back to top
2025. december 27. 16:12
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1122

    Ezt hiányolja a WRC-ből Andrea Adamo

    0

    A Hyundai korábbi csapatfőnöke épp egy éve távozott a Hyundaitól. A három év alatt két bajnoki címet szerzett, de hiába a tapasztalat, a szakember egész évben a pálya széléről figyelte az új Rally1-es autókat. Most elmondta a véleményét is a bajnokságról.

    Érdekes módon elsőként a médiamegjelenésekkel voltak problémái Adamonak.

    Túlságosan ki van zárva az eseményekből a szurkoló” – kezdte a pénteki nappal Adamo. „Reggel hétkor indul a verseny, majd az ebédszünetig van négy óra esemény. Az ebédidőben az embereknek talán lenne idejük nézni a rallyt, a versenyzők viszont valahol egy távoli gumizónában vannak bezárva, és amikor az emberek visszamennek dolgozni, újra elkezdődik a verseny.”

    Nehéz vitatkozni vele, mert igaza van, pénteken szinte képtelenség követni az eseményeket, kevés az olyan munkahely, ahol tolerálnák a WRC TV követését. Adamonak a hibridekkel is problémája van, nem is kicsi.

    A szezon végén visszatekintve még mindig úgy gondolom, hogy ezeknek a rallyautóknak soha nem lett volna szabad létrejönniük. Ehelyett a Rally2-es autóknak egy kicsit nagyobb teljesítményűnek és egy kicsit több aero elemmel építettnek kellett volna lenniük az új szabályokkal” – indokolt Adamo.

    Rovanpera
    Fotó: Toyota Gazoo Racing

    „Ez az év végi hibrid dolog több polémiát generált, mint pozitívumot. Senki sem érti igazán, hogy miért van hibridünk, nem tudjuk miért mennek egyes részeken csak elektromos hajtással, nagyon drágák az autóik, és nem jönnek gyártók sem – bocsánat, ez az igazság” – folytatta az olasz szakember.

    „Ha nézed az eredményeket az év során, akkor néha kevés a Rally1-es autó, szóval ez elég szomorú. Talán arról álmodom, hogy öt gyártóra lenne szükség, de talán a Rally2-vel több márka lenne és esetleg több versenyző is lehetőséget kaphatna.”

    „Mit tehetünk a jövőért? Mamma mia ez az egyik legnehezebb kérdésem” – fejezte be Adamo.

    Az olasznak abban a tekintetben igaza van, hogy az elképesztően drága hibridekből a csapatok nem tudnak többet gyártani, így valóban szűk a mezőny. Ha néhányan kiesnek egy futamon, kevés lesz a célban a csúcskategóriás autó, ami a verseny értékét is megkérdőjelezheti. Persze nem csak a rallyt érinti a probléma, gondoljunk csak a rallycross vb szánalmas nyolcautós mezőnyére, ami év végére érte el a kilenc résztvevőt, ami még mindig édeskevés.

    M-Sport
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ott Tanak visszatér az M-Sporthoz 

    0

    Az M-Sport bejelentette, hogy 2023-ban ismét Ott Tanak lesz a csapat elsőszámú versenyzője a Rally Világbajnokságon. 

    Sokáig úgy tűnt, hogy a 2019-es világbajnok szerződtetése nehéznek bizonyul az M-Sport számára az anyagi háttér miatt, azonban a mai napon kiderült, hogy az észt versenyző visszatér ahhoz a csapathoz 2023-ban, ahol először vezetett WRC-t. 

    “Az M-Sportnál nőttem fel, az itt szerzett tapasztalatok segítségével léphettem arra a szintre, ahova jutottam – mondta Ott Tanak. – A 2019-es világbajnoki cím után nem tudtam még egyet szerezni, azonban továbbra is ez a célom.” 

    Tanak és navigátora, Martin Jarveoja a múlt héten titokban tesztelte a Ford Puma Rally1-et, majd ezt követően, a Dirtfish szerint, köttetett a több évre szóló szerződés. 

    Az M-Sport az észt párossal így beszállt a Toyota és a Hyundai versenyzőivel vívott világbajnoki csatába. 

    Malcolm Wilson csapatában egyelőre csak Tanak lett megerősítve a 2023-as szezonra. 

    A Toyota már 2023-ra tesztel

    0

    A Toyota Elfyn Evans-szel a volán mögött megkezdte a felkészülést a 2023-as WRC szezonra. A walesi pilóta a rövid szabadság után Katalóniában, murván tesztelte a Yaris Rally1-et.

    Ex-F1-es pilóta tűnt fel a foci vb lelátóján, de nem akárhol (fotó)

    0

    Robert Kubica megmutatta, hogy ismert sportolóként sem csak a VIP-páholyból lehet élvezni egy meccset.

    Számos focirajongó versenyző van a jelenlegi mezőnyben, és olyanok is bőséggel akadnak, akik időről időre feltűnnek hazájuk válogatottjának vagy kedvenc csapatuknak a mérkőzésein.

    Az ilyen alkalmakkor ezek a pilóták – más sztársportolókhoz hasonlóan – természetesen a VIP-páholyból szokták élvezni a meccset. Robert Kubicát azonban más fából faragták, az F1-ben 2006 és 2010 között, majd 2019-ben versenyző lengyel pilóta ugyanis a lengyelek franciák elleni nyolcaddöntős mérkőzésén a lelátón, a drukkerek között tűnt fel.

    Foci vb-lázban az F1-es mezőny: Sainz Leclerc-rel trollkodott csapata történelmi meccse alatt (videó)

    Kubica nem is verte nagy dobra, hogy elutazott Katarba, ezért az egyik Twitter-felhasználó “leplezte le” őt a tömegben. Az Alfa Romeo tartalékja annyira nem hagyhatta el boldogan a stadiont, hiszen a lengyel válogatott 3-1-es vereséget szenvedett és kiesett.

    A 2022-es rally szezon legnagyobb balesetei 6. rész

    0

    2022 is számtalan balesetet tartogatott az autósportban, szerencsére döntő többségük során személyi sérülés nem történt. Sorozatunk az első őszi versenyekkel folytatódik.

    Vettel nem viccel: 1,2 millió forintnak megfelelő összegért vásárolta vissza autója egy darabját

    0

    Sebastian Vettel összekötötte a jótékonykodást a saját magának történő örömszerzéssel, és megvásárolta korábbi autója egyik elemét. A négyszeres világbajnok annyira akarta a becses relikviát, hogy még az Autosport díjátadója közben is ez járt a fejében.

    Az idei Abu-dzabi Nagydíj után visszavonult Sebastian Vettel is részt vett az Autosport éves díjátadó gáláján, amelyen életműdíjat vehetett át. A négyszeres világbajnok azonban hozta a formáját, és a színpadon, a díj átvételekor elárulta, hogy éppen most dől el, sikerült-e megvásárolni a saját korábbi autójának egyik elemét.

    „Próbálom visszavásárolni az oldalszekrényemet. Mennyi az idő? Jaj, ne, elmúlt 11. Megszereztem az oldaldobozt? Lehet? Licitáltam… Licitáltam rá” – mondta Vettel, amin a színpadon levők és a közönség is jót derült.

    „A csapat nem mondta el, hogy árverésre bocsátják az autóm oldaldobozát, úgyhogy próbálom visszavásárolni. Nem biztos, hogy sikerült” – tette hozzá.

    Mint kiderült, a 2021-es AMR21 oldalsó borításáról van szó, amit az Aston Martin ajánlott fel a díjátadón minden évben megtartott jótékonysági árverésre, és amit Vettelnek végül sikerült 2555 fontért, átszámolva 1,26 millió forintért megvennie.

    A videó végén látható, hogy pontosan mit is kapott Vettel ennyi pénzért:

    Vetteltől a díjátadón megkérdezték, hogy mi fog hiányozni neki a versenyzéssel kapcsolatban, mire elmondta, hogy leginkább az emberek.

    „Amit annyira imádok, és kezdetben, olyan fiatalon még nem értékeltem, az a lehetőség, hogy annyi, a munkájával kapcsolatban ennyire szenvedélyes emberrel dolgozhatok együtt. Tíz éve úgy véltem, hogy »ez normális, mindenki így éli az életét«, de aztán rájöttem, hogy nem az, és sok ember nem részesül ebben a kiváltságban. Annyi motivációt hoz ez ki belőled, miközben annyi képzett nőt és férfit ismersz meg és közben jól szórakozol. Olyan sok dolgot adtak nekem ezek az évek.”

    Hogy mi jön ezután, azt pedig még ő sem nagyon tudja, de abban biztos, hogy többet lesz a családjával. „Nem utálom a Forma-1-et, élveztem az utolsó versenyeimet is, de a visszavonulás bejelentése után nagy tehertől szabadultam meg. Ez a sportág töltötte ki a gondolataimat, és már nagyon várom, hogy megadjam a gyerekeimnek azt az időt, amit ekkora koromban én is megkaptam. A szüleim annyi idejüket szentelték nekem, és én is ott akarok lenni a gyerekeimnek.”

    Vettel a Red Bullnál térhet vissza a Forma-1-be?

    Megvan a Hyundai új csapatvezetője 

    0

    A 2022-ben csapatigazgató-helyettesként a Hyundai Motorsport csapatvezetői teendőit is elvégző Julien Moncet-et váltó személyt órákon belül bejelenthetik. 

    A mindig jól értesült Dirtfish arról számolt be, hogy Julien Moncet csapatigazgató-helyettestől Cyril Abiteboul veszi át a koreai gyártó WRC csapatának csapatvezetését, a döntésről a Hyundai Motorsport a csapattagokat kedden tájékoztatta. 

    Fotó: Hyundai Motorsport

    Julien Moncet azt követően vette át a csapatvezetői teendőket a Hyundainál, hogy Andrea Adamo távozott, azonban hivatalosan nem lett kinevezve csapatvezetőnek. Néhány hete Moncet már utalást tett arra, hogy a tisztséget nem ő fogja végül megkapni annak ellenére sem, hogy idén sikerült a vezetésével talpra állítania a koreai gyártó WRC csapatát. 

    Cyril Abiteboul 2013 és 2014 között az F1-es Caterham csapatfőnöke volt, 2014 és 2020 között pedig a Renault F1-es csapatának ügyvezető igazgatójaként dolgozott.

    Fotó: Hyundai Motorsport

       

    Hangerőt fel! – így üvölt ma Schumacher 20 éves Ferrarija (videó)

    0

    Húsz évvel ezelőtt a Forma-1 mindent megnyerő csúcstechnikájának számított, az idő azonban eljárt felette. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a Ferrari F2002-es ne lenne képes felállítani az ember hátán a szőrt.

    Rengeteg olyan autósportkedvelő vagy Forma-1 fanatikus akad, akinek hiányzik a V8-as, V10-es, V12-es motorok hangorkánja. Őket az alábbi videó bizonyára nem kis nosztalgiával fogja eltölteni, hiszen több mint 6 percen át élvezhetik a Ferrari F2002-es üvöltését. Az Imolában korábban felvett, de most közzétett videóban a Scuderia 217-es, főként tesztelésre és tartalékként használt, illetve a Rubens Barrichello kezei között a 2002-es Olasz Nagydíjat megnyerő 224-es kasztni látható, amint a Ferrari Corse Clienti ügyfelei hajtják őket.

    Ami az F2002-es eredményességét illeti, 2002-ben 15-ből 14 versenyt nyert meg (a szezon első két futamán még a 2001-es modellt használta a csapat), köztük a San Marinó-i Nagydíjat is, ráadásul Imolában 2003-ban is nyerni tudott, hiszen a maranellóiak a 2003-as szezon első négy futamán még az előző évi konstrukcióval versenyeztek.

    Noha a V10-es motor bizonyára némileg vissza volt fojtva az eredeti, 830 lóerő körüli teljesítményről, azért így is remekül szól:

    A WRC szezon idei legjobb pillanatai: Csak Loeb tudta megszelídíteni a Pumát 

    0

    Jól indult, majd rosszul folytatódott az M-Sport idei szezonja, a csapat csak akkor volt képes jól szerepelni, amikor Sébastien Loeb is rajthoz állt. 

    Nagy tervekkel kezdte az idei szezont az M-Sport, miután Sébastien Loeb is csatlakozott a fordos csapathoz, igaz csupán négy verseny erejéig, miután W2RC és Extreme-E szezonja többet nem engedett. 

    Azonban ez a négy verseny is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, a Ford Pumát igazán csak a rallysport legeredményesebb versenyzője tudja megszelídíteni. 

    A Montén azonnal történelmet írt Loeb és az M-Sport, ahol a kilencszeres világbajnok a nyolcszoros világbajnok, Sébastien Ogier-val tudott hatalmasat harcolni, majd a toyotás versenyző defektje után azonnal győzelemmel kezdte a WRC hibrid éráját Loeb és Malcolm Wilson csapata. 

    Loeb Portugáliában ugyancsak vezetni tudta a versenyt, majd egy baleset után ki is esett, a Szafari Rallyn két szakaszt is tudott nyerni, majd az Acropolis Rallyn ismét a mezőny élén állt, mielőtt ismét kiesett volna. 

    Loebön kívül még Craig Breen és Pierre-Louis Loubet tudott valamit felmutatni idén a Pumával, bár Gus Greensmith szakaszgyőzelme sem elhanyagolható a Montén. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Breen ugyancsak dobogón zárt a Montén a harmadik helyet megszerezve, és a szezonnyitó után az M-Sport még vezette a gyártók bajnokságát. Az ír versenyző még Szardínián tudott jól teljesíteni, ahol a második lett Ott Tanak és Dani Sordo között végezve, azonban az év második felében messze elmaradt a várakozástól és év végén meg is köszönte az M-Sport az idei munkát, bár ebben szerepet játszhatott az is, hogy Breen időközben megegyezett a Hyundaijal, hiszen M-Sportos elbocsájtása után másnap azonnal a koreai gyártó versenyzőjeként mutatkozhatott be. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Pierre-Louis Loubet a tavalyi katasztrofális Hyundai-szezont követően tudott idén hét futamon indulni az M-Sporttal, ahol Szardínián és Görögországban is a negyedik helyen zárt. Az Acropolis Rallyn megszerezte első szakaszgyőzelmeit és először vezetett egy WRC futamon is. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Gus Greensmith számára az év eleje sikerült jól, hiszen a Montén és Svédországban is ötödik lett, két verseny után pedig a harmadik helyen állt a bajnokságban. A folytatás azonban nem sikerült jól a brit pilótának, Új-Zélandon és Spanyolországban is balesetet szenvedett, év végén pedig csupán a 10. pozíciót szerezte meg. 

    Amíg Loubet jó útra tudott lépni a Pumával, addig Adrien Fourmaux idén szó szerint esett-kelt, de inkább esett. A Montén a szezon talán legnagyobb balesetét mutatta be, az Ypres Rallyn történt baleset után pedig az M-Sport már a költségvetésre hivatkozva nem állította rajthoz sem az Acropolis Rallyn, sem Új-Zélandon, sem pedig Japánban. 

    Röviden, az M-Sport igazán akkor tudta megmutatni a Puma erejét, amikor Loeb a fedélzeten volt, máskor pedig sokkal több dolguk volt a csapat szerelőinek, akik igyekeztek versenyről versenyre összekalapálni az éppen törött autót, autókat. 

    Az M-Sport bár még nem jelentette be 2023-as felállását, a hírek szerint Gus Greensmith, Pierre-Louis Loubet, és a rossz szezon után Adrien Fourmaux is folytathatja karrierjét a Forddal, míg Sébastien Loeb ismét részmunkaidős szereplésre készül.

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A 2022-es rally szezon legnagyobb balesetei 5. rész

    0

    2022 is számtalan balesetet tartogatott az autósportban, szerencsére döntő többségük során személyi sérülés nem történt. A nyáron történt esések következnek!