Kezdőlap Blog Oldal 705

Versenyautóba ül a Svéd Rally 30 évvel ezelőtti győztese az idei versenyen

0

Idén 30 éve, hogy 1994-ben Thomas Radström megnyerte a Svéd Rallyt, az évforduló alkalmából pedig az idei versenyen is rallyautóba ül. 

A Svéd Rally már 1973-tól a WRC-naptár része volt, és csupán néhány kivétel fordult elő az 51 év alatt, amikor nem szerepelt a világbajnokság naptárában. 

Ilyen kivétel volt az 1994-es verseny, amikor csupán a kétliteres autók világbajnokságának programjában szerepelt, és ekkor sikerült Thomas Radström számára megnyerni a havas versenyt egy St185-ös Toyota Celicával. 

A 30 éves évforduló alkalmából az 58 éves svéd pilóta ismét autóba ül a Svéd Rallyn, mégpedig Jari-Matti Latvala Toyota Celicájával, amit a WRC futam szünetében a historic mezőny előtt fog vezetni előfutóként. 

Radström, aki a WRC-karrierje során négyszer tudott dobogón pezsgőzni, így 3 szombati pályán lesz látható, valamint a szombat esti The Red Barn Arena szakaszon. 

Már tudni, ki jelentette fel Christian Hornert – Adrian Newey-t is kikérdezték

0

Múlt héten pénteken hallgatta meg először a vizsgálatra felkért ügyvéd Christian Hornert, a Red Bull nem helyénvaló viselkedéssel megvádolt csapatfőnökét. Döntés egyelőre nem született az 50 esztendős szakember sorsásról, de újabb részletek szivárogtak ki az ügyről.

A Motorsport-Total.com és más újságok további részleteket derítettek ki Christian Horner, a Red Bull csapatfőnökének botrányáról. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, az energiaitalos istállót 2005 óta irányító, annak, valamint a Red Bull technológiai részlegének (Red Bull Advanced Technologies) és motorrészlegének (Red Bull Powertrains) vezérigazgatói pozícióját is betöltő szakembert az istálló egyik alkalmazottja azzal vádolta, hogy helytelen módon viselkedett vele.

Elsőre bruttó 8 órán át faggatták Hornert – elhúzódhat a döntés a Red Bull-csapatfőnök sorsáról

Hogy pontosan mi a vád, azt a bikás csapat vagy annak osztrák anyacége nem erősítette meg (kezdetben szexuális jellegű visszaélésről lehetett hallani, de valószínűbbnek tűnik, hogy „agresszív, irányító magatartásról” van szó), miként eddig egyetlen közleményen kívül nem is kommunikáltak semmit az ügyben. Horner is csak annyit, hogy a De Telegraafnak visszautasította a vádakat.

Részletek azonban így is rendszeresen jelennek meg, például a Daily Mail és más újságok lehozták, hogy Horner pénteki meghallgatására a médiafelhajtást elkerülendő nem a Red Bull Milton Keynes-ben található bázisán, hanem London központjában, egy titkos helyszínen került sor. A titkolózás mondjuk csak részben volt sikeres, hiszen a Daily Mail azt is tudni véli, hogy Horner fekete BMW-ben érkezett, az pedig a Sky Sports riporterének beszámolójából derült ki, hogy a csapatfőnököt több mint 8 órán át faggatták.

Miután ez volt az első alkalom, hogy a vizsgálatot lefolytató ügyvéd ezt megtehette, valószínűleg Horner szavai alapján további meghallgatásokra kerül, illetve került sor. A Motorsport-Total például arról ír, hogy a csapatfőnök kikérdezése előtt már több Red Bull-alkalmazott meghallgatása is megtörtént, akik között ott volt Adrian Newey, a csapat sztártervezője, illetve az a nő is, aki megvádolta Hornert.

A Red Bull hamarosan széteshet, a Mercedes viszont bebiztosította magát Hamilton ellen

A német szaklap hozzátette: „A Horner elleni vádakat megfogalmazó alkalmazott neve belső körökben már ismert, ugyanakkor a legtöbb médium – beleértve a mi szerkesztőségünket – tartózkodik a név közlésétől a szóban forgó személy magánéletének védelme miatt.”

A Motorspot-Total arra is kitért, hogy az ügy jóval túlmutat a Red Bullon, hiszen az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media, illetve Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is folyamatosan figyelemmel kíséri azt, illetve Bernie Ecclestone, a sportág korábbi mindenható ura Horner bizalmasaként aktív, tanácsadói szerepet is vállal.

Noha amennyiben Horner bűnössége bebizonyosodik és az energiaitalosok menesztik őt, az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa aligha tesz bármit is, Domenicali érdeklődését elsősorban az indokolhatja, hogy az Egyesül Államokban Harvey Weinstein filmes producer szexuális zaklatási botránya és a Metoo-mozgalom megjelenése óta különösen érzékeny téma a hatalommal való visszaélés, és mivel az F1 jelen van a New York-i tőzsdén, a Hornerrel kapcsolatos negatív hírek a részvényeinek értékét is befolyásolhatják.

Ezért „lophatná el” a Ferrari Adrian Newey-t a Red Bulltól

Csatlakozhat-e Sébastien Loeb idén az M-Sport csapatához?

0

Több pletyka is megjelent a szurkolók körében, miszerint Sébastien Loeb idén ismét visszatérhet az M-Sport csapatával a WRC-mezőnybe. Richard Millener csapatfőnök reagált ezekre a felvetésekre. 

2022-ben több versenyen is indult Sébastien Loeb az M-Sport csapatával, és az akkor megjelent Rally1-es autó első győzelmét is a kilencszeres világbajnok érte el a Monte-Carlo Rallyn. 

Mivel idén nincs győzelemre esélyes versenyzője a fordos csapatnak, a szurkolók között felmerült annak lehetősége, hogy Loeb idén visszatér az M-Sporthoz és megpróbálja azt egy versenyen győzelemre vezetni. 

Richard Millener azonban cáfolta ezt a tervet. 

“Mindig nagyon szívesen dolgozunk együtt a kilencszeres rally világbajnokkal, de idén ez nem szerepelt a terveink között – mondta az M-Sport csapatfőnöke a Dirtfishnek. – Az idei évre úgy rendezkedtünk be, hogy Adrien Fourmaux és Grégoire Munster lesz a versenyzőnk. Az eredeti tervektől csak akkor térünk el, ha egy ügyfél is szeretne hozzánk csatlakozni.” 

A tanulás lesz az M-Sport versenyzőinek célja a Svéd Rallyn

A fordos csapat költségvetése igen szűkös, ezért a rendelkezésre álló lehetőségből szeretnék kihozni a maximumot. 

“Idén a versenyzőinktől egy meggondolt vezetést várunk. Tudjuk, hogy mire elég a költségvetésünk, és hogy versenyzőinktől milyen eredményt tudunk elvárni. Tavaly láttuk, hogy Adrien és Grégoire is képes jobb eredményre, ha nyomás nélkül megfontoltan vezethetnek, és arra számítunk, hogy a Rally1-es autó esetében is képesek lehetnek így jó teljesítményre. Adrien tempója jól eső meglepetés volt a Montén, betartotta az eredeti tervet és jó tempóval vezetett. Grégoire teljesítményéről ugyanez elmondható. A szezonnyitó versenyről örömmel távoztunk.” 

A Svéd Rallyn sem lesznek nagy elvárások a Pumával versenyzőkkel szemben. 

“Svédországban ugyancsak nem lesznek nagy elvárásaink a versenyzőkkel szemben, mert ez is egy sajátos verseny, ahol kevés a tapasztalatuk. Idővel, amikor már murvás versenyek jönnek, akkor viszont szeretnénk már jobb eredményeket elérni.” 

Megérkezett Alonso idei autója, az Aston Martin AMR24 (fotók)

0

Fernando Alonso idei F1-es versenygépéről is lehullt a lepel.

A mezőnyben ötödikként (a Williams és a McLaren egyelőre csak az idei festését mutatta be) az Aston Martin is bemutatta 2024-es Forma–1-es autóját. Az AMR24-re keresztelt versenygépet Fernando Alonso és Lance Stroll fogja vezetni az idei szezonban, céljuk pedig csakis az lehet, hogy a tavalyi teljesítményugrást tovább fokozva 2024-ben már futamot nyerjenek.

A csapat remekül kezdte a 2023-as évet, és Fernando Alonsóval az első 8 futamból 6-szor dobogón állt, ám az idény közben rossz irányba ment a fejlesztésekkel, így a teljesítménye jelentősen visszaesett. A szezon végére sikerült megérteni, hogy mi siklott félre, orvosolni pedig a csapat reményei szerint a 2024-es autó fogja a problémákat.

Az AMR24-es – amelyet már a mai nap során be fognak járatni Silverstone-ban –, számos elemében megújult, néhány területen pedig – mint az orrkúp és az első szárny – első ránézésre is jelentősen eltér az elődjétől. A Mercedes erőforrását és váltóját használó istálló emellett a brackley-iekhez hasonlóan az idei évtől tolórudas hátsó felfüggesztést használ-

„A teljes autón változtatásokat hajtottunk végre, és sok szempontból nagyon más lett, mint a tavalyi – mondta Dan Fallows, az Aston Martin technikai igazgatója. – A legtöbb elem megváltozott, de a kocsi így is erősen a tavalyi modell evolúciója. Az AMR23-as utolsó változatára építettünk, miközben a nyilvánvaló dolgok, amik mások, például az orr és az első szárny. A karosszéria is más lesz, de a borítás alatt is sok minden változott, ezt remélhetőleg más nem is fogja meglátni, hiszen nyilván meg fogjuk próbálni elrejteni.”

Az AMR23-as egyik gyenge pontja a nagy légellenállás és az ebből fakadó lassú egyenesbeli tempó volt. Ezen az Aston Martin szintén igyekezett javítani. „Fernando – miként mindkét pilótánk – sokat beszélt arról, hogy mit akar látni az autótól és hogyan teljesít a kocsi. Az efféle visszajelzés igazán ínyünkre van, mert pontosan azt akarjuk tudni, hogy a versenyzők szerint a kocsi miként lehet gyorsabb. Ez az, amit az igazán nagyszerű pilóták megmondanak. Az egyenesbeli tempóra és az autó lehető leghatékonyabbá tételére nagy mértékben koncentráltunk a tél folyamán. Ezt sikerült megvalósítanunk az idei autóval, hogy előrelépjünk egyet.”

Fallows emellett kiemelte, bár sikerült előrelépést elérniük a tavalyi autóhoz képest, mivel tavaly a szezon igen késői részében kezdtek az idei autónál is releváns dolgokat tesztelni, elsősorban azt tűzték ki célul, hogy az AMR24 jól fejleszthető legyen. „Különösen tavaly, de már azelőtt is láthattuk, hogy a szezon közbeni fejlesztési verseny mennyire kiélezett, az új idényben pedig a lehető legversenyképesebbek akarunk lenni ezen a téren. Erre koncentráltunk, hogy jó, stabil alapunk legyen az autó fejlesztéséhez, és folyamatosan érkezzenek az újítások és javuljon a teljesítmény.”

Nagyon hamar újabb komoly mérföldkőhöz érhet és legendákat előzhet meg Verstappen

0

Bár az matematikailag lehetetlen, hogy Max Verstappen idén bármelyik fontos mutatóban átvegye a vezetést karrierszinten, a holland pilóta így is tovább írhatja a történelmet idén. Lewis Hamilton elméletileg újabb mutatóban előzheti meg Michael Schumachert, ám Fernando Alonsónak jóval nagyobb esélye van arra, hogy felülmúlja Alain Prostot.

Március elején elkezdődik a Forma–1 2024-es szezonja, ami egyben azt is jelenti, hogy ismét rekordok dőlhetnek meg. Max Verstappen tavaly jó néhány csúcsot döntött meg, és könnyen lehet, hogy idén is átveszi a vezetést néhány statisztikai mutatóban. Ami viszont a legfontosabb mutatókat illeti, karrierszinten idén egyikben sem fog élre állni, viszont néhány ranglistán sokat léphet előre. A RacingNews365.com összegyűjtötte, hogy melyik mutatóban hogyan változhat a helyzet.

Ami a futamgyőzelmek számát illeti, egészen biztos, hogy marad a harmadik, hiszen jelenleg 54-gyel rendelkezik, és 24 hétvége alatt nem érheti utol a 91-nél álló Michael Schumachert. Az élmezőnyből a 32-nél lévő Fernando Alonso esetében sem valószínű, hogy beéri a 41-szer diadalmaskodó Ayrton Sennát, míg Lewis Hamilton 103-mal már most vezet. Ez utóbbi egy kivételével az alábbiakban is igaz lesz, de ott már nem fogjuk külön megemlíteni.

A pole pozíciók esetében már más a helyzet, hiszen Verstappennek abból jóval kevesebb van. Egészen pontosan 32, amivel a hetedik helyen áll, holtversenyben Nigel Mansell-lel és eggyel elmaradva Jim Clarktól és Alain Prosttól. Mindez azt jelenti, hogy akár már a második, szaúd-arábiai hétvégére megelőzheti őket, és átveheti az ötödik pozíciót. A negyedik viszont nem lesz meg, hiszen ezt a helyezést Sebastian Vettel birtokolja 57-tel. Charles Leclerc (23) és Alonso (22) akár bekerülhetnek a legjobb tízbe, amennyiben utolérik a 29 rajtelsőséget szerző Juan Manuel Fangiót.

Verstappen brutálisan sok rekordot megdöntött az idén, mutatjuk, hogy melyikeket

Ami a leggyorsabb körök számát illeti, Verstappen ebben a tekintetben szintén Mansell-lel áll holtversenyben 30-cal a hatodik helyen. Itt reálisan Vettelt (38) és talán Prostot (41) érheti utol, a karrierjét 46-tal záró Kimi Räikkönen mér nagyon távolinak tűnik. Ebben a tekintetben Schumacher vezet 77-tel, és bár Hamilton matematikailag utolérheti, ehhez 12 leggyorsabb körre van szüksége. Alonso jelenleg Niki Laudával együtt a tizedik helyet foglalja el 24-gyel, előtte Mika Häkkinen (25) és Clark (38) állnak.

A dobogókat tekintve a címvédő 98-nál áll, vagyis Szaúd-Arábiára meglehet neki a 100-as mérföldkő. Ezután Räikkönent (103), majd Prostot és Alonsót (106) vadászhatja le, Vettelt viszont csak abban az esetben éri be, ha sikerül neki az, ami tavaly nem, és az összes futamon feláll a pódiumra (és minden versenyt megrendeznek). Persze Alonso szintén felülmúlhatja Prostot.

Verstappen tavaly rekordot jelentő 1003 kört töltött az élen, így most összességében 2858-nál jár, ami az ötödik helyre jó. Sennát (2931) minden bizonnyal hamar meg fogja előzni, és ha minimum megközelíti előző évi teljesítményét, akkor Vettelt (3501) is. Az 1773-mal a tizedik pozícióban lévő Alonso elméletileg szintén előzhet, de ez nem tűnik valószínűnek, hiszen Jackie Stewart 1919-cel áll előtte.

Képes lesz-e Evans harcolni Kalle Rovanperával Svédországban?

0

Kalle Rovanpera a Svéd Rallyn kezdi idei részmunkaidős WRC-szereplését, így nagyszerű rajthelyről indulva vélhetően mindvégig az övé lesz a legjobb tempó a Toyotán belül, vagy Elfyn Evans képes lesz vele felvenni a csatát? 

Elfyn Evans harmadik helyen zárta a Monte-Carlo Rallyt, azonban Sébastien Ogier távolléte miatt a második helyről kénytelen indulni a Svéd Rallyn, ami lehet jó, de nagyobb eséllyel inkább rossz rajtpozíciónak fog megfelelni, így a később rajtolók könnyen lehetnek gyorsabbak a walesi toyotásnál. 

A később indulók között pedig ott lesz Kalle Rovanpera is, aki a havas versenyen indul első idei WRC-futamán, így nyolcadikként rajtolva vélhetően a legjobb körülmények között vezethet majd a nyitó napon.  

Jó eséllyel a teljes mezőny majd Kalle Rovanpera tempóját kell, hogy felvegye, ha szeretne a győzelemért csatázni. Az utóbbi két év világbajnokát azonban nehéz lehet legyőzni, mivel eddigi négy svéd versenye közül 2020-ban itt szerezte első abszolút dobogós helyezését a harmadik helyen zárva, míg 2022-ben már nyerni tudott. Tavaly azonban csak negyedik helyen zárt. 

Kellemes emlékekkel megy a Toyota Svédországba – ötödik győzelmükért küzdenek

Elfyn Evans kilenc svéd versenyen indult eddig és az ő statisztikája között is szerepel már egy győzelem a havas versenyen, azonban 2020-as sikerét éppen egy olyan versenyen szerezte, ami inkább volt murvás, semmint havasnak mondható. A walesi versenyző a győzelem mellett pedig még egyetlen alkalommal sem tudott dobogóra állni a svéd WRC-futamon. 

Az eddigi svéd eredmények alapján tehát jóval nagyobb esély van arra, hogy Rovanpera fogja vinni hétvégén a Toyota szekerét. 

A Svéd Rallyn következik Tanak és Neuville idei első komoly összecsapása?

0

Vélhetően több versenyen is komoly csatát fog vívni egymással Ott Tanak és Thierry Neuville a Hyundai csapatán belül, az első ilyen verseny pedig a Svéd Rally lehet. 

Thierry Neuville győzelemmel tudta kezdeni az idei WRC-szezont a Monte-Carlo Rallyn egy forgás ellenére is, míg Ott Tanak árokba csúszás miatt már korán, péntek reggel elvesztette a győzelmi esélyt, majd ezt követően inkább autóját tanulva a negyedik helyen ért célba. 

Az azonban nem lehet kérdés, hogy a belga és észt versenyző idén nagy csatát fog egymással vívni a vb címért, ami Neuville esetében az első, míg Tanak számára a második cím lenne. 

Az első komoly összecsapásra pedig a Svéd Rallyn kerülhet sor, ahol már mindkét versenyző tudott győzelmet ünnepelni. 

Neuville eddig 11 alkalommal indult a Svéd Rallyn és igencsak hihetetlen, de minden versenyen célba tudott érni, ráadásul csak két alkalommal kellett szuperrallyznia. Első komolyabb eredményét a belga versenyző még 2015-ben érte el a havas versenyen, amikor második lett, majd három év múlva már az eddigi egyetlen győzelmét is megszerezte. Egy évvel később harmadik, 2022-ben második, míg tavaly ismét harmadik helyen zárt. Neuville azonban idén elsőként fog indulni a csütörtöki első és pénteki hét szakaszon, ami nem feltétlenül kedvezhet számára, azonban, ha nem kerül nagyobb hátrányba, úgy a szombati hét gyorsaságin akár le is dolgozhatja hátrányát. 

A Hyundai nyerni megy a Svéd Rallyra

Ott Tanak ugyancsak 11 alkalommal indult eddig a Svéd Rallyn, és bár csak 9 alkalommal tudott célba érni, 2-szer ezt az első helyen tudta megtenni. Első dobogós eredményét még 2017-ben az M-Sporttal tudta elérni a havas rallyn, amikor második lett, majd világbajnoki címének idényében nyerni tudott Toyotával. 2020-ban már a Hyundai pilótájaként második lett, míg tavaly némi meglepetésre győzni tudott az M-Sport Ford Pumájával. Tanak idei szereplését könnyítheti Svédországban, hogy az első napon csak harmadikként kell indulnia. 

A korábbi eredmények alapján nehéz megmondani, hogy melyik versenyzőnek sikerülhet jobban a verseny, így szinte biztosra vehetjük, hogy az első komoly összecsapásra Svédországban kerül sor. 

A csatát pedig jelen információk szerint csütörtök este és pénteken havazásban, míg a további két napon már napsütésben lehet követni. 

Egyszerre tartja „zseniális húzásnak” és hibának Hamilton leigazolását a népszerű csapat alapítója

0

Lewis Hamilton leigazolása rövid távon mindenképpen jól jött a Ferrarinak pénzügyi szempontból. Sportszakmai téren viszont még várni kell az ítéletre, ám az egykori csapatalapító, illetve -főnök szerint a maranellóiaknak nem a hétszeres világbajnokra van szükségük.

Lewis Hamilton átigazolása az F1-es holtszezon eddigi legizgalmasabb híre, hiszen minden idők legeredményesebb versenyzője a Ferrarihoz, vagyis a sportág legsikeresebb csapatához szerződik. Ami biztos, hogy az olasz márka számára rövid távon kifizetődőnek bizonyult a megállapodás, hiszen a bejelentés napján jelentősen megugrottak a részvényárak.

Gazdasági szempontból vélhetően később is profitálni fognak, még úgy is, hogy a hírek szerint elképesztő fizetést adnak majd a brit versenyzőnek. Ami a házasság sportszakmai részét illeti, arról legalább bő egy évig lehet még vitatkozni, hiszen legkorábban csak jövőre derül ki, hogy mennyire lesz sikeres. Giancarlo Minardi azonban úgy véli, ebből a szempontból a Ferrari nem döntött jól.

Hamilton könnyfakasztóan sokat fog keresni a Ferrarinál, amely megadta neki, amit a Mercedes nem

„Amennyiben marketingről van szó, ez egy zseniális húzás, ezért le a kalappal John Elkann [Ferrari-elnök] előtt – nyilatkozta a Quotidianónak az F1-ben 1985 és 2005 között szereplő Minardi alapítója és egyben első csapatfőnöke. – Ha viszont a Forma–1-ről beszélünk, változik a helyzet. Különböző dimenziók vannak. Nem vagyok naiv, megértem az okokat, amelyeket a hétszeres világbajnok és a »Vörös Hölgy« közötti nagyszerű megállapodás reklámjaként fogok definiálni. Ez a mítosz és a legenda találkozása. Én viszont ehelyett a motorsportról beszélek, és ennyi, én nem vittem volna oda olyasvalakit, mint Hamilton.”

Sokan azzal érvelnek, hogy Hamilton már betölti a 40. életévét, amire debütálni fog a Ferrarinál. Ezzel kapcsolatban honfitársa, Nigel Mansell úgy fogalmazott, hogy szerinte ez nem fog számítani. Minardi szintén ezen a véleményen van, ezzel együtt úgy gondolja, hogy a Ferrarinak nem Hamilton fogja elhozni a hosszú ideje várt sikert.

Hamilton túl öreg lesz már a Ferrarihoz? – legendás elődje saját példájával érvelt

„Esküszöm, hogy nem az anyakönyvi kivonat számít az érvelésemben – szögezte le. – Fernando Alonso még Lewisnál is idősebb, de továbbra is nagyon erős. Ahogyan Hamilton is még mindig versenyképes. Szóval fel kell tennünk magunknak a kérdést: a Ferrari azoknak a hibájából szenvedett vereséget ennyi éven át, akik [az autót] vezették? Nem, nem a volán mögött ülők felelőssége, hogy egy generáció óta bajnoki címek nélkül maradtak. Ebből következik, hogy Hamilton nem garancia a sikerre, ahogyan Sebastian Vettel sem volt az. Az F1-ben elengedhetetlen a győztes autó. Egy házat nem a tetejétől építünk, hanem az alapoktól.”

Ahogyan arra az olasz üzletember is utalt, a Ferrari 2007 óta nem nyert egyéni, és 2008 óta konstruktőri világbajnoki címet, és vészesen közelítenek afelé, hogy a mostani legyen a leghosszabb böjtjük. Azóta viszont nem sikerült olyan autót építeniük, amely egy teljes szezonon át versenyképesnek bizonyult, hiába igazolták le Alonsót, majd Vettelt.

A tanulás lesz az M-Sport versenyzőinek célja a Svéd Rallyn

0

Az M-Sport csapata szeretné folytatni a pontszerzést az idei Rally Világbajnokság második, svéd versenyén is, ennél többen nem is reménykedhet a fordos csapat, hiszen versenyzőik igen kevés tapasztalattal rendelkeznek havas pályákon. 

Az M-Sport csapatát a jövő heti Svéd Rallyn nem Richard Millener fogja vezetni, azonban a csapatvezető otthonról is követni fogja a versenyt, majd a befutót a remények szerint már második gyermeke is látni fogja. 

“Nehéz lesz követnem az idei Svéd Rallyt, hiszen ezúttal az Egyesült Királyságból próbálom ezt megtenni, mivel éppen a verseny közepén várható második gyermekem megszületése – mondta Richard Millener, az M-Sport csapatvezetője. – Nincs azonban kétségem afelől, hogy a csapat képes lesz megismételni a Monte-Carlo Rallyn nyújtott teljesítményt. A svéd futam előtt egy nagyszerű tesztünk volt, ahol a versenyzők képesek voltak a legjobb formába lendülni. A helyettesem bizonyos Malcolm Wilson (az M-Sport ügyvezető igazgatója) lesz, így biztos vagyok benne, hogy nem lesz probléma a csapatvezetésével a havas futamon sem.” 

Kellemes emlékekkel megy a Toyota Svédországba – ötödik győzelmükért küzdenek

A csapat legtapasztaltabb versenyzője bár Adrien Fourmaux, a francia versenyző eddig csupán három alkalommal indult a Svéd Rallyn, így nincs túl nagy tapasztalata a havas pályákról. 

“Két éve indultam utoljára a Svéd Rallyn, így nagy kihívás lesz az idei verseny – mondta Adrien Fourmaux. – Csupán egy havas verseny van minden évben a WRC-naptárban és az ilyen versenyek más autóbeállítást és vezetési stílust követelnek meg. A kevés tapasztalat ellenére szeretek hóban versenyezni, különösen, ha olyan tempóban lehet ezt megtenni, mint Svédországban. A célunk a tapasztalatszerzés lesz és összemérjük sebességünket a nagyobb tapasztalattal rendelkező riválisokkal.” 

Grégoire Munster tavaly indult először Svédországban, ráadásul akkor a JWRC-ben, Rally3-as Fiestával tette ezt. 

A Hyundai nyerni megy a Svéd Rallyra

“Nagy kihívás lesz megismerni a Rally1-es autót havas versenyen – mondta Grégoire Munster. – Tavaly ugyan volt lehetőségünk indulni ezen a versenyen Rally3-as Forddal, azonban most jóval nagyobb lesz a tempó. Szeretnénk nem a nagy hóban végezni a versenyt miközben próbálunk majd egyre gyorsabbak lenni.” 

Saját csapattársai után Verstappen már a testvéristálló pilótáinak sorsát is megpecsételheti?

0

Egy F1-es szakíró felvetette, hogy Max Verstappennek érdemes lenne beülnie a testvércsapat szimulátorába. A holland pilóta ottani teljesítménye több szempontból is fontos válaszokat adhat.

Amióta Pierre Gasly 2022 végén elhagyta a Red Hull akkor még AlphaTauri néven versenyző testvércsapatát, nehezen lehet megállapítani, hogy valójában mennyire jó az autó. A francia versenyző előző években nyújtott teljesítménye alapján feltételezhető volt, hogy ő közel maximumot hoz ki a kocsiból, ám a tavalyi, illetve mostani versenyzők esetében ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak.

Cunoda Júki a negyedik évét fogja megkezdeni a Visa Cash App RB-re átnevezett istállónál. A japán pilóta első idényében csúnyán kikapott Gaslytól, és bár a másodikban kisebb volt a különbség, akkor is egyértelműen elmaradt a jelenleg az Alpine színeit képviselő versenyzőtől. Tavaly aztán megverte Nyck de Vriest, majd közös időszakukban Daniel Ricciardónál is többet szerzett, kérdés, hogy ez mennyire mérvadó.

Nosztalgikus festéssel érkezett meg a Red Bull testvércsapatának idei autója (fotók)

Előbbi ugyanis egyértelműen csalódást keltő teljesítményt nyújtott, és mindössze tíz forduló után elküldték, míg utóbbi teljesítményét szintén nehéz megítélni. A Red Bullnál ő volt az utolsó, aki Max Verstappen előtt tudott végezni a tabellán, de hozzá kell tenni, hogy a holland pilóta akkoriban alig töltötte be huszadik életévét.

Ricciardo ezután eligazolt a Renault-hoz, ahol előbb Nico Hülkenbergnél, majd Esteban Oconnál is egyértelműen jobbnak bizonyult. 2021-ben aztán a McLarenhez szerződött, ahol a monzai győzelmét és még néhány jobb eredményét leszámítva gyenge teljesítményt nyújtott, és mindkét évében nagyon kikapott Lando Norristól.

2023-ra eredetileg nem is volt ülése (pontosabban olyan nem, amilyenbe be szeretett volna ülni), ám De Vries rossz formája új esélyt adott neki. A pontok tekintetében 14–6-ra kikapott Cunodától, az időmérőn pedig átlagosan 12 századdal volt lassabb nála azon alkalmakkor, amikor minden szempontból relevánsak voltak a körülmények. (A mexikói negyedik hely esetében például nem voltak azok, mivel a japán versenyző a motorbüntetésének tudatában a Q2-ben már nem is autózott mért kört.)

Az szemmel látható volt, hogy az autó év közben sokat javult, de hogy valójában milyen szintre jutott, azt kívülről nehéz megítélni. Persze a csapattagok nyilvánvalóan többet tudnak, mint egy külső szemlélő, de vélhetően számukra is hiányzik a referencia. Vagy nem is hiányzik, csak éppen kicsit máshol kell keresni?

Szinte mindenki utálja a Red Bull névválasztását, de mi ennek a valódi üzenete?

Mark Hughes, a The-Race.com szakírója vetette fel az ötletet, hogy az RB-nek Verstappent kellene bevetnie annak érdekében, hogy tisztább képet kapjanak. Persze nem arról beszélt, hogy a címvédőnek át kellene ülnie a Red Bullból a VCARB-01 kódjelű autóba, hanem pusztán arról, hogy próbálja ki a testvércsapat szimulátorát.

Ez utóbbit egyébként az előírások sem tiltják. „A résztvevők más résztvevők rendelkezésére bocsáthatnak tesztberendezéseket és -felszereléseket” – olvasható a technikai szabályzat 17.2.8-as pontjában. Tekintve, hogy a 26 éves versenyzőnél manapság aligha találni jobb formában lévő pilótát, az is sokatmondó lesz, ha nagyon megveri az RB párosát, ahogyan az is, ha ez nem történik meg.

Verstappen manapság az egyik, ha nem a legnehezebb csapattárs, pusztán a teljesítménye miatt. Részben már Ricciardót is az ő személye üldözte el, Gaslyt és Alexander Albont pedig annyira megverte, hogy egyiküknek sem volt maradása. Könnyen lehet, hogy legkésőbb az idei év végén Sergio Pérezre is ugyanez vár, és ha az RB megvalósítja a brit szakíró elképzelését, akkor akár más istálló pilótáinak a sorsát is megpecsételheti ilyen téren.

Ugyanakkor a Red Bull mindkét istállójának fontos, hogy tisztában legyenek az autó, illetve a versenyzők erősségével. Az RB számára az idei szezon nagy lehetőséget jelent az előrelépésre, hiszen az elmúlt évekhez képest szorosabb az együttműködés a nagycsapattal. Azonban ha a versenyzők teljesítménye esetleg távol van az autó maximumától, az egyrészt súlyos pontokba és ezzel dollármilliókba kerülhet, másrészt ez esetben a csapat nincs tisztában a kocsi erejével.

A Red Bull szempontjából pedig akkor lehet igazán fontos kérdés Cunoda és Ricciardo teljesítménye, ha Péreznek valóban ez az utolsó éve Milton Keynesben. Ez esetben ugyanis nyilvánvalóan szeretnék megtalálni a lehető legjobb utódot, és először alighanem házon belül keresnének új csapattársat Verstappennek.

Ugyanazt éli át Pérez Verstappen mellett, amit Schumacher korábbi csapattársa is tapasztalt?