Kezdőlap Blog Oldal 710

Hamilton megjósolta Vettel visszatérését, de vajon pont az ő helyére érkezhet a német?

0

Lewis Hamilton már Sebastian Vettel visszavonulásakor fogadni mert volna rá, hogy látjuk még a Forma–1-ben versenyezni a négyszeres világbajnokot. Vajon most pont őt fogja váltani a Mercedesnél?

Amíg nem lesz megerősítve, hogy ki foglalhatja el Lewis Hamilton helyét 2025-ben a Mercedesnél, egészen vad pletykák is szárnyra kaphatnak a hétszeres világbajnok utódját illetően. Hogy kik az esélyesek, arról ITT, és hogy miért húzhat egy merészet Toto Wolff és ültetheti be addigra 18 éves szupertehetségét George Russell mellé, arról pedig ITT írtunk. Viszont egy nevet nem említettünk, pedig lehet, hogy kellett volna. Méghozzá Sebastian Vettelét, aki ugyan a 2022-es Abu-dzabi Nagydíj után visszavonult, a 2025-ös szezon kezdetekor még mindig csak 37 éves lesz (miközben Hamilton 40, Alonso pedig – amennyiben marad – 43), a kora tehát semmiképpen nem lehet akadálya annak, hogy ismét az F1-ben versenyezzen.

Vettel megidézte Sennát Goodwoodban, de csak miután gumit égetett Mansell Williamsében (videó)

Emellett Vettel visszavonulását körüllengte valamiféle furcsa légkör, amitől az embernek óhatatlanul az az érzése támadt, hogy a négyszeres világbajnokot leginkább rajta kívül álló körülmények, és nem saját belső motivációjának elvesztése késztette arra, hogy szögre akassza a sisakját. Vettel nem úgy távozott a sportágból, ahogyan mondjuk Jackie Stewart vagy Damon Hill. A háromszoros és az egyszeres világbajnok, illetve több más pilóta esetében is egyszerűen elfogyott az üzemanyag, és megváltásként élték meg, hogy többet nem kell versenyautóba ülniük.

Vettel ezzel szemben továbbra is imádja ezt a sportágat – amit az is nyilvánvalóvá tett, ahogyan tavaly Szuzukában beszélt, miközben csillogó szemmel nézte a tőle néhány méterre elszáguldó egykori versenyzőtársakat –, és többször is elmondta, nem jelentheti ki 100%-ban, hogy soha többet nem fog versenyezni, mert nem tudhatja előre, hogy miként fogja érezni magát egy vagy két év múlva.

Hamilton sem hitte el, hogy végleges a visszavonulás

Michael Jordantől kezdve Tom Brady-n át Michael Phelps-ig a sportvilág számos nagy visszatérést látott már, de persze nem kell ilyen messzire menni, hiszen elég csak Niki Lauda vagy Michael Schumacher nevét említeni, mint az F1 eddigi két, visszavonulásból visszatérő világbajnokáét. Noha utóbbi visszatérésében az eredmények terén sok köszönet nem volt, de így is segített a 2014 és 2021 között látott nyerőgépezetté formálni a Mercedest, hogy aztán közel 44 éves koráig versenyezzen, míg Niki Lauda harmadszor is világbajnok tudott lenni, immár a McLarennel.

Nincsenek szavak – soha senkit nem búcsúztattak úgy az F1-ben, mint Vettelt

Miként a fentebb említett sportolók közül többek esetében is (Laudánál pont nem), Schumachernél is érezhető volt, hogy 2006-os első visszavonulása után nem engedte el a Forma–1-et, és ha Luca di Montezemolo nem tereli a távozás felé, talán még maradt volna néhány évet. De mivel Kimi Räikkönen leigazolásával nehéz helyzetbe hozták, ment, viszont 2007-ben és 2008-ban is több alkalommal beugrott tesztelni a maranellóiak aktuális F1-es gépét, majd 2009-ben az első hívószóra kész volt helyettesíteni a sérült Felipe Massát, csak a nyaksérülése megakadályozta ebben. 2010-ben viszont már semmi nem gátolta, hogy korábbi harcostársa, Ross Brawn felkérésére csatlakozzon a Mercedeshez, és az őt egykor az F1-be segítő márkával térjen vissza.

Noha Vettelnek semmilyen korábbi kapcsolata nincs a Mercedesszel, sőt, őt egyenesen a stuttgartiak egyik nagy riválisa, a BMW juttatta be a száguldó cirkuszba, most itt lenne a lehetőség arra, hogy miként azt korábbi főnöke és barátja, a Red Bull-tanácsadó Helmut Marko megjövendölte, versenyképes autóban térjen vissza az F1-be. De nemcsak a 80 esztendős osztrák gondolja úgy, hogy a négyszeres világbajnok versenyzői pályafutása még nem ért véget, így vélekedett ugyanis Lewis Hamilton is.

„Amikor Vettel visszatér, újra topcsapatban akar majd vezetni és győzelmekért harcolni”

„Nem hiszem, hogy ez egy búcsúshow, hanem inkább egy »viszontlátásra«, mert vissza fog térni. Rá fogom tenni a pénzemet, hogy vissza fog térni, és most csak szabadságot vesz ki. Egy, maximum két évet, és aztán visszajön” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sports-nak Vettel eddigi utolsó F1-es futamán.

A hétszeres világbajnok az FIA sajtótájékoztatóján is hasonló fejtegetésbe ment bele. „Azon gondolkoztam, hogy a legtöbb pilóta visszatér. Ő is visszatért (Alonsóra néz), és valószínűleg te is vissza fogsz. Más versenyzőket is látunk visszatérni. Ezért úgy ülök itt, hogy elfogadom, hogy igen, ez az utolsó versenyed…de…vissza fog térni. A Forma-1 újra be tud szippantani. Olyan sok másik versenyző esetében láttuk ezt, nem?” – tette fel a kérdést, mire Vettel közölte: „Talán megegyezhetünk. Majd a sajtótájékoztató után beszélünk, hogy te mikor akarsz elmenni, és talán én majd akkor akarok visszatérni!” Erre Hamilton csak annyit mondott: „És csak cserélünk. Váltjuk egymást.”

Mindennél többet mondott azonban Vettel édesapjának 2022-es Abu-dzabi Nagydíj rajtrácsán a Servus TV-nek adott nyilatkozata. Amikor Andrea Schlager megkérdezte tőle, hogy miként érzi magát fia utolsó Forma-1-es futama előtt, Norbert Vettel úgy reagált, hogy „egyelőre [az utolsó]”.

Persze Vettel neve nem emiatt vagy a sajtótájékoztatón folytatott vicces párbeszéd miatt merült fel Hamilton lehetséges utódjaként, de mégis felmerült, noha Toto Wolff igyekezett elhessegetni ezeket a pletykákat. Amikor a Hamilton Ferrarihoz igazolásának bejelentése utáni napon tartott sajtóbeszélgetésen rákérdeztek a Mercedes csapatfőnökénél Vettelre, Wolff megerősítette, hogy már ezelőtt is rendszeresen beszéltek, mert jóban vannak, de Vettel visszatérése nem került szóba köztük. Helyette az osztrák üzletember kiemelte, hogy George Russell több mint képes lesz átvenni a vezér szerepét, ő pedig nem is kívánhatna mást ebbe a pozícióba Hamilton távozása után.

Sebastian Vettel, Aston Martin, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj
Vajon szó szerint váltani fogja Vettel Hamiltont? / Fotó: Aston Martin

A német Sport1 azonban saját forrásaira hivatkozva továbbra is azt állítja, hogy Vettel igenis el tudja képzelni a visszatérést, és a Mercedes is opció lehet a számára. Ebben az esetben ráadásul hasonló karrierutat futna be, mint példaképe és barátja, Michael Schumacher, jóllehet, ő teljesen más csapatba érkezne, mint egykor a hétszeres világbajnok.

Az Audi lesz a befutó?

Amennyiben pedig mindez nem valósul meg, a négyszeres világbajnok visszatérését abban az esetben sem szabad teljesen elvetni, hiszen már korábban is pedzegették a 2026-ban beszálló Audi kapcsán, hogy esetleg velük jön majd vissza még néhány évre, segíteni megalapozni a négykarikások jövőbeli sikereit. Bizonyos szempontból ez a lépés sokkal inkább párhuzamba állítható lenne azzal, amit Michael Schumacher csinált 2010-től a Mercedesszel.

Hogy az Audinak kellene-e Vettel, azt persze nem tudhatjuk, de több szempontból is sokat profitálhatnának vele. Egyrészt marketing szempontból remek húzás lenne egy négyszeres világbajnok szerződtetése (aki történetesen még német is), másrészt Vettel topcsapatoknál gyűjtött tapasztalata és munkamorálja rendkívül jól kamatozhatna az F1-ben teljesen újonc gyártónál, amely a hírek szerint már 2024 végén elengedi Valtteri Bottast és Csou Kuan-jüt.

Lehet, hogy még nincs vége az átigazolási bombahíreknek a 2024-es évre?

Vettel a Red Bull helyett az Audival is visszatérhet az F1-be, és akár Binottóval is újra összeállhat

Nem Richard Millener fogja vezetni az M-Sport csapatát Svédországban?

0

Nagy valószínűséggel nem Richard Millener fogja irányítani az M-Sport csapatát a Svéd Rallyn, ennek okáról még a Monte-Carlo Rallyn beszélt. 

Richard Millener nagy valószínűséggel nem utazik el Svédországba, miután éppen a WRC idei második versenyének idejére várják feleségével, Anna Louis Rudd-dal második gyermeküket. 

“A számítások alapján éppen a Svéd Rally idején születhet meg kisfiúnk – árulta el Richard Millener a Monte-Carlo Rally idején. – Erről már tájékoztattam is Malcolm Wilsont.” 

Amennyiben valóban nem tud ott lenni Svédországban Millener, úgy Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezetőigazgatója veheti át feladatát. 

100 méterrel lesz hosszabb a Svéd Rally a minimum távnál

Az M-Sport csapatát a WRC idei második versenyén is Adrien Fourmaux és Grégoire Munster fogja erősíteni.  

A francia versenyző korábban csak háromszor indult a havas versenyen, 2019-ben 45. helyen zárt Ford Fiesta R2T-vel, egy évvel később már Rally2-es Forddal a WRC2 negyedik és abszolút 18. helyen zárt, míg 2022-ben műszaki hiba miatt kiesett a Rally1-es Pumával. 

A luxemburgi versenyző 2023-ban indult először Svédországban és a Rally3-as Forddal a JWRC negyedik és abszolút 26. helyen ért célba. 

„Döbbent és csalódott” – mégsem örül Hamilton érkezésének a Ferrari sztárja?

0

Charles Leclerc-ről eddig az a hír járta, hogy tárt karokkal fogadja Lewis Hamiltont a Ferrarinál, ám a helyzet lehet, hogy korántsem ez.

Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződése sokakat meglepett, bizonyos szempontból még Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke számára is váratlan volt. Az olasz sajtó eddig azonban arról írt, hogy Charles Leclerc nem tartozott a meglepődött személyek közé, a maranellóiak vezetése ugyanis már korábban beavatta őt a terveikbe, a nemrég hosszú távra aláíró monacói pedig már csak azért is nagyon örült Hamilton érkezésének, mert így az F1 történetének legsikeresebb pilótájával mérheti össze magát.

Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Ferrari, Mercedes, Osztrák Nagydíj
Leclerc és Hamilton az idén versenyeznek egymás ellen utoljára eltérő csapatban / Fotó: Lucas Pripfl / Red Bull Ring

A Corriere dello Sport azonban úgy tudja, hogy ezek a hírek nem fedik a valóságot, épp ellenkezőleg, Leclerc és menedzsmentje „döbbent és csalódott a Ferrari döntése miatt”, és amikor nyélbe ütötték a határozatlan lejáratú szerződéshosszabbítást a Scuderiával, „fogalmuk sem volt arról, hogy ez következik.”

Hogy megtudjuk-e az igazságot, az még akkor sem biztos, ha előbb-utóbb Leclerc-nek a sajtó képviselői elé kell állnia, és biztosan fog erről is kérdéseket kapni, hiszen több mint valószínű, hogy nem akar majd nyilvánosan kikelni a döntés ellen, és a gyengeség jeleit mutatva panaszkodni, amiért a nyakára hozták Hamiltont.

Az viszont tény, hogy a Forma–1-ben mindig is nagyobb esélyt jelentett a vb-címre, ha volt egy kimondott vezér a csapatban, és két toppilóta nem egymástól rabolta el a pontokat. Ebből a szempontból jogos lehet Leclerc aggodalma, hiszen amennyiben a Ferrari előbb-utóbb a végső győzelemre alkalmas autót ad alá, lehet, hogy nemcsak mondjuk Max Verstappennel, hanem a saját csapattársával is késhegyre menő párharcot kell majd vívnia, ami értelemszerűen csökkenteni fogja az esélyeit.

A „halálos ítéletét” írta alá, vagy ő lesz a következő Räikkönen, esetleg Michael Schumacher?

Sainz állítja: nem csalódott

Persze, ha van valaki, akit Leclerc-nél is rosszabbul érinthetett Hamilton szerződtetése, az Carlos Sainz. A Ferrarival az idén negyedik szezonját kezdő spanyolnak 2024 végén eleve lejárt volna a szerződése, és bár korábban is felröppentek olyan hírek, hogy a maranellóiak csupán egy évre hosszabbítanának vele, úgy tűnt, végül maradni fog. A 29 esztendős versenyző azonban állítja, nem csalódott.

„Jól vagyok, nyugodt vagyok. Dolgozunk a jövőn, de mindenek előtt arra koncentrálok, ami előttünk áll. Ez egy nagyon fontos év, az utolsó évem a csapattal, és a lehető legjobbamat akarom nyújtani. Azért edzek, hogy a lehető legfelkészültebb legyek és mindent beleadjak” – nyilatkozta a tavaly a Ferrari egyetlen győzelmét szerző spanyol a Sky Sports-nak.

„Nem, nem vagyok csalódott. Miután megtapasztaltam, hogy milyen a Ferrari belülről, már tudtam bizonyos dolgokat, és a csapattal együtt felkészítettem magam a jövőbeli változásokra. Mint mondtam, nem akarok másra gondolni, mint arra, hogy miként adjak bele az idén mindent a Ferrariért.”

„Tudni, hogy ez lesz az utolsó évem egy csapattal, nem a legnormálisabb módja elkezdeni egy szezont, de amint Bahreinben felveszem a sisakomat és kimegyek a pályára, biztosak lehetnek benne, hogy csakis arra fogok gondolni, hogy a leggyorsabb legyek. És ha van esély arra, hogy világbajnok legyek, akkor meg fogom próbálni megragadni azt” – jelentette ki.

Ami Sainz jövőjét illeti, aligha lesz híján lehetőségeknek. Jó ideje pedzegetik már, hogy az Audihoz mehet, de Hamilton megüresedett helye is vonzó lehet a számára, illetve az Aston Martinnal kapcsolatban os felröppent a neve.

Volt kollégája 8 évig őrizte Lewis Hamilton titkát, de most felfedte azt

0

Lewis Hamilton korábbi kollégája idézte fel azt a közte és a Mercedes versenyzője között egy tokiói bárban lezajlott 2015-ös beszélgetést, amelynek egyik fontos mondatát mostanáig senkinek sem árulta el.

Noha többször is megkérdezték arról, hogy egy napon lesz-e a Ferrari versenyzője, Lewis Hamilton az utóbbi években már inkább afelé hajlott, hogy a Mercedesnél fejezi be a pályafutását. Az idén azonban eljött a lehetőség, hogy 2025-től csatlakozzon a maranellóiakhoz, ő pedig lecsapott rá, így alighanem a patinás olasz gárdától vonulhat majd vissza.

Hamilton is megszólalt a Ferrarihoz igazolása kapcsán – szerinte most is neki lesz igaza

Ám mint azt Matt Bishop újságíró, a McLaren és az Aston Martin korábbi kommunikációs igazgatója felfedte, Hamilton már sokkal korábban kitervelte, hogy egy napon a Ferraritól vonul vissza. Az F1-ben legutóbb 2022-ben az Astonnál dolgozó Bishop a Motor Sport Magazine hasábjain a 2015-ös Japán Nagydíj utáni hétfő estét idézte fel, amelyet több F1-es csapattag és néhány mclarenes kollégája társaságában a Lex Tokyo Lounge Barban töltött.

Sok okuk nem volt az ünneplésre, hiszen Fernando Alonso a 11., Jenson Button pedig csak a 16. helyen fejezte be a Honda hazai futamát, előbbi ráadásul pont ekkor küldte az éterbe hírhedt „GP2-es motor!” szállóigéjét. A bárba néhány magas rangú Mercedes-mérnök társaságában hamarosan megérkező Lewis Hamiltonnak viszont annál inkább, hiszen mind az 53 kört az élen töltve, szezonbeli 8. győzelmét aratta egy nappal korábban.

Már 2015-ben is vonzotta őt a Ferrari / Fotó: GEPA pictures / Red Bull Content Pool

Nem sokkal később az akkor még csak kétszeres világbajnok üdvözölte régi ismerőseit, majd beszélgetésbe elegyedett Bishoppal. „Soha korábban nem meséltem el, hogy mit mondott nekem, noha amint néhány órával később visszaértem a közeli Conrad Hotelben levő szobámba, lejegyeztem azt a noteszembe. Most, a múlt heti bejelentés után, azt hiszem, elmesélhetem, úgyhogy álljon itt, amit lejegyeztem” – írta Bishop.

Bishop: „Gratulálok, Lewis! Gyönyörűen vezettél tegnap. Útban vagy a zsinórban második világbajnoki címed felé, nem igaz?”
Hamilton: „Nos, még Seb [Vettel] vagy Nico [Rosberg] megelőzhet.
Bishop: „De nem fognak.”
Hamilton: „Remélem nem.”
Bishop: „Fernando és Jenson nagyszerű versenyzők, de hiányzol nekünk.”
Hamilton: „Borzasztóan rossznak tűntök, srácok. A Honda ennyire hasznavehetetlen?”
Bishop: „Nem jó, de a kasztnink sem valami nagyszerű.”
Hamilton: „Tudod, furcsa ez. Amikor látom, ahogy megjelennek a köridők a monitoron az időmérőn, nyilván először Nicóét, majd Sebét csekkolom, de utána mindig titeket kereslek, srácok. Tudom, hogy most nem vagytok veszélyesek ránk, de mindig nyomon követlek titeket.”
Bishop: „Nos, 13 éves korodban csatlakoztál [a McLaren utánpótlás-programjához], nem?”
Hamilton: „Igen.”
Bishop: „Visszatérsz valaha hozzánk?”
Hamilton: „Nem tudom. Azt mondják, soha ne menj vissza, nem így van? Olykor egyszerűen csak úgy érzed, hogy túl sokáig voltál valahol, és változásra van szükséged.”
Bishop: „Azt hiszem. Eléggé otthon érzed magad a Mercinél.”
Hamilton: „Igen, nagyszerű. Szeretnék nyerni néhány vb-címet, ha tudok.”
Bishop: „Valószínűleg fogsz is. Akarsz egy olyat húzni, mint Stirling Moss?”
Hamilton: „Mire gondolsz?”
Bishop: „A Mercedesnél akarsz versenyezni, hogy aztán életed végéig a márka nagykövete legyél? Fogadok, hogy benne lennének.”
Hamilton: „Nem tudom, talán mást is akarok csinálni, miután abbahagyom a versenyzést.”
Bishop: „Zenét?”
Hamilton: „Igen, talán, de más dolgokat is.”
Bishop: „Gondolod, hogy a visszavonulásodig a Mercedesnél maradsz?”
Hamilton: „Amit igazán szeretnék, hogy egy napon a Ferrarinál versenyezzek.”
Bishop: „Tényleg?”
Hamilton: „Igen. Az nagyszerű lezárása lenne az F1-es karrieremnek, nem? Bajnokságot nyerni a McLarennel, a Mercedesszel és a Ferrarival.”
Bishop: „Valóban az lenne.”

Hamilton tehát már akkor a ferraris lezáráson gondolkozott, amikor Sebastian Vettel még be sem fejezte első idényét vörösben, hogy aztán az idén, a körülményeket és vélhetően a Mercedes nagyköveti szereppel és szerződéshosszal kapcsolatos várakozásainak alulteljesítését követően valóra váltsa a tervét.

Úgy tűnik, a Mercedes ki akarta tenni a csapatból Hamiltont, hogy aztán mindenkit sokkoljon

Hirvonen elégedett a Toyota fiatal versenyzőinek Lappföld Rallyn nyújtott teljesítményével

0

Hikaru Kogure a hetedik, Yuki Yamamoto pedig a nyolcadik helyet szerezte meg a Rally2-es autók között a Toyotával a Lappföld Rallyn, Mikko Hirvonen a versenyt követően nagyon elégedett volt a fiatal versenyzőkkel. 

A Toyota fiatal japán versenyzői, Hikaru Kogure és Yuki Yamamoto fél év szünet után térhettek vissza a versenyzéshez a Lappföld Rallyn, ahol először vezették a Rally2-es Toyota Yarist is. 

Az ismerkedés pedig nagyon jól sikerült a 22 és 26 éves versenyzőknek, hiszen a Rally2-es autók között a hetedik és nyolcadik helyet szerezték meg, ráadásul csupán 1.7 másodperc döntött kettejük között is. 

“Izgalmas hét volt a fiatalok számára – mondta Mikko Hirvonen, a Toyota Gazoo Racing Challenge program vezetője a Lappföld Rally után. – Sok újdonsággal kellett szembenéznie Hikarunak és Yukinak, mert ez volt az első versenyük a tavalyi Finn Rally óta és versenyen is először vezették a Rally2-es Toyotát. Ezt figyelembevéve szerintem nagyon jó teljesítményt nyújtottak. A pályákon néha nehéz dolguk volt, mert a mezőnyben autózva sokszor már némi murván kellett vezetniük és megóvniuk a gumikat. Ugyanakkor, amikor támadniuk kellett, azt is jól csinálták. Nagyon jól kezelték a Rally2-es autót, amit korábban csak teszteken tudtak vezetni.” 

A Toyota fiatal versenyzői idén a Rally Európa-bajnokságon fognak indulni, de legközelebb a Svéd Rallyn indulnak.

Most akkor mivel vádolják valójában Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét?

0

Ahány újság, annyiféle változat látott már napvilágot arról, hogy mivel vádolják Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét.

A Red Bullhoz közel álló német és osztrák lapok nagyon úgy tálalják a Christian Horner, az energiaital-gyártó F1-es csapatfőnökének ügyét, hogy ezzel gyakorlatilag véget ért az 50 esztendős szakember 2005 óta tartó regnálása az istállónál. Hogy mi lesz az F1 legrégebb óta pozícióban levő csapatfőnökének sorsa, azt az ezen a héten pénteken esedékes meghallgatás döntheti el, a Sky Sports értesülései szerint a vizsgálat lezárultáig ugyanis Horner marad a helyén.

Hamarosan eldőlhet Christian Horner sorsa a Red Bullnál, már jelölt is van a helyére

Azé a vizsgálaté, amelyet a Red Bull ausztriai anyacége kezdeményezett egy független ügyvéd bevonásával, miután valaki megvádolta a szakembert. Ám hogy mivel, azt továbbra sem tudjuk, a szexuális zaklatás vagy ezzel kapcsolatos helytelen viselkedés ugyanis továbbra is csak sajtóhír. A Bild egyenesen azt írta, hogy Horner illetlen képeket küldött egy női alkalmazottnak, ezután az AP azonban arról számolt be, hogy a csapatfőnök „agresszív menedzsment-stílusa” miatt panaszolta be őt valaki.

Jelenleg azonban egyik állítást sem erősítette meg vagy cáfolta a Red Bull, amelynek eddigi egyetlen megnyilatkozása az ügyben a De Telegraafnak eljuttatott közlemény: „Miután a vállalat tudomására jutott egy bizonyos vád, független vizsgálatot indítottunk. A jelenleg is zajló folyamatot egy külsős, erre szakosodott ügyvéd végzi. A vállalat rendkívül komolyan veszi ezeket az ügyeket, a vizsgálatot pedig igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni. Nem lenne illő most ennél többet mondani.”

Ezen kívül Horner szintén a holland lapnak beszélt csak, de ő is csak annyit mondott, hogy minden vádat visszautasít.

Christian Horner, Olasz Nagydíj
Vajon látjuk még Hornert a Red Bull csapatfőnökeként / Fotó: Bertusz Dávid/TRP Media

Jelenleg tehát annyi a bizonyos, hogy panasz érkezett a csapatfőnökre egy női alkalmazottal szembeni helytelen viselkedés miatt. Hogy pontosan mi történt, az vélhetően majd ki fog derülni, de ha a Red Bull ausztriai anyacége nem házon belül, a nyilvánosság teljes kizárásával oldotta meg az ügyet, és még arról is biztosított a közleményében, hogy nagyon komolyan veszi azt, akkor vélhetően tényleg komoly dologról van szó.

Válaszokat természetesen nem feltétlenül fogunk kapni pénteken, mivel senki nem mondta, hogy az aznap kezdődő meghallgatásnak még aznap vége is lesz, de a Red Bull bizonyára szeretné, ha az idei autója, az RB20-as február 15-i bemutatójáig megoldódna az ügy.

Valójában a Red Bull akarja eltávolítani Hornert? – felesége hisz a csapatfőnök ártatlanságában

A bokáját 30 darabra törő Matthias Walkner elhagyhatta a kórházat, de karrierjének folytatása kérdéses

0

Matthias Walkner éppen a Dakar előtti tesztelésen vett részt Amerikában, amikor rendkívül súlyos balesetet szenvedett. Az osztrák KTM-versenyző hat műtét és két hónap kórházi kezelést követően már hazatérhetett, de karrierjének folytatása kérdéses. 

Az osztrák Matthias Walkner éppen a Dakar előtti teszten vett részt KTM-es csapattársaival, amikor az amerikai Palm Springsben súlyos balesetet szenvedett. 

A teszt során Walkner Sam Sunderland-del, Luciano és Kevin Benavidessel, valamint Toby Price-szal egymást követve motorozott nagyjából 60 km/h-ás sebességgel, amikor a por miatt nem vette észre az osztrák pilóta az út szélét és egy 5 méteres szakadékba zuhant. A baleset során bal sípcsontja és fibulája is eltört, ennél is nagyobb baj történt azonban a bokájával, amit 30 darabra tört. 

“A teszt második napján igazából nem is mentünk gyorsan – emlékezett vissza a balesetre a 37 éves pilóta. – Azonban a társaim után képződött por csak nehezen oszlott el és nagyon könnyű volt elnézni az út szélét. Körülbelül egy hat méteres zuhanás után a szemben lévő domboldalba csapódtam. Azt hiszem, ez volt karrierem legnagyobb balesete.” 

A baleset után versenyzőtársai Walknerrel maradtak, akit mentőhelikopterrel a Palm Springs-i kórházba szállítottak. Itt került sor első műtétjére, ami során az orvosok megállapították, hogy fertőzés nem áll fent, ezért nem kell a sérült lábat amputálni. Később már hazájában, a Grazi Egyetemi Kórház intenzív osztályára szállították át az osztrák versenyzőt, ahol dr. Michael Piecko kezelte.  

Walknernek továbbra is komoly fájdalmai voltak, valamint a bokáján képződött duzzanatot sem sikerült megszüntetni, ezért szöveteket ültettek be a combjából, a bokáját és lábfejét pedig a medencéjéből vett csontokkal építették újra. A műtét 15 órán át tartott, majd ezt követően legyengült a szervezete és bélfertőzést kapott. A rekonstrukció befejezése után két hétig a fájdalom elviselése érdekében morfiumot kapott. 

Február 2-án azonban végre elhagyhatta a kórházat, azonban még nagyon hosszú rehabilitáció vár rá. A súlyos baleset után pedig az is kérdéses, hogy folytatja-e a versenyzést. 

A Dakar felkészülés helyett 15 órás műtéten esett át Matthias Walkner

“Nem gondolkoztam még a versenyzés folytatásán, mert jelenleg sokkal fontosabb feladataim vannak – mondta Walkner a Kleine Zeitungnak. – Még Amerikában úgy gondoltam, hogy nem vagyok biztos a motorversenyzés folytatásában. Jelenleg ezt másképp gondolom már, és szeretnék minél előbb ismét motorra ülni. Motorozni továbbra is szeretnék, de a versenyzést csak akkor fogom folytatni, ha versenyképes tudok lenni. Most senki sem tudja, hogy versenyképes leszek-e a felépülés után.” 

Matthias Walkner 2018-ban megtudta nyerni a Dakart a motoros mezőnyben, míg 2017-ben és 2019-ben második, 2022-ben pedig harmadik helyen zárt.

Tisztázta az MNASZ a romániai versenyek kérdését

0

Szujó Zoltán az MNASZ elnöke közleményben tisztázta a Kovászna Rally kapcsán újra felszínre került tiltott romániai versenyek kérdéskörét.

„Az Automobil Clubul Roman (ACR) tájékoztatása alapján felhívom tisztelt tagszervezeteink és versenyzőink figyelmét, hogy az alábbi esemény tiltott versenynek minősül az FIA Nemzetközi Sportkódex 2.1.5 pontjának megfelelően:
2024.02.02-03. – Winter Rally Covasna, Románia
Az esemény nem szerepel a román ASN versenynaptárában, sem az FIA Nemzetközi
versenynaptárában.
Amennyiben egy versenyző/nevező az MNASZ által kibocsátott licenccel részt vesz az
eseményen, az fegyelmi vétségnek minősül és eljárást vonhat maga után” – írta az MNASZ főtitkára jaunár 31-i közelményében.

Az FIA nemzetközi sporkódexének említett pontja így szól:

„Minden olyan verseny vagy tervezett verseny, amelyet nem a Kódexnek vagy az érintett ASN nemzeti versenyszabályainak megfelelően rendeznek meg, el nem ismert versenynek minősül.
Ha egy rendezői engedéllyel bíró rendezvény tartalmaz ilyen versenyt, a rendezői engedély érvénytelen és semmis.
Egy ilyen verseny semmiképpen sem kvalifikálhat versenyzőt olyan bajnokságban, kupában, trófeában, challange-ben vagy sorozatban való részvételre, amely szerepel valamely ASN versenynaptárában, vagy a Nemzetközi Versenynaptárban.”

A helyzet egyértelmű: az FIA érvényes szabályai alapján tiltott versenyen nem vehetnek részt az MNASZ licensszel versenyzők. A kérdés az, hogy a tájékoztatás miért ilyen későn érkezett, hiszen több magyar páros is nevezett a versenyre, lefoglalta már a szállását és a szurkolók közül is sokan készültek a havas versenyre.

Szujó Zoltán közleménye választ ad erre a kérdésre, valamint megvilágítja azt a romániai helyzetet is, amely ide vezetett.

foto: MNASZ

A román nemzeti szövetség nem az MNASZ-t, hanem a Magyar Autóklubot tájékoztatta arról, hogy a Kovászna Rally tiltott verseny, ezért született meg a hazai felhívás a hónap utolsó napjaiban. A két külföldi szervezet közötti ellentét pedig romániai belügy, amelyre egyetlen külföldi nemzeti szövetségnek sincs ráhatása, tehát más országok versenyzői sem indulhattak el a Kovászna Rallyn.

A megoldás a két romániai szervezet és az FIA kezében van, a többi ország sportszövetségei csak közvetítői szerepet láthatnak el, amennyiben ebben partnerek az érintettek.

A Toyota fejlesztési csomagot készít a Rally1-es autóra

0

Tom Fowler, a Toyota Gazoo Racing műszaki igazgatója elárulta, hogy a Szafari Rally előtt elkészül egy komoly fejlesztési csomag, ami a Rally1-es autó felfüggesztését érinti. 

“Komoly fejlesztés fog történni a felfüggesztés terén – árulta el Tom Fowler a Dirtfishnek. – 2023-ban ezen a fejlesztésen dolgoztunk és a 2024-es évre terveztük. A felfüggesztés terén sok olyan alkatrész van, ami egy másiknak a változata, homológizálva van, de nem igényel fejlesztési jokert. A Szafari Rallyra 10 ilyen alkatrészből álló fejlesztési csomag készül el. A fejlesztéssel javul a megbízhatóság is, mivel korábban voltak ilyen problémáink.” 

A csomag azonban már homológizációt igényel, ugyanakkor nem biztos, hogy már Kenyában használva lesz. 

“A csomag jelenleg az FIA-nál homológizációs folyamaton esik át és március 1-jére készül el. Csapatszinten azonban még nem döntöttünk arról, hogy már Kenyában használjuk-e, ez főként logisztikai kérdés.” 

Visszatér a hagyományokhoz a 19 szakaszból álló Szafari Rally 2024-ben

A Szafari Rally az egyik legsikeresebb versenye a Toyotának, miután az elmúlt két évben kétszer is négyes győzelmet aratott. Ez pedig főként a megbízhatóságnak volt köszönhető. 

“Néha a megbízhatóság egy jól tervezett csomagnak köszönhető, máskor pedig, hogy csak rövid ideig használjuk az alkatrészeket. A jelenleg homológizáción lévő csomagban van olyan elem is, ami a megbízhatóságot segítené Kenyában. Vannak olyan alkatrészek, melyek Kenyában könnyedén elromolhatnak, ezért a márciusi versenyre ezeket megerősítjük az új homológiációs alkatrészekkel. A teljes csomag bevetéséről azonban még nem döntöttünk.”

Hamarosan eldőlhet Christian Horner sorsa a Red Bullnál, már jelölt is van a helyére

0

Felgyorsulhatnak az események Christian Horner zaklatási ügye körül, és néhány napon belül akár döntés is születhet a Red Bull csapatfőnökének sorsáról.

Noha egyelőre nincs túl sok konkrétum az ügyben, már önmagában az sokatmondó, hogy a Red Bull (az anyacég, és nem az F1-es csapat) reagált a Christian Horner körül kirobbant botrányról elsőként beszámoló holland De Telegraaf megkeresésére, és megerősítette, hogy független vizsgálat zajlik a zaklatással vádolt csapatfőnökkel szemben. Miközben sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz ennek a vizsgálatnak az eredménye, már a puszta létezése is nagyon komoly ügyet sejtet a háttérben, véli Erik van Haren, a sztorit lehozó lap újságírója.

„Az ember mindig sok mindent hall az ilyen ügyekben, de újságíróként mindig kicsit visszafogottnak kell lennünk, mielőtt kiderülne, hogy valójában mi zajlik. De amit biztosan tudunk, hogy vád vagy vádak merültek fel a Red Bull ausztriai főhadiszállásán, azaz nem az F1-es csapaton belül, hanem ahová az összes Red Bull sportprojekt tartozik. Ezek egy olyan személytől származnak, aki előállt ezzel, és úgy tűnik, hogy számos bizonyíték is van Horner transzgresszív viselkedésére” – ecsetelte van Haren a vele készült beszélgetés során.

Christian Horner, Olasz Nagydíj
Meg vannak számlálva Christian Horner napjai a Red Bull élén? / Fotó: Bertusz Dávid/TRP Media

„Számos tippet kaptam és sokat telefonálgattam az utóbbi napokban. A Red Bull ausztriai főhadiszállása megerősítette, hogy már zajlik egy vizsgálat, és bevontak egy független ügyvédet, hogy kezelje ezt és mindegyik felet meghallgassa. Szóval ez nem ma vagy tegnap kezdődött. Rendkívül komoly a helyzet, és ők is nagyon komolyan veszik.”

„Úgy tűnik, van bizonyíték, de azt én nem láttam, ezért ismétlem, óvatosnak kell lenni. De komolyan veszik, amit a Red Bull is megerősített a kérdésünkre. Önmagában már az a tény mond valamit, hogy választ vártunk. Horner maga tagadja a vádakat. Bőven adtunk neki lehetőséget arra, hogy reagáljon, ami egy teljes hétvégébe telt. Természetesen ez is ügyvédek bevonásával történt, de eddig csak annyit mondott, hogy tagadja a vádakat.”

A Red Bull a De Telegraaf megkeresésére az alábbit közleményt juttatta el az újsághoz:

„Miután a vállalat tudomására jutott egy bizonyos vád, független vizsgálatot indítottunk. A jelenleg is zajló folyamatot egy külsős, erre szakosodott ügyvéd végzi. A vállalat rendkívül komolyan veszi ezeket az ügyeket, a vizsgálatot pedig igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni. Nem lenne illő most ennél többet mondani.”

„Extrán jelentős, hogy kijöttek ezzel a közleménnyel – mutatott rá van Haren. – Ha egyáltalán semmi nem történt volna, ha mindez nagyon korai lenne, soha nem mondták volna azt a Telegraafnak Hollandiából, hogy független vizsgálat zajlik, és nagyon komolyan vesszük. Akkor vagy annyit mondtak volna, hogy nem kommentálják, vagy hogy ezek csak pletykák, vagy hogy hazugságon alapuló feltételezések. De ehelyett néhány órán belül ezt a választ adták, ami nagyon sokatmondó.”

Valójában a Red Bull akarja eltávolítani Hornert? – felesége hisz a csapatfőnök ártatlanságában

Az újságíró szerint érdekes, hogy a reakció Ausztriából érkezett, és most az a kérdés, hogy mit fog lépni a Red Bull felsővezetése. Közbeavatkoznak, és legalább a vizsgálat idejére felfüggesztik Hornert, vagy megvárják a vizsgálat végét, és csak utána döntenek? „Tavaly is beszéltünk már róla, hogy kisebb hatalmi harc zajlik Helmut Marko Red Bull-tanácsadó és az osztrák oldal, illetve Horner között. Ez most nagyon bizarr lezárásához érkezhet. Nem titok, hogy Horner és Marko egyre inkább olyanok, mint tűz és víz. Természetesen nyilvánosan úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, de ha az ember körbekérdez egy kicsit, már más képet kap” – utalt van Haren arra, hogy hatalmi csatározások húzódhatnak az ügy hátterében.

Van Haren arról is beszélt, hogy a Red Bull F1-es csapatát is keresték, de az nem akarta egyelőre kommentálni a történéseket

Mit jelentene mindez Verstappenre nézve?

Amennyiben Christian Horner belebukik az ügybe és távozik a csapatfőnöki pozícióból, úgy a Motorsport-Magazin információi szerint Jonathan Wheatley (főképen), a jelenlegi sportigazgató léphet a helyébe. Horner lemondása vagy menesztése pedig akár Adrian Newey-ra, a csapat sztártervezőjére is hatással lehet, illetve nagy kérdés, hogy mit szól majd mindehhez Max Verstappen.

Ha a zaklatással vádolt Horner bukik a Red Bullnál, az Newey-t is elsodorhatja

„Horner a Red Bull Racing csapatfőnöke és ügyvezető igazgatója, több mint 1000 ember dolgozik neki. Rendkívül fontos az operációs teendők terén, ugyanakkor köztudott, hogy Helmut Marko hozza a nagy döntéseket, ő dönti el, hogy kik ülnek azokban a székekben – mondta van Haren. – És igen, lehet, hogy Horner az a fickó akart lenni, aki szintén ezt akarta csinálni, de az Helmut Marko, ő hozza a komoly döntéseket. Úgyhogy, ha kést szorítanánk Max Verstappen, a csapat legfontosabb tagjának torkához, hogy válasszon Christian Horner és Helmut Marko között, mindig Helmut Markót választaná. Ettől az egész sztoritól függetlenül mindig is azt mondta, hogy rendkívül lojális Marko irányába. Tavaly, amikor úgy tűnt, hogy a dolgok félresiklanak és Helmut Markót kissé a kijárat felé terelték, Verstappen Katarban megmondta a thai tulajdonosnak, hogy azt akarja, hogy Helmut maradjon, különben lehet, hogy ő is távozik.”

Van Haren nem hiszi, hogy Horner kiválása érzékenyen érintené a hollandot, „mert végső soron nem Horner építi vagy tervezi az autót, nem ő hozza a nagy döntéseket.” Azt elismeri, hogy az 50 esztendős szakember „természetesen fontos szereplő Max Verstappen karrierjében, de szerintem vannak emberek a csapatban, akik fontosabbak neki, és eközben mostanra Verstappen is kiérdemelte azt a státuszt, amelyben nem egy embertől függ.”

Max Verstappen, Christian Horner, Helmut Marko, Red Bull
Verstappen inkább Marko mellé állna? / Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool

Ennyire persze jelenleg felesleges előreszaladni, viszont az elkövetkező napokban felgyorsulhatnak az események, hiszen február 15-én mutatják be az idei Red Bullt, így legkésőbb addig tisztázódnia kell a helyzetnek. Így vélekedik az Auto Motor und Sport is, amely úgy tudja, ezen a héten pénteken tarthatják az üggyel kapcsolatos meghallgatást a Red Bull Milton Keynes-ben található központjában.