítménye 330 lóerő lesz, a motor teljesítményét pedig referencia nyomatékgörbe szabályozza minden autó esetében. A motor és a váltó költségkorlátos lesz. Az új autók ára 400 ezer euró lesz maximálisan.”

Hivatalos: a Red Bull döntött a megvádolt Horner sorsáról

0

Lezárult a Christian Horner elleni vizsgálat, és eldőlt, hogy a Red Bull Racing csapatfőnöke nem bűnös azokban a vádakban, amelyeket az egyik alkalmazott megfogalmazott ellene.

A Red Bull azért indított belső vizsgálatot az 50 esztendős szakemberrel szemben, mert egy női alkalmazott bepanaszolta őt, de az ügyet felgöngyölítő független szakértő szerint a Christian Horner ellen felhozott vádak nem voltak megalapozottak.

Eddig annyit tudtunk hivatalosan, hogy Horner „nem megfelelően” viselkedett egy női alkalmazottal, emellett a sajtóban különböző részletek/feltételezések jelentek meg az ügyről, szóba került az elnyomó, manipulatív vezetési stílus és a szexuális zaklatás vádja is. Az érintettek meghallgatása már korábban megtörtént Londonban, ezen másokkal együtt Adrian Newey is részt vett.

Az előszezoni tesztelés előtt néhány nappal az F1 menedzsmentje sürgető hangvételű üzenetet fogalmazott meg egy közleményben, így várható volt, hogy a Red Bull hamarosan ítéletet hirdet az ügyben, és nem vár vele a szezon kezdetéig.

Az mindenesetre szerdán már sejthető volt, hogy Horner számára kedvező döntés születik a belső vizsgálatban, mivel elindult a szezonnyitó helyszínére, Bahreinbe.

Meg van kötve a Red Bull keze – ezért lehet nagyon nehéz kirúgni Hornert

A döntésről a Red Bull GmbH (azaz nem a Red Bull Racing) bahreini idő szerint kora este aztán az alábbi közleményt adta ki:

„A Horner ellen felhozott vádak független vizsgálata befejeződött, és a Red Bull megerősítheti, hogy a panaszt elutasították. A panasztevőnek joga van a fellebbezésre. A Red Bull biztos abban, hogy a vizsgálat tisztességes, alapos és pártatlan volt. A vizsgálati jelentés bizalmas, és a nyomozásban közreműködő felek és harmadik felek személyes adatait tartalmazza, emiatt az érintettek iránti tiszteletből további kommentárt nem fűzünk hozzá. A Red Bull továbbra is arra törekszik, hogy megfeleljen a legmagasabb munkahelyi szabványoknak.”

Noha erről a közlemény nem tesz említést, több külföldi sajtóorgánum is arról számolt be, ezek után gyakorlatilag biztos, hogy Horner marad a Red Bull csapatfőnöke.

A szakember a bikás istálló eddigi egyetlen csapatfőnöke, amióta 2005-ben az energiaital-márka csapatot indított a Forma-1-ben. Ő csábította át a McLarentől a tervezőzseni Newey-t (ennek részletes körülményeiről itt olvashatnak remek sztorikat), és a bikások az ő irányításával uralták a világbajnokságot előbb Sebastian Vettellel, majd jelenleg Max Verstappennel.

Kérdés, a történteknek milyen hatása lesz az előző másfél szezont uraló csapatra, amelyről sokan úgy gondolják, a jelenlegi szabályrendszer végéig legyőzhetetlen marad.

5 csapatfőnökből egyedül Wolff mondott véleményt Horner zaklatási botrányáról

A Mercedes kész volt leváltani Hamiltont, de ő elkerülte, amit Michael Schumacher nem

0

Lewis Hamiltonnak hamarosan lejárt volna az ideje a Mercedesnél akkor is, ha 2025-től nem szerződött volna a Ferrarihoz – derült ki Toto Wolff nyilatkozatából.

Ahogy az érintettek egyre többször találkoznak a sajtó képviselőivel, úgy derül ki egyre több részlet Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződésének hátteréről és körülményeiről. Toto Wolff a minap például elárulta, hogy a Mercedes miért nem volt hajlandó megadni a hétszeres világbajnoknak azt a szerződést, amit Hamilton szeretett volna.

A Motorsport-Total.com információi szerint Hamilton 3 éves hosszabbítást akart, a Mercedes viszont egyet. Ebből született a kompromisszumos egy plusz egy éves szerződés, opcióval az első és végi szakításra. Csakhogy a 39 esztendős pilóta már a hosszabbítás első idényének kezdete előtt bejelentette: nem tölti ki a kontraktust, és annak első éve után a Ferrarihoz igazol.

Toto Wolff szivárogtatta ki Hamilton Ferrarihoz szerződését?

Az ORF-nek nyilatkozó Wolff ezzel kapcsolatban ismét elmondta, hogy az időzítés Hamilton részéről „furcsa volt”, de a Mercedes „nyitott szemmel ment bele ebbe a helyzetbe”, ő pedig mindig tisztában volt vele, hogy „egy év után fennáll az esélye annak, hogy nem folytatjuk együtt a versenyzést 2025-ben.”

De miért nem akartak sima 3 éves szerződéshosszabbítást adni Hamiltonnak? Ennek oka nem más, mint Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 17 esztendős szupertehetsége. Ugyanis mint azt most Wolff megerősítette, egyszerűen el akarta kerülni, hogy ugyanaz a helyzet álljon elő, ami Max Verstappennel. Hiszen a holland pilóta apja 2014-ben megkereste a Mercedest egy esetleges F1-es üléssel kapcsolatban, Wolff azonban rövid távon nem tudta azt biztosítani, a Red Bull azonban igen, így elhappolta Verstappent az osztrák üzletember elől.

„Több éve olyan helyzet adódott, hogy lehetőségünk volt az autónkba ültetni Maxot, de ez akkoriban nem volt megoldható, mert egyszerűen nem volt szabad ülésünk. Rosbergnek és Hamiltonnak hosszú távú szerződése volt, a Red Bull pedig természetesen lecsapott a lehetőségre – mondta Wolff az ORF-nek. – Szerződést kínáltak neki a Toro Rossónál azzal a lehetőséggel, hogy a következő évtől a Red Bullnál vezethet. Akkor elveszítettünk egy fiatal pilótát, aki látható, hogy milyen sikeres lett. És pontosan azért akartam nyitva hagyni ezt az opciót, mert van egy juniorunk a láthatáron, aki nagyon magas szinten vezet.”

A Mercedes Verstappenje olyat tett, amivel megmutatta, miért lehet ő az új Hamilton

Magyarul: a Mercedes fenn akarta tartani az opciót arra, hogy akár már 2025-től, de legkésőbb 2026-tól beültesse Antonellit egy Mercedesbe, akár még úgy is, hogy ehhez közli hétszeres világbajnokával: nincs tovább, nem hosszabbítjuk meg a szerződésed. Amennyiben ez a helyzet előállt volna, az kísértetiesen hasonlított volna arra, amit a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo csinált Michael Schumacherrel 2006-ban. Az akkorra már szintén hétszeres bajnok németet ugyanis kész tények elé állították, miután az utódlásáról gondoskodva Montezemolo 2007-től szerződtette az elérhetővé váló Kimi Räikkönent, Schumachernek pedig technikailag nem maradt ülése. Persze, ha nagyon akart volna, alighanem megoldható lett volna, hogy Felipe Massát elküldve maradjon, de Schumacher inkább bejelentette a visszavonulását.

Hamilton esetében azonban nem került sor erre a kínos játszmára, hiszen a brit saját sorsát a kezébe véve inkább lépett, és aláírt a Ferrarihoz. Így jelenleg Wolffnak már „csak” azt kell eldöntenie, hogy Antonellit mikor ülteti be a Mercedesbe. „Bizonyos szempontból ő csodagyerek. Mindent megnyert a gokartban, amit lehetett, aztán feljebblépett a Forma–4-be, ahol mindkét bajnokságban első lett az újoncévében, majd onnan is feljebblépett [a Formula Regionalba] és ott is mindent megnyert. Ezután úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a Forma–3-at, részben azért, mert ott nem lehet sokat tesztelni. Ehelyett egyenesen a Forma–2-be ment, ami hatalmas ugrás neki. Igazán nagyok és erősek az autók, és a legtöbb futam a Forma–1 hétvégéin zajlik, úgyhogy jó rálátásunk lesz a történésekre” – ecsetelte a csapatfőnök a fiatal olasz pilóta kilátásait.

Wolff már egy megválaszolatlan WhatsApp-üzenetből sejtette, hogy Hamilton elmegy

Wolff ugyanakkor hozzátette, mindez nem egyenlő azzal, hogy eldöntötte, 2025-től Antonellié lesz az ülés. „Ez nem jelenti azt, hogy Antonellit fogjuk az autónkba ültetni jövőre. 17 éves, úgyhogy lehet, hogy ez kicsit korai lenne. De a következő 5-10 évre tekintettel nyitva akartam hagyni ezt az eshetőséget.”

Wolff azt is elmondta, hogy legközelebb az első három F2-es hétvégét követően értékelik a helyzetet. „A tapasztalatra akarunk támaszkodni, vagy ki akarunk próbálni valami újat? Vagy a fiatalságra akarunk koncentrálni és kockázatot vállalunk egy újonccal, majd utána közép- és hosszú távon kell gondolkodnunk a teljesítményt illetően?” – tette fel a megválaszolásra váró kérdéseket a csapatfőnök, hozzátéve, hogy az idei pilótapiac „elképesztően érdekes lesz, mert igazán erős versenyzők válnak elérhetővé 2025-re.”

A Mercedes Antonellivel az idén a Forma–2 mellett átfogó tesztprogramot fog bonyolítani egy 2022-es Mercedesszel, elősegítve a fiatal olasz felkészülését az F1-re.

Vettel tényleg a visszatérést fontolgatja? – itt az újabb jele annak, hogy igen

Latvala négy pontja, mellyel jobbá tenné a WRC-t

0

Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatvezetője egy négy pontból álló tervet árult el, amivel javítana a WRC jelenlegi helyzetén. 

A WRC a Rally1-es autók 2022-ben történt bevezetésével komolyválságba került, miközben az F1 soha nem látott népszerűségnek örvend köszönhetően a Netflix-sorozatnak is, a WEC a Hypercarok aranykorába lépett, a Dakar Rallyra új gyártók jelentkeznek, a WRC-ben csodának számít már, ha 10 induló van a topkategóriában egy versenyen, köszönhetően a méregdrága Rally1-es autóknak, amik miatt eltűntek a privát indulók. Ugyanakkor a Rally2-es autók kategóriája virágzik, és nem csoda, hogy szerdán döntés születhet, mely szerint ezek az autók továbbfejlesztett változatai képezhetik 2025-től a világbajnokság legerősebb kategóriáját. 

Szerdán eldőlhet a WRC jövője, de a Hyundai óvatosságra int

Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke azonban elárulta négy pontját a a MotorSportnak oldalának. 

A hibrid rendszer elfelejtése 

“Egyértelmű, hogy a Rally1-es autókkal való versenyzés nagyon drága, ennek köszönhetően elvesztettük a privát versenyzőket a WRC csúcskategóriájában. A hibrid autó ugyanakkor nagyon élvezetes, nagyon szerettem vezetni a tavalyi Finn Rallyn. Azonban a Rally2-es autóval versenyzők számára nagyon nehéz lehet a Rally1-es autóra való átállás, mert meg kell tanulni a hibrid rendszer működését. Véleményem szerint a hibrid rendszer helyett e-üzemanyagot, vagy hidrogént kellene használni. Ezzel csökkennének a költségek. A szurkolók szempontjából a rallysport F1-es autóit szeretnénk látni a WRC-ben. A Rally1-es autók elég gyorsak ahhoz, hogy kissé lassítva is őket még mindig gyorsabbak legyenek a Rally2-es autóknál. Ez ugyancsak csökkentené a kiadásokat. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az autók terén változás történne a következő két évben. Véleményem szerint ki kellene alakítani egy szabályrendszert, amit 2027-től lehetne használni és amivel új gyártókat hozunk a WRC-be, ez esetben két év állna rendelkezésre a felkészülésre.” 

Visszatérés az előző pontrendszerhez 

“Mi elleneztük az új pontrendszert, amikor erről kellett dönteni. Az volt az érvünk, hogy túlságosan bonyolult ahhoz, hogy egy szurkoló értse, sok esetben a versenyzők sem értik. Nehéz elmagyarázni, hogy a vasárnapi pontokat miként osztják, és bár Elfyn Evans szerezte Svédországban a legtöbb pontot, egyáltalán nem volt boldog emiatt.” 

Latvala felkészült a Rally1-es autók leváltására

Amerikai WRC-futamra van szükség 

“Amerika egy hatalmas állam és nagyon bízok benne, hogy hamarosan lehet ott WRC-futam, jót tenne a bajnokságnak.” 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Közelebb hozni a szurkolókhoz a rallysportot 

“Az F1-hez hasonló paddock kialakítása nyilván nem lehetséges a rallysportban, mert nem egy helyen zajlik a verseny. Azonban létre lehetne hozni egy olyan szervizparkot, ami közelebb van a verseny szakaszaihoz. Véleményem szerint lehetővé kellene tenni, hogy egy maximum 50 kiló súlyú szerszám és alkatrész csomagot vigyenek magukkal a versenyzők, így a szakaszok után végezhetnek kisebb javításokat. Így közelebb kerülhetne a szurkolókhoz a szervizelés, mivel nem mindenki hajlandó 100 kilométereket megtenni, hogy eljusson a fő szervizparkba.” 

Megvan a Toyota kenyai csapatfelállása

0

A Toyota Gazoo Racing bejelentette versenyzőit a Szafari Rallyra, Elfyn Evans és Takamoto Katsuta mellett Kalle Rovanpera áll rajthoz, így a tavalyi győztes Sébastien Ogier nem indul. 

A Toyota három autóval áll rajthoz a WRC afrikai versenyén március végén, a Rally1-es Yarisokkal Elfyn Evans és Takamoto Katsuta mellett Kalle Rovanpera indulhat. 

Visszatér a hagyományokhoz a 19 szakaszból álló Szafari Rally 2024-ben

A japán gyártó döntése azt jelenti, hogy a 2021-es és tavalyi győztes Sébastien Ogier nem áll rajthoz, ugyanakkor Kalle Rovanpera 2022 után ismét megcélozhatja a győzelmet. 

Készülőben a meglepetés? – Horner megúszhatja a kirúgást

0

Nem biztos, hogy az állásába kerül a zaklatási botrány Christian Hornernek. A Red Bull csapatfőnökének jövőjére már ma fény derülhet, de még ő sem tudja, milyen döntés született.

Miután a Sky Sports tudomására jutott, hogy a Red Bull ausztriai igazgatótanácsa kedden összeült, hogy a több mint 100 oldalas vizsgálati jelentés birtokában megvitassa Christian Horner sorsát, a brit csatorna azt közölte, még a Bahreini Nagydíj versenyhétvégéje előtt közölhetik a döntést.

Mivel a szezonnyitót csütörtöktől szombatig rendezik, ma, azaz szerdán zajlik a szokásos sajtónap a sivatagi pályán. Craig Slater, a Sky Sports riportere szerdán délelőtt a paddockból számolt be róla, hogy Christian Horner repülőn ül és úton van Bahreinbe, illetve tényként közölte, hogy a csapatfőnök nem tud semmit az ellene folytatott belső vizsgálat eredményéről.

Meg van kötve a Red Bull keze – ezért lehet nagyon nehéz kirúgni Hornert

Hornert az egyik női alkalmazottal szemben mutatott helytelen viselkedése (a De Telegraaf szerint szexuális zaklatás is történt) miatt vonta vizsgálat alá a Red Bull osztrák anyacége, és minden jel arra utalt, hogy ez az állásába fog kerülni. Az Autosport szerint azonban az, hogy Horner elutazik Bahreinbe (Slater szerint helyi idő szerint estére ér oda), arra utal, hogy a Red Bull fel fogja menteni őt a vádak alól, azaz megtarthatja az állását.

Hogy a csapatfőnök a teljes sajtónapot kihagyja, egyáltalán nem szokatlan, és mint azt az Autosport is megjegyzi, a távolabbi helyszínekre Horner gyakran csak csütörtök – jelen esetben szerda – este érkezik meg. A mostani helyzetben ennek az is az előnye, hogy nem tudják a sajtó munkatársai faggatni őt. Craig Slater egyébként továbbra is arra számít, hogy a bahreini hétvége érdemi része előtt közleményt ad ki a Red Bull a döntésről, de ezt leghamarabb helyi idő szerint ma este, a sajtótájékoztatók és interjúk után tehetik meg, ami nem véletlen, hiszen így elkerülhetik, hogy ma mindenkit – beleértve Max Verstappent és Sergio Pérezt – erről kérdezgessenek.

Meg van kötve a Red Bull keze – ezért lehet nagyon nehéz kirúgni Hornert

Akár felmentő, akár elmarasztaló döntés születik, az továbbra is kiemelten fontos, hogy minél hamarabb pont kerüljön a Red Bullnak hatalmas károkat okozó ügy végére, hiszen az F1 és az FIA mellett már az istálló egyik fontos partnere, a Ford is nyomást helyezett a vállalatra, és nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy nem elég transzparens a Horner elleni vizsgálat. Kérdés, hogy amennyiben felmentik Hornert, felmerülnek-e kételyek a partnerekben, vagy a sportág és az FIA vezetőiben, illetve mit lép erre a csapatfőnököt bepanaszoló alkalmazott.

Vettel tényleg a visszatérést fontolgatja? – itt az újabb jele annak, hogy igen

0

Sebastian Vettel 2022 végén visszavonult, de egyre többször vetődik fel, hogy visszatérne. A négyszeres világbajnok számára ez a két csapat lehetne opció egy második Forma–1-es karrierre.

Miként azt korábban megírtuk, Sebastian Vettel neve is felmerült Lewis Hamilton lehetséges utódjaként, mert bár a négyszeres világbajnok 2022 végén búcsút intett a Forma–1-nek, több alkalommal is érezhető volt, hogy ez a búcsú nem biztos, hogy végleges. Hogy ezt milyen alkalmakkor és milyen megnyilvánulásokból lehetett leszűrni, azt alábbi cikkünkben olvashatják el.

Hamilton megjósolta Vettel visszatérését, de vajon pont az ő helyére érkezhet a német?

Persze mivel a 36 esztendős veterán még nem szólalt meg azzal kapcsolatban, hogy lemásolja-e barátja és egykori mentora, Michael Schumacher karrierívét, és ő is benevez egy második etapra, egyelőre nem állíthatjuk biztosan, hogy Vettelt foglalkoztatja a visszatérés gondolata, ám most kaptunk egy újabb jelet arra vonatkozóan, hogy igen.

Ralf Schumacher ugyanis a német Sky adásában kijelentette: „Azt hallottam, hogy Sebastian Vettel újra vezetni akar. Természetesen be kell tölteni egy űrt, hiszen láthattuk, mi történt a pilótapiacon, miután Lewis Hamilton aláírt a Ferrarihoz. Az elindított valamit.”

Hogy Ralf Schumacher valóban csak hallotta-e ezt a pletykát, vagy esetleg ténylegesen tudja, és csak nem akart konkrétumokban beszélni, azt nem lehet megítélni, mindenesetre Vettel továbbra is baráti viszonyt ápol Mick Schumacherrel, Ralf unokaöccsével, és úgy általában véve az egész Schumacher-családdal jó a kapcsolata. Ralf Schumachernek ennélfogva akár sokkal konkrétabb információja is lehet arról, hogy mi foglalkoztatja jelenleg a négyszeres világbajnokot, mint amennyit elárul.

Persze egy dolog, hogy Vettel visszatérne, egy másik pedig, hogy igényt tartana-e bárki a szolgálataira. Mert bár a Mercedesszel kapcsolatban merült fel a neve, amennyiben tényleg újra versenyezni akar, az más csapatoknak is érdekes lehet. A Mercedes első számú jelöltje Hamilton helyére alighanem Andrea Kimi Antonelli, a gyártó 17 esztendős juniorja, de miként azt Toto Wolff elmondta, a fiatal olasznak először meg kell mutatnia a Forma–2-ben, hogy megérett a feladatra.

„Amikor Vettel visszatér, újra topcsapatban akar majd vezetni és győzelmekért harcolni”

Amennyiben pedig Antonellit nem dobják mély vízbe 2025-ben, megnyílhat az ajtó az olyanok előtt, mint Vettel, Fernando Alonso, Alex Albon, Carlos Sainz, és még sorolhatnánk. Marketing szempontból Vettel leigazolása nyilvánvalóan hatalmas dobás lenne a Mercedestől, amely Hamilton távozásával világbajnok és globális szupersztár nélkül marad. Még ha Vettel ilyen szempontból nem is pótolhatná teljes mértékben a hétszeres világbajnokot, akkor is sokkal vonzóbb lenne a szponzoroknak és partnereknek, mint a jelenlegi mezőnyből Alonsót kivéve bármelyik elérhető versenyző, és van egy olyan előnye, ami jelen helyzetben nem elhanyagolható.

Mégpedig az, hogy józan számítások szerint nem tudná megverni, vagy tartósan megszorongatni Russellt, ami mondjuk Alonsóról kevésbé mondható el. Amennyiben Toto Wolff Antonelli érkezéséig nem akarja destabilizálni az általa a csapat vezérszerepére alkalmasnak tartott britet, egy tapasztalt, az autó fejlesztéséhez nagyban hozzájáruló, eladható, de a csapat jövőjét nem megbolygató világbajnok ideális választás lehetne.

Ugyanakkor a Hamilton-utód szemszögéből nézve joggal merülhet fel a kérdés, hogy mennyi időt kapna a Mercedesben. Hiszen amennyiben Antonelli 2025-ben még nem jön, Russell újdonsült csapattársa akkor sem tervezhet hosszú távra. Ami persze nem tragédia akkor, ha a Mercedes ütőképes autóval rendelkezik, ami 1-2 szezonra is vonzóvá tenné a csapatot bárkinek, akinek nem áll a rendelkezésére jó csomag.

Alonso igazából Vettelnek köszönheti az idei sikereit?

Vettelnél maradva, amennyiben a Mercedesnél nem jut neki lehetőség, a másik kézenfekvő istálló a Sauber lehet a számára. A hinwilieknél Bottas és Csou szerződése is lejár 2024 végén, 2026-tól pedig a csapat átformálódik az Audi gyári alakulatává. Mivel egyelőre jócskán le vannak maradva, a Saubernek minél jobb helyzetbe kell hoznia magát az Audi érkezéséig, és vélhetően 2025 után sem lesznek még élcsapat, így Vettel tapasztalata aranyat érhet az építkezési fázisban. Úgy, ahogyan Michael Schumacher is rengeteget segített a Mercedesnek abban, hogy a nulláról újjáépítve magát végül minden idők leghosszabb dominanciáját mutassa be.

Ezen két istállón kívül nincs igazán reális célállomás Vettel számára. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója még tavaly kijelentette, hogy nem tenné ki a németet annak, hogy Max Verstappen mellé ülteti be. Az RB nyilvánvalóan nem opció, a McLarennél és a Ferrarinál hosszú távra le vannak kötve a versenyzők, így pedig marad az Aston Martin, az Alpine, a Haas és a Williams. Vettel legutóbbi csapatánál Alonso távozása vagy visszavonulása esetén lehet üresedés, de nehéz elképzelni, hogy Lawrence Stroll nem toppilótát szeretne, míg a semerre sem tartó Haas és a zuhanórepülésben levő Alpine aligha érdekelné a németet. A James Vowles által pozitív pályára állított Williams már vonzóbb lehetne, főleg, ha Alex Albon 2024 végén távozik a Red Bullhoz vagy a Mercedeshez, de a csapatfőnök saját elmondása szerint is még jó néhány év kell nekik ahhoz, hogy behozzák az infrastrukturális lemaradást és felvehessék a versenyt az élmezőnnyel, Vettel pedig aligha szeretne ennyire hosszú távra tervezni.

A WRC Promótere szerint korai lenne 2025-ben leváltani a Rally1-es autókat

0

A WRC Promótere szerint fontos lenne a stabilitás a Rally Világbajnokság számára, ezért korainak tartja a Rally1-es autók leváltását, de később el tudja képzelni. 

Szerdán fontos döntés születhet a Motorsport Világtanács ülésén, kiderülhet, hogy 2025-ben is maradnak-e a Rally1-es autók a WRC topkategóriájában, vagy azokat Rally2 Plusz autókra cserélik. 

Az FIA munkacsoport valóban a Rally2+ autók bevezetésén dolgozik?

A WRC Promóter bár nincs az autóváltás ellen, azonban 2025-ben még korainak tartja. 

Szerdán eldőlhet a WRC jövője, de a Hyundai óvatosságra int

“Aggasztana, ha már 2025-ben lecserélnénk a Rally1-es autókat – mondta Peter Thul a WRC Promóter sportért felelős igazgatója a Dirtfishnek. – A váltás rövidtávú gondolkodásnak tűnhet, mivel 5 éves ciklusra vezettük be a Rally1-es autókat és idén csak a harmadik évnél járunk. Véleményem szerint 2025-ben is ki kell tartanunk a Rally1-es autók mellett és leghamarabb 2026-ban változtassunk.” 

Latvala felkészült a Rally1-es autók leváltására

“Úgy gondolom, a WRC-nek csúcsjárművekre van szüksége, és a Rally1-es autó ilyen. Szeretnénk, ha a WMSC olyan döntést hozna, mely nem túl durva. Most február vége van és ha szerdán döntés születik az autóváltásról, még néhány hét kellene, hogy kialakítsuk az új autókra vonatkozó szabályokat. Akár április is lehet addigra. Az pedig, hogy az új autóval induljanak a gyártók a januári Monte-Carlo Rallyn túl durvának tűnik. Nem szabad elfelejteni, hogy 2025-ben új gumibeszállító érkezik a sorozatba, így a Hankook gumikat és az autókat is tesztelni kellene a szezonnyitón. Túl sok nehézséget jelentene az autóváltás és nem tartom jó ötletnek, mikor megtarthatjuk a jelenlegi látványos autókat is. Ráadásul úgy tudom, hogy a gyártók is a Rally1-es autók mellett vannak.” 

Holland szimulátoros miatt is kezdett ennyire jól Verstappen

0

Max Verstappen és a Red Bull idei autója azonnal tökéletes harmóniába került a bahreini teszten, amiben a háromszoros világbajnok háttérben dolgozó honfitársának a keze is benne van.

Bizonyára nem sokan tudják, de a Red Bull fejlesztésében kulcsszerepet játszik egy holland szimulátorversenyző, Rudy van Buren is. A korábban az iRacing Világ Leggyorsabb Gamere elnevezésű versenyét megnyerő van Buren 2018-ban a McLarennél töltött be fejlesztőpilótai szerepkört, majd a Mahindra Formula E-csapatánál is dolgozott, 2022 augusztusa óta pedig a Red Bullt erősíti. Max Verstappen a bahreini tesztelésen pedig az ő munkáját is kiemelte, mint olyan személyét, aki sokat segített abban, hogy a jelentős változásokon átesett idei autóval.

A Ferrari nagyon biztató formában van, de továbbra is Verstappen a topfavorit 2024-re

„Egyáltalán nem koncentráltunk a köridőkre, a fókusz a megtankolt autós etapokon volt” – nyilatkozta a háromszoros világbajnok a Motorsport holland testvéroldalának, majd kiemelte, hogy az RB20-as rögtön azt hozta, amit a szélcsatornában és a CFD-szimulációk során. „Ez az a terület, ahol óriási fejlődést értünk el az utóbbi években. Minden, ami a szélcsatornából érkezik az autóra, azonnal működik. Emellett a szimulátor és az ott dolgozó srácok munkája is fontos.”

Itt jön a képbe Rudy van Buren szerepe.

„Természetesen sokat beszélek Rudy-val. Elmondja, mit próbált ki a szimulátorban, aztán beszélgetünk róla. Megbeszéljük, hogy mire jutott, vagy azt mondja, hogy »ezt kell tennünk, vagy meg kell néznünk, hogy ezt az aspektust javíthatjuk-e.« Rudy és néhány másik szimulátoros mindent tesztel a legapróbb változtatásoktól a legőrültebb dolgokig. Amikor beülök a szimulátorba, tulajdonképpen már minden be van állítva, és csak a finomhangolással kell foglalkoznom.”

Van Buren a bahreini tesztelés alatt is folyamatosan rótta a köröket Milton Keynes-ben a bahreini pálya virtuális másán. „Az első napon lefutott egy teljes versenytávot és mindenféle dolgot kipróbált az első szárnnyal” – mondta Verstappen, aki természetesen maga is sokat szimulátorozik, amikor éppen nem a valódi autóval köröz, mert elmondása szerint amikor csak teheti, szereti ő maga kipróbálni az újításokat ahelyett, hogy a fejlesztőpilótákra bízná azt.

Verstappen az idén a tavalyinál is jobban elverhet mindenkit?

Sok versenyző azonban nem rajong a szimulátorozásért, ezért aztán különösen kifizetődő lehet olyasvalakit alkalmazni, aki igen. Erre Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója világított rá.

„Csak azért kérdezik, mert holland, igaz? – felelte viccesen, amikor van Buren került szóba. – Nem tudom, hogy a zökkenőmentes kezdésünk a szimulátornak tudható be, vagy sem, de igaz, hogy nem mindegyik igazi pilóta szeret szimulátorozni. Miként az is igaz, hogy a szimulátorversenyzők sokkal jobban élvezik ezt. Az eltérő hozzáállás segít. A szimulátorosok nem igazán arra törekednek, hogy a leggyorsabbak legyen, hogy belőlük legyen a következő pilótánk. A szerződésük nagyon egyszerű abból a szempontból, hogy a lehető legjobban kell végezniük a szimulátoros feladataikat. És nemcsak Rudy-val van ez így, hanem Sébastien Buemivel és Jake Dennisszel is, akik szintén sokat szimulátoroznak.”