back to top
2024. május 10. 08:02

KezdőlapF1Hamilton soha egyetlen pennyvel sem segítette öccse autóversenyzői karrierjét

Hamilton soha egyetlen pennyvel sem segítette öccse autóversenyzői karrierjét

-

Hosszabb interjút adott az Independentnek Nicholas Hamilton, aki többek között arról beszélt, mennyire nehéz dolga volt a saját útját járnia egy ilyen báty mellett, és hogy mostanra miként sikerült elfogadnia betegségét és megtalálnia a saját hangját.

Nicholas Hamilton bátyja, Lewis Hamilton Forma-1-es karrierjének elején még tolószékben tűnt fel az F1-es hétvégéken, később viszont már anélkül szurkolt a testvérének, majd ő is autóversenyzői karrierbe kezdett. Az idén pedig eljutott oda, hogy a sorozat történetének első mozgássérült pilótájaként a 6. helyen végzett a rangos brit túraautó-bajnokság (BTCC) doningtoni versenyének egyik futamán, amivel szerinte sikerült bebizonyítania, hogy a kritikusainak nincs igaza.

A mozgás és a testtartás maradandó zavarát okozó cerebrális parézissel született Nicholas Hamilton az Independentnek adott hosszabb interjúban mesélt arról, mikor döntött úgy, hogy elhagyja a tolószéket, és hogyan igyekezett Lewis Hamilton árnyékában a saját útját járni.

Nicholas Hamilton az idén az első mozgássérült ember lett, aki vezethette a Mercedes – az ő igényei szerint átalakított – F1-es szimulátorát:

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton)

 „16 éves voltam, amikor [2008-ban] a kerekesszékemmel egy check-in pulthoz mentem a reptéren, hogy elutazzak megnézni Lewis-t egy F1-es futamon. Az a hölgy nem kérdezett tőlem semmit, csak az anyámhoz fordult, hogy kell-e nekem segítség. Tinédzserként tele voltam hormonokkal, és férfivá akartam válni. Szakállt növesztettem, lányokkal akartam beszélgetni és kocsmába járni. De lustává váltam és kerekesszékben ültem, mert úgy könnyebb volt. Nehéz volt járni, és a többi ember nem úgy nézett rám, ahogy én akartam. Ekkor szálltam ki a kerekesszékből, és 15 éve nem is ültem oda vissza.”

Miután elhagyta a kerekesszéket, természetesen még hosszú út vezetett odáig, hogy versenyezhessen, hiszen kezdetben még a WC-re járás is fájdalommal járt a totálisan elgyengült és elsorvadt lábai miatt. Először szimulátorozással próbálkozott és a Project CARS autós szimulátor fejlesztésében segédkezett, majd kilépett a virtuális térből, 19 évesen pedig elindult az első versenyén a brit Clio Cupában.

Innen lépdelt felfelé, 2015-ben pedig bemutatkozott a brit motorsport csúcsának számító BTCC-ben egy, az ő igényei szerint átalakított autóval. Már azelőtt is rengetegen bírálták, itt viszont rendszeresen megkapta, hogy nincs helye a rendkívül erős mezőnyben, és csak a család, illetve bátyja, Lewis Hamilton anyagi támogatása miatt kerülhetett be. Ez azonban nem igaz.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Nicolas Hamilton (@nicolashamilton)

„Lewis soha egy penny-t sem tett bele a motorsportos karrierembe – mondta az Independentnek. – Vannak, akik még ma sem hisznek nekem, amikor ezt mondom, de szó szerint ez a helyzet. Rengetegen trollkodnak és zaklatnak online, ahol mindenki azt mondja, hogy csak Lewis miatt vagyok a BTCC-ben. Rengeteg igazságtalan kritikát kapok, amit nem érdemlek meg. A legjobb, amit valaha kívánhattam, hogy április 23-án végre befoghattam a kritikusok száját. Hatalmas megkönnyebbülés volt és hatalmas súly került le a vállaimról. Amikor olyan sokáig dolgozol érte, úgy érzed, hogy soha nem jön el. Minden alkalommal, amikor valami negatívat csinálsz, úgy érzed, hogy az embereknek van igaza. Úgyhogy ez sokatmondó nap volt.”

Április 23-án ugyanis a 6. helyen végzett Doningtonban a Team HARD színeiben, a csapatot viszont a nyári szünet után elhagyta, mert úgy érezte, „nem értékelnek olyan szinten, ahogy én szerettem volna.” Jelenleg így nincs ülése, de azon dolgozik, hogy 2024-ben visszatérhessen a mezőnybe.

Motivációs beszédeket tart

„Az iskolában nem hallattam a hangom, nem volt célom. Egy mozgássérült fiú voltam, az egyetlen színesbőrű az iskolámban…. a gyerekek nem akartak barátkozni velem. Visszahúztak a kerekesszékemnél fogva, és nem voltam képes kiállni magamért. Mindent magamba fojtottam. Mostanra viszont túllendültem az állapotomon, 31 évesen rendeztem a kapcsolatomat az állapotommal, amire nagyon büszke vagyok” – mondja Nicholas Hamilton, aki azt nem tagadja, hogy a doningtoni versenyét inkognitóban a helyszínről követő bátyjának nincs szerepe a sikereiben, mindössze nem anyagi támogatást ad.

„Mióta elkezdtem versenyezni, nehéz volt, mert az emberek Lewis-hoz hasonlítanak és azt mondják, csak azért vagyok ott, mert ő multimilliomos. Nagy szerepe van abban, hogy ennyire erős vagyok, és hogy nem vagyok már tolószékben. Továbbra is én vagyok az első számú rajongója. Lewis és az apám az egész család támasza. De igazán nehéz volt Lewis rokonaként megpróbálni kitaposni a saját utamat a motorsportban.”

Hamilton így nézte öccsét Doningtonban:

A versenyzés mellett Nicholas Hamilton manapság kilenc különböző céggel dolgozik együtt és rendszeresen tart motivációs beszédeket, az interjú előtt például a Microsoft dolgozóinak tette meg ezt. „Minden nap tanulok valami újat az állapotomról, aztán pedig emberekkel beszélek. Mindig nagyon nyitottan álltam a mentális egészséghez. Most ezrek előtt állva mondom el nekik a történetem, hogy mindenféle embert inspiráljak, mozgássérültet, szinesbőrűt, mozgássérült gyerekek szüleit. Ez 2020 óta nagyon beindult. Függetlenül attól, hogy Hamilton vagyok-e vagy sem, sikerült megalkotnom egy történetet és egy brandet, amihez nagyon erős az emberek kapcsolódása világszerte.”

„Továbbra is hallatni akarom a hangomat, és nem azt akarom, hogy Lewis Hamilton öccseként legyek jelen, hanem létre akarok hozni egy örökséget, hogy segítsek a mozgássérülteknek és sötétségben élőknek. Én is voltam nagyon mélyen, és meg akarom mutatni, hogy ez teljesen rendben van. A társadalom el fog fogadni, ha te is elfogadod magad. De ideges tudok lenni, mert mindig úgy érzem, hogy soha semmi nem elég. Mindig ilyen volt a személyiségem. Például soha nem tudsz tökéletes kört futni.”

Friss